A felszólalás szövege:

TÓTH FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2005-ben a felsőoktatási törvény elfogadása előtt a heves viták egyik kiváltó oka az volt, hogy az akkor még irányító testület névre hallgató, az egyetemek nyakára ültetett testületek minden fontos szakmai és gazdasági döntést a kezükbe kaparintottak volna.

Az irányító testületekből az Alkotmánybíróság döntése nyomán végül gazdasági tanácsok lettek, és hatáskörük nem csorbította az egyetemek jogait. Ám önök soha nem nyugodtak bele az Alkotmánybíróság határozatába. A felsőoktatási törvény most tervezett módosításában a gazdasági tanácsoknak ismét teljhatalmat szánnak: többek között ők dönthetnének a felsőoktatási intézmények kezelésébe adott állami vagyon elidegenítéséről, megterheléséről is. A vagyon gyarapításáról természetesen szó sem esik, de ez nem meglepő: önök eddig is csak a vagyonfelélésben és az eladósodásban jeleskedtek.

A gazdasági tanácsok tagjainak kijelölése óriási botrányt kavart, amikor kiderült, hogy a kormány delegáltjai között számos, a különböző baloldali kormányokból dicstelenül távozni kényszerült, bukott miniszter is szerepelt. Arra azonban senki nem figyelt, hogy legalább a minimális, a józan ész által diktált összeférhetetlenséget szem előtt tartsák. Így történhetett meg, hogy Bokros Lajos egyidejűleg felelős két konkurens egyetem gazdasági ügyeinek irányításáért. Bokros Lajos a Közép-európai Egyetem operatív irányításáért felelős alelnöke, aki a gazdasági ügyekért is felelős, és Bokros Lajos Magyarország legnagyobb egyeteme, az ELTE gazdasági tanácsának is elnöke. Ez a nyilvánvaló összeférhetetlenség még két állami egyetem kapcsán is aggályokat keltene. De különösen veszélyes akkor, ha egy magánegyetem és egy állami egyetem vezetése fonódik így össze.

Miniszterelnök Úr! Államtitkár Úr! Kitől kap majd Bokros Lajos prémiumot egy-egy jól sikerült gazdasági döntése után? Ön szerint efogadható-e az ilyen összefonódás? Tudnak-e további hasonló esetekről? Tervezik-e (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az ehhez hasonló összefonódások feltárását és megszüntetését?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány 163 pontos, az oktatásügyre vonatkozó cselekvési tervében a következő olvasható: "Elengedhetetlennek tartjuk, hogy 2010-ig az általános és középiskolák pedagógusai rendelkezzenek alapvető számítástechnikai ismeretekkel, s azt megfelelő módon tanúsítsák. Ennek hiánya járjon következményekkel az előmeneteli rendszerben."

Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző négy év elején - mint bizonyára tudja - önök eredetileg a pedagógusok számítógéphez juttatását vették tervbe a Sulinet Expressz eredeti célkitűzéseiben. Aztán nem lett belőle semmi, a pedagógusok jelentős része nem tudta kifizetni a számítógépet. Miközben a pedagógusok jövedelmét csökkenteni akarják, önök azzal a fenyegetéssel állnak elő, hogy büntetni fogják őket, ha nem ismerik elég jól a számítógépet. Fel sem teszik maguknak a kérdést, miért nélkülözhetetlen egy tanítónő jó színvonalú szakmai munkájához a számítógép, ha gép amúgy a tantermében sincsen. Az eszközök bűvöletében az a kérdés pedig végképp fel sem merül önökben, hogy a kisiskolások helyes nevelését vajon az a pedagógus oldja meg, amelyik a gyerek személyiségét képes helyesen formálni, vagy az, amelyik a Word-dokumentumot. Államtitkár úr, önök folytatják azt a liberális oktatáspolitikát, amelyik az informatika bűvöletében próbálja megoldani a pedagógia problémáit, és ezen keresztül profithoz juttatni az informatikai cégeket.

Államtitkár úr, mit kíván tenni a pedagógusok informatikai műveltségének emeléséért, és erre mekkora összeget kíván áldozni 2010-ig? Ön szerint azt várják önöktől a szülők, hogy büntessék azt a pedagógust, aki ugyan eredményesen foglalkozik drogos gyerekeikkel, de az informatikai ismeretei nem üti meg a kíván szintet? S harmadszor: ön mint az oktatásért felelős államtitkár, az informatikai cégek zsebének tömése és a pedagógusok büntetése helyett miért nem a nevelés és az oktatás támogatásán töri a fejét?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

(16.40)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A választások előtt az Új Magyarország első száz lépése programban önök egy jelentős béremelés lehetőségét pendítették meg a következőképpen: "A bérek legalább 25 százalékos emelését, a keresetek reálértékének kiszámítható növekedését biztosító bérmegállapodást kezdeményezünk az Országos Érdekegyeztető Tanácsban."

Májusban a Haza és haladás címet viselő - nevezzük így - programban már egészen mást mondtak: "A kormányzati ciklus második felében ismét a termelékenység növekedésével arányosan emelkedhetnek a bérek."

Gondolhatnánk, hogy ha nem is a kormányzati ciklus első felében, de meglesz az az ígért 25 százalékos béremelés vagy valamivel kevesebb. Ám a szeptemberi konvergenciaprogram kétséget sem hagyott afelől, hogy a jövőnk sötétebb, mint ahogy önök addig az állították. Előzetes prognózis szerint az egy keresőre jutó reálbér mintegy 4 százalékkal fog csökkenni 2007-ben 2006-hoz képest. 2008-ban további jövedelemelvonásra már nem lesz szükség, a 2007-ben kialakuló színvonal fenntartható lesz. 2009-2011-ben, amikor a gazdasági fejlődés visszatér a normális pályára, a GDP növekedése 4 százalék felett lesz, a dinamikusabb bérnövekedés és mérsékelt infláció mellett a reálbérek évi 2-3 százalékkal emelkedhetnek.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, feleljen egyszerű igennel vagy nemmel: tudta ön a tavaszi választások előtt, hogy belátható időn belül nincs lehetőség 25 százalékos béremelésre? Kérem, mondjon meg két számot: az ön prognózisa szerint hány százalékkal fog csökkenni a bérek reálértéke 2008 végére és növekedni 2010-re 2006-hoz képest?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és elnöke az ÁSZ, a kutatók és a járulékfizetők részéről jogos bírálatok kereszttüzében áll évek óta. Az elnök többek között mindeddig képtelennek bizonyult a kutatás és fejlesztés érdekeinek következetes és korrekt képviseletére. Erről cikkezik a sajtó, botrány botrányt követ, a kormány azonban évek óta nem találja a személyi felelőst az áldatlan állapotokért. Ez a hivatal, ki tudja, miért és hogyan, letett egy anyagot a gazdasági miniszter asztalára a Magyar Tudományos Akadémia átalakítására.

Túlzás lenne azt állítani, hogy ön meghitt viszonyban van a hazai tudományossággal. Hogy is mondta ön 2005-ben a híradások szerint? Idézem: "Az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak." Továbbá: "A magyar tudósokkal az a gond, hogy akik meghatározók vagy alkottak valami maradandót, már nem élnek."

A bocsánatkérés után valahogy napirendre tértünk a botrányos kijelentések felett, és elhittük, hogy csak gondolatbicsaklás volt. Tévedtünk. Érthető, hogy amikor kiderült, a kormányban ön lesz az egyik felelős a hazai tudománypolitikáért, a hazai szellemi élet színe-virága nem csapkodta a térdét örömében.

(17.00)

A botrány után azonban, úgy látszik, ön körültekintőbb lett. Talán ezzel magyarázható, hogy a Technológiai Hivatal immár magáévá tett javaslatát egy főosztályvezetővel küldette át az Akadémiára, miszerint ahogy van horgász- és rovartani egyesület, úgy az Akadémia is legyen egyesület.

Az is elég meglepő elhatározás, hogy ön, aki csak a piaci haszon felől nézi a hazai tudományosságot, épp ön szeretné befejezni Széchenyi művét - egyszer és mindenkorra.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön nem tartja szégyenletesnek, hogy egy olyan hivataltól kér javaslatot a Magyar Tudományos Akadémia átszervezésére, amely nem állja ki a szakmaiság próbáját? Ön elfogadhatónak tartja, hogy egy főosztályvezetőjével (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) csempészi be gyerekes javaslatát az Akadémiára? És zárásként: nem gondolja, hogy okkal kelt riadalmat és felháborodást, amikor egy kormánytag gittegyletté akarja átszerveztetni a magyar tudomány egyik fellegvárát?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök a kormányalakítás után 163 pontos cselekvési tervet tettek közzé a szabad demokrata exminiszternek tett fogadalomképpen is, hogy marad az addigi oktatáspolitikai irány.

A terv szerint önök elengedhetetlennek tartják, hogy 2010-ig az általános és középiskolák pedagógusai rendelkezzenek alapvető számítástechnikai ismeretekkel, s azt megfelelő módon tanúsítsák. Úgy tervezik, hogy ennek a hiánya járjon következményekkel az előmeneteli rendszerben. A 2010 utáni időszakra ennél is szigorúbb megkötést terveznek, idézem: "A pedagógusalkalmazási feltételek kiegészülnek 2010-től a számítógép-alkalmazási ismeretek megszerzésével."

Tisztelt Államtitkár Úr! Önök nagyon helyesen célul tűzik ki, hogy a pedagógusok kellő informatikai ismeretek birtokában, korszerű módon tanítsanak. Ehhez azonban nem elegendő, hogy a hallgatók, illetve pedagógusok elsajátítsák a szükséges tudást. Munkaeszközként is rendelkezésükre kell álljon otthon és a munkahelyükön a számítógép.

Talán abban is egyetért, hogy a korszerű eszközhasználathoz az internet-hozzáférés is hozzátartozik. Az ön elődje által indított Sulinet Expressz program eredeti célkitűzése is ennek megvalósítása volt, valójában azonban ez a terv nagyfokú kudarccal végződött, mindenekelőtt az iskolák és a pedagógusok anyagi lehetőségén bukott el.

