Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután a Fidesz vezette kormánytöbbség a részletes vitára még elmulasztotta az időkorlátot bevezetni, ezért a tegnapi általános vitától eltérően a részletes vitában nekem is jut szó. A magam részéről a részletes vita szabályának megfelelően az ajánlás 1., 3., 10., 19., 21., 22. és 36. pontjaiban szereplő szabad demokrata módosítócsomag mellett fogok összefoglalóan érvelni. Érvelésemet megalapozza ez a mai többórás vita is.

Hadd induljak ki mindjárt abból, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem először és nem utoljára, ennél a törvénynél mi a címet is módosítani javasoljuk. Sok mindenben változtatott a kormány az előző előterjesztéshez képest; abban nem, hogy törvényjavaslata továbbra is az önálló orvosi tevékenységről szól - a címben; a háziorvosi rendszerről, az alapellátásról a tartalomban. Mi, szabad demokraták pedig azt mondjuk, hogy az alapellátási és a járóbeteg-szakellátási praxisról szóljon a törvény. Mindezt Horváth Zsolt képviselő - államtitkár - úr észlelte. Bizony abban van köztünk - egyebek mellett - különbség, hogy mi azt gondoljuk, addig nem érdemes felemelni a lábunkat, amíg nem valahova máshova akarjuk letenni, hogy a lépés valódi lépés legyen, és mi úgy gondoljuk, hogy valódi lépés csak akkor lesz a lábunk felemeléséből és visszarakásából, ha a törvényjavaslat kiterjed a járóbeteg-szakellátásra is.

Tulajdonképpen én ezt kívánom ismételten indokolni. Megtettük ezt a decemberi vitában is, de szeretnék összefoglalóan még egyszer erre visszatérni. Szeretnék még egyszer amellett érvelni, hogy miért kell nekünk a magunk módosítócsomagjában - amely összhangban van azzal az önálló képviselői indítvánnyal, amelyet a képviselőtársaink benyújtottak - kiterjeszteni a gondolkodást a járóbeteg-szakellátásra, és miért nem fogadható el számunkra a kormánykoalíciónak az a gondolkodásmódja, amit Surján László úgy fogalmazott meg a tegnapi általános vitában, hogy a legegyszerűbbnél kell kezdeni - mintha nem kezdték volna el már közel egy évtizeddel ezelőtt.

(20.30)

Nos, azt gondolom, ahhoz, hogy megértsük, hogy miért nem elég három paragrafus, és miért kell tizenhárom, amennyit a szabad demokrata indítvány tartalmaz, hogy ezt megértsük, vissza kell térni oda, hogy mit is jelent az a kategória, amit önök ugyan szerepeltetnek a preambulumban, mint a vitában ma elhangzott indokolatlanul, hogy egészségügyi reform.

Azért van szükség egészségügyi reformra, azért nem elég a háromparagrafusos törvény, azért kell nekünk az ajánlás 1., 3., 10., 19., 21., 22. és 36. pontjában egy új törvénnyé átalakítani - legalábbis javaslati szinten - az önök törvényjavaslatát, mert a probléma, amivel szembenézünk Magyarországon is és a világ összes fejlett országában az egészségügy alapproblémája. Egyfelől van egy társadalmi igény az egészségügyi ellátásra, a jobb, még jobb, a társadalmat széles körben, jól kielégítő egészségügyi ellátásra, van ehhez egy forradalom az egészségügyi tudásban, az orvostudományban és az egészségügyi technológiában, ennek megfelelően van egy költségrobbanás; a másik oldalon van egy hiány, hiány abban a pénzben, amit a társadalom a biztosítási alapokon és a költségvetésen keresztül hajlandó az egészségügy finanszírozására fordítani.

Ez nálunk is így van, hiszen mindenki azt mondja, hogy legyen kevesebb az egészségbiztosítási járulék, még ezt ígérte annak idején, a választások előtt a Fidesz is. Ez az alapprobléma, ebben talán egyetértünk. (Dr. Horváth Zsolt: Csökkentettük!) Ezt ígérte a Fidesz, hogy csökkenteni fogja. (Dr. Horváth Zsolt: Csökkentettük is, 6 százalékra!) Csökkentette úgy, hogy megemelte közben az egészségügyi hozzájárulást!

