Felszólalás adatai

BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az országgyűlési képviselők és általában a politikusok szívesebben beszélnek a jövőről, nem egy képviselőnek már a jelen problémáinak boncolgatása is problémát jelenthet, és általában nem nagyon szeretünk beszélni a múltról. A mai vitanap témájánál, választásánál fogva arra kötelez bennünket, hogy nézzünk szembe azzal, amit eddig tettünk, amit a kormányok eddig tettek.

Kezdjük tehát az előzményekkel, ha már ma ez a dolgunk! A 2002-ben megalakult Medgyessy-kormány volt a második olyan demokratikusan megválasztott kormánya a Magyar Köztársaságnak, amelynek mozgásterét nem kötötték teljesen gúzsba azok a kényszerpályák, kötelékek, amelyeket a gazdaság rossz helyzete a korábbi kormányokra rákényszerített. A rendszerváltás utáni kormányok közül az Antall-kormány, a Boross-kormány komoly gazdasági nehézségekkel kellett hogy számoljon, az elosztás mikéntjéről akkor még kevesebbet lehetett beszélni.

(9.50)

1994-ben Horn Gyula kormánya volt az első, amelynek számot kellett vetnie ezekkel a kényszerpályákkal, és megtette azokat az intézkedéseket, melynek következtében a gazdaság újra növekedésnek indult. Először 1997-ben enyhült a szorítás, és 1998-ban az akkor megalakult Orbán-kormány volt az első olyan szabadon választott kormánya a Magyar Köztársaságnak, amely már arról is beszélhetett, azt is tervezhette, hogy a gazdasági növekedésből származó többletbevételeket milyen mértékben adja a társadalomnak, az embereknek.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az 1998-2002 közötti időszakot, akkor azt kell mondanunk, hogy az akkori kormány tevékenysége csalódást okozott. Ennek a kormánynak az elosztási politikája ugyanis úgy nézett ki, hogy miközben növekvő bevételekkel számolhatott a gazdasági növekedés miatt, ebből vagy elvonás lett, vagy befagyasztás, és amit végül is adott, azt megítélésünk szerint rosszul adta. Miközben növekedtek a lehetőségek és a bevételek, az Orbán-kormány rögtön csökkentette a nyugdíjemelés mértékét, elvont a nyugdíjasoktól több mint 50 milliárd forintot. (Dr. Kontrát Károly: Miről szól a vitanap?) Első intézkedéseként a minimálbért, a legalacsonyabb keresetű munkavállalók jövedelmét megadóztatta. Intézkedései között a közszféra béreit évekre befagyasztotta. Ugyanez történt a családi pótlékkal is, mely négy éven keresztül egy fillérrel sem emelkedett.

Természetesen az Orbán-kormány adott is, de amit adott a családtámogatási rendszeren belül, azt megítélésünk szerint rosszul adta. Oda adta a legtöbbet, ahol a legtöbbet kerestek a családok. Ezt a családtámogatási rendszert nevezték 2002-ben a szociálpolitikusok perverz családtámogatási rendszernek.

Ez volt tehát az az örökség, amely 2002-ben, az első hónapokban számvetésre késztette az akkor megalakult szocialista-szabad demokrata kormányt, a Medgyessy-kormányt.

Mit tett ilyen kihívások mellett ez a kormány? Nos, a szocialista-szabad demokrata kormány pontosan az ellenkezőjét tette annak, mint amit a Fidesz csinált. Nem csökkentette a nyugdíjemelés mértékét, hanem növelte azt, visszaadva mindazt, amit az előző kormány elvett a nyugdíjasoktól. Ennek következtében a Medgyessy-kormány első két évében a nyugdíjak vásárlóértéke mintegy 17 százalékkal emelkedett, szemben az Orbán-kormány első két teljes évével, amikor ez a növekedés kevesebb volt, mint 5 százalékos. Azt mondhatjuk tehát, hogy ha a nyugdíjasok oldaláról nézzük a kormányok tevékenységét, akkor bizony a Medgyessy-kormány első két évében közel négyszer olyan mértékben nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, mint az Orbán-kormány első két évében. (Birkás Tivadar: Mennyi hitelt vettetek fel erre?)

A Medgyessy-kormány egyik első intézkedése volt az, hogy a minimálbért újra adómentessé tette, ezáltal a legalacsonyabb jövedelmű munkavállalók fizetését, ha úgy tetszik, kiegészítette, lemondva az állami bevételek egy részéről. És szakítva azzal a korábbi gyakorlattal, amely a közszférában bérbefagyasztást jelentett, a közszférában 50 százalékos béremelést valósított meg. Ezek voltak a legelső intézkedései.

Nézzük ezen belül a családtámogatás rendszerét! Itt bizony komoly dilemmával kellett szembenéznünk. Világos volt számunkra, hogy az a családtámogatási rendszer, amely a legtehetősebbeknek adja a legtöbb állami támogatást, igazságtalan. Azzal is tisztában voltunk, hogy az se jó tendencia, az se jó gyakorlat feltétlenül, hogy a családtámogatási rendszer két-három évente radikálisan megváltozik. Kellene az országnak, a családoknak egy kis nyugalom, kiszámíthatóság, hogy a legfontosabb szociálpolitikai rendszerek, az állami támogatások rendszere lehetőség szerint igazságos legyen, és hosszú távon is változatlan maradjon. Ez komoly dilemma volt. Ezt a dilemmát akkor úgy döntöttük el, hogy magához a családtámogatási rendszerhez, annak szerkezetéhez nem nyúltunk hozzá, viszont azt az igazságtalanságot, hogy négy éven keresztül a családi pótlék nem emelkedett, azonnal megszüntettük. Ennek következtében - ahogy már elhangzott - az első időszakban a családi pótlékra fordított összeg mintegy 40 százalékkal nőtt, ellentétben azzal, hogy előtte négy éven keresztül semmit nem emelkedett. Ez természetesen sok pénzbe került. De legyünk tisztában azzal is, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindaz az eredmény, amit ezekkel az emelésekkel elértünk, még mindig nem jelenti azt, hogy elégedettek lehetünk akár a nyugdíjak vásárlóértékével, akár a családtámogatásokra fordított összegekkel.

