Felszólalás adatai

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. A törvényjavaslatot T/13096. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/13096/26. számon megkapták.

Indítványozom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat három szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Felkérem Spaller Endre jegyző urat, hogy ismertesse az egyes vitaszakaszokat.

SPALLER ENDRE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a törvényjavaslat egyes fő részeit követve három vitaszakasz megtartását kezdeményezi.

Az első vitaszakaszban az általános szabályokhoz érkezett indítványok találhatóak, az ajánlás 1-16. pontjai szerint.

A vita második szakaszában a büntetések, az intézkedések és az egyes kényszerintézkedések végrehajtásának szabályai találhatók, a 17. és 34. pontok közötti indítványok alapján. Nem nyílik meg a részletes vita a szabálysértési eljárás végrehajtását célzó fejezetre, mert ehhez nem érkezett módosító javaslat.

A vita utolsó szakaszában a záró rendelkezésekhez érkezett 35. pont vitájára kerül sor.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Aki a vita fenti szakaszolásával egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.

Tájékoztatom önöket, hogy az egyes vitaszakaszokban a felszólalási idő hat perc.

Megnyitom a részletes vita első szakaszát, tehát itt az ajánlás 1-16. pontjairól van szó. Megadom a szót Staudt Gábornak, a Jobbik képviselőjének.

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az 1., 12. és 13. pontokhoz szeretnék hozzászólni. Engedjék meg, hogy ezen fontos ajánlási pontoknál - és ez igaz lesz a következő vitaszakaszra is - kicsit visszatérjek arra a vitára, amit itt az általános vitában folytattunk, de természetesen az ajánlási pontokra leszűkítve, hiszen úgy érezzük, hogy nem volt meg az a keret kellőképpen, amely esetében ki lehetett volna fejteni azokat az aggályainkat, amelyek a büntetés-végrehajtási törvény lényegét érintik.

(13.10)

Természetesen volt egy általános vita, amelyben egyébként nem is vezérszónoki körben, hanem különböző kétpercesekkel szétszabdalt felszólalásokat lehetett tenni, és hiába volt ez formálisan társadalmi egyeztetésen, de a kormányzat az előzetesen, saját maga által meghatározott céloknak sem kíván megfelelni.

Erre az 1. ajánlási pontban benyújtott módosító javaslat, amelyet Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal terjesztettünk be, pontosan rá is világít. A kormányzat mindig azt mondta, hogy az új bv-törvényben a szigorral, az önfenntartó börtönökkel, a munka és a különböző jutalmak megvonásával, illetve a jelen pillanatban - idézőjelben - "alanyi jogon" járó juttatásoknak is a fizetőssé tételével próbálják szigorítani a büntetést. Miközben azt látjuk, hogy csupán a jutalmazási, csupán a reintegrációs szemlélet jelenik meg, ami egyébként már az 1. § (1) bekezdésében is szembetűnő, és nem szól azokról az esetekről, amikor nem akarnak visszailleszkedni az elítéltek. Sok esetben ezt meg is mondják, akár már az ítélethirdetés után, sokszor a médiában is szerepel, elmondják ezek az emberek, hogy nem baj, lecsuktatok néhány évre, de válogatott bűncselekményeket fogok elkövetni, ha kijövök. Legfeljebb kedvezménnyel nem szabadul, de ugyanúgy ki tud jönni, és erre nincs semmiféle válasza sem a jogrendnek, sem a büntetés-végrehajtásnak.

A megfogalmazás, amely - nevezzük így - a preambulumban szerepel, csak a megelőzési célokat és a reintegrációt veszi előtérbe, és nem számol ezzel a faktorral. Valóban a legtöbb esetben jó a reintegráció, sok esetben támogatni kell azokat az embereket, akik vissza szeretnének illeszkedni, de kezdeni kell valamit azokkal is, akik ezekkel az elvekkel nem értenek egyet és nem kívánnak visszailleszkedni. Ezt úgy fogalmaznám meg Gaudi képviselőtársammal, hogy az együttműködő, a társadalomba visszailleszkedni kívánó elítélteket segítség illeti meg, akik viszont nem mutatnak hajlandóságot törvénytisztelő életmódra, azok esetében a büntetés elrettentő hatásának kell érvényesülnie. Ez, úgy vélem, társadalmi elvárás, és a kormánynak is a saját előzetes ígéreteihez híven támogatni kellene ezt a módosító javaslatot.