Most az a kérdés, hogy egy ilyen helyzetben miért is kell egészségügyi reform. Vannak, akik azt hiszik meg azt ígérik, hogy a problémát úgy fogják rendezni, hogy ugrásszerűen növelik a GDP-ből az egészségügyre fordítható hányadot. Azt hiszem, Csáky képviselő úr is beszélt már arról, hogy ez az alapkérdés. Igaz? Vannak ilyen kijelentések a Háznak ezen az oldalán is. Miközben mi azt gondoljuk, hogy persze, amint ezt lehetővé teszik az ország körülményei, lassan, fokozatosan, lépésről lépésre a GDP-ből az egészségügyre fordított kiadások persze növekedni fognak Magyarországon is. Fognak, húszéves távlatban fognak! Csakhogy a problémákat, azokat a rendkívül súlyos, föltornyosuló problémákat ez nem oldja meg. Ettől nem várhatjuk a megoldást!

A megoldást csak attól várhatjuk, ha az egészségügy egész rendszere másképpen, takarékosabban, gazdaságosabban, rugalmasabban, felelősebben működik, tehát ugyanannyiból vagy alig többől lehet sokkal jobban kielégíteni az egészségügyi szükségleteket, amelyek a társadalomban, az országban megvannak. Ezért kell egészségügyi reform! De ez az egészségügyi reform azt jelenti, hogy az egészségügy valamennyi részrendszerének az egész működési módja alakul át: a szervezetek, az intézmények, az érdekeltség, a motiváció - mind-mind át kell hogy alakuljon!

Át kell alakulnia a belső struktúrának, az alapellátás, járóbeteg-szakellátás, fekvőbeteg-ellátás részarányának, mert hiszen miután a pénz nem lesz ugrásszerűen több, a feladat egyre több, a technológia egyre költségesebb - hál' istennek, mert újabbat és újabbat találnak ki -, ezért ezt az ellentmondást úgy lehet áthidalni, hogy ha a drágább megoldás, a fekvőbeteg-ellátás részaránya csökken, a járóbeteg-ellátás nő és az alapellátás is nő. Ez is ábécé, mindenki tudja, csak az a kérdés, hogy hogyan lehet ezt megoldani.

Nyilván úgy lehet megoldani, hogyha nagyon széles körű új intézményekkel, új érdekeltségi eszközökkel nem a kormány mondja ki, hanem az összes szereplő válik érdekeltté ebben az átalakulásban.

Ez a megoldás! Mi, szabad demokraták emellett érvelünk, méghozzá idestova hét-nyolc éve legalább. Ennek a kulcsa viszont, hogy ezt megtehessük, éppen a járóbeteg-szakellátás egész rendszerének az átalakításában rejlik, olyan értelemben, hogy új erőket lehessen mozgósítani a járóbeteg-szakellátásba, a kórházakból oda menjen át a beteg is meg az orvos is. Ha a járóbeteg-szakellátás egész intézményrendszeréhez nem nyúl hozzá az egészségpolitika, akkor ez a folyamat nem indul be, és akkor nem csináltunk semmit!

Ezért kulcskérdés, ezért mondjuk mi azt, hogy nem lehet a legegyszerűbb, a legkönnyebb, a legkonfliktusmentesebb lépésnél kezdeni, amit az önök törvényjavaslata tartalmaz, hogy az alapellátásnál kezdjük, mert akkor valójában nem csináltunk semmit, hanem a járóbeteg-szakellátásnál kell kezdeni, és ezért mondjuk mi azt, hogy az első lépés valóban lépés legyen, a törvényjavaslatnak magában kell foglalni a járóbeteg-szakellátás privatizációját. Emiatt szabjuk mi meg ebben a szélesebb keretben a feladatot, ezért a cím, az összes rendelkezés foglalja magába ezt a két kört: az alapellátást és a járóbeteg-szakellátást.

