Felszólalás adatai

DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt képviselőtársaim valószínűleg eltekintenek attól, hogy mindenkit név szerint üdvözöljek, hiszen annyira kevesen vagyunk, beleférne, de mindenkinek talán jobb programja is van estére.

Az új számviteli törvény általános vitájának második fordulójához érkeztünk el ilyen szűk családi körben. Ilyenkor a szónoknak könnyebb is és nehezebb is a dolga; könnyebb, hiszen már meghallgathatta az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak véleményét, nehezebb, mert ugyanakkor kevesebb idő áll rendelkezésre, hogy a saját véleményét kifejtse.

Tisztelt Ház! Az 1991. évi XVIII. törvény megalkotása és annak számos módosítása is jelzi a számviteli szakma felértékelődését. A korábbi, tervutasításos világban a szakma gyakorlatilag csak a könyvvitellel és a pénzforgalom bonyolításával foglalkozott, így a szabályozásához elégséges volt a különböző rendeletekkel történő szabályozás is. Mára a számvitel a menedzsment szerves részét képezi, információval látja el a tulajdonost, a közvetlen vállalatvezetést, az üzleti partnereket. Ma már a számviteli vezető a társaság legfelsőbb vezetésébe tartozik.

Tisztelt Ház! A vita első fordulójában nézetkülönbség alakult ki a törvény alapfilozófiájáról, arról, hogy szükséges-e fenntartani a részletes szabályozást, vagy áttérhetünk-e a keret jellegű szabályozásra, és nagyobb teret engedjünk az úgynevezett számviteli sztenderdeknek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a többségi véleménnyel szembehelyezkedve, kormánypárti képviselőként meglepő módon a kormány álláspontját támogassam, vagyis a voksomat a részletes szabályozás fenntartása mellett tegyem le. Indokaim azzal kapcsolatban, hogy részletes törvényre van szükség, minden ellenkező elméleti fejtegetés ellenére a következők: nincs vagy csak kevés a mindenütt egységesen elfogadott sztenderd az Európai Unió tagállamaiban. Bár az egységesítés folyik, csak keretelvekként lehet igazodni a világ vezető régióiban hosszú évtizedes piacgazdasági gyakorlat során kialakult szabályokhoz. Nem dőlt el a verseny az európai országokban alkalmazott beszámolási, könyvvezetési rendszerek és az amerikai GAAP-rendszer között, mint azt Lentner Csaba képviselőtársunk említette a vita első fordulójában, hiba lenne mechanikusan átvenni például a németországi szabályokat, amelyek szintén átalakulóban vannak, hiszen valószínűleg itt is, ahogy az élet sok más egyéb területén, az amerikai dominancia fog érvényesülni.

A magyar számviteli szakemberek - a valódi számvitelesekről van szó és nem a tanácsadó cégek frissen diplomázott asszisztenshadáról - méltatlanul túl vannak terhelve. Nem lenne jó nehezíteni a dolgukat azzal, hogy egy részletes szabályokat tartalmazó törvénytől megfosztjuk őket. A magyar számviteli szakembereket valóban éppen eléggé megterheljük az évről évre, ha nem évente többször változó adó- és adójellegű jogszabályok követésével, az évről évre terebélyesedő, már-már önálló kötetben kiadható APEH-formanyomtatványok kitöltési útmutatóinak kényszerű tanulmányozásával.

Számos esetben nehezíti a helyzetüket az ütköző szerep, amelyet betöltenek, vagy amelybe belekényszerülnek az ügyvezetés, a felügyeleti szervek, a könyvvizsgáló, az esetleges külföldi tulajdonos gyűrűjében. Legalább az ő dolgukat ne nehezítsük meg azzal, hogy terjedelmes, így-úgy értelmezhető sztenderdgyűjteményt zúdítunk a nyakukba, egy részletes és jól szabályozható, jól használható számviteli törvény helyett. Ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy az előttünk fekvő, a javaslattevő és hangsúlyozom, az általam is támogatott kodifikációs eljárás hosszú távon tarthatatlan lesz, és át kell térnünk a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő kerettörvény-alapú szabályozásra, amelyet a nemzeti sztenderdek majd kiegészítenek.

Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat számos üdvözlendő változtatást tartalmaz. Ilyennek tartom azt, hogy egyszerűsítést enged az ügyvitelben, így például valuta- és devizaárfolyamok használatának egyszerűsítését, illetve az ésszerű választás lehetőségét említhetem. Pozitívum az is, hogy a javaslat az előző számviteli törvénynél részletesebben magyarázza, definiálja az alapfogalmakat, ami segítséget jelenthet az azonos értelmezés kialakításában, a mindennapi munkában.

A rugalmasság irányába további lépések történtek, ékes példa erre a könyvvizsgálatra vonatkozó merev szabály oldása. Például egy családi vállalkozást évi néhány milliós árbevétellel, csak saját tőkével miért kellene független könyvvizsgálatra kényszerítenünk, ha megfelelően képzett szakember végzi a számviteli teendőket. Ugyanakkor, ha bankhitelt akar felvenni ez a vállalkozás, akkor a bank megteheti azt, hogy egy független szakértővel felülvizsgáltatja a beszámolót, és így a hitelezői érdek sem sérül ez esetben. A rugalmasság példájaként említhetjük meg annak lehetőségét is, hogy az üzleti év eltérhet a naptári évtől, ezzel számos multinacionális vállalatcsoport magyar leányvállalatának kedvezünk. Ők esetleg eddig kétszer voltak kénytelenek évet zárni, egyszer az anyavállalat igényei szerinti mérlegforduló-nappal, egyszer pedig a fixen rögzített december 31-ével.