A következő a 12. ajánlási pont. Ebben, hogy ne mondhassák, hogy mindig csak kemény kritikával a jogokat szeretnénk csorbítani az elítéltek vonatkozásában, rávilágítunk egy hiányosságra. A büntetés-végrehajtási bíró végzése ellen a fellebbezést, ha azt kihirdetés útján közölték, rögtön be kell jelentenie az elítéltnek, ami nem feltétlenül fair. Egyébként a büntetőeljárásban is lehetősége van arra, hogy időt kérjen a fellebbezés bejelentésére, tehát hogy megfontolhassa, adott esetben a jogászával, ügyvédjével, ha az nincs ott, egyeztetni tudjon. Tehát azt a lehetőséget fenn kívánjuk tartani, hogy az írásbeli nyilatkozattételre háromnapi gondolkodási időt lehessen kérni. Ezáltal tulajdonképpen egy fontos jogvédelmi garanciát be tudunk illeszteni a törvénybe. Nem gondolom, hogy ez olyan lenne, ami nehezen lenne támogatható. Sajnos a bizottságban nem került támogatásra.

Még egy fontos pont ebben a vitaszakaszban a 13. pont, amelyet már az alkotmányügyi bizottság terjesztett elő, és ezzel egyet lehet érteni. Ne mondhassák, hogy mindig csak kritizáljuk az alkotmányügyi bizottság és a kormány munkáját. Úgy gondoljuk, fontos garancia, hogy a büntetés-végrehajtási bíró határozatával szemben a nagykorú elítélt törvényes képviselője, házastársa vagy élettársa is jogosult legyen a fellebbezésre. Hozzáteszem: ha az előbb idézett ponttal ezt összefésüljük, nem érzem az összhangot, hiszen akkor ezek szerint jelen kellene lennie, amikor ezt kihirdetik, hiszen nem lehet gondolkodási időt kérni erre a szabályozás alapján, ahogy az előbb elmondtam. Tehát itt egyfajta ellentmondást érzek, lévén, hogy a törvényes képviselő vagy a házastárs, élettárs nem feltétlenül fogja megkapni leírva ezt a büntetés-végrehajtási bíró által meghozott határozatot. Tehát tulajdonképpen névleges az a jog, amit az alkotmányügyi bizottság most megad, ha az általunk beterjesztett 12. ajánlási pont alapján nem fogadják el a módosító javaslatot. Az államtitkár úrtól is azt kérem ezért, hogy a 12. és a 13. pontot hozzuk szinkronba, mert ez egy fontos jogvédelmi garancia.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Vágó Sebestyénnek, a Jobbik képviselőjének.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 14., 15. és 16. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Mindhárom hasonló módosító indítvány a feltételes módot küszöböli ki a törvényben, főleg a feltételes szabadlábra bocsátás és a pártfogó felügyelő viszonyáról, kapcsolatáról szól.

Persze, tudom, erre megint megkaphatom azt a választ, amit az első vitában: bíznunk kell a bírói szabadságban, és meg kell adnunk a lehetőséget arra, hogy a büntetés-végrehajtási bíró mérlegeljen. Mérlegelje, hogy szükség van-e esetleg környezettanulmányra, pártfogó felügyelői vélemény beszerzésére, vagy hagyjuk meg magának a pártfogó felügyelőnek azt a lehetőséget, hogy akár a feltételes szabadlábra bocsátás várható ideje előtt két hónappal egyszer találkozzon-e azzal az elítélttel, vagy rendszeres kapcsolattartás alakuljon-e ki kettőjük között. Úgy gondolom, szükség lenne ebben az esetben is például a rendszeres kapcsolattartásra.

