Felszólalás adatai

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Csakúgy, mint a korábbi években, ezúttal is bele kell néznünk - törvényhozóknak és végrehajtóknak egyaránt - abba a tükörbe, amelyet az országgyűlési biztosok elénk tartanak.

A kormánynak együttesen egymást követően van alkalma a három nagy terület biztosainak beszámolójáról véleményt mondani. Álláspontunk kifejtését természetesen az országgyűlési biztos asszony és általános helyettese beszámolóinak értékelésével kezdjük.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Országgyűlés jogvédő intézménye, amelyről az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg: "A parlamenti ellenőrzés szervei, közöttük a parlamenti biztosok a mai parlamentáris rendszerű állam parlamenti ellenőrzésének olyan intézményei, amelyek feladata, hogy a végrehajtó hatalom tevékenysége során a törvények uralmát és az állampolgárok jogvédelmét biztosítsák. Ez az igény és követelmény a modern demokráciákban általánosan megjelenik, tekintettel a közigazgatás rendszerint szakismeretben, létszámban, államvezetési tapasztalatokban és technikában is megnyilvánuló informális túlhatalmára, illetőleg az abban rejlő veszélyekre."

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és hivatala az előttünk fekvő több mint 600 oldalas beszámoló tanúsága szerint igen alapos munkát végzett az elmúlt évben is, meg sem kísérelem részleteiben elemezni és értékelni ezt a 600 oldalt, mindössze elismerésemet és nagyrabecsülésemet fejezem ki az abban foglalt munka iránt.

Mindenekelőtt alapvető jelentőségűnek kell tartanunk az általános hatáskörű országgyűlési biztosnak azt a megállapítását, hogy "a jogállam alapvető intézményei megfelelően működnek, és a hatóságok tevékenysége összességében érvényesíti és elősegíti az alkotmányos jogok védelmét". A biztos asszony is nyilván nem véletlenül idézte szó szerint a jelentésnek ezt a részét az iménti előadásában, tehát egyetértünk abban, hogy ez valóban kulcsmomentuma a jelentésnek.

Jól jelzi az ombudsmanok helyzetének egyre szélesebb elfogadottságát és beágyazottságát a társadalom alapvető intézményei közé, hogy a vizsgált hatóságok a korábbi évek tapasztalataival összevetve egyre fokozódó mértékben pozitív módon viszonyulnak az országgyűlési biztos tevékenységéhez és javaslataihoz. A számszerű adatok ezt hűen tükrözik. Érzékelhető, hogy a korábbi években tett ombudsmani ajánlásokat mind több alkalommal fogadják el a címzett hatóságok. A '95-98-as évek átlagában, tehát a '95 és '98 közötti évek átlagában ez az ajánlások mintegy 52 százalékára vonatkozott, míg 1999-ben már csaknem 64 százalékot tett ki. A korábbi évekkel szemben tavaly már nem fordult elő az a sajnálatos eset sem, hogy a megkeresett szerv ne válaszolt volna a biztosok kezdeményezéseire.

Mindezzel összefüggésben ugyancsak érdemes idézni még egy mondatot az országgyűlési biztos és helyettese beszámolójából. Érdekes, hogy ugyanezt a mondatot a biztos asszony is külön kiemelte az iménti előadásában, ez a mondat pedig így hangzik - idézem -: "politika és érzelemmentes szakmai döntéseket hoztunk, amelynek során külső befolyásnak nem voltunk kitéve". Ez a megállapítás azért érdemel figyelmet, mert egy újabb metszetben ad képet arról, hogy az ombudsmani intézmény rendkívül rövid idő, mindössze öt év alatt meggyökeresedett a magyar alkotmányos intézmények között. Mind a vizsgált hatóságok, mind az állampolgárok, illetve a társadalom szervezetei elfogadták, sőt, nagy becsben tartják a parlamenti ellenőrzés ezen intézményét, pártatlan és objektív alapokon folytatott tevékenységét.

