Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra ma délután kerül majd sor.

Soron következik a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/2495. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/2495/1., 3., 4., 5. és 7. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben. Először megadom a szót Dancsó József képviselő úrnak, Fidesz.

DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvénymódosítást megkaptam, két alapvető kérdésre kerestem a választ. Az egyik az, hogy célszerű-e módosítani az 1995. évi XCVI. törvényt, és amennyiben célszerű, akkor azt most kell-e megtenni. A módosítás áttanulmányozása után azt a választ fogalmaztam meg, hogy igen, szükséges ezt megtenni, és valóban az időzítés is megfelelő.

Nyilvánvaló, hogy az átfogó módosításnak alapvetően két indoka van: egyrészt a hazai szabályozási környezet és piac változása, másrészt pedig az Európai Unióval való jogharmonizáció egyes követelményei.

Most nézzük meg a két kérdéskört kissé részletesebben is! Magyar biztosítási piacról alig több mint tíz éve beszélhetünk. 1986-ban a monopolhelyzetben lévő Állami Biztosítót kettéválasztották, s ezután megkezdődött - egyre gyorsuló ütemben - a külföldi tulajdonú biztosítótársaságok megjelenése, ami napjainkra azt eredményezte, hogy 22 biztosító részvénytársasági formában, 35 biztosító pedig egyesületi formában működik, bár mindenképpen megjegyzendő, hogy az egyesületek súlya marginális, hiszen piaci részarányuk 1 százalék körül mozog.

Mindezt a nagyszámú biztosítót úgy sikerült szabályozásilag beengedni a hazai piacra, hogy komolyabb pénzügyi probléma eddig ebben a szektorban nem jelentkezett, biztosító csődjéről még nem hallhattunk, nem úgy, mint a hasonló utat bejárt banki szférában, ahol bizony nagyon komoly pénzügyi problémák rázkódtatták meg ezeket a pénzügyi közvetítő intézményeket. Természetes követelmény ezek után, hogy a szabályozás szorosságán a jövőben sem lehet lazítani, hiszen az ágazat jó hírét ilyen szempontból fenn kell tartani. Ez azért is fontos, mivel az univerzálódó pénzpiacokon egyre kevésbé vannak tiszta profilú pénzügyi instrumentumokat értékesítő intézmények, ezért a szabályozó hatóságoknak is komplexen és egyre részletesebben kell felügyelni az adott piacot.

(10.50)

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a múlt év végén a felügyeleti szerveket is összevonta döntésével a parlament, és így próbálja meg egységesíteni az állam a felügyeleti szempontokat, figyelembe véve azt, hogy gyakran nagyon nehéz eldönteni, hogy egy-egy termék pénzügyi, befektetési, megtakarítási instrumentum, vagy biztosítási termék-e. Nagyon gyakori ma már a vegyes megoldás.

További örvendetes tény a biztosítási piacot boncolgatva, hogy jelentősen nőtt a szektor díjbevétele és a biztosítottaknak történt kárkifizetés is. Ez mindkét esetben tíz év alatt körülbelül tízszeresére nőtt. A díjbevétel struktúrája is átalakult, hiszen az életbiztosítások aránya ma már meghaladja a 40 százalékot, míg a nem életbiztosítási ágazat produktuma négy év alatt arányában 9 százalékkal csökkent, és a 60 százalékot sem éri el. Mindezen örvendetes tények mellett azért szólni kell arról, hogy a nemzetgazdaság szereplőinek kockázatokkal szembeni biztosítási védelme nem javult kellő mértékben, és a bruttó díjbevétel a GDP százalékában messze elmarad Magyarországon az EU-tagországok 6-7 százalék körüli átlagától.

Tisztelt Ház! Ezen áttekintés után áttérhetünk a törvénymódosítás legfontosabb elemeire, amelyek megítélésem szerint a biztosítási piac hatékonyabb szabályozását szolgálják. Ezek az egységesülés és az aszimmetria feloldását szolgálják. Fontosnak vélem azt, hogy megtörtént bizonyos fogalmak bevezetése és pontosítása. Kiküszöbölődött az, hogy biztosítótársaságot hitelből is lehessen alapítani, hiszen egy társaság csak úgy kaphat engedélyt, ha az induló tőke pénzbeli hozzájárulását teljes egészében befizeti.

A törvénymódosítás igyekszik az eddig legnagyobb problémaként jelentkező biztosítóegyesületeket is szigorúbb és világosabb szabályozás alá vonni. Ezt csak üdvözölhetjük, hiszen a magasabb organizációs és biztonsági tőke is az egyesületbe tömörült, kárveszélynek kitett gazdasági szereplők biztonságát növeli. További szigorítást jelent az egyes vezető szakemberek alkalmazására vonatkozó szabályok újrafogalmazása, így nemcsak pénzügyi, hanem személyi garanciák is erősítik a rendszer stabilitását. A biztosításközvetítőkre vonatkozó szabályok is pontosabbakká válnak, és nagyon fontos elem, hogy szétválasztásra kerül az egyes és a többes biztosítási ügynök kategóriája. Az engedélyezés során gondot jelentett az, hogy a biztosítók egyes, az ügymenet részét képező tevékenységeket kiszervezték; a továbbiakban meghatározásra kerül, hogy mely tevékenységet lehet engedéllyel kiszervezni, és melyekhez nem kell ez.

A pénzügyi, szolvenciális típusú rendszer felé történő elmozdulást jelzi az, hogy megszűnik az előzetes termékengedélyeztetés, és a rendszeres, termékekkel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettség, csupán átmenetileg marad egy bejelentési kötelezettség. A jogharmonizáció felé is fontos lépés az, hogy a szavatolótőke-számítás során belép az alárendelt kölcsöntőke. A biztosítástechnikai tartalékok befektetési lehetőségének felülvizsgálatát az indokolja, hogy rendkívüli módon elterjedtek az úgynevezett unit-linked típusú biztosítások, másrészt ma már lehetőség van az OECD-országok értékpapírjainak vásárlására is. Mindez azért is fontos, hogy jól elkülönül az ügyfelek tulajdonában lévő portfólió a biztosító saját eszközeitől. Ügyfélvédelmi szabályok is megjelennek mindezek mellett; különösen a már említett unit-linked típusú életbiztosítások esetén figyelemre méltó ez a változás.

Tisztelt Ház! Szólni kell még röviden az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményeiről, hiszen éppen ez a második indok, amely miatt rendkívül aktuális a törvénymódosítás. A kétlépcsős módosítási folyamatnak jelen változtatási csomag az első, de legnagyobb jelentőségű része. Így különösen ilyen lépésnek kell értékelni a biztosítóegyesületek minimális tőkekövetelményének fokozatos emelését, a kompozit társaságok esetén az élet- és nem életágak szavatolótőke-szükségletének elválasztását, a biztosítási ügynökökre vonatkozó személyi képzettségi feltételek összehangolását, és lehetőséget teremt arra, hogy a társadalombiztosítási feladatok egy részének átvállalása megtörténhet a biztosítók által.

Összegzésképpen elmondható, hogy a törvénymódosítás mindenképpen szolgálja azokat a célokat, amelyeket már a bevezetőmben is említettem, így a rendkívül nagyot változott biztosítási piacot szabályozási oldalról is megragadja, összhangot teremt a pénzügyi szervezetek állami felügyeletével, és megteremti a jogharmonizáció első lépcsőfokát az EU-normatívák érvényesítésével.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi majd Lezsák Sándor.

