Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében a határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport egy tagja 3 perces időkeretben felszólalhat. Kérdezem, hogy kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalunk következik. Kérdezem tehát önöket, egyetértenek-e azzal, hogy a kormány iránti bizalom kinyilvánításáról szóló H/973. számú országgyűlési határozat javaslat általános vitáját 5 óra 6 perces időkeretben tárgyaljuk. Kérem, most szavazzanak gombnyomással! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 338 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a javasolt 5 óra 6 perces időkeretben történő tárgyalást elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a kormány iránti bizalom kinyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája és a határozathozatal. A miniszterelnöknek a kormány nevében benyújtott előterjesztését H/973. számon kapták kézhez. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Házszabály 134. § (1) bekezdésének b) és c) pontjai alapján az indítványt nem kell kiadni bizottsági előkészítésre, és ahhoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak, 40 perces időkeretben. Miniszterelnök úr, fáradjon a pulpitusra! Öné a szó, miniszterelnök úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök, a napirendi pont előadója: Tisztelt Házelnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Békét és nyugalmat szeretnék; békét és nyugalmat, mert erre van szüksége az országnak. A békének ára van. Világos, egyszerű kérdésekre őszinte válaszokat kell adni, és eszerint kell cselekedni - ez az ár.

Gyurcsány vagy Orbán? - sokan így teszik fel a kérdést. Pedig a kérdés nem ez; ez legfeljebb a következmény. A következménye annak, hogy miként látja a magyar parlament a jelenlegi helyzetet, annak okát és a lehetséges megoldást.

(11.40)

Vágjunk a közepébe! Nem kevesen azt állítják, hogy a probléma az maga a miniszterelnök; a miniszterelnök, esetleg kormányával együtt vagy a kormányzó pártok együttesen. Azért, merthogy - mondják - becsapták a választókat. A vádlók bizonyítéka egy, a nagyobbik parlamenti kormányzó párt előtt elmondott beszéd; a szembesítés, helyenként az indulat, a szenvedély beszéde Magyarországról meg rólunk.

Hazudtam vagy sem? Csalárd módon szereztük-e meg a kormányzati felhatalmazást vagy sem? Van-e ok és kell-e bocsánatot kérni? Ezekre a kérdésekre kell - mások mellett, talán elsősorban - válaszolni.

Kezdjük a legutolsó kérdéssel: kell-e bocsánatot kérni? Igen, kell. Hogy miért? Azért, mert halogattuk a szembenézést egy tarthatatlan politikával; azért, mert téves hitben ringattuk magunkat is, talán a választókat is, hogy a gondok maguktól megoldódnak; merthogy mindig találtunk okot, hogy ne válaszoljunk kellő eréllyel és kellő bátorsággal a kihívásokra. Igen, kell bocsánatot kérni, merthogy a politikai érdek, a szociális szükség és a gazdasági lehetőségek között túlságosan sokszor nem találtuk meg, nemcsak a politika, hanem az ország egésze számára is elfogadható egyensúlyt. Mert megengedtük, hogy elhiggyék, sőt időnként talán mi magunk is elhittük, hogy a politika felülírhatja a gazdaság törvényeit, vagy hogy a szociális igényeket kielégíteni csak politikai akarat kérdése.

Igen, talán kell bocsánatot kérni, mert hagytuk, hogy fennmaradjon az a látszat, sőt nemegyszer mi magunk tartottuk fenn azt a látszatot, hogy nagyobb teljesítmény nélkül is lehet nagyobb, magasabb jövedelemre szert tenni; hogy nem mondtuk ki, hogy amit riválisaink tettek 2001-től, mi pedig 2002 után, az felborítja az egyensúlyt, és előbb-utóbb nem lesz tartható ez a politika. Igen, e tekintetben kerültük a szembenézést, bátortalanok voltunk, és megpróbáltuk megkerülni a legegyenesebb, legegyszerűbb válaszokat. Ha valamiért kell bocsánatot kérni, akkor ezért: bocsánat!

És amikor azt mondtam - abban a bizonyos őszödi beszédben -, büszke vagyok arra, hogy végre megtettük, akkor arra a fajta szembesítésre voltam büszke, amely szembesítés persze nem állja ki a nyilvánosság próbáját úgy, ahogyan ott, nem a nyilvánosságnak szánt módon elhangzott. Igazuk van, arra nem lehetek büszke, hogy ezt nyilvánosan nem mertem megtenni vagy kerültem a szembesítést; hogy bátorságom csak ahhoz volt - legalábbis akkor -, hogy abban a körben, amelyhez politikailag leginkább tartozom, hogy abban a körben, amely a parlamentben vállalja, hogy a kormányt támogatva segíti annak politikájának az érvényesülését, abban, legalább abban megpróbáltam a szembesítést, hogy így nem mehet tovább, hogy változni és változtatni kell.

Ez akkor is igaz, hogy ha miközben nem beszéltem erről nyilvánosan - és ezt okkal a szememre vethetik -, a kiigazítás, az egyensúlyteremtés elkezdésével, ami miatt támadtak bennünket, vagy éppen a reformok elindításával a cselekvésben, a cselekvés által megtörtént a szembenézés. Az kétségtelen, hogy a hitelességhez nem elég tenni, hanem ahhoz talán előbb beszélni kellett volna, és talán nem pont így, és nem pont itt.

Van-e saját felelősségem? Igen, van, hiszen én vezettem az előző kormányt, azt a kormányt, amelyért én viseltem a fő felelősséget. Tehát enyém a fő felelősség, hogy amikor megérett az elhatározás, hogy változtatni kell, akkor ezt a döntésemet csak azok között mertem egyértelműen érvényesíteni, akiktől, mi tagadás, politikai értelemben nem volt tartanivalóm. Nem volt hozzá bátorságom, hogy elmondjam a választók szemébe is, hogy mindaz, amit csináltam, mindaz, amit csináltunk, és mindaz, amit nagyon-nagyon sokan Magyarországon az elmúlt években tettek és hittek, az helyenként öncsalásra, helyenként bátortalanságra épült.

Van ok tehát szemrehányást tenni a miniszterelnöknek, és van ok felszólítani arra, hogy beszéljen egyértelműen, ha pedig korábban nem tette, akkor kérjen bocsánatot. Van ok arra, hogy ne keverje össze saját felelősségét másokéval akkor sem, ha egyébként nyilvánvaló, hogy mindaz, amiről beszélünk, az bár személyes felelősséget is tartalmaz, talán nem vitathatóan túl is mutat azon. A hazugság abban a bizonyos beszédben tehát a szembenézés halogatása, a bátortalanság kifejezése, a kényszerítő erő alkalmazása, a kényszerítő erő szavai és mondatai, hogy nézzünk szembe, hogy ne halogassuk tovább, hogy menjünk együtt; hogy ne halogassuk tovább a reformokat, és lássuk be, hogy amit az elmúlt években tettünk, az sok esetben annak megmagyarázása, hogy miért nem kellenek ezek a reformok, vagy miért nem lehetségesek. Igen, erről szólnak azok a szavak, erről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy nem tettünk semmit.

Van még valami, amiért bocsánatot kell kérni: a nyers és indulatos fogalmazásért. Nyers volt, mert szenvedélyes volt, s a szenvedélyből egyoldalúság következett. És hát kétségtelen: az a hamis illúzió vezette, hogy a magaméi, a mieink között talán még ez a durva, miniszterelnökhöz egyébként nem méltó szó is megengedhető; hogy az indulat, a szenvedély az fölment. Nem mentett föl, és nem ment föl. Indokolt hát azoktól, akiket ez a fajta nyers stílus, ez a fajta durvaság bánt, bocsánatot kérni. Bocsánat! (Taps a kormánypártok soraiban.)

(11.50)

De hadd menjek még tovább! Az őszödi beszédnek van még egy következménye: az tudniillik, hogy lehetőséget teremtett az ellenzéknek az alkotmányos rendet támadó, veszélyes forgatókönyvet építeni. Ezért meg okom van kifejezni sajnálatomat; sajnálatomat Magyarország demokratikus többségének, mert a beszéd akarva-akaratlanul ürügyet szolgál a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos rendje elleni ellenzéki támadáshoz. Sajnálom. Ürügy lett a beszéd egy olyan hatalmi küzdelemben, amely túlmutat azon, hogy ki a miniszterelnök; amely túlmutat azon, hogy ki hogyan képzeli az egyensúlyt; amely a fékevesztett, demokratikus meggyőződésből nem fakadható hatalmi vágyból ered. Sajnálom, hogy a beszéd ürügyül szolgálhat egy ilyen hatalmi forgatókönyvhöz.

Ugyanakkor határozottan vissza kell utasítanom azt a vádat, hogy az első Gyurcsány-kormány adatokat hamisított, tudatosan félrevezette vagy becsapta az embereket. Az őszödi beszéd ilyen értelmezése maga a hazugság, a beszéd manipulálása, elferdítése, jelentésének rosszhiszemű megváltoztatása. Ez ügyben nem nekem, hanem azoknak kell bocsánatot kérni, akik ezt saját - egyébként úgy látom, semmiképpen nem nemes - politikai, hatalmi céljaikra használják. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Az elmúlt hetekben Magyarországon sok helyütt, közte a Parlament előtt is tüntetések zajlanak. Sokan sokféle politikai indíttatásból sokfajta indítványt és javaslatot téve tüntetnek itt a Parlament előtt, köztük olyanok is, akik a nagyobbik kormánypárt (Sic!) választási szövetségesei, a tüntetőket támogatja a nagyobbik kormánypárt (Sic!) választott tisztségviselője, parlamenti képviselője. Nem lehet egyszerűen azzal elintézni tehát mindazt, ami ott történik és elhangzik, hogy a politikai szélsőség randalírozik. Talán ez is része a folyamatoknak, de ennél többről van szó. A Parlament előtt új alkotmányt, új rendszerváltást követelnek, van, aki a királysággal kacérkodik.

Beszéljünk akkor világosan! Nincs szükség új rendszerváltásra. A harmadik Magyar Köztársaság szabadabb, igazságosabb, jobb világ, mint elődje volt. Igaz, bizonyos tekintetben nehezebb is, küzdelmesebb és nagyon sokszor magányosabb. Megszűnt a bezártságra épített védettség, piac van, verseny, sok tekintetben általuk is keletkeztetett igazságtalanság és a folyamatos változás bizonytalansága. Ez mind a szabadság ára? - kérdezhetik. Azt tudom mondani, hogy nagyobbrészt igen, talán korlátozható e tizenöt éves, tizenhat éves új magyar rend sokfajta igazságtalanságának hatása. De igen, a változás, az ahhoz való alkalmazkodás, a verseny mind-mind ára ennek a szabadságnak; annak a szabadságnak, amely nélkül Magyarország kevesebb lenne.

De itt nem egyszerűen csak piacról meg versenyről van szó; szó van nyilván a politikai rendszerről is. A demokratikus politikai rendszer, annak keretei jól működnek - de valami elromlott. S hadd mondjam itt önök előtt, kormánypárti és ellenzéki képviselők előtt, hogy ha elromlott, akkor nem magától romlott el, hanem mi, politikusok, a közélet szereplői rontottuk el. Nyilván más és más a felelősség aránya egyik vagy másik oldalon, ezt érdemes megvitatni. De nem kétséges, hogy a magyar demokrácia, a magyar parlamentáris demokrácia nem úgy működik, ahogyan tizenöt-tizenhat évvel ezelőtt, a rendszerváltás korában gondoltuk. A demokratikus Magyarországnak feltétele a szabad választás? Igen. A parlament működése? Igen. A pártok szabad versengése és alternatívaállítása? Igen. De része kell hogy legyen az, ami alkotmányban és jogszabályban le nem írható: a demokratikus magatartás és kultúra; az, hogy a versengő felek elfogadják egymás legitimitását; az, hogy elfogadják, hogy bár másként szolgálják a közjót, de a közjó érvényesülését keresik. A demokratikus politikai működés lényege az elfogadás képessége; elfogadni, hogy léteznek rajtam kívül mások is, más gondolatokkal, ugyanolyan legitimitással, mint én, amely legitimitás a választóktól ered, és a választóktól eredő legitimitás nem kérdőjelezhető meg. Aki ezt megteszi, az nem demokrata.

Ma itt nekem elsősorban a kormányról és a kormánypártokról kell szólnom, ez a normális. De engedjék meg, hogy azt mondjam, annak, hogy Magyarországon ma itt tartunk, a fő okát - nem a kizárólagos okát és nem az egyetlen okát, de a fő okát - abban látom, hogy 1998 környékén a magyar jobboldalon uralkodóvá vált egy álláspont, vagy legalábbis meghatározóvá, amelyet mások mellett például a következő mondatok, megjegyzések jellemeznek. Ugye, emlékeznek rá? "Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna." Ugye, emlékeznek rá, hogy egészpályás letámadást hirdetett '98-ban az akkori kormánypárt? Ugye, emlékeznek rá, hogy amikor a 2002-ig hivatalban lévő kormány ellenzékbe került, azt mondták, hogy a haza és a párt azonos, amikor azt állították, hogy a haza nem lehet ellenzékben? Vagy arra a mondatra, ami nem is olyan régen, alig több mint egy évvel ezelőtt hangzott el, hogy a baloldal, amikor tehette, mindig rárontott a nemzetére? Igen, ez a hatalmi önzés politikája. A hatalmi önzés politikája a kizárólagosságra való törekvés politikája. Igen, ez a demokratikus lelkület, a demokratikus ethosz, a demokratikus kultúra sérelme. Igen, ebből a politikából fakad a hazugságok politikája. Hadd használjam akkor az őszödi kifejezést, ami bár sok tekintetben egyoldalú, de a köznyelv mégiscsak ezt használja, és akkor hadd ne bújjak be politikai szövegek mögé! A magyar politika tele van politikai hazugságokkal. Ezt most nem azért mondom, mert a magam felelősségét eltakarni kívánom, azzal a beszéd első részében megpróbáltam szembenézni, de szeretném, ha látnák önök is és látná az ország, hogy sokkal mélyebb és átfogóbb mindaz, amivel itt szembe kell nézni.

Tipikus hazugságmódokról fogok beszélni, nem sokról, mert attól tartok, hogy az estig tartana, de egy párról, olyanról, amely közkeletű és naponta használt.

Az első hazugságmód a hazug vád, az erre adott menekülő védekezés, majd az ezáltal okozott gyáva politika politikai hazugsága és csapdája. Tessék azt állítani politikai riválisodról, hogy ha kormányra kerül, 100 százalékkal fogja emelni a gáz árát - aki a választási kampány hevében mit tud tenni? Az irracionálissá váló politikai hangulatban azt mondja, hogy nem lesz gázáremelés, sőt lassan mondja; majd amikor nyilvánvalóan nincsen más választás, merthogy nem az ország diktálja a gáz árát, akkor meg elgyávul a politika, mert attól fél, hogy önmaga hazugságának csapdájába esik. Ki hazudik először? Aki hazug vádat fogalmaz meg, hazug kérdést tesz fel, vagy aki az irracionális hangulatban nyilvánvalóan csak hazugul válaszolhat erre a kérdésre?

Vagy a hazug nyelv politikai hazugsága. Hogyan lesz az egy hétből három hét? Hogyan lesz az önkormányzati választásból népszavazás? És eljutunk oda, hogy a politika nyelvének már lassan nincsen köze az emberek által használt nyelvhez, konstruálunk, létrehozunk egy újabb világot, a hazug nyelvek hazug politikai világát.

Az irracionális ígéretek, túlzó ígéretek politikai hazugsága. Ígérjél 400 százalékot egészségügyieknek! Ha elhiszik, és téged választanak, majd megmagyarázod, hogy miért nem megy. De söprögethetnék a magunk háza táján is: ígérjél csak 50 százalékot! Az a baj ezekkel az ígéretekkel, hogy ha megvalósítod, akkor tönkremegy a gazdaság, ha nem valósítod meg, aláásod a politika hitelét és morálját. Bizony, a túlzó, egyoldalú, extrém ígéretek politikai hazugságát a magyar politikai elit, mi is szinte folyamatosan gyakoroltuk.

Hamis tényállítás, túlzó értékelés. Bár tudod, hogy 2002 és 2006 közepe között jelentősen csökkent az adóterhelés, állítsd azt - lehetőség szerint jó sokszor -, hogy hatvankilencszer emeltek adót! Hátha elhiszik. Vagy állítsd azt, hogy dübörög a gazdaság! Túlozzál! Hátha elhiszik. Alkalmazzál kettős beszédet, mindenkinek azt mondd, amit ő hallgatni akar!

(12.00)

Menjél el gazdasági vezetőkhöz, és mondd el nekik, hogy más a gazdaság és más a politika! Menjél el külföldre, és ott mondjál más beszédet, mint otthon! S reménykedjél abban, hogy nem találkoznak ezek egymással. Torzítsd az arányokat, hazudjál; mondjad azt, hogy az ezermilliárdos problémákra az a megoldás, hogy a miniszterelnök egy számmal kisebb autóba ül! Építsél a politikai irigységre, előítéletre! Ha szerencséd van, elhiszik az emberek, és azt hiszik, hogy megoldottál ezermilliárdos problémákat, csak A8-as autóból A6-osba kell ülni a miniszterelnöknek. Ismételd sokszor - esélyed van rá, hogy elhiszik. Vagy hallgasd el a tényeket! Vagy legalább a felét. Csak azt mondd el, ami neked kedvező, a többit véletlenül se! Gyakorold sokszor - esélyed van rá, hogy be fog válni. Ha meg más nincs, menekülj az igazság elől! Ez a menekülés a politika legnagyobb hazugsága.

A politikai hazugságok a közvetlen hatalmi viszonyokon túl is hatnak. Kialakul egy torz társadalmi-közéleti kultúra: a megosztottságé, az élethalálharcé, az önámításé és a tévhité.

Kérdezhetnék, hogy miért beszélek általánosságban. Én talán személy szerint vagy mi itt a kormányoldalon mentesek voltunk ezektől a politikai hazugságoktól? Ártatlanok vagyunk, mint a ma született bárány? Mi sohasem estünk ezeknek a politikai hazugságoknak a csapdájába? Nem, ez nem lenne igaz. Estünk, nem is egyszer. Ezt a beismerést tartalmazza az őszödi beszéd, és erről szól a jelenlegi beszéd is: a szembenézésről és a változtatásról.

De hadd szóljak pár mondatot az elmúlt négy hónapról is, nem csak a múltról, nem csak a választást megelőző időszakról; arról, hogy az elmúlt négy hónapban követtünk-e el hibát, követett-e el hibát ez a kormány. Hadd kezdjem azzal, hogy politikánk leglényege, középpontjában álló törekvése az, hogy változtassuk meg az elmúlt évek menetét, hogy térjünk vissza az őszinte szóhoz, hogy teremtsünk egyensúlyt a gazdaságban, hogy stabilizáljuk az országot mély változások sokaságával, azt szoktuk mondani, hogy nagy reformokkal. Hogy az egyensúly, a növekedés, az egyensúly, a reformok és a fejlesztések politikájával teremtsünk egy új országot, ennek nagyobbik részét foglaljuk bele a konvergenciaprogramba - ez helyes. Ezért nemcsak hogy nem kell semmilyen fajta kritikát vagy önkritikát gyakorolnunk, ki kell állni e mellett a program mellett. Egyensúly kell, reformok kellenek, és fejlesztések kellenek ennek az országnak. Nem általában, hanem konkrét programok mentén. Azaz az, hogy mit csinálunk, a dolog leglényege szerint, azt gondolom, abban bennünk és bennem személy szerint is nincsen kétely. Helyes célokat követünk.