A környezettanulmányra és a pártfogó felügyelői, illetve egyáltalán a pártfogó felügyelői vélemény elkészítésére véleményem szerint minden esetben szükség lenne a feltételes szabadlábra bocsátás előtt. Ugyanis - a nyelvbotlásom is ennek volt köszönhető - tulajdonképpen a pártfogó felügyelői vélemény elkészítése magával vonja azt is, hogy nemcsak meghallgatja az elítéltet és levonja a megfelelő következtetéseket, hanem a szabadulása után feltételezhető lakókörnyezetét is megvizsgálja az elítéltnek. Úgy gondolom, hogy egy büntetés-végrehatási bíró, illetve a megfelelő döntéshozó szervek egy feltételes szabadlábra bocsátás kapcsán csak úgy tudnak megalapozott és biztos véleményt mondani, ha mondjuk, akár egy ilyen pártfogó felügyelői vélemény az asztalukon van, és az alapján eldönthetik, hogy kockázattal jár-e, illetve mekkora kockázattal jár annak az illetőnek a feltételes szabadlábra bocsátása, a társadalomba engedése, vagy nem.

Ezekkel a módosító indítványaimmal egyébként azt próbáltam érzékeltetni, hogy számomra nagyra tartott hivatás a pártfogó felügyelői szolgálat, nagyobb súlyt kapjon akár a feltételes szabadlábra bocsátásban is, mert ők azok az emberek, akik nap mint nap elítéltekkel, bűnelkövetőkkel foglalkoznak. Tulajdonképpen már olyan jártasságot szereztek a velük való kapcsolattartásban, beszélgetésben, feltáró beszélgetésekben, hogy egyértelműnek mondható, hogy talán ők rendelkeznek azzal a mérlegelési képességgel, amelynek segítségével a személyisége, a lakókörnyezete és egyéb körülményei alapján megállapíthatják, illetve ahhoz a véleményhez nagy súllyal hozzájárulhatnak, hogy az illető elítéltet milyen kockázattal lehet az állampolgárok közé, a mindennapi életbe engedni. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy az említett szakaszokon a feltételes módot inkább a kijelentő mód váltsa fel.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom.

Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 17-34. pontjaira. Megadom a szót Staudt Gábornak, a Jobbik képviselőjének.

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Folytatnám a felszólalást, és szeretnék hozzászólni a 17., 18., 19., 20., 21., 25., 29. 31. és 32. pontokhoz. Remélem, erre lesz idő, legfeljebb még egy gombnyomással próbálom ezeket kifejteni, mert nagyon fontos módosító javaslatok. Úgy látom, hogy sajnos az MSZP padsoraiban senki, az LMP padsoraiban senki nincs jelen, tehát ezeket a fontos, sokszor garanciális, máskor pedig a társadalom elvárásait tükröző kifogásokat el kell mondani.

Kezdeném is a 17. ponttal, amelyet Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal közösen nyújtottunk be. Jellemző egyébként, hogy talán az MSZP egy módosító javaslatot nyújtott be, tehát amiket felsoroltam, a saját módosító javaslataink. A 17. ajánlási pont szintén annak erősítése, amint már az előző felszólalásomban elmondtam, hogy szét kell választani a visszailleszkedni kívánó és a visszailleszkedésre, az együttműködésre képtelen elítélteket.

(13.20)

Ezt szeretnénk a 86. §-ban megjeleníteni, hiszen úgy gondoljuk, hogy az együttműködő, a társadalomba visszailleszkedni kívánó, a saját döntése alapján így hozzáálló emberek esetében lehet csak visszailleszkedési, illetve reintegrációs tevékenységről beszélni.

A 18. ajánlási pont esetében az egész 83. § (4) bekezdést elhagyásra javasoljuk, hiszen én túlzásnak érzem azt a megfogalmazást, hogy törekedni kell arra, hogy az elítélt életkörülményei közelítsenek a szabad élet általános körülményeihez, és ezáltal a szabadságvesztés káros hatásai enyhíthetők, ellensúlyozhatók legyenek. Egyrészről igaz, amit az előzőekben elmondtam, hogy bizonyos esetekben nem kell enyhíteni és ellensúlyozni a hatásokat, hanem elrettentő erővel kell bírniuk a büntetéseknek.

Ráadásul ez a megfogalmazás, hogy törekedjünk arra, hogy a szabad élet körülményeit behozzuk a börtön falai közé, a társadalmi elvárásokkal, egészen biztos vagyok benne, hogy nincsen szinkronban. Az emberek nem úgy gondolják, hogy a börtönnek ez lenne a funkciója. Ráadásul ezt általánosságban megfogalmazni, és nem azt mondani, hogy mondjuk, a fogház esetében egy enyhébb végrehajtási fokozatban vagy az egyébként enyhébb cselekményeket elkövető és együttműködő elítélt esetében kell ezt célként kitűzni, hanem akár a legsúlyosabb büntetések, akár mondjuk, egy életfogytiglani börtönbüntetését töltő egyén esetében ezt egy általános célként kijelölni, ez egyáltalán nem jó.

