Felszólalás adatai

Ha abból indulunk ki, hogy a többségi társadalom vagy adott esetben a kormányzat, vagy bármilyen minisztérium vagy bármilyen alapítvány valamit ad egy közösségnek, akkor nyilván ez azt a nem burkolt szándékot is feltételezi, hogy cserébe valamit el is vár. Ez a jelentés összességében semmilyen szinten nem tér ki arra, hogy milyen eredményeket sikerült ebből a sok-sok milliós, sőt, ha úgy tetszik, milliárdos közpénzből elérni. És ez nem a mostani jelentés és nem a 2013-as vagy a 2012-es vagy a 2011-es évnek a hiányossága, hanem idestova a rendszerváltás óta örök probléma. Ugye, különböző tanulmányok, különböző minisztériumi vagy szakpolitikai jelentések készültek például a cigánysággal kapcsolatban, hogy mennyi millió, illetve itt a millió nem is helyes, tehát mennyi milliárdot fordított a mindenkori kormányzat az integrációra. És mellé a képzeletbeli mérleg másik serpenyőjében, hát, nem sok mindent tudunk felmutatni.

Itt le kéne vonni talán azokat a következtetéseket, hogy a jövő szempontjából mi lehet az üdvös, a jövő szempontjából mik kellenének hogy legyenek azok a lépések, amelyek valóban érdemi előrelépést fognak eszközölni. Azt gondolom, hogy itt nem mehetünk el, még egyszer hangsúlyozom, jelen esetben csak a cigányságról beszélek, nem mehetünk el a politikai elit felelőssége mellett. Felelős-e az a politika, és felelős-e az az adott esetben mindenkori önkormányzati vezetés, amely csak és kizárólag a jogokat, csak és kizárólag a lehetőségeket kéri számon a mindenkori kormányzaton és minisztériumon, és csak és kizárólag akkor döngeti a mellét, ha úgy tetszik, bocsánat a nem túl szép hasonlatért, amikor valamit kérni kell?

(10.40)

De arról soha semmilyen szinten, soha, semmikor senki nem vállalt felelősséget, hogy mennyire kudarcos ez az integrációs politika, amely idestova 23 éve vagy most már 23,5 éve folyik ebben az országban. Ha bárki, aki komolyan végiggondolja ezt a jelentést, és bárki, aki végiggondolja akár csak az elmúlt év, akár csak az elmúlt 23 év integrációs politikáját, és a szívére teszi a kezét, akkor nem mondhatja azt, hogy megtaláltuk a helyes utat, minden a lehető legnagyobb rendben van, és az integráció kérdése pusztán pénz kérdése. Ez a legnagyobb önbecsapás, ez a legnagyobb hazugság lenne, hogyha bárki ezt komolyan gondolná.

Nem mondhatjuk azt, hogy például olyan kistelepüléseken, ahol olyan szociális vagy más egyéb problémák vannak, ahol a gyermekek, mondjuk - megint kiragadok egy példát - nem tudják a mosdót rendeltetésszerűen használni, akkor segít-e az, hogyha mondjuk, digitális táblát szereltetünk minden osztályterembe. Nyilvánvalóan nem.

Ezt a példát azért mondom, hogy érzékeltessem azt, hogy ez a kérdés nem pusztán, sőt nagyon nem pénzkérdés. Itt végre föl kellene állni azoknak a cigány kisebbségi elithelyzetben lévő politikusoknak vagy döntéshozóknak, és végre azt kellene mondani, hogy igen, megkapjuk a kormánytól, minisztériumtól, alapítványoktól, egyházaktól, akárkiktől a különböző segítségeket, de cserébe mi ezt és ezt garantáljuk. Ha nem, ha ebbe belebukunk, akkor levonjuk a következtetéseket, és alkalmatlan vagyok ennek a közösségnek a vezetésére.

Ez az, tisztelt hölgyeim és uraim, amely idestova 23 éve ebben az országban nem történt meg. És ha valaki, adott esetben most én vagy épp a Jobbik frakciója ezt számon kéri, akkor rögtön jönnek a negatív stigmák tömkelegei, rasszista, fasiszta, náci, trappista, hadd ne soroljam, ismerjük ezeket, de ez nem erről szól. Nekünk pontosan és ugyanaz az érdekünk, mint minden jó szándékú normális embernek, hogy ebben az országban igenis integráljuk a cigány kisebbséget. Csak szeretném fölhívni a figyelmet, hogy kettőn áll a vásár, és a labda nem kizárólag a mi térfelünkön pattog, hanem a másik oldalnak, a másik társadalmi csoportnak igenis van felelőssége, és igenis van kötelessége. Jó lenne már végre, hogyha a döntéshozók is felfognák annak súlyát, hogy mivel játszunk, ez ugyanis ebben a formában egy időzített bomba. Lehet ezt játszani még a következő 23 évben, önthetjük zsákszámra a milliárdokat, de mit fogunk vele elérni: idestova felnőtt három generáció, akiknek jelentős része nem látta a szüleit dolgozni, nagyobb testvéreit tanulni, és berendezkedtek a szociális segélyekre, illetve a törvényen kívüli életvitelre. Ez kinek jó? Ez nem jó nekik sem, és nem jó nekünk sem.

Azt gondolom, hogy ha felelősen hozzáállunk ehhez a kérdéshez, akkor azokat az alapvetéseket végre le kellene fektetni, hogy mindenki a saját területén felelősségének teljes tudatában végre ne csak jogokról, ne csak lehetőségekről, hanem kötelességekről is beszéljen. És ha én megbukok valamilyen kötelességemben, akkor annak vállaljam a következményeit, és ne a többségi társadalomra mutogassak, és ne a bűnbakot keressem, hogy miattad meg a kirekesztés miatt meg a nem tudom, mi miatt történt ez így. Ha eljutunk erre a minimumra, akkor lehet tisztességes jelentést készíteni, és akkor lehet a jövőről beszélni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)