A megszorításokkal pedig még többektől kerül távol a számítógép-beszerzés, az internet-hozzáférés lehetősége, ám 2010-ig már a pedagógusok előmenetelét, azután pedig alkalmazását is ettől tennék függővé.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mikortól és milyen formában kíván támogatást nyújtani a pedagógusok eszközbeszerzéséhez és informatikai képzéséhez? Milyen formában kell tanúsítaniuk informatikai ismereteiket? Mikortól és milyen formában kívánja támogatni, hogy munkaeszközként valamennyi pedagógusnak rendelkezésére álljon számítógép az oktatási intézményben? Amennyiben ezt nem tudja biztosítani, miképp lesz ez az előmenetel, majd az alkalmazás feltétele is? És végül mikor és hogyan kívánja érvényesíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a pedagógusok előmenetelében azt, ha nem rendelkeznek megfelelő módon tanúsított informatikai ismeretekkel?

Tisztelettel várom válaszát. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2007. év fekete éve a magyar közoktatásnak. Elsősorban a jogszabályi és finanszírozási változások miatt idén az általános iskolák egyharmadának megszűnésével kell számolni, ehhez társulnak a forráskivonás miatt megszűnő szakképző intézmények vagy az évek során eladósított önkormányzatoknál történő további intézménybezárások. Emellett vita felett álló a demográfiai csökkenés is, amit a Gyurcsány-kabinet igyekszik a tömeges intézménymegszüntetés legfőbb okaként feltüntetni. Elfelejt említést tenni arról, hogy a rossz kormányzás következményeit fizetteti meg a felnövekvő nemzedékkel. Az a hatalmas mértékű intézménybezárás, ami az oktatásban bekövetkezik, ugyanaz a pusztító vihar a közoktatásban, mint ami a kórházak körében történt. A különbség mindössze annyi, hogy önök az önkormányzatokra próbálják tolni a politikai felelősséget, és az ön által okozott oktatási kár másképp követel majd emberéleteket, mint az egészségügy rendszerének hasonlóan durva átszervezése.

Már most megjósolható, hogy ha az eddigi forráshiány mellett folytatódik az intézmények átszervezése, a korosztályok képzettsége, jövője, boldogulása látja ennek súlyos kárát. Ezért ön személy szerint is felelős, és az ön felelőssége semmivel sem kisebb az oktatás területén, mint a székéből távozni kényszerült egészségügyi miniszteré. Ugyanaz a pusztulás kíséri az ön által vezetett tárca hozzá nem értő, kapkodó tevékenységét, mint ami az egészségügyi tárca eddigi ámokfutását.

Tisztelt Államtitkár Úr! Önöknek semmi sem drága. Önök évente többször felszámolhatnák a teljes egészségügyi vagy oktatási rendszert, hogy abból fizessék az államadósságot. Ön szerint hányszor fér bele az államadósságba az oktatási rendszer költségvetése? Elfogadhatónak tartja-e, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű forráskivonások mellett önök az oktatási intézményrendszer drasztikus átalakítását kényszerítik ki? Önök minőségi oktatást ígérgetnek. Kérem, feleljen: mekkora összegből és milyen azonnali lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy szeptembertől valamennyi diák eljusson új iskolájába, és ott méltó körülmények között tanulhasson?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzési és a felnőttképzési törvények módosítására benyújtott javaslattal szemben az oktatási és tudományos bizottság kisebbsége részéről számos ellenvetés fogalmazódott meg. Ezek közül egypár:

A kormány a közoktatási törvényjavaslattal létrehozná a regionális szakképzési fejlesztési bizottságokat a régióban folyó szakképzés irányainak és beiskolázási arányainak kidolgozására, ők diktálnák a régió szakképzési politikáját, végeznék az önkormányzati és nem önkormányzati szakképzés összehangolását, a fejlesztési források elosztását. A bizottság tagjait a kormány nevezné meg, így akarja elérni, hogy a döntően jobboldali vezetésű megyék ne szólhassanak bele a szakképzés-politikába, illetőleg annak finanszírozásába. A regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a kormány függetlenítené a megyéktől, amelyeknek a szerepét, felelősségét és feladatait kétharmados törvény írja le.

(18.30)

Megkettőzött irányítás jönne tehát létre a megyékben, ami teljes káoszt eredményezhet, és alkotmányosan is igen aggályos. A szakképzés területén várható kaotikus helyzetet a kormány pusztán azért idézi elő, hogy rátegye a kezét az uniós fejlesztési források elosztására. A javaslat utat nyitna az úgynevezett szakképzés-szervezési társulásoknak, amelyeknek azonban a regionális szakképzés-fejlesztési bizottság szakképzés-politikáját kell követniük, így jutnának fejlesztési forráshoz, egyúttal függetlenítené természetesen a megyei irányítástól.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány belevág egy átfogó intézményszerkezeti reformba, de alapvető kérdéseket nem tisztáz, nem tisztázza pontosan a tiszkek szerepét a szakképzési intézményrendszerben. Olyan mamutintézmények létrehozására törekszik, amelyek ésszerűtlen módon csaknem valamennyi szakképző intézményt maguk alá gyűrik, függetlenül attól, hogy többük helyben, akár pedagógiailag hatékonyabban és pénzügyileg takarékosabban megszervezhető. A jelenleg működő és a tervezett tiszkek fenntartói felelőssége, működési forrásai tisztázatlanok.

A javaslat módot ad a szakképzés és az általános képzés fizikai különválasztására, de nyoma sincs annak, hogy a kormány végiggondolta volna ennek szakmai, pedagógiai, technikai következményeit, ráadásul egyidejűleg tesz egymásnak ellentmondó lépéseket. Egyszerre szorgalmazzák, hogy a szakképzést egységes iskolákba és tiszkekbe szervezzék. Vannak fenntartók, amelyek ezt már megtették, vannak fenntartók, akik erre készültek, és most, a döntés előtt értesülnek arról, hogy ebben az esetben minden fejlesztési forrásról lemondhatnak.

A kormány évek óta szorítja ki a szaktanári rendszert az általános iskola 5-6. évfolyamáról. A szaktanár nélkül működő 1-6. évfolyamra épül egy másik iskolában a 7-8. osztály, és következik a szakiskolai képzés. Milyen értelmes dolog történhet majd a szakképzésben, ennek oktatásában a 2+2 közismereti évfolyamokon? Ráadásul számukra a szelekció a 6. évfolyam után következik be.

A művészeti szakképzést, mint ahogy említették is, a javaslat kisemmizné a fejlesztési forrásokból. A törvényjavaslat a tiszkeken és a speciális iskolákon kívül csak készségfejlesztő iskoláknak adna fejlesztési támogatást, de hogy mik is a készségfejlesztő szakiskolák, arra egyetlen törvény sem ad pontos definíciót.

A szakképzés fejlesztésére jelentős pénzösszeg áramlott az iskolákba az előző miniszter, Magyar Bálint ideje alatt. Az új koncepció, úgy tűnik, ezeket nem mindegyiket veszi számba, figyelembe, és ez bizonyosan kidobott pénz lesz az ablakon. A törvénytervezet nemcsak az uniós forrásokból rekesztené ki a szakképzési intézmények többségét, hanem a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből is; ez megpecsételheti a többi szakképző intézmény jövőjét.

Összességében tehát olyan át nem gondolt és alkotmányosan is aggályos terveket tett le a kormány, amelyet a Fidesz nem tud támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

TÓTH FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzési és felnőttképzési törvények módosítására benyújtott csomag több jelentős változtatást céloz meg. Ezek közül az egyik legjelentősebb az átfogó intézményszerkezeti reform. A törvény indokolása szerint - idézem - a módosítás a szakképzés intézményeinek teljes körére kiterjedő, és a szakképzésben részt vevő intézmények létesítésének, fenntartásának és működtetésének szabályozásában a szakképzési törvény joghatályának megteremtésére és a törvényi szabályozás teljeskörűségének megteremtésére irányul. A szakképzési reformprogram része az új térségi integrált szakképző központok, tiszkek létrehozása, amelyek magukban foglalják a közoktatási törvény szerinti szakképzés-szervezési társulást, a szakképzésben részt vevő intézmények egy intézmény keretében történő fenntartását, a csak szakképzési évfolyammal és csak alapozó oktatással működő szakképző iskolák integrált szakképzési feladatellátását és a szakképzés-szervezési társaságot is.

A nagyszabású céllal e törvény a közoktatási törvénnyel együtt sem igen tud megbirkózni. Az egyik legfontosabb kérdés a területi integrált szakképző központok célja, helyzete, jövője. A javaslat változatlanul nem tisztázza, mit érdemes a tiszkekbe szervezni és mit nem, márpedig csak azokat a szakmákat kellene ott megszervezni, amelyeknek költséges az eszközigénye, gépparkja, és csak közös bázissal lehet korszerűen és kellő pénzügyi hatékonysággal oktatni. Jellemzően és elsősorban ezek a műszaki szakmák lennének. Nem indokolt olyan szakmák képzésének a központosított megszervezése, amelyek nem eszközigényesek, mint például a közgazdaság, az ügyvitel, az informatika, és lehetne ezeket még sorolni, amelyek maradhatnak helyben, a meglevő eszközök bázisán.

