Felszólalás adatai

ELNÖK: Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Szabó Lukács képviselő úr: "Milyen cigánypolitikát folytat a kormány?" címmel. Képviselő urat illeti a szó.

SZABÓ LUKÁCS (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szegény ember mindig volt, és vélhetőleg mindig is lesz. Magyarország sem kivétel. De az nem törvényszerű, hogy aki szegény, annak éhezni is kell.

Van-e Magyarországon ma éhező ember? Ki kell jelenteni, hogy van. Sőt, ami ettől sokkal szomorúbb, még éhező gyermek is van. Ezzel együtt viszont azt is meg kell jegyezni, hogy aki a mai Magyarországon éhezik, az önmagának bizonyára felróható; tekintettel arra, hogy akik munkanélküliek, azok kapnak állami, önkormányzati segítséget, sőt közmunkát vagy alkalmi munkát, tehát a lényeg az, hogy mindenképpen neki magának is felróható. Van-e a mai Magyarországon hajléktalan? Igen van, de aki a mai Magyarországon hajléktalan, vagy nem rendelkezik a legszerényebb hajlékkal sem, az bizony önmagának is felróható. Azok, akik ma Magyarországon éheznek és hajléktalanok, azok zömében önpusztító életmódot folytatnak. Ennek a legmarkánsabb példája a zámolyi cigányok esete, akik bár önpusztító életmódot folytattak, az önkormányzat is, a magyar állam is, sőt még a cigányszervezetek is akartak nekik segíteni, de ők minden segítő szándékot eltaszítva önmaguktól elhagyták az országot, és Magyarországnak külföldön a rossz hírét keltik.

Kérdés az, hogy mit tett és mit tesz a kormány, meg mit tettek az eddigi kormányok annak érdekében, hogy a társadalom szerves, integrált tagjai legyenek a cigány honfitársaink is. El kell dönteni minden hatalomnak azt, hogy mit tesz, börtönöket épít vagy iskolákat és munkahelyeket teremt. Azt hiszem, hogy a jelen kormány helyesen fogta meg ezt a kérdést akkor, amikor a családi pótlék helyett az iskolalátogatás támogatását tűzte a zászlajára, tehát az kap családi pótlékot, aki iskolába is jár. Nagyon helyesen látta azt is, hogy a cigányokat különösen kell még a magyarokkal szemben is támogatni, amennyiben felsőfokú tanintézetekbe kívánnak járni, tekintettel a hátrányos helyzetükre. Helyes az a hozzáállás is, hogy közmunkák esetén a cigányokat előnyben kell részesíteni. De azt hiszem, hogy nem helyes általában a cigányokat támogatni, akár a munkák vagy akár az iskoláztatás terén. Inkább a szegényeket kellene támogatni, tekintettel arra, hogy magyar szegények is vannak és cigány gazdagok is, akiket nem feltétlenül muszáj támogatni, mert ők nagyon jól elboldogulnak támogatás nélkül is.

De nemcsak egy útja van az integrációnak és a felemelkedésnek. Az a kérdés, hogy ki a boldogabb ember, például az Egyesült Államokban az a jenki, aki ugyanúgy önpusztító életet él, és az istennek a pénzt nevezte ki, vagy az-e a boldogabb ember, aki esetleg most egy rezervátumban indiánként él akár az Egyesült Államokban, de tekinthetnénk a rezervátumban élő ausztrál őslakosságot is. Tehát úgy gondolom, hogy minden cigánynak biztosítani kell az integráció lehetőségét, amennyiben ő a fehér ember civilizációját választja. De meglehet, hogy egy más kultúrához, a cigány kultúrához ragaszkodik, és meg kell teremteni azt a lehetőséget is, hogy ő a saját kultúrájában, a saját szokásaiban integrálódjon, és abban a környezetben legyen boldog. Úgy gondolom, hogy e vonatkozásban még elég kevés történt, bár nem igaz az, hogy a cigány kultúra egyenlő lenne a tolvajlással meg a rablással. Igenis van a cigányságnak is követésre, általuk is követésre méltó szokása, mint ahogy ez megvolt, amikor még integráns részei voltak a társadalomnak.

