Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Kovács Attila államtitkár úrnak is szívből gratulálok a kinevezéséhez magam és az Országgyűlés nevében. Sok sikert és eredményt kívánunk a munkájához, államtitkár úr!

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a május 7-8-ai ülésnapokra Burány Sándor, Pál Tibor és Kökény Mihály képviselőket, a Fidesz képviselőcsoportja a mai ülésnapra Mikola István képviselőt frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. Kívánok a megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek a megválasztásuk idejére sikeres munkát.

(13.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr. (Zaj. - Csenget. - A Fidesz és a KDNP képviselői - dr. Navracsics Tibor és dr. Semjén Zsolt kivételével - elhagyják az üléstermet.) Miniszterelnök úr, ha megengedi, megvárjuk, amíg távoznak a képviselők. (Folyamatos zaj.) Kérem a képviselő urakat, hogy akik távozni kívánnak az ülésteremből miniszterelnök úr felszólalása idejére, ezt csendben tegyék, az ülés ugyanis tovább folyik. Kérem még egyszer képviselőtársaimat, hogy csendben távozzanak, ha már ezt teszik!

Miniszterelnök úr, köszönöm a türelmét. Miniszterelnök úr "Valamennyiünk érdekében" címmel kíván szólni. Öné a szó.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Mint azt önök bizonyára jól tudják, a tegnapi napon Lovasberényben a koalíciós pártok egyeztetést tartottak az egészségügy átalakításának eddig megtett útját elemezve, a jövőről beszélve és önálló témaként, mondjuk úgy, a közpénzügyi reformról és a pártfinanszírozásról beszélve. Most itt önöket elsősorban az egészségügyről zajló megbeszélésről kívánom tájékoztatni, azért, mert ez nemcsak a koalíciós pártok belügye, hanem nyilvánvalóan az ország ügye; azért, mert az, ami ott elhangzott, azt gondolom, az egész nemzet ügye.

Mielőtt az értékelésbe fogna az ember, érdemes visszamenni egy picikét a kályhához. A kályha ebben az ügyben azon kérdéseknek a köre, ami az egészségügy átalakítása mögött van; miért álltunk neki, melyek voltak azok a célok, amelyek a kormánypártokat mozgatták, amelyek miatt úgy döntött a kormány, hogy feladva hosszú-hosszú időszak lassú átalakítási politikáját, helyenként az egy helyben járást, egy átfogó, rendszerszerű átalakításnak áll neki, azzal együtt, hogy nyilvánvalóan ismertük ennek nagyon sok kockázatát, és ismertük összetettségét. Alapvetően három cél vezetett bennünket: az, hogy a magyar egészségügyi rendszer igazságosabb legyen; hogy jobb minőséget lehessen nyújtani valamennyiünknek; és természetesen, hogy hosszú távon fenn tudjuk tartani ezt a rendszert.

Azt szoktuk mondani, hogy olyan világot örököltünk, amelyben ami mindenkié, az senkié se. Egy kicsikét így voltunk az egészségüggyel is; ugye, mindőnké, de úgy a mindőnké, hogy egyikőnk sem érezte a saját felelősségét abban, hogy ezt a közös nagy, bonyolult rendszert, az egészségügy rendszerét fenntartsa, hogy saját maga is hozzájáruljon ehhez, hiszen mi magunk csináljuk ezt. Na persze, amikor jött a baj, akkor mindegyikőnk úgy gondolta, hogy neki aztán köze van hozzá. Így aztán nagyon kevés tudásunk volt az egészről, és mindegyikőnk külön-külön járt, mindegyikőnk külön engedményt és kedvezményt próbált megszerezni.

Hihetetlen különbségek és ellentmondások alakultak ki az egészségügy rendszerében. Jól ismerik már önök is, a tévénézők is azt a példát, hogy van olyan kórház, ahová az infarktussal beszállított betegnek az elhalálozási esélye háromszor akkora, mint egy másik kórházban. Őszintén szólva, van ennél nagyobb igazságtalanság? - kötve hiszem. Hozzáteszem, maguk a betegek nem tudják, hogy ilyen kockázattal néznek szembe, mert ezek a - mondjuk úgy - minőségi paraméterek egyáltalán nem nyilvánosak. Alig-alig tudunk arról, hogy miközben átlagosan, mondjuk, 80 ezer forintot költünk egy betegre a magyar egészségügyben - mert ez egy áltagos szám -, aközben azt látjuk, nem azokra költünk többet, akik egyébként távoli vidéken, időnként nagyon nehéz körülmények között, falvakban laknak. Tévedés! Ők ettől az átlagtól kevesebbet, nagyjából 70 ezer forintot kapnak a közösből; mi, budapestiek, magasan iskolázottak, lényegesen többet. Vigyázunk magunkra, orvoshoz fordulunk, magunktól is tudjuk, hogy hova kell fordulni, mi bizony nem az átlagot kapjuk. Igazságos-e, hogy nem azok kapnak többet ebből a rendszerből, akik nehezebb körülmények között élnek, hanem azok, akik minden bizonnyal jobb körülmények között?

Vagy hogy egy olyan példát mondjak, amellyel én magam is csak tegnap szembesültem: miniszter asszony prezentációjának egyetlenegy pontját hadd idézzem! Azt állítják a szakértők, hogy az úgynevezett boncolási eltérés, azaz hogy a korábban megállapított diagnózis, hogy mi volt a baj, majd ami az elhalálozást követő boncolásnál kiderült, a kettő között az eltérés majdnem 25 százalék. Nyilván, ha rossz volt a diagnózis, akkor nem lehetett tökéletes a terápia sem. Arról már nem is beszélek, hogy megyénként ez nagyon eltér, van, ahol ez egy 8 százalékos eltérés, máshol meg 30 százalékos eltérés. Tévedés ne essék, nem azt mondom, hogy az orvosokkal lenne itt bármi baj, én úgy látom, hogy az egészségügyben elkötelezett, jól felkészült orvosok, nővérek, szakszemélyzet dolgozik, a rendszerrel magával van a baj, foglyai egy olyan rendszernek, amely kevésbé segíti a minőségi munkát, sőt nem egy esetben a torz rendszer torz magatartást, torz viselkedést vált ki. És lehetne folytatni a sort.

Nyilván valami olyan gondokkal, bajokkal néztünk szembe, amire nem elég azt mondani, hogy adjunk több pénzt, mert ezek nem egyszerűen pénzkérdések. Ráadásul mi, ez a koalíció jól tudja, hogy azt egyszer már megpróbáltuk, 2001 és 2003 között az egészségügyre fordított közkiadás, amit a közösből adtunk, nagyjából éppen 50 százalékkal növekedett, 550 milliárdról 720-730 milliárdra. Természetesen rövid időre jobb lett a hangulat, egyébként pedig az elégedettség a gyógyítás minőségével, a lehetőségek nem javultak.