Sokkal gazdaságosabb egy - például informatikai eszközöket igénylő - szakma helyben történő megszervezése, mint a diákok tömegeit hatalmas költséggel, romló közlekedési feltételek közepette ide-oda utaztatni. Arról nem is beszélve, hogy sokkal olcsóbb helyben oktatni, mint a szakképzésben részt vevőknek kollégiumokat építeni és azokat üzemeltetni. A kormány már csak azért sem törekedhet a teljes szakképzés tiszkekben történő megszervezésére, mert ezzel az esélyegyenlőség jegyében elsősorban azokat hozza hátrányos helyzetbe, akik falvakban, kisebb településeken élnek. Az ésszerűség tehát azt diktálja, hogy a kormány ezt gondolja át. Márpedig akkor nem zárhatja ki a fejlesztési forrásokból azokat az intézményeket, amelyek nem viszik a szakképzésüket a tiszkekbe.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat megteremti a lehetőséget a szakképzés és az általános képzés fizikai különválasztására, a szakképzési évfolyamokat a tiszkekbe vinni. Ám a kormány nem gondolta végig ennek szakmai, pedagógiai, technikai következményeit, egymásnak ellentmondó lépéseket preferál az intézményszervezés terén is. Szorgalmazza az egységes iskolák létrejöttét. Egyes fenntartók ezért egybeszervezték vagy egybeszervezni készültek az általános iskolai, gimnáziumi és szakképzésüket, és most sokaknak épp a döntő lépés előtt kell értesülniük arról, hogy ha teszik, elesnek a fejlesztési forrásoktól. (Csizmár Gábor: Nem tud olvasni.)

A kormány jogi eszközökkel szorítja ki a szaktantárgyi rendszert az általános iskola 5., 6. évfolyamáról, emellett pénzügyi eszközökkel kényszeríti a településeket, hogy alacsony gyerekszámmal működő vagy hat évfolyamos intézményeik önállóságát szüntessék meg, váljanak nagyobb intézmények tagintézményévé. Tömegesen jönnek tehát létre olyan iskolák, amelyek kénytelenek hat évfolyamos általános iskolákban gondolkodni, mert helyben nem tudják biztosítani a szaktanári ellátottság feltételeit. A tanuló ezek után belép a felső tagozat 7., 8. osztályába - egy két évfolyamos oktatásba -, amely szervetlenül áll az előző hat évfolyam és a szakközépiskolai, szakiskolai képzés között. Az elgondolásból az is következik, hogy a tanulók közötti szelekció a 6. évfolyam után következik be. Jellemzően a mindezekből következő hátrányok megint a kistelepülésen élőket hozzák oktatási szempontból előnytelen helyzetbe, természetesen az esélyegyenlőség szólamával.

Mindezek szakmai tisztázása nélkül vág bele a kormány a nagyszabású reformokba. Nincs válasz a tiszkekben - nem is kell - a művészeti szakképzés problémájára, tipikusan olyan intézményi kör, amelyet szükségtelen egybeszervezni. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a törvényjavaslat kisemmizné őket a fejlesztési forrásokból.

A törvényjavaslat tiszk-koncepciója nem válasz azon leszakadó szakiskolások problémájára, akik csak megfelelő személyiségfejlesztéssel képesek szakmatanulásra, a fegyelmezett és igényes munkavégzésre, a kooperációra. Őket minden jobb helyen a világban családias intézményekben képzik. Számukra nem a szakma elsajátítása az elsőrendű, hanem a tanulásra és a munkára való szocializálás. Kiss Péter miniszter úrnak ezt talán nem is kellett volna elmagyaráznom, ha itt lenne, hiszen 1998 előtti minisztersége alatt maga is pártolta az ilyen szellemiségű intézmények kialakítását, létrejöttét, még ha a terveken túl - valószínűleg idő hiányában - nem is jutott.

A törvényjavaslat készségfejlesztő iskolákról beszél, ami mögött a családias intézményeket sejthetjük, azonban sem ez a törvény, sem a közoktatási törvény nem mondja meg, melyek ezek. Márpedig a tiszkeken és a speciális iskolákon kívül csak ezeknek biztosítana támogatási forrást. Nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hogy a készségfejlesztő iskola fogalmához a kormány utólag rendeljen definíciót, és formális okokból kirekesszen olyan intézményeket, amelyek a leszakadó rétegek gyermekeit, az iskolarendszerből kihullókat karolják fel.

(19.00)

Az említett problémák sokaságából az is látszik, hogy nincs kellő összhang a munkaügyi és az oktatási tárca között, lépéseik alapkérdésekben sincsenek köszönő viszonyban egymással.

Tisztelt Országgyűlés! Fejetlenség jellemzi a kormányt a szakképzés fejlesztése terén is. Másfél éve a törvény kötelezővé tette, hogy minden szakképző intézmény maga mellé szervezze meg a gazdaság szereplőit a szakmai profil meghatározására. Nem lehet egy intézményt rángatni, hogy ma ez a szakmai profil, fejlessz, de holnap ez, és amit fejlesztettél, esetleg szereld le. Ez a sors vár azokra az intézményekre, amelyek a kormány tervei szerint nem tarthatják meg helyben szakképzésüket, mert csak azon az áron tehetnék, hogy kizárólag a fenntartó finanszírozza a működést és a fejlesztést. Hatalmas pazarlás az is, hogy a szakképzés fejlesztésére jelentős pénzek áramlottak az iskolákba Magyar Bálint minisztersége alatt, és most jön egy másik koncepció, más fejlesztési logika. A szakképzés eddigi fejlesztéseinek egy része bizonyosan kidobott pénz lesz.

A kormány működése élesen rácáfol arra a hiedelemre, hogy ha két ciklust tölt ki a kormány, akkor eredményesebb, mert végigviheti terveit. Ez csak akkor igaz, ha a kormány tudja, mit akar. Az elmúlt öt évben ennek nyoma sem volt. A jelenleg működő és a tervezett tiszkek fenntartói felelőssége, működési forrása tisztázatlan. Súlyos következményekkel jár, ha ezekre a kormány nem talál haladéktalanul jogszabályi megoldást. Ehelyett azonban növelni szándékozik a kockázatot, pénzügyi eszközökkel próbálja kikényszeríteni, hogy a szakképzés mielőbb a tiszkekbe tömörüljön, tanulólétszámuk 1500 fölé emelkedjen, ugyanis csak efelett kapnának a tiszkek fejlesztési támogatást.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Mint a törvény indoklásában is olvashatjuk, az e modelleknek megfelelő tiszkek pályázhatnak az Új Magyarország fejlesztési terv társadalmi megújulás - TÁMOP - és a társadalmi infrastruktúra - TIOP - operatív programjai keretéből szervezeti átalakításukra, szakképzésfejlesztésükre és infrastrukturális fejlesztésükre. A törvényjavaslat azonban nemcsak az uniós forrásokat fókuszálná kizárólag egy szűk intézményi körre, hanem a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének felhasználását is. Ez megpecsételheti a többi szakképző intézmény jövőjét.

A kormány a közoktatási törvényjavaslattal létrehozná a regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a régióban folyó szakképzés irányainak és beiskolázási arányainak kidolgozására. Meghatározó szerepet kapna a régiós szakképzés-politikában, az önkormányzati és nem önkormányzati szakképzés összehangolásában, a fejlesztési források elosztásában. A bizottságokat a kormány ültetné a régiók élére, így akarja elérni, hogy a döntően jobboldali vezetésű megyék ne szólhassanak bele a szakképzés-politikába. Nonprofit gazdasági társaságokat és egyesületeket hoz létre iskolafenntartásra. Ezek fenntartási forrásai ugyancsak tisztázatlanok. A regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a kormány függetlenítené a megyéktől, amelyek szerepét, felelősségét, feladatait kétharmados törvény írja el. Így olyan megkettőzött irányítás jönne létre a megyékben, ami teljes jogi, irányítási káoszt eredményezhet, és alkotmányosan is igencsak aggályos.

Tisztelt Országgyűlés! Rendelkezne a törvény a szakképzés önkéntes, szakképzés-szervezési társulásban történő megszervezésének lehetőségéről. Ennek a létrehozatalában az intézményfenntartókon kívül részt vehetnek a gazdasági szereplők és a felsőoktatási intézmények is. Ezek azzal a feltétellel működnek és részesülnek forrásokból, hogy a regionális szakképzés-fejlesztési bizottság szakképzés-politikáját követik. Ezek a társulások egyfelől a tiszkek tagjai lesznek az indoklás szerint, bár ez a törvényből nem egyértelmű, másfelől pedig megalakulásukkal függetlenné válnának a megyei irányítástól. Így akarja a kormány a regionális szakképzési fejlesztési bizottság révén kiszervezni a szakképző intézményeket a megyék alól, amivel azonban nem szűnik meg a megyék eddigi intézményfenntartó hatásköre, feladata, csak a fejlesztési pénzt nem fogja megkapni hozzá. A szakképzés területén várható kaotikus helyzetet a kormány pusztán azért idézi elő, hogy rátegye a kezét az uniós fejlesztési források elosztására.

Üdvözöljük, hogy a moduláris szakképzés ügye, amelynek kidolgozását a Fidesz-kormány kezdte el, mára olyan stádiumban van, hogy indokolt a törvényi szabályozás. Helyeseljük, hogy bevezeti a szakmai vizsga ellenőrzését. Helyeseljük, hogy a kormány szorgalmazza egy független vizsgarendszer megteremtését a szakképzés minősége érdekében. Kevésbé helyeseljük, hogy pénzhiány miatt ezt hat év múlva, 2013-ban vezetné be. Ám ez sem meglepő. A kormány már jó ideje félretette az elfogadott kormányprogramot, mert belátta, úgysem tudja megvalósítani, és vágyait, terveit a következő ciklusra szövi. Így a legritkább, hogy elképzelései megvalósításához 2010 előtti határnapot tűz ki. A kormány láthatóan szeretné elfelejteni, hogy erre a ciklusra kapott megbízást. Ezzel egyébként a polgárok többsége is így van.

Összességében tehát olyan át nem gondolt és alkotmányosan is aggályos terveket tett le a kormány, amelyeket támogatni nem tudunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Különös érzést kelt az emberben, amikor egy olyan kormány tesz le az asztalra egy tízéves stratégiát, amelynek már öt éve lett volna, hogy érdemi lépéseket tegyen ezen a területen. De különös érzés azért is, mert miközben e dokumentumban több támogatható javaslat is van, ugyanakkor azt látjuk, hogy az elmúlt öt esztendőben ennek éppen ellenkezőjét tette ugyanez a kormányzat.