Eme általános közmegítélés egyik megnyilvánulása, hogy tevékenységük megengedhetetlen befolyásolására nem tapasztalhatók még csak törekvések, még csak kísérletek sem. Általánosítva ezt a megállapítást megkockáztathatjuk, hogy ez a társadalom politikai érettségének, a politikai kultúra és a közéleti kultúra fejlődésének jeleként is felfogható. Meg kell mondanunk azt is, hogy ez a megbecsülés nem kis részben az országgyűlési biztosi megbízatást betöltő személyeknek, az ő személyes kvalitásaiknak köszönhető.

Több helyen megjegyzi a beszámoló, hogy az ügyek mind bonyolultabbá válnak, mind több rétegű vizsgálatra és elemzésre van szükség. Ez sajnos korunk jelensége, amelyben élünk, és - idézőjelben - megnyugtatásként hadd utaljak arra, hogy valamennyien, akik a jogharmonizációs munka mindennapos folyamatában részt veszünk, már látjuk, hogy az európai jogközelítés előrehaladtával a felmerülő ügyek a maihoz képest még sokkal bonyolultabbá fognak válni. A jogi szabályozások mind több rétege, mind sűrűbb szövete jön majd létre.

Nyilvánvaló az is, hogy minél több jogi szabályt kell betartania az állampolgárnak és a hatóságnak, óhatatlanul annál nagyobb az esélye a jogalkalmazási hibák és a rossz gyakorlatok kialakulásának. Az ennek folytán esetleg megsértett jogszabály pedig bármely távolról is, de mindenképpen érinti az állampolgárok alapvető jogait. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a mind szövevényesebbé váló ügyek megítélése is egyre nehezebbé válik. Ez ugyanúgy igaz a hatósági jogalkalmazásra, mint a bíróságok, ügyészségek eljárására, de természetesen az országgyűlési biztosok tevékenységére is.

(10.30)

A beszámoló összefoglalóan megállapítja, hogy az alkotmányos jogok érvényesítése során a hatóságok leggyakrabban a tisztességes eljárás követelményét sértik meg, és jogos sajnálkozással állapítja meg, hogy az ilyen visszásságok aránya évek óta nem változik, vagyis nem csökken. Ha ennek okait vizsgáljuk, sajnos esetenként olyan objektív korlátokat találunk, amelyek leküzdésére egy évtized sem volt elegendő. Csak egy példát hadd idézzek fel!

A beszámoló egy konkrét esettel kapcsolatban elfogadhatatlannak minősíti a hatóság védekezését, amely arra hivatkozott, hogy egy szabálysértési ügy elévülésére a hatóság leterheltsége, az elintézendő ügyek magas száma és a személyi-tárgyi feltételek hiányosságai miatt került sor. Ezt a megállapítást, ha nem veszik tiszteletlenségnek, érdemes párhuzamba állítani a beszámolónak az Országgyűlési Biztosok Hivatala panaszügyintézésével kapcsolatos tevékenységéről szóló részével, az ugyanis lényegében ugyanezt fogalmazza meg, de immár a másik oldalról. Idézem: "Az országgyűlési biztos és általános helyettese irányítása alatt dolgozó munkatársak további belső tartalékokkal nem rendelkeznek, a hátralékok számottevő csökkentése még az új beadványok alacsonyabb száma mellett sem várható."

Mindez tehát arra mutat, hogy mindenfajta tömeges hivatali ügyintézés - az objektíve fennálló szűk keresztmetszetek miatt - szinte megszüntethetetlenül együtt jár bizonyos selejttel, vagyis kényszerűen párosulhat olyan diszfunkcionális működéssel, amely a legjobb szervezés és a legnagyobb odaadás mellett sem számolható fel teljes mértékben, figyelemmel az adott külső feltételekre. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindebbe bele kellene törődnünk, ellenkezőleg: mindent meg kell tenni az ilyen esetek számának és súlyának csökkentésére, de sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a tökéletességet sem a társadalom egésze, sem annak legnagyobb szervezete, az állam nem fogja soha elérni.

Az országgyűlési biztos és általános helyettese vizsgálatai túlnyomó többségükben a hatóságok jogalkalmazási gyakorlatában tapasztalt, az alkotmányos jogokat sértő elemeket fedtek fel. Ugyanakkor számos esetben a jogalkalmazási gyakorlat hibáit az egyértelműbb jogi szabályozás megteremtésével látják kiküszöbölhetőnek, más esetekben pedig magát a jogi szabályozást vagy annak hiányosságait minősítik az alkotmányos jogok szempontjából visszásnak. Mindezek kiküszöbölése érdekében a tavalyi évben 213 ajánlást fogalmaztak meg a jogalkotó szervek részére.