De van ok a kritikára. Van ok kritikára a miniszterelnökkel szemben. Tudtam, hogy változtatni kell. Átéltem annak a - hát, ha hiszik, ha nem - történelmi felelősségét, hogy vagy elindulunk, és van esély megváltoztatni az országot, vagy maradunk egy régi vágányon, ami sehova nem visz. Tudtam, hogy nem lesz sok időnk; akik vártak a kormányzás elején, előbb-utóbb elbuktak. Volt bennem egy talán - utólag mondom - oktalan hitbuzgóság, egy ehhez társuló túlzott magabiztosság; menni, menni, menni előre, elővenni annyi ügyet, amennyit csak lehet, meggyőzni a társaimat, hogy muszáj menni, meggyőzni a döntéshozókat. És mindeközben sokakban az az érzés keletkezett, hogy a miniszterelnök érzéketlen, nem érzi, hogy milyen nehéz a változásoknak ez a sora, hogy nincs benne elegendő megértés és empátia. Ez okkal vethető a miniszterelnök szemére, ráadásul, aki ezt akarja tenni, talál, ha nem is egész mondatot, de felet mindenképpen, amely ezen állítás igazolására alkalmas.

De van a miniszterelnökön túlmutató felelősség is, amiben persze szintén a miniszterelnöknek a legnagyobb a felelőssége, de ami ennél szélesebb: a kormányé. Sok olyan kérdést tettünk az asztalra az elmúlt hónapokban, hogy összességében a kérdések sokaságával, a dilemmák, a gondok sokaságával a végén már maga a kormány sem bírt. Ezért nyitott kérdések sokasága helyenként dühítette az embereket; nemcsak a szükséges változások okoztak bizonytalanságot, hanem azok a kérdések is, amelyek anélkül kerültek a kormány napirendjére és a kormány látókörébe, hogy pontosan tudtuk volna, mindjárt milyen megoldást is javaslunk. Ez a kapkodás és a rögtönzés látszatát keltette sokakban, hogy nincs végiggondolva mindaz, amit a kormány csinál. Egyfajta túlzott reformlelkesedés és bizonyítási vágy uralkodott el a kormányon, hogy na, mi most aztán megmutatjuk Magyarországnak. Mi nem várunk tovább, mi megyünk előre! Mi, ha kell, akkor á-tól z-ig egyszerre mindent! Mert ez fontos, mert ez történelmileg kikerülhetetlen. Ebből aztán az derült ki, hogy túl sok kérdést, túl sok dilemmát okoztunk, és ennél lényegesen kevesebbre adtunk választ.

Igen, érteni kell, hogy ahogyan van teherbíró képessége egy embernek, ahogyan van teherbíró képessége egy tantestületnek, van teherbíró képessége egy kormánynak és egy országnak. És muszáj ehhez igazodni. Sem a kormány, sem a kormányfő nem diktálhat nagyobb tempót, mint amit maga is elbír, és főleg nem, mint amit az ország elbír. Voltak, akik erre bennünket figyelmeztettek, korábbi miniszterelnökök, jobb- és baloldalról egyaránt. Akár meg is hallhattam volna szavukat. De mint mondtam, talán épp a hitbuzgóság, az ügybuzgóság túlzott magabiztosságot kölcsönzött.

Természetesen lehet azt mondani, hogy van más út is, mint amit a kormány javasol. Így van, lehet más út is. Más, kidolgozott programot egyelőre nem látunk. Látjuk a magunkét. Látjuk azt a programot, amely 2007-ben és 2008-ban bizony nem könnyű éveket fog hozni. 2007-ben az átlagos jövedelmek vásárlóereje csökkenni fog, nagyjából 2-3 százalékkal, a bérek ennél nagyobb arányban. Mert nem növekednek annyival a jövedelmek és a bérek, mint amennyivel növekedni fognak az árak. És ez akkor is fájdalmas, ha hozzátehetjük, hogy az előző hat évben pedig összességében 40 százalékkal növekedett a vásárlóerő. És mondom ezt, bár nem szoktuk mondani, hogy nem kis részben ez is oka annak, hogy meg kell állnunk most egy-két évre. Mert az előző években a jövedelmek növekedése, amelyek mögött bár volt szociális szükség, de volt politikai indíttatás is, lényegesen meghaladta azt a mértéket, amivel a gazdaság növekedett.

A gazdaság lehetőségei és jövedelmeink növekedése elvesztette az arányt. Ennek a helyreállítása csak egy módon történhet: meg kell állnunk egy évre. Tudom, hogy egyetlenegy forint elvesztése is fájdalmas. És tudom, hogy talán egyszerűbb lett volna mértéket tartani az előző években, mert egy egyenletes növekedés sokkal többet ér minden tekintetben, nemcsak politikai tekintetben, mint egy gyors nekiindulás, utána nemcsak hogy megállás, hanem vissza is kell venni a tempóból.

2008-tól már nem várunk ilyen hatást. Azt reméljük, hogy 2008-ra alapvetően kiegyensúlyozottabb viszonyok lesznek, lassan élénkülnek a beruházások, a fejlesztések; 2009-től növekednek a jövedelmek, az egészségügyben, az oktatásban bevezetett reformok hatására jelentősen csökkennek, helyenként megszűnnek a közszféra működési zavarai, az állandósult pénzhiány, az abból fakadó zavarok, javul a közszolgáltatások minősége.

Hadd álljak meg egy pillanatra itt ezen a ponton, és szóljak pár mondatot újra az ellenzékről! (Halk moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Ugye, emlékeznek: a kampány során azt mondták, hogy nem kell egészségügyi reform. Ha jól hallom, az elmúlt napokban az ellenzék vezére, bár zárt tárgyaláson, a sajtó kizárásával, sőt a jelenlévők figyelmét arra felhíva, hogy ne osszák meg az információt, arról beszélt, hogy kell egészségügyi reform.

(12.10)

Sőt, arról is beszélt, hogy kell reformalap. Ugye jól emlékeznek, egészen eddig azt mondták, nemcsak hogy nem kell adónövelés, hanem adócsökkentés kell. A reformalap, kérem szépen, maga az adónövelés. A reformalap maga a hamis nyelv, amiről korábban beszéltem. A reformalap egyenlő az adóemeléssel. A kettős beszéd éppen az, amiről korábban beszéltem: mást mondani zárt körben gazdasági vezetőknek, és mást mondani a nyilvánosságnak. Talán nem kell emlékeztetni önöket, hogy én most azért járok politikai Canossát, mert aki ezt teszi, azt veti szememre, hogy mást mondtam a frakciónak és mást nyilvánosan.

Azt tudom mondani, éppen ideje annak, hogy befejezzük a kettős beszédet, befejezzük a hamis nyelv használatát, befejezzük, hogy más programunk van a vállalatvezetőknek, más a szegény vidéki választóknak és más a budapesti értelmiségieknek, hogy adóemelés helyett reformalapot mondunk, hogy hol egészségügyi reformot igénylünk, hol pedig azt állítjuk - mondjuk, a pártelnöki vitában a televízió előtt -, hogy lássuk be, nem reform kell, hanem több pénz.

Szeretném, ha mindenki számára világos lenne, hogy bár vitatható a programunk, és az a dolga a parlamentnek, hogy ezt vitassuk, az a program, amivel az ellenzék előáll, és 1200 milliárd forint többletkiadást javasol, és ennél valamivel több bevételtől fosztaná meg az államot - ez összesen majdnem 2500 milliárd -, az maga a gazdasági, társadalmi csőd politikája. Ettől a hiány 22 százalékra növekszik, az adósság aránya meghaladja a 90 százalékot, a forint több mint 20 százalékot veszít értékéből, és egy euróért már 320 forintot kell fizetni, az infláció meghaladja a 10 százalékot, a GDP nem növekszik, hanem csökken vagy 20 százalékkal, a jövedelmek értékükből legalább 20-25 százalékot vesztenek, elvesztjük az európai fejlesztési forrásokat és a munkahelyek tíz- és százezreit.

Készen állok az egyenes beszédre. Csak azt kérem, beszéljen más is egyenesen, hogy mit ajánl, mit javasol az országnak. Az nem ajánlat, hogy majd megbeszéljük, hogy majd konzultáljunk. Akik hatalomra törnek, azoknak kell, hogy legyen programjuk - nem ötletük, hanem programjuk, kiszámolva, megmutatva. Mutassuk meg őket! A kormány megmutatja, még akkor is, ha ez vitatható.

A legfontosabbról ugyanakkor még nem beszéltem. Mert ez a vita, ami most itt van előttünk, sokkal többről szól, mint személyről, programról vagy hazugságról. Arról szól, hogy engedjük-e, hogy a parlamenti kisebbség támadást intézzen az alkotmányos rend ellen. Arról, hogy elvitassa a parlament jogát, hogy szabad akaratából megbízást adjon a kormánynak; hogy engedünk-e a zsarolásnak, a fenyegetésnek, az utcának. Arról szól a mostani vita, hogy a parlament erős-e, hogy megvédje a harmadik Magyar Köztársaságot, hogy szembefordul a fenyegetéssel, vagy gyáván megfutamodik.

Ma már nem egyszerűen a miniszterelnök személyéről szól a vita. Demokraták és az alkotmányos demokrácia ellenfelei állnak egymással szemben. A cél világos, elvitatni a parlamenti többség jogát, megfutamítani, kicsikarni az előrehozott választásokat, és a megvert, megalázott kormányoldallal szemben inkább holnap, mint holnapután kétharmados többséget elérni és új alkotmányt írni - új alkotmányt Orbán Viktor szája íze szerint. Arra kérem a parlamentet, hogy ne engedjen a fenyegetésnek, az ellenzék utcán szervezett zsarolásának. A demokraták dolga, hogy megvédjék a demokráciát.

Mi a megoldás? Az ellenzék szerint az, hogy menjen Gyurcsány Ferenc. Hogy véleményének súlyt adjon, ultimátumot ad, zsarol. Támadja a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét. Azt kérdezem a magyar parlamenttől, hogy engedjünk ennek a zsarolásnak, úgymond a béke és a nyugalom kedvéért. De milyen béke és milyen nyugalom lesz az, amit az alkotmányos demokrácia sérelmével érünk el? Sőt, annak a céljával, hogy egy új rendet teremtsünk, a kisebbség rendjét. Ez a pillanat békéje, hogy aztán a békétlenség és a nyugtalanság hosszú időszaka következzen; a demokratikus szabadság elvesztésének időszaka csak azért, mert a parlament egyik pártja nem tudja elviselni - ahogyan ő mondta -, hogy a haza legyen ellenzékben, hamisan, beszéljünk világosan, hazug módon.

Nem a haza van ellenzékben, hanem egy párt, egy párt, amely ha jól teszi a dolgát, a választók akaratából a következő választásokon megbízást kaphat a törvényhozásban többségi mandátumra. Pár nappal ezelőtt az önkormányzati választásokon jól szerepeltek. A népakarat az önkormányzatról szól, minden más legfeljebb vélemény lehet. Világos a kérdés: engedünk-e, hogy támadják ezt az országot alkotmányos rendjében, vagy megvédjük azt? Ez a kérdés, ennek a parlamentnek kell válaszolni rá. Az utcai küzdelem nem rend és nem nyugalom. Ez a totális politikai bizonytalanság, amelyet a hétköznap bizonytalansága követ a gazdaságban és a társadalomban. Azt gondolom, hogy ezt sem az ország, sem a népképviselet, a parlament nem akarhatja.

Bizalmat kérek a parlamenttől, bizalmat, mert csak erős kormány tudja végigvinni ezt a programot, az egyensúly, a reformok és a fejlesztések programját. És csak egy olyan kormányfő, aki nem kényszerül politikai okokból újra és újra rossz kompromisszumokra, aki érzi a háta mögött a parlament többségének felhatalmazását és bizalmát. Azok támogatását kérem, akik támogatják a programot, akik támogatják ezt a kormányt, akik támogatják a kormányfőt, megfontolva a múlt összes terhét, számot vetve igazsággal, hazugsággal, múlttal és jövővel.

Tartalmi döntést kérek. Magyarországnak békére és nyugalomra van szüksége - és egy új kezdetre, Magyarországért, a köztársaságért.

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonynak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, frakcióvezető asszony. (Mozgás és zaj. - Csenget.) Képviselőtársaim, kérem önöket, hogy kísérjék figyelemmel a frakcióvezető asszony beszédét. Öné a szó.

LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Választók! Legyen vége már, legyen béke már, sóhajtanak ma sokan, azok is, akik nem ismerik a verset. Pedig igazából nemcsak valaminek a végére, hanem valaminek a kezdetére, egy új kezdetre volna szükség. A kérdés csak az, hogy mi kezdődik el, mi kezdődhet el. Egy olyan korszak, ahol őszintébben szembenézhetünk bajainkkal és lehetőségeinkkel, egy olyan, ahol nem a csodában, hanem saját munkánkban hiszünk, ahol kihasználjuk, ami még sohasem volt ekkora, az európai hátszelet.

(12.20)

Vagy egy másik korszak: egy olyan, ahol Magyarország a térkép szélére csúszik, és a fejlődés országa helyett a félelem országa lesz. Van mitől félnünk, mert van mit féltenünk: félthetjük a békét, és félthetjük a gazdaságot, a nemzet lelki és anyagi vagyonát. Mindegyik közös teljesítmény, egyik sem a kormányé.

Aki azt hiszi, hogy most a kormánytól vesz el valamit, valójában az országot rabolja ki. Elveszi, pár napra már el is vette tőlünk a békét - nem csak a baloldali szavazókét, bár ők sincsenek kevesen. Mindenkiét, mert a béke is kollektív teljesítmény volt, és csak kollektív teljesítmény lehet a helyreállítása is.

A bárányok egyedül nem szavazhatják meg, hogy a farkasok mostantól legyenek vegetáriánusok. Magyarország fontos vonzóereje és fontos belső értéke volt, hogy a térségben szinte kivételesen, minden politikai csetepaté ellenére, stabilitásra és utcai nyugalomra lehetett számítani. Természetesnek tartottuk, pedig törékenynek bizonyult, mert volt, aki eltörje.

Ma az ország egyik része azon aggódik, hogy az utcai demonstrációk szervezőinek van forgatókönyve. A másik része meg éppen azon aggódik, hogy nincs, hogy maguk sem képesek az eseményeket uralni. Majdnem mindegy, melyik az igaz, mindkettő nagy baj. Akik forgatókönyvtől tartanak, olyan hírekre és vélekedésekre hivatkoznak, hogy esténként, majd a demonstrációk után, mire a szép szavú szónokok biztonságosan hazaérnek, erőszakos összeütközések is támadhatnak, hogy valakinek majd csak felmondják az idegei a szolgálatot. Attól tartanak, hogy nem véletlenül van egyszerre útlezárás vidéken és tüntetés Pesten, hogy a közbiztonságért felelős rendőrségnek sokfelé legyen dolga.

Akik forgatókönyvet vélnek, arra is emlékeznek, hogy már az őszödi beszéd kiszivárgása előtt elharsant a jelszó: megindulunk a kormány ellen. Attól tartanak, hogy a forgatókönyv egyik oldalán majd azt lehet olvasni: hiába, a kormány nem képes fenntartani a rendet, ránk van szükség. Lehet ezt persze mondani homlokráncoló államférfiúi aggodalommal, az alkalomhoz fésült frizurával is. Aki a forgatókönyvtől fél, úgy látja, nem a kormány, hanem a választó megfélemlítése a cél, hogy végül minden választó azt kívánja, hát ha ez az ára, mindegy, menjen a miniszterelnök.

Halljuk máris a térről és a téren kívülről is: "Ha a miniszterelnök nem ragaszkodna annyira a hatalomhoz, nem ragaszkodna annyira a székéhez, már rég békésen hazamennénk. Elcsomagolnánk, összetekernénk az Árpád-sávos zászlót, jó lesz ez még később is, ha véletlenül másik szocialista miniszter (Sic!) jön. Majd otthon dolgozgatnánk tovább a zsidónak vélt politikusok listáján, végül is nem lehet, hogy csak ennyi nevet bírjunk találni." (Derültség az MSZP padsoraiból.) Ők mondják azt: ha a miniszterelnök felállna, minden rendben lenne. Mintha az ajtó előtt álló rabló azt mondaná: te vagy a hibás, ha betöröm az ajtódat és feldúlom a lakásodat, ideadhatnád szépszerével is, amid van. (Derültség az MSZP padsoraiból.)

Menjen tehát a miniszterelnök, mondják, most már az se kell, hogy vigye magával a csomagját. A Fidesz egyik öt percig tartó miniszterelnök-jelöltje, Bod Péter Ákos, amúgy megbecsült közgazdász, írt egy cikket egy tegnap megjelent hetilapban. Világosan kimondja: Gyurcsány menjen, de az istenért, a csomagját el ne vigye magával, mert arra mégiscsak szükségünk van.

És hallottam tegnap a Fidesz elnökének sajtótájékoztatóján is, elég nyíltan arra utalt, hogy a Gyurcsány-csomag helyett létezhet Orbán-csomag is, amiben majd el kell felejteni az ígért járulékcsökkentést, a 14. havi nyugdíjat, talán a 13. havit is, az ingyen autópálya-matricát és az ingyengyógyszert, helyette lesz reformadó és reformkassza; a lényeg az, hogy a kassza kulcsa végre nálunk legyen. (Derültség az MSZP padsoraiból.)

Talán, ha nem is ő, van, aki úgy gondolja, akkor is megéri, ha egy kis vér is folyik előtte, ha ez-az olykor felgyullad. Mondom, vannak, akik tudatos forgatókönyvtől tartanak. Én nem vagyok biztos ebben. Én inkább azok közé tartozom, akik szintén a békét féltik, de azért aggódnak, aggódunk, hogy nincs forgatókönyv, csak felelőtlen ugrás a sötétbe, hogy szellemet eresztettek ki a palackból, és sajnos ránk szabadították. Hogy már nemcsak arról van szó, hogy Orbán Viktor kiviszi az embereket az utcára, és nem tudja visszahozni őket, hanem arról is, hogy kivitte magát az utcára, és saját magát sem tudja visszahozni. (Derültség az MSZP padsoraiból.)

Talán arról is szó lehet, hogy a Fidesz-vezérkar is tördeli a kezét, és kapkodja a fejét; hol így dönt, hol úgy dönt, legtöbbször meg helyette döntenek. De senki sem meri azt a bizonyos Kósa Lajos által emlegetett pohár hideg vizet a csuklókra önteni.

Őszintén szólva, teljesen mindegy, hogy melyik változat az igazi, a forgatókönyv és a forgatókönyv nélküli sodródás egyaránt a köznyugalmat és a békét veszélyezteti. Ráadásul van egy ennél jóval alattomosabb, lappangó veszély is: ez a magyar gazdaság és a nemzeti vagyon kockáztatása - szó esett az expozéban erről is.

A kár ma már számokban és munkahelyekben mérhető. Minden mondat, amely az Unió által is támogatott kibontakozási programot veszélyezteti, ami a program aláíróját, vezetőjét és jelképét tüntetné el, pénzt és munkahelyeket visz ki megszámolható mennyiségben az országból. Minden utcai zavargás csökkenti a forint, a nyugdíj és a fizetések értékét. Ahelyett, hogy képviselőtársaink az ultimátum óráit számolták volna, jobb sorsra érdemes politikusokat kakukkosóra-szerepbe kényszerítve, mindig bejelentve, hogy éppen hol tartunk, egy másik számlálót kellett volna működtetni, ami azt mutatja, napról napra mennyi befektetéstől, hány forinttól, hány ember munkalehetőségétől esünk el az ostoba ultimátumaik miatt.

A kár, ha nem vigyázunk, ma már több lehet, mint az úgynevezett megszorítások teljes összege, pedig Magyarország jó híre, Magyarország gazdaságának épsége közös teljesítmény. Nem a kormány forintja, hanem az ország forintja értéktelenedhet el. Nem attól kell félni, hogy a miniszterelnöknek, a minisztereknek vagy a képviselőknek nem lesz állása a befektetők menekülése miatt, hanem attól, hogy X. Y. kisember, fideszes, szocialista vagy sehova se szavazó veszti el a munkahelyét.

