Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én szakmai jellegű hozzászólásra készültem, ahogy azt egy évvel ezelőtt is tettem a nyugdíjreform vitájában, de így a vitanap ötödik órájában meg kell állapítanom, hogy annyira át van politizálva ma ezen a vitanapon - félő, hogy kampánycélokból - ez a kérdés, hogy engedjék meg, a bevezetőben nagyon röviden erre is reagáljak, s ott kezdjem a hozzászólásomat, ahol Kuncze Gábor, a szabaddemokraták képviselőcsoportjának a vezetője befejezte.

Ő azt mondta, ez a kormány megcsinálhatja, hogy nem adja oda a nyugdíjasoknak azt, ami törvény szerint jár nekik, de akkor erről őszintén kell beszélni. Ehhez képest mit tesz a jobboldali kormány, illetve annak képviselői? Háromféle dolgot tesz: egyrészt váltig bizonygatja, hogy a nyugdíjasok pedig ezzel is jól járnak; másrészt támadja, mégpedig demagóg érvekkel a régi kormányt és annak intézkedéseit; harmadrészt pedig szóba hozza a differenciált nyugdíjemelés gondolatát.

A szakmai jellegű hozzászólásomra ezen a ponton szeretnék rátérni. Mit jelent a differenciált nyugdíjemelés? Bennem nagyon rossz, baljós képzeteket ébreszt, mégpedig azért, mert egy nagyon rossz, a rendszerváltás előtti gyakorlathoz való visszatérés lehetőségét látom benne. Amit eddig a kormány terveiről megtudtunk, az sajnos kevés. Nem tudjuk például azt sem, hogy a jövőre nézve marad-e törvényi szabályozás arról, hogy hogyan kell évről évre nyugdíjat emelni, hogy milyen törvénymódosítást tervez a kormány az intézkedése mögé. Hiszen a miniszterelnök úr ma reggel csak a számokat mondta, hogy ki mire számíthat a következő emelés során, de azt nem ismertette, hogy a jövőben milyen törvény fogja szabályozni a nyugdíjemelést.

Szeretném egy kicsit kronológiájában végignézni ennek a történetnek a főbb állomásait. De most kivételesen nem a sokat emlegetett 1991. évi országgyűlési határozati javaslattal kezdem a történetet, hanem a '91 előtti gyakorlattal, amikor a társadalombiztosítási törvény nem szólt arról, hogy a nyugdíjakat hogyan kell évenként emelni, amikor a mindenkori kormány belátására, jóindulatára volt bízva, hogy hogyan emeli a nyugdíjakat, és nagyon gyakran pont azzal az eszközzel élt, hogy differenciáltan emelte. Még az 1991-es nyugdíjemelés is ebben a szisztémában került sorra.

Azt gondolom, hogy egy nagyon rossz, a rendszerváltás előtti gyakorlathoz való visszatérés veszélye van abban, ami mellett most kormánypárti képviselőtáraim kardoskodnak.

Miért tartom ezt veszélyesnek? Többek között azért, mert nagyon nagy előrelépés volt, amikor az 1991-es országgyűlési határozati javaslat nyomán 1992-ben tényleg sikerült egy olyan törvényi passzust az 1975. évi II. - a társadalombiztosításról szóló - törvénybe beiktatni, amely rendelkezett a nyugdíjemelés mindenkori technikájáról. Amikor a kormánypárti képviselők támadják a tavalyi törvénymódosítást, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ennek a tavalyi törvénynek az előzménye, a nyugdíjemelés technikájának a kezdete 1992-ig, sőt 1991-ig, addig a bizonyos országgyűlési határozati javaslatig nyúlik vissza, amit viszont nagy egyetértésben, ellenzéki támogatással fogadtak el még az Antall-kormány idején a parlamentben a képviselők. Ez - ahogy ma már többen felemlítették - a nettó átlagkereset növekedéséhez kapcsolta a nyugdíjemelés mértékét. Ennek van egy nagyon indokolható logikája, hiszen ha a befizetett járulékokból fedeződik a kifizetett nyugdíj, akkor természetesen annyival lehet növelni a kifizetést, amennyi a járulékfizetésnél növekményként előáll.

Ezt a törvényt csak 1995-ben módosították, de az a módosítás a koncepció lényegét nem érintette. Az eredeti szabályozásban a várható nettó átlagkereset-növekedésről esett szó, és márciusi, szeptemberi emelésekről, majd amikor az előző kormány 1995-ben módosította a törvényt, akkor áttértünk az előző évi tényleges nettó átlagkereset-növekedésre és a januári, júliusi emelésekre; de a koncepciótól nem tértünk el.

Az előző kormány éppen a nyugdíjreform kapcsán akart a koncepció lényegi elemén változtatni, amin törvénybe iktatva változtatott is az a bizonyos svájci indexálás, amikor nemcsak a bérnövekedéshez, hanem az árnövekedéshez is hozzákötötte a nyugdíjemelés mértékét. Többek között a nyugdíjasszervezetek ellenállásán és megmozdulásán, valamint a szociális bizottságban dolgozó képviselők szándékán múlott, hogy a törvény nem úgy került elfogadásra, ahogy azt eredetileg tervezte az akkori kormány, hanem egy kicsit korrigáltunk rajta, és egy kicsit eltoltuk a svájci indexálás bevezetését.