(13.20)

A pénz általában jó helyre ment, az egészségügyi dolgozók fizetését gyarapította. Ez igaz. De azt nem mondhatjuk, hogy önmagában csak pénzzel meg lehetett oldani ezt a dolgot.

Ezekkel szembesülve döntött úgy a koalíció, hogy neki kell indulni; neki kell indulni, és egy sor ponton be kell avatkozni. Az első ilyen ügy volt, hogy biztosításszerűvé kezdtük átalakítani az országos egészségpénztárat és annak szabályozási környezetét. Mit is jelent ez? Hogy nyomon kísérjük azt, hogy mindenki beteszi a magáét, mint amikor más is biztosítást vesz, lakásbiztosítást vesz, gépjármű-biztosítást vesz, mert saját magáról gondoskodik, és ez egy nagyon fontos, ha úgy tetszik, polgári felelősség, és nem engedjük meg, hogy valaki a többi kontójára tegye ezt meg. Elkezdtük nyilvántartani ezeket a befizetéseket, elkezdtünk utánamenni. Hozzáteszem, elég gyorsan kiderült, hogy az állam nyilvántartásával is baj van.

Szóval, kettőn áll a vásár. Az állam maga is évtizedeken keresztül nem tudta jól vezetni a nyilvántartásokat. Így aztán levelet kellett küldeni olyanoknak is, akik rendesen fizették ezeket a járulékokat, és elnézést kellett tőlük kérni, hogy őket zaklatjuk és zavarjuk, és kértük, hogy tisztázzák ezt a jogviszonyt. Nagyon sokan megtették, köszönjük nekik. Köszönjük, hogy közreműködtek és együttműködtek. Az első ellenőrzés tapasztalatai egyébként a korábbiakat megerősítik. Nyilvánvalóan több százezren vannak olyanok, akiknek nem rendezett a jogviszonyuk. Ebben a kormány türelmet mutat. Csak figyelmeztet, kéri, hogy nézzék meg. Hogy ez egyébként macerás? - hogy néven nevezzem a dolgot. Igen, nagyon. Hogy ez sok kényelmetlenséget okoz? Feltétlenül. Hogy nem egy esetben olyanoknak is, akik egyébként ezért közvetlenül nem felelősek? Hogy igenis, tőlük elnézést kell kérni? Igen. Az állam rendszerei nem jól működtek az elmúlt évtizedekben. Hozzáteszem, nagyon sokszor, nem keveseknél megtörtént az, amit sejtettünk, hogy kibújtak a közös felelősség alól. Mindenesetre az látszik, hogy tisztul a kép. Az ország egy dolga, azt hiszem, talán rendbe tud jönni.

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a vizitdíj ügye, amelyet február 15-től vezettünk be. A bevezetés óta nagyjából 6 milliónyian fizették ezt be. A vizitdíj természetesen nagyon sokakat bosszant. Azt mondják, hogy na de, hát mi már befizettük, nagyon sok járulékot fizettünk, hát miért kell ezt most még betenni. Tudatosabbak lettünk a vizitdíj hatására. Igaz, nem oldódott meg minden egy csapásra. Az úgy nem lenne igaz, hogy például ettől az egyik legnagyobb igazságtalanság, ha nevén nevezzük, hazugság, a paraszolvencia, a hálapénz rendszere nem oldódott meg, bár azt mondják, megkérdezésre válaszolva a betegek, hogy minden ötödik vagy csökkentette, vagy megszüntette a hálapénz fizetését. Ez eredmény? Igen, eredmény. Azt látjuk, hogy a háziorvosoknak átlagosan a havi bevétele nagyjából 180 ezer forinttal növekedett. Ez borzasztóan fontos, mert a háziorvosoktól szeretnénk még többet kapni. Nagy a szórás. Van, ahol ez kevesebb, de ismerünk olyat, ahol ez meghaladja a 400 ezer forintot havonta.

Itt van nálam egy elszámolásnyilatkozat, egy olyan beteg elszámolásnyilatkozata, akit sajnos combnyaktöréssel vittek kórházba, és műtötték meg. A végén kapott egy nyilatkozatot, ami azt tartalmazza, hogy a 9 napi benttartózkodás után fizetett 2700 forintot, és kimutatták, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig 604 ezer forintot utal majd át a kórháznak ezért a műtétért. A beteg ezzel a hozzájárulásával nagyon világos képet kapott arról, hogy a biztosítása, az évek óta tartó befizetései milyenfajta viszonyt hoztak létre a biztosító, a kórház és közötte. Hozzáteszem, mindenki érdekelt is a tisztább helyzet megteremtésében. Csökken az a tévképzet, hogy az egészségügy ingyen van. Ugyan, dehogy! Az egyik legdrágább történet, hála istennek, hiszen az egészségünk is drága jószág. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell igazítani. Például igazítottunk is a vizitdíjrendeleten. De azt gondoljuk, nagyon helyes, hogy megjelenik az a közös felelősség, amely közös felelősségnek van helye a biztosítás nemzeti kockázatközössége és az egyéni felelősségvállalás között.

Az egyik legfontosabb átalakítás a gyógyszerterületen történt. Magyarországon most már két lépcsőben, áprilisban is, majd májusban is jelentős mennyiségű gyógyszer ára, először ezeré, vagy most május 1-jén majdnem négyszázé érdemben csökkent. Először átlagosan 16 százalék, most valamivel kevesebb, mint 10. Végre verseny van. Értünk versenyeznek, nekünk akarnak kedvezményt adni. Nagyon sok gyógyszertár alapítására érkezett kérelem. Folyamatos elbírálás alatt vannak, és nagyon sokan megkapták már ezeket az engedélyeket. Több mint 300 gyógyszert vagy gyógyszernek minősülő terméket lehet kapni végre gyógyszertáron kívül, nagyon sokan megkapták erre az engedélyt, mások várnak az elbírálásra. Hozzáteszem, ezt szeretik, kedvelik a biztosítottak.

