A felszólalás szövege:

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZP kampányának egyik központi elemévé tette a státustörvényt, különösen pedig az Orbán-Năstase-megállapodást. Karácsony és újév táján minden lehetséges fórumon gőzerővel támadták a polgári kormányt.

(11.00)

Hallhattunk 23 millió román munkavállalóról, akik majd elárasztják az országot; a rasszizmus határát súroló megjegyzések hangzottak el azokról a sötétebb bőrszínű idénymunkásokról, akik majd elveszik a munkát attól a több tízezer embertől, akik Magyarországon idénymunkával keresik kenyerüket.

Ahogy telt az idő, és csak nem akartak érkezni a munkavállalók, a külügyminiszter úr már módosította jóslatait, január 14-én így nyilatkozott: a kormányoldal bekészített egy időzített bombát, hiszen a következő kormánynak okoznak majd gondot a magyar-román-megállapodás alapján a tavaszi-nyári időszakban az országba áramló román vendégmunkások.

Most azonban eltelt a nyár, és ismét bebizonyosodott, hogy ön, külügyminiszter úr, és az MSZP más vezetői nem mondtak igazat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hazudtak!) Sem az Orbán-Năstase-megállapodás keretében nem özönlöttek a vendégmunkások, sem a korábbi, hat hónapra szóló kétoldalú megállapodáson alapuló keretet sem töltötték ki.

Ezt minden józanul gondolkodó ember előre sejthette - tudták ezt önök is. Az egész műfelháborodás és ijesztgetés nem szolgált mást, csak kampánycélokat. Tudták jól, hogy abban az országban, ahol tizenkét évvel ezelőtt ismerték meg az emberek a munkanélküliség keserűségét, és még ma is sokan hiába keresnek munkát, ezzel a demagógiával sok embert lehet megtéveszteni.

Miniszter Úr! Azt kérdezem öntől, elismeri-e végre, hogy nem volt valós alapja a román munkavállalók áradatával való ijesztgetésnek, és nem volt e mögött más, csak kampánymegfontolás.

Miniszter Úr! Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nemrégiben az egyik népszerű televíziós műsorvezető azt találta mondani: úgy érzi, húsz évet fiatalodott, 1982-ben érzi magát. Nekem egy Monarchia-korabeli párhuzam is eszembe jut: (Kuncze Gábor: Akkor nem az volt!) akkor a külügyminiszter sok szempontból miniszterelnöki szerepet töltött be. Ma is így van? (Derültség a Fidesz soraiban.)

A kampányban szintén sokszor elhangzott önöktől - öntől ma is -, nem történt egyeztetés a státustörvényről - vagy ahogy ön mondta, a kedvezménytörvényről - vagy a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényről a szomszédokkal. Ez természetesen szintén nem volt igaz, és most sem igaz. De kérdezem én: a mai helyzet a státustörvény vélhető módosítása előtt szerencsésebb? Mindenkivel inkább egyeztetnek, csak a magyar parlament pártjaival nem.

Természetesen a válaszát, mivel nem válaszolt nekem, nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Választókörzetem központjában, Bonyhádon a XIX. század végétől nagy hagyománya van a cipőgyártásnak, mely iparágban még ma is közel 2000 fő dolgozik. A dolgozók többsége bonyhádi, azonban sokan járnak be a környező kisebb településekről is. Az elmúlt esztendőben különböző okok miatt nemcsak nálunk, hanem Magyarország egyéb településein is, például Martfűn, Szombathelyen, Szigetváron is nagyon nehéz helyzetbe került általában a könnyűipar, azon belül a cipőipar.

Ennek okai a következők. A magyar piacot elárasztják az alacsony minőségű távol-keleti importtermékek. Az áfa- és vámmentes alacsony ár és számlanélküliség nemcsak azt eredményezi, hogy a magyar termelők szinte teljesen kiszorulnak a piacról, hanem szakértői számítások szerint a költségvetés évente közel 40 milliárd forint bevételtől is elesik. A cipő-kiskereskedelmi forgalom körülbelül 38 százaléka realizálódik még mindig a különböző városok és kistelepülések piacain, a bérmunkadíj emelése pedig a nemzetközi piaci viszonyok miatt nem járható út, és ezért kifejezetten alacsony a rendelésállomány. A kép megítélésem szerint rendkívül siralmas. Utolsó óráikat élik a cipőkészítéssel foglalkozó magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások. Fel kell gyorsítani a problémák megoldásának folyamatát, mivel a jelenlegi helyzet fennmaradása esetén számolni kell jelentős számú cég tevékenységének megszűnésével, a fekete- és szürkegazdaság bővülésével.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmondottak miatt az elmúlt évben már több száz munkahely szűnt meg városunkban is. Ha a kormányzat nem segíti az ágazatot, félő, hogy ez több ezerre fog emelkedni. Mit kíván ön és a kormány tenni a cipőipari ágazat érdekében, hogy a 2003. esztendőben ne menjenek tönkre a hazai és a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások országszerte? Várom szíves válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jól emlékszem a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának 2001. évi kezdetére. Több hónapos előkészítő munka után szinte ünnepi hangulatban érkeztünk mi, kormánypárti képviselők aznap az ország házába. A díszpáholyban üdvözölhettük a határon túli egyházak, szervezetek és pártok képviselőit, és személyesen jelen volt a köztársasági elnök úr is. A sajtó is megérezte a pillanat nagyságát, hisz óriási figyelmet fordított az eseményre. Társaimmal magam is úgy éreztem, történelmi pillanat részese vagyok. Mérföldkő volt az a nap a magyar nemzetpolitikában, a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés folyamatában.

(5.00)

Alig két esztendővel az említett nap után ma parlamenti érdektelenség mellett, a sajtó és a határon túliak részvétele nélkül, egy hosszú, szavazásos nap után, éjjel, most már mondhatjuk, hogy hajnalban, utolsó napirendi pontként kezdjük a kedvezménytörvény módosításának vitáját. Úgy gondolom, szimbolikus ez az időpont, jól kifejezi a Szocialista Párt, a szocialista-liberális kormány, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter érzékenységét a határokon túli kérdések, egyáltalán a határon túli magyarság problémái iránt.