Tisztelt Országgyűlés! Az idő rövidsége miatt csak egy területre térnék ki részletesebben, az óvodáztatásra. A stratégia az óvodai férőhelyek bővítését szorgalmazza. Ezzel szemben csak a 2001-2002-es és a 2005-2006-os tanév között 270 önkormányzati óvoda szűnt meg, miközben az óvodás korú korosztály létszáma nem változott, hiszen majd egy évtizede nagyjából azonos számú gyermek születik évente, mintegy 93-95 ezer. Éppen ezért vettük be a 2006. évi választási programunkba az óvodai férőhelyek jelentős bővítését. Önök akkor ezt nem tartották jó javaslatnak - örülünk, hogy belátták az akkori tévedésüket. Mi azt mondtuk, akár anyagi eszközökkel is ösztönözni kell a hátrányos helyzetű családokat, hogy gyermekeiket hároméves kortól óvodába vigyék. Önök a fülük botját sem mozdították - igaz, a megszűnő intézményekbe nem lehet a gyerekeket beíratni. Mi azt mondtuk, ezekbe az óvodákba jól felkészült pedagógusok kellenek - önök óvónők nélküli óvodákat vizionáltak. Örülünk, hogy ez az álláspont is módosult.

Sajnálatos azonban, hogy úgy tűnik, ismét csak papírt gyártanak. A Ház éppen most tárgyalja a közoktatási törvény módosítását, ennek egyik eleme az óvodáztatás szélesítése. 2008 januárjától az önkormányzatoknak minden olyan hátrányos helyzetű gyermek ellátását biztosítania kell, akiknek szülei ezt kérik. A gond az, hogy 2008 januárjában nem lesz hely az óvodákban, hiszen az óvodai helyek feltöltése jelentős részben már megtörtént. Azt pedig nyilván önök sem gondolják komolyan, hogy hat hónap alatt új óvodákat építenek, vagy újraindítják a bezárt intézményeket, a szélnek eresztett pedagógusokat pedig visszahívják. 2010 szeptemberétől már valamennyi - tehát nemcsak hátrányos helyzetű - gyerek szülei kérhetik az óvodai ellátást, s ezt biztosítani is kell számukra. Ehhez a beterjesztett törvényjavaslat szerint nem ad támogatást a kormányzat. Egy korábbi szövegváltozatban azért azt felvetették, hogy az oktatási tárca útmutatók kiadásával segíti a programot; később azután rájöttek, hogy ez már olyan furcsa lenne a törvényben, hogy a benyújtott javaslatban már nem szerepelt ez a cinikus ötlet.

Tisztelt Országgyűlés! Miért olyan fontos a hátrányos helyzetű gyermekek korai óvodáztatása? Azért, mert lényegében ez az egyetlen esély arra, hogy az általános iskolába lépés idejéig behozzák hátrányukat, és hasonló eséllyel lépjenek az első osztályba, mint szerencsésebb társaik. Ez egyébként - és ebben alighanem egyetértünk - az iskolai integrált nevelés sikerességének is egyik kulcsa.

S ha már itt tartunk, az anyag valamennyi szegregált iskolai osztály és iskola megszüntetését tűzi ki célul. Támogatható elképzelés ez is, de vajon hogyan valósítható meg a térségi szegregáció, a jelenlegi helyzet mellett? És mi lesz például az olyan intézményekkel, mint a Gandhi Gimnázium? Nem volna helyesebb olyan megoldásokat is megvizsgálni, mint például a polgári kormány idején kialakított modell, az úgynevezett kiemelt oktatási térségek működtetése? Ezek azok az intézménycsoportok, ahol speciális szakmai támogatás, kiegészítő támogatások és hatékony ellenőrzés, értékelés mellett kiváló szakmai munka folyt egészen addig, amíg ezt a programot a Medgyessy-kormány idején befejezettnek nyilvánították.

Végül nagyon röviden még két észrevétel. Elvárható lenne, hogy egy megalapozott stratégia 2007-ben ne 4-5 éves adatokra hivatkozzon, építsen. Honnan a csudából fogjuk tudni, hogy a stratégiában foglalt feladatok végrehajtása mennyire volt eredményes, ha azt sem tudjuk, hogy honnan indultunk el?

Másodszor és befejezésül: ne adminisztratív eszközökben gondolkodjanak! Csak munkával és pénzzel lehet eredményt elérni, ahogyan ezt például az Arany János tehetséggondozó program is kiválóan igazolta.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

(18.40)

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány újra és újra elismeri a növekvő gyermekszegénységet, a társadalom csaknem harmadának szociális, kulturális, oktatási leszakadását, rossz egészségügyi mutatóit. A miniszterelnök - szokatlanul önkritikus módon - egyenesen förtelmesnek és szégyenteljesnek nevezte a helyzetet. Egyetértünk: a gyermekek és a fiatalok isszák meg az elhibázott kormánypolitika levét.

Az ellenzék az oktatási bizottság ülésén mindenekelőtt kifogásolta, hogy a jelentés a tárgyévet követő másfél évvel kerül a parlament elé. Kifogásolta, hogy a jelentés adatok és intézkedések leltára, azok hatásvizsgálata nélkül. Így az önmagában igen keveset mond a kormányzati intézkedések eredményességéről, illetve arról, hogy a kormány felismerte-e a tévedéseit, mulasztásait. A kétely már csak azért is jogos, mert a jelentésből épp az ellenkezője derül ki. Mert mit sorol az oktatási tárca eredményként? Az ingyenes tankönyvjuttatást, és hallgat arról, hogy a támogatottak köre radikálisan szűkült, és a támogatás összege nem fedezi a növekvő tankönyvárakat, az ingyenes étkezést, és elfelejt szót ejteni arról, hogy a támogatottak száma jelentősen csökkent, az élelmiszerek ára pedig emelkedett. Sikerként könyveli el a szöveges értékelést, a bukásmentességet, de nem kaptunk választ arra, hogy ezeknek mik a tapasztalatai.

Egyike az előző oktatási kormányzat kevés jó elképzeléseinek a nyelvi előkészítő évfolyam indítása, ám a gyakorlatban nem birkózott meg vele, a törvény dacára nem készült hozzá tantervi szabályozás, a tárca szabályozatlan rendszerbe öntötte, töltötte a pénzt.

Az oktatási tárca intézkedései között sorolja, hogy szakiskolai előkészítő évfolyam indult az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőknek 23 szakiskolában. A miniszter ehhez is elfelejtett kerettantervet kiadni. Ráadásul 23 iskola elenyésző szám a probléma mértékéhez képest.

Szakiskolai fejlesztési program is indult az iskolai lemorzsolódások csökkentésére. A ciklusra ígért 12-13 milliárd hamarosan fillérekre olvadt.

A minisztérium büszke az "Útravaló" programra is, 20 ezer gyerek és mentora nyert támogatást. Mint a bizottsági ülésen kérdésre megtudtuk, arra 2005-ben egy fillért nem fizettek ki.

(10.40)

A hátrányos helyzetűek integrált nevelését Magyar Bálintnak ugyancsak nem sikerült tisztességesen megoldania. A program indulása előtt megbízást adott, gyűjtsék be a mintaértékű programokat, hogy az intézmények abból tudjanak válogatni. Fél éven át hiába kerestek, nem találtak mintaértékű és máshol is adaptálható programokat. Erre a miniszter szánalmas módon kiadott egy pár oldalas közleményt, és kiemelten magas normatíva mellett, politikai presztízsokokból beindította a programot. Nem csoda, hogy tömegesen vették igénybe a támogatást a semmire.

2007-ben a normatív támogatást pályázattá alakították, hogy elejét vegyék a további megalapozatlan és nagymértékű pénzigénylésnek. Az "Utolsó padból" programban speciális oktatásból helyeztek át indokolatlanul odairányított gyerekeket a normál oktatásba. A nagy vádaskodások közepette zajló felülvizsgálat után mintegy száz gyereket helyeztek át normál osztályba. Minden szakmai feltétel és támogatás nélkül, a szülők kétségbeesett tiltakozása ellenére, felelőtlen módon kudarcra ítélték őket. Említik az Arany János tehetséggondozó programot is, amelynek sikerét a léte bizonyítja; azt ugyanis még a polgári kormány indította el.

A nemzeti fejlesztési terv terhére folyik a tanodaprogram. Óvtuk a kormányzatot, hogy iskolarendszeren kívülre, ráadásul egy, csak szórványban létező intézménytípusba fektessen milliárdokat. Ehelyett azok létrejöttét erőltette, ami, mint a Hír Televízió Célpont című adásában láttuk, az SZDSZ-es Derdák Tibor-féle szerencselovagoknak kedvez, aki gyermekmentes tanodára, drágán felszerelt épületekre kapott kemény tízmilliókat. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a kormány máig nem tette le a rövid távú intézkedési tervét a gyermekszegénység enyhítésére, okkal érezzük úgy, hogy a kormány képtelen a sürgető társadalmi problémák megoldására.

E néhány példából is látszik, a jelentésben nyoma sincs az intézkedések értékelésének, vizsgálatok, kutatások eredményeinek. A jelentést tehát nem tartottuk általános vitára alkalmasnak sem a megtett intézkedések elégtelensége miatt, sem a jelentés műfaji alkalmatlansága miatt. (Földesi Zoltánnak:) Még akkor sem, ha ön ezért csóválja a fejét, tisztelt képviselőtársam.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási és tudományos bizottság kisebbsége támogatja a népi kezdeményezést. Ennek indokai a következők: nem értünk egyet az anyagi ellentételezés nélküli óraszámemeléssel; nem értünk egyet azzal, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáért a közalkalmazotti réteget megvámolja, és ingyenmunkát rendeljen el.

