Felszólalás adatai

MAYER BERTALAN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter..., tisztelt Államtitkár Úr! Időközben helycsere történt, elnézést, nem figyeltem. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, elég nagy horderejű kérdésről folyik ma itt az általános vita, amely hosszú távon akár pozitívan, de inkább negatívan meghatározhatja a vidéken élők, a magyar falvakban élők és a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók sorsát és helyzetét. Azt gondolom, hogy másra volna szüksége a magyar földművelőknek, a mezőgazdasági termeléssel foglalkozóknak, nem egy ilyen politikai célzatú támadással előkészített törvényjavaslatra, mint amiről most itt a disputa folyik.

Mi is történt itt az elmúlt időszakban? A rendszerváltás utáni kormányok az agrárágazatot lényegében politikai csereeszközként kezelték.

(16.30)

Az EU ilyen-olyan igényét más védelmi és politikai ígérvények ellentételeként elfogadva a szó szoros értelmében a második világháború óta ismeretlenül mély válságba taszították.

A növekvő adósságszolgálati kötelezettséggel és a rendszerváltozási terhekkel küszködő költségvetés permanens válsága miatt az agrártámogatás gyakorlatilag megszűnt. Az elosztása és annak nagysága évenként változóan bizonytalanná vált. A politikai értelemben leértékelt ágazat egy ugyancsak politikai meggondolásból elhatározott kárpótlás martalékává vált.

Létrejött az úgynevezett csillagszóró-birtokrendszer. Ezzel a mezőgazdaság amúgy is eltorzult költségrendszerébe bekerült egy beláthatatlanul nagy bérletkényszer, ez a versenyképességét jelentősen fékezte, jelen pillanatban is gátolja. Ilyen tömegű, önmagában életképtelen törpe- és kisegítő birtok létrehozása következtében a horizontális integrációban nemzetközi összehasonlításban is sikeres szövetkezetek meggyengültek, megszűntek vagy éppen most történik törvény-előkészítés arra, hogy megszűnjenek.

Tőke, hitel, szaktudás és hathatós érdekvédelem nélkül hagyva a tulajdonosokat, az agrárprotekcionizmus gyakorlati megszüntetése mellett a piacot liberalizálták. Egy olyan gazdálkodási modell került meghirdetésre, melynek ma érvényes támogatási igénye messze meghaladja az 1990 előtti magyar agrártermelés igényét. Lényegében a termelők teljes kiszolgáltatását jelentette, hogy az állami monopol integráció helyett multinacionális integráció jött létre.

Mindez azt jelenti, hogy a régi gazdasági mechanizmus elemei megszűntek anélkül, hogy új irányítás jött volna létre. Ennek eredményeként az ágazat termelő- és feldolgozóeszköz-állománya 50 százaléknál nagyobb értékvesztést szenvedett el, a mezőgazdasági termelés több mint 30 százalékkal, lényegében a korábbi export egyharmadával csökkent, ezen belül az állattenyésztés aránya a második világháború utáni szintre, több mint 50 százalék alá zuhant. Több százezer munkahely szűnt meg, miközben az ingázás tömeges megszűnésével a vidéki munkanélküliség szintje a városinak háromszorosára növekedett. A termelés technikai ellátatlanságának és technológiai széthullásának eredményeként nőtt a tevékenység ökológiai kitettsége, a termésátlagok és vele az árumennyiségek kiszámíthatatlan ingadozása. Az agrárágazat egy olyan regressziós áramlásba került, amely egy agrárfejlesztési program megvalósítása nélkül az agrárgazdaság teljes hanyatlását eredményezheti.

Tehát megfogalmazódhat a kérdés: mire van ma szüksége a magyar vidéknek, mire van szüksége a magyar agrártermelőknek? Külső üzletrész-kezelési törvényre, új szövetkezeti törvényre vagy egy agrárgazdaság-fejlesztési koncepcióra? A Magyar Szocialista Párt frakciója és az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt egybehangzó véleménye szerint az utóbbira. Hisz ha nem kerül sor az agrárgazdaság fejlesztésére, akkor le kell mondani egy, a nemzet fennmaradását biztosító, ugyanakkor életteret jelentő, komparatív előnyöket hordozó termelési szféráról.

Az adósságegyenleg egyensúlyában hiányozni fog 25-30 százaléknyi exportbevétel, amelyet nem lehet más ágazatból helyettesíteni. A vidéki munkanélküliség rohamosan növekedne, a falu, de különösen a keleti régió végérvényesen leszakadna, és az ezzel kapcsolatos támogatások igénye elviselhetetlenné válna, miközben a támogatás forrása jelentősen csökkenne. Erős népvándorlás indulhatna meg a városok és a nyugati régiók irányába, ennek minden társadalmi következményeivel együtt. A vásárlóképes belső piac s vele az ország nemzetközi gazdasági jelentősége tovább törpülne. Ez pedig jelentősen és drasztikusan csökkentené az EU-csatlakozási esélyeinket.