Ráadásul az életkörülményei mindenkinek változóak. Lehet, hogy valakinek, sőt sok embernek a mostani börtönviszonyok is kellően szörnyűek, más esetben meg, akinél semmiféle közmű nem volt otthon, és egy fűtés nélküli, közmű nélküli ingatlanban húzta meg magát, annak nyilván a börtön nemcsak hogy közelít az életkörülményeihez, amit kint kellett eltöltenie, vagy ahogy a kinti életben élt, hanem annál sokkal, de sokkal jobb lesz, tehát ez egy értelmetlen megfogalmazás.

A 19. ajánlási pontban úgy gondoljuk, hogy az a megfogalmazás, hogy kizárólag a legkisebb mértékű korlátozásoknak lehet alávetni az elítéltet, illetve csak a legszükségesebb mértékben lehet az ő életvitelükbe beavatkozni, ez úgy hangzik, mintha a társadalom kérne elnézést, hogy valakit börtönbe zártak. Úgy gondoljuk, hogy itt is egy objektívebb és határozottabb megfogalmazásra van szükség, valahogy úgy, hogy az elítéltet a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékű korlátozásoknak kell alávetni. Ebben benne van az is, hogy ez ne legyen ennél több, viszont egyfajta kötelezettség is a büntetés-végrehajtási szervezetrendszeren, hogy a korlátozásokat alkalmazza.

A 20. ajánlási pont esetében ezt lehet, hogy gesztusértékűnek gondolják, de azt, hogy a pihenésre, a szabadidőre való jogosultság mint egy általános jogosultság megjelenik a törvényben - ez igaz lehet a hatályosra is egyébként -, én szintén egy kicsit túlzásnak érzem, mert ez, bár feltüntethető máshol, de fő szabály szerint a jogoknál megint csak nem tükrözi a társadalmi elvárást.

A 21. ajánlási pont arra világít rá, hogy amikor az elítéltet elengedik, mondjuk, a beteg hozzátartozója meglátogatására vagy akár a temetésére, akkor ezt őrzéssel tegyék. Nem azt mondom, hogy a kegyeletet ne lehessen leróni, de az, hogy őrzés nélkül ki lehessen akár öt napra engedi az elítélteket - egyébként az öt napot szintén csökkentenénk - úgy, hogy ráadásul ez a távol töltött idő a szabadságvesztésbe beszámít, tehát a társadalom szempontjából börtönben lévőnek számít, én nem érzem megint csak sem jogosnak, sem a társadalmi elvárásokkal találkozónak.

A következő a 25. ajánlási pont, illetve bocsánat, a 22. pont.

ELNÖK: Képviselő úr, a következő kérdést teszem föl: egy perc még elegendő? Vagy kérjen nyugodtan ismételt felszólalást, és akkor hat perc. (Dr. Staudt Gábor: Ismételt. Köszönöm szépen, elnök úr.) Ismételt. Jó. Akkor a következő felszólaló után ön ismételt felszólalásra következik. Megadom a szót Vágó Sebestyénnek, a Jobbik képviselőjének.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a 30. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. A 30. ajánlási pont egy kiegészítést tartalmaz, ugyanis a törvény a 203. §-ban foglalkozik a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban a fiatalkorúak vonatkozásában ezzel a kérdéssel, vagyis azzal, hogy még a törvényes képviselő engedélyével sem dohányozhat a 18 év alatti személy a bv-intézetben. Ez jogos és elvárható igény, főleg, hogy a bv-ben töltött életnek fokozottabban párhuzamban kell lennie az egyéb jogszabályokkal, tehát a törvénysértés bármilyen formája megbocsáthatatlan egy bv-intézeten belül, tehát egyértelmű, hogy erről a kérdésről is rendelkeznie kell a törvénynek.