Tisztelt Országgyűlés! A pedagógusok bérének reálértéke négy év óta folyamatosan csökken. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2007 január-júliusában a reálkeresetek összességében 6,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a vállalkozásoknál 4,6 százalékkal, míg a költségvetés területén, így a pedagógusoknál is csaknem kétszeresével, 8,8 százalékkal csökkent a nettó keresetek reálértéke. A kormány is tisztában van azzal, hogy további drasztikus áremelkedések várhatók, ezért hozta előre a 13. havi bér felének kifizetését az év utolsó négy hónapjára, így próbálván enyhíteni a sokkhatást és kozmetikázni az éves jövedelmi adatokat. Ám ezzel nyilvánvalóan csak elodázta a napot, amikor a pedagógusok azt tapasztalják, hogy elviselhetetlenek a megélhetés költségei, és lassan nem tudják fizetni a számláikat.

Látva a benyújtott költségvetést, már azt is tudjuk, hogy 2009 első nyolc hónapjában a közoktatás normatív támogatása idénhez képest vagy stagnál, vagy rosszabb esetben csökken. Ez annyit tesz, hogy a pedagógusoknak reményük sincs arra, hogy az elkövetkezendő két évben megáll jövedelmük értékének csökkenése. Ez lett a 2002 óta tartó ígérgetésből, a handabandázásból, a programpontokból, a száz napokból, a száz lépésekből és a hogy, hogy nem számozatlanul maradt tolvajlépésekből. Ez lett a 2002-2003-as ígéretekből, az egész előző cikluson át folyamatos béremelésekből, pótlékemelésekből, a minőségi munka jobb elismeréséből.

Tisztelt Országgyűlés! A kormánypárti képviselők előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a szeptembertől életbe lépett óraszámemelés árát a pedagógusok még a Fidesz-kormánytól 2001-ben megkapták. Bármekkora megtiszteltetés, hogy nem Klebelsberg Kunó fizetésrendezési intézkedéséig nyúl vissza a kormány, a polgári kormány intézkedése is bizony régen volt, és ahogy az egykori 50 százalékosnak mondott béremelést, úgy a Fidesz-kormány béremelését is már rég elinflálták az elmúlt években. A kormánypárti képviselők hivatkoznak arra is, hogy ők nem tettek egyebet, mint felfüggesztették a Fidesz-kormány óraszámemelésének végrehajtását, csakhogy a Fidesz nem a tanítási órák számát emelte, hanem az egyéni foglalkozásokat, a felzárkóztatást, a tehetséggondozást, és olyan órákat írt elő a pedagógus kötelező óraszáma adott hányadában, amelyeket a nevelés más módon nem támogatott feladataira kellett fordítani.

Hangsúlyozzuk, hogy öt éve a kormány egy szót sem ejtett az iskolai nevelés fontosságáról, nemhogy bármit is tett volna e téren, márpedig a gyerekek, az ifjúság idejük meghatározó részét töltik az iskolában, órán és napköziben, és nem nőhetnek, mint a dudva, a pedagógus szerepe meghatározó, miközben tudjuk, hogy mind súlyosabbak az iskolai magatartási problémák, amelyek nem csak az iskolai oktatás eredményességét fenyegetik. A kormánypárti képviselők érvként hozták az óraszámemelés mellett, hogy korábban, amikor alacsonyabb volt az óraszám, az sem eredményezte a pedagógiai munka javulását, amit a PISA-mérés romló eredményei jól mutatnak, és amit Hiller miniszter úr is készségesen elismert.

A kormánypártok azt felejtik el hozzátenni, hogy az elmúlt években folyamatosan változtak az oktatás feltételei, olykor egészen sokkolóan. A kormány reformdühében a közoktatási törvény évi két-három módosítását sem átallotta az elmúlt öt esztendőben, nem egy pontját a törvénynek háromszor-négyszer is módosították, olyannyira nem tudta a kormány, hogy mit akar. Az oktatásügy évek óta viharban hányódó hajóhoz hasonlít, amelyiket a kormányos pánikba esetten rángat.

Másodszor: hatalmas intézményátszervezésekre, összevonásokra, iskolamegszüntetésekre került sor, eközben szakmai feltételek megteremtése nélkül az igen eltérő helyzetű tanulók integrációját erőltették pusztán adminisztratív eszközökkel. A pedagógusok és a gyerekek egyaránt nehezen teljesítenek egy ilyen helyzetben. Nyilvánvaló, hogy az az oktatási rendszer, amelynek valamennyi elemét egyidejűleg drasztikusan átalakítják, arra teljesítményromlással reagál.

A kormány gyökeresen új nemzeti alaptantervben kodifikálta pedagógiai rögeszméjét. Ez is annak a kapkodásnak a része, amely mellett az iskolák nem tudnak nyugodtan dolgozni, mert helyette pedagógiai tevékenységük alapjainak átalakításával kell birkózniuk. Mindeközben a valódi tartalmi reform végigvitele, amely a '90-es évek közepén kiadott nagy gyakorlati bevezetését jelentette volna, és a polgári kormány alatt elindult, a tárca hozzá nem értésén és tehetetlenségén megfeneklett.

Az elmúlt években a kormány mélységesen megalázta, semmibe vette a pedagógusokat, szakmai kérdések sorában döntött a fejük felett és megkérdezésük nélkül. Minden értelmes vállalatvezető tudja, hogy megalázott, megsértett, lenézett beosztottakkal nehéz profitot termelni, csak olyanokra lehet építeni, akik azonosulni tudnak a vezetés céljaival.

Különösen igaz ez olyan foglalkozások esetén, ahol a dolgozó személyisége a siker záloga. Ha a munkavállalók tömegei nem értenek egyet a vezetés felfogásával és módszereivel, nem bennük van a hiba.

Elfogadhatatlan tehát, ha a szeptemberben bevezetett óraszámemeléssel a pedagógusokat és azon keresztül a gyerekeket kívánják büntetni ahelyett, hogy levonnák elhibázott oktatáspolitikájuk tanulságait. Olyan óraszámemeléssel tudtunk volna egyetérteni, amely átalakítja a pedagógus tevékenységének struktúráját, és nagyobb szerepet szán a nevelésnek.

Tisztelt Országgyűlés! Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az óraszámemelés a szeptemberben bevezetett formában az oktatásból való pénzkivonáson kívül semmi más célt nem szolgál, nem szolgálja a gyerekek érdekét, és nem segíti elő, hogy a pedagógusok megbecsült emberként és jobban dolgozzanak. Mindezekre tekintettel a bizottság kisebbségben maradt része támogatja a népi kezdeményezésben foglalt szándékot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy iskolaigazgató panaszát hallván írásbeli kérdést intéztem Hiller miniszter úrhoz: "Ki nyúlhat egy gyerek táskájába, ha felmerül a gyanú, hogy eltulajdonította mások holmiját?" A miniszter a jogi szabályozásra hivatkozva úgy felelt, hogy a rendőrség. Már a kedélyeket alaposan felborzoló Blaha Lujza téri késelés kapcsán is felmerült a gyanú, hogy a nevelés során valami végzetesen elromlott, ha egy gyerek ügye a rendőrségen végződik.

Tisztelt Országgyűlés! Az oktatás egyik akut kérdése az iskolai fegyelem és ezzel összefüggésben a pedagógusi tekintély megszilárdításának kérdése. Álláspontom szerint a pedagógus egyik fő feladata a szülő helyettesítése. A szülő, ha a gyermeke a boltból elemel valamit, nem fordul a rendőrséghez, hanem igyekszik becsületre nevelni. Amennyiben a pedagógus, az intézményvezető mérlegelési lehetőség nélkül köteles a rendőrséghez fordulni, ha egy gyerekre az a gyanú vetül, hogy elvette egy másik zsebpénzét, telefonját, akkor szakmai tehetetlenségét bizonyítja, ha a nevelés helyett a megalázó hatósági eljárásnak veti alá a gyermeket.

Ezzel el is vágta a további nevelés lehetőségét, hiszen megbocsáthatatlan módon kiszolgáltatta a gyereket, amit egy szülő soha nem tenne meg. A rendőrség beavatkozásával tehát a nevelés végzetesen félresiklik. Egyúttal az a jogos érzésünk támad, hogy olyan módon kap lehetőséget a nevelés kérdéseibe való beavatkozásra a rendőrség, ami már társadalmi szégyen is. Ráadásul a rendőrség cselekvőképtelen a kiskorúak esetén, nem tud bizonyítani egyebet, mint a saját tehetetlenségét, miután szankcionálásra lehetősége nincs.

Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetért-e ön azzal, hogy a pedagógusok tekintélyének védelme és megerősítése érdekében is meg kell adni az iskolának a mérlegelés lehetőségét, hogy kezdeményezzen-e rendőri intézkedést a vétő diákkal szemben? Ha egyetért, kíván-e lépéseket tenni a jogi szabályozás megváltoztatására?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Minden ember életében vannak olyan mérföldkövek, amikor meg kell állni egy kicsit, el kell gondolkodni az előző időszakról, erőt merítve a folytatáshoz. Az ilyen mérföldkövek nemcsak az egyének számára, hanem a közösségek számára is léteznek és fontosak, főleg akkor, ha a tágabb közösség, a magyar nemzet is számon tartja azokat.

A magyar energetikai szakma és közösség is eljutott most egy olyan - számára kiemelkedően fontos - pillanathoz, amikor egy kicsit megállva, visszatekintve az eddig eltelt időszak gyötrelmeire és eredményeire, értékeli az eddigi tevékenységét. Ez a pillanat most, nyugodtan mondhatjuk, ipartörténeti esemény negyedszázados évfordulója.