Meglepődhetünk-e e cinikus magatartáson? Ha csak a Szocialista Párt, Kovács László elnök úr elmúlt évekbeli ténykedéseit nézzük, akkor nem, hisz hosszas támadás, viták után a szocialista frakció elfogadta, és megszavazta a kedvezménytörvényt. Alig fél év múlva, az Orbán-Năstase-megállapodás másnapján Kovács elnök úr, hátba támadva a miniszterelnököt, a választási kampány egyik eszközévé degradálta a határon túli magyarság támogatásának ügyét. Naponta százszor hallhattuk különböző csatornákon a nyilvánvaló hazugságot: 23 millió román özönli el Magyarországot ‑ megjegyzem, e szám tartalmazza az erdélyi magyarokat is, őket is nemes egyszerűséggel lerománozza.

Természetesen nemhogy milliók nem érkeztek, de százezrek sem, még ezrek sem. De ez a szocialistákat nem érdekelte: populista demagógiává tették a kedvezménytörvényt, az egész magyarságpolitikát. Nemegyszer hallottam felvidéki és erdélyi barátaimtól: azért veszítettétek el a választásokat, mert segítettetek rajtunk. Kovács László külügyminiszter úr egy tavaly nyár eleji interpellációmra válaszolva elismerte, hogy a veszélyt túldimenzionálták, a riogatást, a demagógiát tévedéseknek nevezve.

Elgondolkozhatunk, megérte-e egy ilyen belpolitikai támadássorozatot kiváltva megalkotni két esztendővel ezelőtt ezt a törvényt. Biztosan tudom, hogy igen. A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény megalkotása az egyik legnagyobb tette volt a polgári kormánynak, a polgári többségű parlamentnek. Oly tett, amely jól illeszkedik a Mária Valéria híd újraépítése, a Sapientia Egyetem felállítása vagy akár a családtámogatási rendszer bevezetése mellé.

Az egységes magyar nemzet kihúzása a törvény szövegéből egyet jelent a törvény lényegének feladásával. És vajon csak a Fidesz gondolja-e így? Biztos vagyok benne, hogy nem. Néhány nappal ezelőtt egy határon túli magyar főpappal volt alkalmam beszélgetni, és meggyőződhettem róla, hogy neki ugyanaz a véleménye. Véleménye szerint a Magyar Állandó Értekezleten látszólag csak két szervezet nem támogatta a kormányt, a törvény módosítását. És tekinthetjük-e a többiek véleményét valódinak, valósnak? Úgy gondolom, hogy nem teljesen: egyrészt a politikai szervezetek vezetőinek véleménye sokszor nem esik egybe a tagság véleményével; másrészt az átlagemberek véleménye pedig végképp nem igazolja a szervezetek vezetőinek véleményét.

Erdélyt, a Felvidéket, a Vajdaságot járva meggyőződhetünk arról, megtapasztalhatjuk azt, hogy mi a véleménye az átlagembereknek. Az átlagemberek ‑ ahogy Balla képviselőtársam is elmondta ‑ nem igazán a kedvezményeket, a támogatásokat tartják a legfontosabbnak, hanem a legfontosabbnak azt tartják, hogy végre volt mersze egy kormánynak, egy képviselőháznak kimondani azt, hogy van egységes magyar nemzet, hogy gondolkozhatunk egységes magyar nemzetben, hogy annyi viszontagság és oly sok határrendezés és területcsere után végre egy állam hivatalosan is elismeri azt, hogy vannak nemzettársai határokon kívül, és ezt egy jogi dokumentummal is bizonyítja. Ezek az emberek a legfontosabbnak azt érezték, hogy végre a kezükbe kaphatják a magyarigazolványt, és e magyarigazolványt féltve őrizve bizonyíthatták önmaguk előtt és családjuk, a falujukbeli emberek előtt, hogy igenis, ők a magyar nemzethez tartoznak. Számukra ez volt a legfontosabb a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatban.

Amikor a külügyi bizottság meghallgatta Kovács László miniszterjelölt urat, fölkapta a fejét a miniszterjelölt úr egyik kijelentésére. Ez a kijelentés tartalmazta azt, hogy szerinte nem fontos a magyarigazolvány, az meg végképp nem fontos, hogy a magyarigazolványon a magyar korona szerepeljen mint szimbólum, hiszen ez a szimbólum sértheti a szomszédos országok vezetőit, többségi nemzeteit. Már akkor jeleztük a külügyminiszter úrnak, hogy a magyar korona nem azt jelképezi, amire esetleg ő gondol, hiszen annak idején, '89-90-ben, amikor az Országgyűlés előtt vita folyt, hogy mi legyen a Magyar Köztársaságnak a címere, világosan kifejtették többen, hogy a magyar korona elsősorban nem az államformát jelképezi, hanem jelképezi a magyar nemzetet, a magyar nemzet része. Amikor úgy döntöttünk, hogy a magyar koronát az Országgyűlésben helyezzük el, akkor, azt hiszem, mindannyiunk számára a legfontosabb gondolat ez volt. Kovács László miniszterjelölt úr ezt a koronát nem tartotta fontosnak, hogy a magyarigazolványon szerepeljen, és gondolkozott akkor még azon, hogy a magyarigazolvány kerüljön megszüntetésre. Én úgy gondolom, úgy érzékelem, hogy ha most ezt a törvénymódosítást elfogadjuk, a magyarigazolványok jövőbeni kiadását is veszélyeztetjük, egy olyan dokumentumnak a kiadását, amely több millió nemzettársunk számára nagyon-nagyon fontos.

