A felszólalás szövege:

ELNÖK: Mesterházy Attila, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak. (Dr. Kásler Miklós távozik a teremből.)(Mesterházy Attila szólásra emelkedik, beszélni kezd, de a mikrofonja nincs bekapcsolva.) Nincs bekapcsolva a képviselő úr mikrofonja, de meg kívánja várni a miniszterelnök úr személyes jelenlétét, ha jól értettem. (Mesterházy Attila bólint.) Köszönöm.

Harangozó Tamás képviselő urat kérdezem, aki szintén a miniszterelnök úrnak kíván kérdést feltenni, hogy megvárja, vagy pedig elfogadja a kijelölt Szijjártó Péter miniszter urat.

KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg nem szándékoztam hozzászólni ehhez a vitához, azért jöttem be az ülésterembe egyáltalán, mert mint előterjesztő, azt gondoltam, hogy itt a helyem, amikor egy olyan javaslat vitája zajlik, amelynek az aláírói között én is szerepelek, de hallgatva az ellenzéki képviselőtársaim hozzászólásait, nem állhatom meg, hogy egy-két megjegyzést ne fűzzek ehhez a vitához. Egyrészt, bár nem vettem részt az időkeret kialakításában sem, de nagyon hálás vagyok azoknak a képviselőtársaimnak, akik arra jutottak, hogy a lehető legrövidebb időkeretben kell ezt a javaslatot tárgyalni, mert ebből ennyi is elég, azt hiszem. Tehát ha van a rendszerváltoztatásnak kudarca  én vagyok az utolsó, aki majd azt cáfolni fogja, hogy lenne ilyen , akkor az egyik alapvető kudarca és pontosan a kiinduló kudarca, hogy már a kezdet kezdetén sem volt a legalapvetőbb értékekben sem konszenzus. Tehát hagyjuk a rendszerváltoztatás meséjét úgy előadva, mint ahol farkasok és bárányok egymás nyakába borultak  ezt Mesterházy Attilának mondom a legnagyobb tisztelettel , és akkor a farkasok megígérték, hogy áttérnek a vegetáriánus étrendre  szó sincs erről.

Tehát mi már ’89. június 16-án tisztáztuk a Hősök terén, hogy nem jár köszönet a kommunistáknak azért, mert bár megtehették volna, de nem lövettek közibünk. De ezt, mondjuk, csak 2006-ig tudták megállni, mert 2006-ban már nem tették ezt meg. Ezt meg csak azoknak emlegetem föl, akik itt valamiféle olyan értelmezést adnak az elmúlt harminc esztendőnek, mintha itt egy egyenes vonalú fejlődés lett volna, kart karba fűzve, persze jelentős véleménykülönbségekkel. És persze az újonnan jövőknek könnyű a helyzetük, mert ők hivatkozhatnak arra, hogy ők nem voltak ott az első húsz évben. (Tordai Bence: Ja, ott voltak.)

Nem, a fenét nem, de most az egy más kérdés, ott bizony, csak a felmenőiken keresztül, a haverjaikon keresztül, a későbbi patrónusaikon keresztül, vagy éppenséggel  személy szerint Balczó képviselőtársam még önmaga is megemlítette ezt  itt csak pártokként van új egy-kettő az ülésteremben, de azért nem biztos, hogy a politika maga is új.

Szóval, ez az elmúlt harminc év, amely kétségkívül nem egy sikertörténet  ezt egyébként a nyilatkozat nem állítja , ez egy olyan küzdelem volt, amely valójában a rendszerváltozás befejezéséért folyt. Tehát ha valaki azt képzelte, úgy gondolta, hogy lehetséges egy pillanat alatt  az SZDSZ-esek így gondolták  rendszert cserélni, és ezzel minden megoldódik, akkor nagyot tévedett, sajnos mind a mai napig még az előző rendszernek némely nyomait kell eltakarítanunk. Csak egyet említek, ismét az utódpárt politikusainak: tíz évet kellett várni ahhoz, hogy 2000-ben el tudjuk törölni az MSZP mint utódpárt azon előnyét, hogy olyan ingatlanokat használhatott ingyen, amelyeket az MSZMP rablott vagyonából örökölt. Ennyit az esélyegyenlőségről meg a tisztességes választási feltételekről.

És egy utolsó megjegyzést azoknak, akik diktatúráznak, ne haragudjanak a személyes vonatkozásokért: éppen ma van annak a napja, teljesen véletlenül, hogy én pontosan annyit éltem már demokráciában, mint amennyit a kommunisták diktatúrája alatt. Tehát engem azok, akik ennél egy nappal kevesebbet éltek a diktatúrában, ne oktassanak ki abból, hogy mi a demokrácia, mert én mind a kettőt láttam. (Dr. Hoppál Péter: Úgy van!  Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.  Dúró Dóra és Volner János független képviselőkön kívül az ellenzéki képviselők egyike sem tartózkodik az ülésteremben.) Tisztelt Ház! Az Országgyűlés május 2-ai ünnepi ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Földi László jegyző urak lesznek segítségemre.Tisztelt Országgyűlés! Kérem önöket, hogy felállva köszöntsük Áder János köztársasági elnök urat. (A teremben lévők felállva köszöntik dr. Áder Jánost, aki elfoglalja helyét a díszpáholyban.) Köszönöm.

Tisztelt Ház! Mai ünnepi ülésünkre harminc esztendővel az után kerül sor, hogy 1990. május 2-án megalakult a rendszerváltoztatásnak nevezett, negyvenöt évnyi kommunista diktatúrából való tárgyalásos átmenet eredményeképpen szabadon választott, demokratikus magyar népképviselet.

Tisztelettel köszöntöm Áder János köztársasági elnök urat, a kormány tagjait, Domokos László urat, az Állami Számvevőszék elnökét és a megjelent országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselő hölgyeket és urakat. Köszöntöm vendégeinket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a mai ünnepi ülést.

Tudatom önökkel, hogy eredeti terveink szerint a mai napon e teremben egy olyan díszülésre került volna sor, amelyre meghívást kaptak volna mindazok, akik harminc évvel ezelőtt e Ház falai között képviselői esküt tettek. Sajnálatos módon azonban a világot sújtó járvány miatt csak a jelen körülmények között van módunk emlékezni történelmünk e fontos dátumára és eseményére. Ennek okán is engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében tisztelettel köszöntsem mindazon távol lévő volt képviselőtársainkat, akik részt vettek az 1990-ben megválasztott Országgyűlés munkájában, és bár személyesen nem lehetnek jelen, de talán otthonukban együtt ünnepelnek velünk. Köszönjük a nemzet bizalmából végzett szolgálatukat, hasonlóképpen mindazt a munkát, amit képviselői mandátumuk letétele után az országért végeztek, és jó egészséget kívánunk nekik! (Hosszan tartó taps.)

