Felszólalás adatai

Kevés Magyarországon a szakmunkás. Hogyha az ember a hétköznapi életben szeretne egy jó vízvezeték-szerelőt, egy jó asztalost keresni, akkor bizony nagyon hamar bajba kerülhet. Ha nincsen jó ismerettségi köre, akkor bizony gyakran maradhat jó szakember nélkül. És bár azt látjuk a hétköznapokban, hogy egy jó szakmunkás nagyon jól kereshet, mégis azt látjuk, hogy továbbtanuláskor a szakmunkásképzésnek bizony alacsonyabb a presztízse, mint kéne.

Erre a beszédre készülve egy állásportált megnéztem. Azt találtam nagyjából, hogy körülbelül kétszer annyi szakmunkást keresnek, mint például ahány adminisztrátort, vagy ahány banki alkalmazottat keresnek. Lehet látni, hogy sokkal könnyebb ezekkel a szakképzettségekkel elhelyezkedni, mint gyakorlatilag bármi mással. Ugyanakkor, ha a továbbtanulási preferenciákat nézzük, mégis azt látjuk, hogy általában a különböző humán, adminisztrátori és banki környezetben szeretnének az emberek, a fiatalok továbbtanulni, holott, még egyszer mondom: pont a másikkal lehetne elhelyezkedni, és azzal is lehet többet keresni.

Komoly probléma az elvándorlás. Hogyha mondjuk, az orvoselvándorlást nézzük, arról sokat beszélünk, hiszen azt azonnal látjuk. Hogyha elmegyünk a háziorvoshoz, de a háziorvos nem tud minket fogadni, mert éppen most távozott külföldre, az azonnali problémát jelent. De vajon mekkora problémát jelent az, ha kevés CNC-esztergályos van? Talán azt mondhatjuk, hogy szinte semekkorát, hiszen ez csak annak a cégnek probléma, amelyik nem tud egy munkahelyet betölteni, amelyik ezért talán kénytelen ezt a munkahelyet máshol létrehozni. A magyar gazdaságnak, azt gondolom, a szakmunkásképzés és az ezen belüli elvándorlás ugyanakkora probléma, mint az orvoselvándorlás.

És végül szót kell ejtenünk arról, hogy ez a mostani szakképzés egy kicsit máshogy duális, mint ahogy a mostani rendszer hozza létre. Van egy állami része és van egy magánszféra. Azt látjuk, hogy a jó szakokat alapvetően a magánszférában lehet megtanulni. Többnyire úgy működik a dolog, hogy valaki elvégez egy szakképző iskolát, ami mondjuk, kevésbé piacképes, és ezt követően a magánszférában elvégez egy piacképes szakot. Vagy azt látjuk, hogy azokat a céges tréningeket is, amelyeket ma az állami szakképzés nem tud becsatornázni, ezek a szakképző intézmények végzik.

Vagy azt is látjuk, hogy ezek a szakképző intézmények időnként bizony olyan szakokat is meghirdetnek, amelyek mögött gyakorlatilag semmilyen szaktudás nincsen. Mondok egy példát: egyszer egy interjút készítettem olyanokkal, akik turisztikai szervezőket képeztek, egy évben 200 hallgatót. Kérdeztem, hogy a gyakorlati képzését mennyire tudják ezeknek a hallgatóknak biztosítani. Azt mondták, hogy a papír rendben van. Én ennek akkor örültem persze, de hogy ennek mi értelme van, ez egy másik kérdés.

A következő probléma a valódi pályaválasztás kitolása. Utalok itt Sós Tamás úrra, ő is említette ezt a problémát. Az volt ennek a célja, emlékezzünk vissza, hogy mobilitási csatornát jelentsen az, hogyha egy kicsit tovább tudnak közismereti tárgyakat tanulni, és később kezdik el magát a szakképzést.

