Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnöki figyelem fölöttünk van, és ezt én mindig nagyra értékelem. És biztos, hogy nem kívánok visszaélni az időkeret adta lehetőségekkel sem, hiszen úgy érzem, hogy a vezérszónokiban azért egy igen erős munícióval ellátott vélemény és kiállás hangzott el részemről. Nem kívánok ugyanakkor udvariatlan lenni és ezt ismételgetni. Nacsa Lőrinc képviselőtársammal a látszat ellenére nekünk azért vannak közös pontjaink, és én ennek egyébként örülök. Tehát amikor hallom öntől a nemzeti érzülettel kapcsolatos pozitív előjelű megjegyzéseket, nekem eszembe jutnak a kilencvenes évek, amikor a MIÉP ifjúsági tagozatának tagjaként még valódi Soros-szervezetekkel szemben küzdöttem; hogy az utcán vagy különböző kongresszusi és konferencia-helyszíneken, azt a helyzete és fegyverneme válogatta. Akkor a Fidesz még egy kicsit máshol állt. Ezt most nem a KDNP-nek címzem, ezt a Fidesznek címzem. Tehát nyilván, amikor ők még ösztöndíjat kaptak attól, aki ellen most harcoltak, én akkor szocializálódtam a különböző, nyílt társadalmat éltető civil szervezetekkel szembeni kiállások során. (Dr. Orbán Balázs: Mi történt?) Tehát melengeti a szívemet az, amikor markáns nemzeti és pozitív előjelű megjegyzéseket hallok. Örülök, hogy megérkezni látszik, legalábbis retorikailag néhány közszereplő erre az oldalra.

De a valóság mást mutat, és ez a problémám, hogy itt olyanokat mondanak képviselőtársaim, hogy másfélszeresére nőtt az állami vagyon 2010 óta. Tehát olyan, közgazdaságtan első órán bukásra ítélendő állításokat tesznek, ami egyszerűen vérlázító és nevetséges. Nem önnek címzem ezt, képviselőtársam, mert, mondom, ez egy dicséret volt eredetileg, csak a valóság és a tények annyira mást mutatnak.

2010-ben volt ennek a kormánynak egy ígérete  és, államtitkár úr, nagy tisztelettel kérem, járjon utána, hogy hol tart ez az ígéret , egy nemzeti vagyonleltárt ígért Magyarország akkori kormánya. Ha jól emlékszem, akkor a Fidesz nyerte a választásokat, tehát ez az ígéret még, bár volt azóta több kormányalakítás, számonkérhető önökön. Ez a nemzeti vagyonleltár azóta sem készült el. Készült egyes állami vagyonelemekről egy olyan lista, amit egyfajta vagyonleltárként behozott ide Magyarország Kormánya. Ezen, mondjuk, nem volt rajta a Lánchíd. Tehát érdekes módon az önök világában a Lánchíd kimaradt a nemzeti vagyonból. A Parlament épülete szerencsére benne volt, amiben vitatkozunk, tehát nem kell egy ilyen fekete lyukban éreznünk magunkat. De azt kell hogy mondjam, a nemzeti vagyonba tartozik a szakma meghatározásai szerint nagyon sok minden, ami túlmutat az állami vagyonon, tehát vállalkozások különböző vagyontárgyai, beruházásai, egyéb lehetőségei is ideértendők, külön, szakma által összeállított követelményrendszere van ennek a területnek.

Erre 2010-ben tett egy ígéretet Magyarország Kormánya, nem teljesítette ezt, és nagyon méltatlan helyzetek álltak elő emiatt. Tehát amikor négy-öt évvel ezelőtt a parlament vitatkozott arról, hogy Magyarországnak az arany, illetve nemesfémtartaléka mekkora mértékű, milyen értékű, a kormánypárti képviselőtársak, államtitkárok, miniszterek nem tudtak erre válaszolni. Tehát úgy vitatkozunk állami vagy nemzeti vagyonról  ami messze nem ugyanaz , hogy nem tudják, mennyi a családi ezüst. Azt kell hogy mondjuk, olyan kijelentéseket tenni, hogy másfélszeresére nőtt valaminek a mértéke, ehhez kellene ismernünk a bázist, kellene tudnunk, hogy mennyi a száz százalék, és Magyarországon ez a munka kimaradt. Bárcsak keresztülvitték volna! (Dr. Gyüre Csaba: Még infláció is volt.)