Lehetne még hosszasan beszélni nyilvánvalóan a kedvezményekről és a támogatásokról. Mégis még egyszer kijelentem: számomra és frakciótársaim számára a legfontosabb az, hogy 2001-ben volt merszünk kijelenteni, hogy egységes magyar nemzetben gondolkozunk. Ezt ez a törvénymódosítás megszünteti, ezzel gyakorlatilag a törvény értelmét veszíti, és ‑ ha lehet így fogalmazni ilyen kései vagy korai órán ‑ gyakorlatilag a törvényt ezzel kiheréljük.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A tegnapi általános vitában beszédemet azzal kezdtem, hogy 2001-ben, két évvel ezelőtt, az általános vitát annak idején úgy kezdtük, hogy üdvözölhettük itt a padsorokban a köztársasági elnök urat, a határon túli magyarok egyházainak, szervezeteinek, pártjainak a képviselőit, és egy olyan időpontban került sor az általános vitára első napirendi pontként, amire az egész ország közvéleménye oda tudott figyelni, hiszen hatalmas médiafigyelem kísérte az eseményt.

Ezzel szemben tegnap éjjel két óra után kezdhettük meg a vitát, és körülbelül fél hatig, háromnegyed hatig folytattuk azt le. A médiavisszhangja szinte minimális volt, természetesen képviselőtársaink többsége, nagy többsége sem tudta követni az eseményeket, és - mint ahogy az előbb is szó volt róla - nem a Külügyminisztérium képviselője, hanem a Miniszterelnöki Hivatal egyik képviselője, államtitkára vett részt ezen a vitán, és bizony, a vége felé megértük azt, hogy egyedül az ellenzék, a polgári oldal hadakozott csak egy nem látható ellenféllel, hiszen a kormánypárti sorokból senki sem kísérte figyelemmel ezt a vitát.

Ma egy kicsit hasonló helyzetbe kerültünk, hiszen eredetileg éjfél körülre volt várható a részletes vitának a megkezdése, ezzel szemben már negyed kilenckor el tudjuk kezdeni a részletes vitát. Ez azoknak a képviselőtársaimnak jó, akik ebben a vitában részt vesznek, de hasonló médiafigyelem kíséri az eseményt, és elmondhatjuk azt, hogy a kormánypárti padsorokban egyedül Bársony András politikai államtitkár ül, aki gyakorlatilag a kormányt, az előterjesztőt képviseli ebben a vitában, és egyetlenegy kormánypárti képviselőtársunk sem kíváncsi arra, hogy mi hangzik el a vitában. Én tegnap cinikusnak neveztem ezt a magatartást, azt hiszem, hogy ma is elmondhatjuk ezt. Szimbolikus jelentősége van ennek a figyelemnek. Hiszen elmondhatjuk azt, hogy gyakorlatilag a polgári oldalon kívül igazából a határon túli magyarok ügye, a kedvezménytörvény sorsának alakulása nem nagyon érdekel senkit, hiszen a vitában nem is vesznek részt.

Ugyanezt láthattuk ma délután 14 órakor a külügyi bizottság ülésén, ahol a benyújtott módosító javaslatokat tárgyalhattuk meg, és azzal szembesülhettünk, hogy bizony, a magát a nemzeti közép kormányának nevező kormány nagyon jó törvénymódosítást adhatott be, hiszen a kormánypárti képviselők részéről egyetlenegy módosító javaslat sem érkezett a törvénymódosításhoz. Szeretném elmondani azt, hogy két évvel ezelőtt, amikor az általános vitára, részletes vitára készültünk, számos módosító indítvány érkezett mindkét oldalról. Bizony, az akkori kormányoldalról is nagyon sok módosító indítvány érkezett, és hadd mondjam el azt, hogy mindkét oldal módosító indítványait érdemi vitában tárgyaltuk meg, és többet beépítettünk a törvénybe. És bizony, odafigyeltünk arra, hogy az ellenzéki képviselők milyen módosító indítványt tettek, mi a véleménye például Tabajdi Csabának, aki az MSZP részéről felügyelte ezt a törvényjavaslatot, vajon Tabajdi Csaba elfogadja-e, egyet tud-e érteni velünk, hogyan látja ezt a kérdést. Mi ilyeneken törtük akkor a fejünket, ezzel szemben most azt tapasztalhatjuk, hogy a kormánypártok, frakciók ezzel nem igazából törődnek, hiszen egyetlenegy módosító indítványt sem adtak be.

A külügyi bizottság ülésén egyértelműen kiderült, hiszen Nagy Gábor Tamás képviselőtársam föltette a kérdést, hogy vajon a kormány, az előterjesztő képviselője tud-e támogatni egyetlenegy módosító javaslatot is. Kerek perec megmondta az előterjesztő képviselője, hogy egyetlenegy módosító indítványt sem támogat a kormány. Kicsit hiábavalónak éreztük a külügyi bizottságban való jelenlétünket, ott-tartózkodásunkat, hiszen ez a cinikus magatartás megkérdőjelezi egyáltalán annak az értelmét, hogy megtartsuk a bizottsági ülést, és utána, mondjuk a részletes vitára, még egy késő esti időpontban eljöjjünk.

Én akkor megkérdeztem a kormánypárti képviselőket, bízva abban, hogy esetleg ők egy kicsit más magatartást tanúsítanak, hogy vajon ők támogatnak-e egyetlenegy módosító indítványt is, ők is határozottan elmondták, hogy mivel szerintük nagyon jó a törvénymódosítás minden betűje - bár az előterjesztő néha ellentmondásba keveredett önmagával -, bizony, ők sem támogatnak egyetlen módosító indítványt sem. Így kellett lefolytatni a külügyi bizottság ülését, és mi ezt úgy értékeltük, hogy gyakorlatilag a kormánytöbbség, a két kormánypárti frakció a többségére alapozva, ha törik, ha szakad, ezt a törvénymódosítást mondvacsinált okokra hivatkozva át fogja nyomni a parlamenten, és meg fogja hozni a végeredményt.