25 esztendővel ezelőtt a Paksi Atomerőmű 1-es blokkját hálózatra kapcsolták, megkezdve ezzel a nukleáris villamosenergia-termelést Magyarországon. Ahhoz, hogy ez akkor megtörténhessen, hosszú és fáradságos út vezetett. Az első hazai atomerőmű létesítésének gondolata 1964-ben vetődött fel az ország akkori vezetésében, amelynek folytatásaként 1966-ban a Szovjetunió és Magyarország megkötötte azt az államközi egyezményt, amely 800 megawattos kétblokkos erőmű építéséről szólt. Ez a megállapodás időközben persze többször módosult, a határidők is változtak, de 1982-re az 1-es blokk beruházása eljutott addig a pillanatig, amikor már kézzelfogható realitássá vált a villamosenergia-termelés megkezdése.

1982. december 14-én előbb a reaktort indították el a szakemberek, majd pedig december 28-án a blokkot a hazai villamoshálózatra is rákapcsolták. Megkezdődött ezzel az a sorozat, amelynek eredményeként előbb a 2-es, a 3-as, majd a 4-es blokk hálózatra kapcsolásával mind a négy blokk üzembevétele megtörtént.

Az első hálózatra kapcsolás óta eltelt időszakban a Paksi Atomerőmű termelése beállt arra a magas szintre, amit azóta is folyamatosan tartani tud. Ennek köszönhetően a kezdetek óta gyakorlatilag az ország villamosenergia-igényének közel 40 százalékát ez az erőmű biztosítja, leszámítva azt a rövid időszakot, amit az ismert, 2003-ban bekövetkezett 2-es blokki üzemzavar okozott.

A Paksi Atomerőmű létrejöttének, kiváló eredményeinek és megnyugtató biztonságának legfőbb forrása az az energetikai szakembergárda, ideértve a valamikori építőket, beruházókat, tervezőket, kutatókat, valamint az atomerőmű üzemeltetését is biztosító valamennyi operatív munkát és műszaki hátteret biztosító szakembert is, akik nélkül mindez nem valósulhatott meg. Ezzel a felszólalással az ő tevékenységük előtt is tisztelgünk.

Amennyire fontos a múlt értékeinek tisztelete, olyannyira fontos azonban a jövőre is gondolni ebben az ünnepélyes pillanatban; a jövőre, mégpedig a hazai atomenergetika jövőjére. Miért kell ezt most itt kiemelni? Amint említettem, a hazai villamosenergia-ellátás stabilitásának, az ellátásbiztonságnak egyik meghatározó eleme az atomerőmű. A nemzetgazdaság számára ezen értékek megtartásának egyik fontos záloga az atomerőmű üzemidejének 20 évvel történő meghosszabbítása. Ez a tevékenység egyébként már jó ideje folyik, megnyugtató módon valamennyi parlamenti párt támogatásával, amit a magyar parlament 2005. november 21-ei határozatával 96,6 százalékos többséggel demonstrált is.

Ugyanakkor azonban fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy az említett ellátásbiztonság biztosításának, a gázcsapdafüggőségből való kikerülés kérdésének másik fontos eleme egy új atomerőművi blokknak a megépítése. Ebben a kérdésben már most határozott lépések megkezdésére van szükség, mert különben a szakmai vélemény szerint 2020 környékén a magyar villamosenergia-ellátás nagyon súlyos helyzetbe kerülhet.

Körülnézve a világban látható, hogy az atomenergetika újra fellendülőben van, sok ország épít és még több tervez építeni új atomerőműveket. Látható, hogy egy mai blokk építése 10-12 évet vesz igénybe még akkor is, ha előre lekötött gyártói kapacitás is van az építkezés mögött. Már most is látszik, hogy ez a gyártói kapacitás a világban véges, így - idézőjelben - ki későn ébred, lemarad.

Felelősen gondolkodó emberként nem szabad veszélyeztetnünk a magyar villamosenergia-ellátás jövőjét, ezért fel kell szólítanunk a kormányzatot, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a magyar atomenergetikának ne csak múltja, hanem perspektivikus jövője is legyen.

Köszönöm a figyelmüket. (Dr. Horváth János tapsol.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet olyan dolgunk, amivel ne hazánk javát és jövőjét kellene szolgálnunk, nem kevés dologban kellene napi érdekeken felülemelkednünk. E jeles dolgaink között az energiapolitika az, amiről csak hazánk jövőjére gondolva szabad véleményt nyilvánítanunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kell törekednünk, hogy Magyarországnak a lehetőségek szerint konszenzusos energiapolitikája legyen. Ez nem halogatható ügy. Itt nem uniós közösségi kényszerről és nem is világdivatokról van szó, hanem a magyar nemzetgazdaság mai és jövendő sikeréről, a magyar polgárok megélhetéséről, életük és környezetük minőségéről. Üdvözöljük ezért a kezdeményezést a távlati energiapolitika megalkotására, még akkor is, ha az előttünk levő előterjesztés ezt azért aligha érdemli ki.

Tudjuk, hogy jeles szakemberek dolgoztak a kormány előterjesztésének megalapozásán. Aki a téma iránt érdeklődik, figyelemmel kísérhette az előkészítő munkát, és elismeréssel nyugtázhatta, hogy az rendben folyt. Ehhez a magas színvonalú előkészítéshez képest azonban csalódást okoz az előterjesztés, nem egyes téziseiben, hanem inkább alaposságában.

Az energiapolitikát készítőknek három dolgot kell - vagy kellett volna - szem előtt tartani, amelyek az energiapolitika lényegi ismérvei: rendszerben kell gondolkodni, a realitásokat ismerni s hosszabb távon megbecsülni tudni, és főleg tisztelni és érzékelni kell a helyes arányokat. Egy dolgot kategorikusan tilos az energiapolitikát készítőknek: ideológiák, horribile dictu fantazmagóriák rabjává lenni vagy hegemón érdekek kiszolgálójává válni. Bizony, az energiakérdésben - a mai magyar közbeszédben - bőven van ideologikus fantáziálásra és irreális légvárépítésre is példa. Persze, csak legyen kitől elvenni a megvalósításhoz szükséges forrásokat.

A rendszerben való gondolkodást illetően világosan kell látni, hogy a fenntartható fejlődés a cél. Ezen belül a klímavédelem a célok egyike, az energiaellátás pedig az a legfontosabb terület, ahol a megfelelő eszközökkel és módszerekkel a cél, a részcélok elérhetők. Ezért fontos számunkra az energiapolitika. Sajnálatos, hogy a közelmúltban úgy kerültek elénk stratégiák, hogy azok nem alkottak rendszert, nem látjuk azt a hierarchikus viszonyt, amibe ezek a stratégiák, politikák beleillenek, és egységes rendszert alkotnak.

Továbbmegyek: az energiapolitika maga is gyengül, devalválódik azáltal, hogy több, egyébként fontos részterület fejlesztésére "stratégia" készül. Ott, ahol mindennek stratégiája van - mint ahogy előszeretettel neveztetik minden intézkedés annak -, ott semminek sincs stratégiája, az igazi stratégia pedig leértékelődik. Ahol ennyi papír készül, amelyek egymással átfednek, egymáshoz való viszonyuk és a rendszer nem tiszta, ott mindenkinek lesz egy kedvenc papírja, minden szándéknak lesz hivatkozási alapja, csak a törvényalkotó és a társdalom szándéka sikkad el.

(A jegyzői székben Török Zsoltot Nyakó István
váltja fel.)

Pontosan látnunk kell tehát a vezérlő elveket és a célokat. Meg kell alkotni a célok elérését szolgáló legfontosabb politikákat, s programokat kell létrehozni a részterületekre. Így kell felfogni felfelé az energiapolitika viszonyát a fenntartható fejlődés és a klímavédelem stratégiájához, és így kell felfogni lefelé az energiaszektor részterületeinek programjait mint a megújuló források vagy az energiahatékonyság növelésének programját. Szívesen látnánk megvalósulni ezt a strukturált rendszert a kormány előterjesztésében, így az energiapolitikában is. El kell ismerni: látható egy ilyen törekvés, de ezt tovább kell erősíteni.

Tisztelt Ház! A realitásokat ismerni kell, és azokat hosszú távon is látni kell annak, aki energiapolitikát készít. Persze, az is realitás, ami divat a közbeszédben, meg az is, hogy mindenért - a divatokért is - a magyar fogyasztóknak kell fizetni. Az a kötelességünk, hogy felhívjuk a hatalom figyelmét arra, hogy a realitások talaján maradjon, és ne hivatkozzon arra, amiben a társadalom valós véleménye nem ismert vagy nem is létezik, mert nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy a társadalom tudja, miről is van szó.

Az energiaszektor fejlesztése, az állami preferenciák kialakítása mind valamilyen társadalmi érdekre hivatkozva történik. Vajon mi a társadalom véleménye minderről? Vajon lehet-e véleménye minderről? Tudomásul kell vennünk, hogy vannak kiváló érdekérvényesítő képességű csoportok, és van a többség, amely ma erre nem igazán képes. Az energiaellátás egyfelől üzlet, másfelől stratégiai infrastruktúra, harmadrészt az energia és a jó energiaellátás a jólét forrása vagy az energia hiányában: a nyomoré. Az energiapolitikának - a realitások talaján maradva - mindezen érdekeket figyelembe kell venni. Ilyen szándékok felfedezhetők az előttünk levő előterjesztésben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A realitásokat mégis hangsúlyoznunk kell. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar fogyasztók, adófizetők teherbíró képességét a politikai szempontból preferált energetikai technológiák támogatásánál, legyen szó a zöldtechnológiák vagy a távhőszolgáltatás támogatásáról. A támogatásokat nem iktathatjuk ki, de arra vigyázzunk, hogy ne azoktól vonjuk el a támogatások forrását, akik maguk nem lehetnek kedvezményezettek, mint a vidéken lakók zöme. Fontos dolog: nem szabad megtéveszteni a fogyasztókat. Az ország polgárainak tudni kell, mibe kerülnek azok az energetikai preferenciák, amelyeket az Országgyűlés elfogad.

