Felszólalás adatai

ELNÖK: Hozzászólásra következik Glattfelder Béla államtitkár úr. Megadom a szót.

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Ellenzéki oldalról többször felvetették, hogy tekintettel arra, hogy a munkanélküliség Magyarországon csökken és a munkanélküliségi ráta is csökken, nézzünk jobban a számok mögé, próbáljunk meg valami más adatot találni, hátha azok nem lesznek ilyen kedvezőek, és nézzük meg a foglalkoztatottak számára vonatkozó adatokat, a foglalkoztatotti rátát is. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Egyáltalán nem ez a lényeg!)

Nos, nem kívánnék a kormány nevében ezen igénytől elzárkózni, ezért szeretném önöknek elmondani, hogy körülbelül 1998 első negyedévének végéig, sőt mi több, a '98. év közepe tájáig is a foglalkoztatottak száma csökkent, a foglalkoztatottsági ráta pedig romlott. Annak ellenére történt ez, és ezt különösképpen azért kell megvizsgálni, mert Takács Imre képviselő úr többször felvetette, hogy szerinte a foglalkoztatottsági helyzet javulása, illetve a gazdaság nagymértékű növekedése - és köszönöm szépen, hogy ezt elismerte; ezt ritkán teszik meg egyébként ellenzéki képviselők - nem áll arányban, mert ön szerint ilyen nagy mértékű gazdasági növekedéshez a foglalkoztatottság sokkal nagyobb mértékű javulása passzolna, illene.

Hadd mondjam el, képviselő úr, hogy annak ellenére, hogy az előző kormányzati ciklusban, úgymond, a Bokros-csomag hatására önök gazdasági növekedést mutattak ki, éppen ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság jelentős mértékben romlott, a foglalkoztatottak száma csökkent és a foglalkoztatottsági ráta is romlott. Következésképpen tehát pont a Bokros-csomag utáni helyzet a példa arra, hogy elvileg lehetséges a gazdasági helyzet javulása úgy, hogy közben a foglalkoztatottság helyzete romlik, és egyre többen lesznek munka nélkül.

Ellenben ma a helyzet másképp fest. Nemcsak a gazdasági növekedés megy előre, nemcsak a gazdaság növekszik, hanem mindeközben egyre többen jutnak munkahelyhez is. Szeretném elmondani, hogy például az idei évben a Széchenyi-terv keretében már osztottunk ki munkahelyteremtő pénzeket, támogattunk olyan beruházásokat, amelyek új munkahelyeket teremtenek. Éppen ma Füzesabonyban volt módom, lehetőségem egy gyár avatásán részt venni. Ez egy olyan térség, ahol különösen nagy mértékű a munkanélküliség: itt 120-150 új munkahelyet teremtettünk állami támogatással.

Ezenkívül szeretnék néhány szót szólni arról is, hogy önök a munkaügyi szervezet függetlenségét féltik a kormánytól. Ez meglehetősen meglepő, tekintettel arra, hogy most tulajdonképpen annyi történik, hogy egy korábbi rossz döntést visszacsinálunk. Ez a rossz döntés az volt, hogy önök egy viszonylag független munkaügyi szervezetet beintegráltak egy minisztériumba, bevonták a minisztériumba, magyarán csökkentették a függetlenségét. Ehhez képest a most tárgyalt törvényjavaslat különböző megfontolásoktól vezérelve, többek között azért, hogy ez a szervezet hatékonyabban tudja a saját dolgát végezni, az embereknek munkalehetőséget adni, a munkahelyeket gyorsabban betöltetni a munkavállalókkal, hogy növeljük az emberek kedvét az elhelyezkedésre, ezt a szervezetet újra kivisszük a minisztériumból, és egy középirányító szintet hozunk létre, amely jelentős mértékben független, és amelyik a minisztériumi irányítás és az irányított testületek között helyezkedik el, összhangban az Európai Unióban meglévő irányelvekkel. Konkrétan tehát, ami 1997. január 1-jén történt, az nemcsak a most elmondott elveikkel ellentétes egyébként, hanem az Európai Unió ezen a területen meglévő irányelveivel is ellentétes volt.

Kérem, hogy mindezeket a szempontokat a vita további folytatása során figyelembe venni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az utóbbi hat év legrövidebb hozzászólása következik most. (Derültség.) Arról beszélek csupán, hogy nem lehet összehasonlítani a foglalkoztatási ráta előző ciklusban történt alakulását a mostanival, mert az államtitkár úr is jól tudja azt, hogy igazából csak '97-ben indult meg komolyabb mértékben a gazdasági növekedés, és azzal mind a ketten egyetértünk, hogy a növekedés és a foglalkoztatás között, ha nem is teljes mértékben van szimmetria, de mégiscsak befolyásolja a gazdasági növekedés a foglalkoztatást.

A másik, amit szeretnék mondani: a foglalkoztatási rátát - államtitkár úr is jól tudja és én is - nagymértékben befolyásolja az, hogy mennyi a teljes munkaidőben, részmunkaidőben foglalkoztatottak száma. Ha eltolódik a kettő egymástól, akkor ez befolyásolja a rátát, ennek az elemzésére azonban itt nincs idő.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Tardos Márton képviselő úr, az SZDSZ képviselője.

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyelmeztetni szeretném az államtitkár urat, hogy én elismertem azt, hogy a foglalkoztatási helyzet ma jobb, mint a '89-ben elkezdődött válság mélypontján volt. Ez nem vitatható. A kérdés az, hogy erről a javulásról olyan pozitív hangnemben beszélhetünk-e, mint ahogy ön tette, vagy nem beszélhetünk ilyen pozitív hangon.

(21.00)

Az én véleményem az volt, hogy ha igaz az, hogy a munkaerőpiac ma sokkal kevesebb embert foglalkoztat és a munkanélküliek számának csökkenése nagyrészt annak a következménye, hogy az emberek kivonultak a munkaerőpiacról és a foglalkoztatottak számának növekedése még mindig nagyon alacsony színvonalon van, akkor tudnunk kell, hogy ez a feladat, amivel a törvényjavaslat ma foglalkozik, nagyon alapvető és mindenkit érdeklő feladat, ahol operatív, racionális intézkedések megvitatására lenne szükség.

Azt állítottam, hogy erre az előterjesztés nem nagyon alkalmas. Nem azt mondtam, hogy az előterjesztésben lévő gondolatok zavarják ezt a folyamatot, hanem azt, hogy nem terjeszt elő olyan gondolatokat, amelyek alapján a program tényleges megvitatását a parlamentben le lehetne folytatni.

Az utolsó kérdés, amit meg szeretnék említeni, az az, hogy jogos pozitívan értékelni azt, ha a termelékenység növekedése, a gazdaság általános növekedése és a foglalkoztatás javulása párhuzamos. Természetesen ez '89 után nem mehet egyszerűen, hiszen ahhoz, hogy ma versenyképes és nyereséges legyen egy vállalat (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) - befejezem -, ahhoz profitábilisnak kell lenni, magasabb hatékonysággal kell dolgozni, mint azelőtt, tehát kevesebb embert kell foglalkoztasson. A feladat éppen ezért nagyon nagy. (Az elnök ismét csenget.) És erre kérem a kormány képviselőit és a kormány támogatóit, hogy...

