Felszólalás adatai

JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy a két törvény és egy törvénymódosítás között nem lehet nagy különbséget tenni, de én azért mégis fontosnak tartom, és hozzászólásomban inkább a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvényről szeretnék beszélni.

Én úgy gondolom, hogy a föld tulajdonlása, a föld birtoklása a családi gazdaságokról szóló polémiának, a nemzeti földalapról szóló polémiának vagy épp a földtörvényről szóló polémiának is azért mégiscsak valahol az alapja. Nagyon fontos, még akkor is, ha itt a tárgyalás sorrendjében a harmadik helyre került. Ha erről kívánunk beszélni, én úgy hiszem, hogy minden lényeges információ elhangzott a mai nap már. Ezért csak arra vállalkozom, hogy egy másfajta sorrendben, egy történetiségben beszéljek a földrendező, földkiadó bizottságok munkájáról.

Az köztudomású, hogy hosszú, nehéz és nagy feladatot bízott a magyar átalakulás folyamata vagy a magyar gazdaság átalakulása a földrendező, földkiadó bizottságokra. Miért beszélünk egyáltalán kétfajta bizottságról? Van földrendező, és van földkiadó; vannak történeti előzményei, hogy ez így történik Magyarországon. Azt mindenki jól tudja, hogy a magyar gazdálkodókat a termőföldtől egész rég, már az '50-es években kezdték megfosztani, és ez gyakorlatilag a szövetkezetek 1959-es megalakításával fejeződött be. Ebben az időszakban, tehát '59-60-ban már a külterületi földek 90-95 százaléka volt állami gazdaságok tulajdonában, szövetkezetek használatában, s nagyon kis százaléka volt egyéni gazdálkodók kezében.

Jelentős állomás volt a földtulajdon alakulása tekintetében az 1968-as kötelező földmegváltás jogintézményének bevezetése, ami azt jelentette, hogy azoktól a személyektől, akik nem szövetkezetben dolgoznak, tehát elhagyták a szövetkezetet mint munkahelyet, és az örökösök nem tagjai valamelyik mezőgazdasági szövetkezetnek, a földet meg kell váltani. Tehát ez egy lassú folyamat volt, amelyik oda vezetett a későbbiekben, hogy egyre nagyobb arányban volt azon földterületek aránya a termőföldön belül, amelyik úgynevezett szövetkezeti tulajdonba került. Érdekes, hogy ez az 1968-as időszak azért egybeesik egy akkori, új gazdasági mechanizmusnak nevezett időszakkal. A föld esetében akkor az új gazdasági mechanizmus - én úgy érzem - egy kicsit visszalépést jelentett, egyfajta államosítást erősített ez a folyamat.

Az államosítás és a kötelező földmegváltás jogintézménye tehát azt jelentette, hogy egyre kevesebb volt az a terület, amelyik egyéni tulajdonban volt, és gyakorlatilag ez a két folyamat jelentette a részleges kárpótlási törvénynek a szükségességét, megjelenését 1992-ben. A részleges kárpótlási törvény - mint mindenki jól tudja - rendkívül nagy vitát, vihart váltott ki, és attól volt hangos a sajtó abban az időben is, hogy nem lesz, aki az élelmiszert megtermelje a magyar mezőgazdaságban, nem lesz megfelelő árualap. Én úgy érzem, hogy az akkori riogatások - mert gyakran használják ezt a kifejezést, hogy riogatás - sem váltak be. Azóta is inkább azt tapasztaljuk időszakonként, hogy túltermelés van a magyar mezőgazdaságban, nem pedig áruhiány, mint ahogy ezt az 1992-es kárpótlási törvény kapcsán folyamatosan emlegették.

A kárpótlási törvénynek sok pozitívuma volt az én véleményem szerint. A sok pozitívuma közül engedjék meg, hogy egy pozitívumokat kiemeljek, és ez az egy pozitívum az, hogy önálló helyrajzi számmal ellátott ingatlanokat adott át a földtulajdonosoknak, mégpedig térítésmentesen. Én azt hiszem, hogy ez az intézkedés az, amelyik ma is visszacseng még a részaránytulajdonok kiadása kapcsán, hogy miért kell neki a megosztásért, miért kell neki a tulajdonközösségből való kiszabadulásért fizetni. Hiszen nehéz megmagyarázni az embereknek azt a tényt, hogy a kárpótlási földeket tulajdonba adta, és nem kellett érte fizetni - az államigazgatás - , míg ez a részaránytulajdonok esetében nem valósult meg. Tehát mintegy ellentmondás feszül a földkiadó és a földrendező bizottságok ebbéli megítélése miatt a magyar vidéken.