(20.20)

A módosító javaslatok sora egyébként a 6-os számozással kezdődik. Ha próbálnék humoros lenni, akkor azt mondhatnám, hogy biztos az első öt tartalmazza a kormánypárti képviselők módosító vagy esetleg kapcsolódó módosító indítványait, amelyeket majd egy későbbi időpontban ismerhetünk meg, de ez bizonyára nem lehet így.

Ezeket a módosító indítványokat Kelemen András az MDF részéről, illetve a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidelitas, a Magyar Demokrata Fórum képviselői együttesen adták be. Szeretném a 6. sorszámútól elkezdeni, és néhány módosító javaslatunkat ismertetni.

Mint mondtam, az első a 6. számú módosító javaslat, amely azt tartalmazza, hogy a törvény hatálya terjedjen ki az ausztriai magyarokra is. Kelemen András képviselő úr a vitában azt hangoztatta, két évvel ezelőtt az ő eredeti álláspontja már az volt, hogy ne vegyük ki Ausztriát a törvény hatálya alól. Sőt, ő még gondolt a Csehszlovákia, Jugoszlávia, illetve a Szovjetunió szétbomlása utáni állapotokra is, amikor ezekbe az utódállamokba magyar nemzeti kisebbség, közösségek kerültek, és eredetileg ő ezekre a közösségekre is gondolt. Ezt viszont most nem kívánja újra előhozni, hisz’ csak Ausztria esetére gondolt.

Összefüggésbe hozható ez az európai uniós csatlakozásunkkal is, hiszen 2004. május 1-jétől Magyarország remélhetőleg az Európai Unió tagjává válik, ugyanúgy, mint például Szlovákia vagy Szlovénia, és így egy olyan közösségbe kerülünk, amelynek Ausztria is a tagja. Arról nem is szólva, hogy az ausztriai magyarság száma is vészesen fogyatkozik, hiszen az elmúlt évszázadban a töredékére csökkent ennek a közösségnek a száma, és ha ezt a kedvezménytörvényt kiterjesztenénk rájuk, bizony, esetleg kedvező változásokat tapasztalhatunk.

A 7. számú módosító javaslat legfontosabb módosítása az, hogy őrizzük meg a törvény eredeti szellemét, és ragaszkodjunk ahhoz, hogy a törvény szövegében megmaradjon az egységes magyar nemzethez való tartozás kifejezése. Amikor a törvényt megalkottuk, az egyik legnagyobb dolognak azt tartottuk - és tartjuk azóta is -, hogy egy olyan törvényt sikerült megalkotni, amely ország-világ és így az Európai Unió előtt is kijelenti, hogy bizony ennek a 15 milliós magyarságnak az egyharmada nem ennek az országnak a területén él, és nemcsak a magyarországi magyarok, hanem a határon túliak is egységes magyar nemzetben gondolkodnak. Ez az egység alapvetően a magyar nyelvre, a kultúrára és hagyománykörre terjed ki, és a mai magyar valóság szerves részének fogja föl az egységes magyar nemzetet. Úgy gondolom, és frakciótársaimnak is hasonló a vélekedése, hogy ha kivesszük a törvényből az egységes magyar nemzet kifejezést, gyakorlatilag az egész vázát vesszük ki a törvénynek. Nemrégiben hallottam egy hasonlatot, amely szerint ez hasonló ahhoz a karácsonyfához, amelyen a díszeket meghagyjuk, de magát a fát kivesszük alóla, és a díszek valahol a levegőben csüngnek. Mi erre a szemléletre építettük fel akkor az egész törvényt. Ezt a szemléletet szünteti meg a mostani törvénymódosítás.

A következő módosító javaslat, a 8., egy nagyon is élő, valós problémával néz szembe, mégpedig a vízumkötelezettség problémájával. Nemrégiben, három héttel ezelőtt Szili Katalin elnök asszonnyal volt szerencsém Ukrajnában egy parlamenti látogatáson részt venni. Ott az egyik legtöbbet hangoztatott probléma, kérdés a vízumkötelezettség, illetve a vízumkötelezettség bevezetése volt. Tudjuk azt, hogy vannak olyan szomszédos államok, országok, amelyek sajnos jó ideig nem számíthatnak arra, hogy az Európai Unióba bekerülnek, és velük szemben az Unió, illetve Magyarország vízumkötelezettséget vezet be.

A legsúlyosabban érinti a kárpátaljai és a vajdasági magyarságot ez a bevezetés, hiszen ez a két nemzeti közösség él nemcsak a legrosszabb politikai körülmények, hanem a legrosszabb gazdasági körülmények között is. Jugoszláviával, Szerbia-Montenegróval azt hiszem, nem kell külön foglalkozni, de Kárpátaljáról el kell mondani azt, hogy a mai Ukrajna egyik legszegényebb területéről van szó. Maga Ukrajna is rendkívül szegény, és még mindig a lejtőn lefelé halad. Ennek egy határkerületéről van szó, amelyet most már közel fél évszázada gazdaságilag nem támogat sem a Szovjetunió, sem pedig most már - mivel nem is tudja - Ukrajna. Nagyon nehéz körülmények között élnek ezek az emberek, és mintegy 150 ezres magyarsággal számolhatunk ezen a területen. Nekik adott esetben gazdasági, pénzügyi nehézségeket is okoz a vízum bevezetése. Az adott helyzetben a legkedvezőbb elbánást szeretnénk elérni az ő számukra, amit szeretnénk a törvényi szövegbe is beemelni.

A következő módosító javaslat lényege az, hogy az eredeti (2) bekezdés egy fölösleges megszorítást tartalmaz, amikor kizárólag kulturális és nyelvi területre szűkíti le a támogatások körét. Ez nem következik a velencei bizottság állásfoglalásából, és ezért célszerűbb a (2) bekezdés tartalmát az (1) bekezdéssel összevonni. Ezért javasoljuk a módosító javaslat szerinti (2) bekezdés általánosabb megfogalmazását, amelynek rövid lényege, hogy e törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek sérelme nélkül kell alkalmazni.