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátva, hogy az SZDSZ elfogadja és támogatja a törvény szabályozását, szabályozási elveit, annak indokoltságát, a korábbi törvény elfogadása óta nyilvánvalóan olyan változások következtek be mind a biztosítási piacon, mind a gazdasági életben, hogy egy újabb, garanciális szabályokkal is biztosított, és valóban a tevékenységet újraszabályozó törvényre van szükség mind a biztosítóintézeteknél, mind pedig a biztosítási társaságoknál.

E törvény egyetlen elemével kívánnék foglalkozni, amelyre nézve örvendetesen már külön hatpárti tárgyalások is kezdődtek az Országgyűlésben. Úgy tűnik, hogy egyre többen ismerik fel annak szükségességét, hogy van egy olyan sajátos formáció a biztosítási intézményrendszerben, amely nem kifejezetten illeszkedik az üzleti alapon működő társasági formához, és nem is biztos, hogy az a cél, hogy az abban részt vevők nyereséget könyveljenek el, illetve profitorientáltan működjenek. A korábbi törvényben ezt úgy hívtuk, hogy szakosított nonprofit biztosítási egyesületek. Ebben a törvényben elmarad a "szakosított" kifejezés, ami még nem probléma. Nem nevezzük őket szakosítottnak, de mint külön formációt, mint nem nyereségorientált biztosítási egyesületet meghagynánk. Igen ám, de a törvénymódosítás ugyanolyan vagy hasonlóan szigorú feltételeket akar állítani ezeknek az egyesületeknek is, mint azt teszi azoknak a multicégeknek, amelyek már ebben az országban hatalmas külföldi tőke bevonásával különböző biztosítási tevékenységet folytattak.

1993-ban indult el az a folyamat, amikor észrevették - és akkor beszéljünk név szerint a szakosított intézetekről - azok a mezőgazdasági termelők, akik a nagyobb biztosítóknál nem tudtak biztosítást kötni, mert azt mondták nekik, hogy hozambiztosítást nem kötünk, belvízbiztosítást nem kötünk, illetve a kockázati biztosítás felső határát olyan díjtételhez kötjük, amelyet a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége nem bír elviselni. Ezek összeálltak; létrehoztak úgynevezett szakosított biztosítási egyesületeket, és ezt még az Antall-kormány is felismerte, amikor e biztosítóegyesületek indulásához bizonyos anyagi támogatást nyújtott. Ezt folytatta a következő kormány 1995-től, amikor is azt mondta, hogy az ilyen szakosított biztosítóegyesületek megalakulásához az úgynevezett organizációs tőkét állami támogatásból biztosítja külön támogatási formában, sőt még azt is mondta, hogy amennyiben megállapodnak a tagok megfelelő biztosítási díj befizetésében - és ez arányban van az általuk vállalt kockázatviseléssel, és nem szedik ki egyébként biztosítási ok nélkül a nyereséget ebből az egyesületből -, akkor a befizetett díjtétel magasabb százalékát adja állami támogatásként, mintsem ha az illető mezőgazdasági termelő, mondjuk, egy nagy multi biztosítótársasággal kötne agrárbiztosítást.

Most már 7-8 éves távlatban látszik, hogy ezeknek az egyesületeknek megvan az alapja, és ez kapcsolódik is ahhoz a régi-új gondolathoz, amely az agrárkormányzatnál az úgynevezett új típusú szövetkezetek létrehozását szorgalmazza. Azt mondja, hogy inkább az értékesítés és a feldolgozás irányába tömörüljenek ezek a kis egzisztenciák, ezek a kistermelők, és ezekkel az új típusú szövetkezetekkel próbálják meg érvényesíteni a piaci érdekeiket. Ezzel szerves összefüggésben és harmóniában van az a biztosítási egyesületi modell, amely ebben az országban immár több mint harminc helyen működik. Itt van a táblán bemutatva, hogy az ország szinte teljes területét lefedi, és azokon a részeken, ahol leginkább sújthatja az érintetteket mezőgazdasági kockázat, ott ez az önvédelmi reflex már meghozta azt az eredményt, hogy ezek az egyesületek működőképesek, és nagyon hatékonyan tudnak együttműködni.

(11.00)

Igen ám, csakhogy most ezzel a törvénymódosítással, amely az organizációs tőkét emeli, nincs is nagyobb baj, mert ez azt jelenti, hogy ha új egyesületek, úgy biztosítótársaságok szerveződnek, akkor nagyobb az az igény, amellyel az infrastruktúra megteremtéséhez nekik számolniuk kell. Talán itt azt mondhatnánk, hogy ezek a biztosítóegyesületek, amelyek már működnek, túljutottak ezen az alakulási fázison, nekik már ilyen tőkére nincsen szükségük, azoknak, akik meg ezután kezdik meg, a tényleges költségekhez igazodó tőkejuttatási és tőkebiztosítási kötelezettségnek nyilvánvalóan fenn kell állnia.

A nagyobb problémát az jelenti, ami a kockázati tőkére és a tagdíjbefizetésekre vonatkozó előírásokat jelenti. Ha ezeknél az egyesületeknél nem biztosítunk megfelelő átütemezési időszakot, türelmi időt vagy esetlegesen - de ezt csak halkan jegyzem meg - az agrárkormányzat mezőgazdasági támogatási címben, mondjuk, piacrajutási vagy költségcsökkentő támogatási fejezetéből nem tud elkülöníteni a tőkekoncentrációra, a törvénynek megfelelő biztonsági tőke felemelésére, akkor ezek a tevékenységüket befejezték, és bizony nézhetjük a következő időszakban is - ha esetlegesen olyan problémák keletkeznek, mint amivel az utóbbi években szembenéztünk -, hogy van belvízkárunk, van olyan jellegű, nem biztosítható kárunk, amire, lássuk be, a kockázati alapot az állam nem tudja tíz éve biztosítani - nem tudja.

Pár száz millió forinttal elindítjuk mindig ezt a katasztrófaalapot, amelynek a feltöltéséhez nyilvánvalóan az érintettek támogatását is kérjük, és nem nagyon jön be. Ha a másik oldalon van egy ilyen jellegű kezdeményezés, ami hasznos és jó, azt gondolom, hogy azt egy ilyen törvényi szabályozással nagyon óvatosan, nagyon finoman kellene kezelni. Abba az irányba, amit most a törvény megcéloz - nyilvánvalóan a nagyobb biztonság érdekében is, a tőkekoncentrációt is figyelembe véve -, ezt az utat járva ezeknek a biztosítóegyesületeknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy a tagdíjbefizetéseikkel és a tagi hozzájárulásaikkal, valamint a viszontbiztosítással megteremtődhessen az a kör, amelyben életképesek maradnak. Ennek egyetlenegy gátját látom a mostani előterjesztésben, ami azt mondja, hogy a biztosítási díjbevétel és a tagsági hozzájárulás összege legalább felének az egyesület természetes személy tagjaitól kell származnia.

Az előbb utaltam arra, azt is látni kell, ha minél több ilyen beszerző-értékesítő szövetkezet alakul, és ezek hoznak létre ilyen egyesületet - a tagdíjbefizetések természetesen csak a tagoktól származnak -, akkor már nemcsak természetes személyektől, hanem jogi személyektől is származik tagdíjbefizetés. Ha mi csak azt várjuk el, és azt kötjük meg a törvényi szabályozásban, hogy a fele legalább természetes személytől származzon, akkor az amúgy is tőkeszegény az és amúgy is gyenge kis biztosítóegyesületeknek a nyakára tesszük a kötelet.

