Készült: 2024.05.07.06:21:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

37. ülésnap (2006.11.24.), 198. felszólalás
Felszólaló Keller László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:09


Felszólalások:  Előző  198  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én pedig Jauernik képviselő úr megszólalásához szeretnék kapcsolódni, aki az önkormányzatok finanszírozásával foglalkozott, és az 580. módosító javaslatra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Ebben a javaslatban arra teszek kísérletet, hogy meggyőzzem az Országgyűlést arról, hogy 2008-ban is szükséges fenntartani azt a szabályozást, amit 2007-ben is alkalmazunk, nevezetesen: azon települések esetén, amelyek saját forrásból beruházásokat hajtanak végre, szükséges az, hogy úgy, ahogy ez volt eddig és ebben az évben is, az elszámolás során a véglegezett beszámítási összeg 25 százalékát visszakapják, visszaigényelhessék. Ez eddig is így volt. Ez egy olyan rendelkezése a jelenleg hatályos költségvetési törvénynek, amely fejlesztésekre, beruházásokra ösztönzi a településeket, és éppen ezért indokolt, hogy az adóerő-képesség szabályozásában továbbra is fennmaradjon ez a szabályrendszer.

Tudom, hogy vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a gazdag települések érdekében szól az ember. Én meg azt mondom, hogy ez igaz, mert nyilván, akik jobb lehetőségekkel bírnak, azok tudnak fejleszteni, tehát nyilvánvaló, hogy itt, ha valamelyik önkormányzat fejleszt, az a gazdasági fejlődést, gazdasági növekedést tudja elősegíteni. És hol lehetne a legjobban felhasználni a fejlesztésekre szánt pénzt, ha nem az önkormányzatokban? Ezért arra kérem az államtitkár urat és a kormányt, hogy az 580. módosító indítványt minden körülmények között támogassa, és ezzel a gazdasági fejlődés motorjait jelentő önkormányzatokat is tudják támogatni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  198  Következő    Ülésnap adatai