A felelőtlen politizálás a kormányon ütne, de az országot, a magyar embereket találta el. Ha a Fidesz elnöke a tegnapi beszéde szerint - és elhiszem neki - szintén a forintot félti, talán ne bántsa többet. Ha tűztől aggódik, dobja el a gyufát, és ne locsolgasson többet benzinnel! Ne fenyegessen azzal, hogy huzat lesz, ha előtte betörte az ablakot!

De talán ezek a mondatok is feleslegesek most, mert nem csak és nem elsősorban a múltról kell egymással beszélnünk. Az új kezdet lehetősége, ami igazán fontos, a változások, amelyek szükségességét ezek szerint most már egyikünk sem tagadja. A változások, amelyek nem feldúlni akarják az életet, hanem éppen normális viszonyokat akarnak teremteni, normálisat, ahol a biztosítás biztosítást jelent és biztonságot ad. Normálisat, ahol abba a kórházba kerülök, ahol meg tudnak gyógyítani. Normálisat, ahol a nyugdíjkorhatárt nem emelni kell, csak betartani; ahol az iskolában kapott bizonyítvány tényleges tudást bizonyít, és fel is jogosít az elhelyezkedésre. Ahol a nyíregyházi polgármester asszonynak, éppen tegnap nálam járva, nem kell panaszkodnia, hogy a város lakótelepén, ahol duplájára nőtt a lakosok száma, nem nyithat második patikát, pedig szükség volna rá ilyen-olyan monopóliumok miatt.

De jó lenne, ha végre ezekről vitatkozhatnánk az eddiginél alaposabban! De tudom, mindenkinek igaza van, legyen akár köztársasági elnök, ellenzéki, kormánypárti képviselő vagy választó, aki azt mondja, ehhez először bizalom kell, méghozzá háromfajta bizalom is: politikai bizalom, társadalmi bizalom és emberi bizalom is.

(12.30)

A bizalmi szavazást az első elérése miatt kérhette a miniszterelnök, hogy világos legyen: van parlamenti többsége, van politikai bizalma a programnak - és az embernek. Persze, szavazás nélkül, parlamenti szavazás nélkül is tudtuk, hogy a koalíció megadja ezt a bizalmat. Igaza van a fideszes politikusoknak, amikor azt mondják, hogy ezt már a frakcióülésen eldöntöttük. Más kérdés, hogy tudtommal a parlamenti demokrácia nem úgy működik, hogy a frakcióvezetők betelefonálnak az elnök asszonynak a frakció véleményéről, aztán ő kihirdeti az igét, hanem úgy, hogy ki-ki itt, a választói előtt vállalja a saját személyes felelősségét, személyes döntését, és kész beszélni annak okairól is. Mi most ezt tesszük.

A deklarált parlamenti bizalom, a politikai bizalom üzen belföldre és külföldre is, és mindenütt szükség van erre az üzenetre. Üzeni: a képviselők emlékeznek esküjükre, és igent mondanak nemcsak a meggyőződésük szerint kiküzdött, kiszenvedett programra, hanem igent mondanak az alkotmányos formákra és a demokráciára is, amire felesküdtünk. Mert ebben az igenben ott van egy nagyon fontos nem is. Igen az új kezdetre, de nem az ultimátumokra, és nem a zsarolásra. És nagyon remélem, hogy a politikai bizalomról szóló döntés megerősíti a befektetői bizalmat is, hogy látni fogják: Magyarország normális ország, itt nem az utcai kiabálás hangereje dönt, hogy a vekkerek lehetnek sokan, de nem elegen ahhoz, hogy túlcsörögjék a demokrácia döntését.

És kell másfajta bizalom is, ez nem egy parlamenti gombnyomás kérdése. Ez a politikai bizalom mögötti és azon túli társadalmi bizalom. Ez sokszor apadhat, majd kicsit emelkedhet is egy-egy cikluson belül, ezt ma már minden parlamenti párt kipróbálta és megtapasztalta. Hullámvölgyeiben sem kell népszerűségért kapkodni, de a bizalmat erősíteni kell, most különösen. Ez a kormány, a kormánypártok, a szocialista frakció leckéje.

Erősödhet, és erősödik is ez a bizalom, nem csak majd akkor, ha végre a zsebünkön és a környezetünkön is érezhetjük a változások hasznát. Erősödik attól is, ha több a párbeszéd, ha a kormány és a kormánypárt - mint elhangzott - nem oktat, hanem átérez; ha világosan beszél arról, ami nehéz, ha úgy tetszik, ami igenis fog fájni, világosan beszél arról, hogy mennyire nehéz, meddig nehéz, és mire jó mindez. Erősödhet ez a bizalom, ha a kormánypárt és a frakció nem riadozik, de nem is kapkod, hanem tisztességesen teszi a dolgát. És úgy érzem, erősödött máris, nem a mi jóvoltunkból, hanem azért, mert világosabbá váltak az alternatívák, és megjelent, megmutatta magát a káosz és a félelem alternatívája is.

Ezt a politikai bizalomnál is fontosabb társadalmi bizalmat a most talán magukat csalódottnak és cserbenhagyottnak érző baloldali választóinknál is meg kell erősíteni. Megköszönni nekik, amit eddig lehet, hogy elfelejtettünk, én is elfelejtettem, hogy köszönjük, hogy most is ilyen nagy számban szavaztak ránk, köszönjük, hogy hisznek nekünk, és buzdítanak minket. És köszönjük nemcsak nekik, hanem a józan és tisztességes többségnek - szavazott bárhova -, hogy békét akar. És köszönjük a nehezen élőknek, hogy elviselik, el fogják viselni életszínvonaluk 3-4 százalékos romlását, pedig nekik ez is sok. Köszönjük, hogy most nem ők vannak az utcán, és nem ők vannak a téren. Pedig övék a tér, az ország igazi tere. Köszönjük, hogy ők csinálják tovább, ahogy eddig, hogy viszik vállukon az ország sorsát. Nekik tartozunk felelősséggel, értük szavazunk ma igennel.

Persze, a politikai és a társadalmi bizalom mellett kell a harmadik is: az emberi bizalom, az ember, a miniszterelnök és társai iránti bizalom is. Erről is szavazunk ma, az emberi bizalom újraerősítéséről - nem szeretetről, de legalább bizalomról. Ezt kérte a miniszterelnök, ezért tartozott - és tartoztunk vele együtt mi is - a szembenézéssel, az önvizsgálattal, és amiért kellett, a bocsánatkéréssel is. Ezért tartoztunk és tartozunk - amihez majd az kell - a folytatás bátorságával is; mert ez is meglesz.

Ma erről szavaz a szocialista frakció, szemtől szembe, név szerint; szemtől szembe nem a Kossuth térrel, nem a vekkerezőkkel, hanem az országgal. A szocialista frakció nekik, és értük mond ma igent.

Köszönöm figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Navracsics Tibor frakcióvezető úr következik, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának vezetője, vezérszónoka. Frakcióvezető úr, a pulpitusról.

DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, ha lehetséges, a helyemen maradnék. Nagyon köszönöm.

ELNÖK: Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hatvan perc telt el eddig ebből a vitából, a miniszterelnök úr negyven perce és a frakcióvezető asszony húsz perce, és nagyon sajnálom, hogy ennek a hatvan percnek a jelentős részét a parlamentben helyet foglaló ellenzéki pártok - és személy szerint Orbán Viktor - szidalmazásával és gyalázásával töltötték. (Felzúdulás a kormánypárti oldalon. - Az elnök csenget.) Sajnálom.

Azt is sajnálom, hogy nem látják be, ez méltánytalan eljárás ma, amikor bizalmi szavazásról folyik a vita. De mondhatjuk azt, hogy ha nincs teljesítmény, akkor marad a retorika, ha nem lehet az előnyöket kidomborítani, akkor legalább a másik fél hátrányait próbáljuk megalkotni, és próbáljunk valami olyan ellenségképet gyártani, amivel majd azt lehet mondani az embereknek, hogy féljél, mert jön a krampusz, és el fog vinni téged, virgácsot is kapsz, nem csak cukrot, nem csak szaloncukrot.

Amit itt láthatunk, és amit az elmúlt napokban láthattunk - ha jól értesültem -, az Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr kitörési kísérlete a hazugságspirálból. Mi a magunk módján próbálunk hozzájárulni, próbáljuk segíteni a hazugságspirálból való kitörést, ezért, ha megengedik, egy-két ponton korrigálnám vagy árnyalnám a mai beszédben elhangzottakat, vagy mondhatjuk azt, hogy az igazság egy másik részletét is kibontanám.

"A kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna" - ezt egy olyan ember mondta, aki szerintem kikérné magának, hogy lejobboldalizzák. Tamás Gáspár Miklós volt az az ember, akitől ez az idézet származik. (Taps az ellenzék padsoraiból.) Annyiban egyébként megfelel a valóságnak, hogy Tamás Gáspár Miklós azon baloldali emberek közé tartozik, akik szintén szükségesnek tartanák, hogy Gyurcsány Ferenc lemondjon a miniszterelnöki pozíciójáról.

Még néhány mozzanatot, ha megengedik. Most is azt mondjuk, miniszterelnök úr, hogy optimális esetben adó- és járulékcsökkentésre van szükség, mert ez többletbevételeket generál. A reformalap nem adónövelést jelent, miniszterelnök úr. Bár azt már megszoktuk, és talán önök ebben szocializálódtak, hiszen a magamfajta éltesebb emberek az egyetemen még tanulhatták a tudományos szocializmust, amelynek alapdefiníciója, öndefiníciója az volt, hogy az egyetlen érvényes világnézet, amely a világ minden jelenségére érvényes magyarázatot tud adni; és tudjuk, hogy önök szerint sokkal okosabb lenne, ha a Fidesz a saját programját az MSZP-vel íratná meg. De engedjék meg, hogy a saját fogalmainkat, a saját elképzeléseinket mégiscsak a saját világlátásunk szerint alakítsuk.

A reformalap egy olyan alap lenne, amely a reformokhoz szükséges költségeket tartalmazná, éppen azért, hogy ne tűnjön el abban a nagy kalapban az önök által megkövetelt anyagi hozzájárulás, anyagi áldozat, amelyet most szednek be az emberektől, és amiről sajnos nem tudjuk, hova tűnik. Nem tudjuk, hova tűnik, mert önök - és ismét klasszikust idézek - négy évig nem csináltak semmit, és az elmúlt másfél-két évben hazudtak.

Hasonlóképpen - bár ezt már ön korrigálta -, a választási kampányban mi valóban azt mondtuk, hogy több pénz kell az egészségügynek, nem pusztán egészségügyi reform.

(12.40)

Így utólag azt kell mondani, hogy igazunk volt, mert valóban pénz kellene az egészségügynek. Sajnos az egészségügyi miniszter úr most nincs itt, hogy alátámaszthassa ennek az állításnak az igazságtartalmát, de a helyzet az, hogy ha kinézünk, körülnézünk, azt láthatjuk, hogy az egészségügy szinte minden szakmai csoportja most éppen tüntet, tüntetni készül, tiltakozik, petíciót ad be, és az az egyetlen kérésük, hogy ha lehet, akkor tegyék ismét működőképessé az egészségügyet, ne vonjanak el onnan több forrást. És bár derék dolog, hogy önök folyamatosan megvédik a nyugdíjasokat a 13. havi nyugdíj elvételétől, de azért azt tudni kell, hogy önök ezekkel az elvonásokkal elveszik a 13. havi nyugdíjat. Elvesznek - szociológusok számításai szerint - éves szinten 50-60 ezer forintot a háztartásoktól, ez körülbelül a 13. havi nyugdíj összegének megfelelő.

Vagyis a reformalap éppen azt a célt szolgálná, kedves miniszterelnök úr, hogy ha már önök elvesznek pénzt, akkor legalább követhető legyen annak a pénznek az útja. Ugyanis a reform nem azt jelenti, hogy ma bevezetik a reformot, amit még be sem vezettek, sőt azt sem tudjuk igazából, hogy önök milyen reformot akarnak bevezetni, és holnap ez már megtakarítást eredményez. Ön pontosan tudja, hogy a reform az első időszakban többletráfordítást követel meg, ebből adódóan jó lenne, ha már egyszer valóban elszánják magukat a reformra, és nem csak beszélnek róla, nem csak a retorika szintjén űzik a reformok kormánya jelkép csiszolását, akkor jobb lenne, ha ez követhető módon történne, a forrásokat követhető úton fordíthatnák az átalakításra.

De ha megengedik, a hazugságspirálból való kitörés segítése után igazán két dologról szeretnék ma beszélni. Ma reggel Kuncze Gábor frakcióvezető úr az egyik televíziós adásban azt mondta, hogy a polgári demokrácia - remélem, jól idézem, a polgári demokrácia - arról szól, hogy a választópolgárok négyévente elmennek szavazni, ezért kell okosan megfontolni, hogy kire szavaznak. (Kuncze Gáborhoz:) Jól idéztem, frakcióvezető úr? (Kuncze Gábor: Nagyjából.) Nagyjából, köszönöm szépen, megtisztelő az elismerése. Mi nem egészen ezt mondjuk. Mi azt mondjuk, hogy talán két választás között is kifejthetik a választópolgárok a nézeteiket. Úgy tudom, hogy 1990-ben, a taxisblokád idején a Szabad Demokraták Szövetsége még más demokráciafelfogást vallott, de most ezen szerintem lendüljünk túl. (Kuncze Gábor: A Fidesz is!) A Fidesszel együtt. De mi azóta is azt valljuk, ha jól tudom, a Szabad Demokraták Szövetsége most nem, de szerintem most a definíciós kérdéseken lendüljünk túl, ne ragadjunk ebbe bele. (Nagy zaj.)

Ugyanis itt érdemes azt megnézni, hogy ha valóban a polgári demokrácia egyik alapvető mozzanata az, hogy négyévente szavazni kell, és akkor jól meg kell gondolni, hogy hová szavazunk, hogyan szavazunk, akkor azt hiszem, jól meg kell azt is gondolni, hogy a választópolgárok számára minden információ rendelkezésre áll-e ahhoz, hogy jó döntést hozzanak. Ennek fényében, azt hiszem, érdemes végiggondolni, hogy idén tavasszal a választópolgárok számára minden információ rendelkezésre állt-e ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzanak. Az a helyzet, miniszterelnök úr, hogy az önök jóvoltából nem állt rendelkezésére a választópolgároknak minden információ ahhoz, hogy jó döntést hozzanak. Egyrészt azért nem, mert az azt megelőző időszak gyakorlata is olyan volt már, lehet, hogy tendenciózusnak tűnik a feltételezés, de több olyan független intézmény ellen következett be támadás, amely joggal megalapozhatja azt a gyanúnkat, hogy talán a 2006 elején nyilvánosságra került adatok nem mindenben feleltek meg a valóságnak.

Hogy csak egy-két példát mondjak, az APEH-nél volt egy adatmásolási botrány. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét, Szász Károlyt úgy mozdították el, hogy ehhez törvényt módosítottak. A KSH vezetőségét úgy mozdították el, hogy utána a munkaügyi bíróság visszahelyezte őket, illetve igazat adott nekik a jogvitában, és ezt követően az európai statisztikai hivatal felhívta arra a figyelmet, hogy a KSH adatszolgáltatása legalábbis bizonytalan hitelességű, ami, azt mondhatjuk, elég régen fordult utoljára elő a KSH-val. De azt is mondhatjuk, hogy a jelen lévő pénzügyminiszter úr a 2006-os év első negyedévi államháztartási adatait nem engedte nyilvánosságra hozni annak jegyében, hogy ez esetleg zavart okozna a választási kampányban, a belpolitikai hangulatot kedvezőtlen irányba befolyásolja, ahogyan ő mondta.

De mehetünk tovább is, mert valóban igaza van, ez még a május 26-ai beszéd előtt történt. Ön kiutazott Luxemburgba a konvergenciaprogrammal. Jean-Claude Junckerrel tárgyalt úgy, hogy nem volt lefordítva idegen nyelvre a konvergenciaprogram, ezt követően azt nyilatkozták, hogy Jean-Claude Juncker abszolút támogatja a konvergenciaprogramot, teljesen egyetért a célkitűzéseivel, és jónak tartja. Jean-Claude Juncker nem olvashatta a konvergenciaprogramot, az ön szóbeli beszámolójából értesülhetett erről, de hát azért ez mégsem az, mint ha olvashatta volna. De mondhatjuk az ön nemzetközi kalandjait is: a II. János Pál pápánál tett látogatást követő kínos diplomáciai incidenst, a George Bush itteni látogatását követő kínos diplomáciai incidenst, az Angela Merkelnél tett látogatását követő kínos diplomáciai incidenst, ami azt mutatja, hogy itt nem csak arról van szó, hogy ön időnként meglehetősen nagyvonalúan bánik a tényekkel, adott esetben a tények elhallgatásával, hanem azt is jelenti, hogy a nemzetközi hitelünket is bizony alapvetően meg tudja ingatni.

A kérdés persze az, amit önök is feltesznek, hogy önök azt mondják, hogy tök mindegy, hogy hazudtak, mert mi tavasszal is azt mondtuk, hogy válsághelyzetben van az ország, vagy közel van egy válsághelyzethez az ország. Tehát ha egy választópolgár nagyon akarta volna tudni, akkor a mi adatainkból tudta volna. Nade ez nem menti az önök felelősségét, ne haragudjon! Önök ugyanis nem azokat az embereket vágták át, akik ránk szavaztak; mert azok tudták az igazságot, mert ránk szavaztak. (Derültség.) Önök a saját szavazóikat vágták át. Önök a saját szavazóikat vágták át, kedves miniszterelnök úr, azokat a baloldali szavazókat, akik szívesebben hittek volna önöknek, miszerint jó helyzetben van a költségvetés, nem kell azzal semmit sem csinálni, lendületben van az ország, dübörög a gazdaság, minket irigyel Németország, Franciaország és még nem tudom, hány ország. Vagyis önök szerint minden rendben volt, mi voltunk azok, akik hisztériát keltettünk, mi voltunk azok, akik depressziókampányt folytattunk, hogy aztán május 26-án szűk körben kiderüljön, hogy nekünk volt igazunk.

Ha megengedi, a demokratikus felhatalmazás tartalmi részének második elemét itt hangsúlyoznám ki. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy ön önszántából elindult kitörni a hazugságspirálból, hanem arról van szó, hogy május 26-án a frakcióülésen elmondott beszéd szeptember 17-én kikerült. Ön nem akarta, hogy kikerüljön, vagy legalábbis ön azt állítja, hogy nem akarta, hogy kikerüljön. Tehát nem ön határozta el azt, hogy ki fog törni a hazugságspirálból, hanem valaki önt kilökte, vagy megpróbálja kilökni a hazugságspirálból, miniszterelnök úr. Ön nem akart szembenézni saját magával, és jöhet ilyen képzavarokkal, hogy a cselekvés önmaga volt a szembenézés.

Nem akart szembenézni a hazugsággal, nem akart szembenézni magával. Szeptember 17-e után nem volt más választása. Illetve dehogyisnem! Mert azt választotta, hogy 16 évre kenje az egész felelősséget, időben terítse szét a felelősséget. Akkor a köztársasági elnök úr azt mondta, hogy ez nem helyes, kérjen bocsánatot. Ön nem kért bocsánatot, akkor térben próbálta kiteríteni a felelősséget, azt mondta, hogy mindenki ezt csinálja. Csakhogy ez sem állja meg a helyét, miniszterelnök úr. Önnek személyesen kell viselni a felelősséget, éppen azért, mert ez egy demokratikus politikai berendezkedés. Én tudom, hogy az önök számára a politikai felelősség sok szempontból egzotikus kategória (Derültség és taps a Fidesz és a KDNP soraiban.), és nem ismerik annak minden részletét, de ha megengedi, akkor itt most át is térnék ennek a megvilágítására vagy az igazság eme részletének kibontására.