Engedjék meg, hogy név szerint is kiemeljem azokat, akiknek a történelem ura kegyelméből megadatott, hogy ma is közbizalmi tisztséget viselve jelen lehessenek. Köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnök urat (Taps.), Varga Mihály miniszter urat, Hörcsik Richárd, Kósa Lajos és Németh Zsolt országgyűlési bizottsági elnök urakat (Taps.) és Deutsch Tamás urat, a Fidesz és a KDNP európai parlamenti delegációjának vezetőjét. (Taps.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szomorúan, de azt is meg kell állapítanunk, hogy az 1990 és 1994 között működött parlament tagjai közül 131 volt képviselőtársunk már nincs az élők sorában. Megkérem önöket, hogy néma felállással fejezzük ki irántuk tiszteletünket. (A teremben lévők egyperces néma felállással adóznak az elhunyt képviselők emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékezni kötelezettség; kegyeleti kötelezettség múltunk jelesei felé, amellyel ugyan mi nekik tartozunk, de magunkat, a jelenben élőket szolgáljuk azzal, hogy megóvjuk a felejtéstől mindazt az értéket, teljesítményt, amellyel ők a közösséget élni segítették, átmentve századok sorának megpróbáltatásain. Az emlékezés tehát a történelem által hitelesített mérce igénybevételét is jelenti, mellyel megmérhetjük önmagunkat, és mellyel elválaszthatjuk a jót a rossztól, az igazat a hamistól. De emlékezni és emlékeztetni legfőképpen a jövő felé fennálló adósságunk, melynek lerovását elmulasztva könnyen kiszolgáltatott helyzetbe taszíthatjuk az utánunk következőket.

Kedves Barátaim! Mi, a rendszerváltoztatás még ma is aktív nemzedéke, a béke gyermekei vagyunk, akiknek élete, pályafutása eddig mentes lehetett az olyan közösségi megpróbáltatásoktól, tragédiáktól, amilyeneket a korabeli hazug tankönyvek és pártállami propaganda ellenében a családi emlékezet tett számunkra személyes élménnyé, belső valósággá. Nagyszüleink történetei két világháborúról, Trianonról, megszállásokról, két totalitárius rendszer rémuralmának rettegéssel teli hónapjairól és éveiről, szüleink elbeszélései 1956-ról vagy 1968-ról, a szemünk előtt zajló mindennapi küzdelmeik, helytállásuk a mi élni segítő tudásunkká vált, hogy majd jobban megérthessük, mi történt 1980-81-ben Lengyelországban, s hogy az ezt követő években mi történik velünk.

Hasonlóképpen, a harminc évvel ezelőtti alakuló ülést az 1947-es Nemzetgyűlés elnökeként megnyitó, a nemzeti szuverenitás pislákoló lángját 88 éves koráig emigrációban őrző Varga Béla, az alakuló ülés korelnöki tisztét betöltő Kéri Kálmán, Demjén Pál, majd a későbbi országgyűlésekben velünk egy sorokban ülő Horváth János, Varga László, Wittner Mária és mások a személyes életünk valóságává tették a történelem általuk képviselt darabját, mintegy rajtunk keresztül összekötve a nemzeti szuverenitásunk elveszítése előtti múltat az ennek visszaszerzése utáni jövővel.

A személyesen átélt történelem lánca azonban megszakadni látszik. A mi nemzedékünk szavát az utánunk jövők előtt már nem hitelesíti olyan szenvedéstörténet, mint amilyen az előttünk járóknak osztályrészül jutott. Mindez azonban nem kisebbíti, ellenkezőleg, növeli a felelősségünket, hogy az emlékezés és emlékeztetés révén is megtegyünk mindent azért, hogy a következő nemzedékek ne tévedjenek el a látszólagos békeidők útvesztőiben, hogy megpróbáljuk megóvni őket attól, hogy számukra is történelmi idők hozzák el azokat a kényszerű tapasztalatokat, amelyek megkülönböztethetővé teszik számukra a jót és a rosszat, az igazat és a hamisat, a demokráciát és az önkényuralmat, a szabadságot és annak hiányát. Ezért kell emlékeznünk visszanyert önrendelkezésünk első napjára is.

Tisztelettel felkérem Áder János urat, az 1990-ben megválasztott Országgyűlés képviselőjét, hogy Magyarország köztársasági elnökeként mondja el ünnepi beszédét. (Taps.  Dr. Áder János a díszpáholyból az ülésterembe megy, majd fellép a szónoki emelvényre.  Taps.)

(11.10)

ELNÖK: Megvárja. Ungár Péter képviselő úr következne, aki az emberi erőforrások miniszterének kíván kérdést feltenni. (Ungár Péter jelzésére:) Megvárja a miniszter urat.Akkor ismét Keresztes László Lóránt frakcióvezető urat kérdezem, hogy elfogadjae Schanda Tamás államtitkár urat válaszadóként.

KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Honfitársak! Az imént elhangzott politikai nyilatkozat elfogadására a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának három nyomós oka is volt, és előterjesztő képviselőtársaimmal együtt ugyanezen három okból javasoljuk mi is elfogadásra a tisztelt Háznak. Ezen három ok a múltban, a jelenben és a jövőben rejlik. A trianoni diktátum által a magyarságnak okozott tragédia ugyanis nemcsak nemzetközi szerződésekkel többször megpecsételt és lezárt történelmi múlt, hanem velünk együtt élő folyamatos jelen, ami nem kívánt esetben megismétlődő jövővé is válhat. Mindaddig, amíg a Kárpát-medencében élő külhoni magyarságnak keserves létküzdelmet kell vívnia azért, hogy megőrizhesse elődeitől örökbe kapott anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjének otthonosságát, a trianoni döntés nem a történelemkönyvek egy lezárt fejezete, hanem a teljes magyar nemzetet érintő, velünk együtt élő, nyitott jelenbeli létkérdés.

A magyar jövő pedig csak akkor lehet biztonságos, ha minden jelen- és jövőbeli magyar nemzedék, gyermekeink, unokáink és az utánuk következők a trianoni történetből is tanulva a saját szívükbe és eszükbe vésik, hogy mindig csak az lehet az övék, amit meg tudnak védeni. Aki fel sem ismerve a veszélyt, tudatlanságból, vagy kényelmét óvva restségből, vagy az áldozattól, erőfeszítéstől visszariadva gyávaságból nem kész és nem képes megvédeni azt, ami a sajátja, az el fogja azt veszíteni. Az úgy járhat a jövőben, miként jártak elődeink a száz esztendővel ezelőtti múltban.

Tisztelt Ház! Ami ezt a múltat illeti, száz esztendő távlatából ismerni véljük a legfontosabb tényeket, az események időrendjét és az okozati összefüggéseket, amelyek 1920-ban a történelmi Magyarország területe kétharmadának elvesztéséhez és a magyar nemzet minden tíz tagjából háromnak, azaz a nemzet harmadának idegen hatalmak fennhatósága alá szorításához vezetett. Mi, mai magyarok a múltat megváltoztatni nem tudjuk, csak annak legfájóbb következményein kísérelhetünk meg változtatni. Minderre azonban csak akkor van esélyünk, ha tanulunk a múltból.

Melyek azok a tanulságok, tisztelt képviselőtársaim, amelyeket a trianoni diktátum kapcsán mindenképpen célszerű levonnunk? Engedjék meg, hogy az elfogadásra ajánlott politikai nyilatkozat szellemében három ilyen tanulságot ajánljak a tisztelt Ház figyelmébe.

„A magyar nemzet nem létezik, csak magyar urak vannak.” A krónikások szerint többek között ezt mondta 1920-ban Franciaország képviselője a trianoni döntést előkészítő béketárgyalásokon, és ezzel azon legvérmesebb forgatókönyveket akarta megvalósulni segíteni, amelyek szerint az első világháborús győztesek Budapestet városállammá alakították volna, és a vesztes Magyarország teljes területét, tehát a megmaradt egyharmadnyi területet is úgy osztották volna szét a szomszédos országok között, ahogyan azt a kétharmadnyi résszel is tették.

