Felszólalás adatai
249. ülésnap (2017.10.19.), 57. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Teleki László (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 57 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert Szilágyi Györggyel nem tudok vitatkozni, habár biztos nem jó számomra, hogyha nem tudunk vitatkozni, de egyetértünk egy-két dologban. Egyetlenegy dolog miatt tettem, hogy szót kértem, mégpedig azért, mert amikor azt mondja, hogy a roma embereknek is változniuk kell, illetve másképp kell gondolniuk azt Farkas Flórián ügyében, hogy mit tegyenek, igen, csak azt elfelejti ‑ és ön nagyon jól tudja, mert a területet járja ön is ‑, hogy azokon a településeken, ahol a Fidesz polgármesterei vannak, nagyon sok esetben kényszerhelyzetben vannak, pontosan azért, a közfoglalkoztatás ügyében, és így nagyon sokszor nem tudnak mit tenni, mint ilyen felszólításra elmennek dolgozni. Tudja, hány telefont kaptam én az elmúlt napokban, hogy el kell mennem a szolnoki Lungo Drom-os ülésre, mert különben nem lesz közfoglalkoztatásom? Rengeteget. Persze, ez nem jelent semmit, változnunk kell.
Én ezért, amikor a változásról van szó, akkor éppen Hiller István választmányi elnök úrnak a felkérésére készítettem egy olyan tanulmányt, amely pontosan arról szól, hogy a roma embereknek a változását ‑ paradigmaváltásnak hívjuk egyébként ‑ hogy lehetne elkezdeni, de egyetlenegy biztos: azért vissza kell nyúlni a történelemben, ’90 előtt ezek a roma emberek dolgoztak, és nem sorolom fel az idő rövidsége miatt, hogy hol dolgoztak és mennyien dolgoztak. (Banai Péter Benő visszatér az ülésterembe.) Abban, hogy most, jelen pillanatban ez a helyzet kialakult, nagymértékben szerepe van a mindenkori kormányzatnak, hogy a roma munkavállalók ide jutottak, ahova jutottak, és mindnyájunknak a kötelessége és felelőssége, hogy a paradigmaváltás megtörténjen akár a romafoglalkoztatás szemszögéből, akár pedig kormányzati szempontoknak a figyelembevételével vagy az államigazgatási rendszereknek az átalakulásában.
Ezt viszont, én azt gondolom, nem lehet másképp, csak úgy, hogyha közös felelősséget érzünk, mert a történelem bebizonyította azt, hogy ezek az emberek akarnak és szeretnének dolgozni, a lehetőséget pedig nem kapták meg úgy, ahogy kellett volna, és a fejlődési lehetőséget, a fejlődési pályát pedig letiltották, úgy mondom, az oktatás területén, a szakképzés területén (Az elnök csenget.) és a továbbjutás lehetőségein belül. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 57 Következő Ülésnap adatai