Időbeli korlátok miatt nincs módon arra, hogy valamennyi ajánláson vagy akár azok legjelentősebb elemein végighaladjak, ezért csak utalok rá, hogy a beszámoló külön is kiemeli az Országgyűlésnek címzett, a törvényalkotásra vonatkozó ajánlásokat. Ezek között a biztos asszony és általános helyettese a tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák hatékony biztosítása, az összeférhetetlenség megszüntetése és a jogbiztonság érdekében ismételten javasolják a rendőrségen fogva tartott személy rendkívüli halála, valamint a rendőr lőfegyverhasználata kivizsgálásának ügyészi hatáskörbe utalását.

Tisztelt Ház! Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága több ízben foglalkozott már e kérdéskörrel. A módosított szabályozás ezekben az esetekben kötelezi a rendőrséget az ügyész haladéktalan tájékoztatására, és további garanciákat is megfogalmaz. Mindezen túlmenően a legfőbb ügyész is utasítást adott ki az ügyészi szervek részére az említett esetek fokozott figyelemmel kísérésére és a rendelkezésre álló garanciák érvényesítésének maradéktalan megkövetelésére. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az országgyűlési biztos általános helyettesének legfőbb ügyésszé választása ennek a már korábbi, legfőbb ügyész által kiadott utasításnak a - hogy úgy mondjam - aggályos gondossággal való végrehajtására irányuló ügyészségi törekvést csak erősíteni fogja.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa akkor és ott tudomásom szerint elfogadta az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását. Ennek ellenére a most kifejtett véleménye szerint a probléma nem oldódott meg, mondván: a jogszabály-módosítások továbbra is rendőri hatáskörben hagyták a fogva tartott rendkívüli halálesetének kivizsgálását.

Tisztelt Ház! A kormány álláspontja ez ügyben változatlan. Nem lehet a kivizsgálást az ügyészség kizárólagos nyomozati hatáskörébe utalni, hiszen ebben a körben nem nyomozati, hanem államigazgatási eljárásról van szó, az ügyészség pedig nem államigazgatási szerv. Más oldalról nem tekinthető eleve összeférhetetlennek, hogy a rendőrségen történt rendkívüli haláleset kivizsgálása rendőrségi keretek között történik, az ilyenfajta megközelítés eleve megkérdőjelezné bármifajta szervezeten belüli felülvizsgálat létjogosultságát. Ezen túlmenően azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy maga az ügyészségi nyomozás is a rendőrség igénybevételével történik, hiszen az adott esetben szükséges speciális szakértelem - például orvos szakértő vagy éppen fegyverszakértő - csak a rendőrség kötelékében van meg, így tehát az ügyészségi nyomozási hatáskörbe utalás esetében sem lehetne teljesen kizárni az eljárásból a rendőrséget.

Miután a korábbi alkotmányügyi bizottsági vizsgálat és elemzés során feltárt összefüggések alapján a megfelelő jogszabály-módosításokra sor került, megítélésünk szerint a kérdés megnyugtató rendezése megtörtént. Mindezekre tekintettel az ismételten megtett ajánlással - legnagyobb sajnálatunkra - nem tudunk egyetérteni.

Az országgyűlési biztos asszony vizsgálatot folytatott a mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, különösen akadálymentes közlekedésükről a közhasználatú épületekben. A vizsgálat alapján a biztos asszony több ajánlást tett, többek között az igazságügy-miniszter részére is. Ebben kezdeményezte, hogy az igazságügy-miniszter gondoskodjon arról, hogy a különböző tárcákhoz tartozó hatóságok és a szakhatóságok vonatkozó ágazati előírásai, valamint a kötelező szabványok egyöntetű fogalmakat használjanak. Ehhez kapcsolódóan javasolta az egymásnak ellentmondó vagy egymást kizáró szabályok jövőbeni kiküszöbölését.