Ehhez hozzátartozik, hogy az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás együttesében tartjuk mi kívánatosnak a meglévő praxisok mellett új praxisok, új formák, új intézmények létrejöttét, ennek az ösztönzését, a tehetséges vállalkozók és orvosok számára ezeknek a lehetőségeknek a megteremtését és ösztönzését. Ehhez bizony hozzátartozik az, hogy nemhogy visszaszorítsuk azokat a szabad, területi ellátási kötelezettség nélküli praxisokat, amelyek a versenyt, amelyek az új elemet, a vállalkozást viszik be az egészségügyi ellátás rendszerébe, hanem kifejezetten ösztönözzük ezeknek a létrejöttét.

Az önök törvényjavaslata meg ezeknek a visszaszorításában gondolkodik, ezt észrevettük a tegnapi meg mai vitákban, és ezt ma itt sorra egymás után a kormánypárti képviselők elismerték. Ez pedig nem előrevisz, hanem visszavisz!

Tehát ezért mondjuk mi azt, hogy értelme csak annak a megközelítésnek van, amit az SZDSZ-es törvényjavaslat tartalmaz. A mi módosító javaslatunk a decemberi csomaghoz is ezt az elemet tartalmazta, most módosító csomagként is és önálló indítványként is előterjesztettük az Országgyűlésben ezt a tágabban gondolkodó csomagot. Azt gondoljuk, hogy ha ezt nem teszik, akkor nem előre megyünk, hanem vissza!

Hadd érzékeltessem ezt két ponton! Az egyik pont, amiről itt ma a vita folyt: az, hogy önök a versenyt, a szabad orvosválasztást visszaszorítani - nem megszüntetni, visszaszorítani -, korlátozni készülnek ezzel a törvényjavaslattal.

A másik eleme - ehhez egy picit tovább kell mennem -: amikor azt mondjuk, hogy egészségügyi reform, akkor mindaz, amiről itt ma beszéltünk, amiről önök beszéltek, amiről a törvényjavaslat szól, meg amiről mi beszéltünk ezen az oldalon, a kiterjesztés a járóbeteg-szakellátásra, ez bizony még mindig csak a szolgáltatói oldal reformja. Jól tudjuk, hogy a szolgáltatói oldal reformja nem elegendő. Az egészségügyi reform másik oldala az egészségbiztosítási reform. Amikor még Fidesz-programot olvastunk, amikor még kormányprogramot olvastunk, akkor önök még úgy tettek, meg őszintén gondolták is, hogy egészségbiztosítási reformot is fognak csinálni.

Miért is kell az egészségbiztosítási reform? Azért, hogy azokkal a százmilliárdokkal, amelyeket a biztosítottak befizetnek az egészségbiztosítási rendszerbe, azzal a mostaninál felelősebb és rugalmasabb gazdálkodás folyhasson. Ez persze egy nagyon nehéz feladat, nehezebb, mint a nyugdíjreform, amit az előző ciklusban mi megcsináltunk, hosszabb előkészítést és nehezebb felkészülést igényel. Mára világos, hogy az egészségügyi reformnak erről az oldaláról önök lemondtak, hiszen többször elmondták, hogy ezt nem fogják megcsinálni.

Azt viszont világosan látni kell, hogy ugyanúgy, mint a gazdaságban, az egészségügyben is, a keresleti és a kínálati oldal reformja külön-külön nem valósítható meg eredményesen, csak a kettő együtt. Nem elég az egyik oldalon a vállalkozók, a vállalkozások lehetőségeit megteremteni a rugalmasabb gazdálkodásra, ha a másik oldalon nem a mostaninál hatékonyabb ellenőrző mechanizmusok működnek a kereslet kontrolljára. Mert ha önök ezt nem csinálják meg, ha a jelenlegi OEP helyett nem kerül versengő biztosítók kezébe a járulékbefizetések felhasználása és elosztása, akkor nem marad az önök számára más eszköz, mint a hatósági gyógyszerárakhoz való visszatérés!

(20.40)

Ez szimbolikusan érzékelteti, hogy hova vezet a valódi egészségügyi reform elodázása: vissza a szocializmushoz, a hatósági árak rendszeréhez.

Ma a költségvetési bizottságban kimutattam, hogy ez az intézkedés, amelyről ma folyt a vita, tehát vissza a szigorú körzetes rendszerhez az alapellátásban, ez is egyfajta visszaút a szocializmusba az egészségügyben; a hatósági gyógyszerár egy másik ponton jeleníti meg ezt a folyamatot. Létezik ez az iskola, ezt tudom, nem kell ezt szégyellni, szabad ezt képviselni. Mi azt mondjuk, hogy amit önök csinálnak, az nem egészségügyi reform, hanem az egészségügyi reform elodázása, elfelejtése.