Részemről az utolsó ismertetendő módosító javaslat a 10-es számozást kapta. Ennek lényege az, hogy a magyarigazolvány, illetve a magyar hozzátartozói igazolvány felhatalmazásait meg kell hagyni. Tudjuk, hogy az egyik legfontosabb dolognak a státustörvényben a magyarigazolvány bevezetését tartottuk és tartjuk ma is. Rendkívül büszkék azok az emberek erre a dokumentumra, akik hosszas utánjárás, várakozás után kapják ezt meg. Én nem is tudom az érzéseiket igazából kifejezni, hiszen a mi hasonló érzéseink, amikor megkapjuk például a személyi igazolványunkat vagy később az útlevelünket, semmit nem ad vissza ebből az érzésből.

(20.30)

Olyan emberek folyamodtak a magyarigazolványhoz, illetve a hozzátartozói igazolványhoz, akik annak idején különböző, legtöbbször történelmi okok miatt veszítették el a magyar állampolgárságukat, kerültek egy idegen állam fennhatósága alá. Számukra egyetlen kézzelfogható bizonyítékát a magyar nemzethez való tartozásnak ez a magyarigazolvány, illetve a magyar hozzátartozói igazolvány jelenti. Mi szeretnénk a kedvezményeket ezen dokumentumokhoz kötni, amitől a törvénymódosítás kicsit most ódzkodik.

Az indokolásban szerepel az, hogy mivel Magyarországon belüli juttatásokról van szó, a velencei bizottság ajánlásai nem tiltják a fenti módosítást, ugyanakkor a jogalkotó eredeti szándéka szerint jogelvi szempontból és a kedvezmények pontosítása végett fontos a magyar állampolgárokkal azonos jogok deklarálása.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elsősorban mint Bonyhád város polgármestere kértem szót. Itt elhangzott az, hogy az elmúlt négy évben milyen nehéz helyzete volt az önkormányzatnak.

1998-ban Bonyhád város önkormányzatát úgy vették át, hogy 120 millió forintos működési hiánnyal küszködött a város; 2002-re ezt a működési hiányt nullára tudták ledolgozni. 2003-ban ezzel szemben Bonyhádnak azzal kell küszködnie, hogy mintegy 100 millió forint lesz a működési hiánya. Az elmúlt négy esztendőben: 1999-ben 39 millió forintot kaptunk önhikis pályázatra, 2000-ben 49 millió forintot, 2001-ben 78 millió forintot, 2002-ben 58 millió forintot, ezzel szemben az idén 14,5 millió forintot kapott a város.

A másik nagyon nagy probléma, és erre a szlogenjük is utal, ellentétes előjellel, hogy több pénzt az embereknek. Januárban ért mindenkit a környékünkön nagyon nagy csapásként az a hír, hogy a Salamander egyik üzeme több mint 800 dolgozóval bezárja a kapuit. Ezt az országban követték más városok, más gyárak is. A tegnapi napon - és ez még a sajtóban meg sem jelenhetett - jelentette be a Salamander megmaradt gyáregysége, hogy a fennmaradó 300 emberét is elküldi. Tehát gyakorlatilag azzal szembesülhettünk, hogy tavaly a nagyobb vállalkozók, illetve középüzemek 2300 dolgozót foglalkoztattak, idén ezzel szemben már csak körülbelül 1200-an dolgoznak (Az elnök jelzi az idő leteltét.), így a munkanélküliség 8 százalékról 16 százalékra emelkedett.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Simon Gábor képviselő úrnak volt egy megjegyzése a foglalkoztatáspolitikát bíráló megjegyzéseinkre, miszerint azok nem igazak. A mi városunkban, Bonyhádon az elmúlt év végén 8 százalékos volt a munkanélküliségi mutató, ez 12 százalékra növekedett januárban. A tegnapi naptól, örömmel számolhatok be arról, hogy már 16 százalékos. Valószínűleg ezek az emberek nem azt érzik, amit önök el szeretnének mondani. A seregben mondták azt, hogy csak úgy érzi - de sajnos ezek nagyon komoly dolgok. A közmunkapályázatot éppen ezért mi is benyújtottuk, a város, illetve a kistérség is. A kistérségi társulás ülésére meghívtuk Sándor Lászlót, a Közmunkatanács elnökét, aki elmagyarázta nekünk, hogyan kell pályázni. Nyilvánvaló, hogy azért is hívtuk meg őt, hogy valamennyire lobbizzon az érdekeinkért. A közmunkapályázaton a kistérségből egyetlenegy település, sem a kistérség nem nyert. Bonyhád is elesett 25 millió forinttól ezáltal, de elmondhatnám azt is, hogy mit tudnánk kezdeni azzal az 1100 emberrel, akik az idén kerültek az utcára. Mind nyomjuk be őket közmunkára? Lehetetlen ezt megtenni.

Az elmúlt esztendőben a kampány során elmondták Bonyhádon és máshol is, hogy ne fideszest válasszanak meg polgármesternek, önkormányzati képviselőnek, hanem baloldalit, az tudja majd a kormánynál képviselni a városok érdekeit. Hadd mondjam el, ebben talán önök is egyetértenek, 1848-49 után mondták azt, hogy a nemzetiségek azt kapták jutalmul, mint amit a magyarok büntetésül. Talán önök is egyetértenek azzal, hogy 2003-ban a baloldali önkormányzatok azt kapták jutalmul, amit a jobboldali önkormányzatok büntetésül. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2002 decemberében kérdést intéztem önhöz: mit kíván a kormány tenni a cipő- és bőripar, egyáltalán a könnyűipar megmentése érdekében, hogy a 2003. esztendőben ne menjenek tönkre a hazai kis- és középvállalkozások országszerte? Ma már világos számunkra, hogy a kormány az eltelt közel egy évben semmi érdemit nem tett a könnyűipar válságának kezelésére. Mindezt az alábbi negatív példákkal is igazolni tudom.