Az ajánlással kapcsolatban mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a jogalkotási törvény alapján az igazságügy-miniszter és a szakminiszter minden esetben megosztott felelősséget viselnek a jogszabály előkészítéséért. Az igazságügy-miniszter e körben éppenséggel azért visel felelősséget, hogy a jogszabály összhangban álljon az alaptörvénnyel, a jogrendszer egészével és ezen belül más jogszabályokkal. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a szakminiszter felelősségét sem, aki a jogalkotási törvény szerint a jogszabály előkészítéséért felelős, e területen pedig különösen azért, hogy a szabályozás valóban szükséges legyen, a tervezett megoldások pedig alkalmasak legyenek a kitűzött cél elérésére. Ezért az érintett miniszterek a jogszabály-előkészítés terén folyamatosan és intenzíven együttműködnek egymással. Megjegyzem, hogy az együttműködésnek ebbe a körébe a tárcák számos esetben bevonják az országgyűlési biztosokat is, és az ombudsmanok véleményét, javaslatait túlnyomó többségében el is fogadják. A jogszabály-előkészítésért felelős miniszterek a kormány programjában célul kitűzött minőségi jogalkotás követelményét szem előtt tartva fokozott figyelmet fordítanak a jogi szabályozások összhangjára, és e körben a fogalomrendszerek koherenciájára is.

A biztos asszony javasolja a kerékbilincs alkalmazásával és a jármű elszállításával kapcsolatos szabályok kiegészítését is oly módon, hogy lehetővé váljon a mozgáskorlátozott személy parkolási engedéllyel ellátott személygépkocsija elszállításának méltányossági alapon történő mellőzése. A javaslattal az érintett tárcák alapvetően egyetértenek, és már megindult a vonatkozó jogszabály-módosítás előkészítése is.

Az ajánlás által érintett, az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1997. évi törvény '99. évi módosítása során a törvénybe beillesztett "közhasznú építmény" fogalmáról megállapítható, hogy valóban nem túl szerencsés e kategória ilyen meghatározása. A "közhasznú építmény" törvénybeli fogalma megítélésem szerint akkor felelne meg maradéktalanul a szabályozási célnak, és akkor nem merülne fel kétség a kategória értelmezése körül, ha egyértelműen vagylagos jelleggel szerepelnének a fogalmat alkotó egyes elemek.

Mindezekre figyelemmel - egyetértve a biztos asszony ajánlásával - kezdeményeztük a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél a mozgáskorlátozottak részére az akadálymentes közlekedés és megközelíthetőség lehetőségének megteremtését a középületek teljes körére. Indítványoztuk az ezt maradéktalanul biztosító és az érintett építmények kezelőinél, valamint tulajdonosainál az akadálymentesítésre kötelező "közhasználatú építmény" fogalom kidolgozását. E keretben szükséges az építési törvény megfelelő módosítása, illetve a vizsgált kérdéskörrel kapcsolatos egyéb építésügyi jogszabályi fogalmak felülvizsgálata.

(10.40)

Tisztelt Országgyűlés! Az időbeli korlátokra figyelemmel az általános biztos és helyettese jelentését a továbbiakban nem érinteném a felszólalásomban, mindössze annyit teszek még meg, hogy a kormány nevében azt javasoljam a tisztelt Háznak, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és helyettesének beszámolóját fogadja el.

Engedjék meg, hogy áttérjek a sorrendben másodikként elhangzott beszámolóra, Kaltenbach Jenő nemzeti és etnikai kisebbségi jogi biztos úr '99. évi beszámolójára.

Jogrendszerünk a kisebbségi jogok biztosítása terén két olyan, az Európa Tanács égisze alatt született nemzetközi szerződés ratifikációjával erősödött meg, mint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény, amelyet a '99. évi XXXIV. törvény hirdetett ki, továbbá a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája, amelyet az 1999. évi XL. törvény tett a corpus juris részévé.