Nagyon sok vitát váltott ki a kórházi struktúra átalakítása. Senki sem szereti, ha az az érzése, hogy becsukják az ő kórházát, vagy csökken az ágyszám. Ez még akkor is igaz, ha kisebb mértékben csökkent az ágyszám, mint amennyi a kihasználatlan ágyak átlagos száma volt az előző időszakban. Ez utóbbi számot senki nem tudja, miközben igaz. Mégis természetesen az az érzésük az embereknek, hogy itt valami rossz dolog történik. Nézzék, nem lehet véletlen, hogy nekünk ágyból van nagyon sok, és kevesebb van, mondjuk, komputertomográfból, vagy kevesebb van vesekőzúzóból. A modern egészségügy nem ágyról szól. A hagyományos egészségügy arról szólt. A modern egészségügy modern diagnosztikáról, modern beavatkozásról szól. Miközben mi épületek és ágyak fenntartására költünk arányosan nagyon sokat, lényegesen kevesebbet arra, hogy a kor legmodernebb eszközeivel gyógyítsunk.

Ez egy konfliktusos folyamat. Nagyon nehéz elmondani mindenkinek, hiszen maga az átalakulás sokáig tart, az eredménye sokszor éveket vesz igénybe, miközben a vélt vagy feltételezett teher mindjárt itt van. Hát ki ne aggódna a saját kórházáért?! Persze. Az ugyanakkor igaz, hogy az adott kórházakra eső finanszírozás több mint százezer forinttal növekszik éppen a második félévben. Ugyan csökkentett kapacitások mellett, de a kórházaknak több mint a fele a második félévben több finanszírozást fog kapni, mint az első félévben. Nyilván mi a cél? Az, hogy azok a gondok és bajok, amelyek mindig ott voltak a címlapon, hogy egyik-másik kórházzal baj van, hogy jön az év vége, és hol ezt, hol azt nem lehet kifizetni, csökkenjenek. Egy biztos rendszert szeretnénk magunk között.

Hogy az átalakítás nagyon ellentmondásos is? Hát persze. Aki már épített úgy házat és lakást, hogy közben még benne is lakott, az pontosan tudja, hogy van egy hosszú átmeneti időszak, amit az ember a háta közepére nem kíván. Egy ilyen időszakban egyébként gyakoribb a családi veszekedés is, mert senki nem bírja a feszültséget, ami az építkezéssel együtt jár. Hát így vagyunk ezzel mi is, több a feszültség. Azt gondoljuk, hogy az átalakítások iránya helyes. A részleteken biztosan kell igazítani, ha kell, akkor meg is fogjuk tenni. De az irányt őrizni fogjuk.

A konzultációk arról zajlanak, hogy hogyan őrizzük meg, amit eddig elértünk, és hogyan menjünk tovább. Hogyan lehet még nagyobb versenyt teremteni azért, hogy értünk versenyezzenek? Azt látták a koalíciós pártok, hogy ha a minőséget szeretnénk javítani, akkor azt kell elérni, hogy a szolgáltatók és a szolgáltatások értünk versenyezzenek, miértünk; hogy mi elégedettebbek legyünk, hogy ne legyenek monopóliumok a szolgáltatásokban. Az a vita, hogy hogyan lehet legjobban elérni a versenyt. Nem a külön kijárást, nem azt, hogy nekem van telefonszámom valakihez, hanem intézményesen, mindenkinek, hogy ne a kiválasztottaknak legyen jó.

A konzultáció arról zajlik, hogy hogyan lehet intézményesen a versenyt erősíteni a szolgáltatások és a szolgáltatók között. Milyen rendszerben? Egy vegyes biztosítási rendszerben, egy vegyes egészségügyi rendszerben. Ma is magán- és közszereplők egyaránt vannak az egészségügyben, tudjuk jól. A diagnosztikában milyen sok, a gyógyszertáraknál milyen sok - folytathatnánk a példákat. Egy vegyes modellben gondolkodunk tovább is.

(13.30)

Egyébként - hogy csak egy számot mondjak - akik azt gondolják, hogy Magyarországon ingyenes az egészségügy, azoknak azt mondanám, hogy a biztosításon túl, amit fizetünk, a háztartások közvetlenül zsebből - angolul úgy mondják, hogy out of pocket - többet fizetnek, mint az Európai Unió tizenöt régi tagállama. Míg ott 100 egészségügyre fordított forintból 21-et a háztartások fizetnek - nem biztosításból -, addig Magyarországon ez 26 forint. Csak hát, ugye, kézen-közön vándorol ez a pénz. Nem látjuk, van, akihez sok jut, máshoz semmi. Azaz megtartanánk a vegyes modellt, de azon érdemes vitatkozni, hogy hogyan lehet a szolidaritáselvet és a versenyelvet párhuzamosan úgy használni, hogy azok ne kioltsák, hanem erősítsék egymást. Ezen valóban van vita, de ez egy okos vita, ez egy jó vita, mert verseny és szolidaritás együtt van az egészségügy rendszerében.

Harmadrészt abban is egyetértés volt közöttünk, sőt itt az egyetértés már átnyúlik a kormánypártokon, hiszen pár héttel ezelőtt az ellenzék legnagyobb pártja is arról számolt be, hogy az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá való átalakítását támogatja. Általában azt gondoljuk, hogy ha az intézmények átalakítása olyan irányban történik meg, hogy a felelősség, a minőség, a fenntarthatóság, a hatékonyság szempontjai jobban ott lesznek, akkor ez végül bennünket fog szolgálni, mert ki fog derülni, hogy ki nyújt jó minőséget és ki rosszabbat, ki drágábbért tudja ugyanazt megcsinálni, ki kevesebbért a mi pénzünkből. Ilyen átalakításban van közöttünk egyetértés, de hogy mi a pontos menetrend, melyik időpontig mennyit, azt nyilván meg kell beszélni az egészségügy jó néhány szereplőjével is. Azt gondolom általában is, hogy az eddigi átalakítások egyik fő tapasztalata az, hogy a több konzultáció, a szélesebb partnerség jobb eredményt tud hozni. És azt gondolom, hogy ezt érdemes megfontolni és ebbe az irányba menni tovább.

