Készült: 2024.09.19.18:09:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

108. ülésnap (2020.02.25.), 24. felszólalás
Felszólaló Schanda Tamás János
Beosztás Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:19


Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A mai emléknap arra ad lehetőséget, hogy tisztelettel és méltósággal emlékezzünk meg azokról az emberekről, azokról a családokról, akiknek a ma élő fiatal generációk számára már teljesen elképzelhetetlen szenvedés jutott osztályrészül, a fizikai erőszak, a kényszermunka, a kegyetlen gyilkosságok, a szándékosan előidézett éhínségek, a megbélyegzés, az anyagi ellehetetlenítés és a folyamatos megfélemlítés áldozataira. A kommunisták mindenhol, felrúgva minden társadalmi közmegegyezést, kísérleti terepként tekintettek az országra. Hazug jelszavakat skandálva nemcsak a múltat akarták eltörölni, hanem sokak számára az élhető, emberhez méltó életet is, az őrült emberkísérleteknek pedig százmilliók estek áldozatául szerte a világban. A kommunisták cinkosságát és embertelenségét jól példázza az a mondat, amelyet Sztálinnak tulajdonítanak: „Egy ember halála tragédia, egymillióé statisztika.” Mi ezen a napon nemcsak számokat látunk, hanem egyéni és családi tragédiák tömkelegét, hiszen családjaink, a magyar családok nagy részének van tapasztalata a kommunisták szörnyű tetteiről.

Tisztelt Képviselő Úr! A magyar parlament valóban nagy tartozásának tett eleget a kommunizmus áldozatai felé, amikor az első Orbán-kormány alatt a kommunista diktatúrák emléknapjává nyilvánította február 25-ét, a kisgazdapárti Kovács Béla 1947-es elhurcolásának évfordulóját. Magyarország ezzel Közép-Európában elsőként szentelt egy napot a kommunista diktatúrák áldozataira való emlékezésre.

Az sem tekinthető természetesen véletlennek, hogy erre egy polgári többségű parlamentben került sor. És arról is szót kell ejtenünk, hogy kik voltak azok, akik ezt az országgyűlési határozatot végül nem szavazták meg akkor. Hát persze, hogy az utódpárt képviselőinek, az MSZP-nek a nagy része és a velük összeborult, már azóta szerencsére a történelem feledésébe merülő liberális SZDSZ-es képviselő.

Tisztelt Képviselő Úr! A kommunisták nem válogattak sem eszközökben, sem az ellenségekben, bárki könnyűszerrel rákerülhetett a listájukra. Ahol a kommunizmus felütötte a fejét, ott senki nem érezhette magát biztonságban. A kommunizmus nem csak osztályalapon válogatott; erről az is árulkodik, hogy legtöbbször épp azok keltek fel a rendszer ellen, akikre a kommunisták szavakban támaszkodtak. Ennek nagyszerű példája az ’56-os magyar forradalom is, ahol a felkelők és az áldozatok nagy része is munkásszármazású volt.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kommunizmus szörnyű rémtettei felkiáltójelként kellene hogy figyelmeztessék az újraegyesülő Európát. Erre mit látunk? Magas rangú uniós vezetők tisztelegnek Marx előtt. A kommunisták nemcsak a testet zárták be, hanem a lelket is meggyötörték. Ma mégis mit tapasztalunk? A szabadság önként felkent prófétái emlékeznek meg nyájasan Fidel Castróról, mintha Európa és a nyugati világ liberálisai súlyos amnéziába estek volna. Szégyenletes, hogy ma a liberális politikusok egyre inkább teret engednek a neomarxista áramlatoknak, és azok képviselőit tekintik szoros szövetségeseiknek. Embermilliók szenvedése késztet minket emlékezésre és emlékeztetésre, és óva int attól, hogy relativizáljuk a kommunizmus bűneit.

Tisztelt Országgyűlés! Ha a kommunizmus áldozataira gondolunk, eszünkbe juthat Placid atya, az ő életigenlése, bátor és vidám kisugárzása, amit még a kommunisták sem tudtak elvenni a gulág kegyetlen világában sem tőle. Ahogy egy interjújában fogalmazott, a 2000-es évek végén azt mondta: „Az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok, de hol van a Szovjetunió?”

Különösen is megragadt bennem egyébként az a négy szabály, amit nevesített, ami a vezérelve volt a kényszermunkatáborban, és amit az életben maradás szabályainak nevezett. Engedjék meg, hogy ezzel fejezzem be a felszólalásomat, ezt a négy pontot itt hagyom mementóul:

„A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.

Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit.

Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most meg kell mutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.”

Utolsóként: „Akinek van hova kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.”

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(10.10)




Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai