Felszólalás adatai

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot alapvetően egészségügyi és szociális természetű kérdések tekintetében vizsgáltam, ami persze nem azt jelenti, hogy más jogi szempontok szerint nem lehet a javaslatot támogatni, vagy nem érheti azt kritika.

A kiindulási pont az egészségügyi és szociális kérdések áttekintésekor is az, ami egyébként szerepel a tervezet általános indokolásában, hogy az alkotmány 69. §-ának (3) bekezdése értelmében minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldön tartózkodásának ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. Az alkotmány idézett rendelkezése a védelemre teszi a hangsúlyt. A kérdés tehát az, hogy a tervezet a külföldön különböző helyzetbe és állapotba kerülő honfitársaink számára képes lesz-e a jövőben a konzuli szolgálat hathatós védelmét biztosítani, illetőleg megvannak-e a különböző helyzethez és állapothoz igazodó adekvát eszközei.

Azok a javaslatok, amelyeket majd szeretnék tenni, nem a ritka és különleges helyzetek oldaláról nézik ezt a tervezetet, mint amilyenre az előbb Lezsák képviselő úr mondott példákat, sokkal inkább egy-két jellemzőnek nevezhető élethelyzetre szeretnék majd utalni, és felhívni az előterjesztő figyelmét arra, hogy ezekben a kérdésekben a javaslat elég óvatos és elég visszafogott, és a mai állapotokhoz képest a javaslat lényegi elmozdulásokat nem generál.

Én, ismerve a konzuli szolgálat munkáját és elismerve a külföldön tevékenykedő magyar konzulok lelkiismeretes és áldozatkész munkáját, azért igényeltem volna, hogy a konzuli szolgálat nem csupán a törvénnyel, hanem azon túlmenően is kapjon jelentős megerősítést, anyagiakban is, hozzáteszem; persze lehetséges, hogy éppen azért visszafogott ez a szabályozás, mert anyagi eszközök nem állnak rendelkezésére, vagy ezt a kormány most nem tartja fontosnak. Ugyanakkor nagyon gyakran lehet állampolgári panaszokkal találkozni, hogy éppen a magyar állampolgárok által szívesen látogatott országokban a konzuli segítség késik vagy éppen hatástalan. Én azt gondolom, hogy akkor, amikor a turizmus minden korábbit meghaladó mértékeket ölt, igenis fontos belpolitikai kérdés is, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogaira és érdekeik védelmére jobban figyeljünk oda, és talán nagyobb ráfordítást, jelentősebb állami erőfeszítéseket is megérdemel ez a terület. Legyen szabad néhány konkrét javaslatot is tenni.

A javaslat a törvénytervezet 5. §-ában azt szabályozza az elveszett úti okmányok pótlásán túl, hogy a konzuli szolgálat milyen anyagi támogatást nyújt, illetőleg nyújthat a hazatéréshez. Nem vitatom, hogy a konzuli kölcsön fontos eszköze a támogatási igények kielégítésének, de nem biztos, hogy ez minden helyzetben elégséges tud lenni. Tessék csak gondolni például a kiskorúakra, amikor az én véleményem szerint nemcsak kölcsönt, hanem segélyt kellene adni. A törvényjavaslat nem számol azzal az élethelyzettel, hogy ugyan a konzuli kölcsön közadók módjára behajtandó, de a kölcsönt igénybe vevő állampolgár kerülhet olyan körülmények közé, hogy legjobb szándéka mellett sem képes a kölcsönt visszafizetni.

(12.50)

Kár lenne tehát pusztán az adó-végrehajtási szabályok szerint dönteni a kölcsön visszafizetésének a mellőzéséről. Gazdagodhatna tehát a törvényjavaslat, mondjuk, méltányossági rendelkezésekkel, amelyek arra adnak támpontot, hogy milyen esetekben nem kell a kölcsönt visszafizetni, gondolok például a külföldön súlyos balesetet szenvedő, maradandó, végleges egészségkárosodással tovább élni kénytelen honfitársainkra, amikor már maga a gyógyító folyamat - a rehabilitációról nem is beszélve - felemésztheti az állampolgár és családjának minden tartalékát. Tudom persze, hogy van és kell biztosítás is, de mégis lehetnek olyan helyzetek, amikor a konzuli szolgálat egy picivel többet tehet, mint egy gesztus.

A törvényjavaslat 6. §-a még visszafogottabb, amikor a konzuli szolgálatnak a sürgős egészségügyi ellátást igénylő esetekkel kapcsolatban fogalmazza meg a feladatait. Én nem tartanám azt elégségesnek, hogy a konzuli tisztségviselő tájékozódik és felvilágosít az egészségügyi ellátás tekintetében. Azt gondolom, elvárható az, hogy a konzuli szolgálattól igényeljük annak ellenőrzését, hogy valóban megfelelő ellátásban részesül a magyar állampolgár, és ha ez nem valósul meg, akkor lépjen fel ennek érdekében, tehát legyen egyfajta intézkedési kötelezettsége is. Egy picit ezek a megfogalmazások puhák és lagymatagok, és tulajdonképpen jóindulatra van bízva, hogy mikor mi történik. Tudom, hogy természetesen a konzul az esetek 99 százalékában mindent megtesz, még annál is többet, ami elvárható, de ha már egy törvény születik, akkor azt gondolom, érdemesebb világosan megfogalmazni a feladatokat.

A törvényjavaslat 11. §-a azokat a szabályokat rögzíti, amelyek a külföldön történt halálesettel kapcsolatosak. Itt is azt kifogásolnám, hogy nem eléggé érdemi a közreműködés, illetve hogy a közreműködés nem lépi túl a felvilágosítás és a tájékoztatás korlátait.

Kirívó példaként említhető ennek a szakasznak a (2) bekezdése, amely szerint a konzuli tisztviselő elősegíti az elhunyt után külföldön maradó kiskorú és cselekvőképtelen személy ellátásának a biztosítását. Azt gondolom, hogy itt is mindenki értelmezheti ezt a rendelkezést, de valószínűleg egyetértenek a képviselőtársaim, hogy több kellene; adott esetben a konzuli szolgálat lépjen túl az elősegítésen, legyen kötelezettsége szükség esetén a kiskorú gyermekről való közvetlen gondoskodás. Egyébként is azt gondolom, indokolt, hogy a kiskorú vagy a cselekvőképességében korlátozott magyar állampolgár védelme haladja meg a többi állampolgár védelmi szintjét.

Azt hiszem tehát, hogy ezekkel a kiegészítésekkel tudná jól betölteni a hivatását ez a törvénytervezet. Ezzel a kiegészítéssel és néhány módosító indítvánnyal tudnám ezt én is támogatni, ami azt szolgálná, hogy a külföldre látogató magyar állampolgárok számára még inkább nyújtson a konzuli szolgálat jogbiztonságot, hathatós védelmet, amikor ez szükségessé válik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)