Miért tehát e támadás? - teszem fel a kérdést. Szívesen emlékeztetném a tisztelt államtitkár urat, emlékeztetném a tisztelt képviselőtársakat, hogy az utolsó olyan gazdasági formula, működő üzemrendszer a mezőgazdasági szövetkezet, amely a rendszerváltást követően még emlékezteti a jelenlegi politikai hatalmat arra, hogy volt valami sikeres is az oly sokat támadott kilencvenes esztendők előtt. Az utolsó olyan gazdasági forma, amely teljes egészében magántulajdonban van. Az utolsó olyan gazdasági forma, amely az utolsó fillérig magyar kézben van.

Szívesen emlékeztetném arra, hogy nem azért nem fizetnek ezek a szövetkezetek osztalékot, mert az elnökük vagy a vezetőségük úgy döntött, hanem azért, amiért az állami gazdaságok sem fizetnek a részvényeik után osztalékot: mert veszteségesek. A mintagazdaság, a Bábolna is veszteséges! A mezőgazdasági szövetkezetek jövedelemtermelő pozíciója tragikus, vele együtt - mint magángazdálkodó én is ezt érzem - a magántermelők jövedelemtermelő képessége is tragikus. Ebből adódóan tőkeinjekcióra, állami támogatás növelésére, és nem pedig mintegy 50 milliárd forint tőkekivonásra volna szüksége a magyar mezőgazdaságnak.

Kérem tisztelettel, sok kérdés megfogalmazódott bennem, amit többen már feltettek. Mikor és milyen hatástanulmány készült arra vonatkozóan, hogy milyen távlati gondokkal, problémákkal, tragédiákkal jár ez a magyar vidékre, a falun élő emberekre vonatkozóan? Mikor és hol történt meg a törvénytervezet társadalmi vitája az érdekképviseletekkel? Mely érdekképviseleteket ismer el partnernek a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vagy annak minisztere? Miért kellene újraelosztási tervet készíteni, amikor minden külső üzletrész-tulajdonosról, minden tagi üzletrész-tulajdonosról s minden dolgozó tagi üzletrész-tulajdonosról pontos nyilvántartások vannak, kinek mennyi az üzletrésze? Mikori értéken kellene ezt a vagyonnevesítést újra megcsinálni? Milyen határidővel?

Aztán ami a legtragikusabb - és itt el kell mondanom -, a törvényjavaslat költségvetési bizottsági ülésen való tárgyalásakor az FVM-et képviselő alkalmazott azt mondta, hogy makrogazdasági szempontból nem lényeges annak a 70-75 ezer munkahelynek az elvesztése, amivel e törvény végrehajtása során számolni kell. Azt mondta, nem számottevő az az integráció, amit a szövetkezetek végeztek. Azt mondta, azzal a szolgáltatással sem kell számolni, amit ezek a szövetkezetek végeznek, ezek pótolhatók. Magyarul azt mondta: amit ma a magyar mezőgazdasági szövetek produkálnak, az nudli.

Kérem tisztelettel, érdeklődöm, megkérdezték-e önök azt a 73 ezer vagy 75 ezer embert, aki el fogja veszíteni a munkalehetőségét. Voltak-e önök olyan körzetekben, ahol az utolsó munkalehetőség a szövetkezet volt, aminek a megszűnése után már csak az önkormányzat ad munkalehetőséget? Láttak-e önök Békésben, Nyugat-Dunántúlon répát kapáló, nem nyáron barnult embereket fóliasátorban aludni, mert az ő régiójukban nincs más munkalehetőség? Ők ott aludnak; 8-10 éves gyerekek vizet hordanak ezeknek a kapásoknak. A másik 73 ezerrel megbeszélték-e önök, hogy ezeknek a munkahelyeknek az elvesztése őket hogyan fogja érinteni?

De más kérdés is feltehető: hogyan kezeli a törvénytervezet a '92 előtt belépett, de akkor még ötéves tagsági viszonnyal nem rendelkező tagoknak a mostani juttatását? Hogyan és mint kezeli a már megszűnt vagy felszámolás alatt álló szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonosai üzletrészének a kifizetését?

