Felszólalás adatai
21. ülésnap (1998.10.27.), 152. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Illés Zoltán (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:09 |
Felszólalások: Előző 152 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ebben az országban minden más állampolgárnak hasonló helyzetben, a funkciója lejárta után azonnal ki kellene költöznie. (Taps a kormánypártok soraiban.) Érthetetlen a számomra az, hogy Nemcsók János nemcsak hogy a hatalmával, hanem a már nem létező hatalmával és pozíciójával él vissza, és ebben az esetben felmerül az a kérdés, hogy ő rosszhiszeműen jár-e el ennek a bérleménynek a tekintetében. Sőt, fölmerül az is: ez a 25 millió forintot érő luxuslakás egy idő után átkerül Nemcsók János úr tulajdonába, mert majd arra tud hivatkozni, hogy a határozatlan idő, amit ebben a szerződésben egy adminisztratív hibaként elkövettek, jogalapot teremt számára arra, hogy ezt a bérleményt egyszer majd megvegye?
Én azt hiszem, hogy felháborító ez a helyzet, elfogadhatatlan ez a visszásság, és úgy gondolom, hogy ebben az ügyben azonnali határozott lépésekre van szükség. Kérdezném is öntől: mit kíván tenni? (Taps a kormánypártok soraiban.)
(15.00)
Felszólalások: Előző 152 Következő Ülésnap adatai