ELNÖK: Képviselő úr!

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): ...erre figyelemmel fogalmazzák meg saját terveiket. Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Filló Pál úr, az MSZP képviselője.

FILLÓ PÁL (MSZP): Nem lesz annyi, köszönöm szépen. Kedves Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy én nem vagyok híve semmiféle számháborúnak itt a munka világában. Ugyanis valamennyien tudjuk: annak függvényében, hogy milyen alapon és hogyan számoljuk a munkanélküliek számát, hogy mit tekintünk munkába állásnak: ha valaki 5 percet, 10 percet, 1 órát dolgozik, vagy ha folyamatos munkaviszonyban van? Tehát itt a statisztika borzasztó veszélyes történet, ezért én azoknak a pártján vagyok, akik azt mondják, hogy Magyarországon a foglalkoztatás általános színvonalát kellene emelni.

Tisztelt államtitkár úrnak is azt szeretném javasolni: ahelyett, hogy folyton visszamutogatnak az előző kormányok tevékenységére, legyenek olyan kedvesek már egyszer végre azon elgondolkodni, hogy mindig az adott gazdasági helyzetből, az ország adott gazdasági helyzetéből induljanak ki. Most jó a gazdasági helyzet. Ilyen esetben igenis elvárható a kormányzattól, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a munkanélküliséggel sújtott családok helyzetén segítsen! Ebben az esetben én személy szerint például az előző döntést, ami a munkanélküli-ellátás idejét lecsökkentette, elhibázott intézkedésnek tartom; és nagyon sok olyan munkavállaló-ellenes intézkedést kíván a kormány életbe léptetni - majd holnap eldől a szavazáson, hogy például a munkaidő-szabályozással kapcsolatos munkatörvénykönyvi változtatások elfogadásra kerülnek-e -, hogy azt hiszem, nem véletlen, hogy több tízezer munkavállaló tüntetett ez ügyben a hét végén.

Én nem magára a demonstrációra, hanem tulajdonképpen azokra az irányokra szeretnék rámutatni, amelyeket egy növekvő gazdasági környezetben, egy javuló pénzügyi és gazdasági környezetben nem tartok indokoltnak. És jó lenne, ha ezt a dolgot már tényleg úgy néznénk, hogy hogyan tudunk együtt előremenni, és nem mindig az érvekre viszontválaszként azt hallgatni (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.), hogy az előző négy évben hogyan volt meg tíz évvel ezelőtt hogyan volt. Úgy hiszem, hogy ezek nem konkrét válaszok.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bernáth Ildikó asszony, a Fidesz képviselője.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Filló Pál képviselőtársam néhány észrevételére szeretnék akkor konkrétan válaszolni. Valóban, úgy tűnik, legalább abban egyetértünk, hogy a munkanélküliség mint olyan, hihetetlenül rossz mind az egyénnek, mind a családnak, mind a társadalomnak. Ugye, képviselő úr, legalább ebben egyetértünk?

Azt, hogy a munkanélküliséget ki milyen eszközökkel kívánja felszámolni vagy legalábbis csökkenteni, ebben, úgy tűnik, különbség van önök és miközöttünk, mert mi azt gondoljuk, hogy a munkahelyteremtéssel, a munkába állás segítésével, a munkaerőpiacra történő visszajutással lehet a legjobban ezt az egész társadalom számára súlyos problémát megoldani. Mi azt gondoljuk, hogy valóban az a jó megoldás, ha segély helyett munkát biztosítunk az embereknek.

Bár ön nem szereti a számháborút, én sem kívánok itt a munkanélküliek számával és a foglalkoztatottsági rátával foglalkozni, éppen ezért azokat a pénzügyi forrásokat szeretném - legalább kettőt - megemlíteni, amelyeket már a költségvetési törvény tárgyalása során is megvitattunk. Ezek közül az egyik az aktív foglalkoztatási célok támogatása, a másik pedig a gazdaságfejlesztési célelőirányzatok, amelyek összege igen-igen jelentősen növekedett az előző évhez képest, több mint 7 milliárd forinttal.

Azt hiszem, hogy ezek a pénzügyi források pontosan azt a célt szolgálják, hogy a munkahelyteremtéssel, a munkahelybővítéssel igyekezzünk munkát adni az embereknek.

ELNÖK: Hozzászólásra következik Glattfelder Béla államtitkár úr. Megadom a szót.

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Rendben, ha ez sem megy, akkor tényleg ne folytassunk számháborút. Valóban nincs értelme az önök részéről számháborút folytatni, mert a számok mellettünk szólnak. De néhány ügyben kérem, hadd óvjam önöket attól, hogy hibát kövessenek el! Szerintem hibás az a megközelítés, hogy a gazdaság állapotát egyedül a foglalkoztatási helyzeten mérjük le. Hibás azt mondani, hogy a gazdasági válság akkor volt mélypontján, amikor a foglalkoztatási helyzet a mélypontján volt - Tardos képviselő úr -, tekintettel arra, hogy Magyarországon a foglalkoztatási helyzet a mélypontján '98 elején volt, következésképpen azóta nyilvánvalóan javul.

Sőt, ha megnézik a statisztikákat, akkor az is kiderülhet az önök számára, hogy most többen dolgoznak, mint akkor, amikor önök '94-ben átvették a kormányrudat, miközben az önök kormányzása alatt végig csökkent a foglalkoztatottak száma. Tehát közel két év alatt sikerült visszapótolni mindazt az elvesztett munkaerőt, amely az önök kormányzása alatt vonult ki a munkaerőpiacról. Ma kedvezőbb a foglalkoztatási ráta, miközben az önök kormányzása alatt folyamatosan csökkent, mint amilyen volt akkor, amikor önök átvették a kormányzást. Tehát mi előrébb jutottunk, mint ahonnan önök elindultak, és ahonnan az önök ideje alatt csak romlott a helyzet.

Másrészt viszont talán érdemes arra is emlékeztetni, és egyáltalán nem gondolom azt, hogy mindent elértünk, és most már nincs más teendő, mint hátradőlni és örülni az elért sikereknek, hiszen figyelnünk kell arra, hogy új kihívásokkal fogunk szembesülni. Azok a problémák ugyanúgy problémák, mint amilyenek az eddigi problémák voltak, ugyanúgy megoldásokat kell rá találnunk. Ezért talán érdemes figyelni arra, hogyan látnak minket kívülről. Ezért említettem azt, hogy külföldi megfigyelők már azt mondják, hogy a Magyarországon működő cégek 40 százaléka küszködik azzal, hogy nem kap megfelelő mennyiségű és képzettségű munkaerőt. Érdemes arra odafigyelni, hogy az OECD 2000. évi, Magyarországról készült jelentése nagyon hangsúlyosan kiemeli, hogy Magyarországon a foglalkoztatáspolitika területén sürgős változtatásokra van igény, azért, hogy Magyarország már középtávon is biztosítani tudja az újabb beruházásokhoz, az ipar fejlődéséhez szükséges mennyiségű és képzettségű munkaerőt.