Nagyon örülnék annak, ha azt a tárgyalássorozatot, amelyet itt a pártok elkezdtek, valóban abba az irányba tudnánk vinni, hogy a törvény szellemének megfelelően, a Pénzügyminisztérium által és a kormány által kitűzött célt nem vitatva lehetőséget biztosítanánk arra, hogy ez a sajátos formáció, ez a sajátos kör - nevén nevezve: azok a biztosítóegyesületek, amelyek nem nyereségorientáltan működnek - feltételrendszerében, határidejében igazodva ahhoz a tendenciához, amit a biztosítótársaságok tőkekoncentrációja előír, lehetőséget kaphatna a túlélésre, és ehhez némi állami könnyítést is - ezt nyilvánvalóan majd a költségvetési törvény tárgyalásánál kell megvizsgálni -, ami a befizetéseik adójóváírását, illetve a befizetésekhez nyújtott esetleges állami támogatást is jelenthetné.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF; őt követi majd Karakas János.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szinte minden magyarországi családot és minden hazai vállalkozást érint az előttünk fekvő törvényjavaslat. Hatalmas pénzmennyiségről van szó, hiszen az elmúlt esztendőben több mint 300 milliárd forint volt az élet- és vagyonbiztosítással kapcsolatos biztosítási díjbevételek nagysága. Ez az összeg megfelelt a költségvetés társasági adóból és illetékbefizetésből származó bevételeinek, vagy ebből az összegből fedezni lehetne a nyugdíjkifizetések egyharmad részét. Tavaly ennek a jelentős nagyságú díjbevételnek alig egyharmada szolgált kárrendezést és kártérítést, tehát nagyon fontos ennek a tevékenységnek a törvényi szabályozása, mivel a biztosítási díjak befizetése és a káresemény időben nem eshet egybe. Emiatt a jogszabályoknak és az állami felügyeletnek gondoskodnia kell arról, hogy a díjbefizetések meghatározott hányada tartalékképzést szolgáljon, és ne indokolatlan működési kiadásokra vagy netán rejtett profitkivonásra fordítsák.

Magyarország helyzete annyiban sajátos Európában, hogy a részvénytársasági formában működő 22 biztosítótársaság alaptőkéjének 79 százaléka külföldi tulajdonban van, és ezeknek a multinacionális társaságoknak pillanatnyi üzleti érdekei gyakran diktálhatnak olyan irányú, országok közötti vagyoni átcsoportosítást, ami nem esik egybe a hazai biztosítottak és a nemzetgazdaság érdekeivel. Nem véletlenül kért a kormány a közösségi irányelvek alkalmazásával kapcsolatos tárgyalások során arra lehetőséget, hogy az uniós csatlakozásunkat követő öt évig az életbiztosítási tartalékok befektetésére csak belföldön legyen lehetőség. Annyiból is sajátos az ország helyzete, hogy a 22 társaság közül négynek együttesen 70 százaléknyi a piaci részesedése a biztosítási szolgáltatások körében.

Miközben ezeket az adatokat, mondatokat jegyeztem fel - hiszen mint a parlament többsége, magam sem vagyok biztosítási szakember -, elgondolkodtam azon, hogy bizony az állampolgárok többsége nem látja át a minimális biztonsági tőke nagyságára, az értékkövetésre, a biztosítási felügyelet jogkörére vagy a biztosítási matematikusok kötelező alkalmazására vonatkozó törvényi előírások szükségességét. Az állampolgárokat elsősorban az érdekli, hogy ha kár éri őket, akkor különösebb hercehurca nélkül enyhítsék veszteségeiket a befizetett biztosítási díjaik ellenében. Gyakran hozzák fel példának nagyszüleik, dédszüleik biztosítási szerződéseit, amely szerződések az egyszerű iparosok, kereskedők számára is áttekinthetőek voltak, nem bizonytalanította el a szerződéskötőket több oldalnyi kivétel vagy áttekinthetetlennek tűnő, apró betűs feltételrendszer.

Ha visszatekintünk a múltba, akkor Magyarországon Révkomáromban 193 évvel ezelőtt, 1807-ben alakult meg az első jelentősebb biztosítóvállalkozás, amely elsősorban hajókat és hajón szállított árukat biztosított. 1857-ben alakult meg az első magyar általános biztosítótársaság, majd ezt követően folyamatosan nyitottak fiókokat külföldi biztosítóintézetek is. 1947-től 1952-ig fokozatosan államosították a biztosítóintézeteket Magyarországon, és az elkövetkezendő négy és fél évtizedben a biztosítók közötti verseny kizárása, a biztosítási feltételek egyoldalú diktálása és a kötelező szerződéskötések előírása révén a vagyonbiztosítás a központi jövedelemelvonás és jövedelemátcsoportosítás egyik eszköze volt, és elhalványult az eredeti biztosítói szerepkör.

Csak a '80-as évek végétől szüntették meg a korábbi Állami Biztosító monopolhelyzetét, és tették fokozatosan lehetővé a többszereplős biztosítói piac létrejöttét.

A rendszerváltás utáni új helyzetnek megfelelő biztosítást átfogóan eddig az 1996. január 1-jétől hatályos XCVI. törvény szabályozta, de ezt az elmúlt négy évben rohamosan meghaladta az élet, és jelenleg az előttünk fekvő törvényjavaslat 119 szakasza révén felújításra vár.

(11.10)

A törvény megújulása a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint várhatóan áttöri azt a láthatatlan korlátot, ami ma egyre inkább leblokkolja a biztosítási piac fejlődését. Az MDF szakmai környezetében általános az a tapasztalat, hogy míg az átlagosnál kedvezőbb életfeltételek között élők körében telített a biztosítási piac, azaz az ilyen háztartásban élők túlnyomó részének van életbiztosítása és lakásbiztosítása, addig a szerényebb életvitelű családok többsége nem engedheti meg magának a biztosítók által nyújtott vagyoni és létbiztonság igénybevételét. Itt kell megjegyezni, hogy nemcsak a lakosságon belül, hanem a gazdálkodók és a gazdálkodó szervezetek között is jelentősek a különbségek aszerint, hogy kik tudják és kik nem tudják igénybe venni a biztosítási szolgáltatások nyújtotta lehetőségeket.

A Budapest Sportcsarnok leégése újra ráirányította a figyelmet azokra a hátrányos körülmények között gazdálkodó kényszervállalkozókra is, akiknek bevételei elégtelenek arra, hogy azokból biztosítási díjakat fizessenek. A korlátolt felelősségű társaságok, betéti társaságok többsége, közel 200 ezer társaság a kötelező biztosításon kívül nem vállalja semmilyen biztosítási díj fizetését, az egyéni vállalkozók körében pedig még nagyobb a biztosítás nélküliek aránya. A biztosítási díjbevételek több mint felét gazdálkodók, gazdasági társaságok és nem gazdálkodó jogi személyek fizetik be, közel felét a lakosság. A lakossági jövedelmek mintegy 4 százalékát fordították 1999-ben biztosítási szolgáltatások igénybevételére. Háztartás-statisztikai adatok szerint a népesség legszegényebb egytizedének díjfizetése csupán nyolcad-, kilencedannyi, mint a legtehetősebb egymilliónyi lakos díjfizetése. A lakások egyharmada, mintegy másfél millió lakás nincs biztosítva. A munkaképes felnőtt lakosoknak csak a fele kötött életbiztosítást. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a hazai lakosság mintegy harmada vagy nem látja értelmét annak, hogy biztosítást kössön, vagy alacsony és rendszertelen jövedelmei miatt nem is mer erre vállalkozni.

