Felszólalás adatai

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Azt hiszem, már rendben van. Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban a közoktatás ügyéről kívánok szólni, egy kicsit a költségvetési téma keretein túlmutatóan is, és röviden visszatekintve a ciklus eddigi két és fél évére.

(13.00)

Kezdem a legfontosabbal. Sikerült megállítani a magyar hagyományoknak leginkább megfelelő közoktatási rendszer szétesését, erózióját, azaz megerősíteni a 8+4-es tagozódást. A negatív folyamat már a rendszerváltás előtt elkezdődött, ezt a folyamatot a szabad demokrata irányítás alá került tárca az elmúlt ciklusban igyekezett felgyorsítani. A kiegészítő normatívák bevezetésével lehetőség nyílt arra, hogy a kistelepülések megtarthassák óvodáikat, általános iskoláikat, ez utóbbiaknak legalább racionálisan működtethető alsó évfolyamait.

Minden költségvetési évben az inflációs mértéket jelentősen meghaladóan nőttek az oktatási normatívák, beleértve ebbe a diákétkeztetés, a tanulói és pedagógusi tan-, illetve szakkönyvvásárlás normatíváit is. Ma már lehetőség van a szakképző intézményekben a második szakma tandíjmentes megszerzésére, és ez nagyban javítja a fiatalok munkaerő-piaci esélyeit. Elérhető közelségbe került a minőségbiztosítás oktatásban való megjelenésének lehetősége. A normatíva 1990-es 28 százalékos emelésével is jelzetten, kiemelten kezelte a kormányzat a diákotthoni ellátást, ezzel is segíteni kívánva a kistelepüléseken élő, tanulni vágyó, tehetséges fiatalokat. Ugyanezen célból indult el idén az Arany János Tehetséggondozó Program, valamint a kollégiumi tehetséggondozást és felzárkóztatást segítő Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány, amely az idén 192 millió forintból gazdálkodott; ez az összeg jövőre a jelenleginek 300 százalékára emelkedik. Ide sorolható a roma kollégiumok megindítása is. A kormányprogrammal vállaltakban összhangban a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezette polgári koalíció megkezdte a pedagógusbérek felzárkóztatását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok mindenáron visszafelé mutogatni, de a történeti hűség kedvéért szólnom kell az utóbbi tíz esztendő folyamatairól, és sajnos, másokhoz hasonlóan, újfent a Bokros-csomagról is. Egyfelől azért, mert a tisztelt ellenzéki képviselők ugyan vérig sértődnek, ha ezt bárki emlegeti, ők maguk viszont szinte már érdemrendként viselik a társadalom szinte minden szféráját megnyomorító csomagot. Őszintén szólva már eljátszottam a gondolattal, nem kellene-e valamilyen posztumusz díjban részesíteni Bokros Lajost utólag. (Kuncze Gábor: Megérdemelné!) Így van.

Másfelől, mert a költségvetés bírálatában az ellenzéki kritikák - minden logika és rendszer nélkül - két szélsőség között csaponganak. Egyszer azt halljuk, hogy ez a kormány azért tud most bőkezűen osztogatni, mert ennek gazdasági feltételét a Bokros-csomag megteremtette; két perc múlva valaki, esetleg ugyanaz a feledékeny képviselő azt harsogja, hogy a költségvetés semmit nem ad a társadalom különböző rétegeinek, tovább növelve a szegénységet. Megjegyzem zárójelben: közben akarják is, nem is a minimálbér-emelést. Nos, a kétfajta állítás közül az egyik biztosan nem igaz, pontosabban fogalmazva: biztos, hogy egyik sem igaz.

Mi történt tehát az elmúlt tíz évben? 1991-94 között, tehát az Antall-kormány idején a bruttó keresetek reálértéke a négy év alatt nőtt ugyan 1,4 százalékkal, ám az adó- és tb-terhek alakulása miatt a nettó keresetek 8,93 százalékot vesztettek értékükből. 1994-98 között, az előző kormány regnálásának idején négy év alatt a pedagógusok bruttó keresetének reálértéke 24,75 százalékkal, a nettó pedig 36 százalékkal csökkent. Van tehát mit pótolni.