Csak az a nagy probléma, hogy sajnos ma ott tartunk, hogy hiába van a nemdohányzók védelméről szóló törvény, hiába nem vehetne egy 18 év alatti személy dohányárut, mégis ott tartunk, hogy nagyon sok 18 év alatti személy, 14 és 18 év közötti gyerek sokkal erősebb dohányos, mint akár a 30 éve dohányzó édesapja, rokona vagy más, a társadalomban élő személy. Sajnos, olyan problémával kerülnek akkor szembe ezek a fiatalok, hogy a törvénytelen tevékenységüket nem tudják tovább folytatni, többek között azt sem, hogy dohányozzanak, viszont olyan erősen jelentkezhetnek náluk már az első napokban a bv-intézetben az elvonási tünetek, amik mind mentális, mind viselkedésbeli, mind magatartásbeli, mind konfliktusbeli problémákat okozhatnak egy bv-intézetben.

Ezért fontosnak tartottuk a törvénybe beletenni azt, hogy garantált legyen az a segítség a bv-intézetekben, amely ezeket a fiatalkorú személyeket a dohányzásról való leszokásban segíti, a dohányzásról való leszokás lehetőségét megteremti a számukra. Így komplex, így egész, és így nagyon sok problémát előre meg tudunk szűrni, és egyértelműen ki tudjuk szűrni azt, hogy esetleg ezek a fiatalkorúak a bv-intézetben kijátsszák ezt a passzust, és arra törekedjenek, hogy illegális módon dohánytermékhez jussanak még a büntetés-végrehajtási intézet falain belül is. Ezért kérem mind a konfliktusmentesség, mind ezeknek a fiatalkorúaknak az érdekében, hogy ezt a módosító indítványunkat fogadják el.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Ismételt felszólalásra következik Staudt Gábor, a Jobbik képviselője.

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem ebben a felszólalásomban ezt a részt befejezni, mert tényleg nagyon sok módosító javaslatunk van, és nem is mindet ismertetem.

A 22. egy elfogadott módosító javaslatunk, talán az egyetlen érdemi. Ennek persze örülünk, de ezt ki kell emelni, és a Ház támogatását is kérjük. Ez az, hogy az elítélt kötelességei között szerepeljen a képességeinek és a bv-intézet adottságainak megfelelő képzésben, illetve oktatásban részvétel. Később ki fogok térni a munka fontosságára, de sok esetben akár a tanulás vagy a képzésben való részvétel is nemcsak a jutalom kategória lehet, hanem akár egyfajta ráhatással is el kell érni, hogy az elítéltek a tanuláson és a képzésen keresztül is megpróbáljanak visszailleszkedni, és némi kultúrát és képzettséget próbáljunk beléjük tölteni.

A 25. javaslatban arra teszünk javaslatot, hogy a magánelzárás mint büntetés intézménye a jelenlegi szinten maradjon meg, ami az időtartamát illeti. A fegyházban ez jelen pillanatban 30 nap, és 25-re csökkentené a törvényjavaslat, a börtönben 25 nap, és 20-ra csökkenté, a fogházban 15 nap, és 10-re csökkentené a javaslat. Úgy gondoljuk, hogy önmagában az a magyarázat, ami az alkotmányügyi bizottság előtt elhangzott - ami az volt, az Európai Unió többségében vagy az európai államok többségében a magánelzárásnak ilyen maximumai szerepelnek -, bár értem én, viszont én úgy gondolom, hogy a magyar börtönviszonyok között, illetve mivel egyre többen kerülnek börtönbe sokszor egyre brutálisabb bűncselekmények miatt, és sok esetben nem kezelhetőek vagy nehezen kezelhetőek a rossz magaviseletű rabok, nem hatásos vagy nem célszerű csökkenteni a parancsnoknak azt a jogkörét, hogy csak egy rövidebb tartamú magánelzárásra lesz lehetősége a jövőben vagy az új törvény hatálybalépésekor. Ezt nem tudjuk támogatni.

(13.30)

A következő a 29. javaslat, amelyben a csoportos kimaradást legalább ki szeretnénk venni a törvényből. Ráadásul ez kísérő nélkül is megvalósulhat, hiszen a bv-intézet parancsnoka dönti el, hogy a csoportosan eltávozó rabok kísérővel vagy anélkül mehetnek el. Már így is sok az eltávozás és a kimaradás a javaslatban véleményem szerint, és úgy ráadásul, hogy ez nincs kellőképpen súlyozva az elkövető visszailleszkedési kívánalmára, tehát ha kirívóan rossz magatartással nem bír, akkor őt bizony akár ki is engedhetik, és nem kell pluszteljesítményt letennie az asztalra.