A harmadik dolog az arányosság, amiről szólni kell. Úgy látszik, hogy az előterjesztést helyenként egyes, igen szűk rétegek véleménye jelentősen, s a realitásoktól, a műszaki-tudományos tényektől elszakadva torzította, s így az energiapolitika a legfontosabb ismérvnek nem tesz eleget: a kiegyensúlyozottság követelményének. Értelmetlen azon vitatkozni, hogy pontosan hány százaléknyi - 20, 22, 24 - részaránya legyen a megújuló energiaforrásoknak a villamosenergia-termelésben majd 2020-ban. Annyi legyen egyfelől, amennyit az ország, a fogyasztók, az adófizetők finanszírozni tudnak, másfelől pedig amit a technika fejlődése racionálisan lehetővé tesz. Ha erről vitatkozva nem rendelkezünk arról, hogy a villamosenergia-termelés maradék 80 százaléka ne legyen környezetszennyező, ne vezessen az ország még nagyobb kiszolgáltatottságához, akkor hiába vagyunk egyébként divatosak, hiába vagyunk eurokonformok, nem a hazánkat szolgáljuk.

Az arányosság - együtt a realitásokkal - azt jelenti, hogy az energiaellátás minden eleméről rendelkeznünk kell, azok tényleges súlya, fontossága és éppen kockázata szerint. Ezért kell korlátot szabni az importföldgáz arányát növelő szándékoknak, de a realitások talaján tudomásul kell venni, hogy a földgáz még hosszú ideig meghatározó forrás lesz. Ezért kell szigorú környezetvédelmi feltételeket szabni a lignittüzeléssel szemben is, annak tudatában is, hogy minden hazai forrás persze aranyat ér. Ezért kell megtartani - sőt fejleszteni - az atomenergia arányát a hazai villamosenergia-rendszerben, még akkor is, ha mindig lesz 20-30 ember, aki tiltakozik ez ellen az ország Háza előtt.

(14.10)

Tisztelt Ház! A nukleáris energia a jelen és a jövő energiaforrása. Ma Magyarországon birtokában vagyunk annak a tudásnak, képességnek - és ez egyre kevesebb dologról mondható el -, ami e bonyolult technológia üzemeltetéséhez szükséges. Az energiapolitikának világosan ki kell mondani - s ezzel az álláspontunkkal nem leszünk a kisebbségben az Unióban sem -, hogy a nukleáris energia felhasználását fejleszteni kell.

A kormány már most késlekedik a döntés előkészítésével, hiszen ma már nem a befektetők hiánya a fejlesztés akadálya, hanem a politikai tehetetlenség, holnap pedig a gyártási, építési kapacitások hiánya lesz a fejlesztések fő akadálya. Természetesen mindent meg kell tenni és meg kell követelni a nukleáris energia biztonságos felhasználása érdekében. Ehhez a szakértelem, az intézményrendszer adott és működik, a jogi, szabályozási következetlenségek felszámolása pedig legyen a kormány sürgős feladata.

Tisztelt Országgyűlés! Az energiapolitika hármas céljával, azaz az ország biztonságos energiaellátásának, a nemzetgazdaság versenyképességének és az energiaellátás fenntarthatóságának megvalósításával messzemenően, pártállástól függetlenül egyetértünk. Azt is meg kell érteni, hogy azoknak, akiktől az energiapolitika megvalósulása függ, azaz az energiaszektor és a gazdaság tényezőinek egyértelmű politikai üzenetet kell küldenünk, világossá téve, hogy melyek a magyar társadalom hosszú távú érdekei. Ne féljünk ezt megtenni, s attól sem, ha egyesek, akár nagy érdekcsoportok is átmenetileg neheztelni fognak emiatt.

Ezért fontos, hogy az energiapolitika téziseiben megállapodjunk, annak alapvető céljait és az energiapolitika lényegi ismérveit szem előtt tartva. Legfontosabb az ésszerű és kiegyensúlyozott forrásszerkezet kialakítása s a cselekvési tér meghatározása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az energiapolitika nem halasztható. Ahhoz, hogy az hosszú távon vezérelje az ágazat fejlődését, meg kell állapodni azokról a lényeges elemekről, amelyekről már szóltam. Megfelelő energiapolitika nélkül csak papír marad a fenntartható fejlődés és a klímavédelem stratégiája, bizonytalanná válik az élet és a környezet minősége. Döntésünk nem általában az energiaellátás hosszú távú biztonságáról, környezetünk tisztaságáról és az energia elérhetéséről szól, hanem konkrét hatással van a hosszú távú intézkedések előkészítésére is.

Ennek megértéséhez és elfogadásához kell a tisztelt Országgyűlés bölcsessége és egyetértése. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én már az előbb nyomtam kétpercest, de így szerencsém volt, hogy meghallgathattam Bencsik képviselőtársam hozzászólását is.

ELNÖK: El tetszett késni egy picit, azért.

TÓTH FERENC (Fidesz): Feltehetően igen, én voltam a bűnös, későn nyomtam. Először is az oktatással kapcsolatosan szeretnék reagálni, mert itt többször is elhangzott, hogy így az oktatás, úgy az oktatás, az energiatudatos nevelés és a többi, hogy erről nincs anyag.

Nem akarom a kormányt megvédeni, meg nem is igényli - gondolom -, meg furcsa is lenne, ha egy ellenzéki politikusnak kellene ezt tenni, de azért aquinói Szent Tamás óta tudjuk, hogy a tényekkel szemben nincsenek érvek. Azért itt le van írva, hogy a kormány gondoskodjon a Nemzeti alaptantervnek az energiatudatossággal kapcsolatos ismeretek oktatásával való kiegészítéséről, mind az általános iskolában, mind a középiskolában. Azt hiszem, ez eléggé konkrétan megfogalmazott itt. Igaz, mélységesen egyetértek azzal, amit Gruber képviselőtársam mondott, hogy ezt ki lehet egészíteni - valóban - az óvodai nevelésnél is már, kicsit szélesíteni lehet ezt a palettát. Persze érdekes lesz majd az óvónők helyzete is; nyilván nem a Műszaki Egyetemen fognak energetikát tanulni azért, hogy az óvodásokat tudják képezni.

A másik, itt sokat mondtuk a villany lekapcsolását, hogy mindenkinek az édesanyja meg az édesapja azt mondta, hogy a villanyt le kell kapcsolni. Nem is biztos, hogy mondta, hanem fogta és lekapcsolta, mert a személyes példa mindennél többet jelentett, és mi sem mertük égve hagyni a villanyt, ha láttuk, hogy azt a szüleink lekapcsolták.

A képviselőtársamnak pedig csak két rövid gondolat. Azt hiszem, talán 2006 őszén született itt a Házban egy olyan döntés, amit a patkó mindkét oldalán... (Dr. Orosz Sándor: 2005-ben.) 2005-ben, bocsánatot kérek, amikor a patkó mindkét oldala, 96,5 százalékos arányban fogadta el az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos döntésünket. Kevés olyan döntésre emlékezem az elmúlt tíz esztendő alatt, amit én megéltem, amit ilyen egyhangú döntéssel tudtunk elfogadni. És az építéssel kapcsolatban értem az aggályokat, teljesen természetesen, hiszen nemcsak önnek vannak aggályai, hanem másoknak is, akik energetikával foglalkoznak, és nem paksiak. De ha belegondolunk abba, hogy Európa fejlettebb részén, ahova majd azért mi is szeretnénk tartozni, még napjainkban is erőműveket terveznek, illetőleg építenek, akkor feltehetően nem a rossz irányt választják, hanem talán azt, ami a legolcsóbb és legtisztább.

Köszönöm szépen.

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örömmel hallgattam ezt a vitát itt a gázellátásról és a gázellátás bizonytalanságairól. Számomra ez ékesen azt bizonyítja, hogy ebben a helyzetben milyen nagy szükség van egy viszonylag stabilan és hosszabb távon működő Paksi Atomerőműre, az üzemidő-hosszabbításra és reményeim szerint a majdani új blokkok megépítésére. (Derültség.)

Köszönöm szépen.

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégek! A balliberális kormány 2002 óta több tucat programot tett le a köz asztalára: választási programokat, kormányprogramokat, száz lépéseket, cselekvési terveket, közép- és hosszú távú programokat, meg-megújuló és soha nem teljesülő ígéretek tömkelegét. Ezekben valamennyiszer kitüntetett szerepet szánt az esélyegyenlőségnek, a roma társadalom integrációjának és felemelkedésének. A nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló kormányzati beszámoló annak pontos tükre, hogy ezek az adott körben mennyire nem teljesültek. A számok magukért beszélnek.

A kormány képviselői és a kormánypárti képviselők maguk sem tagadták, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekre fordított támogatások évek óta számszerűen is vagy stagnálnak, vagy csökkentek, sokszor radiálisan, reálértéken ez mintegy 20-25 százalékos csökkenést jelent. Ez a tény önmagában is bizonyítja, hogy a kormány képtelen teljesíteni a programjaiban tett vállalásait, sőt, a már folyó programok, meglévő intézkedések eredményei is kérdésesek.

Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti kisebbségek oktatási helyzete tehát folyamatosan romlik, és külön meg kell említenünk, évek óta komoly gondot okoz a kisebbségi tankönyvek beszerzése. Társadalmi szempontból mégis kiemelt problémát a romák felzárkózása és integrációja jelent, ezért ez hangsúlyosabban jelent meg a bizottsági vitában is. Egy tapodtat sem sikerült előrelépni az óvodai férőhelyek bővítése terén, így a halmozottan hátrányos helyzetűek törvényben előírt kötelező óvodáztatása továbbra is megoldatlan maradt, bár a kormány már 2002-ben azt ígérte, férőhely hiányában egyetlen roma gyermek sem maradhat ki az óvodából.