Engedjék meg nekem, képviselőtársaim, hogy egy rövid kitérőt tegyek. Egyik kedvenc filmem Kusturica Macskajaj című alkotása. Ebben a filmben szimpatikus és antipatikus szélhámosok, sőt gengszterek próbálják alakítani saját maguk és családjuk jövőjét. Ebben a filmben mondja az egyik, egyébként antipatikus rosszfiú azt a mondatot, hogy “tudod, amit nem tudsz megoldani pénzzel, azt oldd meg sok pénzzelö. Csak a helyzet az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a társadalom működése különbözik - tegyük hozzá, szerencsére - az alvilág működésétől. Itt azért nem olyan egyszerű a képlet, hogy amit nem tudtunk megoldani valamennyi pénzzel, az adófizetők zsebéből kivéve adók formájában a pénzt, oldjuk meg még több pénzzel. A mozgástér, még ha bővült is az elmúlt nyolc évben, azért adott mindnyájunk számára. Világos tehát, hogy ha egy igazságosabb családtámogatási rendszert akarunk teremteni, akkor nem egyszerűen sokkal több pénzt kell adni a családoknak, hanem bizony hozzá kell nyúlni az igazságtalan elosztás szerkezetéhez is.

Mi a baj ezzel az igazságtalan családtámogatási szerkezettel? Nem egyszerűen az, hogy igazságtalan abban a tekintetben, hogy azoknak ad, akiknek a legtöbb van, és azoknak adja a kevesebbet, akik a legkisebb jövedelemmel rendelkeznek. Egy másik nagyon fontos hiányossága, hogy az alacsony jövedelmű emberek esetében nem ösztönöz munkavállalásra. S ezen a ponton beszéljünk nyíltan! Azoknak az embereknek, akik a munkájukat elvesztették, a mostani rendszerben kétféle választási lehetőségük van. Ha megnézzük az országban tapasztalható gyakorlatot, akkor azt látjuk, hogy ez a kétféle választás a tettekben is világosan megmutatkozik. Az egyik választás úgy szól - ez az aktívak választása -, hogy a családtámogatásból rájuk eső pénzt felvéve, azt szociálpolitikai segélyekkel kiegészítve, a munkanélküli-járadékkal kiegészítve szert tesznek annyi jövedelemre, amelyet alkalmi munkával és feketén munkát vállalva kiegészítve lényegében azt meghaladó jövedelemhez jutnak, mint azok, akik elmennek dolgozni, de keveset keresnek, mert minimálbéren foglalkoztatják őket, még akkor is, ha egyébként minden szempontból két hasonló, azonos nagyságú és azonos településen élő családról beszélünk.

De sajnos - és erről is nyíltan kell beszélnünk - a családfenntartóknak van egy másik típusa is, amelyik még feketemunkával sem feltétlenül egészíti ki a szociális támogatásoktól remélt vagy kapott összeget, beéri azzal a nagyon szerény, szegény életszínvonallal, ami jut neki, és azt mondja, annyival több pénzért, amennyit akkor kapna, ha tisztességesen munkát vállalna, bizony nem megy el dolgozni sem feketén, sem legálisan. Lényegében a szociális támogatásokból él, és megelégszik ezzel a rendszerrel.

Ezen a rendszeren változtatni kell. Újra meg kell teremtenünk azt az érdekeltséget, amely azokat a családfenntartókat, akiknek meglenne a lehetőségük, hogy elmenve egy céghez munkát vállaljanak, erre is ösztönzi a családtámogatási rendszer. És ez a tervbe vett családtámogatási rendszer másik fő vonása, és ennek a kulcsa a családi pótlék drasztikus, mintegy kétszeresére történő emelése.

Befejezésül csak néhány számadat erről. Az új rendszerben egy kétgyermekes család mintegy 24 ezer forint családi pótlékra számíthat, ami közel kétszerese a korábbinak. A háromgyerekesek esetében ez az összeg 42 ezer forintra növekszik. Nem mondom el a táblázat minden elemét, de természetesen azt még érdemes hozzátenni, hogy ott, ahol a szülők egyedül nevelik egy, kettő, három, esetleg több gyermeküket, a családi pótlék még annál is több lesz, mint amit az előbb mondtam.

Összegezve tehát, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt három évben a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány, a szocialista-szabad demokrata kormány sokat tett azért, hogy a korábbi rossz elosztási rendszeren változtassunk. Jelenleg azzal a dilemmával szembesülünk, hogy ez bár sok, de még mindig nem elég. Magához a rendszerhez kell hozzányúlnunk annak érdekében, hogy a családoknak több pénz jusson, és a családokat ez a családtámogatási rendszer ne a munka elkerülésére, hanem a munka vállalására ösztönözze.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)