Még 2002 decemberében a zalaegerszegi ruhagyár 700 főt bocsátott el. 2003 januárjában a Salamander Bonyhádon 800 munkavállalónak mondott fel. Január 18-án az Elegant Rt. Komlón 200 főtől vált meg. A szegedi székhelyű Mary 2000 Cipőgyár Rt. Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Csetényben és Tiszakeszin összesen 700 főt bocsátott el. A szombathelyi székhelyű Styl Ruhagyár Rt. 250 munkahely megszűntét jelentette be Vas megyében. Az MSC Hungary Kft. szombathelyi gyára bezárta a körmendi és beledi üzemét, ahonnan 750 dolgozó került utcára. A korábbiakban is tapasztalt leépítési hullám sajnos szintén városomat és annak vonzáskörzetét érinti. Október 14-én a Salamander bejelentette a még meglévő bonyhádi üzemének bezárását, ezáltal újabb 360 dolgozó megélhetése került veszélybe.

A trendek azt mutatják, hogy probléma van a magyar munkaerőpiacon, és a probléma kezelésére a Medgyessy-kormány nem találta meg a megfelelő megoldást. A kormánynak nem az átmeneti segélyezési programokra kellene hangsúlyt helyeznie, hanem aktív gazdaságpolitikát kellene kidolgoznia és megvalósítania. A kormánynak Magyarországot más gazdasági pályára kellene állítania. Elsősorban csökkentenie kellene az élőmunka terheit, ennek hiányában ugyanis a kis- és középvállalkozói szektor lehetetlen helyzetbe kerül, és a foglalkoztatáspolitika negatív tendenciái tovább folytatódnak.

Tisztelt Miniszter Úr! Mi igaz abból, hogy az elmúlt egy évben csökkent a munkanélküliség? Mi igaz abból, hogy nőtt a foglalkoztatottság mértéke? Mit tett a szocialista-liberális kormány annak érdekében, hogy a könnyűipar válságát megoldja, vagyis ne folytatódjanak a gyárbezárások?

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD, a külügyi bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A külügyi bizottság mai ülésén megtárgyalta a határozati javaslatot, azt egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta, és kéri a parlamentet, hogy fogadja el.

Köszönöm.

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Február 1-jével minden eddigit felülmúló megszorító intézkedések történtek a kórházi fekvő- és járóbeteg-ellátásban. Ezeket az egészségügyi kormányzat nem szégyelli reform jellegűnek nevezni. A másfél évvel ezelőtti béremelés fedezetét beépítették a teljesítményfinanszírozásba, ezzel sok intézményt teljesen lehetetlen helyzetbe hoztak. Megváltoztatták a különféle betegségcsoportok pontértékeit, ez átlagosan 5-10 százalékos bevételcsökkenést jelent az intézményeknél. A teljesítményeket korlátozták, a tavalyi teljesítmények 98 százalékán felül csak csökkentett támogatás jár. Így sikerült mindenkit büntetni, a tisztességesen dolgozókat is. A tervezettnél jóval magasabb infláció, az energiaárak növekedése és a gyógyszeráfa is az intézmények helyzetét súlyosbítja. Béremelésre az idén nem lesz lehetőség, és ezzel sok ember megélhetése kerülhet veszélybe. Összességében sajnos elmondható, hogy 2004-ben a kórházaknak egyszerre csökkennek a bevételei és nőnek kiadásai.

Tisztelt Miniszter Úr! Nézzük meg, hogy az önök megszorításai mit jelentenek egy olyan kisvárosi kórház esetében, mint a bonyhádi, amely 37 ezer állampolgárt lát el. Kórházunk eddig pénzügyi egyensúlyban volt, mindössze egyszer kapott konszolidációs hitelt, amelyet jó gazdálkodása elismeréseként vissza nem térítendőre minősítettek át. Az új finanszírozási rendszer, nem is számítva a drasztikus áremeléseket, 80-90 millió forint veszteséget jelent évente, amely a bonyhádi kórház költségvetésének 10-15 százaléka. A pénzügyi egyensúly fenntartása is lehetetlennek tűnik, és az elszegényedett önkormányzat sem tud érdemben segíteni.

A probléma súlyos, de sajnos nem egyedi. Az ország összes kórházát megrendítik a reformintézkedéseknek álcázott elvonások. Sok helyen létszámleépítés és osztályok megszűnése fenyeget. A Kórházszövetség és a szakmai szervezetek is aggódnak, és tiltakoznak a kórházi ellátásra rázúdított intézkedéstömeg miatt. Véleményük szerint reformot, szerkezetváltást anyagi források bevonása nélkül, diktatórikus módon, a szakmai szervezetek semmibevételével nem lehet megvalósítani. A szocialista irodák magányában kigondolt, a kórházi életet nem ismerő, a gondokat nem érzékelő teóriák beláthatatlanul súlyos konfliktusokhoz vezetnek.

Tisztelt Miniszter Úr! Meddig tart még a kórházakat sújtó rendkívüli megszorítás? Mikorra várható legalább két-három évre előre tervezhető finanszírozás? Hány kórház bezárása szerepel az egészségügyi vezetés terveiben? Szerepel-e ezek között a bonyhádi kórház megszüntetése vagy annak kikényszerítése?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Miniszter Úr! A megszorítás nem mértéktartás, és örültem volna, ha a válaszai arra irányulnak, hogy a tavaly decemberben hozott hibás rendeleteiket visszavonják, így nem küldik csődbe sem a bonyhádi, sem a bonyhádihoz hasonló helyzetben lévő vidéki kórházakat.