Ez megint csak nem annak a társadalmi elvárásnak az irányába hat, hogy minél több rab legyen a börtönben, hanem sajnos azt fogjuk látni, hogy több rab lesz kint akár, mint a jelenlegi rendszerben, és az emberek nem hiszem, hogy egy fegyházra ítélt rabot azzal a joggal szeretnének felruházni, hogy akár kint legyen kísérő nélkül is. Komolyabban kellene venni ezt a szabályozást.

A 31., 32. ajánlási pontokkal zárnám, mert látom, hogy az idő vészesen fogy. Azt szeretnénk érvényre juttatni, hogy a munka ne csak egyfajta jutalom lehessen. Elmondtam a bizottsági ülésen is és az általános vitában is azt a részét, hogy méltányoljuk, hogy a rabmunka terén előrelépések történtek az elmúlt években. Több lehetőségük van a raboknak dolgozni, de ez még mindig jutalomként merül fel, és örülünk neki, hogy legalább akinek erre igénye van, az dolgozhat, viszont tudomásul kell venni, hogy bizonyos elkövetőknek a munka lehet büntetés is. Kint is és bent is. Aki kint sem dolgozott, azt bizony a börtönben akár kényszer útján is erre rá kell szorítani, és minden lehetőséget meg kell teremteni. Mi elmondtuk azt is, hogy az őrzési feltételek esetében az akár bányamunka is lehet, ahonnan nem lehet megszökni, és súlyosabb büntetés-végrehajtási fokozatban lévőknél is alkalmazható, és úgy gondoljuk, hogy a törvényben meg kell jelennie annak, hogy az elvégzett termelőmunka kapcsán kell kialakítani az önellátó és a részben önfenntartó börtönöket.

Hozzáteszem, ebben benne van az a realitásérzékünk is, hogy először, első körben vagy rövid időn belül vagy talán középtávon nem fog megvalósulni az önfenntartó börtön, hiába beszél erről a Fidesz-kormányzat - főleg nem ezzel a javaslattal -, de talán ha elindulunk abba az irányba, hogy mindenkinek munkát kell végeznie, és akár külső munkahelyen is és védett körülmények között, de kötelező jelleggel, akkor ez eljuthat oda, hogy akár bizony ezek a rabok - még a súlyos fokozatban lévők is - tudnak termelni vagy visszaadni a társadalomnak, és ezt bizony akár a büntetés részeként is lehet alkalmazni.

Látom, lejárt az időm. Köszönöm, elnök úr, ennyit szerettem volna mondani. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom.

Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 35. pontjára.

Megkérdezem, hogy e ponthoz kíván-e valaki felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Staudt Gábornak, a Jobbik képviselőjének.

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden, a hatályba léptetéssel kapcsolatosan: jómagam is egyetértek azzal, hogy akár egy külön törvénynek vagy egy jobban átgondolt stratégia alapján kellene a hatályba léptetést elvégezni, és úgy gondoljuk, hogy ez hozzáilleszthető lenne ahhoz a sietséghez, ahogy beterjesztésre került ezt a javaslat, ahogy átverekedték pillanatok alatt az Országgyűlésen. Ennek a hatályba léptetésnél meg kellene jelennie, és akár a bv-szervezeten belüli egyeztetéseket és az egyéb dolgokat, amelyeket persze formálisan nyilván megtettek, de egyébiránt hosszú távon nem látom, hogy ez milyen hatékonysággal történt meg, ezeket meg lehetne tenni, tehát én megfontolnám.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom.

Megkérdezem Répássy Róbert államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Dr. Répássy Róbert szólásra emelkedik.) Igen. Válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Most két lehetőség van: vagy az ajánlás mind a 35 pontjára válaszolok, mert nagyjából körülbelül ha nem is mindet, de mondjuk, a felét érintették a képviselők, vagy megpróbálok összefogóan válaszolni. Elnök úr, ha van egy kis idejük, akkor belemegyek a részletekbe.