Amikor az elmúlt évben az MDF a tehetősebb rétegek vagyonát és műkincseit biztosító díjakra adó kivetését javasolta, akkor semmiképpen nem az átlagos jövedelmű lakosság átlagos területű és értékű lakóházait kívánta közvetve megadóztatni. Sőt, éppen az elmúlt évek és hónapok árvizei nyomán kialakult károk figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a lakásbiztosítás fejletlensége automatikusan megnöveli az állam és az önkormányzatok kárenyhítési kötelezettségeit, azaz nem térülne meg az átlagosnál értéktelenebb lakóházak biztosítási díjai utáni adó bevezetése. Az életbiztosítások elterjedését a korábbi adókedvezmények reálértékének helyreállításával kellene segíteni. A mai, 50 ezer forintban maximált kedvezmény vásárlóértékben csak feleakkora, mint volt bevezetése idején, a kilencvenes évek közepén.

Meg kell jegyeznem, hogy a fejlett országokban is gyakran panaszt vált ki a kárt szenvedettek lassú és körülményes kártalanítása. Nem véletlenül idézik a sajtóban a Murphynek tulajdonított, biztosítói szakmát ostorozó bölcsességeket, miszerint nincs olyan hosszú kárbejelentési nyomtatvány, aminél ne lenne hosszabb is, vagy bármennyi dokumentumot is ad be a károsult kárigénye bejelentésekor, mindig van legalább egy olyan igazolás, amelyik hiányzik az azonnali kárrendezés eldöntéséhez. Remélem, hogy ilyen tekintetben nem közelítjük a Nyugaton is kritizált biztosítói gyakorlatot.

Tisztelt Ház! Összegezve az eddigi megállapításokat, a törvényjavaslatot időszerűnek vélem, és általános vitára alkalmasnak tartom. Módosító indítványunkat az elkövetkezendőkben természetesen majd csatolni fogjuk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, MSZP.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is egy kicsit a múltba tekintenék, és fölsorolnék néhány adatot a magyarországi biztosítás történetéről, meg egy kicsit kitekintenék a világba.

A második világháború előtt Magyarországon 41 biztosítótársaság működött, ebből 25 volt külföldi, a többiből, a maradékból is csak 11 volt száz százalékban magyar érdekeltségű. Ezek mellett viszont működött még 200 helyi biztosítóegyesület. Mint jól tudjuk, '49-52 között ezeknek a százszázalékos államosítása megtörtént, egy cég keretébe lett összevonva az összes biztosítás, monopólium lett az Állami Biztosító.

Mi van ma? Ma működik, mint ahogy Lezsák úr is elmondta, 22 társaság, ebből 4 lefedi a teljes biztosítás 70 százalékát, és egyetlenegy biztosítótársaság nincs magyar tulajdonban. Tényleg óriási a veszélye a monopóliumok kialakulásának, ezt próbálná egy kicsit gyengíteni a 35 biztosítóegyesület, amelyikből három foglalkozik életbiztosítással és 32 egyéb, nem életbiztosítási tevékenységgel. Ezeknek az összes díjbevétele 3 milliárd forint, ami összességében alig éri el az összes biztosítói díjbevétel 1 százalékát. Jó-e ez? Szerintem nem jó, mindenféleképpen ennek a törvénynek valahol ezeket a gondokat is meg kellene oldania, és abból a képzeletbeli tortából, amit elképzelünk, az 1 százaléknál kicsit nagyobb szeletet kellene hagyni, már csak azért is, mert a biztosítóegyesület valahol igazából - akik megfogalmazták - egy polgári egyesülés lenne, a polgárok önvédelmi tevékenysége bizonyos káreseményekkel szemben.

Magyarországon, mint említettem, 35 biztosítóegyesület működik. Miért is alakultak ezek meg? Elsősorban azért, mert a biztosítóegyesületek emberközelibbek. Nincs az a többszörös áttétel, nincs az a nagy bürokrácia, mint ami a társaságoknál megvan, s ami nem egy utolsó dolog, hogy a működési költségeik lényegesen alacsonyabbak, ebből adódóan a díjbevétel is kisebb. Tehát ebből adódóan a polgárnak kevesebbet kell fizetni ugyanolyan színvonalú szolgáltatásért. Nem véletlen, hogy a legtöbb biztosítóegyesület a mezőgazdaság területén működik, mégpedig azért, mert ez az a terület, ahol igazából a költségek közé már nem lehet beépíteni a biztosítás költségét. Ebből adódóan természetes, hogy a gazdák, a gazdálkodók ezt a formát választották, mert ez mintegy 20-25 százalékkal kisebb díjfizetést jelent nekik. Nem véletlen, hogy a másik nagy terület a gépkocsik kötelező biztosítása, ahol egy egyesület működik jelenleg, de rohamosan fejlődik a tevékenysége, hisz itt is mintegy 20 százalékkal kisebb díjtételért tudják vállalni a biztosítást.

Miért beszélek ennyit a biztosítóegyesületekről? Nem tudom, hogy államtitkár úr vagy a parlament tudja-e, hogy a tíz legnagyobb biztosítócég közül hat egyesületi formában működik a világban. Nem tudom, tudják-e, hogy a világban a díjbevételek 40 százalékát a biztosítóegyesületek szedik össze. Nem tudom, tudják-e, hogy a nagy biztosítótársaságoknál is esetenként jelentős tulajdoni részaránya van a biztosítóegyesületeknek. Nem tudom, tudják-e képviselőtársaim, hogy Németországban is több mint 120 biztosítóegyesület működik.

Mint már hoztam a külföldi példákat, egy kicsit hasonlítsuk össze az Unió országainak és Magyarország biztosítási viszonyait szintén biztosítóegyesületi szemszögből. Míg az uniós tagországokban igazából mintegy 40-50 év állt rendelkezésükre, hogy a modern követelményeknek is eleget tevő biztosítóegyesületek létrejöhessenek, és ezek egy részében, például Spanyolországban, Franciaországban nagyon komoly állami támogatást is adtak, hogy segítsék a polgárosodás folyamatát e téren is, addig Magyarországon tíz éven belül kellene elérnünk az európai viszonyokat. Úgy érzem, hogy ez a törvény viszont ezt a felzárkóztatást, ezt a fajta támogatást nem teremti meg.

(11.20)

Ha a piaci részesedést nézzük - az előbb már említettem a német viszonyokat -, nem tudom, hogy a Pénzügyminisztérium és az államtitkár úr felfigyelt-e arra, hogy például Németországban csak a gépjármű-biztosításban száz felett van a biztosítók száma. Ezek közül az Alliance, amely a legnagyobb Németországban e területen, összességében csak 15-17 százalékát fedi le a gépkocsi-biztosítás területének. Magyarországon mi a helyzet? Három legnagyobb biztosító van, amely lefedi a piac 86 százalékát, ezek közül egyetlenegy biztosító több mint felét fedi le. Tehát úgy érzem, érdemes elgondolkodni ezeken a számokon is.

Ha megnézzük a díjbevételeket, már említettem, hogy mintegy 35-40 százaléka a díjbevételeknek az egyesületeknél realizálódik. De hadd mondjam, ha kitekintünk Európából, Japánban például a díjbevételek több mint 80 százaléka az egyesületekhez folyik be. Magyarországon ez alig 1 százalék.

