Felszólalás adatai
145. ülésnap (2020.07.02.), 42. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Hiszékeny Dezső (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | vezérszónoki felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:01 |
Felszólalások: Előző 42 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Az elmúlt egy hónapban már másodszor kerül sor arra, hogy a sporttörvényt módosítjuk, és mind a két alkalommal kivételes eljárásban került erre sor. Azt gondolom, a kivételes eljárás erre a törvényre most indokolt volt. Az is eszembe jutott, ahogy említette képviselőtársam is, hogy nem lett volna baj, ha kezdeményeznek egy hétpárti egyeztetést ennek kapcsán, és igazán szép gesztus lett volna, ha ennek a napirendnek az előadója a csapattársa, Steinmetz Ádám lehetett volna. Ez nem sikerült, de azt gondolom, így is, ezzel a kivételes eljárással megfelelő módon tudjuk kezelni ezt a történetet.
Gyakorlatilag ez a törvény arról szól, hogy az özvegyet illető járadék feltételeinek enyhítése ebben az esetben indokolt lehet, amivel mi magunk is egyetértünk, és úgy gondoljuk, ez egy észszerű javaslat. Arról pedig, hogy közös kiskorú gyermek esetén a járadék 100 százaléka járjon, azt gondoljuk, hogy egy méltányos javaslat.
Tulajdonképpen amikor ezt így végiggondoltam, és megnéztem ezeket a javaslatokat, az jutott eszembe, hogy akkor is, amikor az eredeti törvényt elfogadtuk, eszünkbe juthatott volna ez, tehát gondolhattunk volna erre, mert annyira észszerű a mostani módosítás és a javaslat, de azt gondolom, még időben vagyunk, és ezzel a módosítással tudjuk korrigálni az akkori, talán fogalmazzunk úgy, hiányosságunkat.
Itt hallgatva a beszédeket, azt érzékelem, hogy Benedek Tibor még most is nagyot alkotott. Úgy érzékelem, és ez egyszerre félelmetes és megindító, hogy ő abban volt igazán nagy, hogy egységet tudott teremteni (Dr. Steinmetz Ádám felé:) te bizonyára jobban tudod ezt. Azt gondolom, egy vízilabdacsapat kapitánya attól kapitány ott a medencében, hogy a csapattársait össze tudja fogni, egy cél érdekében rendezve vezeti őket ezt tette Tibor is. Aztán később már a medence partján ugyanez volt a feladata szövetségi kapitányként, és mind a két helyszínen, a medencében és a medence partján is ő ennek a feladatának maximálisan eleget tett. Sőt, amire céloztam, az egyszerre megindító és félelmetes: holtában is egységet tud teremteni itt a parlamenti pártok között. A javaslatot támogatni fogjuk. Köszönöm. (Taps.)
Felszólalások: Előző 42 Következő Ülésnap adatai