Akit ki akarnak fosztani és fel akarnak számolni, annak először a puszta létét kell kétségbe vonni, az önazonosságát kell szétzilálni. Ez a nemzettagadás indítéka és lényege, tisztelt képviselőtársaim. Így volt egykor, és így van ez ma is. A különbség csak annyi, hogy száz esztendővel ezelőtt csak a magyar nemzet létét vonták kétségbe a korabeli győztesek, napjainkban pedig azok, akik kellően erőseknek és örök győzteseknek képzelik magukat, Európa valamennyi nemzetének a létét kétségbe vonják. Ezek az államhatárokon és földrészeken átívelő gazdasági és politikai érdekcsoportok mára a francia, a német, a román, a szlovák, a szerb vagy bármely más európai nemzet létjogosultságát is megkérdőjelezhetőnek gondolják. Azért teszik ezt, mert szükségük van Európa erőforrásaira, mert pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát, és mindezen törekvésükben az európai nemzetek és az őket védeni hivatott nemzeti államok puszta léte is akadályt jelent számukra. Tehát az egyik tanulság, hogy a nemzetek önrendelkezésének eszméjét gyakorlatilag születése pillanatában közös sírba temették a magyarok ezeréves országával, és a síron kivirult a nemzettagadás mérgező virága, amely kipusztíthatatlan gyomként egyre agresszívebben borítja be a földjeinket.

(11.00)

A nemzetünket fenyegető veszély nem múlt el, sőt erősödik, de fenyegeti már a bennünket száz éve legyőzőket is, és nekünk a politikánkat ennek megfelelően kell alakítani.

A másik tanulság, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindig súlyos ára lehet, ha nem figyelünk kellőképpen arra, hogy mi zajlik körülöttünk a nagyvilágban, ha figyelmen kívül hagyjuk a geopolitikai látószöget. A magyar politikának történeti okokból a közjogias gondolkodásmód az erőssége, és nem a geopolitikai. Nem volt ez mindig így, Árpád-házi uralkodóinknak egyik erénye volt a földrajzi térben való gondolkodás képessége, a külvilági kitekintés, rálátás és megfelelő reagálás. Mohács után azonban ez a képességünk is beszűkült, olyannyira, hogy a XIX. század második felében már alig érzékelhető a magyar politikában. A kiegyezéskori magyar politikai elit, ha keresett is, nem talált érvényes választ a XIX. század elején kialakult, és öröknek tetsző, az európai hatalmak egyensúlyára épülő geopolitikai rend megborulására, és Magyarország biztonsági érdekeit ahhoz a dualista Monarchiához kötötte, amelynek fennmaradásához egyre kevesebb belső és külső érdek kötődött. Mindennek következménye: 600 ezer halott magyar katona az első világháborúban, 1 millió 200 ezer leszerelt és szélnek eresztett magyar katona 1918 novemberében, és pár hét múlva a szélrózsa minden irányából érkező, összességében nem több mint 200 ezer idegen katona, akik 1918 karácsonyától kezdve 1920. június 4-éig szétmarcangolták a védtelen történelmi Magyarországot.

A politika felelőssége a legszigorúbb eredményfelelősség, tisztelt képviselőtársaim. Nincs soha semmilyen kimentési lehetőség, mindig csak az eredmény számít. Minden mentő vagy magyarázó körülmény, az elveszett háború, az azt megelőző évtizedes belső bomlasztás és külső ellenséges aknamunka, egyes haza- és nemzetáruló politikusok el nem évülő bűnei 1918 novemberében, a külföldről pénzelt bolsevik terrorcsapat tobzódása 1919 tavaszán, a művelt Nyugat politikusainak arroganciával vegyes kisstílűsége és szűklátókörűsége, mindez rendkívül fontos és tanulságos, de a politika eredményfelelősségét illetően közömbös. Az eredmény: Trianon. Trianon pedig nemcsak a múltban esett történelmi igazságtalanság okozta fájdalom szinonimája, nemcsak a jelenben bennünk élő, egyfajta kollektív lelkiismeret-furdalásé, hogy miként hagyhattuk, hogy ez megtörténjen velünk, hanem a jövőre vonatkozó parancs is: ez még egyszer nem történhet meg velünk!

Tisztelt Ház! A harmadik trianoni tanulság szorosan összefügg az előzővel: a nemzetközi porondon magányosan, szövetségesek nélkül nem lehet sokra jutni. Mi, magyarok itt a Kárpát-medencében, a germán és szláv néptömbök életterének, nagyhatalmak érdekszférájának ütközőpontjában ezer esztendeje hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy egyedül vagyunk. Nem alaptalan ez a nyelvi és kulturális sajátosságainkból fakadó életérzés, de ne feledjük: az elmúlt száz esztendőben nemcsak mi voltunk egyedül, hanem néha a többi közép-európai nemzetre is rá-rátört az egyedüllét. 1920-ban a győztes nyugati hatalmak ugyan még csak bennünket, magyarokat dobtak a történelem hentespultjára, hogy szétdaraboljanak, ám 1938-ban lényegét tekintve ugyanezt tették Csehszlovákiával, aztán a balti államokkal és Lengyelországgal, majd a Nyugat 1947 után a térségben mindenkit koncként vetett oda Sztálinnak.

Trianonban a magyar államot életképtelenségre, a magyar nemzetet szétszakítottságra, Magyarországot pedig politikai egyedüllétre ítélték. A magyarság egyévszázadnyi áldozatos munkája életképessé tette a magyar államot, a nemzet határokon átívelő összetartozása pedig száz esztendő alatt erősebbnek bizonyult azon erőknél, amelyek azt fel akarták számolni.

Hosszú ideje, és különösképpen az elmúlt évszázadban a Kárpát-medencében élő nemzetek viszonyában az volt a főszabály, hogy ha valamelyik nemzet sírt, akkor szomszédai általában nevettek, és fordítva: ha valakik győztek, akkor másoknak szükségképpen veszteseknek kellett lenniük. Az idők jelei azt mutatják, tisztelt képviselőtársaim, hogy a globalizmus előttünk álló időszakában mindez megváltozik. A Kárpát-medencében és tágabban Közép- és Kelet-Európában a jövőben az együtt és egymás mellett élő nemzetek vagy együtt fognak nevetni, vagy együtt fognak sírni. Együtt leszünk nyertesek, vagy mindannyian veszteseknek bizonyulunk. A térségben vagy egymással együttműködve őrizzük meg nemzeti államainkat, nyelvünket és kultúránkat, vagy mindannyiunkat kiforgatnak mindezekből, és elidegenítenek a szülőföldünktől, államainkat birodalmi adószedő helytartósággá alacsonyítják, anyanyelvünket konyhanyelvvé silányítják, és saját nemzeti kultúránkat elfeledtetik velünk. Mindez ellen a térségünk országai eséllyel csak közösen, csak együttesen léphetnek fel.

