Készült: 2024.05.12.14:13:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

315. ülésnap (2013.10.24.), 228. felszólalás
Felszólaló Balázs József (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 12:46


Felszólalások:  Előző  228  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALÁZS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Régi közmondás: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. A 2014. évi költségvetés maximálisan betartja ezt az elvet, mint az elmúlt években is, hiszen nemcsak a régi közmondás szerint, hanem mint európai uniós tagállamnak a maastrichti hiánycélok teljesítésében most már harmadik éve - 2014. lesz a harmadik év - teljesül a 3 százalékos hiánycél. Azt gondolom, hogy ez rendkívül fontos, nemcsak a megfelelés miatt, hanem valóban annyi forrásból, annyi bevételből gazdálkodik az ország, amennyi rendelkezésre áll, amennyit a magyar gazdaság megtermel.

Én külön fontosnak tartom, hogy hasonlóan fontos hiánycél az infláció mértéke, amely - a vita során elhangzott - a szegények adója. Hát sem ebben az évben, sem a következő évben nem nagyon működik ez az adó, hiszen történelmi mélypontokra süllyedt ebben az évben, és a következő évben is szerény lesz. Ez tulajdonképpen különböző keresetnövekedések esetén jelentősen tudja befolyásolni a reálkereseteket, amelynek révén többletfogyasztás tud generálódni. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan, 2014-ben is csökken az államadósság, és így az a fajta összeg, amit 2002 és 2010 között a szocialista kormányzat felvett, és fenntarthatatlan pályára sodorta a magyar költségvetést, azért kezd ezáltal, ezzel a csökkenő államadósságszinttel kezelhető, fenntartható tartományba kerülni.

Fontosnak tartom azt is elmondani, hogy 2014-ben nem veszi el a költségvetés, nem tervez többletadó-bevételeket, nincsenek adóemelések, az elmúlt két-három év stabilizációs intézkedései, konszolidációs intézkedései megteremtették azt a lehetőséget, hogy 2014 egy kiszámítható, stabil költségvetési év legyen.

Örvendetesnek tartom, hogy a gazdasági növekedés terén az ez évi közel 1 százalék után 2014-ben jó esély van a 2 százalék elérésére, hiszen, és ezt nemcsak a kormányzat, hanem az elemzői várakozások is ebben a sávban - a közel 2 százalékban - határozzák meg. Azt gondolom, hogy tartható, és bármilyen ellenzéki képviselők firtatják ezt sokszor, hogy lesz-e, vagy nem lesz, mennyire reális ez a 2 százalék, én azt gondolom, hogy amennyiben bármifajta gond történne, az országvédelmi tartalék kellő fedezetet nyújthat, hiszen 1 százalék gazdasági növekedés mintegy 100 milliárd forint nagyságrendű bevétellel egyenértékű.

(20.20)

Azt gondolom, hogy fontos, ha állami költségvetésről beszélünk, ezen makroszámokról is néhány szót ejteni. Engedjék meg, hogy elsősorban most inkább a települések költségvetéséről beszéljek. Nagyon sok ellenzéki képviselőtársam kritizálta az önkormányzatok költségvetését. Azt hiszem, fontos és örvendetes lépés az, hogy 2013-ban az új feladat- és finanszírozási struktúrának a korrekciója, kiigazítása már részben megtörtént, hiszen a szerkezetátalakítási tartalékból több mint ezer település, elsősorban aprófalvak, kistelepülések kaptak jelentős forrásokat, és ezen szerkezetátalakítási tartalékok, a 17 milliárd forint felhasználása 2014-ben már automatikusan bekerül a települések költségvetésébe. Azt gondolom, hogy ezzel az aprófalvak, a kistelepülések helyzete kezelhető és sokkal erősebbé válik. Azt gondolom, hogy ez a korrekció, ez az átalakítás szükséges volt, és ez az évi, év közbeni belenyúlás, ha szabad így fogalmaznom, indokolt volt. Valóban egy új rendszer, és amennyiben korrigálni kell, a kormányzat hajlandó ezekre a települések irányába kedvező, pozitív korrekciókra.

Elhangzott az is az ellenzéki képviselőtársaim részéről, hogy a települési költségvetésekben kevesebb szociális ellátásra tervezett forrásokat látnak. Sőt, talán az egész nagy állami költségvetésben, azt hiszem, Józsa képviselőtársam fogalmazta meg, jóval kevesebb szociális forrást lát. Azt gondolom, hogy sokkal átfogóbban kell belenéznünk és áttekintenünk a 2014. évi költségvetésbe, mert ha más sorokat nézünk, rendkívüli nagyságrend szerepel a közfoglalkoztatás, a közmunka területén: 180 milliárd forint. Ez is tulajdonképpen, ha szabad így fogalmaznom, szociálpolitikai, foglalkoztatáspolitikai eszköz. Ha a kettőt együtt tekintjük, a kormányzat szociálpolitikára és foglalkoztatáspolitikára fordított pénzeszközei jelentősen növekszenek. Azt gondolom, hogy a vita során elhangzott, és én is ahhoz csatlakoznék, sokkal szerencsésebb, hasznosabb, ha a munkaerőpiacról kikerülők nem segélyt, hanem munkát kapnak. Azt gondolom, hogy sokszor sokat beszéltek erről, a jelenlegi kormányzat meg is teszi ezt, hogy ez a fajta átalakítás végbe tudjon menni.