Én úgy hiszem, hogy a földkiadó bizottságokra rendkívül nagy feladat hárult akkor, amikor viszonylag kevés állami segítséggel kellett nekik a részaránytulajdont birtokba adni. Nagyon sok esetben előfordult az - szinte minden esetben -, hogy a nyilvántartott területnagyság és a nyilvántartott aranykorona alapján végezték el a munkájukat, és a későbbiekben, amikor realizálni kellett a megosztást, esetenként aranykorona-hiány vagy egyéb probléma jelentkezett az osztatlan közös földterületek birtokba adása során.

Érthetetlennek minősítik az emberek - érthetetlen is egy kicsit - utólag is, hogy a meglévő földmérő kapacitást - amelyik a kárpótlások során a földhivatalok mellett dolgozott, és én úgy hiszem, hogy egyfajta begyakorlottsággal bírt - 1994 után a tagi részarányú földeknél nem használtuk, hanem hagytuk egy kicsit kárba veszni, és egy nagyon lassú erodáló folyamat kezdődött el a tagi részarányú földek kiadásánál.

Azt is el kell mondani, hogy a tagi részarányú földek kiadása esetén 1993. március 20-a volt az az időpont, amíg be lehetett jelenteni, hogy valaki osztatlan közösbe... - vagy pedig önálló helyrajzi számmal szeretné elláttatni a földjét. Azt is el kell mondani, hogy akkor is voltak riogatások az akkori és mostani baloldal részéről, nevezetesen a következőképpen hangzott, legalábbis azon a területen, ahol én élek. Azt mondták, hogy azoknak a földtulajdonosoknak, akik kiméretik a tagi tulajdonukat, maguknak kell művelni. Ez természetesen nem igaz, tehát ha kiméreti valaki, és önálló helyrajzi számmal bír a tagi részaránytulajdona, attól ugyanúgy szövetkezetnek, részvénytársaságnak, kft.-nek vagy bármilyen társaságnak haszonbérbe odaadhatja a földjét. Az idősebb emberek jelentős része félt ettől az élethelyzeténél fogva, ő nem akarta művelni ezt. Ez egyfajta félrevezetés volt, s ez még ma is érezteti hatását.

Én úgy hiszem, hogy az osztatlan közös tulajdonú föld léte hátrányos. Hátráltatja az egészséges földforgalmat véleményem szerint, kezelhetetlen méretű közösségek vannak, amelyek ezt csak erősítik; a tulajdoni jogok háttérbe szorulnak; egy kicsit segíti azt a régi, "egy falu egy nóta" elvet, amelyik a szövetkezetek jelentős részére igaz volt, sőt esetenként "több falu egy nóta" is előfordult. S azt is el kell azért mondani, hogy az EU-tagországokban vagy Európa számos államában az osztatlan közös termőföldtulajdon mint fogalom is nehezen magyarázható. Szerintem nem is túl sok ország van, ahol az osztatlan közös földtulajdon ilyen formában megjelenik.

Azt is el kell mondani, hogy az osztatlan közös földtulajdonból való kiszabadulást, tehát amikor mindenkinek hozzá kell járulni, hogy a tulajdonközösség megszűnjön, ahhoz is, ha csak egy-két vagy néhány személy akar a tulajdonközösségből szabadulni, nem szívesen teszik meg az emberek, mert félnek, hogy aki a végére marad, neki nem marad földterület. Nem attól fél, hogy az ilyen minőségű vagy olyan minőségű lesz, hanem inkább attól fél, hogy neki nem marad. Ezt a félelmet esetenként különböző álhírek vagy rémhírek erősítik, mert azt a közmondást vagy szólást mindenki jól ismeri, hogy a rossz hír szárnyakon jár, a jó legfeljebb csak cammog, és vagy odajut, ahová el kell neki jutni, vagy nem jut oda.

(19.30)

Ha egy kicsit részletesebben megnézzük magát az előterjesztést, érdemes elgondolkodni vagy legalábbis érdemes elvitatkozni azon, hogy a még ki nem adatlan földterületek esetén érdemes-e előbb keretmérést alkalmazni azokra a táblákra, amelyek még nincsenek kiadva, vagy pedig előbb a sorsolást kell elvégezni. Mindkét eljárásnak van előnye és hátránya, Azt hiszem, hogy ez a beadott módosító indítványok kapcsán azért el fog dőlni.

