Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkát. Soron következik a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/4570. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4570/1-7. számokon kapták kézhez.

Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg először a szót, a napirendi ajánlás szerinti 10-10 perces időkeretben.

Az írásban előre jelentkezettek közül, ha jól látom, egyedül Kökény Mihály van itt; sem Csizmár Gábort, sem Csiha Juditot nem látom az ülésteremben, úgyhogy elsőként megadom a szót Kökény Mihálynak; és ha közben a többiek nem érkeznek be, akkor őt majd Lezsák Sándor fogja követni, a Demokrata Fórum részéről.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ebben az évben lett százéves a honi gyermekvédelem, és amikor az a megtiszteltetés ért, hogy 1997-ben népjóléti miniszterként előterjeszthettem a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslatot, akkor nem kevés elfogódottsággal tettem ezt. Úgy tűnt akkor, hogy gyermekek ügyében a tisztelt Ház közel százévenként alkot egy új, átfogó törvényt, s örömmel tapasztalom a mostani törvénymódosítás okán, hogy ez a tradíció megtörni látszik, mert az Országgyűlés talán többször és több figyelmet szentel a magyar gyermekek ügyének.

Az akkori javaslat legfőbb üzenete az volt - és tulajdonképpen ennek a jelenlegi módosításnak is az -, hogy a gyermekek érdeke mindenekfelett. Másképp fogalmazva: nincs olyan érdek, amelyet bárki a gyermekek érdeke elé helyezhet. És amennyiben ezt a mostani munkánkban is célkitűzésnek tartjuk, ennek rendeljük alá munkánkat, akkor nem térünk le az 1997-ben kijelölt helyes útról. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy amíg a szaktárca költséges rádióreklámokkal ünnepelte a magyar gyermekvédelem centenáriumát, nem tett elég intézkedést, nem biztosított elég anyagi feltételt a négy évvel ezelőtt alkotott törvénnyel létrehozott új intézmények létrehozására.

A gyermekjóléti szolgálatok sok helyen formálisan jöttek létre, családi napközik minimális számban működnek, s bizony a családok átmeneti otthonaiban sincs több, mint 750 férőhely az országban. Tehát a szép szavakat lassan követik tettek, s az önkormányzatok nem kapnak megfelelő forrást a törvényi előírások megvalósításához, és ez bizony baj, mint ahogy szóvá tettük a szociális törvény esetében is már ma délelőtt. Mert az önmagában korszerű szemléletű törvény végrehajtása nagyon nagy terhet ró a működtető önkormányzatokra, hiszen a kicsi, családias intézményrendszer sokszor drágábban működtethető, mint a 150-200 férőhelyes mamut intézmény. Évek óta visszaköszönő probléma ez, és csak példaként jegyzem meg, hogy a fővárosi önkormányzatnak a gyermekvédelmi intézmények működéséhez a normatíva háromszorosát kell hozzátennie, hogy a szakmai feltételeknek megfeleljen.

Tehát a valóság és az elvárások között nyílik az olló, és bizony úgy érzem, a tervezett módosítás kicsit erősíti ezt a tendenciát, hiszen további feladatokat ad az intézményeknek anélkül, hogy a forrásokat láthatnánk.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Surján képviselőtársam említette hozzászólásában, hogy annak idején tizenkét éves előkészítés után került a parlament elé a törvényjavaslat, amelyhez több mint ötszáz módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők, és '97-ben ennek a felét elfogadtuk. Jól látta képviselőtársam ezt a mozzanatot, a konszenzusra törekvés mozzanatát, de azért szeretném teljessé tenni a képet: 1994-ig a szekértáborok megosztottsága rontotta a javaslat esélyét, és nem kevés verejtékes munka árán sikerült ezeket az ellentéteket feloldani.

(15.20)

Annak idején 1997-ben nem azt vizsgáltuk, mely párt képviselői nyújtottak be módosító indítványokat, hanem azt, hogy előreviszi-e a közös munkát vagy nem. Azt remélem, hogy ennek a javaslatnak az esetében ez a hagyomány él tovább, tehát hogy az előterjesztő hasonló nyitottsággal és konstruktivitással fogadja majd a módosító indítványokat.