Mi, magyarok, akik elveszítettük a XX. századot, nem akarjuk elveszíteni a XXI.-et. Azt sem akarjuk azonban, hogy a száz esztendővel ezelőtt nyertes szomszédaink elveszítsék; nemcsak azért, mert lovagias nemzet vagyunk, hanem azért sem, mert nem áll érdekünkben. Mi senkit nem akarunk becsapni Trianon ügyében, legkevésbé önmagunkat. Trianon öröksége számunkra a XXI. században is változatlanul nyitott létkérdés, azért, mert számunkra ez az örökség ma kétmillió magyar nemzettársunk sorsáról, jövőjéről, szülőföldjén magyarként való megmaradásáról szól.

A két világháború között elődeink a nagyhatalmi döntőbíráskodás révén megvalósított területi revízióval próbálkoztak. Tudjuk, hogy nem jelentett megoldást. A második világháború után, a kommunizmus négy évtizedében Trianon megoldásaként a hazai magyarságnak az önfeladást, a külhoni magyarságnak pedig a beolvadást írták fel receptre. A beteg a gyógykezelés ellenére életben maradt, de a baj sem tűnt el. 1990 után a térség országainak közös euroatlanti csatlakozása kínált esélyt a trianoni probléma meghaladására. Akik abban hittek, hogy az önmagára mint a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia térségére tekintő és a tagállamainak területén a nemzeti autonómia különféle modelljeit működtető Európai Unió segítséget nyújt majd a térség nemzeti problémáinak megoldásához, azok csalódni voltak kénytelenek.

Az elfogadásra ajánlott nyilatkozatban a Kárpát-medencében élő kétmillió külhoni magyar megválasztott politikai képviselői pontosan megfogalmazták a jogsérelem és diszkrimináció azon válfajait, amelyeknek a magyar közösségek napjainkban is változatlanul áldozatai. Bár az Európai Unió automatikus megoldást nem ad, esélyt viszont igen, hogy immár külső nagyhatalmi nyomás és fenyegetés nélkül, együtt megpróbálhassuk rendezni közös dolgainkat.

Egy évszázaddal Trianon után a mai napon elfogadásra ajánlott nyilatkozat magyar részről arra tesz kísérletet, hogy új megoldást kezdeményezzünk, és arra, hogy mindehhez szövetségeseket találjunk; szövetségeseket találjunk elsősorban a szomszédos nemzetekben és államokban, illetve szövetségeseket találjunk Európa többi nemzetei és államai között. A külhoni magyarság küzdelme nemzeti önazonossághoz való jogáért ugyanis európai ügy, tisztelt képviselőtársaim; azért európai ügy, mert az előttünk álló időkben lényegét tekintve hasonló identitásküzdelem vár minden európai nemzetre, mint amilyent a külhoni magyarság vív száz esztendeje  ez akkor is így van, ha Európában, különösen Európa nyugati részén még sokan nincsenek ezzel tisztában, egyre többen és többen ismerik fel azonban a nemzeteik előtt álló identitásküzdelmek tétjét.

A világhatalmi erőtérben Európa és benne az Európai Unió a stratégiai szuverenitását nem tudja megvalósítani csak a politikai, illetve gazdasági önrendelkezés vagy a katonai önvédelem eszközeivel. Az eredményes európai önvédelemhez kell az identitás fundamentuma is.

Az európai embereknek kell tudniuk, hogy voltaképpen mitől, miért és hogyan európaiak. Ilyen fundamentum pedig nincs, tartósan nem is építhető a két évezredes keresztény hitből fakadó normarendszer és a több évszázados nemzeti kultúrák mellőzésével. Európa határai addig tartanak, ameddig a temetőkben kereszt van a sírhelyeken. Európa addig marad önmaga, amíg európai nemzeti közösségek lakják, és meghatározóan alakítják a sorsát. Ha mindez megváltozik, Európa kisebbségbe szorul a saját területén.

Tisztelt Képviselőtársak! De milyen élet jut osztályrészül azoknak, akiktől elvitatják a kollektív jogaikat, de közben kollektív büntetéssel sújtják őket, akiknek anyanyelvét az ördög nyelvének nevezik, akiknek megmásítják a nevét, akiket megbüntetnek saját jelképeik használata miatt, akiktől elvitatják a szabad akaratukból vallott nemzeti hovatartozásukat, akiknek történelmét elvitatják, történelmi emlékeit, temetőit lerombolják vagy elorozzák?

(11.10)

Milyen életük van azoknak, akiknek egykor a diktatúrákban pár hét alatt elrabolták egyéni és közösségi javait, ám az utóbbi harminc év demokráciáiban még a töredékét sem kapták vissza mindannak, amit elraboltak tőlük, akár az adott állam által meghozott törvény ellenére sem? Milyen az az élet, ami azoknak jut, akik ellen mások folyamatosan uszíthatnak a történelemkönyvekben, akik ellen mások büntetlenül használhatják a gyűlöletbeszédet, akiket pusztán nemzeti hovatartozásuk okán potenciális ellenségnek, nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősített a saját államuk bármely képviselője? Külhoni magyar kisebbségi lét, tisztelt képviselőtársaim, amely Európa közepén egy évszázada ilyen.

Makkai Sándor erdélyi református püspök 1937-ben „Nem lehet” című megrendítő vitairatában fogalmazta meg, hogy a kisebbségi sors nemcsak politikai, hanem erkölcsi lehetetlenség is. Szerinte minél inkább telik az idő, a politikai megoldás útjába annál több és új akadály fog gördülni. Mint írja: nem tudom elképzelni a kisebbségi létnek semmiféle, emberhez méltó elrendezését, mert magát az úgynevezett kisebbségi kategóriát tartom emberhez méltatlannak és lelkileg lehetetlennek.

Ezen állításokra hasonlóan fajsúlyos választ a költő Reményik Sándor adott, amely „Lehet, mert kell” címmel vált ismertté. Állítása szerint az élet minden körülmény dacára nemcsak puszta valóság, hanem megvalósítható minőség, nemcsak adottság, hanem feladat, amelyet vállalni kell.

Száz esztendeje külhoni nemzettársaink ezen lelki kettősség malomkövei között őrlődnek. A nehezen felmérhető anyagi veszteségeket, a megaláztatásokból származó felbecsülhetetlen lelki sérelmeket azért volt képes túlélni a külhoni magyarság, mert ugyan száz esztendeje minden napnyugtával kísérti a „nem lehet” igazsága, ám közösségeikben minden másnapi napkeltével erősebbnek bizonyul a „lehet, mert kell” történelmi korparancsa.

Mindezért engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mai napon, 2020. június 4-én a magyar állam nevében legmélyebb hálánkat és legmagasabb elismerésünket fejezzem ki a Trianonban elszakított nemzeti közösségeinknek az évszázados helytállásukért, hűségükért a magyar nemzethez és a szülőföldjükhöz, nemkülönben azért is, hogy lojális és értékteremtő polgáraivá váltak azon államoknak, amelyek fennhatósága alá kényszerítette őket a történelem.

Tisztelt Ház! Az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkelye így fogalmaz: az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Ez az uniós alapdokumentum tehát használja a „nemzeti identitás” szóösszetételét, azt az Európai Unió és a tagállamai közötti viszonyban jogként elismeri és garantálja. Ám sem a hivatkozott szerződésben, sem pedig egyéb uniós jogforrásokban nem határozták meg eddig a nemzeti identitásnak a politikailag és jogilag is értelmezhető, életszerű és közérthető fogalmát. A mai napon az önök előtt fekvő, elfogadásra ajánlott nyilatkozat ennek hiányát kísérli meg pótolni. Egy olyan meghatározási javaslatot fogalmaz meg, amely érdemi hozzájárulás lehet az Európa jövőjéről szóló, küszöbön lévő uniós eszmecseréhez.