A törvény második része azokkal az esetekkel foglalkozik, ahol már lefolytatódott a földkiadás, és eredményeként osztatlan közös tulajdon jött létre. Az osztatlan közös tulajdon tulajdonostársait megköti ez a tulajdonosi forma, nehezen lehet belőle szabadulni, érdemes viszont itt is elgondolkodni azon, hogy jó megoldás-e, ami a törvényjavaslatban van, nevezetesen az, hogy aki a törvény hatálybalépését követő 60 napon belül jelentkezik, és vállalja, hogy egyénileg fogja művelni ezt a földterületet, akkor annak az állam átvállalja a kiméretés költségeit. Hiszen nagyon sokan vannak olyan élethelyzetben, akik nem tudnak ezzel a lehetőséggel élni, hiszen érvényes haszonbérleti szerződések vannak. Az a személy, aki szeretné majd később kiméretni, és szeretne is rajta gazdálkodni, most elesik attól a lehetőségtől, hiszen szerződést szegni azért nem előnyös dolog, tehát nem tudja megtenni, hiszen kétoldalúan aláírták.

Az is igaz, hogy visszatér a törvény arra, hogy évenként be lehet jelenteni, hogy az osztatlan közös tulajdonból szeretné kiméretni a földjét, de ettől a kedvezménytől már akkor elesett, ha későbbi időpontban tér erre vissza. Azt hiszem, hogy érdemes és fontos azon elgondolkodni - mivel nem túlságosan nagy annak a területnek a nagysága, ami még osztatlan közös tulajdonban van -, hogy ezeknek a földterületeknek a birtokba adása hasonlóképpen történjen meg, mint ahogy az a kárpótlás esetében is megtörtént, nevezetesen, hogy a tulajdonba adás önálló helyrajzi számmal legyen, és a tulajdonba adás költségét, ha lehet, vállalja át az állam. Természetesen ez azokra nem vonatkozik - többször elmondták itt, és én is riogatásnak tartom, hogy azok a földterületek, amelyek már 3000 négyzetméter alatt vannak, nem kerülnek önálló helyrajzi számmal tulajdonba, azok maradnak továbbra is, véleményem szerint jogosan, osztatlan közös tulajdonban.

Nem kell azért olyan példákat fölvetni; én is tudok olyan példákat, ahol pár tized, pár század aranykoronája van valakinek - egytized, öt tized, nagyon kicsike értékek -, ezeket a területeket az én véleményem szerint sem érdemes kimérni, és nem is engedi meg egyébként a törvény. Helyes, hogy az továbbra is osztatlan közös tulajdonban maradjon.

Azért annyit engedjenek meg, hogy a tagi részarányokról beszéljek, és ne a kárpótlási földekről, hogy a tagi részarányok esetében valahol a földkiadó bizottságok munkájának és a rémhíreknek egyfajta következménye az, hogy nagyon sok a kicsike földterület. Az egyik oka ennek az, hogy az osztatlan közösben nem nagyon lehet érzékelni azt - mivel nem tud hozzájutni -, hogy örökléskor nemcsak a testvéremnek hagyom-e, hanem szétveszik a hagyatéki eljárás során; osztatlan közösben van, így is, úgy is kaptam vagy nem kaptam érte földjáradékot, teljesen mindegy. Ha ez önálló helyrajzi számmal van ellátva, azért már meggondolják az örökösök, hogy most akkor a hagyatéki eljárás során mit tegyenek.

Szaporította a tagi részarány-tulajdonú földek számát az is, hogy mindent földalapba jelöltek ki. Tehát, ha egy illető gazdálkodó egység kijelölte, hogy van szántó, van rét, van legelő, van erdő, gyümölcsös, szőlő, és ha valakinek volt 100 aranykoronája, akkor voltak olyan földkiadó bizottságok, amelyek arányosan adtak minden művelési ágból. Ezt nem írta elő egyetlen helyen sem a törvény, egyfajta rossz gyakorlat volt vagy rossz alkalmazása volt. Volt olyan nézet, voltak, akik azt mondták, hogy nem baj, hadd aprózódjon a föld, minél apróbb, minél kisebb, minél használhatatlanabb méretek jönnek létre, annál tovább lehet az osztatlan közös tulajdonból tovább bérelni.

És ezzel nem akarom bántani a nagybérlőket - és kifejezetten nagybérlőket jelölök itt meg, mert ezek egyéni bérlők is lehetnek egyébként, és lehetnek társas vállalkozások is. Ezért ezek azok a folyamatok, amelyek odáig vezettek, hogy van nagyon sok kis apró földünk, és ahhoz vezettek, hogy nehéz ebből az osztatlan közös földtulajdonból kiszabadulni, a még méretes, önálló gazdálkodásra alkalmas földtulajdonból is. Azt hiszem, hogy a módosító indítványok és a további vita során biztos, hogy ebben a kérdésben lehet olyan módosításokat beadni, amelyek előbbre viszik, és azt hiszem, hogy a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvénymódosítás azt a célt, amelyet az előterjesztő kitűzött maga elé, el fogja érni, és úgy hiszem, hogy azok a személyek, tulajdonosok, akiknek az érdekében ez történni fog, jó szívvel gondolnak erre a módosításra.

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)