Óvnék attól, hogy leegyszerűsített igazságokról beszéljünk, például hogy több biztosító - hosszabb sor. Magyarországon sokat beszélünk politikai hazugságokról. Azt tudom mondani, hogy ezek is politikai hazugságok azok részéről, akik ezt mondják, tudniillik ennél sokkal bonyolultabb a dolog. Nem szabad jelszavakká egyszerűsíteni a féligazságokat, mert azokból hazugságok lesznek. Márpedig nem hazugságokkal lehet megoldani ezt a kérdést, jobb minőségű egészségügyet teremteni, hanem nagyon okos, érvelő vitával. Ez a vita minden országban zajlik. Akik úgy gondolják, hogy előhúznak egy mondatot a zsebükből és politikai bunkósbotként használják, azok nem segítenek. Magyarországnak okos párbeszédre és vitára van szüksége. Nem kerítéseken kívül folyó demonstrációra, hanem szakmai és parlamenti diskurzusra és vitára, ha ez tényleg nemzeti ügy, mint ahogyan mondják. Szerintünk az. A koalíciós pártok a legfelsőbb szintű egyeztetést a mostani parlamenti ülésszak végéig szeretnék lezárni és az egészségügyi reform második szakaszának szakmapolitikai kérdéseit eldönteni, azért, hogy ősszel aztán törvénykezzünk. Azért, hogy azt lássa az ország, hogy egy jobb minőségű, fenntartható egészségügyet teremtettünk. Nem a törvényhozásért, nem az Országgyűlésért, hanem az emberekért, a biztosítottakért.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. A frakcióvezetőknek öt-öt perces időkeretben van lehetőségük felszólalni. Elsőként megadom a szót Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Látják, ez a különbség: önök intézményfinanszírozásról, makrogazdasági adatokról, egészségügyi piacokról beszélnek, azért aggódnak - mi pedig életekért aggódunk. Önök arról beszélnek, hogy majd milyen jó lesz, amikor a piacot bevonják az egészségügyi ellátásba; mi arról beszélünk, hogy milyen szomorú az, amikor kórházba szállítás közben meghal egy beteg a mentőautóban. Önök arról beszélnek, hogy milyen jó lesz majd az, amikor a piaci logika teret hódít az egészségügyi ellátásban; mi arról beszélünk, hogy milyen szomorú az, amikor két súlyosan mérgezett gyerek közül az egyik nem fér fel a mentőhelikopterre, őt az édesanyja viszi autóval, és még így is előbb odaér a kórházba, mint az, aki helikopterrel megy, mert a helikopternek le kell szállnia tankolni. Önök arról beszélnek, hogy milyen jó lesz majd harminc-negyven év múlva; mi pedig arról a balassagyarmati betegről beszélünk, akit előbb Salgótarjánba, aztán Vácra, majd pedig Kistarcsára küldenek egy fémdarabbal a szemében, mert senki nem tudja, hogy valójában hol kellene ellátni. Ez az igazi probléma, miniszterelnök úr. Teljes a káosz mára az egészségügyben.

Önök öt éve vannak kormányon. Öt évvel ezelőtt - ha az akkori miniszterelnöküknek lehetett hinni - az egyik legsúlyosabb probléma az volt, hogy a kazincbarcikai kórházban rozsdás a cső; nyilván emlékeznek rá. Akkor az 1998 és 2002 közötti kormánynak volt egy olyan népegészségügyi programja, amelyet az ENSZ szakosított szervezete, a WHO referenciaanyagként fogadott el. Önök ezt hatályon kívül helyezték, eltüntették, nem tudom, mit csináltak vele, és a helyzet az, hogy ma már nem arról van szó, hogy van-e a kórházban rozsdás cső, hanem arról, hogy vissza lehet-e még hozni az egészségügyi ellátórendszert olyan szintre, hogy ne haljanak meg emberek. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Amikor egy 81 éves beteg szemhályogműtétje szeptember közepére van beütemezve, amikor daganatos betegeknek hónapokat kell várniuk az ellátásra, akkor beszélhetünk ködös és rózsaszín távlatokról, de ennél sokkal súlyosabb a probléma. A helyzet az, hogy alapvetően összeomlóban van az egészségügyi ellátás.

Akik ma falun élnek, és korábban tíz kilométerre volt kórház, ma pedig harminc-negyven kilométerre van tőlük, és hegyen kell átmenniük - miniszterelnök úr, ön tudja, hogy télen milyen nehéz a Bakonyon átmenni vagy a Cserehátból milyen nehéz eljutni kórházba, ahol tizenhét település fekszik az ötven kilométeres kötelező ellátási körzeten kívül -, nos, ezek az emberek nem úgy élik meg az egészségügyi átalakítást most, mint az életminőségük javulását. A középvárosokban, ahol bezárják a kórházat, ahol már most elárverezik az orvosi segédeszközöket, ahol a nemrégen felújított szülészet-nőgyógyászatot helyezik lakat alá önök az úgynevezett reform szellemében, ott az emberek nem úgy élik meg, hogy az életminőségük most javul, nem úgy élik meg, hogy egy európai Magyarország felé haladnak, hanem úgy élik meg, hogy önök tönkretették az egészségügyet. Úgy élik meg, hogy önök folyamatosan tönkreteszik az emberek életminőségét, rosszabbá vált az élet mára Magyarországon, mint amilyen akkor volt, amikor önök átvették a kormányt. Nem tudnak kormányozni, miniszterelnök úr! Nem értenek a kormányzáshoz! Nem képesek a kormányban sem rendet tartani, naponta következnek a koalíciós válságok, állandó a koalíciós vita, ön azt se tudja, mikor melyik miniszterének jár le éppen a mandátuma és cserélik le egy másikra, és az országban szakpolitikai szinten sem tudnak rendet tartani. A kormányzati politikájuk egy nagy csőd. Az egészségügyi reform - amit önök reformnak neveznek - mára bebizonyosodott, hogy csődben van. A hivatalban lévő egészségügyi miniszter ars poeticája az, hogy stabilizálni kell az egészségügyi reformot. Miért kell stabilizálni az egészségügyi reformot, ha az önök szerint annyira jó eredményeket hoz? Azért kell stabilizálni, mert csődben van az egész, vizitdíjastul, az ellátási rendszer átszervezésétől kezdve. Az emberek rosszabbul élnek, és ha járnak az országban, mennek bárhova, mindenütt azzal találkoznak, hogy mindenki el van keseredve. Nem jó irányba halad ez az egész ügy.

Arra kérem önöket, hogy térjenek észhez, valóban stabilizálják az egészségügyet, szervezzék újra az ellátást, alakítsák át a kórházi ellátásokat, mert ez a rendszer most így, ahogy van, nem jó. Vizsgálják felül az egészségügyi reformot, amíg még nem késő!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Semjén Zsolt frakcióvezető úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mi, kereszténydemokraták hívei vagyunk a piacnak a gazdaságban, az egészségügyben pedig a szolidaritásnak és az állami felelősségvállalásnak vagyunk a hívei.