Úgy érzem tehát, hogy mindenféleképpen segíteni kellene ennek a törvénynek ezt a formát is, amit biztosítóegyesületeknek nevezünk.

Ha megnézem az előttünk álló javaslatot, egy kicsit gondom van vele. Említettem a biztosítóegyesületek egyik legnagyobb előnyét, hogy sokkal kevesebb az a fix költség, ami terheli a biztosítás költségeit, hiszen nincsenek márvány csodapaloták, nincsenek 150-200 milliós éves fizetéssel vezérigazgatók és vezérigazgató-helyettesek tartva, sőt, amit most előír a törvény, mondjuk, a 300 millió feletti díjbevételt elérő egyesületeknél is, hogy külön statisztikust, szakértőket kell alkalmazni, ezeknek bizony ezeknél a nagy társaságoknál 3-400 ezer forintos havi fizetésük van.

Mi van olyankor, ha egy ilyen határt elért egyesületnek foglalkoztatnia kell ezeket a szakértőket? Ez azt jelenti, hogy az ő díjtételei is meg fognak emelkedni, és összességében egy ilyen 300 millió körüli díjbevétel esetén ezeknek a munkatársaknak egy egyesület 4-5 napos, tehát egyhetes elfoglaltságot tud adni, az összes többiben nem tudnak nekik munkát adni, és körülbelül 1 milliárd forintos díjbevételt kellene elérniük, hogy ennek az előírásnak eleget tudjanak tenni.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, mindenféleképpen javasolnám, hogy vizsgálja felül a bizottság, a minisztérium, és természetesen mi is vizsgáljuk felül, hogyan lehetne a biztosítóegyesületi formát segíteni, működtetni, hogy kiteljesüljön és ne fogjuk őket vissza, mert akkor eljutunk oda, mint amit '52-ben megtett az akkori állam, csak most nem államosítunk, hanem ellehetetlenítjük az egyesületi működést.

Egy érdekes felvetés: az előbb említett, viszonylag alacsonyabb díjtétel és a viszontbiztosítás adta díjtétel-csökkentési lehetőségnek óriási lehetőségei és határai vannak, amit még igazából ki se használtunk. Egy ilyen példát hadd mondjak: az önkormányzati vagyonok biztosítása. Most fekszik az asztalon az állami vagyon biztosítása. Én nem arra biztatom az illetékeseket, hogy ezt ne profitbiztosítók útján, hanem egyesületi úton próbáljuk megoldani, de elgondolkodtató lenne, hogy egy ilyen formában 15-20, esetenként 30 százalékos díjtétellel kevesebbet kellene fizetni az adózó polgároknak ezeknek az épületeknek az biztosításáért, legyen ez önkormányzati, vagy legyen ez állami.

Tehát, tisztelt Ház, ezzel zárnám mondanivalómat: ne feledjük el, se az előterjesztő, se mi a biztosítóegyesületeket, és legalább európai szintre próbáljuk meg őket felhozni, és próbáljunk meg olyan módosító indítványokat beadni, ami lehetővé is teszi ezt, és nem teszi tönkre ezt a néhány működő egyesületet, ezt a most kibontakozó egyesületi formát.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Csatári József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítványt adtam be a biztosítási törvény kapcsán, amelyek egyikének lényegét nagyon röviden elmondanám.

A szakosított biztosítási formát a kényszer hozta létre, ugyanis már 1992-ben is lehetetlen állapotban volt a mezőgazdaság, mint most, nem nagyon bírják el a költségeink, hogy még magas biztosítási díjakat is be tudjunk kalkulálni, így ez a szakosított forma ez idáig bevált és hatékonyan is működik.

El kell mondani, hogy közel 30 szervezet működik sikeresen, és közel 30 százalékkal olcsóbban köti a biztosítást, mint a nagy monopolbiztosítók. El kell mondani, hogy tisztességes nyereség-visszaosztási arányok vannak, és amint képviselőtársaim is említették, nincsenek rekordbevételek és milliárdok.

El kell mondani, hogy a tavalyi évben rendkívül irritált egy dolog, amikor egy monopolhelyzetben lévő nagy biztosítótársaság bejelentette, hogy 1,5 milliárd nyereséggel dolgozik, éppen ezért kétszer 15 millió forint értékben vásárol szivattyút az árvíz sújtotta területekre, és ezt a két szivattyút majd kölcsönadja.

Ez, kérem, irritáló, és azt hiszem, messzemenően tisztességtelen! Ha a továbbiakban is teret adunk a nagy biztosítóknak, hogy halápoljanak úgy, mint ahogy az energiaszektor vonatkozásában zabolátlanul mennek az energiaárak felfelé, nem tudom, hogy a mezőgazdaságban tudunk-e egyáltalán létezni.

Éppen ezért továbbra is azt tudom mondani, hogy az uniós csatlakozásig, tehát kiemelten az uniós csatlakozásig maradjon fenn a szakosított biztosítási forma és a lehetőség, majd utána gomboljuk újra a kabátot; ha azt a lehetőséget majd el tudjuk viselni, akkor működjön az új formában, de engedtessék meg a szegényebb rétegnek is, hogy biztosíthasson, ugyanis a mezőgazdaság az egyik legkitettebb ágazat, ahol a legnagyobb a kockázat és a legnagyobb a kiszolgáltatottság.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az én felszólalásomnak az a szándéka, hogy a biztosítási tevékenységről egy kicsit szélesítsem a képet. Ez azért látszik kívánatosnak, mert ahogy a levelekben ezt olvasom, és újságcikkekben is szó esik erről, nem mindig mindenki érti ebben az országban, hogy mi is a biztosítás és miért. Megfelelő, számottevő gyanakvással nézik a polgárok szerte az országban a biztosítást, amit Karakas képviselő úr és mások is említettek, hogy a biztosítóvállalatok meggazdagszanak, ráadásul nem is magyarok, és mit is jelent ez az országnak. Aztán vannak olyan fogalmak, amelyekben nyilván van valami valóságelem, de ugyanakkor jelentős mértékben babona vagy félreértés. Lássuk tisztán azt, és gondolom, jót teszünk magunknak, a törvényhozóknak és azoknak, akik figyelik a munkánkat, és azoknak, akik majd a törvényeket végrehajtják, ha néhány fogalmat kicsit jobban megvilágítunk.

Kezdem azzal, hogy a törvényhozó dolga ebben a témában, ha egy szóval ki lehet fejezni, a fogyasztóvédelem. Azért hozunk törvényt, hogy a fogyasztó, tehát az ország népe meg legyen védve olyan túlkapásoktól vagy olyan hatalmi beavatkozásoktól a biztosítóvállalatok részéről, ami méltatlan.

Már ma is szó esett a monopóliumokról. Persze, hogy a monopólium a gazdasági életben igen káros intézmény, nemcsak azért, mert magasabb árat szab, de azért is, mert hatalma van a gazdasági szférán túlmenően a politikai szférában is. A régi monopolista helyzetről itt hallottunk, és hogy ezen túljutottunk, ez üdvös és kívánatos; nagyon jó kérdés persze, eljutottunk-e odáig, ahol szeretnénk lenni. A válasz erre úgy adódik meg - gondolom és javasolom -, hogy a versenyen alapuló piacgazdaság szerepe mennyiben van jelen.