Ha az Európai Unió szavatolja a tagállamok nemzeti identitását, miként ezt megteszi a hivatkozott szerződésben, akkor felmerül a kérdés: ki valójában a nemzeti identitás alanya, hordozója? A mi magyar válaszunk erre a kérdésre a jogtudomány logikájával, a józan ésszel, az életszerűséggel és történelmi tapasztalatokkal is egyezik. A nemzeti identitás alanyai az adott állam területén meghatározott idő óta élő nemzeti közösségek, függetlenül attól, hogy számbeli többségben vagy számbeli kisebbségben élnek-e. Az állam mint szervezet, mint jogi és politikai szabályrendszer összessége a földrajzi területén élő nemzeti közösségek identitását jeleníti meg és képviseli.

A mi válaszunk az, hogy nemzeti identitása az embereknek, az állam polgárainak van, és ez az identitás mint tudatállapot és értékrend az anyanyelvükből, a kultúrájukból és a szülőföldjükből fakad. Ezen a számbeli többségben vagy kisebbségben élő nemzeti közösségeket egyaránt jellemző identitások védelmére hivatott a nemzeti állam.

Mindezek alapján a nyilatkozat szerint, tisztelt képviselőtársaim, a nemzeti önazonossághoz való jog azt biztosíthatja mindenki számára, hogy elődeik anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjüknek otthonosságát szabadon megörökölhessék, és azt szabadon továbbadhassák utódaiknak. Európában és benne a Kárpát-medencében nem az államhatárok megváltoztatásával kezelhetők a megoldatlan nemzeti kérdések, hanem az állampolitikák megváltoztatásával, a nemzeti önazonossághoz való jog elméleti és gyakorlati biztosításával.

A nyilatkozat szerint a nemzeti önazonossághoz való jog az általános emberi méltóság védelmének egyik nélkülözhetetlen eszköze, amely nemcsak a Kárpát-medencében, hanem mindenhol erősítheti a békét, biztonságot és stabilitást. A nyilatkozat ezért fordul felhívással nemcsak a szomszédos országok parlamentjeihez és kormányaihoz, hanem az Európai Unió, az Európa Tanács intézményeihez és az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez is, javaslatot téve arra, hogy a nemzeti önazonossághoz való jogot tegyük közösen az egyetemes emberi jogok részévé. Ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Honfitársaink itthon, otthon és a nagyvilágban! A magyarság ezeréves Kárpát-medencei történelméből száz nehéz esztendő van a hátunk mögött, és a magunk által alakítható jövő áll előttünk. A szétszakítottságban is megmaradni tudás teljesítményéből erőt merítve, az egymást követő nemzedékek erőfeszítéseit összeadva tegyük együtt sikeressé a magyarok következő évszázadát! Kívánjuk, hogy a világban, Európában és a Kárpát-medencében legyen béke, szabadság és egyetértés! (Nagy taps a kormánypártok soraiban.  Taps a Jobbik, az LMP és a függetlenek soraiból.)

KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A koronavírus-járvány rendkívüli kihívás elé állította az emberiséget, benne természetesen bennünket, magyarokat, éppúgy az Európai Unió tagállamait, nemkülönben pedig annak intézményeit. A közegészségügyi válsághelyzet kezelésére az Európai Unió tagállamainak jelentős része nem volt felkészülve, az Unió mint közös intézményrendszer pedig teljességgel alkalmatlannak bizonyult erre. Brüsszel mentségére legyen mondva, egyfelől nem is ilyen feladatok megoldására jött létre; másfelől éppen működésének egyik, sajnos sok esetben figyelmen kívül hagyott alapelve, a szubszidiaritás alapján menthető fel a felelősség alól; harmadrészt pedig  noha még abban is tehetetlenséget, bénultságot mutatott, amiben valóban hozzá tudott volna járulni a tagállami erőfeszítésekhez, jelesül ezek koordinációjában  bízunk benne, hogy a mögöttünk hagyott hónapok elegendő tapasztalatot halmoztak fel ahhoz, hogy a jövőben az Unió intézményei kellő szerénységgel és alázattal ugyan, de hatékonyan tudnak közreműködni az esetleges újabb hullám kihívásainak megválaszolásában. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy Magyarország  közép-európai barátainkkal együtt  azon államok közé tartozik, amelyek bizonyították, hogy igenis lehetséges egy ilyen váratlan válsághelyzet sikeres kezelése is. A megoldás egyik kulcsa pedig nem más, mint az előrelátó és gyorsan reagáló állami intézmények és az ezekben a politikai hátsó szándékok által indíttatott hisztériakampányok ellenére is folyamatosan megbízó állampolgárok együttműködése volt. Igen, tisztelt képviselőtársaim, a folyamatosan lekicsinyelt, problémásnak beállított, az alamizsnára szoruló, megtűrt, de hálátlan szegény rokon szerepére kárhoztatott visegrádi országok meg tudták óvni a polgáraikat attól az egészségügyi rendszer csődjével járó katasztrófától, amely az Unió régi tagállamainak nagyobbik részében tízezrek halálát okozta. Mi több, ezek az országok a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság következményein is akként tudtak úrrá lenni, hogy az újabb gazdasági krízis, melyet most épp a világjárvány okozott, jóval enyhébbnek ígérkezik errefelé, mint az EU régebbi, ez esetben jellemzően déli tagállamaiban. A Nemzetközi Valutaalap prognózisa szerint a járvány következményeként az EU idei gazdasági visszaesése eléri a 7,1 százalékot, a déli tagállamoké pedig a 8-10 százalékot, ezzel szemben Magyarországon  melyet az IMF a gazdaságilag legstabilabb vizsgált országnak tart  ezt csak 3,1 százalékra valószínűsíti. Minden jóslatok még az előtt való időkből származnak, mikor az Európai Unió Bizottsága meghirdette azt a gazdasági helyreállítási csomagot, amely a jelen előterjesztés és az erről induló vita tárgyát képezi.

A magyar kormányzat, miként magának a járványnak a kezelésében, a gazdasági visszaesés mérséklése és a munkahelyek védelme érdekében is  ismét csak széles körű együttműködésben az érintett gazdasági szereplőkkel  időben és jó döntéseket hozott. Ezért ma nyugodtan kijelenthetjük, tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarország pénzügyeinek, államháztartásának rendbetétele, a gazdaság növekedési tartalékainak mozgásba hozása és a családok megerősítése után önerőből is képes kilábalni a jelenlegi gazdasági nehézségekből, azaz nincs, nem is lenne szüksége semmilyen uniós mentőövre, és ami azt illeti, a válságkezelés tervezett európai uniós megoldásával nem is értünk egyet.