(22.50)

De nyilvánvalóan nem követhető az a példa, és az a hosszú idő óta, évtizedek óta gyakorolt kormányzati állásfoglalás, hogy akkor tud megélni csak egy cigányember, ha minél több gyermeket segít a világra, és a családi pótlékból így megélhet. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Tehát még egyszer összefoglalva: biztosítani célszerű (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a cigányságnak...

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt a rendelkezésére álló időkeret!

SZABÓ LUKÁCS (független): ...a kétutas felemelkedését, illetve szegénypolitikát cigánypolitika helyett.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A kormány nevében Hende Csaba államtitkár úr kíván reagálni az elhangzottakra.

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönetet mondok Szabó Lukács képviselő úrnak, hogy ezen a késői órán felelősségérzettől áthatott szavakkal szólt a nehéz helyzetű magyarországi cigányság érdekében.

A képviselő úrnak szíves figyelmébe ajánlom az 1047/1999. számú kormányhatározatot, amely "A cigányság életkörülményeinek és társadalmi helyzetének javítására irányuló középtávú intézkedéscsomagról" címet viseli. Ez a bibliája, a foglalata a kormány cigányságot érintő politikájának. Közel hatvan pontban sorolja fel azokat a teendőket, amelyeket két-három-öt-hat éves távlatban meg kell tennünk azért, hogy a cigányság, amint arra helyesen utalt a képviselő úr, úgy integrálódjék a társadalomba, hogy közben önazonosságát, saját kulturális értékeit - hangsúlyozom, az értékeit - meg tudja őrizni, fel tudja mutatni, és azokra büszkén lehessen ennek a társadalomnak a teljes jogú tagja.

A képviselő úr bizonyára emlékszik még szegény megboldogult Csengey Dénesre, közös barátunkra. Ő mondta egyszer, s aztán szállóigévé vált ez a mondat: "Európába, de mindahányan!" Pontosan erről van szó. Magyarország európai integrációja nem képzelhető el úgy, hogy valahol útközben otthagyjuk a cigányokat, aztán ővelük majd lesz valami, mi meg bemasírozunk Európába - nem. Csak az az út járható, hogy integráljuk a cigányságot, és felemeljük, megszüntetjük hátrányos helyzetét.

Amikor azt mondom, hogy felemeljük, ez nem valami uralkodói többes, hanem mindnyájunk közös felelősségére utalok a többes szám első személlyel, mert nagyon sok tennivalója van az Országgyűlésnek, a kormánynak, de még több az egész társadalomnak, s benne maguknak a romáknak.

Én ugyan nem osztom a képviselő úr azon nézetét, amely szerint aki éhezik, az biztosan tehet erről, mert ez nincs feltétlenül így. Vannak az országnak olyan régiói, ahol ez igaz; mondjuk, Székesfehérváron, Szombathelyen meg Győrben valóban csak az nem dolgozik munkaképes lévén, aki nem akar. De a Tiszántúlon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de akár Hajdú-Biharban is, ahonnan a képviselő úr jött, bizony vannak olyan települések, ahol nincs munkalehetőség, különösen cigány embernek nincs. Márpedig a felemelkedéshez munka kell, különben nem lesz anyagi alapja a jobb létnek.

Hosszasan elemezhetnénk, hogy 1988-89-et követően vajon miért az addig szinte száz százalékban foglalkoztatott cigány férfiak veszítették el elsőként a munkahelyüket, hogy mi az oka annak, hogy a privatizációt követően az új tulajdonosok először a cigány munkaerőtől szabadultak meg, és ez tízezrével érintette a családokat. De most már nem a múltat kell elemeznünk, hanem azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi kell vajon ahhoz, hogy ezek az emberek, illetve a gyermekeik tartósan meg tudjanak kapaszkodni a munkaerőpiacon. Nos, ehhez oktatás kell, ahogyan nagyon helyesen rámutatott a képviselő úr.

Tehát a cigányságnak az a problémája, hogy nem dolgozik, és azért nem tud dolgozni, mert képzetlen. Ezért van az, hogy ez a kormány a tanulást és a munkát állította a középpontba, és ez a kormányhatározat a maga ötvenvalahány pontjában, tulajdonképpen más és más szavakkal, de egészében erről szól. Ezért van az, hogy amíg 1997-ben 785 roma fiatal kapott ebben az országban állami finanszírozású ösztöndíjat, úgy ebben a tanévben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez a szám 8 ezer, tisztelt elnök úr.

Köszönöm a figyelmüket.