A koalíciós pártok között arról folyik a vita, hogy egy- vagy több-biztosítós modell legyen-e. Ennek a kérdésnek a megértéséhez nagyon fontos látni mindannyiunknak és a tévénézőknek is, hogy a több-biztosítós modell két teljesen ellentétes dolgot jelent; körülbelül úgy, mint ahogy a körte jelenthet villanykörtét és jelentheti a gyümölcsöt is. (Derültség a kormánypárti oldalon.) A több-biztosítós modell elfogadható abban az értelemben, hogy van a kötelező szolidaritásalapú társadalombiztosítás, és a gazdagok, miután befizették ide a járulékot, ha akarnak - nem e helyett, hanem e felett - pluszban olyan biztosítást köthetnek még maguknak, amilyet akarnak.

(13.40)

De az nem fogadható el, hogy ezt a szolidaritásalapú társadalombiztosítást szétszedjék. Kérem, gondolják meg, hogy a társadalom felső 20 százaléka fizeti be a tb-költségvetésnek több mint a felét. Ha ezt a 20 százalékot kiengedik magánbiztosítókba, akkor mi marad a többi 80 százaléknak? (Horn Gábor: Miért nem olvasol újságot? Nem kell szakmai dolgokat tudni, elég, ha újságot olvasol!)

ELNÖK: Képviselő urak!

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Reagálnék Horn Gábor bekiabálására. Egyébként körülbelül mindig ugyanezt mondja, és...

ELNÖK: Kérem, frakcióvezető úr, folytassa a felszólalását.

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen. Akkor reflektálnék arra is, amit Eörsi Mátyás frakcióvezető úr ma reggel lelkesen magyarázott a rádióban, amikor a magánbefektetőknek és a magántőkének a fontosságáról beszélt, és hogy milyen jó lesz az egészségügynek, ha a magántőke itt megjelenik. Annak a megfontolását kérem mindannyiuktól, hogy ugyan miért akar egy befektető befektetni, mondjuk, az egészségügybe. Azért, hogy a profitot kivegye. Nem azért, hogy a Mari néninek és a Józsi bácsinak jó legyen, hanem azért, hogy a profitot kivegye. Ki fogja kifizetni a befektetőknek ezt a profitját? Végeredményben csak az állampolgárok fogják megfizetni, akiknek ezek után az egészségügyi szolgáltatásokon túlmenően még meg kell fizetni a befektetőknek a profitját is. Ezért vagyunk ellene annak, hogy ilyen értelemben magántőkét vonjanak be az egészségügybe, és ezért vagyunk ellene annak, hogy szétszedjék a kötelező, szolidaritásalapú társadalombiztosítást.

Ezeknek a megfontolását kérem a valóban szocialista képviselőtársainktól, hogy ne engedjenek a bizniszorientált érdekcsoportok nyomásának.

Köszönöm szépen. (Dr. Navracsics Tibor tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Kökény Mihály frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! De jó lenne - de lehet, hogy csak jámbor óhaj -, ha egyszer az egészségügy nagy kérdéseivel kapcsolatban a tisztelt ellenzék egy kicsivel konstruktívabb magatartást tanúsítana, és nem szerencsétlen betegek sorsából kovácsolnának tőkét, mint ahogy ez Hódmezővásárhelyen történt, amikor önös érdekekből, mindenféle szakmai vizsgálat nélkül, azonnal a baj bekövetkezte után politikai deklarációkkal riogatták az országot!

Tisztelt Képviselőtársaim! De jó lenne, ha egyszer nem bizalmatlanságot, félelmet és szorongást keltő nyilatkozatokkal riogatnánk betegeket és állampolgárokat, ha egészségügyről van szó! A közvéleményben az egészségbiztosítási reform az elmúlt hónapok szakértői vitái, megnyilvánulásai, kellő türelmet, a téma iránt szükséges alázatot olykor nélkülözve, az egy vagy több biztosító, valljuk meg, hamis kérdésfeltevésére egyszerűsödött le.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügy átalakulása, ahogy az előbb is hallottuk miniszterelnök úrtól, több és más. Az is, amit eddig tettünk, és az is, amit ezután szeretnénk tenni. Az a kiindulópont, hogy a beteg ember jobb, biztonságosabb, minőségi ellátást kapjon. És igen, ezért szabályoztuk a gyógyszerpiacot, hogy a társadalombiztosítási támogatásért folyó verseny nyilvánossága letörje az árakat, hogy kíméljük a beteg és az adófizetők pénztárcáját. Tényleg elindult ez a folyamat. Ezért létesítettünk egy új intézményt, a biztosításfelügyeletet, amely védi a jogainkat, ahova a betegek fordulhatnak a panaszaikkal. Ezért fordítunk jelentős európai uniós forrásokat a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, a mentésre, a sürgősségi ellátásra, hogy ezekről a területekről végre eltűnjenek a ma még valóban létező fehér foltok, hogy a szolgáltatáshoz való hozzáférés igazságossága javuljon. Ezért kell változtatni a kórházszerkezeten, hogy legalább majd középtávon azt lehessen látni, hogy egy karcsúbb, de jobban finanszírozott, jobban szervezett fekvőbeteg-ellátás álljon a gyógyulni vágyók rendelkezésére. És igen, az egészségügyi reform azt is jelenti, hogy most hozzányúlunk a háziorvosi ellátáshoz, hogy kiterjesztjük a népegészségügyi programot, és folytatjuk a korábban elkezdett rákprogramot, szívprogramot, gyermekprogramot.

Ami a biztosítási változásokat illeti, tisztelt képviselőtársaim, ez nem most kezdődött el. Hát döntöttünk már arról, hogy a biztosítási jogviszonyt ellenőrizni kell. Döntöttünk arról, hogy milyen ellátási csomagot akarunk. Döntöttünk arról, hogy legyen egy kockázatmegosztás, hogy legyen az világos, hogy ha igénybe veszem a szolgáltatást, akkor egy minimális, pénzben is kifejezhető felelősséget kell vállalni. Arról szól most a párbeszéd, hogy hogyan tud a mai egészségbiztosítás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár valódi biztosítóvá válni, és ehhez képest hogyan határozzuk meg más biztosítók szerepét.

Szeretném Semjén képviselő urat megnyugtatni, hogy senki nem döntött és nem is akar dönteni a szolidaritás gyengítéséről vagy a nemzeti kockázatközösség felbontásáról. (Dr. Semjén Zsolt: SZDSZ!)

Tisztelt Országgyűlés! Hoztunk törvényeket, jogszabályokat...

ELNÖK: Frakcióvezető úr, kérem, hogy ön se kiabáljon be!

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): ...én is úgy látom, hogy haladunk jó irányba. A részletekben persze nem vagyunk tökéletesek - sok a konfliktus, és bizony nagyon sokszor egzisztenciális érdekek jelennek meg betegérdek köntösében -, csak világossá kell tenni, hogy ki mit mond, hogyan mond, mikor mondja és miért mondja. De éppen ezért is meg kell hallanunk a szakmai szervezetek hangját, véleményét, javaslatait, figyelni kell az önkormányzati, állampolgári jelzésekre, szükség van korrekciókra, kisebb kiigazításokra, mint ahogy ezen a héten is elkezdünk tárgyalni ezzel kapcsolatos törvényjavaslatokat.

Tisztelt Országgyűlés! Elnök Asszony! Lovasberény arról szólt, hogy a koalíció elkötelezett a reform folytatása mellett, és megfontolt, kiérlelt javaslatokkal szeretnénk az Országgyűlés elé jönni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Felszólalásra következik Dávid Ibolya frakcióvezető-helyettes asszony, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes asszony.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattuk a lovasberényi beszámolót. Magam többször ebből a székből kifogásoltam azt, hogy a kormánypártoknak kardinális kérdésben nincs egyeztetett álláspontja, így üdvözölni tudom azt, hogy ha későn is, de van egyfajta egyeztetés. Természetesnek és fontosnak tartom az egyeztetési folyamatot, de akkor, amikor ez csendes, a háttérben folyik, és szinte üvegtestként működik ahhoz, hogy a kormánynak, önöknek legyen egy vitára alkalmas javaslatuk. Itt már hónapok óta vitázik az ország, és nem tudjuk, hogy min vitázik.

Horn Gábor az előbb fölhívta a figyelmünket, hogy tessék újságot olvasni. Ez Jenő és Lujza feledhetetlen párosára emlékeztet engem, hogy elolvasható bármi az újságból. Azért ez, kérem szépen, mégiscsak egy parlament, ahol illő lenne egy több ezer fős szakmai apparátussal rendelkező kormányzatnak vitákat idehozni az Országgyűlés elé! De nem úgy, ahogy miniszterelnök úr teszi ezt folyamatosan, napirend előtti felszólalásban, sajtótájékoztatókon, itt, ott, amott; ismeri a jogalkotásunk azt a folyamatot, hogy van koncepcionális kérdésben előterjesztés. Az ország életét, az emberek betegségét, biztosítását meghatározó kérdésekben megkapják a kormánypárt figyelmeztetését, hogy olvassanak újságot. Az egyik ügyfél ezt az újságot olvassa, a másik ügyfél azt az újságot - na de nehogy egy országgyűlési képviselőnek a magyar újságok sokaságából kelljen tájékozódnia arról, hogy egyébként a kormány vagy a kormánypártok az életüket és a jövőjüket érintő kérdésekben milyen alternatívák vagy választási lehetőségek előtt állnak!

Ez egyébként rávilágít arra, hogy évek óta az egész jogalkotási folyamatunk alárendelődött a kommunikációnak, alárendelődött a fölösleges PR-munkának; mindenkinek fontosabb előbb kiszaladni a média elé és egy jó nagyot mondani, még akkor is, ha azt nem egyeztette a koalíciós partnerével, mert neki folyamatosan az a fontos, hogy egy pillanatnyi hasznot lekaszáljon, és aztán majd hozzáigazítjuk a szakértői véleményeket, hozzáigazítjuk az előterjesztéseket. Na, ez az a folyamat, amit egy sokkal kisebb horderejű kérdésben is szóvá kellene tenni, nemhogy egy ilyen reformfolyamatban, mint ami a társadalombiztosítást vagy az egészségügyi ellátásunkat jelentette!

Emlékeznek arra, amikor Horn Gyula volt miniszterelnök szóvá tette a vizitdíj elfogadása után azt és vitába szállt Kóka Jánossal, hogy a vizitdíjat nem kellett volna bevezetni. Nyilván nincsenek hatáselemzések, nincs koncepcionális vita a kérdésről, ebből adódóan összevissza beszéd folyik az országban értelmes szakmai és értelmes politikai vita és párbeszéd helyett.

(13.50)

Mellesleg nem is napirend előtt kellene, mert nyilván Csáky András szólalna fel, ha ez most egy szakmai vita lenne itt az Országgyűlésben. (Horn Gábor közbeszólása.) Képviselő úr, az előbb ön telefonált, amikor válaszoltam önnek az újságolvasással kapcsolatban, ezért én önt meghallgatom, ha megnyomja a gombot. Tisztelettel kérem, hogy szíveskedjék végighallgatni a képviselőket!

Szóval, Csáky András képviselő úr beszélne, mert minden szakmai előterjesztésnek egyébként van egy formája, van általános vitára való alkalmasság, koncepcionális vita, bizottsági vita, itt pedig összeborul minden műfaj, és most itt napirend előtti felszólalásban kellene egyébként szakmai kérdésekben komoly háttérelemzések nélkül állást foglalni.

Még egyszer kérem a miniszterelnök urat, hogy szíveskedjék az elkövetkező időszakban írásos előterjesztésekre sarkallni a kormányt, és a legfontosabb kérdésekben koncepcionális vitát gerjeszteni az Országgyűlésben, de nem napirend előtt.

Azonban nekem a fülemet tegnap megütötte a lovasberényi beszámoló kapcsán egy másik hír. Kora este még csak egy hír jött ki a sajtóba, és az az egy hír arról szólt, hogy folytatni kell tovább a társadalombiztosítással és az egészségüggyel kapcsolatos megbeszéléseket, mert nincs egyetértés, viszont egyetértés született a kormánypártok között néhány más kérdésben; ilyen más kérdés volt a közpénzügyek, a párt- és a kampányfinanszírozás. Ma erről a miniszterelnök úr teljes egészében hallgatott, viszont beszélt olyan dolgokról, amelyek sem a tegnapi, sem a mai napon engem nem győztek meg arról, hogy itt valamilyen értelmes megoldást találtak. Nem jutottak megállapodásra egyébként - nekem a nyilatkozatból ez derült ki - a biztosítást érintő lényeges kérdésekben, ugyanakkor az biztató számomra, hogy a miniszterelnök úr azt mondja, hogy a versenyt támogatják. Nos, soha nem volt kérdés egyébként, hogy a versenyt támogatni kell és támogathatjuk is, a szolgáltató szférában; de miniszterelnök úr, itt korábban másról volt szó, itt a finanszírozásról volt szó korábban! Ugyanakkor beszélt arról, hogy a magántőkének meg kell nyitni a lehetőséget. Én magam is ezt támogatom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ugyanakkor a beteg-alapellátásban és a szolgáltatásban támogatható ez a magántőke-lehetőség, de az ügy lényegében ma sem...