(14.50)

Jó lett volna, ha hallunk arról, hogy hogyan kívánják finanszírozni az intézményeknél az infláció, az energiaárak növekedése és a gyógyszeráfa miatt jelentkező többletkiadásokat, természetesen erről sem hallhattunk öntől. Természetesen nem azt mondtam, hogy önök be akarják zárni a kórházakat, viszont minden intézkedésük, ez a két rendelet is ahhoz vezet, hogy a bonyhádihoz hasonló méretű kis, illetve közepes kórházak ellehetetlenülnek ebben az évben. Tudjuk, hogy az önkormányzatok is rendkívül nehéz helyzetben vannak, és ezért a kórházaknak a büdzséjét nem tudják kiegészíteni (Az elnök jelzi az idő leteltét.), illetve a hiányát nem tudják kiegészíteni.

Tehát gyakorlatilag önök teljesen csődbe küldik a kórházakat. Természetesen nem tudom elfogadni a válaszát.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD, a külügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A külügyi bizottság a mai ülésen foglalkozott ezzel a napirendi ponttal, azt gyakorlatilag egyhangúlag elfogadta, általános vitára alkalmasnak találta, és kéri a parlamentet is, hogy támogassa ezt a határozati javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Sok mindenről beszéltünk ma, de azt hiszem, a gazdaság helyzetét még igazából nem érintettük. Úgy gondolom, hogy az MSZP-liberális kormány gazdaságpolitikája, vagy inkább az, hogy nincs gazdaságpolitikája, meghatározza az önkormányzatok sorsát is. 2002-ben arról hallhattunk, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány 400 ezer új munkahelyet teremt. Ezzel szemben azt láthatjuk, hogy 30 ezerrel kevesebb a munkahelyek száma, mint 2002-ben. Tavaly a KSH adatai szerint is nőtt a munkanélküliség. Valójában ez azt jelenti, hogy vannak olyan térségek, vannak olyan városok, ahol a munkanélküliek száma megduplázódott. Hadd említsem saját városomat, Bonyhádot, ahol 2002-ig 6-7 százalékos munkanélküliségről beszélhettünk, ez ma 13-14-15 százalék.

Ennek a városnak a példája nem egyedüli, hiszen az egész dél-dunántúli régió nagyon nehéz helyzetben van, és mindenhol azt láthatjuk, hogy a munkanélküliek száma növekedik. Úgy gondolom, hogy amíg a kormány nem változtat a gazdaságpolitikáján, amíg nem tér vissza például a Széchenyi-tervhez, addig a vidék felemelkedése és az önkormányzati lét javulása nem várható. Az önkormányzatok nem tudják a helyi adóbevételeiket növelni.

Arról már nincs is időm beszélni, hogy szociálpolitikai intézkedésekben mit jelent ez, mi van a romaprogrammal, amelyet a kormány hirdetett meg 2002-ben, és semmi sem valósult meg belőle.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! 1997-ben több önkormányzat részvételével létrejött a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás, amelynek célja a Bátaapáti-Üveghuta térségében zajló kutatások és a leendő kis- és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezésének hosszú távú megoldása. Ma nyolc önkormányzat alkotja ezt a társulást, Bátaapáti, Mőcsény, Cikó, Bátaszék, Mórágy, Feked, valamint Véménd és Udvari. Ebben a tettben együttműködő önkormányzatok támogatást kapnak a radioaktív hulladékokat kezelő közhasznú társaságtól, amellyel teljes mértékben egyetértek, mivel országos érdek megoldását segítik.

Néhány közeli önkormányzat és vezetői azonban mindvégig ellenezték a kutatásokat és a tárolóhely kialakítását ebben a kérdésben. Ilyen volt Ófalu és Mecseknádasd - dr. Wekler Ferenc volt parlamenti alelnök 2002-től Mecseknádasd polgármestere. Ezért is volt számomra érthetetlen az a hír, amely több forrásból is érkezett, miszerint a 2003. év végén Mecseknádasd község 100 millió forintot, Ófalu község önkormányzata 50 millió forint támogatást kapott a Paksi Atomerőmű Rt.-től.

Tisztelt Államtitkár Úr! Igaz-e a hír, hogy a két önkormányzat közvetlenül kapott 150 millió forint támogatást az atomerőműtől? Hogyan lehet, hogy nem a radioaktív hulladékokat kezelő közhasznú társaságtól kaptak pénzt, úgy, mint a többiek? Nem érzi-e visszásnak, hogy a tájékoztatásra létrejött szerződést titkosították?

Kaphatnak-e az ellenző vagy az esetleges társuláson kívül lévő önkormányzatok is pénzt, csak kormánypártinak, esetleg SZDSZ-esnek kell lenni a polgármesternek? Használ-e ez a szerintünk az állami tulajdonú vállalat pénzével való visszaélésgyanús ügylet az esetleges üzemidő-hosszabbításnak, illetve a teljesítménynöveléssel kapcsolatos elképzeléseknek?

Köszönöm szépen. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiból. – Szórványos taps az MDF soraiból.)

POTÁPI ÁRPÁD, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A külügyi bizottság a mai ülésen a törvényjavaslatot megtárgyalta, azt egyhangúlag alkalmasnak találta, és kéri a parlamenttől, hogy szavazza meg.

Köszönöm szépen. (Taps.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2004-ben a kormány módosította a kistérségi besorolást. Ez a bonyhádi kistérséget hátrányosan érintette, mert a besorolásnál a 2001-2002-es statisztikai adatokat vették figyelembe, miközben 2003-ban a bonyhádi kistérséget könnyűipari és az abból kialakuló foglalkoztatási válság sújtotta a Salamander kivonulása miatt. Ez közel ezer ember munkájának megszűnését jelentette egyik napról a másikra.

A területfejlesztés szempontjából kedvezményezett kistérségi besorolás alapvetően meghatározza a megyei decentralizált keretből, a területi kiegyenlítést szolgáló alapból, valamint a regionális fejlesztési tanácsok döntési jogkörébe tartozó terület- és régiófejlesztési célelőirányzatból az adott kistérségnek adható támogatás mértékét. E támogatási lehetőségek közül kiszorulnak a nem kedvezményezett kistérségek.