Ez a javaslat, amelyik most előttünk fekszik, ebbe az irányba mozdul el. Ezt azért el kell ismerni! Ugyanis egy olyan új szervezetet kívánunk létrehozni, amelyet korábban - hibásan - megszüntettek, amely rugalmasabban tud a munkaerő-piaci kihívásokra válaszolni, amely rugalmasabban tud új munkahelyeket teremteni, amelynek lehetősége van arra, hogy rugalmasabban járhasson el a meglévő munkahelyek megőrzése érdekében.

Én veszélyesnek tartom azt egyébként, hogy képviselő úr a javaslatot általános vitára alkalmatlannak minősítette. Méghozzá azért, mert a kormányt sokszor éri kritika amiatt, és mi magunk is így érezzük, hogy ezen a területen még van feladatunk és van lehetőségünk arra, hogy javítsunk a saját teljesítményünkön, mert úgymond, nem jó a kormány hozzáállása a társadalmi párbeszédhez. Éppen ezért szeretném elmondani önnek, képviselő úr, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tartalmát - nem a tárgyalását, a tartalmát - az Országos Munkaügyi Tanács ülésén mind a két szociális partner, a munkáltatói és a munkavállalói oldal is támogatta.

(21.10)

Következésképpen, képviselő úr, az ön javaslata, miszerint ezt a törvényjavaslatot ne is tárgyaljuk, ellentétes azzal az állásponttal, amit ebben a kérdésben a szociális partnerek az Országos Munkaügyi Tanács ülésén elfogadtak. Ilyen módon tehát éppen abba az irányba mutatna, ami szerintünk helytelen, vagyis nem tartom szerencsésnek, ha a politikai tényezők teljes egészében eltekintenek a szociális partnerek véleményétől. Az ön által elmondottak pedig csak így értelmezhetőek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Működik a parlamenti munkamegosztás; Tardos Márton ellenzéki képviselőtársam igen nyugodt hangon és elegánsan beszélt arról, hogy félig van a pohár, illetve arról beszélt Tardos Márton képviselőtársam, hogy félig üres a pohár, én pedig arról fogok beszélni, hogy félig teli a pohár.

Ugyanis a törvényjavaslat a jelenlegi és hatályos törvényhez viszonyítva leginkább a fiatalok, a kisgyermekes nők és az alkalmi munkavállalók helyzetén javítana. Emellett rendelkezik a munkaügyi szervezet átalakításáról is, ami azért vált szükségessé, mert tavaly a foglalkoztatáspolitikával, a munkaerő-piaci szervezet működtetésével, a munkaügyi szabályozással kapcsolatos feladatok ellátása a Szociális és Családügyi Minisztériumtól a Gazdasági Minisztériumhoz került. Az új tárcánál elkerülhetetlenné vált a munkaerő-piaci szervezet irányításával kapcsolatos feladatokon belül a stratégiai és az operatív feladatok ellátásának egyértelmű szétválasztása. Ezek az adminisztratív változások persze kevésbé érdeklik a közvéleményt, ezért elsősorban a munkát keresőket érintő változásokról szólok és arról a területről, amelyről Németh Zsolt képviselőtársam nem beszélt. Működik a frakción belüli munkamegosztás is.

A törvényjavaslat szerint a jövőben támogatható a munkaügyi központ által felajánlott vagy elfogadott képzése annak a személynek, aki 25. életévét, felsőfokú végzettségű személy esetén a 30. életévét nem töltötte be, s a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követően munkanélküli-járadékra nem szerzett jogosultságot. Ez a jogszabályváltozás lehetővé teszi azoknak a fiataloknak az átképzését, akik eddig azért nem részesülhettek ebből a lehetőségből, mert nem tudtak elhelyezkedni tanulmányaik befejezése után, emiatt munkanélküli-járadékra sem szerezhettek jogosultságot. Szociológiai felvételek szerint a még iskolába járó diákok egyharmada pedig attól fél, ismerve a már végzettek elhelyezkedési nehézségeit, hogy tanulmányai befejeztével nem tud elhelyezkedni. Az ő esélyeiket növelheti és aggodalmaikat csökkentheti az átképzés lehetőségeinek a kibővítése.

Tisztelt Ház! Ugyan szó volt már arról, hogy a törvényjavaslat lehetővé teszi a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesülők átképzésének támogatását is; munkaügyi felmérések adatai arra utalnak, hogy a gyermek gondozása céljából hosszabb ideig fizetés nélküli szabadságon lévő, valamint a gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesülő személyek 40 százaléka a munkahelyüktől való távollét megszűnését követően számíthat elbocsátásra. Kiszolgáltatottságuk mérséklése érdekében véleményünk szerint az új jogszabályok elősegítik, hogy ezek a személyek a távollét időtartama alatt munkaerő-piaci képzésben vehessenek részt. Csak üdvözölni lehet ezt az újabb családpolitikai előrelépést.

Az elmúlt évek tapasztalatai arra utalnak, hogy még a fővárosban regisztrált munkanélküliek között is kimagaslóan sok a szakképzetlen nő. Az államilag támogatott átképzés, képzés keretében tavaly a piaci igényekhez igazított szakmákat sajátíthattak el az állás nélküli fiatal, szakképzetlen nők. Legtöbben közülük bolti eladónak, virágkötőnek, nőiruha-készítőnek, szociális gondozónak és ápolónak tanultak. A képzettség megszerzése után lényegesen javultak a munkát keresők elhelyezkedési esélyei, bár egy bejelentett üres álláshelyre még így is 3,2 jelentkező jutott.

Tisztelt Ház! 1997-ben az alkalmi munkavállalókat foglalkoztató munkáltatónak az ehhez a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közterhei egyszerűsített módon történő megfizetése érdekében született meg az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV. törvény. Alkalmi foglalkoztatásnak minősül, ha a munkáltató ugyanazzal a munkavállalóval legfeljebb öt egymást követő naptári napig s egy naptári hónapon belül legfeljebb 15 naptári napig és egy naptári éven belül legfeljebb 90 naptári napig munkaviszonyt létesít. A törvényalkotók olyan eszközt kerestek, amely egyszerűsíti az adminisztrációt és csökkenti a munka után fizetendő közterheket. Az alkalmi munkakönyv megfelel ezeknek az elvárásoknak, hiszen a munkáltatók egyetlen közteherjeggyel minden járulékbefizetést elintézhetnek. A járulék mértéke a kifizetett bértől függ. A könyv használata a munkavállalónak is előnyös, hiszen ha a járulékbélyeg bekerül az alkalmi munkakönyvbe, s ezt az alkalmazott a munkaügyi központban bemutatja, úgy jogosulttá válik egészségügyi ellátásra, nyugdíjra és munkanélküli-ellátásra. Ugyanakkor az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatás eddig kevéssé váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Tavaly mintegy 20 ezren váltották ki ezt a könyvecskét, de közülük csak 12-14 ezer azoknak a száma, akik azt ténylegesen is használják, azaz munkát vállalnak.