E két nemzetközi egyezmény jogformáló hatása már rövid távon is meghatározó. Ezzel összefüggésben említést érdemel, hogy a kisebbségi charta polgári eljárási jogra vonatkozó, talán legfontosabb követelményét az Országgyűlés egészen rövid idő alatt, szinte a kisebbségi charta ratifikációjával egy időben teljesítette is. Nevezetesen a polgári perrendtartás egyes rendelkezéseit módosító '99. évi CX. törvény a kisebbségi chartához igazította a polgári perrendtartásunk nyelvhasználatra vonatkozó szakaszát. Beiktatta azt a szabályt, hogy a bírósági eljárásban - nemzetközi egyezményben meghatározott körben - mindenki jogosult az anyanyelvét, a regionális vagy a kisebbségi nyelvét használni.

Tisztelt Ház! A nemzeti kisebbségi jogok érvényesülése, illetve a kisebbségek aktív közéleti részvételének átfogó megteremtése érdekében 1999-ben a nemzetközi emberi jogi szervezetek keretében több szakértői konferencia is zajlott. A kormány értékelése szerint a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa eredményesen képviselte a Magyar Köztársaság érdekeit az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottságának plenáris ülésén.

A kisebbségi jogok összeurópai szabályozásának jövőjére tekintettel is feltétlenül ki kell emelni a svédországi Lund városában megrendezett konferenciát. Ennek jelentőségét országgyűlési biztos úr is méltatta. Azonban az ügy súlya miatt, ha ismétlésnek tűnik is, magam is el kell mondjam, hogy a Lund-deklarációban megfogalmazott ajánlások vezérfonalszerűen érintik a kormányzati, valamint az alacsonyabb szintű regionális, helyi döntések meghozatalához szükséges participáció kérdését. Foglalkoznak a választási rendszerek alakításával a hatékony közéleti részvétel biztosítása érdekében, a fennakadás nélküli társadalmi párbeszéd fenntartásáért pedig intézményes formában működő tanácsadó és konzultatív testületek létrehozását javasolják. Ennek alapján indult meg a gondolkodás a szükséges jogszabályok kidolgozásáról vagy a jelenleg hatályos jogszabályok módosításáról.

Országgyűlési biztos úr is nagy terjedelemben foglalkozott felszólalásában azzal a nem új keletű problémával, amelyet 1999-ben a megszokottnál is több nemzetközi és hazai szervezet, illetve fórum tűzött napirendjére, ez pedig a diszkrimináció kérdésének áttekintése. A beszámoló írott anyagában is kiemelt szerepet és helyet kapott ez a témakör.

Engedjék meg, hogy a diszkriminációval kapcsolatos álláspontomat röviden ismertessem.

Mind a jogtudományi, mind a jogalkalmazói gyakorlat szaktekintélyei között jelentős azoknak a száma, akiknek álláspontja szerint az emberi jogok, valamint a nemzeti kisebbségi jogok védelme és érvényesülése szempontjából szükséges lenne egy úgynevezett antidiszkriminációs törvény megalkotása. A most tárgyalt beszámoló is rávilágít arra, hogy a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa az önálló diszkriminációellenes törvény elkötelezett támogatója.

Az ombudsman úr szakmai álláspontjának messzemenő tiszteletben tartása mellett meg kell jegyezni, hogy a kormány az ilyen irányú törvényalkotást több okból sem tartja indokoltnak. Elsősorban azért nem, mert az önálló diszkriminációellenes törvény nem volna illeszthető az egységes jogrendszerhez. Antidiszkriminációs törvények jellemzően csak az angolszász, illetve a common law által meghatározóan befolyásolt jogrendszerekben vannak. A kontinentális jogrendszerek - így hagyományosan a Magyar Köztársaság jogrendszere is ilyen - más jogi gondolkodás alapján épülnek fel. A kontinentális Európában csak egészen ritka kivételként találunk példát az ilyen törvényhozói aktusra.

Ez megítélésem szerint pontosan rávilágít a felvetett kérdés lényegére. Ugyanis a társadalmi diszkrimináció, hangsúlyozottan a hátrányos megkülönböztetés magától értetődően nem kizárólag az angolszász jogrendszerben működő államokban jelentkező probléma. Európa nagy része mégsem egy önálló törvényhozói aktussal, hanem más módszerrel, mégpedig hagyományosan az alkotmányba integrált generál klauzulával - lásd a magyar alkotmány 70/A. és 70/B. §-ait - oldják meg a diszkrimináció jogi szabályozását.