(11.30)

Ugyanis ha a versenyszellemű piacgazdaság ebben az iparágban is működik, akkor a biztosítótársaságok, egyesületek versenyeznek majd azért, hogy szolgálják a népet, a biztosítót, tehát a fogyasztóvédelem maga megvalósul, legalábbis jelentős mértékben előrehaladunk a versenyszellemű piac révén. Ez nem jelenti azt, hogy az államnak nincs szerepe, ne lenne valamiféle állami szerep.

Megint csak visszatérnék arra a témára, amivel kezdtem: a fogyasztóvédelemre. Ugyanis amikor a szabadpiac olyan hézagot vagy rést hagy, amikor valaki hatalmas - például monopólium - visszaélhet a helyzettel, akkor van szükség a kormányzati, törvényhozási beavatkozásra. Hogy ez aztán hogyan történik, a biztosítási piac konszolidációja vagy más megoldás révén, ezek mind életrevaló és bölcs meggondolások.

Jelenthetem azt, tisztelt Országgyűlés, tanúja voltam annak, hogy a Fidesz képviselőcsoportjában képviselőtársaim és behívott szakemberek többen ezt a témát alaposan meghányták-vetették, meghánytuk-vetettük, és sok olyan szempont merült fel, ami ezt a törvényt javítja, és mintegy irányt mutat a jövőre, hogy a fejlődésnek milyen további alakulása várható.

A felügyelet mire vonatkozik, mit ölel föl? Persze, hogy sok mindent. Elsősorban a biztosítási terméket a biztosítási ágazat különböző vetületeiben, hogy mi is az a termék, és az úgy szállítódik-e le, olyan áron ajánlódik-e a fogyasztónak, ami megfelel - megint ezt a kifejezést használom - a piacgazdaság követelményeinek.

Az állami beavatkozásnak, jelen esetben a pénzügyi szolgáltatások állami felügyeletének - ahogy ez a törvény megnevezi - nem az a dolga, hogy a biztosítóvállalatoknak megmondja, hogy mit csináljanak és hogyan csinálják, hanem az, hogy észrevegye vagy hallgasson azokra, akik észreveszik, ha a biztosítótársaság nem az elvárt szabályok és piacgazdaság normái szerint működik. Ilyen előfordul. Nem ritkaság. Hallunk róla, és a pénzügyi szolgáltatások állami felügyeletének dolga van ebben. Gondolom, javaslom, hogy a Versenyhivatalnak is legyen kompetenciája, vagy mintegy hívom a Versenyhivatalt, hogy keressen szerepet ebben a szférában. Ugyanis a különböző szereplői ennek az iparágnak elképzelhetően - tudatlanság vagy rossz szándék révén - kárt okoznak. Ilyen lehet a biztosítási ügynök, a biztosítási alkusz. Nem szükségképpen - mint ahogy már korábban is említettem - a biztosítási vállalatok vezetői, akik kezében hatalom van.

Lényeges az, hogy szemmel tartassék a reklám a biztosítási iparágban. Magyarországon látom, látjuk a médiában, az elektronikus meg a nyomtatott médiában, hogy milyen gyakran reklámoznak a biztosítóvállalatok, és milyen kedvesen, üdvösen teszik ezt - mosolygó gyermekek, szép tájék, csónakház és mi minden -, és a végén ott van, hogy valamelyik biztosítóvállalat így látja a magyar jövőt. Jól van, hadd csinálják, de azért jó volna, ha a társadalom tudná, hogy ez mennyiben a biztosítótársaságoknak, -társulatoknak, -vállalatoknak lesz a teljesítménye, és ők mennyiben csupán részei annak a társadalomnak, ahol az ő munkájuk is, szolgáltatásuk is hasznos.

Igen sok visszaélésről tud a világ a biztosítóvállalatok részéről, és nemcsak a termékek árusításánál és az árak megszabásánál, hanem a gazdaságpolitika területén is. A biztosítóvállalatok, szeretném remélni, hogy Magyarországon nem erre haladunk, de figyelmeztetnünk kell magunkat arra, hogy a nagy hatalomra, pénzügyi hatalomra szert tevő biztosítóvállalatok részesei lehetnek más gazdasági vállalatok igazgatóságának, az igazgatóságokban jelen lehetnek, és ott a gazdaságpolitikát irányíthatják. Sok országban - jó volt, hogy említettük az OECD-példákat és az európai uniós példákat -, igen sok országban ezekre éberen vigyáz a szabályozó. Ajánlom, hogy ezt tartsuk szem előtt.

Röviden még annyit, hogy a viszontbiztosításról többet kellene tudnunk és bátorítani ezt. A viszontbiztosítás majdnem azt teszi lehetővé, hogy igen alacsony tőkével, de jó menedzsmentképességgel majdnem mindent biztosíthat a vállalat vagy a társulat, mert hiszen tovább-biztosítja, és a kockázat ilyenféle megosztása versenyképes áron fogyasztóvédelmet is jelent végső soron. Nagyon üdvös tapasztalatok vannak erre, évszázadokon át a London Lloyd meg mások, akik a viszontbiztosítások terén érdekes szolgálatokat tettek annak az országnak és globálisan is.

Végül is még azt említeném meg, hogy van egy olyan fogalom, hogy kötelező biztosítás. Talán jó lenne ezzel valamikor részletesebben foglalkozni, hogy például az automobil-biztosítás kötelező legyen, és talán az egészségügyi szférában is.

Az időm letelt. Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Csatári Józsefnek, Független Kisgazdapárt.

CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A jelenleg hatályban lévő törvény szerint a biztosítási alkuszi tevékenységet folytató gazdasági társaságoknak mindenkor káreseményenként legalább 25 millió forint összegű felelősségbiztosítással vagy ugyanennyi vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie. A javaslat ezt az összeget négyszeresére, 100 millióra emeli föl. Az emelés irreális és teljesíthetetlen, mert a biztosítási alkuszi tevékenységet folytatók ennek a költségeit nem tudják kigazdálkodni.

A 100 millió forintos felelősségbiztosítás megkötése azért sem szükséges, mert a biztosítási alkusznak a 25 millió forintot meghaladó biztosítási értéknél már be kell mutatnia a biztosítási szerződést a revízió végett. Így tehát fel sem merülhet az a lehetőséget, hogy olyan rossz szerződés kerül megkötésre, amellyel a biztosítási alkusz az ügyfélnek 100 millió forint kárt okozna.

Így a módosító indítványomban azt javaslom, hogy a 100 milliós összeghatár nagyon magas, és ez az összeghatár legfeljebb 50 millió legyen, de itt is lehessen a rugalmas mozdulás céljából esetleg figyelembe venni azt, hogy az éves inflációkerettel növelve, de semmi esetre sem 25 millióról 100 millióra, mert ez is a szakosított biztosítók és a kis biztosítók halálát jelenti.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, MSZP.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nem fogok élni a két percemmel, de mivel az államtitkár úr is megtapsolta Horváth János mondókáját, ebből adódóan remélem, hogy a ma délutáni kétórás hatpárti egyeztetés során a képviselő úr, illetve Csatári képviselő úr gondolatai is meghallgatásra találnak, és lehetőség lesz arra, hogy a viszontbiztosítás akár 100 százalékban is elismerhető legyen, illetve az alkuszi tevékenység során Csatári úr elképzelései is be fognak épülni már kormányvéleményként és -képviseletként ebbe a törvényjavaslatba.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, MIÉP.