Kinek jó mindez? - tehető fel a kérdés. Ha a külső üzletrész-tulajdonosoknak nem, ha a magyar vidéken élőknek nem, akkor kinek jó? Annak a karvalytőkének, amely most készenlétben áll arra vonatkozóan, hogy a lerongyolódott és csődbe juttatott szövetkezeteket olcsó pénzen meg tudja vásárolni. Kérem tisztelettel, erre vannak példák. Én nem akarok itt Hollandiával meg egyébbel példálózni, de szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy ma Magyarországon földet venni külföldi állampolgárnak tilos - szövetkezetet venni szabad. Ebből adódóan a szövetkezetek felvásárlásával a külföldiek a föld bérleti jogához is hozzájutnak. És ha létrejön az a tervezet szerint, hogy hároméves itt-tartózkodás után külföldiek földet vásárolhatnak, akkor kétszáz holland betelepülő az ezer magyar szövetkezetet felvásárolhatja az ő anyagi helyzetével, az ország jelentős földterülete jut külföldi kézbe! És nem akarok Trianonra emlékeztetni, de az, hogy ez az ország ekkora maradt, az a régi arisztokrácia bűne is, hogy a földjét, a magyar földet külföldi kézbe juttatta.

Azt mondta Gyimóthy képviselő úr a felszólalásában, hogy a piacgazdaság alappillére, hogy a tulajdonosnak aki tartozik, az megtérítse a kárát. Egyetértek önnel, képviselő úr. Ebből adódóan szeretnék hivatkozni arra, hogy vajon milyen jogbiztonságot követett az elmúlt tíz esztendőben a magyar politika, a kormány a szövetkezetek vonatkozásában.

(16.40)

Vajon nem kellett volna megtéríteni a szövetkezeteknek a munkabérük vagy a részesedésük rovására telepített ültetvények árát a '92-es kárpótlási kifosztást követően? Akkor miért nem tetszett, képviselő úr, erről szót ejteni a felszólalásában? Igaz, akkor még nem volt képviselő. Vagy a legutóbbi időben az utak, a hidak, a betonutak és egyéb létesítmények ingyenes átadása önkormányzati tulajdonba - itt akkor miért nem történik meg a kártérítés? Csak akkor, ha a szövetkezetnek kell jótállnia. Ebből adódóan sem a Magyar Szocialista Párt frakciója, sem az Agrárszövetség–Nemzeti Agrárpárt nem támogatja ezt a törvényjavaslatot, és annak visszavonását kezdeményezzük.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szövetkezés világszerte elsősorban azoknak a kisembereknek kínál lehetőséget, akik vagy nem tudnak, vagy nem képesek rá, vagy nem akarnak valamely ok miatt önállóan vállalkozni. Számos országban, még a világ leggazdagabb régióiban is a szövetkezés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az elszegényedő néprétegek számára segítség teremtődjön szociális és gazdasági helyzetük stabilizálására, illetve javítására. A szövetkezés történetében világszerte tényként lehet megemlíteni, hogy az általános gazdasági és regionális válságok esetében tömegessé váltak az emberek valamilyen célból való szövetkezései. Az Agrárszövetség–Nemzeti Agrárpárt megítélése szerint hazánkban megközelítőleg mintegy 2,5 millió azoknak a lakosoknak a száma, akik mind gazdasági, mind szociális értelemben egyre jobban leszakadnak az átlagtól. Sajnos, a leszakadásukat meggátoló, a felzárkózásukat segítő program mellett úgy véljük, hogy a szövetkezés lehetne az az eszköz, amely révén hatékonyan lehet ennek a népcsoportnak a sorsán segíteni, a részükre perspektívát kínálni. A szövetkezés nem szűkíthető le az agrárgazdaságra vagy bármely más gazdasági ágazatra, hiszen az élet számos más területén megjelenhet a szövetkező emberek akaratából létrejött és működő szövetkezet. Ezért is gondoljuk, hogy a világ fejlett országaihoz hasonlóan nálunk is elsősorban kerettörvény formájában lenne szükséges és célszerű a szövetkezést szabályozni, és ezen belül tág teret biztosítani az emberek szabad kezdeményezésének.

A Magyar Szocialista Párt és az Agrárszövetség döntő fontosságúnak tartotta, hogy az állam ne csak megtűrje, hanem nagymértékben segítse a szövetkezetek működését. Véleményünk e tekintetben nem egyedülálló, hiszen az Egyesült Államoktól Dániáig, Kanadától Németországig az állam mindig, mindenütt jelentős jogi és gazdasági kedvezményeket nyújtott a szövetkezeteknek. Ebből adódóan feltehető a kérdés, ha ez a szövetkezeti törvény létrejön, ki fog Magyarországon szövetkezni. Mert mikor szövetkeznek az emberek? Akkor, ha megéri: ha az állam jogbiztonságot ad mellé, ha az állam támogatást ad mellé, ha az állam adókedvezményeket ad mellé, és a szövetkezetük szabadságát adja.

Mi lesz ennek a vége? Az, hogy az agrártermelés drasztikusan csökken, hogy élelmiszer-importőrökké válhatunk, és hogy hosszú-hosszú évtizedekre kiirtjuk a magyar közvéleményből és köztudatból a szövetkezést. Márpedig, nagyra becsült képviselőtársaim, ahova mi igyekszünk, Európa, az a szövetkezetektől hangos. Minderre való tekintettel nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)