Felszólalás adatai
12. ülésnap (2002.06.26.), 126. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Gőgös Zoltán (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:04 |
Felszólalások: Előző 126 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert Ékes József képviselőtársam a saját szülőfalumat említette - szerencsére olyan értelemben, mint jó példát - és az ott zajló dolgokat.
Úgy gondolom, hogy abba kellene már hagynia a jobboldalnak azt a fajta filozófiáját - azért, hála istennek, vannak azon az oldalon is olyan emberek, akik nem egészen így gondolkodnak -, hogy minden nagyüzem és minden szövetkezet, minden nagy kft. ősellenség ebben az országban, legalábbis én azt veszem ki a szavaikból, hogy az övék.
Úgy gondolom, hogy vannak nagyon jó példák, és itt elhangzott, hogy bőrben kell az árut előállítani. Azt hiszem, hogy Ékes képviselőtársam meg tudja erősíteni, hogy többek között a nagyalásonyi szövetkezet ezelőtt tizenöt évvel is már bőrben adta el, szalámiként a disznóját, és nem sokon múlott - egy apró technikai zavaron -, hogy a saját tejét is nem így adja el.
Azt is hozzá kell tennem, hogy én elfogult vagyok, mert apám volt huszonhét évig ennek a cégnek a vezetője, és a mai napig köztiszteletnek örvend a településen. Úgy gondolom, hogy rajta keresztül meg kell védenem a hozzá hasonló, normálisan működő és normálisan dolgozó nagyüzemi vezetőket, akik nemcsak a saját zsebükre gondoltak, hanem arra az öt-hatszáz emberre is, akik a mai napig abból a közösségből élnek, és abból a közösségből is fognak megélni. Ez, hölgyeim és uraim, öt falut jelent, és ha ezt a szövetkezetet, amely a mai napig szövetkezet és nem is tervezi, hogy átalakul... - természetesen a törvény majd erre kényszeríti. (Ékes József jelzésére:) Bocsánat, hat falu, igazad van.
Úgy gondolom, hogy ezeket ugyanúgy támogatni kell, és ugyanúgy életben kell tartani, mert pont ketten voltunk együtt polgármesterek, amikor megerősítették, hogy vigyázzunk arra, nehogy ez a szövetkezet megszűnjön, mert akkor óriási problémák adódnak abban a körzetben munkahelyvonalon.
Tehát ezért kérnék mindenkit, amikor demagógiára meg a saját önös érdekeire használja fel a parlament nyilvánosságát, hogy azért arra is gondoljon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy voltak tisztességes szövetkezeti vezetők és vannak is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 126 Következő Ülésnap adatai