Az új foglalkoztatási forma elterjedését gátolta, hogy kicsi volt az a munkáltatói kör, amelynél a dolgozók egyáltalán jelentkezhettek a könyvvel. Az 1997. évi szabályok szerint kizárólag a magánszemély munkáltatók, az egyéni vállalkozók és az őstermelők voltak jogosultak arra, hogy ilyen keretek között foglalkoztassanak dolgozókat. Ez eleve gátolta az alkalmi munkakönyv elterjedését, hiszen a magánszemélyek alig vesznek részt a szezonális foglalkoztatásban, s ha egy-egy alkalommal néhány órára alkalmaznak is dolgozókat, például kerti munkára vagy takarításra, vélhetően nem követelik meg az alkalmi munkakönyvet.

Tavaly némileg tágította az alkalmi munkavállalás lehetőségeit az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló CXXII. törvény, de a tapasztalatok szerint ezek az intézkedések bizony nem bizonyultak elegendőnek. Ebben a törvényjavaslatban már valamennyi olyan munkaadó részesíthető állami támogatásban, aki alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkező munkanélküli foglalkoztatását vállalja. Remélhetőleg ez a foglalkoztatáspolitikai előrelépés enyhíti a magas falusi munkanélküliséget.

Ahogyan Németh Zsolt képviselőtársam már megfogalmazta, a törvényjavaslat beleillik az aktív foglalkoztatáspolitika eszköztárába, és ha van is gondunk a törvényjavaslattal, azért egészében az előterjesztést általános vitára alkalmasnak ítéljük.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Gidai Erzsébet asszony, a MIÉP képviselője. Megadom a szót.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy igen fontos törvény vitája zajlik most, amikor a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli-ellátásról beszélünk. Hozzáteszem, hogy ez nemcsak napjaink aktuális kérdése, hanem több mint tíz éve folyik ekörül a vita.

(21.20)

Bizony azt is meg kell mondjam, hogy igazán jelentősebb előrelépés tulajdonképpen az elmúlt tíz évben e kérdésben nem történt. Tehát, ha e törvénymódosítás reális valóságtartalmát nézzük, akkor kétségtelen, hogy most olyan elemek kerültek be, amelyek nagyon régóta váratnak magukra, és amelyekről az elmúlt ciklusban és azt megelőzően is gyakorlatilag a törvényhozás megfeledkezett.

Hadd emeljek ki három kérdést. Az egyik a foglalkoztatási hivatal kérdése, amely intézményesíteni kívánja, tehát egy helyre központosítja a foglalkoztatás elősegítését, a munkanélküliek elhelyezkedésének a lehetőségét, tehát gyakorlatilag a munkapiacnak, ha tetszik, a terelését vagy a munkapiacnak bizonyos értelmű szabályozását.

Ezt a magunk részéről elfogadhatónak tartjuk és egyet is értünk ezzel, természetesen akkor, ha valóban az erre fordítandó pénzügyi források, tehát a finanszírozási alap, valóban a munkapiaci aránytalanságok megoldását segíti, és ha valóban azt a célt szolgálja, amit a jelenlegi törvénymódosításban összefoglaltak, mert abban a pillanatban, ha nem erre szolgál, ha csak egy intézményi forma jött létre az irányítási hierarchiában, akkor természetesen a bürokrácia növekedett, de a célját nem éri el. Remélhetőleg majd az Állami Számvevőszék ezt az ellenőrzést folyamatosan el fogja végezni, és be fog számolni a megfelelő szervezeteknek, így a parlamentnek is e szerv működéséről.

A másik nagy kérdés, ami körül gyakorlatilag már nagyon régóta zajlik a vita, a foglalkoztatottság aránya és a munkanélküliség aránya, hazai időrendben történő összehasonlítása, illetve nemzetközi összehasonlítása. Szeretném elmondani, hogy valójában a foglalkoztatás arányát és a munkanélküliség rátáját nem igazán lehet szétválasztani, hiszen együtt kell kezelni a kettőt a munkapiaci kereslet-kínálat szempontjából. Tehát mindkettő nagyon lényeges mutató, és ennek a vizsgálatát nem lehet szétválasztani egymástól.

Felmerül azonban egy kérdés, hogy valójában ki a munkanélküli. Láttunk itt egy szabályozást, amelyik ezt több pontban összefoglalja. Én ezt a hat pontban összefoglalt felsorolást elég önkényesnek tartom, hiszen közgazdaságilag munkanélküli az, aki a megélhetési gondjai miatt vagy megélhetési indokok miatt munkát keres, de munkát nem talál, tehát dolgozni szeretne, de nem tud elhelyezkedni. Természetesen közgazdaságilag ez szélesebb körű, mint az aktív kereső lakosság aránya, tehát mondjuk, Magyarországon a 15 és a 62 év közötti korosztályok aránya. Ez ennél szélesebb körű lehet, hiszen magában foglalja például azokat a fiatalabb nyugdíjasokat is, akiknek rendkívül alacsony a nyugdíja, megélhetési gondjaik vannak, elhelyezkednének, de nem tudnak elhelyezkedni. Tehát valójában ezt is tágabb értelemben besoroljuk a munkanélküliek körébe.

Nem tudjuk elfogadni a felsoroltak között - bár az 5. pont is sajátos - különösen a 6. pontot, hogy az a munkanélküli, akit a munkaügyi központ kirendeltsége majd munkanélkülinek nyilvánít. Ez egy gumifogalom, nem lehet tudni, hogy mi van ennek a hátterében, tehát ez feltétlenül pontosításra szorul. Ha így tekintjük át, akkor ez egy nagyon szűk körét veszi a munkanélkülieknek. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez mindenekelőtt a regisztrált munkanélküliek arányát tükrözi.

Tehát nagyon erőteljesen szét kell választani, és rendkívül pongyola a szakmai és a politikai szóhasználat is, amikor munkanélküliekről beszélünk, hiszen a 2001. januári munkanélküli arány, az a bizonyos 397 ezres létszám, amely 5,9 százalékot tesz ki, ez a regisztrált munkanélküliek aránya, amely havonta változik, és kétségtelen, hogy alacsonyabb ez most 35 ezer fővel, mint 2000 januárjában volt. Azonban nem elegendő csak ezt a számot megnézni. Nagyon sokszor szakmai vitákban is fel szoktam hozni, hogy igazán a teljes munkanélküliek arányát kell megnézni, és a gazdaságot igazából az sújtja - és a munkapiacot is -, nem pusztán csak a regisztrált munkanélküliek aránya.

Ha áttekintjük, hogy gyakorlatilag egy törvénytelen, nemzetellenes privatizáció következtében közel kétmillió munkahely ment tönkre vagy kétmillió ember került az utcára, ennek jelentős része éppen azért, mert hosszú éveken keresztül nem tudott elhelyezkedni, hiszen '89-98 között egy nagyon súlyosan romló foglalkoztatási arány, egy nagyon rossz munkanélküli-arány jelent meg, nem volt megfelelő munkahelyteremtés, és ezek jelentős része óhatatlanul lumpenizálódott, és kiszorult a társadalmi réteg szélére, s rendkívül nehéz már őket bevonni és esetleg aktív keresőkké tenni, pedig közöttük nagyon jelentős arány még fiatal korosztályt érint.

