Felszólalás adatai

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen helyzet volt a 2006-os választások előtt? A magyar kormány, az egészségügy és az egészségügyi kormányzat előtt megítélésem szerint kettős, nagy feladat állt. Az egyik volt egyfajta társadalmi rehabilitáció, magának a társadalomnak a rehabilitációja. Ez érthető volt, hiszen egy erejében és munkaképességében csökkent, megroppant társadalomról volt szó, amely egyértelműen megmutatta az elöregedés jeleit. A másik az Egészségbiztosítási Pénztár működésének a rendbetétele. Ez utóbbi különösen nagy probléma volt azért, mert az alultervezett egészségügyi költségvetés miatt ezt itthon és külföldön állandóan emlegették, hogy az egészségügy egy feneketlen zsák, amelybe ha pénzt teszünk bele, azonnal viszi is ki.

Egyértelmű volt az Európai Unió reakciója. Ezt a saját életemben is tapasztaltam. Ha valamit állandóan hangoztattak, nekem azt kiadták feladatként, azonnal meg is kaptuk. A konvergenciaprogram része lett, és megjelent egy új koncepció az egészségügyben. Mi volt ez az új koncepció? A lényege az volt, hogy a magyar társadalomban egy szűk réteg érdekeit képviselő új terv kidolgozása. Ez a réteg az elmúlt években jelentős gazdasági befolyásra tett szert, és nem azért voltak elégedetlenek, mert az ellátást általában rossznak találták, nem akartak több járulékot befizetni, hanem azt akarták, hogy az egyéni gazdasági nyereségeik alapján a társadalmi helyzetükhöz arányos előnyöket kapjanak, és nem utolsósorban piacot akartak nyitni. Ez nyílt volt és leplezetlen. Ekkor jött a szocialista frakció, és azt mondta, hogy ezt nem lehet keresztülvinni a társadalmon, és elkezdték a koncepciót beburkolni; akkor egyre álságosabb lett.

Ugyanakkor a valódi célok gyakorlatilag nem változtak. Elkezdődött egy munka, amellyel fokozatosan leépítették az egészségügyi intézményeket, elszegényítették. Magát az ellátást akarták abban a formátumban eladhatóvá tenni, hogy annak a gazdasági eredményei sokkal csekélyebbek legyenek. Ma tagadják azt, hogy üzleti jellegű célok lennének az egészségügyben, de felhívom a Borsod megyei képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a Diósgyőri Kohászati Műveket is először 49 százalékban privatizálták. Akkor még 17 ezer ember dolgozott itt, most 800. Igazából a kórházak fokozatosan a csőd szélére kerültek.

Megjelent a vizitdíj, a kórházi napidíj, és kivettek valamit az ellátásból, és ki fognak venni. Ez pedig az ellátás erkölcse, és ez a legszörnyűbb, és önök felelősek ezért. Ha beviszik a hozzátartozójukat a kórházba, mondjuk, a közvetlen hozzátartozójukat, az édesanyjukat, aki rákos, oda fognak menni az osztályvezető főorvoshoz, és azt fogják mondani, hogy tessék még nekem három napot adni, tessék még nekem három napot adni. Azt fogja mondani - én dolgoztam ilyen rendszerben -, hogy nem adok, mert erre a biztosítási forma nem ad lehetőséget. Azért kéri a három napot, hogy elrendezze a családjának a dolgait.

Kapkodó intézkedések jelentek meg az egészségügyben. Ilyen volt az étkezési finanszírozás, a mentőszolgálat utólagos támogatása, a páncélszekrény minden ágyhoz. Lassan a páncélszekrénybe az idős emberek csak a fogsorukat tehetik be. De a páncélszekrényt úgy fogják elvinni, hogy... - páncélszekrénnyel együtt. Miniszter asszony, nővért adjon a kórtermekhez, ne páncélszekrényt, mert arra nincsen szükségünk! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Úgy gondolom, hogy a változások eredménye nagyjából felvázolható mindannyiunk előtt. Gondolkozzunk ezeken a kérdéseken! (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)