Hogyan alakultak a reálkeresetek a polgári kormány első két évében? A bruttó értékek 10,62 százalékkal, a nettók pedig 13,73 százalékkal nőttek reálértékben. Az eltérés oka az, hogy a '99. évi 16+3 százalékos emelés következtében a nagy átlag még nem veszítette el az alkalmazotti kedvezményt vagy annak nagy részét. A 2001-2002. évi költségvetésben javasolt béremelések után a keresetek négy évre számítottan bruttóban 34,86, nettóban 28,28 százalékkal nőnek majd. A számításnál a prognosztizált infláció legmagasabb értékét vettem figyelembe, azaz 2001-re a 7, 2002-re a 6 százalékot. (Kuncze Gábor: Ezért aztán nem igaz, amit mondtok!) Ha ön jós, akkor nyilván majd ezt elmondja máshol is.

A jelzett emelkedés annak ellenére következik be, hogy az érintettek nagyobb része túllépi az alkalmazotti kedvezményre jogosító 1 millió 250 ezer forintos felső határt. Itt tartunk tehát pedagógusbérügyben. Mindezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a folyamatos ellenzéki ágálásnak van egy sajátos pikantériája, a pedagógus-érdekvédelmi szervezetekkel ugyanis már valahogy meglennénk, nem mintha nem volnának kifogásaik a bérkoncepció egyes elemeivel összefüggésben, vagy nem kívánnának egyes területeken többet kiharcolni. Így is van rendjén, ez a dolguk. Sőt, igazuk is van, ennél is több kellene. Azt azonban nem vitatják, nem vonják kétségbe, hogy a szándékaink tisztességesek, és a béremelési javaslat jelen formájában is olyan pozitív elmozdulást hozhat a pedagógusjövedelmekben, amelyhez hasonlóra közelítőleg sem volt példa tíz év óta.

Egyes ellenzéki pártok azonban megpróbálják még őket is túllicitálni. Ez persze nem csoda, ennek megvannak a maga történelmi tradíciói. Pedig inkább hallgatniuk és csendben szégyenkezniük kellene 45+4 év fejleményei miatt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az eddigi költségvetési vita tanulságait figyelembe véve arra keresnénk a választ, hogy vajon gondjainknak, bajainknak mi is az oka, és egész eddigi tízéves kínlódásunk honnan ered, miért folynak tíz éve ilyen keserű viták költségvetésről a magyar parlamentben, nos, ezek megválaszolásához ajánlok önöknek egy nagyon egyszerű összevetést. Ha szétnézünk a szomszédos Ausztriában, és irigyeljük az ottani bér- és jövedelem-színvonalat, életszínvonalat, életminőséget, a következőre kell gondolnunk. A század harmincas-negyvenes éveiben Ausztria és Magyarország gazdasága rendkívül közel állt egymáshoz fejlettségi szintben. 1945 után ők nyugatra mentek, minket keletre űztek. Negyvenöt év szovjet bérrabszolgaság következménye az, amin ma itt vitázunk, ezért kezdődik minden egyes költségvetési évben a vita azzal, hogy 800 milliárd forint adósságtörlesztés, amely több mint a magyar oktatási rendszer finanszírozása.

Vannak ennek felelősei? Azt gondolom, hogy vannak. Azok, akik 1947 és '56 között kétszer is eladták az országot a Szovjetuniónak, akik mindkét alkalommal elárulták az országot, arcátlanul szembe mentek a nemzet akaratával. Ugyanezek 1988-89-ben Grósz Károly és Németh Miklós vezérletével széthordták a nemzeti vagyon nagy részét, akik több mint négy évtizedig pancsikoltak az egypárti-szakszervezeti langymeleg pocsolyában. Volt KISZ- és párttitkárok, szakszervezeti korifeusok, akik ma többszörös milliomos vállalkozóként veregetik a demokraták vállát, és próbálják nekik magyarázni a demokrácia lényegét. Megannyi kis törpe Jockey Ewing, aki Audija kormánya mellett, néptribuni allűröket csillogtatva aggódik a leszakadó 10 százalékért. (Kuncze Gábor: Miért bántod a Tóth Bélát, te?) Nos, ebben a Házban ma hat párt ül... - Tóth Béla nem Fidesz-tag. (Dr. Kóródi Mária: Nem Fidesz-tag?!) Ő biztosan nem jogutódja sem a Magyar Dolgozók Pártjának, sem az MSZMP-nek, azoknak, akik Ázsia peremére taszították ezt az országot. Attól az egy párttól pedig, akit ez érint, a kritika kicsit disszonánsan hat minden esetben a számomra, miközben, hadd tegyem hozzá, nagyon sok tagját sokra becsülöm, és sajnálom, hogy éppen ebben a pártban politizál.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Ezt egyedül sikerült? - Kuncze Gábor közbeszólása.)