Felszólalás adatai

DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy idézettel kezdjem, Apró Antalt szeretném idézni. (Rozgonyi Ernő: Nagy nevek!) "Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mi a biztosíték arra, hogy hasonló törvénysértések, törvénytelenségek a jövőben nem fordulnak elő. Ez jogos kérdés. Erre a kérdésre népünk színe előtt kötelesek vagyunk válaszolni. A biztosíték erre a párt, a biztosíték erre mi vagyunk, kommunisták, pártunk sok százezres tagsága, mert megvan bennünk a képesség és a szilárd elhatározás, hogy tanuljunk a múlt hibáiból."

Nem tanultak, tisztelt Országgyűlés, egészen röviden és tömören, hiszen a mai nap, azt hiszem, egy kicsit megkésett. Furcsa dolog és felemás érzés az emberben, hogy tíz évvel a rendszerváltozás után, a magyar millennium évében a polgári kormánynak kellett benyújtani 2000-ben azt a semmisségi törvényjavaslatot, amelyet már réges-régen be kellett volna nyújtani, mondjuk, 1994 és 1998 között is be lehetett volna nyújtani, tisztelt Országgyűlés, kedves képviselőtársaim.

Nagyon szomorú dolog, azt hiszem, azoknak a hozzátartozóknak, akik szerettei már nem érhették meg ezt a napot, nem érhették meg azt a rehabilitálást... - mert nyilvánvaló, hogy itt erkölcsi rehabilitálásról is van szó. Erkölcsi rehabilitálásról, amely természetesen nem pótolja az elvesztett életeket, nem pótolja a hosszú börtönbüntetéseket, nem rehabilitálja azokat a honfitársainkat, azt a 200 ezer magyar fiatalt, akik külföldre távoztak a megtorlás után, de meggyőződésem, hogy lezár valamit. Lezárja a múltat, s lezárja azt a közel 50 évet, amelyben törvénytelenségek sorozata fordult elő Magyarországon. Nem véletlen, hogy vájt fülű publicisták arról beszélnek most, hogy vajon utolsó törvényjavaslata lesz-e ez a Magyar Országgyűlésnek az 1945-től 1989-ig tartó törvénysértések sorozatában. Hiszem és meggyőződésem, hogy nem az utolsó, de nem kívánok, tisztelt Országgyűlés, a tárgytól eltérni.

Az a kérdés az én olvasatomban e törvényjavaslattal kapcsolatosan is, hogy voltak, vannak-e koncepciós perek Magyarországon. Voltak, kedves képviselőtársaim, koncepciós perek. A koncepciós perek évtizedekig jelen voltak a magyar valóságban, több száz ember halálát okozva, több tízezer embert szabadságától fosztottak meg, s mert a koncepciós perek okozta súlyos jogsértések következményei mind a mai napig részben rendezetlenek, mindez amellett szól, hogy a jogállam az új évezred küszöbén nem tehet úgy, mintha nem lettek volna koncepciós perek.

(9.10))

A koncepciós per fogalmán olyan büntetőeljárásokat kell érteni, amelyekben meghatározott politikai cél érdekében, fiktív tényállás alapján vagy megalapozatlan tényállás alapján, vagy eljárásjogi alapelv, illetve tételes eljárásjogi szabály, vagy az anyagi jog megsértésével - ideértve a büntetés kiszabására vonatkozó szabályokat és a bírói gyakorlatot -, vagy amorális jogszabály alkalmazásával hoznak akár államellenes bűncselekményekben, akár köztörvényes bűncselekményekben marasztaló ítéletet.

Ma már nem fogadható el, hogy a koncepciós per fogalma csupán politológiai, történelmi kategória, hisz a koncepciós jelleget - és ez számomra üdvözölendő - a Legfelsőbb Bíróság is használja, utalok itt, képviselőtársaim, a bírósági határozatok 1997. évi 434. számú jogesetére.

Vitathatatlan, hogy koncepciós eljárások tömegével voltak, a jogalkotás és a jogalkalmazás szégyenére, és ezt orvosolni kell, pontosan a most benyújtott törvényjavaslattal. A javaslat elfogadása után lehetőség nyílik azoknak az elítéléseknek a semmissé nyilvánítására, ahol az eddigi semmisségi törvények, valamint a jogállami eljárásban felvett, bizonyításra épülő perújítási, illetve felülvizsgálati szabályok miatt az ügy orvoslása nem lehetséges.