Az Európai Unió Bizottsága kidolgozott egy helyreállítási tervet, amely az EU 2021 és 2027 közötti többéves pénzügyi keretét, azaz költségvetését össze kívánja kapcsolni egy, a tagállamok felhatalmazásával, az EU költségvetésének terhére a Bizottság által a pénzpiacokról felveendő 750 milliárd eurós hitellel, melynek nagyobbik felét, 500 milliárd eurót úgymond vissza nem térítendő támogatásként, kisebbik részét, 250 milliárdot pedig a tagállamoknak folyósítandó hitelként osztanának szét a válságból való kilábalást segíteni gondolt programok finanszírozására. Az elosztás tervezett mechanizmusa azonban nem veszi figyelembe sem az országok egy főre jutó nemzeti össztermékének mértékét, sem az országok méretét, sem az országok gazdasági problémáinak különbözőségét, így az igazságtalan. A gazdagabb országokat előnyben részesíti a szegényebbekhez képest, a gazdaságaikat okos és fegyelmezett politikával rendbe tevő országokat bünteti, míg a fegyelmezetlen költségvetési politikával magukat adósságba verő országokat jutalmazza, és ismét csak a brüsszeli bürokrácia egójáról szól  ők már megint jobban akarják tudni, mi a jó megoldás, mint azok a kormányok, amelyek Prágában, Varsóban vagy éppen itt, Budapesten élvezik a polgáraik többségének bizalmát. És mindezt még meg is kívánják fejelni az úgynevezett jogállamisági kondicionalitással, azaz egy homályos, definiálatlan eljárásrend keretében a pénzek kifizetését össze akarják kötni valójában nem az úgynevezett európai értékeknek, hanem az EU globalista, bevándorláspárti, nemzet-, hagyomány- és családellenes, egyre agresszívebb és egyre destruktívabb elitje által megfogalmazott politikai kívánalmaknak való megfelelés kötelezettségével.

Csakhogy, tisztelt hölgyeim és uraim, természetesen egy magára és választóira valamit is adó kormányzat ezeket a feltételeket még az úgynevezett EU-s támogatás esetében sem fogadhatja el, hiszen azok sem segélyek, hanem az Unió működését elősegítendő, általunk vállalt hozzájárulás nekünk jog szerint járó ellentételezése. Jelen esetben, vagyis a „Következő Generáció EU” gúnynévre hallgató helyreállítási csomaggal összefüggésben pedig bármiféle gazdaságon kívüli feltétel egyenesen abszurditás. Itt ugyanis arról van szó, hogy a csomag hátterét nem a tagállamok gazdasági erejüknek arányában tett befizetései adják, hanem egy hitelfelvétel, amelyben a tagállamok együtt vesznek részt, azaz adósságközösség jön létre, hosszú távú, közös felelősségvállalással.

Ha közösen vesszük fel a hitelt, akkor a feltételekről is közösen kell döntenünk. Mint mondtam, nekünk erre a hitelre nem lenne szükségünk, ráadásul a 2028-ban kezdődő harmincéves törlesztési időszak végére többet fizetünk vissza, mint amennyit, 6-6,5 milliárd eurót most nekünk szánnak. De a déli államok iránti szolidaritásból, az EU működőképességének megőrzése érdekében mint egyszeri, a rendkívüli helyzet által kikényszerített kivételes eszközként hajlandók vagyunk hozzájárulni. Azonban csak akkor, ha mindez csak és kizárólag az Unió bajba jutott gazdaságainak stabilizálását és az egész gazdasági közösség versenyképesebbé tételének megalapozását, nem pedig a negyedik német-római szent birodalom létrehozatalának előmozdítását szolgálja. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Mi azért csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mert nemzeti érdekeink érvényesítésére fél évezredes visszatekintésben ez tűnt  és tűnik egyelőre még ma is  a legkedvezőbb keretnek.

(10.30)

Mi továbbra is az erős nemzetek egyenrangú és szabad együttműködésén alapuló, erős Európai Unióban hiszünk, amelynek működtetéséhez és erősebbé tételéhez hajlandóak voltunk szuverenitásunk egy részének az Unió intézményén keresztüli közös gyakorlásához hozzájárulni.

De a haza nem eladó, legalábbis a mi hitünk szerint, ezért hát nem vagyunk hajlandóak önként felcsatolni a nyakörvet, melyen a lánc végét olyanok fogják, akiknek feltett szándékuk a közép- és kelet-európai kis államok újbóli gyarmati alávetése. Immár 15 esztendeje vagyunk az Unió papíron egyenjogú és egyenrangú tagjai, eddig még minden uniós döntéshez lojálisan viszonyultunk; akkor is, ha sértette jogos érdekeinket, akkor is, ha meggyőződésünk szerint a közös uniós érdekeket is veszélyeztette, akkor is, ha nemcsak az igazságérzetünk, hanem a jogérzékünk is tiltakozott.

Nem kis áldozattal megvédtük és megvédjük az Unió külső határait. Az uniós forrásokkal igyekeztünk úgy sáfárkodni, hogy mindenki jól járjon általa: mi is, akik kapjuk, és azok is, akik befizetik. Ezért aztán, amikor Merkel kancellár asszony akként nyilatkozott  idézem , hogyha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be, hogy ez az embereket szolgálja  idézet vége , akkor talán nemcsak arra vonatkoztak elismerő szavai, hogy sikerült a Gyurcsány és Bajnai vezette szocialista-balliberális kormányok által itt hagyott csődtömegen úrrá lenni, hogy ma Magyarország a visegrádi országokkal együtt része tud lenni az EU legdinamikusabban fejlődő régiójának, hanem arra is, hogy Németország és még némely más régi tagállam gazdasága több pénzt vihet innen haza, mint amennyit a kohéziós források finanszírozására ide befizet.

Magyarország legitim célnak tekinti az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, azonban erre már ma is rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök az Európai Csalás Elleni Hivataltól, az OLAF-tól, tudják, amelyik azt állapította meg, hogy a négyes metró építése során 100 milliárd forintot érintő visszaélés történt, a Bizottságnak az Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló éves jelentéstételi kötelezettségén át az európai szemeszter keretében a korrupcióellenes fellépésről való rendszeres vizsgálatig.

Elfogadjuk, hogy az Unió alakítson ki egy, a jogállamiság érvényesülését vizsgáló eljárásmódot. Erre vonatkozóan 2014-ben már megszületett egy elvi egyetértés, amely szerint ennek kormányközi alapon, azaz az Európai Tanácsban, az Európai Unió intézményeinek hatásköri egyensúlyát fel nem borítva, a tagállamok nemzeti identitásának és egyenlőségének tiszteletben tartásával, az objektivitást, azaz a tényekhez való ragaszkodást szem előtt tartva kell működnie.

Vajon 2014 óta miért nem jött létre egy ilyen jogállamisági mechanizmus, tisztelt képviselőtársaim? Csak nem azért, mert akkor nem lehetne ideológiai furkósbotként forgatni az európai értékeknek és a jogállamiság egyelőre még definiálatlan kritériumainak való meg nem felelés vádját? Csak nem azért, mert akkor lenne hol feltenni ezeket a találós kérdéseket? Melyik országban figyeli meg az állambiztonság az egyik parlamenti párt képviselőit? Melyik ország rendőrségében van jelen intézményesült rasszizmus a miniszterelnök szerint? Melyik országban mondta ki a bíróság következmények nélkül, hogy egy országos választást a tömeges szabálytalanságok miatt meg kell ismételni? Melyik országban delegálnak pártok bírákat? Melyik országban nincs Alkotmánybíróság? Melyik országban követik el a legtöbb nemi erőszakot nők ellen? Melyik országban beszéli meg az úgymond független bíró a baloldal politikusaival a jobboldali miniszterelnök ellen hozandó ítéletet? Melyik ország közszolgálati médiája uszít rendszeresen egy vagy több szövetséges ország kormányfője ellen? Melyik ország törvénykezése tehetetlen, ha a kommunista tömeggyilkosságok szellemi atyja szobrának felállítását kellene megakadályoznia? Melyik ország médiája tudja napokig elhallgatni, hogy illegális migránsok szervezett csoportja zaklatta szexuálisan helybéli nők tömegét egy nagyváros főterén egy szilveszteri karneválon? Melyik ország engedhette meg magának a Bizottság elnöke szerint, hogy a szankciók veszélye nélkül semmibe vegye az Unió fiskális szabályait? És még sorolhatnám. (Közbeszólás a KDNP soraiból: Így van!)