Miniszterelnök Úr! Én akár még azt is elhiszem, hogy ön jó szándékból hazudott korábban. Ön azért hazudott esetleg, hogy a választópolgárai számára kellemesebb perceket szerezzen. De hazudott, lássa be, hogy hazudott! Hazugsággal tartotta meg a hatalmát. Hazugsággal szervezte meg, és hazugságra alapozta azt a választási kampányt, amely kétségtelenül sikert hozott önöknek. Ezt követően le lehetne vonni a politikai felelősséget. A politikai felelősség nem a jogi felelősség, miniszterelnök úr. A politikai felelősség nem a felróhatóság kérdése. A politikai felelősség a lelkiismeret kérdése, miniszterelnök úr. És ön hazudott. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)

(12.50)

És ön hazudott; ön ezt május 26-án a barátainak elmondta - de másnak nem akarta elmondani. Kicsusszant az igazság, tudja? Kicsusszant az az igazság, hogy ön a barátainak azt mondta - akik ott voltak, azok tudják megmondani, hogy cinkos mosollyal, vagy pedig, ahogy ön állítja, szenvedélyes pátosszal -, hogy hazudtak az elmúlt másfél-két évben. Még ezek a legszalonképesebb részek, amiket lehet idézni ebből a beszédből; a többi részt nem idézném, ha megengedi.

De miután szeptember 17-én ez kikerült, ezt követően sem nézett szembe ön senkivel. Nem nézett szembe senkivel, főleg nem önmagával. Amikor a köztársasági elnök úr felszólította önt, hogy kérjen bocsánatot, amiért menekülésében mindenkit próbál besározni, akkor ezt nem tette. Amikor a köztársasági elnök október 1-jén, a választások estéjén azt mondta, hogy a miniszterelnök folyamatosan kitér az alapkérdés tisztázása elől, nem ismeri el, hogy megengedhetetlen eszközöket használt annak érdekében, hogy a hatalmat megtartsa, és azután fogjon hozzá az állami pénzügyek rendbetételéhez, akkor ön nem tett semmit, hanem menekült tovább. Amikor a köztársasági elnök azt írja, hogy a bizalmi kérdés felvetése helyes, azonban az indítvány továbbra is megkerüli az alapkérdést, akkor sem tett semmit. Ebben a beszédében sem tett semmit. Ön nem nézett szembe semmivel, legfőképpen önmagával nem nézett szembe. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Miniszterelnök Úr! Én már akkor sejtettem, hogy baj van, amikor az augusztus 20-i ünnepségen, illetve az azt követő viharban meghalt öt ember (Moraj, közbeszólások a kormánypárti oldalon.), és azt kértük, hogy egy független vizsgálóbizottságot rendeljen ki, és ha lehet, akkor ne azt az embert bízza meg a vizsgálat lefolytatásával, aki a jogszabályból adódóan felelős azért, hogy a rendezvény szervezett formában, békés formában történjen meg. Ön erre nem volt hajlandó, mind a mai napig nem kaptuk meg a magyarázatot, mert nem hajlandó velünk szóba állni, hogy miért nem nevezett meg legalább egyetlen független szakértőt, aki kivizsgálta volna az egészet. Én már ekkor sejtettem, hogy valami probléma lehet a politikai felelősség fogalmának értelmezésével. Ugyanis - és hogy önök között is van olyan, aki érti, azt éppen Petrétei miniszter úr esete példázza - a jogi felelősség és a politikai felelősség különböző dolog. Petrétei miniszter úrnak volt bátorsága, volt lelkiismerete felajánlani a lemondását, amikor a Szabadság téri atrocitások történtek. Ő ezt megtette. Önöknél, az önök fejében ez meg sem fordult, miniszterelnök úr. Nem szegény miniszter urat akarom én most kényelmetlen helyzetbe hozni azzal, hogy szembeállítom önökkel (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ááá!), de értsék meg, hogy a politikai felelősség a lelkiismeret kérdése, nem a felróhatóság kérdése.

Ez önre is igaz. Önre is igaz, önnek is meg kell fontolnia, hogy azt a helyzetet, ami ma előállt, ami egyébként az ország túlnyomó többségének a véleménye szerint ön miatt állt elő, valahogyan kezelni kell, ezért ön politikai felelősséget visel. Beszélhet ön negyven percet, gyalázhatja Orbán Viktort személy szerint, de a helyzet azért mégiscsak az, hogy ön hazudott a választási kampányban, önök alapozták hazugságra a választási kampányukat. (Taps az ellenzéki oldalon.) Az ön szavait idézve önök nem csináltak semmit négy évig; nem öt évig, nem hat évig, nem tizenhat évig: négy évig nem csináltak semmit, és az utóbbi másfél-két évben folyamatosan hazudtak.

Miniszterelnök Úr! Azt szokták mondani, hogy klasszikusokat pontosan. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a kormányprogram vitájában 2004 szeptemberében a következőt mondta: "A politikus, ha tehetséges, ha ügyes, meg tudja szerezni a hatalmat. A jó politikus pedig le is tud róla mondani. Az előbbi szakmai, az utóbbi emberi erény."

Miniszterelnök Úr! Most, kérem, a vita végén gyakorolja ezt az emberi erényt, hogyha egy mód van rá.

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja vezérszónokaként. Frakcióvezető úr, öné a szó.

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól számolom, immáron nyolcvan perce folyik a vita, és én még mindig nem tudom, hogy miért kellene megfogadnom a Fidesz tanácsát, és nem bizalmat adni, mi az a másik változat, amit nekem támogatnom kellene. Ezért aztán én a magam részéről úgy is döntöttem, hogy igennel fogok majd szavazni.

Már csak azért is, tisztelt képviselőtársaim, mert tegyük fel magunknak a kérdést, vajon miről is kell ma itt állást foglalnunk, miről szól a mai szavazás. A Szabad Demokraták Szövetsége véleménye szerint nem vagy nem csak Gyurcsány Ferencről. Ahogy itt az imént Navracsics frakcióvezető úr idézte, az államfő szerint arról, hogy megengedhető eszközöket használt-e Gyurcsány Ferenc a választások megnyerése érdekében. Az államfő iránti minden tiszteletem fenntartása mellett azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az államfő téved. A bizalmi szavazás ugyanis a mai helyzetről, a mai eseményekről és a jövőről szól. A jövőről, nem pedig a múltról.

Szeretném leszögezni: a Szabad Demokraták Szövetsége semmilyen morális véleményt nem mond azzal, amikor megadja a bizalmat Gyurcsány Ferencnek. Sem felmenteni, sem elítélni nem akarjuk az őszödi beszéd miatt. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, ma már régen nem ez a kérdés. Az őszödi beszéd és a kormányfő személye helyett két másik kérdés áll a mai szavazás középpontjában. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint ma két kérdésben kell állást foglalnunk. Az egyik: a parlamentáris demokráciát akarjuk, vagy az azt megdönteni akaró utcai politizálást támogatjuk inkább. A másik: a reformokat és a gazdaság stabilizálását akarjuk, vagy pedig a csődöt támogatjuk.

Ami az első kérdést illeti, tisztelt képviselőtársaim, az utóbbi napokban a parlamentáris demokrácia intézményeit támadták meg. Mi, liberálisok mindig is a liberális demokrácia hívei voltunk, számunkra a helyzet egyszerű: a parlamenti demokrácia mellett tesszük le a voksot. Ez, tisztelt képviselőtársaim, több dolgot is jelent. Egyrészt a parlamentáris demokráciában a többség kormányoz, az a többség, amelyik a választásokon a választóktól bizalmat, többséget kapott négy évre arra, hogy töltse ki a ciklusát, hajtsa végre a programját. Nem az a feladata a kormányoldalnak, tisztelt képviselőtársaim, hogy a négyéves ciklus minden időpontjában népszerűbb legyen, mint ellenzéke. Nem. Az a feladata, hogy valósítsa meg a programját, az a feladata, hogy tegyen az ország érdekében, tegyen az ország előrelépése érdekében. Az ellenzék feladata pedig, hogy alternatívát kínáljon ezzel szemben, és ilyen módon próbálja megszerezni a maga számára a következő választáson a választók támogatását. A kérdés egyszerű: az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége többséget kapott a választásokon, az MSZP Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek, mi pedig ezt elfogadjuk. Ennyi.

A másik, ami a parlamentáris demokráciával kapcsolatos, hogy a parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet a kormánynak ultimátumot adni. Aki ezt teszi, az egész egyszerűen átlépi a demokrácia kereteit. Aki ezt teszi, az kilép az európai demokráciák értékrendjéből is. Nem lehet azt mondani, hogy most mi megnyertük az önkormányzati választásokat, ez pedig a miniszterelnök személyéről szól, tehát akkor a miniszterelnök mondjon le. Nem. Az önkormányzati választásokat, tisztelt képviselőtársaim, nem a Fidesz nyerte meg, hanem személyek nyerték meg. Kósa Lajos nyerte meg, Warvasovszky Tihamér nyerte meg, Török Gusztáv nyerte meg, Gegesy Ferenc nyerte meg, Demszky Gábor nyerte meg, akiknek egyébként ez úton is gratulálok. Nem országgyűlési választásokat tartottunk tehát. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(13.00)

Parlamentáris demokráciában nem szokás szakértői kormányt állítani, tisztelt képviselőtársaim. Nem szokás, mert van kormánytöbbség, amelyik támogatja a kormányt, van kormány és van miniszterelnök. Parlamentáris demokráciában nem szokás utcai megmozdulásokkal fenyegetni a parlamentet és a kormányt. Nem szokás, tisztelt képviselőtársaim, ha képviselő valaki, nem szokás, mert a munkahelye a parlamentben van. Azzal bízták meg a választói, hogy a parlamentben képviselje őket. Ha többségbe került, kormánypártiként, ha ellenzékbe került, akkor pedig ellenzékiként. Aki képviselőként a parlament ellen támad, kiiratkozik a demokratikus politikusok, sőt a parlamenti tagok sorából. Ezért mondom, hogy ha Orbán Viktornak nem tetszik a parlament, mondjon le a mandátumáról, és parlamenten kívüli képviselheti a véleményét a parlamenttel szemben. Addig, amíg országgyűlési képviselő - itt volt az alkalom, hogy elmondja a véleményét, már megint nem élt vele, azért, mert itt vitatkoznak vele, a téren viszont hosszan ünneplik, ezért aztán azt a megoldást választja. Parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, a politikai viták helye elsősorban a parlamentben van. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezért aztán, ami a bizalmi szavazás első kérdését illeti, képviselőtársaim, és tegyük fel ezt a kérdést: engedünk-e a zsarolásnak? A Szabad Demokraták Szövetsége válasza: nem engedünk a zsarolásnak, nem fogadunk el semmilyen ultimátumot, nem engedjük, hogy a Fidesz túszul ejtse a magyar demokráciát, nem engedünk a félelemkeltésnek, és nem engedünk a polgárháborús logikának. Igent mondunk a parlamentáris demokráciára, ezért az első kérdést illetően a válaszunk a bizalmi indítványra az "igen".

Nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim, a második kérdést! Ez a második kérdés a politika tartalmára vonatkozik. Ami a kormányoldalt illeti, a kormányoldalnak van gazdasági stabilitást és reformokat végrehajtani szándékozó programja, és úgy látjuk, hogy a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elkötelezett a reformok mellett, és ráadásul képes azokat támogatni. Ezért mondjuk másrészt, hogy igennel szavazunk, és megadjuk a bizalmat Gyurcsány Ferencnek.

Tegyük fel a kérdést azonban, hogy mi áll ezzel szemben. Nos, tisztelt képviselőtársaim, lássuk be, a Fidesznek nincs a mai helyzetre programja, sőt nem is volt a mai helyzetre programja. Egy pillanatra térjünk vissza mégiscsak az őszödi beszédhez. Azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy "hazudtam". Fogadjuk el ezt egy pillanatra, annál is inkább, mert úgy látom, hogy elhiszik a túloldalon, vagyis úgy látják, hogy a miniszterelnök őszinte volt. Hogy egy miniszterelnök őszinte, ez olyan felháborodást vált ki, hogy azonnal tízezrek mennek a Parlament elé tüntetni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Elérkezik a katartikus pillanat, és érkezik a válasz a másik oldalról: Orbán Viktor is megszólal, és azt mondja, hogy "mindig igazat mondtam". (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tényleg, tisztelt képviselőtársaim? És a megfigyelési ügy? És az egyszeri nagyarányú adó- és járulékcsökkentés? És a 400 százalékos béremelés? És Kaya Ibrahim és Josip Tot? És a kőbányaügyek? És a 7 százalékos gazdasági növekedés? És az, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve? (Dr. Kontrát Károly közbeszólása.) És az, hogy népszavazás van az önkormányzati választásokon? Ezek, tisztelt képviselőtársaim, csak részei a hazugságsorozatnak, és ennek a hazugsághegynek nem megyek a csúcsára, mert ott már olyan ritka a levegő, hogy meg kellene szakítanom a beszédemet. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.)

A Szabad Demokraták Szövetsége 2005-ben nyilvánosságra hozott programjában és minden olyan megszólalásom esetén személy szerint én is, amikor a kampányban erről volt szó, elmondtuk ezerszer, hogy olyan a költségvetés helyzete, hogy 2006, 2007 és 2008 a stabilizáció és a reformok megindításának az időszaka. S ha ez sikeres, ha ezt jól csináljuk, akkor lehet beszállni abba az adóversenybe, amelyre a környezetünk minket kényszerít. Én azt gondolom, hogy őszintén beszéltünk. Nem véletlenül állítottunk fel ígéretcsövet, ahol bemutattuk a két nagy párt ígéreteit, és azt mondtuk, hogy be kellene fejezni ezen a ponton a versenyt, mert a lehetőségek mindehhez nem adottak.

Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen az igazság egyik szeletét mondta el: nagyarányú fejlesztések lesznek. Igen, és valóban lesznek. Ez igaz volt. Nem mondta meg, hogy ahhoz, hogy ezekkel lehetőségekkel élni tudjunk, milyen lépésekre van szükség, mit kell tenni a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében. Ha ezt nevezzük hazugságnak, és ha Gyurcsány Ferencnek ez a hazugsága, akkor, tisztelt képviselőtársaim, a másik, Orbán Viktor négyszer ekkorát hazudott.

Erre lehet azt mondani, hogy igen, igen, csak nekünk nem mondták meg az igazat, mi nem tudtuk, hogy mi a helyzet. Hát először is, a költségvetésben lévő 1500 milliárdos hiány is már sok volt. Másodszor, tisztelt képviselőtársaim, Orbán Viktor március 2-án a Mokkában, egy televíziós műsorban azt mondta, hogy szerinte 10 százalékos költségvetési hiány várható. Vagyis tudta ezek szerint, hogy milyen helyzetben van a költségvetés - akkor azt is tudnia kellett, hogy mi következik ebből. És tegyük fel akkor a kérdést: mire alapozta az egyszeri nagyarányú adócsökkentést és egyébként nagyarányú támogatásnöveléseket ígérő politikáját? Miért mondta, hogy több mint 4000 milliárd forintot képes szétosztani, mármint hogy persze csak a kampányban. Mire ígért 14. havi nyugdíjat? Hacsak nem a 14. hónapban akarta kifizetni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Semmire nem ígérhette. Semmire. Azért, mert nem volt programja, nem volt olyan program, amit megvalósítani lett volna képes. Vagy még az is lehet: lehet, hogy volt ilyen program, ebben az esetben azonban ezt nem tárta a nyilvánosság elé.

Tisztelt Képviselőtársaim! Olvasom, hogy a Fidesz most hozzákezdett programja kidolgozásához. Ez jó, csak akkor viszont minden, amit ezzel kapcsolatban mondtak, minden, amit Magyarországnak javasoltak, szemen szedett hazugság volt. Íme, tisztelt képviselőtársaim, itt áll előttünk a hazugság csapdája. Az utcai demonstrációk valójában ezt a hazugságot hivatottak elfedni. Orbán Viktor mit tesz? És nem gyalázom, természetesen, nem gyalázni, igaz, nem is dicsérni jöttem Orbán Viktort. (Derültség és szórványos taps a kormánypártok soraiban.) Előállít egy helyzetet, ami alkalmas arra, hogy Magyarországon aláássa a politikai és a gazdasági stabilitást - amikor ez sikeres volt. És nézzük meg: ma a befektetők tartózkodóak Magyarországgal szemben. Ma mindenki azt vizsgálja, hogy mi történt Magyarországon a stabilitással, mi lesz a jövő, és emiatt mindenki kivár.

Előállt tehát a helyzet, ekkor ki kell állni, és azt kell mondani, hogy csőd lesz, válság lesz, összeomlás lesz. Aztán, ha jó sokat mondjuk, akkor mi fog történni? Csőd lesz, válság lesz, összeomlás lesz. És akkor jöhet ő, hogy na, megmondtam! És a tegnapi sajtótájékoztatóján megadta a megoldást is. Tessék visszanézni! Azt mondta: mi a megoldás? A Fidesz. Ja. A Fidesz. (Derültség a kormánypártok soraiban.) És ki a Fidesz? Orbán Viktor. Mi a megoldás? Csináljunk csődöt, aztán utána tényleg ki lehet emelkedni tisztán a habokból, mint a Vénusz, és azt lehet mondani, hogy íme, emberek, itt vagyok, majd én megváltalak titeket. Mitől? Attól, amibe ő sodorta az országot. Csak egyet vegyünk észre! Ha ezt így végigviszi, hosszú távon olyan károkat okoz az országnak, amit nem leszünk képesek nagyon hamar feldolgozni. Ez káros. Ez károkat okoz az országnak. Azok, akik állandóan a nemzetre hivatkoznak, a nemzet számára rendkívül káros politika folytatásába kezdtek bele. Ezt sürgősen abba kell hagyni, tisztelt képviselőtársaim! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Mert lássunk világosan! Lássunk világosan! A tüntetés és az abból időnként kinövő erőszak nem a nép akaratának a megtestesítője, nem a nép akaratának a kifejezője, hanem egyetlen ember hatalmi vágyának a megjelenése, és ez az, amit tudni kell, és ez az, aminek nem szabad teret engedni. Nem szabad, mert senki hatalomvágyának kielégítése nem éri meg az ország nyugalmának és békéjének felforgatását, és nem éri meg a magyar demokrácia veszélyeztetését.

(13.10)

Ezért, tisztelt képviselőtársaim, a Szabad Demokraták Szövetségének szavazata másrészt a gazdaság stabilizálására, a hosszú távú növekedés feltételeinek a megteremtésére és az így megalapozott jövőre, a fejlődő Magyarországra szól. Ez a másik indok, amiért a mostani bizalmi szavazáson igent mondunk, és támogatjuk Gyurcsány Ferencet abban, hogy a programot megvalósítsa. Azért, mert ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, nem látunk más utat. Nem látunk. És én tudom, érzem, hallom az emberek szavát, akik azt mondják, hogy nem erről volt szó, nem ezt mondták nekünk. Igazuk van, erről beszélt hosszan a miniszterelnök: nem volt a politikának bátorsága megmondani, hogy mit fog csinálni, mi fog ebből következni. Nem volt, mert végig kell mennie a politikának is meg a választónak is azon a tanulási folyamaton, aminek a végén nem azok kapják a többletszavazatot, akik populista, demagóg ígéretekkel próbálják megnyerni a támogatást, hanem azok, akik őszintén beszélnek.