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes asszony!

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): ...adott több felvilágosítást, mint a tegnapi nyilatkozatból volt az kiolvasható. (Taps az ellenzék soraiból.)

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Eörsi Mátyás frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A 2006-os kampányt megelőzően kutatók megkérdezték a magyar lakosokat, hogy melyik az a terület, amivel a leginkább elégedetlenek. Egyértelmű volt a válasz: ez az egészségügy volt. Tíz lakosból hat, ami azt jelenti, hogy közel hatmillió magyar lakos azt mondta, hogy elégedetlen az egészségüggyel. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége - a kampányban erről nagyon őszintén beszéltünk - misszióként fogalmazta meg, hogy az egészségügyet rendbe kívánjuk tenni, és ez a misszió ma is az egyik alapja a koalíciós együttműködésünknek.

Az Országgyűlésben ma mi a helyzet? Van itt egy párt két frakcióval, amelyik egyik oldalról azt mondja, hogy szeretné elvetni a múltat, a másik oldalon pedig foggal-körömmel ragaszkodik a múlthoz, továbbmegyek, olyan struktúrákhoz, amely struktúrák az ötvenes évek államosításai során jöttek létre. Én ezt nehezen értettem meg egészen Semjén Zsolt mai felszólalásáig, aki olyan tőkeellenes kirohanást tett, hogy kezdem érteni a vonzalmát ehhez a korhoz. Tisztelt Országgyűlés! Versenyellenességet tapasztalok a Házban. De milyen érdekes! Pár héttel ezelőtt bírálták a kormányt a Nabucco-vezeték miatt, és akkor azt mondta az ellenzék, hogy a monopólium rossz és a verseny a jó. Én ezzel egyébként egyetértettem; most meg csodák csodájára azt mondják, hogy nem a verseny rossz, hanem a monopólium a jó. Hát ezt nehéz megérteni!

Tisztelt Országgyűlés! A gyógyszeripar milliárdokat költ fejlesztésre. Ha bemegyünk egy egészségügyi intézménybe, kórházba, látjuk a milliós felszereléseket, ezeket meg kell vásárolni. És akkor az a párt, amelynek az elnöke azt mondja, hogy ő még soha nem hazudott a magyar népnek, azt mondja, hogy az egészségügy nem üzlet; amikor az egészségügy talán a legnagyobb üzlet ma, de legalábbis nekünk meg kell vásárolni a gyógyszereket és az egészségügyi berendezéseket. De miből? Az állam vásárolja meg? Kérem, tegye fel a kezét az, aki azt szeretné, hogy adókat emeljünk, hogy meg tudjuk venni ezeket a hatalmas pénzbe kerülő dolgokat! Vagy ki akar járulékemelést? Kérem, az tegye fel a kezét! Senkit nem látok. Mi maradt hátra? Magántőkét kell tudnunk bevonnunk az egészségügybe annak érdekében, hogy a céljainkat teljesíthessük.

A reform eddigi szakaszáról már a miniszterelnök úr szólt. Én csak annyit tennék hozzá, hogy nem elég beszélni arról, hogy a szívinfarktusos betegek hány százaléka juthat arra a sorsra, hogy meghal a kórházban, vagy kevés tán beszélni arról is, hogy a boncolási diagnózisok mennyiben felelnek meg a kezelési diagnózisnak. Az egyik legnagyobb probléma - mert ilyen mindig volt és mindig lesz -, hogy erről az ország mit tudhatott. Tisztelt Országgyűlés! Semmit nem tudhatott róla, mert a mai egészségügy egy feudális rendszer, amely nem engedi meg azt, hogy a fogyasztók az alapvető információk birtokába kerüljenek. Éppen ezért, amikor át akarjuk alakítani az egészségügyet, akkor ezzel a feudális rendszerrel is szakítani akarunk.

A Szabad Demokraták Szövetségének megítélése szerint Lovasberény sikeres volt, jobban értjük egymást, és a céljaink nyilvánvalóan közösek. Igazságos rendszer kell, mert nekem ne mondja senki azt, hogy az a rendszer igazságos volt, ahol ha valaki megtehette, az orvos zsebébe odadugta a tízezreket, ő megkapta a jobb szolgáltatást, de az orvos nem adózott, ez a pénz nem került be az egészségügybe. Kérem, mitől volt ez a rendszer igazságos? Azt szeretnénk, hogy az egészségügyi szolgáltatások javuljanak, a betegek gyógyuljanak meg, és emberibb, humánusabb körülmények között szolgálják ki őket, de állami pénzből ez nem lehetséges, járulékot emelni nem akarunk, tehát csak a szolgáltatók közötti verseny érheti el azt, hogy beruházásokra, fejlesztésekre kerüljön sor. A Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja szerint ehhez szükséges a magántőke, a magánbiztosítók beengedése az alapellátásba is, és erről szeretnénk meggyőzni koalíciós partnereinket.

Tisztelt Országgyűlés! A reform nem állhat és nem is lassulhat le. Az egészségügy átalakításának sikere a koalíció sikere is lesz, ezért értem, hogy a Fidesz miért nem támogatja: mert nem akarja a koalíció sikerét. Mi azonban győzni akarunk; de legyőzni csak a fafejűeket és a reform ellenségeit akarjuk, azonban másokat, a koalíciós partnereinket, az egészségügyi dolgozókat és a lakosságot meggyőzni akarjuk arról, hogy nemcsak a törekvéseink helyesek, hanem a megválasztott eszközök is. Ma már, tisztelt Országgyűlés, a lakosság 51 százaléka pozitívnak látja az egészségügyet. A csecsemőhalandóság a 2000-es 10 ezrelékkel szemben 6,2 ezrelékre csökkent (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor is, ha Navracsics frakcióvezető úr egyenként felsorolja őket.

ELNÖK: Frakcióvezető úr!