Azért kell mindezt elmondanom, mert a mai Napi Magyarországban Horváth Zsolt képviselő úr interjúja az egészségügyi reformról azzal a szép címmel jelenik meg, hogy "Rendszerváltás az egészségügyben". Nos, Horváth képviselő úr, ha Grósz Károly azt mondta volna 1987-ben, hogy a vállalati tanácsok rendszere meg a Hazafias Népfront keretei között a két jelölttel való választás a rendszerváltás és nem az, amit 1990 óta csináltunk, akkor talán azt lehetett mondani, hogy az valami olyasmi, mint amit most önök meghirdetnek, bár hozzá kell tennem, hogy Grósz Károlyék legalább előrementek, ha nagyon lassan és nagyon féloldalasan is a klasszikus kádárizmustól.

Amit önök csinálnak, az most nem előremegy, hanem vissza, mert amit önök célul tűztek ki ezzel a most vitatott törvénnyel, ahelyett az 1., 3., 10., 19., 21., 22. és 36. ajánlási pontban szereplő módosító indítványainkkal mi egy valódi reformtörvényt szeretnénk csinálni.

Amit önök csinálnak, annak nem az a funkciója, hogy megoldják a magyar egészségügy problémáit, mert sem a kínálati oldal rugalmasabbá, hatékonyabbá tételére nem alkalmas - kínálati oldalon most az egészségügyi szolgáltató rendszerek összességét értve -, ezekben érdemi változást ez a törvényjavaslat egyszerűen nem hoz. Sem a szereplők motivációjában, sem a szereplők közti kapcsolatrendszerben, sem a feladatoknak a szereplők közötti megosztásában nem jelent ez a törvényjavaslat olyan változást, amitől a magyar egészségügy jobban szolgálná a betegek millióinak érdekeit, ilyen változást ez a javaslat nem tartalmaz.

A másik oldalon, a keresleti oldalon a biztosítottak pénzének felhasználásával foglalkozó intézmények működésében az önök javaslata semmiféle változást a mostaniakhoz képest nem tartalmaz, meg az egész négyéves ciklusban nem fognak csinálni, azon kívül, hogy felváltják a biztosítási önkormányzatokat a kormány által ellenőrzött OEP-pel, és be is fogják olvasztani a költségvetésbe, amit - őszintén szólva - a jelenlegi helyzetben nem tartok érdemi változásnak, és engem nem zavar.

Arról van tehát szó, hogy a magyar egészségügy problémáinak érdemi megoldásáért nem történik semmi! Ez a törvényjavaslat egyetlenegy dolgot csinál: azt a benyomást kelti a háziorvosokban, hogy ők valamit kapnak, azt a lehetőséget, hogy a praxisukat eladják, meg azt is kapják, hogy a piacon védettebbek lesznek az esetleges versenytársakkal szemben. De kitől kapják azt, amit kapnak? A fiatal orvosoktól, akiknek majd kell venni tőlük a praxist. Amit tehát az állam ad, azt nem az állam adja, hanem a fiatal, majdani orvosok adják. Tehát az állam valójában nem ad semmit.

Ez a törvényjavaslat nem más, mint egy kampánytörvény, ami annak a folyamatos, négy éven át tartó kampánynak a része, ahogy a Fidesz a társadalom különböző rétegeinek látszólag igyekszik valamit adni, hogy azt a támogatást, amivel megnyerte a választást, fenntartsa. Erről szól és pusztán erről szól ez a törvény meg azokról az egyéb mozzanatokról, amelyeket Keller László képviselő úr elmondott.

Ha a mi módosító javaslatainkat nem fogadják el, akkor ezzel a törvényjavaslattal nem csináltak semmit. Fontolják meg, akarnak-e csinálni valamit a magyar egészségügyért! Itt a lehetőség, fogadják el az ajánlás 1., 3., 10., 19., 21., 22. és 36. pontjában szereplő módosító javaslatainkat, melyek indoklásával a részletes vita szabályainak megfelelően a hozzászólásomban foglalkoztam!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)