Készült: 2024.05.11.02:35:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

167. ülésnap (2000.10.20.), 211. felszólalás
Felszólaló Jauernik István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:01


Felszólalások:  Előző  211  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Balla képviselő úrral önkormányzati témában, néhány kérdésben azért vitázunk, pedig sok dologban egyetértünk. Én nagyon örülök annak, hogy lassan elkészül Szolnok mellett a gátszakasz, amely nagyon veszélyes volt, és tényleg örülök annak, hogy sok pénzt lehet fordítani a következő évben a gátak megerősítésére.

De úgy gondolom, hogy az ellenzéki képviselőnek feltétlenül el kell mondani, hogy Kunszentmártonnál, a Körös bal partján, tavaly mindnyájan örömmel jelentettük be, hogy elindul, 2001-ben megkezdődik. Most egy évre eltolódik. Ezzel szembe kell nézni, és én úgy gondolom, hogy ez nem jó, és az ellenzéki képviselőnek az ellentmondásokat kell elmondani, a hiányosságokat kell elmondani. Elmondjuk mi azt is, aminek örülünk. A pedagógusok béremelése - én mindig elmondom, egy nagyon jó dolog. De akkor is valahol meg kell érteni, hogy az önkormányzatok egy része ezt nem tudja kifizetni másképpen, csak ha valahonnan elveszi a pénzt.

És még egy dologra hadd térjek vissza! Mondja Balla képviselő úr, hogy egészében kell nézni. Például az önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó bevétele a GDP arányában a múlt évben 12,95 százalék volt, ebben az évben 11,9, jövőre a terv szerint 11,2, és 2002-ben már csak 10,8 százalék lesz. Én úgy gondolom, hogy ezek a számok sok mindent mondanak. Én azt is elfogadom, mert tudom, hogy egy növekvő GDP mellett nem lehet ugyanolyan mértékben növelni az önkormányzatoknak is a támogatását, mint ahogy a GDP növekszik, én ezt elfogadom. De azt, hogy reálértékben ne tartsák meg az önkormányzatok támogatásait, nem tudom elfogadni; amikor a gazdaságnak jól megy, amikor a központi költségvetésnek a helyzete pozitív irányba javul, akkor elvárható, hogy az önkormányzatok helyzete is valamelyest javuljon, és ebben a költségvetésben ez nincs benne, és ez nagy hiba.

Köszönöm.

 




Felszólalások:  Előző  211  Következő    Ülésnap adatai