A helyes megfejtők között egy-egy keretezett Jean-Claude Juncker-fotót sorsolunk ki (Derültség.  Taps a kormánypártok soraiban.), amelyen a kis úttörők támogatása mellett éppen egy Marx-szobrot koszorúz meg. Segítségül annyit elárulok, hogy egyik kérdésre sem Magyarország a helyes válasz.

Nos, tisztelt képviselőtársak, József Attilával szólva: a csatlakozási kérelmünk beadása óta eltelt évtizedekben eleget játszottuk okos urak között a bambát. Megtanultuk a játékszabályokat, és mi is ezek szerint játszunk azokkal a lapokkal, amelyek a leosztásból nekünk jutottak, de hamiskártyásokkal nem szívesen ülünk egy asztalhoz. Az Európai Unió valóban az egyik legjobb dolog, ami Európában az elmúlt száz évben történt; nem tökéletes képződmény, és mint éppen látjuk, meglehetősen nehéz időket él meg. Magának az Uniónak éppúgy, mint a Bizottság által meghirdetett Következő Nemzedék EU-eszköznek csak akkor van esélye a sikerre, ha meg tudjuk őrizni, illetve helyre tudjuk állítani a tagállamok egymás, valamint az uniós intézmények felé fennálló bizalmát és együttműködési készségét. A felelősségünk óriási, hiszen mai döntésünk terhei és reménybeli hozadéka egyaránt a következő nemzedék számláján jelenik meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarország elmúlt viharos évszázadaiban négy birodalomnak volt hosszabb-rövidebb ideig többé vagy kevésbé alárendelve, háromnak erőszakkal, egynek többé-kevésbé önszántából, bőven van tehát a mában is hasznosítható történelmi tapasztalatunk. Ugron Gábor a millennium évében egy képviselőházi vita során azt mondta, idézem: „Magyarország miniszterelnökének ugyanazon feladatokon kívül, amelyeket más államok miniszterelnökei végeznek, kötelessége Magyarország közjogi életét, anyagi érdekeit képviselni Ausztriával szemben. A magyar miniszterelnöknek a magyar jogfelfogás kifejezőjének kell lennie, a magyar önérzetet, a magyar nemzet méltóságát kell képviselnie.”  eddig az idézet. Több mint száz esztendő elteltével csak annyi változott, hogy ezt a kötelességét a kormánynak már nem Béccsel, hanem Brüsszellel szemben kell teljesítenie. Várjuk ide vissza, hogy beszámoljon tárgyalásainak eredményéről. Ne legyen illúziója senkinek sem Brüsszelben, sem itt Budapesten: az Országgyűlés nem fog a helyreállítási csomaghoz kötött semmilyen politikai feltételt elfogadni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés elfogadásával támogassuk és ösztökéljük a kormányt, hogy meg tudjon felelni ezen elvárásnak! (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)

KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenkinek megköszönöm a mai felszólalását, és különösen azoknak köszönöm meg a részvételt, akik úgy gondolták, hogy itt egy vita zajlik, tehát nem elmondták a maguk monológját, és aztán távoztak, hanem  ahogy Mesterházy képviselő úr  többször is felszólaltak, és reagáltak mások gondolataira is. Az, hogy miképp reagált, már egy más kérdés, talán majd erre is ki szeretnék térni.Mindenekelőtt kezdeném ott, hogy a képviselő úr valószínűleg félreértette az ön által bírált képviselőtársainak a motivációit. Nekünk nem azzal van bajunk, hogy Dobrev Klára nagyapja Kádár-Apró-Dögeinek egyike volt, vagy hogy Donáth Anna felmenője az volt, akiről itt szó esett; nekünk, illetve a felszólalóknak valószínűleg azzal van bajuk, hogy az utódok semmivel sem különböznek az elődeiktől, tehát nem vonták le azokat a következtetéseket, következményeket, amelyeket le kellett volna vonni abból a sötét múltból, amit a felmenőik képviseltek. Azt gondolom, ez elvárható egy olyan országban, amely országban nem történt semmilyen megtorlás 1990 után, bár igény lett volna rá. Tehát azt gondolom, hogy akik ebben a Házban megszólalnak, ebben a Házban ráadásul, nem ezen kívül, úgy, hogy nem is parlamenti képviselők, de fontosnak tartják, hogy őket beengedjék és itt megszólalhassanak, azoknak talán tekintettel kell lenniük a saját családi meghatározottságukra, és az ehhez szükséges tapintattal kell a vitában felszólalni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Bár azt mondtam, hogy itt vita zajlott, de valójában ez még azokra sem feltétlenül igaz, akik méltatták a képviselőtársakat arra, hogy végighallgassák őket, és aztán elmondják a magukét, mert valójában itt süketek párbeszéde zajlott, zajlik már nagyon régóta, és ebben az értelemben a demokrácia mint olyan is kétséges, hogy működőképese még ma Magyarországon. De hozzáteszem, hogy e tekintetben nincs szégyellnivalónk, mert ha az Egyesült Államokra tekintünk vagy Európa bármely államára, akkor azt látjuk, hogy sajnos a demokrácia intézményrendszere kezdi elveszíteni az erkölcsi alapjait, amin érdemes lenne elgondolkodnunk, ha ezt komolyan vesszük, hogy eze az az intézményrendszer, amit nekünk hosszú távon ápolni, fenntartani kell, és ehhez kéne a magunk magatartását viszonyítani és igazítani. És azok a fajta gyalázkodások, amelyek rendre elhangzanak az ellenzéki vezérszónokok nagyobbik részétől, egyáltalán nem férnek bele az én megítélésem szerint. Mert azért mégiscsak egy olyan ügyről van szó itt most konkrétan, ami Magyarország jövőjét alapvetően meghatározhatja, ezért jeleztem azt, hogy én gúnynévnek tekintem a Next Generation EU eszközt, magyarul a Következő Generáció Európai Unió eszközt, mert cinikus kifejezése annak, hogy azt a cechet, amit most itt egyesek felhalmoztak, majd a gyerekeink, a gyerekeink generációja fogja 30 éven keresztül fizetni. ’28-tól kezdődik a törlesztési időszak, és 30 éven keresztül zajlik. Tehát azt, hogy ezt felvegyüke vagy se, hogy milyen kondíciók mellett vegyük fel, milyenekkel ne, nem lehet azzal elintézni, hogy valami homályos európai szolidaritásra meg a nemzetközi munkásmozgalom szenvedő tagjaira Portugáliában meg Spanyolországban meg Olaszországban hivatkozunk, hogy álljuk már az ő cechjüket! Bocsánatot kérek, ahogy itt az egyik felszólaló európai képviselő asszony mondta: tehát azt finanszírozzuk, hogy a spanyolok fizessék a mindenkinek járó alapjövedelmet? Ez az álláspontja az ellenzéknek?