2004 májusában 21 polgármestertársammal együtt a miniszter úrnak címzett levélben hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a kistérség a jelenlegi besorolási rendszer miatt nem lesz képes átvészelni a könnyűipari válságot. Egyben kértük a miniszter úr segítségét a Völgység ellehetetlenülésének megakadályozása érdekében. Levelünkre hivatalos válasz nem érkezett. Információnk szerint a kedvezményezetti besorolás 2005-2006-ban megváltozik, eddig azonban az ügyben semmi sem történt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mikorra várható, hogy a besorolásokat a valós és nem a három-négy évvel ezelőtti állapotoknak megfelelően módosítják?

Várom válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Október első napjaiban a Tolna megyei Nagymányokon megjelentek a Komló-Text Kft. képviselői, és jelezték a polgármesternek, hogy szívesen létesítenének a községben egy csökkent munkaképességű személyeket foglalkoztató üzemet.

(15.40)

A cég képviselői először 40 főben gondolkodtak, majd a tárgyalás végére azt ígérték, hogy a településen egy 200 főt foglalkoztató üzemet is létre fognak hozni, melyből a foglalkoztatottak egy része bedolgozó lehet. A működést Multivital Kft. néven kezdték meg, ami még akkor bejegyzés alatt volt. A cég felvette a közel 200 dolgozót, és vele párhuzamosan Bátán is elindított egy “rehabosö üzemet 93 fővel.

Látszott, hogy az üzem csak a rehabilitált foglalkoztatottak után igényelhető támogatást akarja igénybe venni. Egyre inkább az a gyanú merült fel, hogy az üzemben alibimunkát végeznek, hiszen a dolgozóknak sem volt mindig munkájuk. Az első esedékes fizetéskor, november 10-én a dolgozók nem kapták meg a bérüket, de a legtöbb alkalmazottal aláírattak egy olyan bérkifizetési listát, mely szerint a fizetésüket felvették. Aki nem írta alá, azt megfenyegették, hogy elbocsátják.

A sajtóban is megjelent ez a hír, utána a napvilágot látott információk szerint a tulajdonosok ígéretet tettek arra, hogy az októberi és a novemberi fizetést együtt előbb november 28-án, majd egy újabb ígéret szerint december 5-én fizetik ki. Erre azonban nem került sor, a tulajdonosok eltűntek, de állítólag felvették a csak papíron kifizetett bérek 135 százalékát támogatás címen.

Azóta több cég neve is napvilágra került, melyekben a tulajdonosok érintettek. Jelenleg az ügyben a rendőrség nyomoz, és információnk szerint a régi és az új tulajdonos is előzetes letartóztatásban van.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan történhetett meg, hogy egy még csak bejegyzés alatt álló cég állami támogatáshoz jutott? Van-e felelőse a minisztériumban is a jogszerűtlen kifizetéseknek? Számíthat-e arra, és ha igen, mikor a közel 300 ember, hogy a Bérgarancia Alapból kifizetik őket?

Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz). Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2005 őszén a Tolna megyei Nagymányokon és Bátán megjelent két cég, a Komló-Text Kft. és a Multivital Kft. A cégek csökkent munkaképességű személyek foglalkoztatását ígérték mind a polgármestereknek, mind a rászorult embereknek. A foglalkoztatás meg is kezdődött, ami mintegy 300 ember számára adott reményt, hogy kikerülnek a munkanélküliek világából, fogyatékosságuk ellenére megbecsült emberré válhatnak. A fellelhető információk szerint a foglalkoztató cégek megkapták az engedélyt arra, hogy csökkent munkaképességű emberekkel dolgoztassanak, utánuk az állami támogatást bérkiegészítésként felvegyék. Az engedélyezők részéről sem a szociális minisztériumnak, sem a Pénzügyminisztériumnak, sem a Munkaügyi Minisztériumnak nem tűnt fel, hogy a cégek nincsenek a cégnyilvántartásba bejegyezve.

2005 novemberében, az első esedékes kifizetéskor a dolgozók nem kapták meg a munkabérüket, azonban az alkalmazottak többségével aláírattak egy olyan bérkifizetési listát, amely szerint a fizetésüket felvették. Aki nem írta alá, azt megfenyegették, hogy elbocsátják. Később a dolgozóknak megígérték, hogy december 5-én a kéthavi fizetésüket egy összegben vihetik haza. Erre azonban a mai napig nem került sor, a károsultak a mai napig nem kapták meg jogos járandóságukat.

Tisztelt Miniszter Úr! Hogyan lehetséges az, hogy egy, még csak bejegyzés alatt álló cég állami támogatáshoz juthatott? Hogyan lehetséges az, hogy a támogatást a cég vezetői az államtól megkapták, de a jogosultaknak azt nem fizették ki? Kérdezem tehát, miniszter úr, ki a felelőse a jogszerűtlen kifizetéseknek. És ami talán a legfontosabb, a Bérgarancia Alapból mikor kártalanítják a becsapott és megtévesztett embereket?

Kérem válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Hasonló grafikát, azt hiszem, én is tudtam volna rajzolni. Nem tudom elfogadni azokat a számokat, amelyeket ön mondott, ugyanis a jelenlegi egészségügyi politika két oldalról szorítja a kórházakat, főleg a kis kórházakat. Egyrészt a béreket nem finanszírozza le, ezt nagyrészt az önkormányzatokra hárítja. Másrészt meghatározza az intézményeknek a felső teljesítménykorlátot, hiába dolgoznak jól az orvosok, asszisztensek, nővérek, azt már nem finanszírozza a kormányzat; ez hátrányos megkülönböztetés. Nincsen pénz új műszerekre, gyógyszerekre, felújításra. Áldatlan állapotok uralkodnak Magyarország legtöbb egészségügyi intézményében.

A több mint 35 ezer embert ellátó Bonyhádi Kórházat önkormányzatunk hitelből 43 millió forinttal kellett hogy támogassa. Miniszter úr, ezt a pénzt mikor kapjuk vissza?

Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz és a függetlenek padsoraiban.)