Abban bízom, hogy annak a vitának, amiben most vagyunk, ez lesz az egyik legfőbb eredménye: Magyarországon többé következmények nélkül politikus, vaskosat legalábbis, nem hazudhat. (Szórványos derültség.) Igen, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis én úgy látom, hogy az egyik oldal eljut odáig, hogy beszéljünk őszintén, mondjuk meg, hogy miből mi következik, a másik oldal pedig megy a maga által kikövezett utcán, a hazugságok, a demagógia és a populizmus útján. Ez zsákutca, és ebbe a zsákutcába Magyarországot beterelni nem szabad engedni! Ezért kell ma a parlamenti többségnek megadni a felhatalmazást a kormánynak ahhoz, hogy végezze tovább a munkáját, hajtsa végre a programját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor azt is kell látni, hogy az emberek között nagyon sokan csalódottak, és nagyon sokan elégedetlenek. Tulajdonképpen a csalódottságuk oka valóban az őszinte beszéd hiánya. Erről szól egyébként a miniszterelnök őszödi beszéde, erről a szembenézésről. Ki lehet azt forgatni egy-egy mondat kiragadásával, de valójában a lényege ez. Pont a csalódottságra kell reagálnunk azzal, hogy őszintén mondjuk meg, hogy mit akarunk csinálni, mi következik abból, és milyen célunk van az egyébként valóban népszerűtlen, az emberek életviszonyait érintő program végrehajtásával, és őszintén kell róla beszélni.

Őszintén, tisztelt képviselőtársaim, elnézést kérve mindazoktól, akiket a politika félrevezetett; mindazoktól, akik azt gondolták, hogy egyik vagy másik pártra szavazva neki minden problémája megoldódik. Mert sajnos ez nem így van, nem ilyen a helyzet. Ugyanakkor másrészt elnézést kérve tőlük, mégis azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, nincs más út Magyarország előtt. Nincs. Ezen nekünk túl kell jutnunk, újra és ismét, sajnos tizenhat év alatt nem először elnézést kell kérni az emberektől, és kérnünk kell, hogy viseljék el ezt az időszakot; kérnünk kell annak érdekében, hogy valóban megalapozhassuk Magyarország jövőjét, a stabil és fenntartható növekedést, és ezzel legalább gyermekeink és unokáink számára egy lényegesen jobb és több lehetőséget biztosító országot hagyományozzunk, mint amilyenben nekünk volt részünk. Ez ennek a mai szavazásnak a tétje, és ezért szavaz a Szabad Demokraták Szövetsége igennel.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Hozzászólásra következik Semjén Zsolt frakcióvezető úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokaként. (Számos kormánypárti képviselő elhagyja az üléstermet. - Zaj. - Az elnök csenget.) Kérem képviselőtársaimat, hogy akik elhagyják az üléstermet, ezt csendben tegyék. Bizonyára halaszthatatlan közfeladataik vannak.

Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. SEMJÉN ZSOLT, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kuncze Gábor frakcióvezető urat és Lendvai Ildikót hallgatva az az érzésem támadt, hogy itt valamilyen tévedés van, ugyanis abból, ami itt elhangzott, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az MSZP és az SZDSZ frakciója megvonta a bizalmat Orbán Viktortól. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ezt jól látod! Ezt nagyon jól látod! - Az elnök csenget.) Ez egy érdekes dolog, csak az a helyzet, hogy nem ez a mai ülés témája. S ha megengedi, Gyurcsány úr, egy reflexiót tennék ahhoz a bűnbánati mutatványához, amit itt bemutatott, és miután ön rendszeresen szokott bérmálkozni, bizonyára követni tudja ezt a teológiai reflexiót. (Moraj a kormánypártok soraiban. - Szórványos derültség a Fidesz soraiban. - Gúr Nándor: Egyszer! - Az elnök csenget.)

A bűnbocsánatnak van néhány feltétele. Nem árt, kedves képviselő urak és asszonyok, ha ezt meghallgatják; önöknek is jól jöhet még. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Derültség és taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) A bűnbocsánat feltétele a bevallás, a megbánás, a jóvátétel és a penitencia elfogadása. Kedves Gyurcsány Úr! A bevallás nem azonos a lebukással; a megbánás nem azonos egy színházi mutatvánnyal. A jóvátétel tekintetében pedig talán hallott a Bibliában a vámos történetéről - ezt önnek is ajánlani tudom: jóvátételképpen esetleg tegyen valamit vissza a költségvetésbe. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) A penitenciának pedig van egy nagyon egyszerű módja: mondjon le! (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Tisztelt Ház! Nagyon fontos, hogy világosan lássuk és láttassuk, hogy ami történt, az hol történt és mi történt. Nem arról van szó, hogy egy magánbeszélgetés során mondott valamit Gyurcsány úr. Megjegyzem, amit mondott, az egy magánbeszélgetésben sem lenne helyes, de hát a magánbeszélgetések során az ember mondhat olyan mondatokat, amelyekkel nem is teljes mértékben azonosul, csak kipróbálja annak az értékét, annak a használhatóságát; magánbeszélgetésbe sok minden belefér. Akkor se szóltam volna, ha ez egy pártrendezvényen történik, ami szintén nem lett volna helyes, de az bizonyos értelemben mondható, hogy pártnak a belügye. De az a helyzet, hogy ez egy frakcióülésen történt, a frakcióülés pedig a közjog kategóriájába tartozik. Ezért ennek a megítélése sokkal súlyosabb, mint egy pártgyűlésé vagy mint egy magánbeszélgetésé.

Mi történt? Nem arról van szó, és nem az a fő probléma, hogy a miniszterelnök csúnyán beszél - bár megjegyzem, a stílus maga az ember (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) -, hanem a kérdés az, hogy miért hazudott Gyurcsány úr. Leszámítva azt, hogy úgy tűnik, hogy ez mostanában már habituális adottság, ezen túlmenően a lényeg az, hogy azért hazudott, mert kénytelen volt hazudni, mert csődbe vitték az országot. Ennek a csődnek az elleplezésére kellett hazudni, és a hatalom újbóli megkaparintása érdekében kellett hazudni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) És ezzel az a legnagyobb baj, Gyurcsány úr, hogy ezzel ön megsértette a saját miniszterelnöki esküjét. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) És az esküszegés az, ami nem megbocsátható.

A köztársasági elnök úr iránymutatását mi normatívnak tekintjük, nem úgy, mint Kuncze Gábor frakcióvezető úr, aki szemezget belőle, hogy mi az, ami tetszik, és mi az, ami nem tetszik. Mi a köztársasági elnök úr iránymutatása alapján itt vagyunk az Országgyűlésben, de azért hadd mondjam el, hogy fenntartjuk az eredeti álláspontunkat, amelyet Rubovszky György képviselő úr mondott el a házbizottságban. Mégpedig azt, hogy erről az úgynevezett bizalmi szavazásról titkos szavazással kellene szavaznunk. Miért? Azért, mert ha nem ez történik - és úgy tűnik, hogy nem ez történik -, akkor bizony fennáll a veszélye annak, hogy önöket, kedves szocialista képviselőtársaim, megfélemlítik, pressziót gyakorolnak önökre (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Körömi...!), és ha netalán kiszavaznának, akkor retorzióval élnek önökkel szemben. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ez nálatok van! Volt már ilyen! - Göndör István: Ez nem a Fidesz! - Az elnök csenget.) Tehát a mi javaslatunk az önök védelmében lett volna. (Derültség, szórványos taps és közbeszólások a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Képviselőtársaim!

DR. SEMJÉN ZSOLT, a KDNP képviselőcsoportja részéről: A másik: Gyurcsány úr szeret a bátor ember szerepében tetszelegni. Gyurcsány úr, ha ön olyan bátor ember, akkor megkockáztathatna egy titkos szavazást. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(13.20)

Nézze, ha én a saját frakciómnál nem mernék megkockáztatni egy titkos szavazást, abban a percben lemondanék. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Göndör István: Áder János ellenőrzi a szavazólapokat!) Miniszterelnök Úr! Ezt gyávaságnak hívják! (Taps a Fidesz soraiban.)

És ha már ennyire belelkesültek, kedves szocialista képviselőtársaim, azért az a helyzet, hogy önöknek is megvan itt a bűnrészességük, hiszen önök mindannyian végighallgatták azt, amit Gyurcsány úr elmondott. Önök tudván tudták, hogy amikor kampányolnak, hazudnak a választópolgáraiknak a választókerületeikben, és hallgattak.

De van ennél egy még nagyobb probléma, bár ez is nagyon-nagyon súlyos probléma. Nevezetesen, önök most arra készülnek - mint az úgynevezett próbaszavazásból kiderült -, hogy megválasztják miniszterelnöknek Gyurcsány urat ismét. Csak hát az a helyzet, hogy azt gondolom, önöknek morális értelemben nincs erre legitimációjuk. Miért nincsen? Azért nincsen, mert részben önök a mandátumukat annak a szervezett hazugságnak köszönhetik, amelyet Gyurcsány úr akaratlanul leleplezett az őszödi beszédében. (Taps a Fidesz soraiban.) Ezért tehát ez a szavazás fából vaskarika lesz, hiszen érintettek az ügyben, haszonélvezői az ügynek, ezért nincs morális legitimációjuk arra, hogy e tekintetben felmentést adjanak Gyurcsány úrnak.

Engedjék meg nekem, hogy még néhány alapvető kérdésre kitérjek! A köztárasági elnök úr igen pontosan megvilágította azt, hogy itt valóban a parlamentáris demokrácia a tét; az, hogy az állampolgárok hihessenek a parlamentáris demokráciában. Ennek pedig a lényege mégiscsak a társadalmi szerződés gondolata, ami arról szól, hogy van egy választási program, amit egy adott párt meghirdet a társadalom számára. Ez a szerződési ajánlat, és amikor ezt a választópolgárok elfogadják azáltal, hogy megválasztják ezt a pártot, akkor létrejön ez a szerződés.

Igen ám, de önök a szöges ellentétét hajtják végre kormányon, mint amit a szerződési ajánlatukban, a választási programjukban hirdettek. Szó se volt arról, hogy munkanélküliség-növekedést ígérnek, szó se volt arról, hogy az államadósság növekedését ígérik, sose volt arról szó, hogy például a bérek csökkenni fognak, mint ahogy bármelyik választópolgár meggyőződhet erről, ha előveszi a mostani fizetési szelvényét. Ezért tehát ez a szerződés politikai értelemben semmis, mert önök szerződésszegést követtek el a választópolgárokkal szemben akkor, amikor a szöges ellentétét hajtják végre annak, mint amit ígértek a választási programjukban.

Látom, hogy ezen az oldalon a miniszterek közül - úgy látom - csak egy államtitkár asszony van itt az egész széksorból, de ha már a Külügyminisztérium képviselteti magát, akkor hadd mondjak egy gondolatot külpolitikai értelemben is. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk! Halljuk!) Most figyeljenek! (Derültség, moraj.) Az a helyzet, hogy az önök által megválasztott - és most megerősíteni szándékoznak ugyanezt az embert - Gyurcsány úr, csak k... Magyarországról beszélt ebben az őszödi beszédében nem egyszer, nem kétszer, visszatérő fordulatként. Kérdezem, államtitkár asszony, ha mondjuk Ján Slota vagy George Funar ezt mondta volna, abban a percben mindannyian rohantunk volna Brüsszelbe panaszt tenni, hogy hogyan beszélnek ezek a politikusok Magyarországról. Ezek után kérdezem, hogy hogy mehetünk panaszra, hogy tiltakozhatunk, amikor a saját országunk miniszterelnöke durvábban sértegeti ezt az országot és ezt a nemzetet, mint George Funar vagy Ján Slota. (Taps a Fidesz soraiban.)

És kedves szocialista Képviselőtársaim! Elgondolkodtak önök egyáltalán azon, hogy mi végre van ez a rettenetes kapaszkodás, hogy bármi áron, az ország csődbevitelének az árán is hatalomban maradjon ez a kormány? (Göndör István: Mi vittük az embereket az utcára?) Nem látják, hogy arról van szó, hogy a privatizációnak nevezett folyamat során van még olyan vagyon, amit bizonyos érdekcsoportok meg akarnak kaparintani, és amihez önöket biodíszletül használják? A MÁV, az állami erdők, az állami földek... Kedves szocialista Képviselőtársaim! Mi maradt az állami tulajdonból? Hol ez a tengernyi pénz? (Göndör István: Az állami gazdaságokról is beszélni kellene!) Tudják önök, hogy mire készülnek még a privatizáció tekintetében? Nem látják, hogy biodíszletnek használják önöket?

És ha már itt tartunk, nem árt egyébként egy kis történelmi visszatekintés. Akárhogy is nézem, ezt az országot kétszer rabolták ki, nagyjából ugyanaz a kör, érdekcsoport, hálózat, nevezzük bárminek. Ha jól emlékszem olvasmányélményeimből, a második világháború után valami olyasmit mondtak, hogy a magántulajdon rossz, az állami tulajdon jó, és az államosítás jelszavával elvették az emberektől a földjüket, az üzletüket, a házát, kinek mije volt. Most azt mondják, hogy az állami tulajdon rossz, a magántulajdon jó, és éppen most kótyavetyélik el a megmaradt állami vagyont. És ami a vérlázító az egészben, hogy miközben a magyar nép elszegényedik, addig Gyurcsány úr, Kóka úr, Veres úr milliárdos lett (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: És Orbán úr!), bizonyára szorgos munkájuknak és intellektuális teljesítményüknek a következményeként. Az pedig az abszurditás teteje, hogy miután ez a három ember - aki persze jól szórakozik, hiszen milliárdokkal a háta mögött nyilván nem érzik olyan tragikusnak a helyzetet, mint azok az állampolgárok, akik megkapták a fizetésüket, és látják, hogy mennyit vontak le belőle (Dr. Kóka János: Nevetséges!) -, ez a három ember, aki személy szerint felelős azért, hogy ebbe a válságba jutott a hazánk, ez a három ember kéri a felhatalmazást a társadalomtól, hogy majd ők kivezetik az országot abból a válságból, ahova ők taszították. (Taps a Fidesz soraiban.)

Nézzék, van ebben az országban több millió ember, akiről elméletileg elképzelhető, hogy ki tudná vezetni az országot a válságból. Reálisan van sok száz ember, akiről valóban feltételezhető, hogy ki tudná vezetni az országot a mostani válságból. De van három ember, aki fekete-fehéren bizonyította már, hogy erre képtelen: Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Veres János. (Taps a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Ház! Mi a megoldás? (Dr. Kóka János: Mondd el még egyszer!) Egyetlen reális megoldás van: előbb-utóbb egy szakértői kormánynak a felállítása. Miért? Mert válság van, palástolhatatlan a válság. (Zaj. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Bolsevista...) Ez a válság napról napra nő. Ez a válság újra és újra elő fog állni, ezért ebben a formában nem mehetnek tovább a dolgok, mert újra és újra meg fog ismétlődni, és ezért azt mondjuk, hogy meg kell haladni az ország válságára való tekintettel a bal- és jobboldali szekértáborok sáncait. Önök tévedésben vannak! Nem arról van szó, hogy Orbán Viktor azt mondja, hogy ő akar a miniszterelnök lenni. (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Nem! Á, nem!) Nem! Nem arról van szó, hogy mi azt mondjuk, hogy mi akarunk kormányra kerülni. (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Nem! Á, nem! - Az elnök csenget.) Nem, hanem arról van szó, hogy álljon fel egy szakértői kormány, tőlünk akár nevezzenek meg baloldali értelmiségieket, nevezzenek meg baloldali szakértőket, de nevezzenek meg valakit, valakiket, akikről hihető, hogy ki tudják vezetni az országot a válságból, mert másképp nem lehet az emberek bizalmát kérni.

Ezért tehát az ország morális, pénzügyi, gazdasági és politikai válságára tekintettel arra kérem önöket, haladjuk meg a bal- és jobboldal szekértáborát, sáncait (Közbekiabálás az MSZP soraiból: Veled!), és álljon fel egy olyan szakértő... - nem velem, nem velem és nem vele!

ELNÖK: Képviselőtársaim!

DR. SEMJÉN ZSOLT, a KDNP képviselőcsoportja részéről: ...hanem egy olyan szakértőkből álló kormánnyal, akikről hihető az, hogy a szakértelmük, a tekintélyük és a morális tartásuk alapján ki tudják vezetni az országot a válságból.

(13.30)

Kedves MSZP-s és SZDSZ-es Képviselők! Önök - mint ez a próbaszavazásnak nevezett színjáték során valószínűvé vált - meg akarják újfent szavazni Gyurcsány urat Magyarország miniszterelnökének. Ezzel bűnrészességet vállalnak mindabban, ami történt, és magukra húzzák a felelősséget. Ez a döntés körülbelül olyan, minthogyha viaduktépítéssel Matuska Szilvesztert bíznák meg.

Köszönöm. (Hosszan tartó taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Dávid Ibolya frakcióvezető-helyettes asszony, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka. (Zaj. - Az elnök csenget.) Kérem képviselőtársaimat, hogy az ülés és a parlament méltóságát őrizzék meg. Azt hiszem, elég komoly kérdésről van szó.

Frakcióvezető-helyettes asszony, öné a szó.

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma október 6-a van. Október 6-a a magyar nemzet gyásznapja, vagy ahogy Kossuth Lajos fogalmazott, a magyar Golgota emléknapja. Ezen a napon a magyar emberek több mint százötven év óta gyásszal vegyes főhajtással és tisztelgéssel emlékeznek a magyar forradalom és szabadságharc mártírjaira. Akkor, 157 évvel ezelőtt a magyar nemzet hős férfiakat és nagyszerű embereket látott, népét szolgáló, bátor miniszterelnököt. Halált megvető katonai vezetők álltak szemben a szabadságharc nagyhatalmú, de mégis kicsinyes legyőzőivel. Látszatra az győzött, aki halált osztott.

Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Felfordult a világ ma. Nehéz ma az ezeréves győztesről azt mondani, hogy győztes, mert azonnal jön valaki a túloldalról, aki nagyobbat tud kurjantani, és legalább ilyen nehéz kimondani, hogy Aradon veszíteni is győzelem volt. Arad gyászfényében józanításra volna szükségünk. Itt és ma. Méltatlan e naphoz, tisztelt képviselőtársaim, hogy e Ház falai között ma arról folyjék a vita, hogy a politika becsapja az embereket, hogy a magyar ember hogyan válik ellenségévé a másik magyar embernek.

Ugyanakkor az is méltatlan, tisztelt képviselőtársaim, ami ma a Kossuth téren folyik, hogy a Kossuth térre vekkeres, zenés, táncos tüntetésre lehet ezen a napon, a magyar nemzet gyásznapján hívni embereket. Mi több, ezt egy parlamenti párt teszi. (Taps a kormánypártok soraiban.) Szeretném kérni, hogy se örömmel, se tapssal, se füttyel ne jutalmazzák azt, amit szeretnék mondani. Nem lehetett volna egy nappal előbb vagy egy nappal később akár a parlamenti ülést, akár ezt a tüntetést megszervezni, mint október 6-ára, hogy e nap a történelmi csendre, az emlékezésre és a méltóságra szorítkozhatott volna?

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Egy demokráciában a politikus választóitól arra kapja a felhatalmazást, hogy érdekeit képviselje, hogy az ország jövőjét és a fejlődését biztosítsa, magyarul, hogy felelősen politizáljon. Ennek a helye az Országgyűlésben van. A kormánynak kiemelkedő felelőssége van a demokratikus politizálásban, mert a választók többsége bizalmával tisztelte meg őt, ugyanakkor a választók többsége a kezébe is adta ennek a kormánynak az elkövetkező négyéves jövőjét. A kormány elsődleges feladata a politikában, hogy ne veszítse el a hitelét, szolgálja meg ezt a bizalmat, hogy ne próbálja támogatását csalárd eszközökkel, mihaszna ígéretekkel megtartani. Szolgáljon!