ELNÖK: A jelenleg érvényes Házszabály szerint nincs ennek határideje - később lesz -, úgyhogy határtalan időben várjuk államtitkár úr válaszát.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, igyekszem nem visszaélni a türelmükkel, de a képviselő urak olyan sok számsort mondtak be - például Staudt képviselő úr bemondott vagy nyolc módosító javaslatot is hatperces felszólalásához -, hogy megpróbálok válaszolni ezekre a kérdésekre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 1. pontjában szereplő módosító javaslatukat azért nem támogatjuk, mert a Btk. 79. §-a szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.

Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy a büntetés-végrehajtás feladata a büntetési célok érvényesítése, a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtásán keresztül, ezért nem indokolt a normaszövegben külön célként feltüntetni a büntetést és elrettentést, hiszen ezeket a jelenlegi szöveg is magában foglalja.

Az együttműködő és a törvénytisztelő életmódra hajlandóságot nem mutató elkövetők elkülönítésének ilyen megjelenítése a szövegben szintén nem szükséges, hiszen az egyéniesítés szempontjainak biztosítását a törvényjavaslat jelenleg is előírja.

Nos, a következő módosító javaslat, amelyről Staudt képviselő úr beszélt, ha jól emlékszem..., bocsánat, sorrendben Vágó Sebestyén 9. számú módosító javaslata, ami hasonló a 10. és a 11. számú ajánlási pontokhoz, sőt össze is függnek. Ezzel kapcsolatban az az álláspontunk, hogy nem minden esetben szükséges a pártfogó felügyelői vélemény beszerzése, így célszerű a büntetés-végrehajtási bíró szabad mérlegelésére bízni, hogy a körülményeket figyelembe véve szükségesnek tartja-e a vélemény bekérését. Továbbá a rendszeres érintkezés előírása egy meglehetősen rugalmas szabály. Ezt alapul véve a kötelező érintkezés kikötése ahhoz vezetne, hogy a pártfogó felügyelő olyan esetekben is az elítélttel való többszöri érintkezésre lenne kénytelen, amikor ezt a körülmények egyáltalán nem indokolják. Ez a meglévő erőforrások elaprózását, nem kellően hatékony felhasználását eredményezné.

A következő valóban az ajánlás 12. pontja, Staudt képviselő úr és dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselő urak módosító javaslata, amit a következők miatt nem támogatunk. A törvényjavaslat jelenlegi változata megfelelően kifejezi, hogy a társadalomba visszailleszkedés a szabadságvesztés végrehajtásának kiemelkedő célja, és e cél elérésének eszközeként határozza meg a reintegrációs tevékenységben való részvételt.

A törvényjavaslat egyik meghatározó jelentőségű eleme a reintegráció, amelynek szellemisége az egész jogszabályon végigvonul. Ráadásul a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdése szerint a végrehajtás során az egyéniesítés szempontjait biztosítani kell, ami a kockázatelemzési és -kezelési rendszer működtetésére vonatkozó rendelkezésekkel együtt megfelelően biztosítja, hogy az elkövető sajátosságaihoz, a reintegrációs programokban való részvételi hajlandóságához és a visszaesési kockázatához mérten alakítsák a végrehajtás körülményeit. A reintegráció megkérdőjelezése bármilyen összefüggésben a törvény alapvető szellemiségét sértené, ezért nem támogatjuk a módosító javaslatot.

A 13. pontban foglalt módosító javaslatot azért nem támogatjuk, mert a törvényjavaslat ezen szabálya, mármint az a szabály, amit a képviselő urak elhagyni kívánnak, alapelvi követelményt határoz meg, amelyet több jogvédő szervezet is rendkívül előremutatónak tartott. A szabadságvesztésben a leghangsúlyosabb büntetőelem a személyi szabadság jogszerű elvonása. Ez azt jelenti, hogy ennél több joghátrány az elítéltet nem érheti. Ahhoz, hogy mindez érvényesülni tudjon, a végrehajtás körülményeit a lehetőségekhez és a bíróság ítéletében meghatározottakhoz mérten a szabad élet körülményeihez kell közelíteni. A normalizáció elve az egyik legfontosabb alapelv a hatályos szabályozásban, az európai börtönszabályokban is érvényesülő szabály.