(9.50)

Azt mondták, hogy addig megélnek a fiatalok, addig el tudják dönteni, hogy pontosan mihez is értenek, mit szeretnének, hogy ez jelent egy olyanfajta alapot, hogy aztán majd több mindent tudnak tanulni. Az kérdés, hogy ez bejött-e. Én nem látom, hogy ez így lenne. A megoldás ezzel szemben az, hogy minél előbb szakmát kell adni a gyermeknek. Ugye, itt Sós Tamás úr is említette, hogy 20-30 évesek is még igazából gondolkodnak rajta, hogy mihez kezdjenek a saját életükben. Ez valóban így van. Az a kérdés, hogy ebből mi a megoldás: az, hogy az állam finanszírozza, hogy ők addig hadd gondolkozzanak, és esetleg a sokadik szakképzést is megszerezzék, és nem tudom, milyen módon, ebben az állam szerepet vállal; vagy inkább az a megoldás, hogy adunk nekik egy szakképzést, megpróbáljuk őket abba az irányba terelni, hogy valamerre induljanak el valamilyen úton, és természetesen előbb-utóbb módjukban lesz ezt megszerezni, vagy a moduláris képzések miatt ezen korrigálni, váltani.

Azt gondolom, minél előbb szakmát kell adni valakinek, már csak azért is, mert itt az előbb pont a mobilitási csatornát említettem, a szakképzés egyik feladata ma is ugyanaz, mint ami a szocializmusban volt. Ugye akkor, emlékszünk rá, különösen a nagyvállalati rendszer miatt volt egy olyanfajta rendszer, hogy a szakképzetlen szülő esetleg a gyerekét be tudta adni egy szakmunkásképzőbe, vagy ha szakmunkásképzőt végzett korábban a szülő, akkor be tudta adni egy szakközépiskolába, és a gyerek szépen a társadalmi mobilitási csatornán haladt előre.

Ugye, ma már ezek a szálak egy picit jobban összekuszálódtak, de maga az alapfeladat, hogy egyfajta iskolán keresztüli mobilitási csatorna legyen, és egy viszonylag gyorsabb mobilitási csatorna, megmaradt ma is. Idekapcsolódik az is, hogy lesz egy komoly pályaorientáció. Azt ne felejtsük el, hogy a társadalom bizonyos rétegeiből ma bizonyos piacképes szakok egész egyszerűen nem látszanak. Hogy egy bolti előadó látja-e minden esetben, hogy az ő gyerekéből hogyan lesz egy vállalatnál középfokú informatikus, ma nem teljesen egyértelmű. Arról nem is beszélve, hogy ha a szülő esetleg szakképzetlen, esetleg régebb óta munkanélküli, ezekből az élethelyzetekből nem mindig látszik az, hogy a gyerek hogy tudna kitörni. Nem biztos, hogy családon belül ez megoldható, ezért kell egy komolyabb pályaorientáció szerintem.

És hát, ugye a megoldás az, hogy piacképes szakmát kell adni. A jó struktúra az, ami évről évre képes igazodni. Korábban szóltam arról, hogy állam kontra magánszféra. Korábban ezt a magánszféra látta el, a magán szakképző intézmények, úgyhogy indokolt az, hogy ebben az állam szerepet vállaljon. Ugye, jó fenntartó, különösen a gyakorlati helyek vonatkozásában a kamara, a jó szervező, mondjam inkább így. Ott tudják azt, vagy ott tudják azt összegyűjteni, hogy mire is van igény valójában. A tanműhely ad egy alapot, majd az a cél, hogy ezt céges környezetben végezzék el a hallgatók, szerezzék meg a gyakorlati tudást. Ugye, itt nemcsak arról van szó, hogy a konkrét gyakorlati tudás jó legyen, hanem nyilván arról a kapcsolatrendszerről is, amit ebben a céges környezetben meg lehet szerezni, hiszen pontosan tudjuk, hogy enélkül elhelyezkedni azért nehéz. Ez egy komoly előnyt adhat.