Az ellenzék felelőssége éppen olyan komoly, hiszen egy demokratikus jogállamban, az egészséges politikai kultúrában az ellenzéki pártok jelentik a nyilvánosságot, biztosítják az alkotmányos féket, és biztosítják a kormány munkájának az ellenőrzését, nem úgy, ahogy tizenhat év óta a mindenkori ellenzék aknamunkának tartja a saját magatartását, és lehetetleníteni kívánja folyamatosan a mindenkori kormánypártok munkáját. Na de ki felel meg ma ennek az elvárásnak, tisztelt képviselőtársaim? A tömegpártok az elmúlt pár hónapban háborút indítottak a demokrácia ellen, az ország és a polgárság jövője ellen. Licitverseny, cinikus kampány, hamis illúziók kergetése, ügyeskedés és ravaszkodás uralta a politikát. Kétségbeesett harcot vívnak a hatalomért, az önös érdekek érvényesítéséért, és erre a miniszterelnök úr elég sok idézetet mondott bevezető mondatában. Hát ezt hívják felelőtlenségnek. Amíg a kormány hazudott, addig a nagyobbik ellenzéki párt erre újabb hazugságokkal válaszolt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon veszélyes ponthoz érkeztünk. A félrevezetés, majd az ezt követő megszorítások miatt az elkeseredés vállalhatatlan radikalizmus felé vezeti az országot. Egyértelmű, ami az elmúlt demonstrációk alatt történt, az nem a társadalom tiltakozása a megszorítások ellen, az még hátravan. Napról napra növekszik az ország vesztesége, miközben e lázas állapotban napról napra csökken a magyarok érdekérvényesítő képessége a Kárpát-medencében, az Európai Unióban és a világban. Most megálljt kell parancsolni ennek a folyamatnak, mert ez nem megy másként, csak úgy, hogyha tisztességes eszközökkel, a megoldás szándékával tárgyalunk, és egyezségre jutunk itt, amúgy a Parlament falai között és a parlamentáris szabályok alapján.

A mai napon lehetőségünk nyílik értékelni a miniszterelnök munkáját, személyének hitelességét, lehetőségünk van a parlamentben hangot adni felháborodásunknak az országgyűlési választásokon nyertes miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek, illetőleg a kormánykoalícióról kialakított véleményünknek hangot adni. Elmondhatjuk: becsapták a választókat. Gyurcsány Ferenc és a kormánykoalíció gúnyt űzött a bizalom és a felelősség fogalmából. A hangzatos és szemérmetlenül irreális választási ígéreteket félkész reformok követték, majd átgondolatlan megszorító intézkedések. A mai napon az Országgyűlés arról dönt, hogy továbbra is támogatja-e a miniszterelnök munkáját, továbbra is támogatja-e a hazugságot és a koncepciótlan reformok politikáját. A felelős politikus nem mondhat igent a demokrácia megcsúfolására. Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania, mert elvesztette hitelét, megsértette nemzetét. A Magyar Demokrata Fórum ma nemet mond erre a politikára, nemet mond a miniszterelnök félrevezető taktikázására.

Tisztelt Képviselőtársaim! A változásra és a reformokra nagy szükségünk van. Az ország fejlődését és költségvetési stabilitását nem érhetjük el a politikai egyensúly megteremtése nélkül. 2006 tavaszán a Magyar Demokrata Fórum azt mondta, a választások után az első feladatunk az, hogy rendet kell tenni a költségvetésben, mert különben nagy baj lesz. A megszorító intézkedésekre szükség van, de csak ésszerű formában. A megszorítás önmagában nem lehet semmiféle politikának célja, kizárólag valami érdekében történhet.

A Magyar Demokrata Fórum az új jobboldal programjával egy olyan megoldást, egy olyan programot kínál, amelyre az elkövetkező évek politikájának alapulnia kellene, amire egyébként Magyarország jövője is épülhet: a polgárosodásra, a középosztály megerősítésére. Megalkottuk hétpontos politikai alternatívánkat, amelyben meghatároztuk, hogy mely intézkedések jelentenék a költségvetési stabilitás s egyben a gazdasági és társadalmi egyensúly zálogát. Először is a kisebb, de hatékony államot kell megteremtenünk, ahol ugyanúgy a teljesítményelv a meghatározó, mint a magánszférában. A kormány által képviselt, fűnyíróelvre épülő létszámcsökkentés tévút. A létszámcsökkentés csak mélyreható elemzésekre épülő reformok során alkalmazható eljárás. Ma a kormány minden területen, az egészségügytől az oktatásig változtatást akar, de csak a kapkodást látjuk. A válságkapkodás helyett tehát hatástanulmányokra épülő, átgondolt reformokra van szükség.

Ha azonban ésszerűen megtervezzük a reformokat, és azokról őszintén beszélünk az emberekkel, azokkal az emberekkel, akik a vállukon viselik az átalakulás minden terhét, akkor meggyőződésem, hogy ezeket a lépéseket elfogadják, sőt mi több, fel lehet gyorsítani. Mindannyiunknak ez az érdeke. Ma nemcsak a jövőkép hiányzik, az elkötelezettség is a polgárosodott nemzet megteremtése mellett.

(13.40)

Ehhez azonban több levegőt kellene biztosítani a magyar gazdaság szereplőinek. Az adórendszert teljes szemléletváltással kell átalakítanunk. A központi újraelosztás helyett az "aki többet dolgozik, annál több maradjon", illetőleg az "aki többet dolgozik, annak több jár" elvét kell alkalmazni. A középosztály megerősítése érdekében a fogyasztási adókra kell a hangsúlyt tenni, cserében csökkenteni a munkavállalókat, a munkaadókat, a megtakarításokat sújtó terheket és az egyensúly megteremtése után be kell vezetni az egykulcsos adót is. A privatizációt folytatni kell, de ebben lehetőséget kell biztosítani a középosztálynak. A költségvetési szempontok mellett az is cél, hogy a jelenleg eladó állami vállalatok minél nagyobb részben magyar kisbefektetők kezébe kerüljenek.

Magyarországon nincs többé hely piac- és kapitalizmusellenes hangulatkeltésnek se a baloldalon, se a jobboldalon. Tiszta versenyre van szükség, és ennek érdekében fel kell állítanunk az Európai Unió több országában is jól bevált tiszta kezek hivatalát. Higgyék el nekem, sokkal bátrabban kellene fellépni a korrupció ellen ma Magyarországon.

S végezetül a politikai egyensúly megteremtése érdekében elsődleges feladatunk, hogy új fejezetet nyissunk a pártok közötti párbeszédben, hiszen az ellenségeskedés már gátat szab a fejlődésnek Magyarországon, akadályt emel az uniós források hatékony kihasználása elé. Be kell fejezni a magyar közéletben azt a buta politikai szerepjátszást, amely ciklusról ciklusra alakult ki az elmúlt időszakban, s amely lehetetlenné teszi a tisztességes együttműködést, és ma már olyan gátakat szab, ami a versenyképességünket is bénítja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr a beszédében élt egy fordulattal, és bocsánatot kért. A Magyar Demokrata Fórum ezt várta a botrány kirobbanásának a pillanatától, de nemcsak várta, hanem ezt kértük a miniszterelnök úrtól, s talán ezzel kellett volna kezdenie a védekezését. A Magyar Demokrata Fórum sajnálja, hogy Gyurcsány Ferenc bocsánatkérését végül csak az eldobott kődaraboknak, a tüntetéseknek és a mai fenyegető anarchiának sikerült kikényszerítenie.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalásokra kerül sor a rendelkezésre álló időkeretben. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az írásban előre jelentkezett felszólalók mindegyike visszalépett, így kérem, hogy gombnyomással jelezzék felszólalási igényüket. Ennek megfelelően megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr.

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ha megengedik, először néhány eddig elhangzott dologra szeretnék reagálni.

Navracsics frakcióvezető úr tett ma egy kijelentést, amelynek a valóságtartalmával kapcsolatban valóban merülhet fel kétség. Frakcióvezető úr, szeretném egyértelművé tenni, hogy a Pénzügyminisztérium mind ebben az évben, mind az elmúlt évben minden egyes hónapban az előre közölt publikációs naptár szerinti időpontban nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyeket a költségvetésről, a fő folyamatokról Magyarországon nyilvánosságra kell hozni. Ez a naptár januárban közzétételre került, és pontosan tartalmazta azt, hogy minden hónapban az adott hónap ötödik munkanapját követő első munkanapon kerül közzétételre ez az adatsor. Nem követi ezt el minden magyar közintézmény. Nagyon sok magyar közintézmény, amely független a kormánytól, nem tesz közzé ilyen publikációs naptárt, hanem véletlenszerűen hoz információkat nyilvánosságra, de a Pénzügyminisztérium nem ezt teszi. Nem merült fel, tisztelt frakcióvezető úr, egyetlenegy alkalommal sem kétely sem belföldön, sem külföldön a nyilvánosságra hozott adatok tartalmával, hitelességével kapcsolatban. Kérem, hogy ezt vegye figyelembe.

Ezenkívül, miután ön hivatkozott egy olyan dologra is, amely elkerülte a figyelmét, szeretném felhívni az ön és a nyilvánosság figyelmét is egy tényre. 1998 decemberében a parlament elfogadta az államháztartási törvény módosítását. Ebben rögzítésre került egy olyan kötelezettség, amely szerint minden egyes választási évben a választások első fordulóját megelőző harminc nappal nyilvánosságra kell hozni az államháztartás, valamennyi minisztérium legfontosabb adatait. 2000. december 8-án az akkori parlamenti többség ezt a pontot kivette az államháztartási törvényből, azaz hatálytalanította. Ennek megfelelően 2002-ben nem is történt ilyen nyilvánosságra hozatal a választásokat megelőzően. 2002 őszén az akkori parlamenti többség az államháztartási törvényben ismét szerepeltette ezt a pontot, és ennek megfelelően - meg lehet ma is nézni - a Pénzügyminisztérium honlapján március 10-ével valamennyi államháztartási adat pontosan nyilvánosságra került. Nem mondom, hogy olvasmányos a szöveg, de minden további nélkül végignézheti mindenki. Ennélfogva szeretném, ha a pontos adatközlés hitelessége nem kerülne kétségbevonásra.

Semjén frakcióvezető úr két megjegyzésére szeretnék reagálni. Azt gondolom, frakcióvezető úr, hogy ki mint él, úgy ítél. Ön a szavazás mikéntjével és módjával foglalkozott mai hozzászólásában. Szeretném önt és a képviselőtársakat is emlékeztetni a köztársaságielnök-választás során a Parlament Duna-parti folyosóján lejátszódott eseményekre. Azt gondolom, nem kell ezzel kapcsolatban egymásnak semmi többet mondanunk, az pontosan elég tanulság volt valamennyiünknek abból, hogy milyen is a Fidesz szempontjából a titkos szavazás Magyarországon. (Taps az MSZP soraiban.)

A képviselő úr meglehetősen pontatlan információkat közölt a nyilvánossággal a vagyoni állapotomról, a vagyoni helyzetemről. Szeretném a frakcióvezető urat azzal kapcsolatban meginvitálni, hogy majd ha ön kilencéves korától kezdődően minden nyáron, minden télen és minden ősszel annyit dolgozik a háztáji gazdaságban, mint amennyit én dolgoztam, ha majd ön annyit vállal a családjával együtt, mint amennyit a nagyapámmal, az édesapámmal és a családommal én vállaltam, ha majd ön annyit fog tenni ezeknek a javaknak a megszerzéséért, és netalántán megörökli a szüleitől - azt persze nem kívánom önnek, hogy örökölnie kelljen azért, mert meghalnak a szülei -, akkor tegyen szóvá ilyen dolgokat. Egyébként azt kérem, hogy ne tegyen szóvá, mert nagyon-nagyon furcsa megszólalás volt az, amilyen módon fogalmazott, ahogy három kormánytag vagyoni helyzetének a megszerzését furcsaképpen mutatta be. Én meghívok mindenkit, csinálják velem együtt végig, és ha végigcsinálták, majd tudni fogják, mit ér az a munka, ami mögöttünk van. Nagyon kérem, hogy ezt tartsa be ön is. Én pontosan bevallottam akkor, amikor az első vagyonbevallás volt mindannyiunknak. Azóta is pontosan bevallom, és nem szeretném, ha ön ezzel kapcsolatban ilyen kételyeket ébresztene, mert nincs megalapozott oka arra, hogy ilyet ébresszen. Én erre sohasem szolgáltam rá, nem is fogok rászolgálni, és szeretném, ha ön ezt nem vonná kétségbe. Még egyszer mondom, csinálta volna velem bárki végig ugyanúgy, mint ahogy én végigcsináltam. Örömmel veszem ma is, ha beszáll a munkába. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

S végül: válság van-e, tette fel, illetve közelítette meg a kérdést. Azt tudom erre válaszolni, hogy válság akkor lesz, ha nagyon sokszor el fogja mondani valaki, és ha olyan helyzetet teremtenek az utcán, hogy Magyarországról korábban soha nem látott képeket közvetítsenek a világ televíziói, hogy Magyarországról olyan képeket tudjanak mutatni, amelyek valóban aggodalomra adnak okot. Olyan képeket, amelyek alapján rengeteg befektető, rengeteg Magyarországon munkahelyet teremtő és Magyarországra tőkét invesztáló partner tette fel azt a kérdést nekünk, hogy mi történt itt, nem voltunk ehhez hozzászokva. Azt gondolom, nagyon nagy mértékben rontja az ország megítélését, nagyon nagy mértékben rontja a magyar gazdaság fejlődési potenciálját, ha ilyenfajta helyzetekkel találkoznak a befektetők, ha találkozik a világ, ha találkoznak az elemzők.

Éppen ezért azt kérem mindenkitől, hogy azzal a felelősséggel közelítse meg ezt a kérdést, azzal a felelősséggel vigyen az utcákra embereket, azzal a felelősséggel teremtsenek időnként kezelhetetlen helyzeteket, hogy ezt kockáztatják mindannyian, nagyon sok munkahelyet és nagyon sok befektetést Magyarországon. Amikor a stabilizációs programot ismertettük, amikor a konvergenciaprogramot kidolgoztuk, akkor sokféle kétely és sokféle bizonytalanság elhangzott.

(13.50)

E bizonytalanságok és kételyek nagyon furcsa módon abban a pillanatban, ahogy egy politikai bizonytalanság lett jelen ebben az országban, egészen megváltoztak. Ettől kezdve azok, akik korábban még kritizálták ezeket a programokat, egyértelműen nyilatkoztak arról, hogy ez a program igenis egy értékes és reális program. Azok, akik korábban ennek a programnak bizonyos elemeit meg akarták változatni, egészen másként ítélték már meg ennek a programnak a tartalmát és a megvalósíthatóságát. Úgy gondolom, legyen figyelmeztető mindannyiunk számára, azon politikusok számára, akik úgy gondolják, hogy más eszközökkel kell elérni céljaikat, hogy igen nagy kockázatot vállalnak ezzel, nem saját maguk, nem is saját pártjuk, hanem az ország szempontjából nagy kockázatot.

És ha megengedik, két idézettel szeretném zárni a hozzászólásomat. "Lát-e lehetőséget arra, hogy az államháztartást egy másfajta gazdasági program segítségével tegyék rendbe?" - kérdezi az interjút készítő. A válasz: "Sajnos azt kell mondjam, hogy ennek a programnak legfeljebb egyes részleteit szabad módosítani. Azt lehet mondani, hogy nem ezt az adót emeljük, hanem egy másik adót emelünk, vagy nem itt fogjuk vissza a költekezést, hanem ott fogjuk vissza a költekezést. Az idei 10,1 százalékos államháztartási hiány mielőbbi csökkentése, az államadósság növekedésének megakadályozása, a magyar gazdaság mielőbbi helyreállítása megkerülhetetlen."

A kérdés: "Gondolja, a felzárkózási programot veszélyeztetné egy esetleges kormányváltás?"

"Nem tudom, nem vagyok a magyar belpolitika szakértője, és nem szeretnék beszállni a Magyarországon folyó politikai vitába. Mindenesetre azt gondolom, hogy a jövőben kormányzó erőnek is ezt a programot kellene követnie. Ezeknek a kiigazításoknak nincs alternatívájuk. Azonban bárki is legyen kormányon, ha ezt a programot nem fogadja el, akkor azzal a magyar embereknek nagy szenvedést fog okozni." A válaszadó, Almunia úr a magyar konvergenciaprogram bizottsági elfogadását követő napon adta az interjút.

Azt gondolom, valamennyiünk számára figyelmeztető lehet az a vélemény, amely a konvergenciaprogram részleteinek itteni ismertetése nélkül is kell, hogy meghatározza a következő időszak cselekvéseit Magyarországon.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most ötperces időkeretben, miután az MSZP képviselőcsoportja a független képviselő 2 percéhez átadott 3 percet a saját időkeretéből, tehát ötperces időkeretben megadom a szót Gyenesei István független képviselő úrnak. Parancsoljon!

DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyrészt köszönöm az időkorlát alól való felmentést. Ugyanúgy köszönöm, mint ahogy korábban a Fidesz képviselőcsoportjától kaptam két alkalommal hasonló lehetőséget.

Soha olyan aktuálisak nem voltak Seneca szavai, mint amilyen éppen itt és most, a magyar parlamentben: "Hívd segítőtársul a bölcsességet!" Nem kétséges, érthetőek az indulatok, de a megoldásnak esélyt adni, ez az egyetlen érdemes dolog, és ez az egyetlen járható út, méghozzá praktikus megoldást kell keresnünk, és praktikus megoldást kell találnunk.

Mindenekelőtt fontos tisztázni azt, mit jelent ma itt a parlamentben egy igen, és mit jelent egy nem. Ha e kérdésben volt dilemmám ez ideig, ezt eloszlatta az a féltés, amit a somogyi településeket járva az elmúlt napokban és hetekben tapasztaltam. A véleményem nem személyfüggő. Ez lenne akkor is, hogyha a kormányfői székben fordított lenne a szereposztás.

Akkor vagyunk kellően bölcsek, ha nemcsak azt mondjuk meg, mit nem akarunk, hanem világosan megmondjuk azt is, hogy helyette mi vagy ki garantálja a jobbat. A jelenlegi labilis egyensúlyi állapotunkon vélt vagy valós sérelmek miatt felelőtlenség tovább rontani.

Van két felneveletlen gyermekünk: az egyiket magyar jövőnek, a másikat magyar demokráciának hívják. Kicsit retardáltak szegények, de a mieink. Közösen hoztuk össze, és nem cserélhetjük ki őket. Elsődleges felelősségünk a gyermekeink iránt van, és itt most segíteni kell.

A kérdés úgy tehető fel a legpontosabban, hogy bízzunk-e a kormány gazdasági folyamatokat kiigazító, az állam működését megreformáló programjában. Erről szavazunk ma, nem a legitim és legális kormány alternatívájáról. Erről is lehetne bőven mondanivalónk, de ez más lapra tartozik.

A mai döntésünk politikai köntösbe kényszerített gazdasági kérdés, ez világos. Ha kinézünk az ablakon, remélhetőleg ott sem lesz sötétebb a kép. Úgy tűnik, ma nincs a jelenlegitől eltérő, életképesebb program. Tudjuk, az Unió befogadta azt. A makrogazdasági szakemberek pedig még feszítettebb tempót diktálnának az államköltség lefaragására. Ezt meghallgatni lehet, de megfogadni már nem - nincs rá több erő, nincs rá több tartalék.

Az őszödi beszédről csak annyit, hogy egy kis jóindulattal akár nyílt színi gyónásnak is tekinthető. Ami azonban abban elhangzott, az nem más, mint az elkövetett bűn drasztikus, szókimondó beismerése. Mi több, a jövőre nézve talán benne van az is: a bűnre vezető alkalmat elkerülöm.

Magyarország miniszterelnökének stabilitása ma Magyarország stabilitásának biztosítéka. Ezt nem kockáztathatjuk. Miniszterelnök Úr! Kérem, és általam sokan kérik önt, fordítson több figyelmet a szövetségesek körének bővítésére, és ahol nem muszáj, ne nyisson új frontokat! Ehhez jó alap a mai beszéd. Ezen a úton haladjon tovább!