Ha már a korrupcióról szó esik: melyik parlamentben, melyik kormánnyal kapcsolatban nem esik szó a korrupcióról? Tehát most ne fogadjunk el semmilyen állítást, se pró, se kontra, csak egyet szeretnék önöknek mondani: az Eurobarométer, a Bizottság közvélemény-kutatásokat végző projektje, amelyik egyébként nem örvend osztatlan szakmai elismerésnek, 2020 júniusában tette közzé a felmérését az európai korrupcióról, melyből néhány megállapítást szeretnék idézni. Mennyire elterjedt a korrupció az országában? Ebben Magyarországot 11 tagállam előzi meg; nem sorolom fel őket. Személyesen érintie az ön életét a korrupció? Itt is 11 állam előz meg bennünket, egyébként nagyrészt régi tagállamok, tehát nem az újonnan felvett tagállamokról van szó, bár azok közül is van benne. Az előző felméréshez képest, ami 2017 decemberében történt, gyakorlatilag az összes, közszférába tartozó területen csökkent a korrupciós percepció Magyarországon, egyetlen kivételtől eltekintve: ezek a bíróságok.

Ezzel nem akartam semmit állítani, pláne sugallni, csak azt, hogy ha mégis mindig Magyarországról szól a korrupciós téma, az erről való közbeszéd az Európai Bizottságban, az Európai Parlamentben meg itt, akkor lehet, hogy ez politikai hátsó szándékok által motivált.

(13.40)

És ha igen, akkor meg kell nézni, hogy miért pont Magyarország az, amelyet a sok lehetséges ország közül  mondjuk, az előttünk lévő 11 ország közül  kipécéznek. És akkor nem tudunk más következtetésre jutni, mint arra, amit tíz éve folyamatosan érzünk a bőrünkön, hogy nem vagyunk közülük valók. Mert ahogy A tanúban mondta a foglár Pelikán elvtársnak: „Egy brancs maguk.” Almunia, Olli Rehn, aki volt szíves önöknek falazni, Mesterházy képviselő úr, a 2006-ot megelőző költségvetési csalásokhoz, az pontosan annak a brancsnak a tagja, mint az állítólagos mi barátunk, Barroso úr, aki ugyan a maoizmus emlőin nevelkedett, de valóban a Néppárt delegálta a Bizottság elnöki posztjára; aki, alighogy megmelegedett Orbán Viktor és kormánya tagjai alatt a szék, azon nyomban arra hívta föl a Tanácsot, hogy függesszék fel a magyaroknak járó pénzek kifizetését arra a költségvetési helyzetre hivatkozva, amit, tisztelt képviselőtársam, önök állítottak elő. És pontosan tudták Őszödön, hogy mit csinálnak; azóta pontosan tudhatták, hogy mit csinálnak.

És az osztrákok álltak ki mellettünk, hogy megakadályozzák, hogy az önök által fölhalmozott válságra tekintettel, az általunk fölállított új kormányon verjék el a port. Akkor nincsen kettős mérce? Önök ezt komolyan gondolják? Komolyan gondolják, tisztelt hölgyeim és uraim? Vagy komolyan gondolja Balczó képviselő úr, hogy nekünk ahhoz az Európai Ügyészséghez kellene csatlakozni, amit egy Laura Codruţa Kövesi nevezetű ügynök vezet? Aki a romániai DNA éléről került ebbe a posztba, és azzal vívta ki az elismerést, azáltal bizonyította az alkalmasságát, hogy politikai perek tucatjait indította azok ellen, akik vele szemben lévő politikai oldalhoz tartoztak, többek között, Balczó képviselő úr, magyar polgármesterek ellen is. Meghurcolták őket teljesen alaptalanul, elvitte őket hajnalban a családjuk köréből a kommandósautó, és így tovább, és így tovább. Az ő ideje alatt a DNA és a Securitate együttműködése eredményeképpen több százezer telefont hallgattak le. Ha Ceaușescu elvtárs élne, mind a tíz ujját megnyalná, ha látná, hogy mit műveltek ezek Romániában. Hogy aztán Románia mint állam mennyire maradt működőképes az ő áldásosnak nem mondható tevékenysége következtében, ami nyilvánvalóan külső motiváltságú volt, ezt a román választópolgárokra bízom, hogy ítéljék meg ők.

De hogy ezt komolyan gondolják, hogy nekünk ehhez az ügyészséghez kéne csatlakozni, mert az egyébként pártatlan, jogállami, és tényleg a tiszta kezek politikája vezérli őket?! Nem mindenkit veszek komolyan, Balczó képviselő úr, ebben a teremben az ellenzéki oldalon. Önt még komolyan veszem, azon kevesek közé tartozik. Egyszer majd komolyan válaszoljon erre a kérdésre nekem! Tudom, hogy most nincs ideje erre, de majd egyszer tegye ezt meg, legyen szíves!

Civil szervezetek mióta nem politizálnak?  tette föl a kérdést Varga-Damm Andrea képviselőtársunk. Kérem tisztelettel, itt van a kezemben egy összefoglaló, ami az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának a jelentése; egy Markus Pieper nevezetű úr állította össze ’17 elején: „A bizottság a becslések szerint az uniós költségvetés mintegy 1,7 százalékát, az európai fejlesztési alapoknak pedig 6,8 százalékát nem kormányzati szervezeteken keresztül hajtja végre. 2011-17 között ez 11,3 milliárd eurót jelentett.” A finanszírozás 60 százaléka a 2015. évben  60 százaléka!  húsz nem kormányzati szervezethez jutott. És azt állapítja meg ez a bizottság, amit aztán elsüllyesztettek, nem engedték a plénum elé vinni  ennyit a tiszta kezek politikájáról meg a jogállamiságról az Európai Unióban , azt állapítja meg, hogy a Bizottság főigazgatóságai nem alkalmazzák következetesen a nem kormányzati szervezetek finanszírozásáról szóló szabályokat. Átláthatatlan a finanszírozásuk, tisztelt hölgyeim és uraim! Ezt egy bizottsági jelentés mondja, amit nem engedtek a plénum elé vinni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Asszony! Azért van nekünk problémánk a civil szervezetekkel, mert politizálnak. Igen, de nem abban az értelemben, ahogy egyébként kellene nekik  mert abban igaza van, hogy a kiindulópont mégiscsak az, hogy a közélettel foglalkozzanak , hanem abban az értelemben, hogy kikerülik a pártfinanszírozásra vonatkozó szigorú szabályokat. Meg amit egy párt nem engedhet meg magának, azt egyfajta mélyállami ügynökségként az adott, megcélzott országokban a felforgatásra igénybe veszik.

Ezek nem civil szervezetek, ezek felforgató ügynökségek, amelyeket pontosan tudjuk, hogy honnan finanszíroznak, nemcsak Brüsszelből, hanem máshonnan is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tisztelt hölgyeim és uraim. (Dr. Brenner Koloman: A CEU hazai pénzből…) Úgyhogy az utolsó pedig…  mennyi időm van? Bocsánatot kérek.

ELNÖK: A gondolatát, elnök úr, fejezze be nyugodtan.

KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. Akkor az utolsót majd máskor. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(A jegyzői székben Földi Lászlót dr. Szűcs Lajos váltja fel.)