Ahol is ugyanis az elítélés éppen a tényállás, a politikai megtorlás okától vezérelve megalapozatlansága miatt következett be, a mai jogorvoslati rendszerben nem lehetséges a perorvoslat. A büntetőeljárás szabályai jogállami körülmények között felvett bizonyításra és bírói mérlegelésre vonatkoznak, ezért a diktatúra legdurvább eszközeivel kicsikart vagy hamisított bizonyítékai sem orvosolhatók, nem beszélve az osztályharcos ítélkezés bírói mérlegeléséről.

A büntetőeljárás rendkívüli perorvoslati lehetőségei nem számolnak olyan, ugyancsak a diktatúra sajátos terrorintézkedéseivel, mint a súlyosítási tilalom eltörlése, a jogerősen lezárt ügyek felülbírálata a vádlottak terhére, fiatalkorúak kivégzésének lehetősége, nem szólva a statáriális eljárásban folytatott gyakorlatról.

A törvény elfogadása lehetőséget biztosít például Tóth Ilona rehabilitálására is.

Tisztelt Országgyűlés! Ha bárkinek ma még kétségei támadnak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő tömeges koncepciós perekről, vegyék kézbe azokat a dokumentumokat, amelyek egyértelműen igazolják az elmúlt rendszer romlottságát, a törvényesség semmibevételét.

Mindenekelőtt idézek a Magyar Szocialista Munkáspárt központi politikai bizottságának 1957. július 2-i határozatából, a belső reakció elleni harc néhány kérdésével foglalkozik: "Az utóbbi időben a bíróságok munkája javult, az igazságügyi szervek fontos feladata azonban, hogy munkájukban számolják fel az opportunizmust, harcoljanak következetesen az ellenséggel szemben, és ezt az ítéletekben is juttassák kifejezésre. Ennek érdekében javítsák elsősorban a bírák kiválasztásának és nevelésének munkáját! A felsorolt feladatok végrehajtása szükségessé teszi a belügyi, ügyészi és igazsági apparátus szerveit következetesen megtisztítani az oda nem való, ingadozó elemektől. A népbírósági intézmény céljából és természetéből következik, hogy erre az eljárásra a támadó osztályellenség és a tudatos osztályárulók bűncselekményeit kell sorolni."

Végül, de nem utolsósorban figyelmükbe ajánlom a dr. Domokos József legfelsőbb bírósági elnök 1957. március 28-i megnyitójában elhangzottakat: "A gyorsított eljárás fegyver a mi kezünkben. Olyan fegyver, amelytől azt reméltük, hogy puszta léte gyilkosokat és ellenforradalmárokat visszatart attól, hogy bűncselekményeket kövessenek el. Bírótársaim! Arra kérem, hogy mutassanak nagyobb határozottságot az ellenforradalom megsemmisítésére, nagyobb eltökéltséget népi demokráciánk megvédése érdekében. Elvtársak! Tanuljuk egy kis osztályharcot a fasizmus igazságszolgáltatásától! Ne engedjük magunkat áljogtudósok magyarázataitól félrevezetni! Ne üljünk fel ezeknek, és ne feledjük, hogy a Magyar Népköztársaság bírái vagyunk, a proletárdiktatúra bírái, akiknek az a kötelességük, hogy a proletariátus államát erősítsék, és annak minden ellenségét, aki a proletárforradalomra kezet emel, kíméletlenül megsemmisítsék!" Erről szól, kedves képviselőtársaim, a mai vita.

S még valamit szeretnék elmondani. Úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás, az 1990-es szabad választás mindannyiunkban egy közös felelősséget alakított ki. Nevezetesen: hogy jogállam legyen Magyarországon; hogy demokrácia legyen Magyarországon; hogy bírói függetlenség legyen; hogy az ártatlanság vélelme minden körülmények között - kormányoktól és rendszerektől függetlenül - érvényesüljön; hogy a védelem jogát és garanciális alkotmányos alapelveit mindenki számára biztosítsuk; hogy soha ne fordulhasson elő az Magyarországon, hogy valaki politikai meggyőződését szabadon ne fejthesse ki. Soha ne fordulhasson elő az Magyarországon, hogy bárkinek attól kelljen félni, hogy igazságtalanul, törvénytelenül őrizetbe veszik vagy letartóztatják! Magyarul: soha nem fordulhat elő a jogállam keretei között Magyarországon, hogy törvénysértések, megtorlások, koncepciós perek legyenek.

Arra kérem képviselőtársaimat, akik a patkó minden oldalán ülnek, hogy soha többé ne fordulhasson elő koncepciós eljárás Magyarországon.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)