Felszólalás adatai

Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy legyen béke, igazság, egyetértés. Azt gondolom, hogy ez is egy fontos megközelítés, és aki hangsúlyozottan magyar politikát szeretne képviselni, annak egy célja és akarata kell hogy legyen: a szabad és igazságos Magyarország, gyarapodó Magyarország... (Dr. Gaudi-Nagy Tamás helyéről felállva a páholyban ülő vendégekkel beszélget.) Egyben hadd kérjem meg az elnök urat, hogy képviselőtársamnak ezt a beszélgetését, amely pont itt mellettem kicsit zavaró...

ELNÖK: Tisztelt Gaudi Képviselő Úr! Valóban, én legalább még szeretnék figyelni a képviselő úr felszólalására. A hasznos konzultációt kívülről is tudja folytatni. A felszólaló képviselő igényét tolmácsoltam. Köszönöm a megértését.

Természetesen meghosszabbítom a felszólalási időt.

DR. LENHARDT BALÁZS (független): Köszönöm szépen. Tehát egy vizsgálatot szeretnék tartani és egy áttekintést erről az elmúlt 24, inkább 25 évről, ami egy negyedszázad, hogy azokat a célokat, amit úgymond a független és demokratikus Magyarország a legutóbbi létrejöttekor, ha egyáltalán beszélhetünk így erről az elcsalt, elhazudott rendszerváltásról, kitűzött maga elé, hogyan sikerült megvalósítania. Nem akarom ezt a választ prejudikálni, ezért vizsgáljuk meg, hogy 1989-ben egészen pontosan milyen lehetőségek előtt állt az ország, amiben dönteni kellett.

(17.10)

Tehát az alapvető kérdés az volt, hogy létrejön egy békés átmenet, vagy pedig valamiféle fegyveres, valamiféle olyan zavargásnak is nevezhető, de mindenképpen mélyrehatóbb átrendeződés, amit a közszereplők nyilatkozataikban igyekeztek elkerülni. Hát természetesen az első forgatókönyv valósult meg: békés átmenet. A magyaroknak az lett elmondva, hogy gyakorlatilag megkaptátok a szabadságot és a demokráciát, de hogyha egy kicsit a színfalak, a paravánok mögé nézünk, ez egy olyan színjáték volt, amit tényleg a nagyhatalmak rendeztek meg nekünk. Washington és Moszkva a fejünk fölött tárgyalva döntötte el nem csupán Magyarország, de az egész posztszocialista közép- és kelet-európai térségnek a sorsát. Robert (sic!) Palmer, aki 1986 és 1990 között volt amerikai nagykövet, egy interjúban el is ismerte szó szerint, hogy ők részt vettek aktívan a rendszerváltás folyamatainak az alakításában, mert a budapesti zsidóság védelmében úgy ítélték meg, hogy fontos lehet az ő fellépésük. Úgyhogy elindult a békés átmenet, és nyilvánvalóan azoknak a posztkádári vagy késő szocialista vezetőknek a meghatározó szerepe mellett, akik utoljára a pártállami keretek között tölthettek be pozíciót.

És ennek az egész helyzetnek a fonákságának köszönhető, hogy például az a Horn Gyula, aki még pufajkában és dobtáras géppisztollyal vadászott felkelőkre 1956 után - állítólag azért, merthogy a testvérét ezek kivégezték, akiről kiderült, hogy egy szovjet katonai teherautó ütötte el -, ő egy nemzeti, sőt nemzetközi hős lehetett, mert az ő személyéhez kötötték a hazánkban tartózkodó keletnémet állampolgároknak a határnyitását, amit nyilvánvalóan nem ő döntött el, tehát ha valakinek volt ebben szerepe, akkor inkább Németh Miklós akkori kormányfőt emelhetjük ki, de nyilvánvalóan Magyarország önállóan nem mert volna egy ilyen súlyú kérdésben dönteni, tehát meg volt nekik ez engedve, hogy lehet.

Hogy ezeknek a szereplőknek mennyire volt az értékük megítélhető és ambivalens, és hogy kit szeretett az átmenetet vezénylő Nyugat és kit nem, azt nagyon jól példázza, hogy például az a Pozsgay Imre, aki szintén szerepet vállalt és fontos szerepet - az ő nevéhez volt köthető ugye, hogy először mert beszélni forradalomról 1956 kapcsán, ellenforradalom helyett -, azért nem lehetett köztársasági elnök végül, ugye az emlékezetes négyigenes népszavazásnál az SZDSZ nyomására, merthogy túl nemzeti gondolkodású volt szocialista politikus létére.

Akkor én azt hiszem, hogy innen folytatnám, elnök úr. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)