(13.40)

A következő a 17. pont volt, amiről Staudt Gábor képviselő úr beszélt. Azért nem támogatjuk, mert a törvényjavaslat 356. § (1) bekezdésének d) pontja jelenleg is előírja, hogy a javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorú tanulmányait a köznevelésről szóló törvényben meghatározott életkorig vagy a köznevelésről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében azt követően is köteles folytatni. A törvényjavaslat 192. § (4) bekezdése emellett kiemeli, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során különös gondot kell fordítani a fiatalkorú oktatására, valamint a tankötelezettség érvényesítésére.

A 18. pontban foglalt módosító javaslatot azért nem támogatjuk, mert álláspontunk szerint méltánytalan lenne, ha a magatartási szabályok bármely, akár csekély jelentőségű megsértése is ahhoz vezetne, hogy a legkedvezőbb jutalmakból azonnal kizárnák az elítéltet, hiszen így a büntetés mértéke és az elkövetett szabályszegés súlya nem lenne arányban egymással. Az ismételt vagy súlyos kitétel kivétele a törvényjavaslatból csökkenti a jogalkalmazó mérlegelési lehetőségét.

Képviselő úr, ígérem, már rövidebb leszek. A 19. és a 20. pontról is beszélt, de szerintem csak azért, hogy hozzászóljon. De ha akarja, elmondom a véleményem a 19. ajánlási pontról is, ahol a magánelzárásra vonatkozó szabályokat akarja szigorítani. A büntetés-végrehajtás szakembereinek tapasztalatai alapján megállapítható, tisztelt Ház, hogy a túl hosszú magánelzárás nem alkalmas az elítélt nevelésére, ehelyett fokozza az agressziót, az elszigeteltség érzését, amely a magánelzárás letöltése után lévő elítéltet nehezebben kezelhetővé teszi, mint amilyen e fenyítés végrehajtása előtt volt. Ezen túlmenően sem a reszocializációs célokat nem szolgálja, hiszen a magánelzárás alatt az elítélt kapcsolattartási lehetőségei beszűkülnek, sem az önellátó büntetés-végrehajtás kialakítását nem segíti elő, mivel a magánelzárás alatt álló a munkáltatásban nem vehet részt. Végül a nemzetközi szervezetek is többször állást foglaltak arra vonatkozóan, hogy az ilyen jellegű fenyítéseket a lehető legrövidebb időre célszerű szorítani.

Tisztelt Ház! Még egy kérdés, amiben úgy éreztem, hogy alapvetően eltér az álláspontunk, ez a bizonyos csoportos kimaradás kérdése. Az ajánlás 21. pontjában megfogalmazott módosító javaslatról van szó. A hatályos büntetés-végrehajtási törvényerejű rendelet a csoportos kimaradásra 1993. április 15-étől lehetőséget biztosít - ez tehát egy meglehetősen régi szabály -, és az eddigiek során nem jelentett problémát az alkalmazása. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a csoportos kimaradás engedélyezése esetén a bv-intézet parancsnoka dönthet úgy, hogy a kimaradást csak kísérővel teszi lehetővé. A csoportos kimaradás igazodik a fokozatosság elvéhez, továbbá a közösség építő ereje is megjelenik ebben az intézetelhagyási formában.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Higgyék el, hogy alaposan megfontoltuk a módosító javaslataikat. A módosító javaslataikat minden esetben véleményeztettük büntetés-végrehajtási szakemberekkel, és ezek alapján tudom kérni a megértésüket, hogy noha alapvetően egyetértünk a büntetés-végrehajtás céljaiban és a büntetés-végrehajtás eszközrendszerének a fejlesztésében, de fogadják el, hogy a büntetés-végrehajtási szakma az önök módosító javaslatai miatt sokkal nehezebben tudná megoldani a feladatát, és sokkal nehezebben tudná a büntetés céljait érvényesíteni, és nem utolsósorban a reszocializáció, azaz a társadalomba való visszailleszkedés nemcsak nemes gondolat, hanem a XXI. századi büntetés-végrehajtás alapvető gondolata is. Ezt nehezen tudná megvalósítani a büntetés-végrehajtás, ha az önök módosító javaslatait elfogadná a tisztelt Ház.

Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a kormány eredeti javaslatát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   64-67   68-85   86-165      Ülésnap adatai