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! A tét nem kevesebb, mint tízmillió magyar állampolgár egészségügyi ellátása, ezért dolgozunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszontválaszra a miniszterelnök urat illeti a szó. Miniszterelnök úr!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya elnök asszonynak sokadszor hallgatom a napirend előtti hozzászólásokra adott válaszában nagyjából ugyanezeket a megjegyzéseit. Amikor a biztosítási rendszer átalakításának kérdése a parlament elé fog kerülni, akkor a parlament előtt ön a Házszabálynak megfelelően, természetesen jó előre felkészülve, gondolom, izgalmas szakmai koncepcionális vitában vehet részt, annak az a helye, ön ezt jól ismeri. A mostani konzultáció, a mostani vita azt nem helyettesíti. Nem jogszabályt alkotunk most, hanem tájékoztatom arról, hogy a kormányban milyen szakmai elképzelések egyeztetése zajlik. Azt gondoltam, hogy ön kíváncsi, azt gondoltam, hogy ez érdekli, és azt gondoltam, hogy azt tekinti ön is természetesnek, hogy ha ilyen fontos kérdésről konzultáció van, akkor erről másnap tájékoztatom önöket. Ez egy természetes folyamat. Ha nem ezt tennénk, hanem - sokszor használja ezt, bár nem önök, az egy másik ellenzéki párt - úgymond, titkos tárgyalásokat folytatnánk a háttérben, na, akkor aztán kapnánk hideget meg meleget; akkor azt mondanák nekünk, hogy hát ez elképesztő, a nemzet, az emberek életének egyik leginkább befolyásoló kérdéséről ezek titkos tárgyalásokat tartanak; még arra se méltatnak bennünket, bennünket, parlamenti pártokat, hogy másnap, hétfőn tájékoztassanak arról, hogy hol tartanak!

Hogy nincs nyolc óra alatt egyezség? Nézze, én ezt nem tekintem Istentől való bűnnek (Sic!) vagy hibának, lehet, hogy harminc óra kell, lehet, hogy negyven. Konzultálni kell egymással.

(14.00)

Ön volt koalíciós kormányban miniszter. Hát, fogadni mernék rá, hogy időnként nem értett egyet koalíciós partnereivel ebben vagy abban a kérdésben. Fogadni mernék rá - merthogy annak idején is tartottak hosszabb hétvégi, egész napos kormányüléseket -, hogy helyenként vita volt, és azt mondták, hogy ebben nincs egyetértés, majd máskor folytatjuk, vagy levették napirendről. Csak nem biztos, hogy beszámoltak hétfőn itt, a parlamentben, hogy miben volt vita. Ez a normális, hogy azt gondolom, ha volt fontos konzultáció, arról beszámolok, amikor pedig eljutunk odáig, hogy van egy konkrét törvényalkotói szándék és javaslat, azt be fogjuk terjeszteni, mint ahogy az egészségügyi reform első öt törvényét, amelyet elfogadott a parlament, azt megvitattuk egymással.

Azt látom, hogy Navracsics frakcióvezető úr szeretne koalíciós válságot látni. Ez szerintem - hogy mondjam? - a politikai érdek alapján teljesen érthető. Azt is látom, hogy ha lehetséges, akkor inkább hetente, mint havonta, koalíciós válságot kiáltanak. Ezt is érteni vélem. De azt kell önnek mondjam, hogy a konzultáció sem, sőt még a vita sem válság. Tudja, mi lenne válság? Ennek a hiánya. Tudniillik, azt gondolom, hogy a demokratikus parlamentarizmus lényege a vita, az egyeztetés, a konzultáció. Sőt én bevallhatom önnek - lehet, hogy ez az önök pártjában egy csoda, de akkor most itt mondom -, nálunk a párton belül is van vita, nagyon sok. És az nem válságot jelent; azt jelenti, hogy autonóm politikai elképzelések, szándékok méretődnek meg, aztán a végén abból kialakul egy közös.

Ha nem lenne közöttünk vita a koalíciós partnerrel, akkor egy párt lennénk. Azért van vita, mert a liberálisok egy sor kérdésben mást képviselnek, mint a szocialisták. Mi abban hiszünk, amit mi képviselünk - ők természetesen időnként ettől eltérőt képviselnek. Hogyan lehet a kettőből egy, a nemzet javát szolgáló elképzelést a parlament elé hozni? Ez nem válság, kérem szépen! Tudja, mi a válság? Ami az önök koalíciójában a Kisgazdapárttal történt, hogy ledarálták. Na, az válság volt, látja, az igen! (Szórványos derültség az MSZP soraiban.) Érdekes módon az történik, amikor szocialisták és liberálisok együtt kormányoznak, valahogy a kormányzati ciklus végén épp annyi párt van, mint ahányan elkezdtek kormányozni. Aki önökkel összeállt kormányozni, az előbb-utóbb végveszélybe került vagy megszűnt. Na, az válság volt! (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)

Ami pedig az ön példáit illeti: nincs annál szörnyűbb dolog, ha egyetlenegy embert elveszítünk. Nincs. Nincs annál szörnyűbb dolog, ha akár egyetlenegy emberben vagy egyetlenegy családban az vetődhet fel, hogy az a közös rendszer, amelyet működtetünk - az egészségügyi rendszer, az ilyen -, az nem jól működött, és ennek oka lehet abban, hogy valaki idő előtt elmegy közülünk. Ez tragédia, ebben igaza van. Politikailag pedig az tragédia, képviselő úr, frakcióvezető úr, ha még csak meg sem kísérli a törvényhozónak azt a felelősségét idehozni a parlamentbe, hogy a rendszer egészéről mondjon véleményt.

Ha ön egy emberjogi szervezet civil érdekvédője, akkor a hozzászólása rendben van. Ha ön törvényhozó, kormányzásra készülő parlamenti párt frakcióvezetője, akkor öntől azt várják el a választók, hogy képes legyen egészben gondolkodni, bonyolult viszonyokban. Az ön tehetsége ehhez megvan - a politikai szándéka nincsen meg hozzá. Azt gondolja, hogy a bennünket nézők, a bennünket hallgatók arra a meglehetősen lecsupaszított vitára, hogy én aggódom az emberért, ezek pedig a rendszerekért, ezzel népszerűséget lehet szerezni. Na látja, ez az igazi hazugság!

Az a hazugság, hogy azt gondolják, hogy ebből épül fel az ország. Ez a színtiszta populizmus, a butítás. Ez az! És nem azért, mert nem tragédia akár egyetlenegy embernek az elvesztése; mert nem nagyon nagy baj, ha nem tudják a mentők, hogy hova kell valakit vinni. Az igen nagy baj. És el kell végezni minden ilyen esetnek a kivizsgálását, és ha abból van tanulság, akkor azt le kell vonni. De miért nem akar ennél többet? Miért nem akar nemzetének megoldásokat ajánlani? Miért nem akar a nemzete számára az egészről beszélni? Miért nem akar ellenzékiként viselkedni, azt mondani, hogy itt, meg itt, meg ott nincsen igazuk, ott másként kéne csinálni? Hangulatot szeretne, olcsó akar lenni. Sikerült, ön ma olcsó volt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)