Felszólalás adatai
287. ülésnap (2013.06.10.), 18. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Harrach Péter (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend előtti felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 4:36 |
Felszólalások: Előző 18 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy mielőtt még a civilek részvételéről a védelemben szólnék néhány szót, pár általános érvényű, illetve a hivatásosakra vonatkozó megjegyzést is tegyek. A legnagyobb tanulsága ennek a védelemnek a nemzeti egység létrejötte. A második a szervezettség, amihez társult a fegyelmezettség, és nyugodtan kimondhatjuk, egyfajta nyugodt, sőt időnként derűs hangulat is a védekezés és annak előkészítése során.
Engedjék meg, hogy egy kicsit szubjektív legyen olyan szempontból, hogy saját tapasztalatomat mondjam most el, ami, úgy gondolom, általános érvényű. A hivatásosok együttműködéséről, ahogy utaltam már rá az előbb is, annyit lehet mondani, hogy a logisztikai háttér tökéletes biztosítása a katasztrófavédelem feladata volt, a vízügyesek jelentették a szakmai tudást és jártasságot, a tűzoltók, rendőrök pedig a gátak védelmét, sőt, ahogy kiderült, nemcsak a gátak, hanem az elhagyott lakóházak hatékony védelmét is. És ha Pest megyéről néhány mondatot mondhatnék, azt kellett látnom, hogy lokalizálták a vízbetöréseket, hogy az éjfélig tartó tetőzés most már 10-12 centiméterrel visszahúzódott. Például Verőcén történt olyan, hogy a jól megépített gátaktól függetlenül szinte a föld alól tört elő a víz egy buzgárban. Ilyen váratlan eseteket is jól ki tudtak védeni, jól tudtak védekezni ellene.
Mi is történt a civilek körében, hiszen ez is egyértelműen tapasztalható volt. Először a helyi lakosok hangulatáról talán annyit mondhatnék, hogy a kilakoltatások kezdetén némi értetlenség volt, de végül is mindenki megértette azt, hogy az életvédelem szempontjából ez fontos, nem lehet helyben latolgatni a házak védelmi képességét a vízzel szemben. Tehát indokolt volt a kilakoltatás. Az önkéntesek között érdemes volt felfigyelni a határon túli magyarokra, a büntetés-végrehajtási intézmények lakóira, és bizony el kell mondani, hogy a pártok képviselői is jelen voltak. Ez egy szép együttműködés volt.
Ha megengedik, most néhány szót arról, ami tulajdonképpen a civil összefogáshoz tartozik. Akkor, amikor a veszélyhelyzet kihirdetésére sor került, egy olyan szervezet létrehozása is megtörtént, amely szervezet a karitatív tanácsból nőtt ki, és a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács nevet viseli. Ennek feladata, hogy összehangolja a karitatív szervezetek munkáját, amely szervezetek segítették a gátakon dolgozókat. Létrejött a nemzeti összefogás vonala, amelyen azok, akik nem tudnak részt venni ebben a védelemben, legalább adományaikkal ezen a vonalon keresztül hozzájárulhattak éppen a civil szervezetek tevékenységéhez. És, mint ahogy hallottuk is a híradásokból, a jelenlegi feladatok mellett majd az újjáépítés során is felhasználják ezeket a tételeket.
Úgy gondolom, hogy az a nagy eredmény, amit eddig elértünk, és reményeim szerint a későbbi védekezésben is elérünk, ami független a tragédiától és annak kivédésétől, az a mellékhatása, az a nemzeti egység, összefogás és együttműködés, ami megvalósult hivatásosok és civilek között.
Mindenkinek köszönet ezért. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(13.40)
Felszólalások: Előző 18 Következő Ülésnap adatai