Felszólalás adatai

ELNÖK: 15 perce van, képviselő úr.

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Akkor rendes felszólalás. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra kénytelen vagyok reagálni, képviselő asszony ugyanis a felszólalása elején nem konkrétan az előttünk fekvő törvényjavaslatról beszélt, hanem arról a törvényjavaslatról, amelyik immár most már egy köztársasági elnök úr által alá is írt törvény, amelyet Gyimesi Endre képviselőtársammal együtt nyújtottunk be, és amely arról a műtárgyrendezési problémáról szól, hogy a múzeumokban található, ki nem állított műtárgyakat adjuk oda azon intézményeknek - legyenek azok magán-, akár önkormányzati, akár más állami intézmények -, amelyekből ezek a műtárgyak valamikor az állami múzeumokhoz kerültek.

Itt állandóan előrevetítik nekünk jobbikos képviselőtársaink azt a rémet, hogy majd jönnek az újgazdagok, és a giccses magánpalotáikba fogják elhordani az értékes magyar műtárgyakat; én kénytelen vagyok erre újra reagálni. Itt van Halász államtitkár úr, aki éppen a minap jelentette be azt, hogy a magyar állam tulajdonában - ugyanis itt jog szerint végbement az 1949-es államosítási törvénynek megfelelően az államosítás -, tehát a magyar állam tulajdonában levő több mint 50 olyan festményt ad nem vissza, hanem kiállítás céljából át a pápai Esterházy-kastély számára a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyeket ebből a kastélyból hurcoltak el az 1950-es években, amelyeket az 1949-es államosítási törvénynek megfelelően állami tulajdonba vettek, tehát ma is jog szerint az állam tulajdona. Ez egy másik szituáció, mint amiről a mostani törvényjavaslatunk szól, amely képeket nem állították ki az azt követő hat évtizedben, amely képeket raktárakban porosítottak, mint ahogyan azt a korábbi törvényi vitában is elmondtam, és amely képek valamikor a pápai Esterházy-kastélynak az úgynevezett Ősök csarnokát gazdagították. Ez a több mint 50 festmény most ráadásul 14 millió forintos állami támogatással restaurálva lesz, ehhez a pápai múzeum 1,4 millió forintos, azaz 10 százalékos önrészt biztosít. Összességében tehát 15,4 millió forintos közpénzt fordítunk arra, hogy ezeket a méltatlan körülmények között, múzeumi raktárba cipelt, teljesen indokolatlanul a kastély faláról leakasztott képeket az eredeti helyükre visszaakasszuk.

Viszont van kettő olyan kép, amely olyan kiemelt értéket képvisel, és amely jelen pillanatban is a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának a részét képezi, amelyet nem visz vissza a magyar állam a pápai kastélyba, hanem otthagyja a Magyar Nemzeti Múzeumban. Tehát az alapvető nemzeti kulturális érdek sem sérül. Ez a konkrét példa világítja meg a leginkább annak a törvényjavaslatnak az értelmét, amelyet Gyimesi képviselőtársammal benyújtottunk, ez az eklatáns példája annak, hogy miért kellett meghoznunk azt a törvényjavaslatot, illetve kellett elfogadnunk azt a törvényt, amely lehetőséget ad arra, hogy a magyar vidéki kastélyokba, vidéki múzeumokba visszavigyük azokat a műtárgyakat, amelyeket onnan elcipeltek, és amelyeket évtizedekig nem láthatott a nyilvánosság. Tessék már ezt megérteni, képviselő asszony, és tessék azt megérteni, hogy ennek nincs köze a most előttünk fekvő törvényjavaslathoz, bár ugyanazokat a törvényeket is érinti ez a törvényi csomag, amelyet ma tárgyalunk.

Az, amit Lázár államtitkár úrtól idézett, hogy a múzeumok zsúfolásig tele vannak olyan műtárgyakkal, amelyek nem képezik az állam tulajdonát, ez nem képezheti értelmiségi vita tárgyát. Ez nem egy érzelmi kérdés, nem attól függ, hogy mi egyébként miképpen gondolkodunk a múzeumi szakmáról, mert itt egyet kell érteni Gyimesi képviselőtársammal, ez a magyar múzeumi szakma oroszlánként, tigrisként védi azt a műtárgyállományt, amely a múzeumok raktárában van. Ez a magyar múzeumi szakma kiváló munkát végez, és kiváló szakmai föltáró feladatot is ellátott, éppen ennek köszönhető az, hogy tudjuk azt, hogy sajnos Lázár államtitkár úr állítása igaz.

(23.40)

Éppen ennek az elhivatott szakmai munkának az eredménye az a vastag dokumentációs anyag, amely rendelkezésünkre áll valamennyi állami múzeum esetében, amely egyértelműen föltárja azt, hogy mely műtárgyak esetében beszélhetünk letétről, jogszabály szerinti letétről, és mely műtárgyak esetében beszélhetünk nem végbement államosításról.

Ugyanis a képviselő asszony amiről beszélt, amikor ingatlant államosítottak a hatályos törvényeknek megfelelően, abból nem következett az - pontosítsunk -, számtalan esetben a kommunista államosító hivatalnokok eljárásjogi hibát követtek el a maguk szempontjából, és nem történt meg az ingatlanokkal egyetemben az ingóságok államosítása is. Ebben az esetben tehát azt lehet mondani, hogy nem beszélhetünk állami tulajdonról, és bizony ezt a múzeumok törzsleltárai jól vissza is igazolják.

