Készült: 2024.05.08.18:50:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

96. ülésnap (1999.10.22.), 230. felszólalás
Felszólaló Dr. Sándor László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  230  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két megjegyzést szeretnék tenni, az egyiket a Rubovszky úr által felvetettekhez. Azt hiszem, ha egy konszenzuskereső vitában még egyszer végiggondoljuk, akkor arra lesz mód, hogy legalább a kiindulópontokat tisztázzuk. Tudniillik ha jól értem önt, ön abból a feltételezésből indul ki, hogy a 1997. évi CXLII. törvényt végrehajtottuk, és ha végrehajtottuk, akkor ha ehhez képest módosítás történik, az semmiféle hátrányos helyzetet nem eredményez. Ha ez így lenne, akkor - az az érzésem - önnek teljesen igaza lenne, csak az a helyzet, hogy a CXLII. törvény végrehajtása megakadt. Nem véletlen, hogy tízes nagyságrendű perek vannak jelen pillanatban is folyamatban, mert jelen pillanatban az a helyzet, hogy a törvényben foglaltak érvényesítésére igen nagy számú esetben nem került sor. Ehhez képest, ha ezt nem tekintem kiindulópontnak, akkor igenis visszalépésről van szó.

A másik megjegyzésem: úgy látom, hogy több véleményben a minden szempontból egyenrangú besorolás, az azonos hasznosság, az azonos fontosság gondolata fogalmazódik meg. Azt hiszem, pont a törvény 1. §-a, amely egy pozitív diszkriminációt tesz a társadalmilag szerveződő szervezetek között a politikai pártok irányába... - tehát a magyar alkotmányosság a pozitív diszkrimináció fogalmát ismeri, azt gondolom, a negatív diszkrimináció fogalmát nem nagyon ismeri, ebből viszont az is következik, ahogy ezt itt Pál Béla képviselőtársam elmondta, az a méltányos, ha a Magyarországon működő (Az elnök csenget.) társadalmi szervezetek között nem teszünk teljes egészében egyenlőségjelet.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  230  Következő    Ülésnap adatai