Hadd szóljak néhány részletkérdésről is! Az egyik, amiről már szó esett a vezérszónoki körben, a védőnői kar helyzete, szerepe a gyermekek védelmében. Itt is felhívom a figyelmet az interdiszciplináris, ha úgy tetszik, ágazatokat összefogó feladatkörre. Az Európa-szerte irigyelt és nagy történelmi tradíciókkal bíró védőnői karunk talán több figyelmet és méltányosabb közelítést is igényel, hiszen nincs még egy olyan szakmai réteg rajtuk kívül, amely ilyen komplex tudással és szemlélettel közelíthetne a családokhoz. Azt gondolom, hogy ugyan van egy sajátos versengés a védőnőkért a tárcák között, de a szakmai feladatok egyensúlyban tartása bizony kormányzati, sőt politikai felelősség is, és akkor várhatunk hatékonyabb munkát a védőnőktől, ha a feltételeiket lényegesen javítjuk. Úgyhogy szeretném újra felhívni a figyelmet arra, amit már Szabó Sándorné képviselőtársam vezérszónokként elmondott, hogy egy önálló szakmai kamara létrehozása indokolt lehet.

Az előterjesztő is fontosnak tartja a gyermekek jogainak védelmét szolgáló eszközök erősítését, és ezzel összefüggésben gyermekjogi képviselőket kíván beállítani. Azt látom, hogy ez a megoldás csak sokasítja a szereplőket, de érdemi megoldást nem jelent. Gondoljuk végig, hogy van gyámi tanácsadó is, és most lenne gyermekjogi képviselő is, a kettő között pedig vannak komoly átfedések. Nem eléggé világos a gyermekjogi képviselőnek az ombudsman intézményéhez való kapcsolata sem. Mindkettő hasonló feladatkörrel és kompetenciával rendelkezik, de szervezete, függelmi viszonyai mégis mások. Tehát azt gondolom, szükséges lenne megfontolni, hogy a gyermeki jogok védelmezésére az Országgyűlés szakombudsmani intézményt állítson fel.

Tisztelt Országgyűlés! Általában is elmondható, hogy a tervezet túl sok párhuzamos feladatot ad különböző intézményeknek, ami esetenként kompetenciazavarokat eredményezhet. Például családgondozást végez a gyermekotthon, a tegyesz, a gyermekjóléti szolgálat, sőt esetenként a nevelőszülő is, ami önmagában abszurd, hiszen a nevelőszülő és a vér szerinti szülő ellenérdekelt. A gyakorlatban éppen az okozza a problémát, hogy a nevelőszülő megakadályozza a vér szerinti szülővel a kapcsolattartást. Gondot jelent az is, hogy a családgondozásra hivatott szervezetek tevékenysége ugyanarra a körre terjed ki, és előfordulhat, hogy a sok bába között elvész a gyerek vagy a család. Erre a lehetőségre a közeli múltban történt eset a bizonyíték, amikor elvettek egy gyereket az őt hét éve gondozó nevelőszülőtől, mert a családgondozásra hivatott szervezetek különbözőképpen ítélték meg a nevelőszülőt és a vér szerinti családot. Tehát azt gondolom, hogy ezekre a példákra figyelemmel érdemes végiggondolni, hogyan lehet a párhuzamosságokat kiküszöbölni a tervezetből.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredeti javaslat előterjesztésekor és ma is azt gondolom, hogy a gyermekek védelméről szóló törvénynek a jogok érvényre juttatása mellett szolgálnia kell a szegénység, a gyermekszegénység elleni küzdelmet. Nem lehet nyugodt egyetlen képviselő lelkiismerete sem, amíg mindennap hallunk tudósítást éhező és nélkülöző gyermekekről. Hogy van tennivalónk, mi sem jelzi jobban, hogy a gyermekétkeztetés kedvező díjait sem tudják családok százezrei kifizetni. Mi abban partnerek vagyunk, hogy a törvényjavaslat terjessze ki az ingyenes étkeztetést. Véleményem szerint azonban bőkezűbb és a gyermekek szélesebb körét érintő megoldások is szóba jöhetnek.

Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örülök annak, hogy a gyermekek, a jövő nemzedék ügye a parlamentben ismét a tárgyalás napirendjén van. Azt sajnálom, hogy kevesen vagyunk erre kíváncsiak a plenáris ülésen, de bármilyen javaslatot is fogadunk el, egy dologban biztosak lehetünk: a jövő nemzedék minden befektetést és ráfordítást megér, amennyit csak lehetőségeink biztosítanak, és soha azt nem állíthatjuk, hogy ennél több már nem kell. Azt remélem, hogy a törvénymódosítás részletes vitája során a kormányzat nyitott lesz számos apró pontosító, de konstruktív ellenzéki javaslat iránt is, mert ezzel bizonyíthatja leginkább, hogy valóban a gyermekek érdekeit tekinti a legfontosabbnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Az imént pontatlanul mondtam, írásban jelentkezett korábban Béki Gabriella képviselő asszony is, csak az én listámon kicsit hátrébb szerepelt, mert ő már ismételt felszólaló. Elsőként tehát most neki adom meg a szót; őt követi majd Csáky András, majd azt követően jön Lezsák Sándor. Ez a további felszólalók sorrendje. Béki Gabriella képviselő asszonyt illeti a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Azt gondoltam, hogy az először szólók még előttem vannak és utána következem, de köszönöm a lehetőséget.

Valóban, már június 13-án a törvényjavaslattal kapcsolatban egyszer megszólaltam, de tekintettel arra, hogy az általános vita még folyik, szeretnék néhány általános vitába illő gondolatmenetet hozzáfűzni. Ma délelőtt a szociális törvény vitájával foglalkoztunk, és én ott a bentlakásos ellátásra szorulókkal kapcsolatban mondtam el azt a sajátos helyzetet, hogy milyen érdekellentét feszül a helyi önkormányzat és a megyei önkormányzat között. Hogy tudniillik a helyi önkormányzatnak mint alapellátási kötelezettséggel rendelkező önkormányzatnak valahol érdekeltsége megszabadulni attól, aki ellátásra szorul, hiszen fizetési kötelezettsége a bentlakásos intézménybe, szakellátásba irányítottal kapcsolatban már nem lesz.

Azért idézem ezt ide, mert kicsit hasonlatos érdekellentétet érzékelek a gyermekvédelemben is, ami régi keletű, és amit sajnos ez a '97 óta hatályban lévő gyermekvédelmi törvény sem tudott érdemben megváltoztatni szemléletben. Ellátási kötelezettsége a helyi önkormányzatnak van a veszélyeztetett gyermekekkel kapcsolatban; anyagi is, hiszen fizetik a kiegészítő családi pótlékot, folyósítják számukra, és ellátási kötelezettsége is van. E törvénynek hallatlan nagy érdeme eredetileg az volt éppen, hogy létrehozta országos hálózatként a gyermekjóléti szolgálatokat, amelyek prevenciós szemlélettel, illetve a veszélyeztetett gyermekek esetében tanácsadással, mindenféle, a szülőnek nyújtott segítséggel próbálták megakadályozni, megelőzni, hogy kiemeljék a gyermeket a családból.

Azt gondolom, az a tapasztalat Magyarországon, hogy tulajdonképpen igazán veszélyeztetett gyermek esetében, ha a folyamat oda eljut, hogy kiemelődik a gyerek a családból és a szakellátás gondjaira lesz bízva, az önkormányzat tulajdonképpen fellélegzik, megkönnyebbül. Az önkormányzat nem érdekelt abban, hogy a veszélyeztetett gyermeket igazán a családban tartsa. Azt gondolom, hogy egy ilyen általános vitában kicsit értékelni kellene mindazt, ami itt ellátórendszer vonatkozásában kiépült az elmúlt négy évben.

(15.30)

Általában büszkén szólnak a jelentések arról, hogy a gyermekjóléti szolgálat tulajdonképpen milyen nagy arányban kiépült, hogy a 3200 település jó része be van kapcsolva ebbe a szolgáltatási rendszerbe. Papírforma szerint ez valóban így igaz, gyermekjóléti szolgálatot, mintegy kötelező feladatot kipipálnak az önkormányzatok jelentős százalékban, de ha a dolog minőségét nézzük, hogy tényleg kik azok, akik a gyermekjóléti szolgáltatást biztosítják, hogy milyen konstrukcióban van ez a szolgálat felkínálva a rászorulóknak, akkor már nem olyan rózsaszín a kép. Az a tapasztalat, hogy nagyon sok helyen - és éppen inkább a kistelepüléseken vagy a kistelepüléseken gyakrabban - olyan kényszermegoldások születtek, ahol a gyermekjóléti szolgálatot második, harmadik - részmunkaidőben ellátott - feladatként kapja meg valaki pluszteherként, valószínűleg speciális szakirányú végzettség nélkül, igazán sokat érdemben befolyásolni, segíteni a családokon nem tud. Azt gondolom, nagyon fontos lenne, hogy a dolog minőségére, a minőség javítására odafigyeljen a tárca, és ennek érdekében forrásokat biztosítson.