Ezen túlmenően a jogrendszer egyéb részeiben jogáganként szerepelnek voltaképpen koherens rendszert alkotó szabályok, így utalnék a polgári törvénykönyv 76. §-ára, amely a személyhez fűződő jogok megsértésének egyik esetköreként példálózik a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetésével, a 84. § pedig tételes felsorolásba rendezve határozza meg azokat a polgári jogi igényeket, amelyeket a személyhez fűződő jogában megsértett fél érvényesíthet.

A büntető anyagi jogszabályok között is van olyan rendelkezés, olyan diszpozíció, amely a negatív diszkrimináció megelőzésére, megbüntetésére, illetve reparálására hivatott. Nevezetesen a Btk. 174/B. §-a, amely kifejezetten a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni erőszak potenciális elkövetőjének büntetőjogi felelősségét megalapozni hivatott konkrét törvényi tényállás.

Mivel pedig a foglalkoztatási diszkrimináció az egyik legsúlyosabb és az alkotmányban is külön megnevesített esetkör, amely diszkrimináció a hátrányt szenvedett egzisztenciális viszonyait is alapvetően érintő megkülönböztetési forma, a munka törvénykönyvének 5. §-a erre tekintettel megtilt a munkaviszonnyal kapcsolatban minden olyan megkülönböztetést, amely nem a munka jellegéből vagy természetéből fakad.

El kell tehát mondanom, hogy a magyar antidiszkriminációs jogi szabályozás egységes, összehangolt egészet alkot, annak ellenére, hogy nincs egyetlen olyan törvény, amely összefoglalná a diszkriminációellenes normákat. Amennyiben pedig a társadalmi folyamatok azt megkívánják, természetesen a kérdés által érintett jogszabályokban további részletszabályozásra is van lehetőség.

A diszkriminációellenes törvény elképzelésével, illetve bármely tisztán jogi megoldással kapcsolatban indokolt kiemelni azt is, hogy a hátrányos megkülönböztetés ellen nem elsősorban a jog eszközével kell küzdeni. Sokkal inkább széles körű társadalmi összefogással, amelyben a kormány, az önkormányzatok, a kisebbségi önkormányzatok és a civil társadalom is aktívan részt vesznek. A jogi szabályozásnak olyan ultima ratiónak kell lennie, amely mintegy végső eszközként állítja helyre a megsértett jogokat.

Tisztelt Országgyűlés! Külön kell szólni a nemzeti és etnikai kisebbségi törvény módosításának témaköréről. Az e körben 1993-ban született törvény módosításának szakmai előkészítése jelenleg is folyik. A módosítást az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága keretében a kifejezetten erre a feladatra alakított ad hoc bizottság irányítja. A kisebbségi biztos úr és a hivatala által a beszámoló mellékleteként csatolt önálló törvényjavaslat e módosítás szakmai egyeztetéséhez nagyon értékes segítséget nyújt. Ezt mi sem példázza jobban, mint az a tény, hogy a törvénymódosítás normaszövegének megfogalmazásánál számos esetben éppen az említett és a biztos úrék által kidolgozott törvényjavaslat rendelkezéseit vette alapul az ad hoc bizottság. Ezúton is kifejezem köszönetünket ezért a segítségért.

A kisebbségi törvény módosítása keretében, azzal összefüggésben az ad hoc bizottság még a tavaszi ülésszakban napirendre tűzi a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének évek óta húzódó kérdését is. Ennek szakmai vitájában várhatóan megtárgyalásra kerül a beszámolóban ismertetett képviseleti modell is.

A kérdéssel foglalkozik továbbá az Országgyűlés választójogi reform bizottsága is, hiszen a kisebbségek országgyűlési képviseletét csak a választási rendszer egészében komplex módon elhelyezve lehet vizsgálni, illetve szabályozni.

