Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása figyelmet kívánt, és figyelmet szenteltünk neki a költségvetési és pénzügyi bizottságban igen alaposan és - majdnem hogy megdicsérném magunkat - igen szakszerűen. Itt, az Országgyűlés plénumán, ahol az egész törvényhozó testület nyúl hozzá a témához, a korábban már megfogalmazott pontosításra igyekvő viták és megvilágítások valahogy mintha ködösülnének.

Miért mondom ezt, tisztelt Országgyűlés? Arra szeretném felhívni a figyelmünket, hogy azoknál a témáknál, amelyekkel foglalkozunk - a természetbeni juttatás, az egészség, a gyógyszerek, aztán az elektronikus eszközök árazása -, mindenütt megtalálhatunk egy közös nevezőt, és ha többet foglalkoznánk ezzel, vagyis precizitásra törekednénk, akkor kevesebb vitánk lenne más tekintetben.

Mire gondolok? Arra gondolok és azt szeretném, ha sikerülne kommunikálnom, mint ahogy számtalanszor megpróbáltam már az Országgyűlésben, nevezetesen, jó lenne megtudni az egyes tranzakciók igazi árát. Ugyanis azok a kedvezmények, amiket beleépítünk - vagy azért, mert különösképpen megadóztatjuk, vagy új adót vezetünk be, vagy azért, mert adót csökkentünk, vagy azért, mert különböző más irányító jelzőket beleépítünk -, nos, mindegyik ilyen akció megváltoztatja az árat, az értéket. De lehet, hogy nem vesszük észre, lehet, hogy nem veszi észre a piac.

Olyan jó volna, tisztelt Országgyűlés, ha egyszer s mindenkorra megtudnánk, elfogadnánk és örökre emlékeznénk rá, ha bármikor fölemeljük a kezünket, valahova ráírunk valamit egy papírra mint törvényhozók, minden törvényhozási akció megváltoztatja az árviszonyokat, ebből kifolyólag újraelosztási hálózatok keletkeznek, valamiképpen valaki jobban jár, valaki rosszabbul jár. Különösképpen észrevesszük persze, ha valaki rosszabbul jár, és ez helyénvaló is, mert az fáj. A törvényhozónak és a kormánynak az egyik lehetősége, hogy valamilyen adókat csökkent, és akkor azzal dicsekedve másutt más adókat felemel. A magyar adórendszer erre különösképpen alkalmas, ha Európában vagy a világon híresek vagyunk egyről-másról, itt aztán azok vagyunk - a hírhedt szó talán még jobban is illik ránk -, mert olyan magas, olyan komplikált az adórendszerünk, és olyan sok adónk van.

Jó lenne eljutni addig, hogy célul tűzzük ki, tudjuk, hogy mennyi az igazi értéke egy-egy terméknek, például gyógyszer, telefonszolgáltatás, valami más, járművek, természetbeni juttatások. Meg lehet ezt tenni? Igen, tisztelt Országgyűlés. Nem használjuk eléggé azt az ismeretanyagot, aminek közgazdaság-tudomány a neve. Azt tudjuk, hogy a mérnökök hogy csinálnak autót, tudjuk, hogy az orvosok hogy gyógyítanak, és ott valamivel pontosabbak a normarendszerek. A közgazdaság-tudománynak azt a képességét, hogy pontos értéket meghatározzon, nemigen használjuk, ezt engedjük elpolitizálódni. Ugyanis amikor valamilyen törvény vagy rendelet módosul, akkor az érték, a juttatás és a teher komponense is megváltozik. Fél percre lehetek filozófus és régi latin kifejezéssel mondhatom, hogy quidproquo, tehát az egyenlő értékek cserélnek gazdát, azaz annyit fizet a vevő a portékáért, amennyit az megér. Honnan tudjuk, hogy mennyit ér meg? Onnan, hogy megvannak a módjai a termelési költségek oldaláról, vagy nemzetközi összehasonlítások alapján. Jó módszerek vannak, de ezzel többnyire el vagyunk maradva. Ezt látom, tisztelt Országgyűlés, az előttünk lévő törvényjavaslatban.

A hatósági árról beszélünk? Jó lehet a hatósági ár, ha az tényleg az az ideális ár, ami vagy kifejezi a termelési költséget, vagy pedig valamiféle szélesebb nemzetközi piac összehasonlításában az ár és az érték egyenlő lesz. De amíg a hatósági árat úgy tekintjük, mint egy kőbe vésett valamit, amit Mózes lehozott a szent hegyről, addig nem vesszük észre, hogy a hatósági ár változik, mihelyt egy új törvény vagy új rendelet keletkezik, vagy akár csak az intézményrendszer módosul.

(20.00)

Tisztelt Országgyűlés! Azt kérném, hogy az előttünk lévő módosítások közül, amelyeket a költségvetési bizottságban egyre másra részletesen megvitattunk, ha legalább jó néhány így meghatározódna, hogy mi az újraelosztási következménye annak, ha így marad, vagy ha másképpen lesz. Amikor eljutunk idáig, ha ott tartanánk ma, akkor rövidebbek lennének a vitáink, és úgy érzenénk magunkat, hogy biztosabban meghatároztuk, és az a törvény, amit hoztunk, nem igényel egy-két év múlva módosítást, mert tartós lesz, elfogadott lesz, és mindenki szívesen követi.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki padsorokban.)