A tényleges munkanélküliek aránya becslések, számítások szerint több mint 1 millió 200 ezer főt tesz ki. Ha ezt korrigálom, mondjuk, a regisztráltakkal, akkor is bizony több százezer olyan munkanélküli mozog a magyar társadalomban, aki nem tud elhelyezkedni, vagy legfeljebb egy részük - körülbelül 20-25 százalék - a fekete- vagy szürkegazdaságban illegális munkavégzéssel tud elhelyezkedni. Óriási a regionális eltérés, hatalmas, nyomasztó gondként jelenik meg, amit Lezsák Sándor képviselőtársam mondott, a falusi munkanélküliség aránya, a kilátástalanság aránya, és ez bizony rendkívül súlyosan érinti az életminőséget és annak gyorsuló leépülését, amelynek a következményei aztán olyan szociális konfliktusokat jelentenek, hogy bizony a társadalmi fejlődésnek ezek a konfliktuspontjai már a munkaerőpiacnak szinte egy antagonisztikus ellentmondását fogják megjeleníteni, vagy már meg is jelenítették.

Hadd hívjam fel itt két dologra még a figyelmet. Létezik ma egy olyan fogalom is, amelyet ritkán használunk, mint a potenciális munkanélküliek. Ez a potenciális munkanélküliség - és ezekkel számolni kell - ma 2,2 millió főt tesz ki Magyarországon. Ha ebből levonom a 750 ezer tanulót - tehát ez a 15 és 62 év közötti még aktív, keresőképes korú lakosság, de nem dolgozik, tehát a potenciális munkanélküliek köréhez tartozik -, akkor ebből 286 ezer, akik gyermekgondozási segélyen vannak, és több mint 700 ezer az, aki korkedvezménnyel vagy egyéb úton nyugdíjba került.

Velük nem számolni szerintem egy óriási, nagyon súlyos társadalmi és kormányzati felelősség is és hiba is. Tehát azt mondani, hogy ma a magyar társadalom megáll a 30 éves korosztálynál - jómagam szerint, aki régóta egyetemen tanítok, és e korosztályt támogatom, tanítom és segítem -, ez felelőtlenség. Tehát ezért, amikor mi a foglalkoztatásról beszélünk, a munkanélküliség felszámolásáról vagy nagyon helyesen a munkaerő-piaci képzés és átképzés lehetőségéről, hiszen nagyon súlyos strukturális munkanélküliség jelenik meg, és ezért van munkaerőhiány többek között, meg azért, mert a külföldi cégek nem vesznek föl 40 év fölötti munkaerőt, még ha esetleg remény is van arra, hogy át lehet még képezni egy másik szakmára; tehát ebből fakadóan nagyon fontos a 30 év, illetve a 25 év alattiak átképzési költségeinek a finanszírozása, és ez kiemelkedően jó dolog, de a 30 év felettiek átképzési, elhelyezkedési kérdései teljes mértékben megoldatlanok, és bizony, ez a törvénymódosítás még csak nem is utal erre.

Vagyis ilyen esetben valójában akkor lesz teljes a kép, ha bevonjuk a 30 és 35 év közöttiek létszámát, és ezen belül is több tízezer a munkanélküli, nagyon fiatal korosztályról van szó; és hogy tovább menjek életkorilag, a 40 éven túliak elhelyezkedési lehetősége szinte reménytelen, ha megfelelően nem segíti a kormányzat, ez pedig kormányzati feladat, mert a külföldi multinacionális cégeket nem érdekli ez a korosztály, a hazai vállalkozók - hiszen a kis- és középvállalkozóknak nem érdeke, mert nincs forrásuk rá - maguk is óriási munkaerő-foglalkoztatási és adózási gondokkal küszködnek. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha kormányzati felelősséggel a munkahelyteremtés, a megsegítés, amely megjelenik, kitér a 30 év feletti korosztályra is képzés támogatásában, elhelyezkedés megsegítésében és egyéb olyan lehetőségek biztosításával, ahol nem ejtenek ki korosztályt. El kell képzelni: az itt ülő képviselők jól fizetettek, de ha holnaptól mindenki munkanélküli lesz, és szakmája is alig van, mert devalválódott a tudása is, én azt hiszem, hogy a munkanélküli-segélyből egyből nem tudná eltartani sem saját magát, sem a családját.

Tehát itt sokkal több identitásérzéssel és természetesen forrásokkal is biztosítani kell a számukra a munkahelyteremtést beruházásokkal. Számtalan olyan forrás van a költségvetésben, amelyet, ha kiemelek belőle, és nem például egy rosszul fizetett - sokszor elmondom - adósságcserére fordítok, akkor bizony ezt a korosztályt is ki kell menteni.

Egy gondolatot még megemlítenék - kérek plusz egy perc időt -, hogy a kényszervállalkozók számára is megoldatlan, ha munkanélkülivé válnak vagy csődbe jutnak, az elhelyezkedés lehetősége. Tehát őket is és sok fiatal vállalkozót is érint, és ezt be kell építeni ebbe a rendszerbe sokkal erőteljesebben.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

(21.30)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Béki Gabriella asszony, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is ott kezdeném a mondanivalómat, hogy visszautalok az államtitkár úr expozéjára. Amíg hallgattam, egy kicsit az volt az érzésem, mintha két különböző országban élnénk, léteznénk. Az államtitkár úr expozéja tényleg lényegesen rózsaszínűbbre sikerült, mint ami a valóságos helyzet, vagy mondjuk, egy rózsaszín szemüvegen keresztül nézte Magyarországot.

Őszintén szólva már kísértést éreztem, hogy a kétperces gomb megnyomásával beleavatkozzak abba a vitába, ami a '97-es hibára mutogatással foglalkozott. Rendkívül elegánsnak tartanám, ha kormánypárti oldalon kormánypárti képviselő vagy ne adj' isten, éppen az államtitkár úr egyszer őszintén szembenézne, az ez által a kormány által elkövetett hibákkal. Mert lehet azt mondani, hogy 1997-ben nem kellett volna a Munkaügyi Központ alá bevonni az OMK fő tevékenységét és kutatóintézetet csinálni a régi OMK-ból, de azt gondolom, egy ilyen vitában, egy kormányzati ciklusnak a harmadik évében talán egy-két mondatot érdemes lenne arról is beszélni, hogy 1998 óta mi történt a foglalkoztatáspolitikában.

Talán érdemes felidézni, úgy áll össze a kép az ember fejében, hogy nem volt a kormánynak, talán máig nincs koncepciója arra, hogy mit is akar a foglalkoztatáspolitikával. Egy huszáros döntéssel megszüntette a Munkaügyi Minisztériumot, szétvágta, kettévágta azokat a feladatokat, amelyek korábban a Munkaügyi Minisztériumnál jelentek meg, részben a Gazdasági Minisztériumhoz, részben a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz helyezve ezeket a feladatokat; hogy aztán egy bizonyos idő elteltével elvegye a Szociális és Családügyi Minisztériumtól a feladatokat, bepasszírozza a Gazdasági Minisztériumba, majd a kormányzati ciklus harmadik évében eljusson oda ez a fejlődési folyamat, hogy most akkor onnan is kiveszi a feladatot - illetve ezzel az általános indoklásban megfogalmazott érveléssel, hogy érdemes a stratégiai és az operatív feladatokat szétválasztani, és ezért létrehozni egy hivatalt -, és ezzel most egy harmadik etapba helyezi mindazt, amivel a foglalkoztatáspolitikában kísérletezik. Merthogy ez nem egy átgondolt, következetes koncepció, azt gondolom, ezt hosszabban bizonygatni nem is kell. Egyébként a magunk részéről azzal, hogy a stratégiai jellegű feladatokat és az operatív jellegű feladatokat érdemes szétválasztani - azt gondolom, nem árulok el titkot -, egyet lehet érteni.