Egy másik nagyobb témakör - ami most került be a törvénybe, amit részben érintettem már első megszólalásom alkalmával is - a nevelőszülői jogviszony kérdését érinti, hiszen ez eredetileg törvényi szinten nem volt szabályozva, csak rendeleti szinten. Éppen ombudsmani igényre - azt gondolom, ombudsmani igényre - került be most ebbe a javaslatcsomagba egy túlságosan részletező kidolgozása ennek a kérdéskörnek. Mondom, túlságosan részletező sok tekintetben, amikor gyakorlatilag a munka törvénykönyvéből kiolvasható passzusokban, részletekben szabályozza a járó szabadságot, a végkielégítést, a jutalmat s a többi, miközben alapvető dilemmák megmaradnak ebben a rendszerben. Nem érzékletes, hogy a nevelőszülők és a hivatásos nevelőszülők között tényleg milyen tartalmi különbség van, vagy ha az valamennyire... - hiszen mind a két esetben egy kötelező tanfolyam elvégzésére, hivatásosnál speciális végzettségre van utalás; de végképp nem érzékelhető, hogy a hivatásos nevelőszülő és a speciális hivatásos nevelőszülő között milyen érdemi különbséget feltételezzünk. Hogy egy negyedik fogalmat is bekapcsoljak ebbe a csoportba, a törvény több helyen beszél a helyettes szülőről is, és végképp összemosódik a jogviszony kifejtésénél, hogy a helyettes szülő és a nevelőszülő között milyen érdemi differenciák vannak.

És végül szeretnék szóba hozni egy olyan kérdést, amiről az általános vitában - nyilván azért, mert a törvényjavaslat meglehetősen nagy terjedelmű, nagyon szerteágazó területeket érintő paragrafusok, több mint száz paragrafus szerepel benne - eddig kevesebb szó esett, vagy talán nem is érintette senki. Ez a bölcsődék kérdése. A bölcsődék szakmai érdekképviseleti szerve egyfelől örül annak, hogy nevesítve szerepelnek a törvényben, másfelől viszont kevésnek érzi azt, amit a bölcsődékkel kapcsolatban a törvényjavaslat tartalmaz. Előrelépésnek értékelhetnénk, hogy települési mértékek, nagyságok szerint teszi kötelezővé a különböző ellátóformák működtetését a törvényjavaslat, így például kifejezetten bölcsődékre az szerepel a törvényben, hogy 10 ezer lakos feletti nagyságú településnél kötelező bölcsőde létrehozásáról gondoskodni.

Azt gondolom, hogy nem lenne szerencsés, ha hasra ütésre próbálnánk mérlegelni, hogy hol érdemes meghúzni a határt, de egészen bizonyos, hogy bölcsődei ellátásra a 10 ezernél kisebb lélekszámú települések esetében is nagyon komoly igény lehet, nagyon komoly igény jelentkezhet; hogy egészen kis önkormányzati települések esetében fantasztikusan fontosan szerepet tudna, tudhatna betölteni a bölcsőde, ha lenne olyan kötelezettsége az önkormányzatoknak, hogy erre gondoljanak és csináljanak ilyet.

Ezért én a magam részéről nyújtok be olyan módosító indítványt, amely hozzányúl ehhez a kérdéshez - hiszen ma a bölcsődék száma nem több vagy nagyságrendileg közel 500, a települések száma pedig 3200 -, hogy az a családi napközi, ami alternatívaként megfogalmazódik a törvényben, talán 30 van az országban, semmiféle szempontból nem alternatívája annak, amit a bölcsődei ellátás szaktudásban, minőségben nyújtani tud. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Következésképp indokoltnak látjuk, hogy ezt a településszerkezettel való összefüggést újragondolja az előterjesztő. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Felszólalások:   84-122   123-131   131-149      Ülésnap adatai