Még egy kérdésről beszélnünk kell, ez a segély versus munka és a munkabér könnyebb elérhetősége kérdésköre. Mi a Jobbikban nem csináltunk titkot abból, hogy egy segélyezésre alapított társadalompolitikát alapvetően elutasítunk, és inkább a munkabér könnyebb elérhetőségére koncentrálunk. Ugyanakkor látni kell, hogy egy járványügyi veszélyhelyzet XXI. századi gondolkodást, gondolkodásmódot igényel, be kell látni ugyanis azt, hogy emberek tömegei most önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy elvesztették a megélhetésüket.

Képviselőtársam, Nacsa Lőrinc úr, itt most egy filozófiai vitát el kell döntenünk. Úgy gondoljuk, hogy a munkavállaló addig hasznos a nemzetgazdaság számára, amíg ő adót fizet, dolgozni tud, amúgy utána már egy ilyen lenézett, segélyezett valaminek tekintjük  én nem így gondolom , vagy pedig úgy gondoljuk, hogy egy társadalmi szerződést kötött a munkavállaló a hazájával, és ezen társadalmi szerződés értelmében természetesen dolgozik, adót fizet, húzza a hátán ennek az országnak a szekerét… De, képviselőtársam, nem része ennek a társadalmi szerződésnek az, ha az érintett bajba kerül, akkor legalább egy idézőjeles lélegeztetőgépet biztosítunk számára? Adott esetben az álláskeresési járadékot, mondjuk, két-háromszoros időtartamban biztosítjuk, emelünk az összegén, pontosan azért, hogy az érintett ne folyamatosan szociális transzferekre szoruló honfitársunk legyen, hanem a lehető leghamarabb vissza tudjon térni a produktív adófizetői szférába. Én maximálisan tudok azonosulni azzal a gondolattal, hogy ne tekintsük segélyre alapított politikának ezt az átmeneti segítségnyújtást. Ez a lélegeztetőgép biztosításának analógiája a beteg számára, és az a célja, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni az elsődleges munkaerőpiacra.

Én azt látom, hogy teljes társadalmi csoportok esetén önöknél ez a pozitív hozzáállás hiányzik. Ha most csak a katásokra térünk ki, akkor idegenvezetők, nyelvtanárok, különböző, a turizmussal, a vendéglátóiparral foglalkozó szakemberek, abban dolgozók úgy kerültek körön kívülre, hogy  talán ebben megegyezhetünk  önhibájukon kívül veszítették el a megélhetésüket.

Nem lehet ezeknek az embereknek azt mondani, hogy három hónapig sem biztos, hogy kapnak bármiféle segítséget, mert annak is feltételei vannak, hogy három hónapig kapjanak, és az érintettek fele kiesik ezen feltételrendszeren, tehát nem lehet azt mondani nekik, hogy három hónapig valamit talán biztosítunk, amúgy oldd meg magad. Ez egy szó szerinti nemzeti összefogásért kiáltó helyzet, és én akkor lennék nyugodt, ha a magyar parlament ezeket a nemzeti minimumokat meg tudná fogalmazni, és valóban ne lenne olyan munkavállaló Magyarországon, aki úgy érezte, hogy ott hagyták az út szélén, vagy elengedték a kezét.

És azt látom, hogy nincs üzenetük ezen munkavállalók számára. És ha a gazdaságélénkítő csomagról beszélünk: a gazdaságélénkítéshez szükség lenne azokra, akik most bajba kerültek.

(11.50)

Én minden magyar munkavállalóval stratégiai szerződést kötnék, nem csak úgy, mint önök, hogy a multikkal meg egy jó nagy munkaerő-közvetítő céggel, és aztán importálják szervezetten az idegen munkaerőt Magyarországra. Itt vannak azok a magyar emberek, akiknek segítő kezet kellene nyújtani, én ezt várom el önöktől. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)