Felszólalás adatai
188. ülésnap (2004.11.22.), 198. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Pásztohy András (MSZP) |
Beosztás | földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi politikai államtitkár |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 1:47 |
Felszólalások: Előző 198 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Képviselő Úr! A képviselő úr visszatérően foglalkozik az erdőtelepítések támogatásával, de sajnos úgy látszik, a számokkal kissé hadilábon áll. Helyesen idézte ugyan a költségvetési törvény tervezetéből az erdőtelepítések támogatását biztosítani hivatott összegeket, mely szerint a folyamatban lévő erdőtelepítések befejezéséhez 4 milliárd 515 millió forint, míg a nemzeti vidékfejlesztési terv keretei között a mezőgazdasági területek erdősítéséhez 3 milliárd 367 millió forint mértékben kíván támogatást nyújtani a kormány. Elfelejtette azonban összeadni a számokat, ekkor ugyanis rögtön láthatóvá vált volna, hogy szemben a Fidesz-kormány 6 milliárd forintos évi támogatásával, a jelenlegi kormány az erdőtelepítést 7 milliárd 882 millió forintos mértékben támogatja.
Az előzőekből is látható, hogy a kormány elkötelezettsége az ország erdőterületének növelésében mind a megkezdett telepítések befejezése, mind az új beruházások megindítása tekintetében töretlen. Az a tény, mely szerint a mezőgazdasági területek erdősítéséhez biztosított összegben a nemzeti hányad csak 673 millió forint, nem a kormány szűkkeblűségét mutatja, hanem azt, hogy minden eszközt igyekszik megragadni a nemzeti költségvetés terheinek csökkentése érdekében a források bővítésére. Éppen ezért került be a nemzeti vidékfejlesztési terv támogatott intézkedései közé a mezőgazdasági területek erdősítése, mert így nyílik lehetőség az Európai Unióból származó minél több forrás megszerzésére.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 198 Következő Ülésnap adatai