Felszólalás adatai

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársak! Diákkoromban azt tanultuk, hogy amennyiben egy levezetés, következtetés, következtetéssor téves premisszára - vagyis előzményre, kiindulópontra - épül, akkor mind a részeredmények, mind a végeredmény megbízhatóan rossz lesz. A most tárgyalt T/3042. számú törvényjavaslat hangsúlyozott célja az, hogy megerősítse: legyen a nemzeti kulturális alapprogram a hazai kulturális élet egyik legfőbb pénzügyi támasza, a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának és megőrzésének, valamint határon túli terjesztésének támogatása révén. Ezt az előterjesztő igen dicséretesen, már az általános indoklás első bekezdésében leszögezi, magam is onnan idéztem, bár az államtitkár úr is fontosnak tartotta ezt megemlíteni.

Azonban a kitűzött cél végrehajtási utasításához a premissza - kiindulási pont - a következő mondatban olvasható és így szól: "Az NKA megőrizte önállóságát az elkülönített állami pénzalapok 1995-ben életbe léptetett megszüntetése, illetve összevonása után is." Amennyire egyetértünk a korábban megfogalmazott elsődleges célban, oly mértékben elutasítjuk ez utóbbi állítást. Ez ugyanis egyszerűen nem igaz, és már csak az alapító és működtető önámítását látjuk benne jóhiszemű pillanatainkban. Ugyanis a szakmai kollégiumokon keresztül felerősödő függőség 1995 óta olyan mértékűvé vált, hogy ennek a premisszának a változatlan hangoztatása cinkosság gyanújába keverheti a minisztériumot. Senki sem hiszi el, hogy a helyzettel ne lennének tökéletesen tisztában.

A helyzet: az NKA-kuratóriumok, szakkollégiumok döntései legalábbis részben megkérdőjelezhetők, amint azt a kultúra különböző területeiről és irányaiból érkező jelzések bizonyítják. Nem állítjuk, hogy az ilyen döntések hátterében feltétlenül bátorság vagy valamiféle rosszindulat húzódna meg.

(20.30)

Csupán arról van szó, hogy a szervezeti felépítés, a kuratóriumi tagok jelölési, illetve kinevezési gyakorlata miatt ők nincsenek abban a helyzetben, hogy pályázatok elbírálásánál országos vagy nemzeti érdekeket is figyelembe vegyenek. A probléma megoldására két lehetőség nyílik. Az egyik: a központi csúcskuratórium feladatává kell tenni a nemzeti érdek érvényesítését. Ehhez természetesen ki kell szélesíteni jogkörét, így az egyes szakkollégiumok döntései indokolt felülbírálatát is biztosítva. A másik: a szakmai kollégiumok döntéshozatalába be kell építeni a nemzeti érdek érvényesítésének lehetőségét.

A MIÉP mindkét megoldást elfogadhatónak tartja, sőt a kettő kombinációja tűnik számunkra a legszerencsésebbnek. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a szakmai egyesületek által jelölt kurátorok személyének kiválasztásakor törekedni kell a világnézeti és szakmai koncepcionális álláspontok egyensúlyára. Jelen elkedvetlenítő, súlyos aránytalanságok egyik fő oka, hogy például száz alkotó létrehoz 10-20 vagy akár 50 egyesületet, és így megsokszorozott szavazati lehetőségeiket hasznosítva tagjaikat juttatják be a kuratóriumokba. Valójában könnyű lenne tisztázni a választásra jogosult szervezetek tagságában rejlő átfedéseket és így csökkenteni az egyoldalúság káros következményét. A minisztérium által delegált szakemberek koncepcionális felfogása is jól ismert, hiszen éppen korábbi munkásságuk alapján választják ki őket. Tehát az esélyegyenlőség fokozására irányuló javaslatunk megvalósításának nem látjuk akadályát.