Ugye, moduláris az oktatás. Tehát ha valaki időközben meggondolja magát, időközben úgy érzi, hogy ő váltani, korrigálni szeretne, többet szeretne, akkor erre szerintem lehetősége lesz. Nagy intézményekben könnyebb az átjárás. Ez is azt segíti, hogy ha valaki elsőre nem találta el, hogy mit is szeretne, akkor látja azt, hogy milyen más életpályák vannak, milyen más diákok vannak, és tőlük is tud tanulni. Az egységes kerettanterv ezzel párhuzamosan szintén megkönnyíti az átjárást, hiszen akár egyik iskolából is át tud menni a másikba, ott is ugyanazt kell tudnia.

A presztízsét növeli szerintem a szakmunkásképzésnek, hogy az érettségi után elmehet dolgozni az illető, de módja lesz arra, hogy ettől függetlenül ott maradjon az iskolában, és akár esti, akár levelező képzésben bizonyos dolgokat megtanuljon, amelyek számára továbbra is fontosak; de mindezt úgy, hogy közben tud dolgozni, és egy kis jövedelemre is szert tesz, hiszen, még egyszer mondom, itt alapvetően olyan gyerekekről beszélünk, és elsősorban gyerekekről beszélünk, akiknél ez fontos lehet, akiknél a család nem biztos, hogy tudja finanszírozni azt, hogy ő 25 éves koráig ne keressen egy vasat sem.

Elhangzott, hogy a sikertelen vizsgának van felelőse; korábban nem volt. Korábban, vagy mondjuk úgy, hogy most nincs se a sikertelen vizsgának, se annak nincs felelőse, ha valaki teljesen piacképtelen szakmát oktat. Most lesz felelőse, és természetesen elsősorban nem a hallgató. A célunk az, hogy vállalkozni képes szakmunkások jöjjenek létre. Azt mondták, itt elhangzott az ellenzéki padsorokból, hogy ehhez elsősorban nyelvtudás és informatika kell. Én azt mondom, hogy ehhez elsősorban eszközök kellenek. Egy szakmunkásnak nagyon sok millió forintos eszközállományra van szüksége ahhoz, hogy egy vállalkozást el tudjon indítani. Amíg ő ezt megszerzi, azok hosszú évek, az is lehet, hogy tíz év. És ennek megfelelően addig ő dolgozik valahol, ott kell megszerezni, megtanulni az ügyfél-orientáltságot, ott kell megtanulni a könyvelést, azt, hogy hogyan menedzselje magát, hogyan reklámozza magát. Ezek csupa olyan dolgok, amelyeket menet közben kell nem is megtanulni, hanem inkább elsajátítani, azt mondom, magába szívni a hallgatónak.

És végül, amiről én még beszélnék, az európai uniós kötelezettségek. Hiszen azt ne felejtsük el, hogy ma már a szakképzett munkaerő szabadon áramolhat az Európai Unióban. Sőt, ez igazából cél is, hogy mindenki egy kicsit elmenjen világot látni egy-két évre, és aztán ezzel a tudással felvértezve jöjjön haza. Ma az Európai Unióban nagyon komoly probléma az, hogy mindenféle papírokkal jelentkeznek különböző állásokra, és se azt nem lehet tudni, hogy egy-egy papír konkrétan milyen tudást takar, és nem lehet tudni, hogy amögött milyen gyakorlati tapasztalat van. Ugye, a mostani törvény annyiban előrelépést jelent, hogy nagyon precízen leszabályozza, hogy egy papír mögött konkrétan milyen tudás van.

Éppen ezért, amikor majd eljön az az EU-s szabályozás, akkor gyakorlatilag egy gombnyomásra meg kell tudjuk mondani, mondjuk, egy holland munkaadónak, ha már éppen Hollandiáról beszéltünk, hogy mit is tud a mi magyar munkavállalónk, akkor ez minden további nélkül menni fog. Tehát ebben az értelemben EU-konform is ez a szabályozás.

Én összességében azt mondom, hogy ez egy komoly előrelépés, a magyar gazdaság számára ez az egyik hajtóerő lesz a következő években. Éppen ezért a KDNP-frakció mindenképpen támogatni fogja ezt a törvényt.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)