Saját kezemben forgattam nemcsak államtitkárként vagy volt államtitkárként, hanem ennek a restitúciós bizottságnak a tagjaként is azokat a vaskos dossziékat, amelyek a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum - és sorolhatnám tovább a gyűjteményeket - azon leltári jegyzékeit tartalmazzák, amelyekből egyértelműen kiderül az, hogy ez és ez és ez a műtárgy nem állami tulajdon, csak tartós letétben van az állami gyűjteményben.

Ebből a szempontból nincs mitől tartani a kifüggesztéstől. Nem is értem képviselő asszony aggályát! Ha igaz az, amit ön is mondott, hogy pontos szakmai nyilvántartást vezettek a múzeumi dolgozók - egyébként egyetértek önnel, az esetek többségében viszonylag jól föl tudjuk tárni a műtárgyak eredetét és történetét -, de sajnos vannak olyan esetek, amikor nem egy esetben szándékosan, tudatosan tüntették el azokat a leltári könyveket, bejegyzéseket és dokumentumokat, amelyek egy-egy műtárgy eredetét mutatják, ráadásul ezek pont azok a műtárgyak, ahol vitatható az állami tulajdonjog, tehát még ebből a szempontból sem indokolható a bizonyítási kényszer megfordítása. Hiszen amikor az állam, a diktatorikus állam hivatalnokai szándékosan eltüntettek magántulajdonra utaló dokumentumokat, abban az esetben nem is fogja tudni az állam bizonyítani a saját tulajdonjogát, mert egyébként nincs is mit bizonyítania.

Szóval, tisztelt képviselőtársam, a kifüggesztéstől nem kell tartanunk. Hiszen az állam pontosan tudja igazolni a műtárgyairól, hogy azok az ő tulajdonát képezik. Gyorsan jegyezzük meg azt is, hogy itt bűnbandákról vizionálni, amely bűnbandák majd bejelentkeznek műtárgyakra, teljesen abszurd! Majd bemegy valamelyik bűnöző a Szépművészeti Múzeum kiállítására, fölírja egy műtárgy címét, a leltári számát meg az alkotó nevét, és utána ír egy levelet a múzeumnak, hogy szíveskedjék azt a képet visszaadni? Ebben az esetben a legegyszerűbb dolog lesz, hogy az állam azt fogja mondani, hogy kérem szépen, itt a leltári bejegyzés, itt van a tulajdonjogomat igazoló irat, ez az enyém, tessék már szórakozni mással, és ne velünk. Nem is értem a problémát.

Meddig lehet visszamenni időben? - kérdezi a képviselő asszony. Visszakérdezek: miért kéne nekünk ezt a kérdést komolyan vennünk? Ha egyszer igaz az, hogy a tulajdonjog nem évül el, akkor nincs időbeli korlát. A 200 évvel ezelőtt szerzett tulajdonjog, ha az én szépapámnak a nagyapja megvásárolt egy képet, és az nemzedékről nemzedékre továbböröklődött, és most fönt függ a nappalim falán, vagy valamilyen csoda folytán állami múzeumba került, de az én tulajdonjogom folytonos, és egy állami múzeum raktárában van, akkor teljesen mindegy az, hogy a tulajdonjog 200 évvel ezelőtt vagy 50 évvel ezelőtt keletkezett, hiszen a tulajdonjog folytonos. (Hegedűs Lorántné és Jámbor Nándor közbeszól.) Kérem szépen, ne beszélgessünk! Ez egy parlament, majd önök hozzászólnak, és önök is elmondják a maguk véleményét, egyelőre még nálam van a szó.

Én tehát azt gondolom, hogy nincs értelme ezt a kérdést föltenni, az államnak természetesen, amennyiben letéti szerződés keretében nem 1955-ben, hanem 1943-ban került a kezébe egy értékes műtárgyegyüttes, ugyanúgy vissza kell adnia az eredeti tulajdonosának vagy annak jog szerinti örökösének, attól függetlenül, hogy egyébként ez '45-ben vagy '55-ben történt meg, hiszen a tulajdonjoga a mai napig fennáll.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer mondom - egyetértve képviselőtársammal, hogy ahol nincs ördög, ott nem kell ördögöt keresni -, nagyon szépen kérjük jobbikos képviselőtársainkat, hogy álljanak e mellé a törvényjavaslat mellé, mert most derül ki az, hogy valójában önök hogyan viszonyulnak a kommunista diktatúrához. Hogy önök valójában tényleg konzervatív erőnek tarthatják-e magukat, amit mi mindig vitatunk, mert önök nem konzervatívok, önök álkonzervatívok.

Ha konzervatívok, akkor nem kérdőjelezik meg a tulajdonjoghoz való viszonyt, akkor nem kérdőjelezik meg azt, hogy a kommunista időszakban törvénytelenül, a magyar állam által átvett műtárgyakat vissza akarjuk juttatni a jogos tulajdonosaiknak. Konzervatív ember az alapvető jogok egyikét, a tulajdonhoz való jogot nem kérdőjelezi meg, és nem áll a kommunista pribékek oldalára.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Halász János tapsol.)