Az őszödi beszéd nyelvészeti és retorikai értékelését pedig a továbbiakban bízzuk a szakemberekre; hatásának megítélését pedig a választópolgárokra, akik majd mérlegelnek, és meghozzák a döntést, ahogy a demokráciában ez szokás: az urnáknál, és remélhetőleg csak 2010-ben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból. - Folyamatos zaj.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik, és megadom a szót Kóka János miniszter úrnak. Parancsoljon! (Megkocogtatja a csengőt.)

DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt bármit mondanék, egy bejelentéssel kell kezdenem. Több hónapos biztató tárgyalások után a tegnapi napon az egyik lehetséges nagybefektetőnk, amelyik sok tíz milliárd forintnyi befektetéssel, sok száz munkahellyel jelentkezett, és jó esélyünk volt arra, hogy mi nyerjük meg, egy másik kelet-közép-európai országgal kezdeményezett befektetési tárgyalásokat, jelentősen elbizonytalanodva azoktól az eseményektől, amelyeket, tisztelt ellenzéki képviselőtársak, önök generáltak a budapesti utcákon. (Moraj az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Mélységesen sajnálom, hogy ez történt, mert egészen addig, amíg valaki saját maga a társasházi lakásában, mondjuk, felszedi a parkettát és felgyújtja, addig az a magánügye, amikor ezt a társasházi lakás lépcsőházában teszi, mindannyiunk közös értékeit veszélyeztetve, az már a közösség ellen elkövetett bűn.

Arról szeretnék beszélni, miért gondolom úgy, hogy igennel kell szavaznom liberális képviselőtársaimmal együtt, amikor szavazásra kerül sor. Nem az a kérdés ennél a szavazásnál, hogy mit gondolunk Gyurcsány Ferencről, hogy Gyurcsány Ferencet szerethető politikusnak tartjuk-e vagy sem. Az sem kérdés, hogy az elmúlt négy év kormányzását hogyan ítéljük meg. Az sem kérdés, hogy ki képviselte jobban az igazságosságot, a gazdaság érdekeit, hiszen ezt a választók áprilisban eldöntötték. A választók áprilisban úgy döntöttek, hogy a kormány jobb volt kormánynak, mint amennyire jó volt az ellenzék ellenzéknek.

A szavazás szerintünk két dologról szól. Az egyik, hogy Gyurcsány Ferenc a jövőben alkalmas-e a miniszterelnöki szerepre vagy sem. Amikor ezt az SZDSZ politikusai megítélik, akkor nem egyfajta idealizált képből indulnak ki, és ehhez hasonlítják a jelenlegi miniszterelnököt, hanem hogy ez a miniszterelnök képes lesz-e végrehajtani a kormánya élén azokat a változásokat, amelyeket végre kell hajtani.

(14.00)

A másik dolog a reformmal és a stabilizációs programmal függ össze. Az SZDSZ reformelkötelezett párt. Az SZDSZ azért van a koalícióban, hogy segítsen a reformot és az egyensúly politikáját végrehajtani a miniszterelnöknek és a nagyobb koalíciós partnernek. Úgy látjuk, hogy a megszorítások, bár soha nem lehetnek népszerűek, mégis szükségesek. Az SZDSZ úgy gondolja, hogy a megszorítás, a stabilizáció, a reformok politikája nem mellékhatása, hanem célja ezeknek az éveknek.

Bizalmat szavazunk tehát a miniszterelnöknek, mert a reformok lényegét tekintve egyetértünk. Mindketten tudjuk, hogy a modern politika legfontosabb kérdése az, hogy meddig terjedjen az állam gondoskodása, és hol kezdődjék az egyén felelőssége. Gyakorlatilag minden fontos ügy hátterében ez a kérdés áll. Vehetjük az időskori ellátást, az egészségügyet, az oktatást, lakóhelyünk tisztaságát, a kreatív gazdaság kérdéseit, a művészeti élet sikerét, mindegyik kérdésben azt kérdezzük, meddig terjed az állam felelőssége, és hol kezdődik az egyéné. Ez a kérdés dominálja az Egyesült Államok Európa-politikáját, és úgy tűnik, hogy ez a kérdés tesz annyi embert izgatottá és ingerültté Magyarországon is. Sokan frusztráltak, vannak, akik az utcára mennek, mert nehéz szabadulni az állami gondoskodás hamis illúziójától. Ezért szoktak tiltakozni egyébként Európa nagyon sok országában, most például a békés Dániában, ahol balatonőszödi beszéd nélkül is 75 ezer ember vonult utcára, mert a dán kormány kevesebb pénzt akart költeni bölcsődékre, iskolákra.

A miniszterelnök mindaddig élvezi a bizalmunkat, ameddig folytatódik a reform, ameddig demokrata, ameddig képes úgy levezényelni a reformokat, hogy a demokrácia procedurális szabályai semmilyen formában sem sérülnek. Maradtak még hazugságok, miniszterelnök úr. Ilyen évtizedes hazugság például a párt- és kampányfinanszírozás kérdése is. Kérem, közös erővel számoljuk fel ezeket a hamisságokat is.

Amikor én liberális miniszterként, gazdasági miniszterként, arccal és névvel is arra szavazok, hogy Gyurcsány Ferenc maradjon a miniszterelnök, akkor azt abban a meggyőződésemben teszem, hogy az általam ismert gazdasági vezetők, külföldi befektetők, pénzpiaci elemzők, külföldi nagyvállalatok többsége is a stabilitás pártján áll. Magyarország nemzetközi tekintélye forog kockán, és már most kimutatható károkat szenvedett. Ezt a kárt közösen okozták azok, akik a TV székházát megostromolták, autókat gyújtottak fel, utcakövet dobáltak, és azok is, akik egészen más eszközökkel igyekeztek destabilizálni az országot. Az utcai zavargásoknál is nagyobb veszély, hogyha az ellenzék azt sugallja, hogy lehet olyan forgatókönyv, amely letéríti az országot a stabilizáció és a reformok útjáról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék destabilizációs politikájának különféle megnyilvánulási formái, következményei már most számszerűsíthetők. Számszerűsíthetők például a turizmusban, ahol csak a szállodaiparban eddig több mint 280 millió forint kárt szenvedett az ország azáltal, hogy mintegy kétezer vendégéjszakát mondtak le Magyarországon, elmaradtak ezenkívül konferenciák, kongresszusok is, amelyeket eredetileg Magyarországra szerveztek volna. Ezenkívül ez a viselkedés, a destabilizációs politika veszélyezteti a tőkebefektetéseket is; azt is, amivel kezdtem, és azt a több mint száz egyéb projektet, amelyek a kapuink előtt vannak. 1600 milliárd forintnyi befektetés, sok tízezer munkahely sorsa a kérdés. Ezek a befektetők arról akarnak dönteni a következő hetekben, hónapokban, hogy Magyarországot választják, vagy esetleg Kelet-Közép-Európa más országát; azt a Magyarországot választják-e, amelynek eddig az volt a határozott versenyelőnye, hogy itt politikai stabilitás és nyugalom van.

Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Ezt a nyugalmat, ezt a versenyelőnyt veszélyeztetik önök akkor, amikor utcai politizálást folytatnak a parlament helyett. A befektetők magatartása nagyon is racionális. A pénzügyi befektetők akkor tartják bent Magyarországon a pénzüket, ha emelkedő kamatokkal ellensúlyozzuk azt a többletkockázatot, amelyet a politikai bizonytalanságnak köszönhetünk. Ez a kamatfelár pedig, tisztelt képviselőtársaim, sok tíz milliárd forintjába kerülhet a magyar költségvetésnek. A reálgazdaság befektetői azok, akik tőkét hoznának Magyarországra, munkahelyet teremtenek, ők pedig vagy kivárnak, elhalasztják a döntésüket, rosszabb esetben más országokkal kezdenek tárgyalásokat, vagy, ha már itt vannak Magyarországon, akkor nem döntenek úgy, hogy Magyarországon fektetik újra be azokat a jövedelmeket, amelyeket Magyarországon megtermeltek.

Mindez elsősorban az önök által nagyon tudatosan képviselt destabilizációs magatartásnak köszönhető. Egy olyan helyzet felé sodródunk, amikor egyre több ember már a személyes, családi és anyagi létbiztonságát, a közeljövőjét is kezdi félteni. Számos ismerősömtől, számos kollégámtól hallottam olyat az utóbbi napokban, hogy várjuk meg a pénteket, és csak utána döntsünk egy utazásról, egy nagyobb vásárlásról, vagy utána kezdjünk bele egy komolyabb munkába. Már nem a holnapután nehézségeiről, nem a gázárról, a tandíjról, nem az oktatás, az egészségügy átalakításáról, ennek nehézségéről folyik a vita, hanem az emberek egy ilyen instabil - tudatosan instabillá tett - helyzetben a holnaptól félnek. Vissza kell adni nekik a nyugalmat.

Végül szeretnék kitérni egy politológusi értelmezésre, amely arról szól, hogy a Fidesz nagy hibát követett el, amikor ultimátumot intézett a kormánypártokhoz, hogy váltsák le Gyurcsány Ferencet. Többen azt mondják, hogy ez Orbán Viktor egyik legnagyobb hibája volt, hiszen ez nagymértékben összetartja a kormánypártokat. Én nem hiszek ebben. Határozottan úgy gondolom, hogy ez egy tudatos stratégia része. Hiszen önöknek az a jó, hogyha ennek a kormánynak a vezényletével folyik tovább a kormányzás, időt adva önöknek, hogy destabilizáljanak, hogy mindent megpróbáljanak összerombolni - főleg a külföldi hitelünket -, hogy tényleg bekövetkezzen, beteljesüljön az a jóslat, amit önök vetítenek elő, hogy aztán Orbán Viktor lehessen az a személy, aki látszólag ettől megmenti ezt az országot. Nagyon veszélyes játék! A magyar gazdaság fizetheti hosszan ennek a politikának a milliárdos kárait. Mi már látjuk, hogy amikor Orbán Viktor puskaporszagot érzett, akkor a saját lőporos hordóinak szagát érezte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy többször bukott, egykori miniszterelnök úgy akarja átírni a parlamentarizmust, mintha egy futballmeccsen azzal fenyegetné az ellenfelet, hogy ha nem vonul le a pályáról, akkor behívja saját szurkolóit a gyepre, akik majd lekergetik az ellenfelet. A Fidesz képviselőcsoportjában el kellene dönteni, hogy a Fidesz parlamenti vagy parlamenten kívüli pártként kíván politizálni.

Tisztelt Ellenzék! Fel szeretném hívni a figyelmüket, hogy egy meccs 90 percig, egy parlamenti ciklus pedig négy évig tart. Kérem önöket, állítsák át az óráikat, még körülbelül 1290 nap van hátra a következő parlamenti választásokig.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Boross Péter, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem felhőtlen öröm szót kérni és szót kapni e sztereotípiákkal terhelt különböző előadmányok között, és azt hiszem, levonhatjuk azt a következtetést, célszerű lenne az elnökségnek azt javasolni, hogy nem "a vitát megnyitom", hanem "helyt adok a monológoknak". Akkor közelebb állna az igazsághoz mindaz, ami itt a Házban elhangzik.

Hölgyeim és Uraim! Nem véletlen - és nem lehet véletlen -, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöke utalt egyedül hozzászólásában október 6-ára, a gyásznapra. Nagyon jelentős dolog ez, és nagyon keserű. Akkor, amikor valakik kitűzték, hogy ma a parlament e tárgyban összeül, gondoltak-e arra? Akik kitűzték, hogy a téren nagygyűlést tartanak, megfordult-e az agyukban, hogy október 6-a nem erre való? Október 6-a az emlékezés és a tisztelet napja!

(14.10)

Az a gyanúm, hogy sem a döntőkben, sem tanácsadóikban azért nem merült fel ez a dátum, mert elsikkadt itt az évek folyamán. Ahogy eszményeinkkel baj van, úgy tévedünk. Tessék megnézni a televíziók mai műsorát, a dicséretes Duna Televízió kivételével miként hajtanak fejet október 6-a emléke előtt. Szeretném nagy hangsúllyal mondani, pedig nagyon jó volna, hogy egy történelmet bizony nem megfelelő hűséggel és alapossággal tanult generáció ismét ezen a napon átmenne azon a stúdiumon, hogy mit is jelent az a bizonyos kétszázezer, amit Kossuth apánknak ott megajánlottak, miért volt Deák Ferenc '49 januárjában Windischgrätznél, és hogy járt. És sok minden mást mondhatnék még, ami alig van bent, elnézést kérek, de a tisztelt jelen lévő generáció tudatában vagy nagy részének a tudatában. Próbáljunk kicsit többet áldozni eszményeink előtt!

A másik: felvetem e pillanatban itt és e helyt, hogy alkalmas-e a jelenlegi politikai generáció arra, hogy október 23-ának 50. évfordulóját kellő méltósággal megünnepelje. (Taps az MSZP soraiban.) Alkalmas-e? Mi történik? Több mint ötven állam- és kormányfő érkezik, köztük három koronás fő is ide. Miért jönnek ide? Hogy fejet hajtsanak egy olyan jelentőségű történelmi esemény előtt, amelyet mi, magyarok hajtottunk végre. Azért jönnek, hogy pátosszal és tisztelettel emlékezzenek, hogy volt egy ilyen lélekszámú nép, amelyik akkor azt merte, amit mert, egyedül a világon. És amikor ide jönnek, zűrzavar, rendetlenség és otrombaság is fogadhatja őket.

Nem merül fel a kérdés, hogy így nem vagyunk alkalmasak egy ilyen évforduló megünneplésére? Nem kell feltenni a kérdést, hogy jobb volna, ha nem jönnének? A kísérő újságírók nem a pátoszos beszédeket, de nem ám, hanem azokat a kuriozitásokat röpítik majd világgá, amelyek megint csak feketíthetik a nemzetet. Vagyunk-e elég komolyak a helyzethez és a történelmi időkhöz képest?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A napirend itt teljesen világos. Miniszterelnök úr bizalmat kért. Itt elhangzott már a Magyar Demokrata Fórum álláspontja, elmondom a személyeset is: én nemmel fogok szavazni, miniszterelnök úr. (Taps az MDF soraiból.) Nemmel fogok szavazni, és nem az őszödi beszéd miatt. Azt még szégyellem is, mint minden más kilopott iratot, adatot, amivel képesek élni emberek, képesek a politikai ellenféllel szemben lopott anyagot felszolgálni, felhasználni. Nem először! Nem először! Én ettől borzadok. Nem ez az ok tehát. Egyébként végtelenül sajnálom, hogy miniszterek és miniszterelnökök lebuktatására feketén felvett anyagot használnak manapság, és nosztalgiáim vannak olyan idők után, amikor legalább mutatós kéjnőket használtak erre a célra. (Nagy derültség és szórványos taps.) Végzetnek és halálnak is szebb lenne.

És nem azért, mert van a csomag. Sok vonatkozásban magam sem értek egyet a csomag belső tartalmával, de kényszerével igen. Felelőtlen mindenki, aki az ellenkezőjét állítja. Hogy a terhek hová kerülnek, hogy a kiadások hol csökkennek, az vita tárgya. Sajnos, nem volt vita tárgya. De magával a kényszerítéssel magam teljesen tisztában vagyok. Szeretném ezért nyomatékkal aláhúzni, az egész választási kampányidőszakban a Magyar Demokrata Fórum vezetői és jómagam is, aki már vezető sem vagyok, számtalan televíziós és egyéb vitában hangsúlyoztuk, hogy abba kell hagyni az ígéreteket. Ezek a felelőtlen ígéretek alaptalanok. Ennek ellenére mindez nem történt meg.

Egy dolgot nem lehet állítani: létező politikus nem tudta, hogy baj van. Minden valamirevaló politikus tudta, hogy nagyon nagy baj van. Azon lehetett vitatkozni, hogy 7 százalék lesz vagy 10, mint utólag kiderült. De ne ámítsuk magunkat azzal, hogy itt volt olyan naiv! Mert ha volt, akkor javasolom eltávolítani a politikai körökből - akinek annyi sütnivalója nem volt, hogy ezt világosan lássa, az még további károkat is okozhat. (Derültség.) És ezért fogok nemmel szavazni, amellett, hogy méltányolom miniszterelnök úr kissé elkésett bocsánatkérését. Más hangulata lett volna ennek, ha korábban és idejében hangzik el.

Hölgyeim és Uraim! Az ország nehéz helyzetben van, erre apellálok. Itt a pártdühök szétfeszítenek mindent. Itt nem is számít, hogy most milyen ügy, egy nemzet, egy haza szolgálatában állunk. Nem számít elsődlegesnek. Ostorozás van, változatos fordulatokkal. Nem túl elmések, gyakorta van ismétlődés ezekben a jelző- és egyéb osztogatásokban. De egy dolgot tökéletesen tisztán kell látnunk: aki ma azt hiszi, hogy a kényszerlépések elkerülhetők, az valóban kárt tesz az országnak. Aki azonban azt hiszi, hogy a reform annyit jelent, hogy totálisan nekirohanok mindennek, az pedig téved, miniszterelnök úr; ezt én kihallottam abból, amit ön elmondott. Nem lehet totálisan, minden eresztékében megrázni azt a házat, amelyiknél nagyon lényeges változtatásra van szükség, de nem szabad felbolygatni a nagy egészet.

Úgy hiszem, abban, hogy mely adótétel és mely kiadás kerüljön sorra, talán még az elkövetkezendő időkben sor kerülhet valami elmésebb és értelmesebb vitára. Gazdaságra helyezzük a terheket, magánszemélyekre helyezzük a terheket - nagyon lényeges és kényes alapkérdés. Hacsak nem züllünk odáig, hogy az elkövetkezendő választásoknál nagyon egyszerűvé válik a kortesidőszak, hiszen azt kell mondani, hogy én gázárat csökkentek, és akkor nyerek, de ha azt mondom, hogy gázárat emelek, akkor meg veszítek. Mert ide kezd egyszerűsödni a láttatási zavarok miatt és nem értelmes viták miatt megkeveredett magyar közvélemény.

Hölgyeim és Uraim! Most olyan időket élünk, amikor muszáj a figyelmet felhívni közjogi hagyományainkra. Ha valaki elmélyed, és fájdalom, kevesen mélyednek el a múltban, az nagyon jól tudja, ahányszor közjogi rendszerünket kívülről megrendítették vagy mi magunk megrendítettük, annak mindig mélybe hullás és véráldozat lett a következménye. Ezzel tisztában kell lenni. Bizonyára nem veszik tőlem rossz néven, mert ezt minden él nélkül mondom. Ez a valóságban, legalábbis az elmúlt században baloldali hagyomány és szokás volt. Igen, az volt. 1918 ősze is az volt. Aztán, ami '45 után történt, arról jobb nem beszélni; hozzá kell tennem, ami '44-ben történt, az a másik oldal tette volt, mielőtt közbeszólnának.

(14.20)

De a közjogi hagyományokhoz való merev ragaszkodás egy nemzetéltető erő volt. Aki tisztában van azzal, hogy az alkotmány sáncait átlépni nem lehet, az valami többet tud a magyar sorskérdésekből, és érdemesebb rá, hogy ilyen kérdésekről szóljon.

Hölgyeim és Uraim! Most éppen ott vagyunk, hála liberális jogértelmezésű tévelygéseinknek, hogy a bírák félnek ítéletet hozni. Még egyszer mondom, a magyar bírák egy része fél ítéletet hozni. Micsoda világba sikerült keverednünk! Hol van a hatóság és a hatalom ereje, amelyik megszünteti az ilyen természetű weimarizálódás tipikus tünetére utaló jelenségeket? Hol van az erély és a határozottság, ami ahhoz kell, hogy itt bíró nem félhet, itt bíró nem retteghet? Mert ha úgy hoz ítéletet, félelem alatt, akkor az ugyanaz, mint amikor parancsba adták neki; eltávolodik az igazságtól.