(12.40)

Higgyék el, kormánypárti képviselőtársaim, hogy nem merő rosszindulatból, hanem azért, mert valóban van abban logika, hogy amikor a nyugdíjemelés mértékét új szabályozásra állítjuk át, akkor nem tolhatunk ki a mindenkori nyugdíjasokkal, és nem csinálhatunk vesztest belőlük! Hiszen tudni kell, hogy a bérekhez kötni a nyugdíjemelést, azzal járt együtt, hogy amikor a bérek nagyon nagy mértékben vesztettek a reálértékükből, akkor a nyugdíjasok is nagyon rosszul jártak, és fordítva. Most, ugye, már két éve olyan esztendőt élünk, amikor reálérték-növekedés van, tehát a nyugdíjasok jól járhatnának.

Tisztelt képviselőtársaim, hogyan viselkedett az akkori ellenzék, a mostani kormánypártok? Egyrészt nem nagyon szóltak bele a vitának ebbe a részébe. A nyugdíjreformot sok tekintetben támadták, a nyugdíjemeléssel viszonylag keveset foglalkoztak, nem volt hozzá módosító indítványuk; akik pedig megszólaltak, azok váltig és hangosan védelmezték azt a nyugdíjemelési szisztémát, amely még ‘99-re érvényben maradt.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy most én is a jegyzőkönyvből idézzek, ‘97. június 10-én hangzottak el a következő szavak: "Most, amikor az várható, hogy az infláció az előző évekhez képest jelentősen mérséklődik, áttérni olyan rendszerre, amely az infláció hatását veszi figyelembe, enyhén szólva etikátlan." - mondta az akkor ellenzéki képviselő. "Etikátlan azért, mert a nyugdíjasokat az aktívakkal szemben hátrányos helyzetbe hozza, és feladja a sokat hangoztatott » együtt sírunk s együtt nevetünk« elvet. A nyugdíjemelés módszerének évenkénti változtatása a nyugdíjasokat rendkívüli mértékben elbizonytalanítja és kedvezőtlen helyzetbe hozza." - mondta ezt a Kisgazdapárt képviselője. "A Független Kisgazdapárt véleménye, hogy a nyugdíjakat továbbra is a jelenlegi törvénynek megfelelően, az előző év tényleges nettó kereseteinek alakulása szerint kellene emelni, ugyanis a jelenleg hatályos nyugdíjemelési rendszer összhangban van a mindenkori bevételekkel, így a nyugdíjak évi emelésének fedezete biztosított." - s a többi, nem folytatom.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon telik az időm; már csak arról szeretnék röviden szólni, hogy milyen következményekre kell számítanunk, ha a kormány meglépi, amit most eltervezett. Egyrészt arra, hogy a társadalom peremén befagy a nyugdíjasok helyzete; ami most elvész számukra, annak pótlása egyre reménytelenebb, hiszen egy következő emelés már megint alacsonyabb bázisról indulna, tehát egész életre, az egész hátralévő életre elvész számukra, ami most elvész.

Az, hogy a nyugdíjasokat tulajdonképpen eltartotti szerepben tekinti a jelenlegi jobboldali kormány, nagyon árulkodóan kiderült miniszterelnök úr beszédéből, amikor a családokkal kapcsolatos első példáját úgy hozta szóba, hogy egy öttagú családról beszélt, ahol két gyerek mellett az eltartott nagymama említésre került. Tehát nem úgy gondol a nyugdíjra, mint amiből önállóan meg lehet élni.

Azt gondolom, hogy a differenciálás gondolata tulajdonképpen az "oszd meg és uralkodj!" elvből indul ki. A kormány ebben a helyzetben meg akarja osztani a nyugdíjasok különböző rétegeit, hiszen ezzel lehet majd jobban járni, meg kevésbé jól járni. De leginkább el akarja terelni a figyelmet arról, amit nem akar odaadni, ami - mint említettem - a számításaim szerint körülbelül 50 milliárd forint, amit nem akar kiengedni a nyugdíjrendszerbe. (Varga Mihály: Ami nincs!)

Befejezésül pedig szeretném újra emlékeztetni önöket arra a szempontra, amiről előttem már néhányan szóltak. A nyugdíjrendszer is alapvetően bizalmi kérdés. Tudtuk, amikor a nyugdíjreformot csináltuk, hogy ha az emberek, az aktív dolgozók és a most élő nyugdíjasok azt látják, hogy évről évre egy következő kormány a kedve szerint változtathat a szabályozáson, akkor minden bizalmuk elszáll a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és aztán a kormánypárti képviselők fel tudják mutatni, hogy lám, lám, nem sikerült a nyugdíjreform, hiszen az alapvetően bizalmi kérdés. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)