Felszólalás adatai
170. ülésnap (2000.11.07.), 2. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Varga László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend előtti felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:06 |
Felszólalások: Előző 2 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.
Azokban az országokban, ahol a demokrácia évtizedek, sőt évszázadok óta él, a demokratikus pártok demokratikusan megalakulnak, működnek, választásokon részt vesznek, a győztes párt kormányt alakít egyedül vagy koalícióban, az ellenzék pedig építően hozzájárul az ország jövőjének az emeléséhez, és természetesen a szavazóbázisát is tisztességesen akarja gyarapítani.
Nálunk ez sajnálatos módon másképpen van. A rendszerváltozás előtti utolsó szabad választáson, 1947-ben a kereszténydemokrata céllal, elvekkel működő és programmal induló 1947-es Demokrata Néppárt győzött, azonban kormányalakításáról vagy abban való részvételéről természetesen szó sem lehetett, sőt a párt a durva Magyar Kommunista Párt intézkedései nyomán lehetetlenné vált működésében. De ez lett a többi párt sorsa is, és negyvenöt évig egyedül a Magyar Kommunista Párt - különböző neveken - volt jelen a politikai porondon.
A legnagyobb ellenzéki párt, a Magyar Szocialista Párt tehát nem egy demokratikus rendszerben született, nem egy demokratikus rendszer szülötte, hanem az elnyomó idegen megszállók és a durva Magyar Kommunista Párt együttműködésének az eredménye, politikai házasságának antidemokratikus gyermeke. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Ebből az antidemokratikus magatartásból és öröklött tulajdonságból erednek azok a szélsőségek, ahogy a Magyar Szocialista Párt a magyar kormánynak az ország jövőjét építő rendelkezéseire reagál, azokat igyekszik lehetetlenné tenni, szociális intézkedései elé gátat emelni és nemzetközi tekintélyét gyengíteni.
Ez utóbbira elképesztő példa, hogy a Magyar Szocialista Párt egyik szónoka a zámolyi romák menekültjogi kérdésében, amit Strasbourgban kértek, azt mondta, hogy a zámolyi romák elidegeníthetetlen jogaikkal éltek, jelezve azt, hogy joguk volt menekültjogot kérni. Ez nemcsak súlyos tájékozatlanság, hanem országunk tekintélyének a rombolása is, hiszen aki csak fél órát foglalkozott menekültjogokkal, az is tudja, csak azok kapnak menekültjogot, akik igazolják, hogy visszatérésük esetén a hazájukban ki vannak téve politikai üldözésnek. Magyarországon nincs politikai üldözés, nincsenek politikai foglyok, nincs politikai per, még azok ellen sem, akik a forradalom idején hazánkat az Egyesült Nemzetekben elárulták, vagy pedig olyan szervezetekben voltak vezetők, tisztségviselők, ahol embereket kínoztak vagy agyonvertek.
Ezenkívül a Magyar Szocialista Párt sajnos - ugyancsak propaganda okokból - azt híreszteli, hogy kettészakadt az ország. Abban a vonatkozásban igen, hogy ők a demokratikus módszereket félreteszik, és olyan propagandát indítanak a kormány intézkedései ellen, ami teljesen ellentétes egy demokratikus rendszerben. (Nagy zaj az MSZP soraiban.) Ezt nyugodtan tehetik, mert a Kossuth Rádió 70-80 százalékban segíti őket, amely szerkesztőinek 70-80 százaléka a Kádár-rendszerben tanulta meg a félrevezetés, a megtévesztés és a hazugság jelszavait, amiből kigyógyulni nem tudnak. (Felzúdulás és bekiabálások az MSZP soraiból.)
Sajnálatos módon természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége sem jobb a Deákné vásznánál, hiszen amikor az egyik legfontosabb nemzeti jelképünk áthelyezéséről folyt a vita, a Szabad Demokraták Szövetségének a vezérszónoka úgy beszélt a Szent Koronáról, mint egy árucikkről, olyan szégyenletes hangnemben, amilyen a magyar parlamentben még soha - sem a fasizmus, sem a kommunizmus alatt - nem hangzott el. Sajnálatos, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének a vezetősége nem hárította el magától ezt a hangot, amely - ismétlem - szégyenteljes volt, nemcsak a Szabad Demokraták Szövetségére nézve, hanem arra is, aki ezt elmondta.
Igen tisztelt Országgyűlés! A millennium évében vagyunk. Ez az emlékezés - és a múlt emléke. Tudom, hogy a múltból nem lehet megélni, de azt is tudom, hogy tisztességes múlt nélkül nem lehet élni, és nem lehet közéleti tevékenységet kifejteni. Legyünk méltók azokhoz, akik ezer éven át a nemzeti és a keresztény értékek gyakorlásával biztosították, hogy ma független országban és nem egy tartományban élhetünk, a nép szabad és nem alattvaló, anyanyelvét gyakorolhatja.
Felszólalások: Előző 2 Következő Ülésnap adatai