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A biztosítási törvényjavaslat három héttel ezelőtti tárgyalásakor a MIÉP vezérszónokaként elmondtam azt, hogy frakciónk üdvözli a törvényjavaslatnak azon törekvéseit, amelyben a biztosítottak védelme érdekében további garanciális elemek fogalmazódnak meg.

(11.40)

Ugyanakkor kifejtettem frakciónk abbéli aggályát is, hogy a jelenlegi magyar belföldi biztosítási piacon működő biztosítási egyesületeknek ez a törvényjavaslat tulajdonképpen a végét jelentheti.

Több parlamenti párt képviselője is elmondta már három héttel ezelőtt az egyesületek védelme érdekében az aggályait. Talán ennek a hatására jött létre az a fideszes kormánypárti bejelentés, miszerint a legnagyobb kormánypárt hatpárti egyeztetéseket kezdett a törvényjavaslat parlamenti pártok által történő teljes körű elfogadása érdekében.

A tárgyalások jelenlegi szintje, illetve a kormány által kompromisszumként elfogadott javaslataink jelenlegi szintje azonban azt mutatja, hogy a kormány a problémáknak csak a felszíni kezelésére szorítkozik. Az a törekvés, hogy hatpárti egyezséggel jöjjön létre ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása; a MIÉP-frakció részéről bejelentem, hogy ha a kompromisszumoknak csak eddig a fokáig tud elmenni a kormány, akkor ebből a hatpárti egyezségből, konszenzusból a jobbik esetben is csak ötpárti lesz, mert a MIÉP nem fogadja el. Nekünk az alapvető problémánk az, hogy ez a magyar biztosítási piacon a '90-es évek elején megindult egyesületi, önszerveződési folyamatoknak a végét jelentheti.

A legproblematikusabb a mezőgazdasági biztosítóegyesületek sorsa, amelyek 1993 óta hatékonyan működnek. Egyesületi formában alakultak meg, 30 civil szerveződésről van szó, és mintegy 10 milliárd forintos vagyoni értéket védenek. Jellemzőjük a költségtakarékosság, az erős civil kontroll, a belső működés brüsszeli példák alapján való kialakítása, a viszontbiztosítás rendszerének alkalmazása, és ennek köszönhetően a profitbiztosítással szemben mintegy 30-40 százalékkal alacsonyabb díjtételekkel dolgoznak, és összességében nem versenytársai, hanem kiegészítői a profitbiztosítási rendszernek. Sikerük záloga a biztosítási kultúra megváltoztatásának gyorsasága, a piaci változásokra való rugalmas reagálás. A biztosítási törvénytervezet változásai azonban ellehetetlenítenék a működésüket, éppen a lényegüket, az átlátható civil kontrollt szüntetnék meg, és a kereteik között lehetetlenné tennék például az új típusú szövetkezetek megjelenését is. Ennek a feloldására, tisztelt képviselőtársaim, a mai napon tíz darab módosító indítványt adtam be.

A mai vitanapon örömmel hallgattam többek között Horváth János képviselő úr hozzászólását és a Kisgazdapárt képviselőjének a hozzászólását is, akik tulajdonképpen amellett foglaltak állást, hogy a vidéki térségekben a kisebb jövedelmi, gazdálkodási feltételek között élőknek is legyen meg a biztosítási lehetősége. Erre pedig csak és kimondottan az egyesületi forma ad lehetőséget. Szeretném, ha ezek a kormánypárti megnyilvánulások nemcsak egy-egy képviselőtől származnának, hanem a frakcióik is elfogadnák ezeket a gondolatokat.

Így a törvényjavaslat 13. §-ában szerepel azon kormánypárti javaslat, miszerint a biztosítóegyesület az általa vállalt kockázatot nem adhatja teljes egészében viszontbiztosításba: én egy módosító indítvánnyal pont azt javasolom, hogy teljes egészében adhassa viszontbiztosításba. S akkor azt hiszem, tisztelt Horváth képviselő úr, hogy nincs miről tovább beszélni. Ha ezt ön is megfogalmazza és ön a kormánypárt képviselője, akkor már csak annyi van hátra, hogy a több mint száz képviselőtársát beszélje rá arra, hogy szavazzák meg a módosító indítványomat, és akkor semmi probléma nem lesz, működhetnek tovább az egyesületi formájú biztosítótársaságok.

A viszontbiztosításnál, illetve a teljes viszontbiztosítás lehetőségének a megteremtésénél fontos indoklási elemként említem, hogy az egyesületek számára ez azért hátrányos, mert ez negatív diszkrimináció velük szemben, mivel a részvénytársasági formában működő nagy nemzetközi biztosítótársaságok számára engedélyezik. Ugyanakkor az egyesületeknek is meg kell fizetni a fizetett díjak után a közterheket, illetve a díjakat Magyarországon fektetik be az egyesületek, az állam által kibocsátott értékpapírokba.

További indoklási elem a 100 százalékos viszontbiztosításba adás tekintetében, hogy amennyiben a kormányjavaslat kerül elfogadásra, akkor nem teszi lehetővé, hogy az egyesületek a viszontbiztosítási kapcsolataik révén a kis veszélyközösségek kockázati díjait alacsonyan tartsák. Továbbá az egyesületek nem részesülhetnek a viszontbiztosításból kapott jutalékokból, ezzel a működésükre fordítható összeg csökken, a szerződésben közreműködők díjait a biztosítási díjból ki lehet hagyni, ez legalább a díj 20 százalékát jelenítené meg.

Tehát, képviselőtársaim, itt arról van szó, hogy azt a jó szándékú kompromisszumkeresést, amelyet a legnagyobb kormánypárt elindított, mi jó néven vettük. Azonban azok a kormányzati kompromisszumok, miszerint a tőkekövetelményeken belül az organizációs tőke nagysága 1 millió forinttal csökkenthető, vagyis a törvényjavaslatban szereplő 2 millió forint helyett 1 millió forintra redukálódna le, illetve a biztonsági tőke megemelt összegének teljesítésére rendelkezésre álló idő meghosszabbítható, most a kompromisszumkeresés jegyében a törvényjavaslatban szereplő három évről négy évre, ezek szükséges közelítések, de azt hiszem, hogy még mindig nem elégségesek ahhoz, hogy az egyesületi formában működő biztosítótársaságokat egyenlő versenyhelyzetbe hozzuk a nagy nemzetközi biztosítótársaságokkal szemben.

A továbbiakban, tisztelt képviselőtársaim, arról szeretnék szólni, hogy a magyar biztosítási piacnak ezen törvényjavaslattal való átalakítása is ugyanazt szolgálja, mint a Pénzügyminisztériumban a közelmúltban elindult, de információim szerint leállított, a takarékszövetkezetek integrációjára vonatkozó törvényjavaslat. Ha az egyesületi biztosítótársaságok működésének az ellehetetlenítése megtörténik, akkor azt hiszem, a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság, a vidéki térségekben élő vállalkozások hiteltőke, illetve biztosítási lehetőségek nélkül maradnak.

Elfogadjuk azt is, hogy szükség van a magyar biztosítási jogrend korszerűsítésére, a fejlett piacgazdaságok, így az Európai Unió jogrendjéhez való közelítésére, azonban ennek a közelítésnek a mértéke nem szakadhat el az ország adott gazdasági fejlettségétől, nem szakadhat el a biztosítottak társadalmi és gazdasági körülményeitől.