A kérdés: hogyan oldja meg ez a törvénymódosítási csomag ezt a bizonyos szervezeti átalakítását, és erről már olyan nagyon sok jót nem lehet elmondani. Talál egy tulajdonképpen rokonszenves elnevezést ennek az új hivatalnak, amikor foglalkoztatási szolgálat címen helyezi el ebben a törvényben - ez valahol rímel az európai gyakorlatra, hiszen nagyon sok országban szolgálatként fogják fel a munkaerő-piaci szolgáltatásokat. Azt gondolom, ez egy korszerű felfogás, és érdemes lenne ebbe az irányba haladnunk magunknak is. De ha azt nézem, hogy a tartalma micsoda annak, ami megvalósul e törvény egyes paragrafusaiban, akkor azt gondolom, minimum az ellentmondásokra érdemes rávilágítani, ugyanis semmilyen konkrét, kézzelfogható új szolgáltatási elemet ez a törvénymódosítási csomag nem tartalmaz. Ellenkezőleg: ha mindent összerakunk, ami ebben a javaslatban benne van, akkor nekem olybá tűnik, hogy éppen a bürokratikus elemek erősödnek most ennek a törvénymódosításnak a következtében is. Ennyit általában a szervezeti struktúra átalakításáról.

Nagyon elegáns lenne, ha önkritikus hangokat is lehetne kormányzati oldalról hallani, legalább olyan elegáns, mint amikor ellenzéki oldalon egy ellenzéki képviselő - ahogy ezt tette előttem Tardos Márton - a tudós bölcsességével fogalmazza meg a megfontolt állításait.

Van néhány elem, amit én magam is támogathatónak tartok ebben a módosítási csomagban. Ilyen az, amire itt többen utaltak büszkén, hogy támogatja a javaslat a gyermekvállalás után a munkaerőpiacra visszatérő anyák képzését, átképzését. Szerintem is a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben vannak azok az anyák, nők, akik néhány évre kiesnek. Ha gyesre vagy gyedre mennek, akkor csak három évig, ha mondjuk, három gyereket vagy háromnál több gyereket vállalnak és gyetet vesznek igénybe, akár nyolc évig vagy még tovább is kieshetnek, és bizony ilyenkor elkel a segítség képzés, átképzés formájában.

De azt gondolom, jó néhány másik társadalmi rétegcsoport van, akiknek ugyanúgy elkellene a segítség, mint ahogy a gyesen lévő anyáknak, ezért szeretném felhívni a figyelmet arra a másik nagyon hátrányos helyzetű rétegre, akiket életkori diszkrimináció ér a munkaerőpiacon, amire a szabad demokraták egy idő óta próbálják ráirányítani a figyelmet. Azt gondolom, általában negyven év felett kellene segítséget nyújtani egy ilyen hivatalnak az átképzéshez, továbbképzéshez; mint ahogy a rokkantnyugdíjon lévő, alacsony rokkantosítási fokozattal ideiglenesen rokkantosított emberek átképzéséhez is nagyon fontos lenne segítséget nyújtani.

Befejezésül hadd szóljak néhány szót arról, ami az én olvasatomban is a legkritikusabb ebben a javaslatban, néhányan érintették előttem: ez a "munkanélküli"-definíció újraszabása, újrafogalmazása. Ez a törvényjavaslat hat pontban fogalmazza meg, hogy kit is lehet majd a jövőben munkanélkülinek tekinteni. Természetesen a definíció értelme, lényege az, hogy törvénybe iktassa a munkanélküliek együttműködési kötelezettségét. Ez a hat pont a következő: munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik - ez természetes -; oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat - ez jelenleg is benne van a hatályos törvényben -; öregségi nyugdíjra nem jogosult; alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet sem folytat - ez is rendben van -; az 5. pont azt mondja, hogy elhelyezkedése érdekében együttműködik a munkaügyi központ kirendeltségével, illetve a 6. pont: akit a munkaügyi központ kirendeltsége munkanélküliként nyilvántart.

Ezek után definiálja a törvény 58. §-a azt is, hogy ki számít együttműködőnek, és itt megint hat pontban van felsorolva mindenféle követelmény, onnan kezdve, hogy bejelentkezik valaki, legalább három havonta, illetve meghatározott időpontban jelentkezik, a felajánlott munkahelyi lehetőséget mérlegeli, sőt elfogadja, amennyiben megfelelőnek minősíti - nem ő, hanem a hivatal. Ha mégsem, szóval ha bármelyik feltételnek nem felel meg, akkor az 58. § (5) bekezdés d) pontja szerint törlik a nyilvántartásból. Ebben a három idézett szakaszban, illetve bekezdésben szentesíti a kormány azt a gyakorlatot, hogy hogyan lehet munkanélkülitől megszabadulni. Azt gondolom, hogy ezen az úton statisztikát javítani meglehetősen nagy sikerrel, eredményesen lehet majd, ehhez képest viszont az országnak és a munkanélküli-foglalkoztatási kérdésnek az igazán kritikus pontja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a tartósan munkanélküliek sorsa, hogy velük mi történik, és amit itt idéztem, az arra bizonyság, hogy róluk ez a kormány lemond.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(21.40)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Asztalos Ildikó képviselő asszony, az SZDSZ képviselője.

T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma este olyan törvénytervezetről beszélünk, amely az ország lakóinak, polgárainak a közérzetét jelentősen befolyásolja, és nagyon sok helyen jelentős feszültségeket okoz. Persze megengedem, amit az államtitkár úr mondott, hogy van az országnak olyan területe, ahol bizony a munkavállalók bőven válogathatnak a munkahelyek között és a munkáltatók nem találnak munkavállalókat, de ezzel szemben természetesen van az országnak olyan területe is, ahol ez a helyzet nem igaz. Ennek az az oka természetesen, hogy az ország különböző területeinek, térségeinek a gazdasági ereje más és más. Éppen ezért a különböző munkáltatói szervezetek esetleg másképpen ítélik meg egy-egy területen a munkanélküliséget, a foglalkoztatást. Ez azért van, mert az ország, ha nagyon sarkosan fogalmazunk, kettészakadt állapotban létezik.

A parlament előtt lévő törvényterveznek tulajdonképpen van egy szervezetátalakítási része, én erről nem kívánok részletesen beszélni, mert két szabad demokrata képviselőtársam, Tardos Márton és Béki Gabriella erről már részletesen szólt előttem. Arra szeretném tulajdonképpen a figyelmet felhívni, hogy a szervezeti változáson túl egy strukturális kérdéskörrendezést is meg kellene a törvénytervezetnek valósítania, ezt tulajdonképpen csak érinti ez a törvénytervezet, hiszen néhány esetben pozitív megfontolásokat rögzít.