Komoly probléma volt eddig a valós érték megjelenítése a mérlegben és a vállalkozás egyéb kimutatásaiban. Ez a jelenlegi tervezetben jelentős hangsúlyt kap, a javaslat számos szakasza foglalkozik a piaci értéken történő értékeléssel. Amennyiben az értékcsökkenések, értékvesztések elszámolása után a mérlegben szereplő eszközök nem a valós piaci értéket mutatják, abban az esetben az értékvesztés csökkentésével a megbízható, valós összkép kialakításának érdekében a költségekkel, ráfordításokkal szemben legfeljebb a nyilvántartásba vételkor alkalmazott bekerülési érték szintjéig vissza kell értékelni az eszközöket, vagyis megjelenik a visszaírás mint gyakorlat.

Tanulmányozva a változásokat, további közelítés figyelhető meg a világban széles körben használt elvekhez, ilyen módon a jogharmonizáció felé mozdulunk el például azzal, hogy a céltartalékképzés lehetőségét végre szélesebb körben megengedjük.

Segíti a javaslat az információáramlást is, például azzal, hogy a mérlegkészítés végső határidejét 120 napra csökkenti. Itt meg kell jegyeznem, hogy a határidő lerövidítése nem jelent valódi nehézséget a számvitelben dolgozók számára, pusztán arról van szó, hogy többségüknek ezentúl nem a május lesz az év leghúzósabb hónapja, hanem a március és az április. Cserébe viszont nem kell várni júniusig, júliusig az előző évi eredmények, statisztikák összesítésével; valójában a legtöbb tulajdonos már januárban kíváncsi az előző évi adatokra, és a zárást sok helyütt már el kell végezni.

Említésre méltó, hogy a korábbi indokolatlan hangsúlyeltolódás a számviteli elvek között enyhült, gondolok itt a valódi, reális összkép igénye és az óvatosság elve közötti ellentétre, hiszen ez utóbbit túlságosan is favorizáltuk korábban, és ezért kényszerűen túl alacsony értéken tartottuk a vállalkozásokat, ellentétben például az amerikai vállalatokkal, ahol természetes gyakorlat az, hogy a piaci elmozdulások mindkét irányban követődnek.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahol problémát látok, az a tárgyalt törvényhez szorosan kapcsolódó jogszabályok miatt vetődik fel, mégpedig a következőképpen: az adójogszabályok, az áfa, a társasági adó, az APEH-rendeletek, különösen az adónyomtatványok mintha egy másik bolygón készülnének, gyakorlatilag köszönő viszonyban sincsenek a számviteli törvénnyel. Hiába az egyszerűsítésre törekvés, a liberalizálás, a választási lehetőségek felé való elmozdulás, ha a javaslatban megfogalmazott elveket a gyakorlatban nem lehet minden esetben alkalmazni. Hogyan mondhatjuk például azt, hogy képezzünk reális céltartalékot a kintlévőségekre, ha a társasági adótörvény nevetségesen alacsony céltartalékokat ismer el, gyakorlatilag 25 százalékot az éven túli kintlévőségeknél? Vagy más példaként meghatározhatjuk a számviteli törvényben, hogy mit tekintünk hiteles bizonylatnak, ha az itt rögzítetteken kívül még további ismérveket is megkívánt az adóhatóság egy szerinte elfogadható bizonylatra vonatkozóan.

(17.30)

Bizony még az is előfordulhat, hogy a külföldi befektető azért dönt egy másik hasonló vagy rosszabb adókulcsokat alkalmazó célország mellett, mert indokolatlannak és méltánytalannak tartja, hogy Magyarországon az adó- és vámhatóságok packázhatnak vele; vagy egyszerűen megelégeli, hogy nyakatekert szabályokat kell kihámoznia a jogszabályok mellett megszülető elvi iránymutatások, APEH-irányelvek és -tájékoztatók dzsungelében.

De említhetjük a kis- és középvállalkozásokat is, amelyek között sokéves múltbeli tapasztalataik miatt már elterjedt az a nézet, hogy úgysem tudnak mindent jól csinálni, valamibe úgyis belekötnek az ellenőrző hatóságok. Vagyis a valódi adókerülők gyakran éppúgy, esetleg még kevésbé kényszerülnek bírságokat fizetni, mint azok, akik egyébként nehezen indokolható mennyiségű időt és energiát áldoznak arra, hogy ne csak tisztességesen működjenek, hanem tökéletes legyen az adminisztrációjuk is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A közeli jövőben remélhetőleg lépéseket teszünk a belső jogharmonizáció felé is, és a most tárgyalt javaslat erényeiként felsorolt egyszerűsítést és ésszerűsítést látjuk majd viszont az adójogszabályokban is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)