Hölgyeim és Uraim! Amikor én arra is gondolok, hogy mennyi baj van tőlünk északra, mi érlelődik, testvéreink sorsa nem lehet közömbös, hogy mi érlelődik tőlünk keletre, ahol egy uniós belépés új helyzetet hoz és változások elé tekint, hogy mi érlelődik tőlünk napnyugatra, ahol, fájdalom, kiszolgáltatott helyzetünk folytán a kasszakulcsot mások kézben tartják, akkor nem lenne jó némileg több józanságot tanúsítani?

Utaltam már az előbb az őszirózsás forradalomra. Megkockáztattam egyszer, hogy itt a köztereken mintha annak szele fújdogálna. De most fölteszem a kérdést: ki ismeri a napok történéseit 1918 kritikus napjaiban? Ki tudja, mi történt itt Budapesten? Tankönyvekben az elmúlt évtizedekben benne volt, hogy a nép levetette a Habsburg igát, meg azokat az otrombaságokat már elismételni is szégyellem, amin generációk tanultak. Nem az történt, uraim. Teljesen szétesett az ország; a frontról, a háborúból, a vérzivatarból hazaérkező katonatisztek rangjelzéseit tépték le itt, az Andrássy úton; olyan közegek emelkedtek a köztevékenység színterére, akiknek korábban nem lehetett. És ott állt az emelvényen gróf Batthyány Tivadar Böhm Vilmossal. Megmondjam, meddig? Két-három hónapig, utána futott, mint a nyúl - és Böhm maradt Kun Bélával.

Fogjuk már fel, hogy a történelmet azért érdemes ismerni, mert precedenst jelent számunkra! Mindig históriás nép voltunk, de ez a negyven év szocializmusa kiirtotta agyunkból még a precedenseket is.

Én tehát úgy vélem, hogy vagy béke lesz, vagy valami nagy bajok történnek az elkövetkezendő időkben. Aki azt hiszi, hogy a jövő birtokában van, az tanuljon a magyar politológusoktól, akik amit jósoltak, annak 80 százaléka soha nem úgy történt. Nagyon fontos az önmérséklet és az aggodalom a mai időket tekintve.

Miniszterelnök Úr! Én úgy vélem, egy újraszerkesztett és adótételeket másféle kritériumok alapján elbíráló programra feltétlen szükség volna. Úgy vélem, a fejlesztési terv egyes kidolgozatlan részeire ugyancsak. Úgy vélem, a fejlesztési terv csúcspontokat, gócokat megállapító szerkesztése némi félelmeket kelthet, hogy ez nem tőkekoncentrálás lesz-e, mint amikor a szocializmus időszakában a megyeszékhelyek fölfaltak mindent, ami egyébként a falvakba kellett volna, hogy kerüljön. Számtalan dolog van tehát. Most azonban szavazásra kerül a sor.

A Magyar Demokrata Fórum nevében, egész pontosan személyemben semmiképpen nem engedem meg magamnak, hogy arról az alkotmányos útról letérjek, amelyik a nemzet éltető ereje, akkor is, ha várhatóan egy szavazás nem lesz kedvemre és ínyem szerint. Ezt már tudomásul kell vennünk, és minden józan elmének.

Hangsúlyozom befejezésül: az alkotmány keretei ha egyszer megrendülnek ebben az országban, ha a szervezetek és a hatalom nem teljesíti a kötelességét ott, ahol teljesíteni kellene, akkor ezt az országot tartós zűrzavar jellemezheti, kiszolgáltatott anyagi és gazdasági helyzetünkben felfokozott hátrányokkal.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MDF és a kormánypártok padsoraiban, szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Felszólalásra következik Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője. Parancsoljon! (Nagy zaj. - Az elnök csenget.)

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Boross Péter előttem azt mondta, hogy nem monológokra van szükség, hanem vitára ezen a mai napon. Én magam is ehhez szeretném tartani magamat e felszólalásban, és szeretném megindokolni, hogy én miért jutottam az ellenkező következtetésre, mint amit a volt miniszterelnök előttem elmondott.

Nem a programról van szó, kedves Boross Péter, azt hiszem, amikor a problémákról beszélünk a mai helyzettel kapcsolatban. Nem a program miatt vannak ma, jelen pillanatban az emberek az utcán. Bár természetesen érdemes a dolgok mélyére néznünk, mert amikor a felszínről beszélünk, arról, hogy hogyan támadták meg randalírozók a Televízió székházát, hogyan láttuk az égő autókat, hogyan látták ezt világszerte - ez az, amire Boross Péter célzott, hogy méltóak vagyunk-e október 23-a tisztességes megünneplésére -, amikor mindezt látjuk, azokat a károkat, amelyeket az országnak okoznak jó néhányan, közben látnunk kell azt is, hogy igen, nagyon sok emberben valóban létezik elkeseredettség, létezik kétségbeesés, és hogy rosszul érzik magukat Magyarországon is, máshol is, Közép-Európában is. Nézzünk körbe, Lengyelországban milyen problémákat látnak az emberek, látjuk, hogy Csehországban hónapok óta nincs kormány, Szlovákiában egy populista-nacionalista kormány van éppen hatalmon; valahogy egyszerre, hasonló pillanatban a visegrádi országok mind-mind komoly társadalmi problémákkal néznek szembe.

Igen, tisztelt képviselőtársaim, valóban, ezt is látnunk kell. A rendszerváltás óta eltelt időszak illúzióktól fosztott meg minket, és csalódásokat is okozott. De igazából ma Magyarországon, amikor itt bizalmi szavazás történik a parlamentben, nem ez a fő gond, nem erről beszélünk. Itt a felelősség kérdése került napirendre. Nos, tisztelt képviselőtársaim, 1990-ben Orbán Viktor, az ellenzék vezére azt mondta, hogy a kormány hazudott. Ezt az Antall-kormányra értette. Akkor arról beszélt, hogy nem lehet az utcán elintézni a vitákat, mert aki az utcára viszi a vitákat, az feszegeti a Magyar Köztársaság alkotmányos kereteit. Ma, tisztelt képviselőtársaim, tizenhat év eltelt, messze vagyunk ettől; ma éppen az utcára készül vinni a vitákat. És ez az, amiért én másként döntök, mint Boross Péter. Mert azt gondolom, hogy lehet bennünk kritika, helyes, ha van bennünk önkritika is, mindannyiunkban, de egyet nem engedhetünk meg: hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, amelyet hosszú küzdelemmel vívtunk ki a rendszerváltáskor, szemben az akkori kommunista hatalommal, és teremtettük meg, ezt az alkotmányos rendet bármilyen módon szétziláljuk. Ez nem megengedhető, tisztelt képviselőtársaim!

(14.30)

Semmilyen körülmények között nem lehet politikai vitákat az utcán elrendezni. Lehet az utcán tüntetni, félreértés ne essék. Lehet, ez természetes dolog. Lehet politikai akaratot megjeleníteni ott. Ez teljesen rendjén való dolog. Lehet a végtelenségig demonstrálni, ez is belefér. Lehet természetesen a kormányt hazugnak nevezni, és nagyon sok minden mást meg lehet csinálni. De azt nem lehet, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor - ahogyan a köztársasági elnök úr mondta - köztörvényes bűncselekményeket hajtanak végre, ehhez asszisztálunk, ezek mögé odaállunk. Nem lehet megtenni, tisztelt képviselőtársaim!

Nem lehet azt sem megtenni, hogy felszólítunk adómegtagadásra. Mert igen, akkor kezdődik a Magyar Köztársaság rendjének a szétzilálása. Ezt semmilyen körülmények között nem lehet megengedni. Ma itt, ebben a Házban a miniszterelnök úr bocsánatot kért. Ha valaki hibázik, és volt hiba az elmúlt időszakban, akkor annak sokféle következménye lesz, sok mindent várhatunk el tőle. Az egyik legfontosabb, hogy lássa be ezt a hibát, kérjen bocsánatot, és próbálja másként csinálni a dolgokat ezután. A miniszterelnök úr szavai egyértelműek voltak e téren: meg merte ezt tenni. Bocsánatot kért, és másként kívánja ezután folytatni a kormányzást.

Azt gondolom, hogy számunkra, koalíciós képviselők számára, akiknek szintén van felelőssége, szeretném hangsúlyozni, abban, hogy a dolgok idáig jutottuk, nekünk személyesen is éreznünk kell a felelősségünket. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos momentum volt, és emiatt tudjuk megadni ezt a támogatást mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azért, mert azt várjuk a miniszterelnöktől, amit el is mondott, hogy forduljon szembe azzal a gyakorlattal és azzal a politikával, amely általános volt az elmúlt években Magyarországon; nem az elmúlt 16 évben, mert ne feledjük el, azért nem így indult a Magyar Köztársaság működése.

1992-ben például az Országgyűlés határozatot fogadott el arról az akkori hat párt egyetértésével, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. 1995-ben értelmes vitát folytattunk a nagy vihart, nagy indulatokat felkavaró Bokros-csomagról. 1997-ben az akkori ellenzék a nyugdíjreformnál, amikor sor került az országgyűlési határozat megvalósítására, már nem szavazta meg a nyugdíjkorhatár felemelését, amit 1992-ben minden párt megszavazott. Bizony, képviselőtársaim, nézzünk ezzel szembe!

Igen, '97-98 tájékán kezdtek elromlani a dolgok a magyar közéletben. Addig voltak vitáink, de tisztességes demokratikus keretek között tartottuk, és igyekeztünk azt a bibói alapigazságot figyelembe venni, hogy a politikában tartósan hazugságra építeni nem lehet. 1997-98 volt az a forduló, amikor megváltozott a magyar közélet, és ez az, amivel a mostani miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szembe akar fordulni. Ez nagyon helyes, miközben elismerte saját hibáit, miközben nekünk is el kell ismernünk saját hibáinkat.

Helyes, ha a koalíció megteszi ezt a bocsánatkérést és ezt az önkritikát. De azt gondolom, hogy helyes, ha az ellenzék is a maga módján megvizsgálja saját lelkiismeretét. Mert azért ne feledjük el, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ellenzék részéről és az ellenzék vezetői részéről ilyet nem tapasztaltunk az elmúlt időszakban. Pedig azt gondolom, lett volna mód rá, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője is belássa azt, hogy nem mondott igazat, hogy van miért bocsánatot kérnie. Nem kellett volna bocsánatot kérni például a megfigyelési ügyért, tisztelt képviselőtársaim? De bizony! A parlamenttől, a megsértett pártoktól, egy országtól. Nem kellett volna bocsánatot kérni a "rosszabbul élünk, mint négy éve" kampányért? De bizony, tisztelt képviselőtársaim! Meg kellett volna tenni. Azt gondolom, hogy mindenkinek számot kell vetni ma magában azzal, hogy tényleg képes-e arra, hogy ezt a fordulatot végrehajtsa. A miniszterelnök kiállt elénk, és azt mondta, hogy igen, ezt meg kívánja tenni, és nekünk, koalíciós képviselőknek, azt gondolom, meg kell adni neki a bizalmat pont azért, hogy ez a szembefordulás bekövetkezzen.

Azt mondta Navracsics Tibor, általam nagyra becsült Fidesz-frakcióvezető, hogy ebben a hazugságspirálban próbáljunk tisztán látni, és mondott is erre egy példát, Tamás Gáspár Miklós példáját. Igen, valóban Tamás Gáspár Miklós mondta nem teljesen így ezt a mondatot, tekintettel arra, hogy én ott voltam azon a rendezvényen, amikor Tamás Gáspár Miklós 1989-ben a Jurta Színházban előadást tartott azzal a címmel, hogy lesz-e a kommunista kutyából demokratikus szalonna. 1989-et írunk, képviselőtársaim, Tamás Gáspár Miklós, az ellenzék emblematikus alakja, a rendszerváltás hajnalán. A miniszterelnök úr arról beszélt, hogy nemrég egy vezető Fidesz-politikus újra megfogalmazta ezt a mondást, 16 évvel a rendszerváltás után. Kicsit másként néznek ki ma a dolgok, tisztelt frakcióvezető úr. (Zaj.) Másként néznek ki akkor, amikor a Kossuth téren például azt látom, hogy a Fidesz vezető politikusai lépnek fel és beszélnek a rendezvényen, Szűrös Mátyással és Pozsgay Imrével az oldalukon. (Zaj az MSZP soraiban.) Lesz-e a kommunista kutyából demokratikus szalonna, ugye? (Zaj. - Az elnök csenget.)

Szóval, azt gondolom, képviselőtársaim, hogy van mindenkinek magába szállni valója, van mindenkinek tisztáznivalója. Én az igen szavazatot azért tudom megadni, mert azt látom, hogy itt megvan a szándék arra, hogy ez a tisztázás bekövetkezzen, és semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz, hogy azért, amiért harcoltunk, küzdöttünk '88-89-90-ben, a Magyar Köztársaság demokratikus alkotmányáért, a rendszerváltásért, szemben a kommunista hatalommal, ezt bárki hagyja szétzilálni. Az utca nem diktálhat, képviselőtársaim. Ennek akkor is ellenálltunk, '90-ben, amikor arról volt szó ebben a Házban, hogy hazudott a kormány, és most, 2006-ban is ellen fogunk állni, amikor bárki megpróbálja szétzilálni a Magyar Köztársaság rendjét, és az utca oldaláról próbál diktálni.

Ezért kívánok igennel szavazni a bizalmi szavazáson. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a mai vitában. Aki igen, gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő.

Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak, 20 perces időkeretben.

Öné a szó, miniszterelnök úr. (Zaj. - Csenget.)

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Valóban, a miniszterelnöknek legalább két ura és parancsolója van. Jól mondják ellenzéki és nem ellenzéki képviselők is, hogy a kettő közül az egyik a lelkiismerete, a másik egészen biztosan az a parlament, amelynek felelősséggel tartozik.

Az elmúlt napok, hetek és hónapok, közte a mai vita - bár nem tagadom, hogy nem kacskaringók nélkül és időnként nem a kellő bátorság hiányáról is tanúskodva, de - arról szól, hogy a miniszterelnök folytatja a maga küzdelmét azzal a lelkiismerettel, amely egyik oldalról a természetes, normális emberi erkölcs, másik oldalról pedig a rövid távú politikai érdekek nagy dilemmájában úgy kell hogy megoldást találjon, hogy közben az országban pedig teszi a dolgát az ország javára esküje szerint. Egy percig nem kívánom azt állítani, hogy ezt a tusakodást és ezt a vitát kellő időben és jól sikerült megválaszolnom - nem állítom. Nem állítom, hogy nincsen ezzel elszámolnivalóm. Ezt próbáltam megtenni. Sőt, még azt sem, hogy nem kerestem az utat arra, hogy anélkül tudjam megtenni a szükséges változtatásokat, hogy erről ezzel a fajta maró - és be kell önöknek valljam, sem emberileg, sem politikusként egyáltalán nem könnyű - őszinteséggel el kelljen számolni. Nyilván tartani fog ez még. Nem gondolom, hogy ezt egy beszéddel az ember megoldotta. Azért sem, mert mindaz, ami emögött van, az sem egy pillanat műve volt. De azt hiszem, hogy amit a kormánypártok az elmúlt hetekben és hónapokban tettek, az valóban a szembefordulás egy elfogadhatatlan gyakorlattal és erkölccsel. Azt gondolom, hogy ez helyes.

Aztán van a miniszterelnöknek még egy parancsolója, az Országgyűlés. Az Országgyűlés, amelynek az a joga és az a kötelessége, hogy bizalmat adjon, vagy ha éppen úgy látja, akkor megvonja ezt a bizalmat.

(14.40)

Nem többségről vagy kisebbségről beszélek. A köztársasági elnök úr pár hónappal ezelőtt itt, a parlamentben elmondott beszédében - fejből fogok idézni, de azt remélem, tartalmilag pontos lesz - azt mondta, arra figyelmeztet bennünket, hogy az egymástól eltérő, egymással vitatkozó, egymástól elkülönülő pártakaratokból közjogi akarat, ha úgy tetszik, legitim közakarat a parlamentben való döntéshozatallal alakul ki. A pártpolitikából itt lesz közpolitika. Ez pedig úgy történik meg, hogy valamennyi képviselő, elszámolva azzal, hogy ő mit gondol a történésekről, egyénileg és egyesével dönt. A képviselők többsége közakaratot formál a törvényhozásban. E tekintetben mindegy, hogy egyébként létezik a politikai megkülönböztetés kormánypárti és nem kormánypárti képviselőkről.

Létrejön a többség. A kormánynak pedig az a dolga, hogy ennek a többségnek megfeleljen. A kormányzás innentől kezdve nemcsak jog, hanem kötelesség is. Kötelesek vagyunk azt a mandátumot érvényesíteni és teljesíteni, amit nekünk ez a parlament ad, függetlenül attól, hogy a többség hogyan alakul ki, van-e átszavazás vagy nincs; hogy egyöntetű-e a többség az úgynevezett kormánypártok soraiban, vagy nem egyöntetű. A többség formálja a közakaratot. Ez az alkotmány rendje. Ez a Magyar Köztársaság demokratikus alappilléreinek egyike. Ennek a közakaratnak fogok megfelelni.

Éreztem és érzékeltem, hogy az a közakarat, amely ezt a kormányt hivatalba emelte, ez a közakarat megerősítésre szorul. Megerősítésre, mert soha korábban nem látott kihívásokkal került szembe. Ahogyan a miniszter felajánlja lemondását a kormányfőnek - ez a politikai felelősség megnyilvánulása, hívta fel a figyelmemet az egyik frakcióvezető -, ugyanúgy a miniszterelnöknek hasonló politikai felelősségelismerés, hogy a bizalmi szavazás kérésével abba a helyzetbe hozza a parlamentet, hogy úgy dönthessen, hogy ezt a bizalmat megvonja, a kormányzásra való felhatalmazást nem kívánja meghosszabbítani. Ez esetben a miniszterelnök beadja kormányának lemondását, a köztársasági elnök pedig, nyilván a parlamenti pártokkal való konzultációt követően, új személynek ad megbízást.

Ezt a folyamatot kutyakomédiának vagy bármi másnak nevezni, azt gondolom, hogy a magyar alkotmányos vagy közjogi berendezkedés alapjainak indokolatlan, illetéktelen és csúfos megkérdőjelezése; konzervatív hagyományokat is ápoló, de legalábbis arra hivatkozó pártok esetében több mint méltatlan. Olyan fajta és olyan fokú megnyilvánulása egyfajta hatalmi arroganciának, ami nem érthető, és némileg érzéketlenségre vall.

Ennek a kormánynak a sorsa a következő szavazással újra a parlament kezébe kerül. Ha a parlament többsége bizalmat fog szavazni, folytatjuk a dolgunkat. Nem ugyanúgy, ahogyan eddig tettük. Túlságosan sok tanulsága van az elmúlt hónapoknak és az éveknek. Van ok változtatni - erről beszéltem az elején -, és van ok megtartani azt a három alappillért, amire ez a kormány épül. Ennek megfelelően fogunk eljárni. Radikalizmus helyett az egyik hozzászólót, korábbi miniszterelnököt idézve azt mondom, hogy önmérsékletre és önvizsgálatra van szükség. A kormány és a kormány mögött álló pártok ezt elkezdték. Talán az ország javára szolgálna, ha más is elkezdené, és akkor talán együtt, egyszer ezt befejezve adhatnánk a mainál jobb irányt az eseményeknek. És még mielőtt valaki félreértené, nem a Kossuth téren, hanem itt, a magyar parlamentben.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. A határozathozatalhoz átadom az elnöklést Világosi Gábor alelnöktársamnak. (Rövid szünet.)

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)