Magyarországon ma a munkanélküliek jelentős része szakképzetlen, egyharmaduk általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik; ugyanez a csoport a foglalkoztatottaknak mindössze 16-18 százalékát teszi ki. A szakmával rendelkező munkanélküliek jelentős részének szakképzettsége a munkaerőpiacon nem bizonyul hasznosíthatónak; a munkanélküliek több mint egyharmada, a férfiaknál közel 44 százaléka szakmunkásképző iskolát végzett. Magas továbbá a középfokú végzettséget és egyben szakképesítést adó iskolai végzettséggel rendelkezők munkanélkülisége is. A középiskolával és a felsőfokú iskolával rendelkező munkanélküliek száma elenyésző; az utolsó két típusú munkanélküli tulajdonképpen nagy eséllyel pályázhat foglalkoztatási lehetőségre a munkaerőpiacon.

Béki Gabriella képviselőtársam említette már a 40 év fölötti munkanélküliek helyzetét, ami több mint problematikus, hiszen a munkanélküliek közel 33 százalékát teszi ki a 40 év feletti munkanélküliek aránya. Ez tulajdonképpen azért jelentős dolog, mert 40 éven túl jelentősen romlik az esély a foglalkoztatásra, a munkahely megtalálására. Ez is veszélyezteti a családokat, ez is jelentős károkat okoz természetesen nemcsak az egyénnek, hanem a családnak és a környezetének is.

De ha egy másik struktúrát szemlélünk, nevezetesen a depressziós régiók munkanélküliségét, akkor azt mondhatjuk, hogy a munkaerőpiacon mutatkozó élénkülés még nem jelent igazi álláslehetőséget ebben a térségben, nem jelent megélhetési biztonságot, inkább átmeneti közhasznú munkát. Az állástalanok bő egyharmada részesül munkanélküli-segélyben, jövedelempótló támogatást a munkanélküliek 39 százaléka kap, 31 százaléka pedig semmilyen ellátásban nem részesül. Mindezen gondok kezelését csak egy hatékony, kevésbé bürokratikus, flexibilis szolgáltató szervezet tudná ellátni.

Azzal tulajdonképpen egyetértek, amit az államtitkár úr mondott, hogy az új évezred küszöbén új kihívásoknak kell megfelelnünk, és az új kihívások között természetesen az is ott van, hogy ezeket a strukturális kérdéseket megpróbáljuk kezelni, és megpróbálunk az ezekben a struktúrákban munkanélkülivé vált polgároknak valamiféle esélyt kínálni arra, hogy a munkanélküliségük megszűnjön. Tehát az ilyen rendszernek, amelyről gondolkodhattunk volna, a munkanélküliség veszélyeinek fokozottan kitett emberek számára kellene megoldási lehetőségeket nyújtania. Természetesen ehhez egy új szemléletű törvényre lenne szükség, ennek a strukturális kérdésnek a részletesebb, sokkal átgondoltabb kezelését kellene tartalmaznia.

Az biztosan nem megoldás, hogy a nyilvántartásból töröljük a munkanélkülieket, mert ez a társadalmi problémákat még nem oldja meg. Természetesen a Gidai képviselőtársam és a Béki Gabriella képviselőtársam által említett rokkantnyugdíjasokat és az egyéb, kényszernyugdíjazással kapcsolatos strukturális problémákat is említhetném, azonban azt szeretném általánosságban leszögezni, hogy ettől a törvényjavaslattól a munkanélküliek nagyobbik részének a helyzete valószínűleg nem lesz jobb. Nem jutnak majd hamarabb információhoz, nem oldódik meg a tartósan munkanélküliek visszavezetése a munka világába, és ez ma kulturális, társadalmi kérdés is Magyarországon, és a további fejlődésünknek esetleg gátja is lehet.

Én tulajdonképpen ennek a strukturális, rendszerbeli problémának a nem megfelelő hangsúlyozására szerettem volna képviselőtársaim figyelmét felhívni. Úgy gondolom - mint ahogy Filló képviselőtársam mondta már, ez a törvény többfajta átdolgozáson esett át tíz év alatt -, arra a fajta átgondolásra, amiről én most beszéltem, hamarosan sort kell keríteni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Gidai Erzsébet asszony, a MIÉP képviselője.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Szeretném még egyszer hangsúlyozni, és Asztalos Ildikó hozzászólása is erre ösztönzött, hogy az átképzés költségeiből lényegesen nagyobb szerepet kell vállalni a 30 év feletti korosztálynál is.

Ha végiggondoljuk, Magyarországon általában megoldatlan a felnőttképzés. Tehát aki ma 23-24 éves koráig nem kerül be, mondjuk, felsőoktatási intézménybe vagy nem tud továbbtanulni, utána ez egyszerűen lehetetlen, mert nem tud megfelelni a felvételi követelményeknek, hogy továbbtanuljon; nincs megoldva számukra a továbbképzés lehetősége. Jómagam nagyon régóta egyetemi tanárként dolgozom, s az ember egyszerűen szembesül azzal, hogy ha valaki 18 és 25 éves kora között nem tudott elvégezni egy felsőoktatási intézményt vagy nem tudott valamilyen szakmát megtanulni, utána reménytelen és lehetetlen a továbbképzésének a megoldása is.

Ezért amikor arról van szó, hogy keresetkiegészítésképpen vagy támogatásképpen jelenjen meg a munkanélküliek esetében a továbbképzés vagy az átképzés költségeinek a támogatása, akkor ez kiemelten fontos kérdés a 30 év fölötti korosztálynál is. Hadd mondjam továbbá, hogy a 40 éven felüliek elhelyezkedése szinte lehetetlen, ha ezt kormányzati feladatképpen nem karolják fel és nem támogatják. A külföldi cégek nem vesznek fel vagy nagyon nehezen vesznek fel 40 éven felüli korosztályt, míg a 30 év körüliek átképzési költségeit is nemegyszer finanszírozzák. Utána egyszerűen tartósan munkanélkülivé válik, márpedig 8-10 év rendkívül hamar eltelik egy ember életében; ennek a korosztálynak vannak az iskolás korú vagy továbbtanuló gyerekei, és lehetetlen, hogy a követő generációnak is továbbadják ezeket a rendkívül súlyos társadalmi problémákat, amelyek a családok szétesését jelentik.

(21.50)

Nem lehet rábízni, hogy majd a munkanélkülivé vált szakmunkás vagy a diplomás 60-70 ezer forintért átképzi magát. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnézést kérek, de korábban nem reagáltam Bernáth Ildikónak egy kétperces hozzászólására. Most elmondom, hogy pont azért kértem szót, mert személyesen kipróbáltuk, tapasztaltuk. A mai tapasztalatom is az, hogy igenis vannak fiatal édesanyák, akik már úgy tervezik a gyerekszülést, az otthon töltött időt, hogy valamilyen átképzésen részt vegyenek. Tehát ezért mondom azt, hogy ha meg akarjuk oldani a problémáikat, akkor ezt engedni kell, nem korlátozni.