A nemzeti érdek mibenlétének meghatározása és érvényesítése az élet más területein, így például a gazdaságban vagy a honvédelemben, az oktatásban, illetve az országimázs kialakításában is államilag meghatározott és ellenőrzött módon történik. A kulturális életben sem bízhatjuk a nemzeti érdek mibenlétének definiálását egyes önérdekű szakmai csoportokra. A képzőművészeti vagy irodalmi, zenei vagy bármely más terület művészeit tömörítő egyesületek delegálhatják ugyan a kurátorok felét az NKA kollégiumaiba, de sem e szervezetek, sem az egyének nem rendelkezhetnek azzal a rálátással, politikai bölcsességgel és a közös érdek iránti elkötelezettséggel, ami szükséges lenne. A nemzeti érdek érvényesítése valójában itt is állami feladat kell hogy legyen, tehát a minisztérium által kinevezett kurátorok esetében is szélesebb horizonton való válogatást és alaposabb mérlegelést tartunk szükségesnek. Egészen kivételes esetektől eltekintve általában a kurátorok szűkebb szakmai, egyéni vagy csoportérdekeket tartanak szem előtt, amikor a döntéseiket meghozzák. Ezt önmagában nem helytelenítjük, csak kevésnek tartjuk.

Nem elegendő partikuláris érdekek mentén szétosztani az NKA által kezelt nem kevés pénzt, ezért javasoljuk, hogy vagy a szakmai kollégiumok döntéshozatali mechanizmusába építsék be a nemzeti érdek érvényesítésének lehetőségét, vagy az NKA központi kuratóriumának legyen ez a feladata.

A félreértések elkerülése végett újra hangsúlyozzuk: a MIÉP ezzel a javaslatával esélyegyenlőséget kíván teremteni a nemzeti érdekeket képviselő művészeti elképzelések és az egyetemes kultúrába illeszkedő művészeti törekvések között.

Más: a Fidesz november 4-ei választmányi ülésén felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter úr hangoztatta, hogy tarthatatlan, miszerint az önkormányzatoknak nem kell elszámolniuk állami pénzekkel. Az önkormányzati testületeknek, és itt mindenféle önkormányzatiságot kell hogy értsen a felvetés, nem szolgálhat kibúvóul, hogy azokat demokratikusan választották. Az állami pénzek elköltését jóváhagyó testületi döntések felülvizsgálatát fontosnak, sőt szükségesnek ítélő Fidesz-kormányzat tehát felelősséget érez magában a közpénzek közérdekű felhasználását illetően. Ez jó és helyes, a felvetéssel maradéktalanul egyetértünk.

Azonban nemcsak a települési önkormányzatokat kellene így elszámoltatni, hanem a kulturális élet önkormányzatait is. Mondjuk ki nyíltan: például a művészeket, műveket, művészeti eseményeket finanszírozó nemzeti kulturális alapprogramot mint önkormányzatként működő szervezetet is, amely évi 5-6 ezer millió forint közpénzzel gazdálkodik. Azon belül persze az egyes kuratóriumok döntéseit is felül kellene vizsgálni, mert ha ez nem történik meg, akkor vajon mi indokolja a kettős mércét: az egyik féle-fajta önkormányzatot elszámoltatják, a másik féle-fajtát nem? Az pedig nem valós ok, csupán formális magyarázat lehet, hogy az NKA nem önkormányzat. A nevében nem az, de a művészek, művészeti egyesületek önkormányzataként működik.

Hangsúlyozom újra: helyesnek ítéljük a célt, helyénvalónak a szándékot, sőt mindennek már régtől fogva úgy kellene lennie, hogy az önkormányzatok kötelesek legyenek elszámolni és döntéseiket megindokolni. Tehát reméljük, ha mi is csatlakozunk ehhez a kormányzati elképzeléshez, és csupán annyit fűzünk hozzá, hogy mindenféle önkormányzatként működő, közpénzekkel gazdálkodó szervezetet el kell számoltatni, döntéseik indokát mérlegelni kell, mert csak így képes megfelelni a kormány a közpénzek nemzeti érdekből történő és takarékos felhasználásáért reá háruló felelősségnek, akkor talán a kormány és a pártok is támogatják majd ugyanezen koncepciónak az önkormányzatiság egészére történő kiterjesztését.

A Magyar Igazság és Élet Pártja a T/3042. számú törvényjavaslatot támogatja, amennyiben a kormány az idézett premisszában foglalt állítását felülvizsgálva a szükséges konzekvenciákat levonja.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiból.)