(10.50)

Összességében: a Kaltenbach Jenő biztos úr beszámolójára való reagálás zárszavaként hadd fejezzem ki köszönetemet a kormány és az Igazságügyi Minisztérium nevében. Teszem ezt azért az együttműködésért, amelyet biztos úr és munkatársai az elmúlt év során is a kormányzat irányában tanúsítottak. A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy a kialakult eredményes kapcsolatot a következő években is meg tudjuk őrizni.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy végül, de egyáltalán nem utolsósorban - az elhangzott jelentések sorrendjéhez igazodva - az adatvédelmi biztos úr tavalyi jelentéséről szóljak. Az adatvédelmi biztos jelentésének bevezetője alapján örömmel tájékoztathatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az Európai Unió adatvédelmi munkabizottsága nyilvánosságra hozta azt az állásfoglalását, mely szerint Magyarország az Európai Unió tagállamain kívül Svájc után másodikként kapta meg azt a minősítést, mely szerint az Európai Unió irányelvei követelményeinek megfelelő védelmet biztosít a személyes adatok körében. Ezt hazánk nemzetközi elismertségének jelentős fordulataként értékelhetjük.

1999-ben a biztos úr esetei között a legnagyobb érdeklődést kiváltó ügyek az információszabadsággal és a titokvédelemmel voltak összefüggésben. E körben a kormányt leginkább érintő témakör a kormányülések dokumentálásával és annak nyilvánosságával kapcsolatos ajánlás volt. Ebben az adatvédelmi biztos úr olyan törvényi szintű szabályozást ajánlott, amely alkalmas a kormány működésének tartalmi dokumentálására és az állampolgárok, a kutatók akár késleltetetten érvényesülő jogának biztosítására, a közérdekű adatok megismerésére. A kormány az ajánlást részben elfogadta, és a kérdés rendezése érdekében törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez. Ennek tárgyalása után az adatvédelmi biztos javaslatának figyelembevételével került elfogadásra a titoktörvény módosításának végleges változata.

A kormány elfogadta az adatvédelmi biztosnak az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvénnyel kapcsolatos ajánlását is. Az ajánlás olyan kérdéseket vetett fel, amelyek az információs önrendelkezési jog gyakorlásával összefüggésben merültek fel, és a törvény végrehajtása során valós problémákat okoztak. Az ajánlásban foglaltak figyelembevételével, valamint a Történeti Hivatal által jelzett jogalkalmazási problémák rendezése céljából a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter felelőssége mellett megkezdődött a kodifikációs munka. Ennek eredményeként a törvény ilyen irányú módosítására várhatóan még ez évben javaslatot fog tenni a kormány.

Az adatvédelmi biztos 1999. évi tevékenységére vonatkozó statisztikai adatok szerint továbbra is csökkent a panaszok száma. Nőtt ugyanakkor a hivatalból végzett vizsgálatok száma. Általános tapasztalat, hogy tavaly is tovább nőtt az állampolgárok elégedetlensége a magánszektorban működő adatkezelők, így különösen a bankok, a biztosítóintézetek, a mobilszolgáltatók és a direkt marketing cégek tevékenységével kapcsolatosan.

Az állami adatkezelő szervek tevékenységével összefüggésben megkezdődött több, az adatvédelmet érintő kormányzati terv megvalósítása. Ezek többsége megfelelő jogszabályi háttérrel rendelkezik.

A rendőrség tevékenységével kapcsolatban problémaként merült fel, hogy a rendőrség egyes szervei a törvényi előírásoktól eltérő módon, a jogszabályokban előírt adatkezelési követelményeket figyelmen kívül hagyva végzik tevékenységüket. Ez a kérdés nyitott és rendezésre vár.

Ma már összességében azonban nyugodtan elmondhatjuk, szinte teljeskörűen kialakult az európai követelményeknek megfelelő adatvédelmi szabályozás. A továbblépés igénye tehát e törvények végrehajtásában és a piaci szféra önszabályozási tevékenységének erősítése terén merül fel.

Megelégedéssel jelenthetem ki azt is, hogy - bár előfordultak, és nyilván a jövőben is elő fognak fordulni véleménykülönbségek - az adatvédelmi biztos úrral a kormány és ezen belül az Igazságügyi Minisztérium kiegyensúlyozott partneri kapcsolatot alakított ki. Ez is biztosítéka a további eredményes együttműködésnek, melyben bízva kérem önöket a beszámoló elfogadására.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)