Amiről beszélni akarok - és a mai vitában még nem esett erről szó -, a gazdasági kamarák szerepe. Teszem ezt azért, mert a Gazdasági Minisztérium a gazdája a gazdasági kamaráknak, jelesül Sümeghy képviselő úr, aki ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett magának, és ott kapott státust. Én most tisztelettel szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét; én figyeltem, és a miniszterelnök úr nem is olyan régen már megdicsérte a gazdasági kamarákat, hogy a kormány szándéka szerint alakul a sorsuk, megtörtént a tisztújítás. Tehát talán meg lehetne fontolni, hogy e törvénynél a gazdasági kamarák is kapjanak szerepet. Talán ma már ez elfogadható, hogy tényleg újra megfelelő súllyal és megfelelő lehetőségekkel bírjanak a kamarák. Azt hiszem, hogy tudnak mit hozzátenni e törvény kapcsán a foglalkoztatási kérdésekhez, és valóban segíthetnek abban, hogy hol kell támogatásokat adni.

Itt akarok átlépni arra a területre, hogy én érzek némi ellentmondást, államtitkár úr, a hatályba léptetés paragrafusában szerepel egy ilyen, hogy 2002. január 1-je, az indoklásban pedig az szerepel, hogy a kétéves költségvetés. Ha ezt valósnak elfogadnám, akkor ennek nem 2002. január 1-jének, hanem 2003. január 1-jének kellene lennie, mert a kétéves költségvetés 2002... (Pillanatnyi szünetet tart.) Bocsánat! Szóval, ez a gondom, hogy ilyen megfogalmazások vannak ebben a paragrafusban, a 4. §-ban, hogy munkahelyek teremtése, támogatása és szerkezetátalakítás. Ezért mondtam egy korábbi kétpercesben, hogy ezek csak gyönyörű szlogenek, de valójában hosszú ideig nem történik még semmi.

Szeretnék beszélni arról, és szeretném a képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy nagyon sokat beszéltünk ebben a Házban az átláthatóság kérdéséről. Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy miként lehet a kamattámogatást egyszerűen a vezetőre bízni, azt, hogy méltányosságot gyakoroljon. Én szószólója vagyok annak, hogy lehetőség szerint minden törvényben legyen mód arra, hogy valaki méltányosságot gyakoroljon, de én azt szeretném, ha egyszer ezt törvénybe iktatjuk, hogy ez olyan formában legyen, amely mindenki számára átlátható és bizalmat teremt. Azt gondolom, ha létezik egy fórum, amely odaítéli a forrásokat, akkor a méltányosság gyakorlását ugyanúgy ne egy ember kezébe tegyük, hanem lehetőség szerint ezt egy grémium döntse el, mérlegelve az összes körülményt.

Szeretnék még egy dolgot felvetni, az együttműködés kérdését. Kérem, hogy vizsgálják meg a törvényjavaslatban - én nem teszem meg, majd a részletes vitában esetleg módosító indítvány kapcsán tételesen elmondom -, hogy még a törvényjavaslaton belül is koherenciaprobléma van. Tisztelettel ajánlom a figyelmükbe, hogy az egyik helyen az együttműködés nyolc napon belüli, a másik helyen azonnali bejelentési kötelezettséget ír elő. Azt gondolom, hogy valóban van mit tenni ezzel a törvényjavaslattal, és tényleg csak módosító indítványokkal tehető részben olyanná, hogy megfeleljenek azoknak a célkitűzéseknek, amelyeket az államtitkár úr elmondott. Azonban én szkeptikus és bizalmatlan vagyok, ezért mondom azt, hogy lehet, hogy nem alkalmas általános vitára, mert tudom, hogy hiába fogunk benyújtani módosító indítványokat, ezek közül nagy valószínűséggel egyetlenegyet sem fognak elfogadni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Glattfelder Béla államtitkár úr.

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány tévedést szeretnék eloszlatni.

Először is a képviselő asszony kifogásolta a munkanélküli fogalmának új meghatározását. Tudni kell, hogy ez a meghatározás annyiban változtatja meg a jelenlegi helyzetet, hogy a jövőben az eddigiekkel szemben nem kell majd munkanélküliként nyilvántartani azt a személyt, aki nem fogadja el azt a munkahelyet, amelyet a munkaügyi kirendeltség számára felkínál. A javaslat itt nagyon szigorúan fogalmaz, mert azt mondja, hogy azt a munkahelyet kell elfogadnia a munkanélküliként nyilvántartottnak, amely munkahely megfelelő, vagyis nem a munkaügyi hivatal kirendeltsége szerint megfelelő, hanem a törvény által megfelelőnek tekintett munkahely. Érdemes megnézni, hogy ez milyen szűk lehetőségeket ad a kirendeltség számára.

Nézze, itt tulajdonképpen arról van szó, hogy mit akarunk, hogy mivel foglalkozzanak a kirendeltség munkatársai. Azzal foglalkozzanak, hogy bürokratikus tevékenységet végeznek, nyilvántartásokat vezessenek, statisztikákat készítsenek, és olyan személyekkel foglalkozzanak, akik a törvénynek megfelelő felkínált munkahelyeket nem fogadják el, vagy azt szeretnénk, hogy a munkatársak azzal foglalkozzanak, hogy ténylegesen próbálják az üres álláshelyeket munkanélküliekkel betölteni. Én az utóbbit szeretném. Én azt szeretném, ha a kirendeltségek munkatársai azzal foglalkoznának, hogy a tényleges munkanélküliek számára munkahelyeket hajtsanak fel. Ezért meg akarom őket szabadítani azoktól az adminisztratív feladatokról, amelyek jelenleg megakadályozzák őket abban, hogy ezt a munkát hatékonyan végezzék.

Éppen ezért szükséges az a módosítás, amelyet olyan érzelmes hangon ön kifogásolt, és éppen ezért nem igaz, amit önök megfogalmaztak, miszerint a törvényjavaslat az adminisztratív irányba tolja el a szervezetet. Ez a módosító szándék is arra utal, hogy éppen ellentétes céljaink vannak.

Másrészt szeretném elmondani, hogy ma mindenki kaphat képzési, átképzési támogatást. A törvényjavaslat néhány csoportot kiemel, akikre vonatkozóan azt mondja, hogy az ő esetükben különösen rugalmasan lehet eljárni, mert különleges megkötöttségek, korlátok nélkül lehet számukra képzési támogatást adni. A helyzet az, hogy mindenki kaphat képzési támogatást, azok is, akik nem ezeknek a csoportoknak a tagjai, csak az ő esetükben a megyei munkaügyi tanácsok a decentralizált forrásokból az általuk elhatározottaknak megfelelő módon szervezhetnek ilyen átképzési, képzési programokat. Ezeknek a területi munkaügyi tanácsoknak egyébként a helyi kamarák is a tagjai, ilyen módon, Göndör képviselő úr, a kamarák területi szervei eddig is és ezután is részt vesznek a Munkaerő-piaci Alap forrásainak felhasználásáról szóló döntésekben.

Köszönöm szépen a szíves figyelmüket és megértésüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) számú országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az ügyrendi bizottság önálló indítványát H/3480. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/3480/7. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező alkotmányügyi bizottságot, kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs jelentkező.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számára figyelemmel a részletes vita egyetlen szakaszból álljon.

(22.00)

Aki egyetért a javaslattal, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a jelenlévők többsége egyetért a javaslattal.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-4. pontjai tekintetében. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Tóth András képviselő úr nyomta meg a jelentkezőgombot. Megadom a szót.