Mindezek tükrében, tisztelt képviselőtársaim, javasoltam azt is, hogy a törvényjavaslat 116. §-ában szereplő szöveg, a biztonsági tőke tekintetében a 2002. december 31-éig történő megfelelés javaslatom szerint az európai uniós csatlakozás napjáig legyen megteremtendő. Jelenlegi ismereteink szerint teljességgel bizonytalan, hogy az ország mikor válik az Európai Unió tagjává.

A kormány a hivatalos csatlakozási dátumot 2002-ről már kitolta 2003-ra, de azért ez is bizonytalan, maradjunk annyiban. Ha teljes egészében feladjuk a belső önszerveződésnek, a biztosítási piac építésének a lehetőségét, akkor úgy érzem, a magyar biztosítási egyesületeket koncként dobtuk oda a nagy nemzetközi biztosítótársaságoknak.

A MIÉP pedig ezt nem akarja, ezért fogjuk a módosító indítványainkat benyújtani. Kérjük, hogy majd támogassák ezeket.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Horváth Jánosnak, Fidesz.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahhoz a témához szeretnék adalékot ajánlani, amelyik az egyesületi vagy a társasági formulát vizsgálgatja. Igen, vizsgálgassuk ezt nyitott szemmel!

(11.50)

Engedtessék meg, hogy elméleti értekezés helyett egy személyes példát mondjak el; ez egy anekdota, de tényleg személyes példa. Hosszú ideig éltem az Egyesült Államokban, Indianapolis városban. Amikor odakerültem, néhány év múlva egyszer megszólal a telefonom, és azt mondja valaki: Horváth professzor, de örülök, hogy itt van, hallom, hogy ön is magyar származású, én Mr. Miller vagyok, én vagyok az indianapolisi magyarok elnöke. Egy kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy én voltam az indianapolisi magyarok elnöke, mert valóban volt egy magyar klub, amely megválasztott engem. Nos, Mr. Millerrel beszélgetünk, és elmondja, hogy ő valóban az indianapolisi magyar zsidó temetkezési egyesület elnöke. Továbbá elmondta, hogy van 370 taguk, abból ugyan már 190 halott, de az egyesület - a biztosítóegyesület - jól működik évtizedekre visszamenőleg, és jövője van. Nos, tetszik érteni?!

Ugyanez a Mr. Miller - ahogy tovább érdeklődtem - egy nagy biztosítóvállalatnak volt az elnöke vagy alelnöke, tehát főszereplő volt a biztosítási iparágban, amely nem egyesületi forma, hanem a másik. Engedtessék meg, hogy ebből azt a tanulságot is levonjam, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyekre a biztosítási nagyvállalat, a részvénytársasági pénzügyi intézmény az optimális, és vannak olyan tevékenységek, amelyekre az egyesületi forma az optimális. Hiszen ennek a története hosszú (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) - kölcsönös segélytársaságok és más egyéb.

Köszönöm a meghallgatást.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Tardos Márton képviselő úrnak, SZDSZ.

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Képviselőtársaim! A biztosítás ügye sem ilyen egyszerű, mint ahogy a politikai jellegű felszólalásokból hallani. Igen, a magyar társadalomnak és ezen belül a kisvállalkozóknak, ezen belül a mezőgazdasági kisvállalkozóknak szükségük van arra, hogy biztosítók álljanak a rendelkezésükre. De a biztosítás egy olyan dolog, ahol a biztosítottak érdeke megköveteli a biztosítási rendszer biztonságát, nevezetesen azt, hogy árvíz esetén, szárazság esetén ne a biztosítótársaságok menjenek tönkre, hanem a biztosítottak kapjanak támogatást az általuk befizetett pénzből, az általuk korábban befizetett pénzből.

Ezért az a törekvés, amely a törvényben megfogalmazódik, hogy itt bizonyos ésszerűségi, prudenciaszabályoknak meg kell felelni, összhangba kell hogy kerüljön azzal, hogy ugyanakkor a kisvállalkozók érdekeit is védeni kell. Ez ellentmondás, nem könnyen kezelhető ellentmondás, és nincs olyan megoldás, amelyben mindenkor mindenkinek csak öröme származik. Nyilvánvaló, hogy a biztosítás pénzbe kerül, biztos, hogy a biztosítás akkor kerül kevesebb pénzbe, ha a biztosítottak közössége nagy, és nem kicsi. Ugyanakkor vannak parciális ügyek, amelyekben a nagy biztosítók nem nyújtanak megfelelő támogatást, és ezért kis biztosítók megjelenésére is szükség van a piacon.

Amikor örömmel fogadtam azt a javaslatot, hogy a kormány hatpárti egyeztetést kér a pártok részéről ebben a bonyolult ügyben, akkor mi, szabad demokraták azért fogadtuk örömmel ezt a javaslatot, mert itt egy ellentmondásos, bonyolult kérdés kezeléséről van szó, ahol nem olyan egyszerű eldönteni, hogy mikor érdemes a biztosítók érdekeit és a biztosítók biztonságos helyzetét védeni, és mikor érdemes, mikor milyen mértékben érdemes az egyes kisvállalkozók biztonságát erősíteni.

Minden lépés költségekkel és haszonnal járhat, de a költségek és a hasznok összevethetők, és ezért összevetésre van szükség, amit nem olyan könnyű megcsinálnia egy külső szakértőnek.

Ezért reményem, hogy ha az előterjesztett javaslat - ami nyilvánvalóan sok mezőgazdasági kisvállalkozót kedvezőtlenül érintett volna - keresztülmegy, vagy ha keresztülmenne a következőkben, módosításra kerül, ugyanakkor remélem azt is, hogy azokat a biztonsági prudenciaszabályokat, amelyeket egy biztonsági rendszernek be kell tartania, a módosítások nem fogják eltiporni, nem fogják meggyengíteni.

Ennek reményében a módosító javaslatok fölötti tárgyalást, elmélkedést, a hasznok és a költségek összevetését tartom fontosnak, és ennek pozitív megtörténte esetében tudom támogatni a szabad demokratákkal együtt a törvénytervezetet.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános... (Dr. Horváth János jelentkezik.) Horváth János képviselő úr kétperces hozzászólásra jelentkezett.

Megadom a szót, de kérem, hogy máskor korábban tessék jelezni a felszólalási szándékát. Két percre megadom a szót.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ismételten felmerült az a kérdés, hogy a biztosítótársaságok és a biztosítottak biztonsága szempont. Természetesen ez a törvényhozónak elsőrendű felelőssége.

Azt javaslom - bár erre van utalás az előttünk lévő törvényjavaslatban, talán kicsit érdemes volna aláhúzni -, hogy akiknek segítségre van szüksége, és a társadalom vagy a törvényhozás úgy érzi, hogy segítség adassék nekik, azoknak talán biztosítókötvényt vehet a társadalom, a kormány, az önkormányzat. Így például azoknak a kisgazdáknak, akik - úgy hallottuk - nem képesek kifizetni, vagy azoknak a közép- és kisvállalkozóknak, akiknek a biztosítási jutalék olyan terhet jelentene, hogy a képességüket meghaladja; itt talán kívánatos volna az actuarial science, a biztosításmatematikai számításokat és más megfontolásokat, annak alapján kisebb költséget, kisebb terhet jelentő megoldást találni - ismétlem, - úgy, hogy a kisvállalkozók, a kisgazdák számára biztosítási kötvényt juttatunk, és a szubvenció így kerül az ő kezükbe.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására a szerdai ülésnapunkon kerül sor. 13 óráig szünetet rendelek el.

Jó étvágyat kívánok!

Felszólalások:   25-45   45-69   70-77      Ülésnap adatai