Azt hiszem, hogy a közmunkát is több képviselőtársam támadta. Engedjék meg, hogy kicsit arról beszéljek, hogy a közmunkaprogram nem csak egyszerűen foglalkoztatáspolitikai támogatás. Egy kicsit komplex, hiszen van benne egyfajta területfejlesztési, vidékfejlesztési szempontrendszer is. Ha a képviselőtársaim jobban utánajárnak, nagyon sok településen a közmunkaprogram nemcsak egyszerűen foglalkoztatásról szól, hanem nagyon sok helyen, több száz településen önfenntartó települési modellek bevezetéséről, amelyek valóban jó néhány településen egészen új közösségi viszonyokat, közösségi fejlődési utakat tudnak bemutatni és a közösség számára vonzóvá tenni. De azt gondolom, nemcsak önfenntartó települési modellek, amelyek meghatározóan helyben termelt élelmiszerek, alapanyagok helyi felhasználására szolgálnak, hanem ugyanígy megjelenik szintén több száz településen az energiagazdálkodás, megújuló energiák felhasználása, hiszen több ezer biomasszakazán kerül ki a településekre, amely révén a helyben megtermelt alapanyagokból valósul meg az intézmények, a különböző középületek fűtése, és ez egy folyamat, egyre több és több helyen. Már ebben az évben és a következőben is a közmunkaprogramokban szerepel egy továbblépés a jelenlegi közmunkaprogramból a szociális szövetkezetek irányába. Több száz településen nyújt a Belügyminisztérium a közmunkaprogramok forrásaiból települési szociális szövetkezetek létrehozására támogatást, amelyek már egy újabb lépcsőfokot jelentenek, nemcsak egy évre, hanem hosszú távra is rendszeres munkajövedelmet tudnak biztosítani nagyon sok embernek.

Azt gondolom, ha a települések költségvetéséről beszélünk, és ez is a mai nap során többször szóba került, mindenképpen szólni kell arról, hogy a gyermekétkeztetés normatívája jelentősen emelkedik. Azt gondolom, ez egy fontos feladat a településeken, és 2014-ben is több forrás fog jutni erre.

Van néhány apróbb változtatás is, amelyet szintén helyeslek és egyetértek vele. Nagyon sok helyen jöttek létre közös önkormányzati hivatalok. 2014-től a közös önkormányzati hivatalok gesztor fenntartó települése fogja megkapni a teljes normatívát, és a sokszor néhány település között kialakult pénzügyi vitás kérdések sokkal egyszerűbben és jobban rendezhetők.

Többször szóba került - ez már nem az önkormányzatok területe -, az ellenzéki képviselőtársaim beszéltek arról, hogy a családi pótlék a családtámogatások rendszerében változatlan. Azt gondolom, hogy világosan szögezzük le: mind az elmúlt évben, mind ebben az évben mintegy 540 milliárd forint, ami családi pótlékra és különböző hasonló támogatásokra szolgál a költségvetésekben. 2014-ben a személyi jövedelemadó-rendszeren belül a családtámogatási területen, az úgynevezett gyermekkedvezmények területén 240 milliárd forintot tudnak igénybe venni a családok. Azt gondolom, a családi pótlék mellett ez egy olyan jelentős növekedés, amely valóban jelentős és komoly segítséget tud nyújtani 2014-től már a kiskeresetű családoknak is. Azt gondolom, hogy ez rendkívül fontos, hiszen több képviselőtársam elmondta, hogy különböző családtípusokban ez milyen jelentős növekedést tud nyújtani.

Nagyon sok képviselőtársam, többen a civil szféra támogatásáról beszéltek, és a Nemzeti Civil Alap alacsony nagyságrendjét firtatták. Azt hiszem, jobbikos képviselőtársaim voltak. Engedjék meg, hogy elmondjam, a költségvetésben nagyon sok olyan terület van, amely más sorokon, más helyeken jelenik meg. Az európai uniós úgynevezett Darányi Ignác-tervben nagyon sok vidéki településen, faluban működő civil szervezet rendkívül komoly támogatásokat kap rendezvényekhez, eszközfejlesztésekhez, működéshez, rengeteg fejlesztést tud igénybe venni, csak ez más soron van. Azt gondolom, ha ezeket a véleményeket kialakítjuk, igyekezzünk minél jobban elmélyedni a 2014. évi költségvetés számaiban.

A felszólalásomat úgy kezdtem, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Azt gondolom, hogy 2014-ben ez a takaró most bővebb. Akár a települések, akár nagyon sok más-más terület reálértékben jelentős többletforrásokhoz tud jutni, ami véleményem szerint kiszámíthatóvá teszi az intézmények működését, a családoknál csökkennek a megélhetési költségek, növekednek a bevételek, a vállalkozások, a gazdaság környezete kiszámítható és stabil lesz. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  228  Következő    Ülésnap adatai