Romlanak a cigányság iskolai oktatásával összefüggő mutatók, kezdve a tankötelezettség teljesítésével. Ez jól kimutathatóan összefügg azzal, hogy a kormány megszüntette az iskoláztatási támogatást, amelynek hatására érzékelhetően javult a cigányság oktatási részvétele. Az önök mostani terve meglehetősen vitatható, anyagilag külön jutalmazná, ha a roma gyerekek teljesítik a tankötelezettséget. A roma ösztöndíjasok csökkenő számát az előterjesztő azzal magyarázta, hogy kevesebb a jelentkező, nem tudták a rendelkezésre álló keretet kihasználni. Ha ez valóban így áll, miközben az érintett korosztályok száma nő, akkor vagy a pályázati feltételek szigorodtak valamilyen formában, vagy még nagyobb a baj, mint amit gondoltunk.

2005-2006-ban csaknem felére csökkent a középiskolai ösztöndíjasok száma, és a 2002-2003-as szint alá csúszott a felsőoktatási ösztöndíjasok száma is. Jól mutatja ez azt az érzéketlenséget, amellyel a leszakadó, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémái iránt a kormány viseltetik. Ennek fényében különösen álságos a népszavazás előtti azon érvelés, hogy a tandíj eltörlése mit sem segít a hátrányos helyzetűeken. Amikor a kormány csökkenti az ösztöndíjjal támogatottak számát, és csökken a támogatás reálértéke, sőt összege, akkor hatványozott jelentősége van annak, hogy ne terhelje ezeket a fiatalokat és családjukat még a tandíj is.

Tisztelt Ház! Nagy reményeket fűztünk az uniós támogatásokhoz. Érdemleges kormányzati, szakmai koncepció és kellő szakmai eredmény nélkül, a jelek szerint sokszor nem is szükséges szakmai-pénzügyi kontroll mellett folynak el a milliárdok a romaintegrációra. Ezek a programok nem egy esetben úgy fognak lefutni, hogy a folytatásuk megoldatlan; gondoljunk csak a tanodaprogramra. A roma kisebbség esetében azonban nemcsak a támogatás mértéke, hanem a tartalma is figyelmet érdemel. Az elmúlt hat évben nem készült egyetlen működőképes program, egyetlen hatékony program sem a cigány gyerekek sikeres integrálására, oktatására.

Érzékelhetően súlyosbodnak az iskolai magatartási, tanulási gondok, a pedagógusok nem érezhetik maguk mögött tevékenységük erélyes társadalmi támogatását. A problémák halmozódása egy ponton túl nehezen visszafordítható folyamatokat indít el, és széles körben előrevetíti az oktatás kudarcát. Ez beláthatatlan következménnyel jár később a szakképzés megszerzésében, a foglalkoztatásban, az öngondoskodásra való képesség terén.

Ezért, tisztelt Országgyűlés, az oktatási és tudományos bizottságban a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt a jelentést általános vitára nem tartotta alkalmasnak. Köszönöm a figyelmüket.

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a kormány energiapolitikai előterjesztése a Ház javaslatainak köszönhetően kezd energiapolitikává válni. Örülhetünk annak is, hogy a kormánypárti képviselőtársaink határozottan véleményt nyilvánítottak az előterjesztésről, s módosító indítványaikkal lényegében helyre tették a határozati javaslatot, eközben nemcsak az energiapolitika tartalmi meghatározását javították, de az Országgyűlés egyetértésének elnyerése érdekében is értékelhető lépéseket tettek.

Tisztelt Ház! Elfogadva az energiapolitika téziseit, igen sok dolog marad, ami a végrehajtás során az Országgyűlés erős politikai kontrollját igényli, magyarán, nem dobhatjuk a gyeplőt a lovak közé. Erre mindenekelőtt azért van szükség, mert az energiapolitika tézisszerű meghatározása elégtelen lehet ahhoz, hogy a végrehajtás konkrét módja társadalmi, nemzeti szempontból optimális legyen, bár képviselőtársaim elsőként megtett javaslatai épp a társadalmi preferenciák szerinti optimumra vonatkoznak.

Tudjuk, az igényes szakmai előkészítés ellenére hiányolnunk kellett az előterjesztés mögül a szakmai megalapozó dokumentumot, ami a tézisek értelmezésében mértékadó lehetett volna. Ezért joggal tarthatunk attól, hogy a tézisek értelmezése a végrehajtás során torzul, a domináns érdekek s nem mindig s nem feltétlenül a magyar nemzetgazdaság érdekeinek hatására. Ilyen torzulással szembesülhetünk éppen az energiapolitika meghatározása közben, látva azt, hogy a kormány egy gazdaságfilozófia átgondolatlan alkalmazásával eszköztelenné teszi önmagát, az államot, hogy megvalósítson bármilyen energiapolitikát, sőt még az érdemi befolyásolás, a közjó megjelenítésének lehetősége is kétségessé válik a villamosenergia-szektor egészében.

Nem üres kijelentés-e ekkor, hogy az energiapolitikának az Európai Unió egységes belső energiapiacába történő integrálódásán keresztül kell hozzájárulnia Magyarország gazdasági versenyképességének növeléséhez? Nem kétséges-e ekkor, hogy mi lesz az energiapolitika vonatkozásában az, amit a magyar külpolitika és diplomácia prioritásrendszerébe kell illeszteni?

(12.40)

Ha érdemi irányváltás nem történik, az egész energiaszektorban nem lesz más eszköz a közérdek érvényesítésére, mint az, hogy az adóforintokból üdvözítő vagy üdvözítőnek tűnő projekteket, fejlesztéseket támogasson a mindenkori kormány. Ennek apropóján két dolgot is szóvá kell tenni. Vajon ki és hogyan dönti el, milyen kritériumok alapján, hogy mi az üdvözítő, mit és hogyan kell és lehet támogatni?

Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintsük a határozati javaslatokat immáron abban az olvasatban, ahogy a kormánypárti képviselők is javasolták. Messzemenően egyetérthetünk azzal, hogy az energiapolitika célja egy, a források és a technológiák szempontjából kiegyensúlyozott rendszer kialakítása, amely diverz és ezáltal biztonságos, kiszámítható, sőt összhangban van a nemzeti éghajlat-változási stratégiával, és a lehetőségekhez képest a legjobban igazodik a fenntartható fejlődés követelményeihez.

Azt azonban nehéz elfogadni, hogy ne legyen egyértelmű tiltás az olyan törekvésekkel szemben, amelyek a primer energiaforrások és technológiák olyan irányú fejlesztését célozzák meg, ami egyfelől növeli az üvegházhatású gázok emisszióját - még ha jóval kisebb mértékben is természetesen, mint korábban -, másfelől pedig növeli a nemzetgazdaság egyoldalú importfüggőségét és kiszolgáltatottságát.

Bármennyire is tagadjuk, a piac a maga mechanizmusa és determinációja szerint működik, és a legfőbb mozgatója a nyereség. Ez helyénvaló is, ha más egyéb mechanizmusok léteznek a közérdek, a közjó érvényesítésére, de kérdezem, hogy egyáltalán léteznek-e?

Csak egy példát vegyünk: az atomenergiáról szóló törvény szerint új nukleáris létesítmény létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes elvi hozzájárulása szükséges. Erre gondoltak igen helyesen kormánypárti képviselőtársaim akkor, amikor azt javasolták, hogy a kormány kezdje meg az új atomerőművi kapacitásokra vonatkozó döntés-előkészítő munkát, és a szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást követően a beruházás szükségességére, feltételeire, az erőmű típusára és telepítésére vonatkozó javaslatait kellő időben terjessze az Országgyűlés elé. Hiszen elég nyilvánvaló, hogy a villamosenergia-igények és a források egyensúlya nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is megbomlik a 2020 körüli évekre, s már ma időszerű a kapacitásfejlesztési preferenciákról gondolkodni, még ha igen szűkös lehetőségei is lesznek az államnak a fejlődést befolyásolni.

Tudjuk, az Országgyűlés politikai egyetértése után egy atomerőművi projekt újabb, immáron nem elvi, hanem konkrét műszaki-gazdasági megalapozást kap, rigorózus környezetvédelmi és nukleáris biztonsági engedélyezés alá esik, ami nem kevesebb, mint 5-7 év munkáját igényli. Ezalatt szinte folyamatosan a jogszabályok által biztosított keretek között és spontán módon is folyik a társadalmi vita, ahol a közérdek megnyilvánulhat és érvényre is juthat. Ezután kerülhet sor arra, hogy egy atomerőmű-létesítés elkezdődjön, és egy ilyen előkészítés után kaphatja meg a nukleáris energia azt a szerepet az ország villamosenergia-ellátásában, ami megilleti. Nem volt ez másképp, nem történt ez kevésbé alaposan a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítása esetén sem.

Mivel az időm lejárt, elnök úr, így majd a második részben folytatnám. Köszönöm szépen.

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az előbb ott hagytam abba, hogy milyen iszonyatos munkát kellett elvégezni ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen az atomerőművi üzemidő hosszabbítása; és akkor folytatva a gondolatot, ezek után jogos a kérdés, vajon a többi nagyberuházás, fejlesztés kérdésében miért nem kötelező ilyen gondosan eljárni. A nukleáris energia alkalmazásának veszélyeit mindenki ismerni véli. Miért vagyunk sokkal elnézőbbek, ha - és utalnék a tisztelt Ház által éppen elfogadott nemzeti éghajlat-változási stratégiára - a szén-dioxid-kibocsátást növelő nagyberuházásokról van szó, ami ezentúl még az egyoldalú földgázimport-függőséget is növeli? Miért hisszük ebben az esetben azt, hogy a piac és a szabályozás majd itt biztosítja a társadalmi érdek hosszú távú érvényesülését?

Úgy látszik, a dolgok szelektíven működnek, s bár félünk az atomerőművek potenciális veszélyeitől, nem tudatosult és nem tudatosítjuk eléggé a többi veszélyt is. A dolgokat igen körültekintően és minden hatására, potenciálisra és ténylegesre kiterjedően kell megvizsgálni, mielőtt egyik vagy másik technológia vagy műszaki megoldás támogatásáról döntenénk. Egyetértve a környezetkímélő energetikai technológiák támogatásával, nem mulaszthatjuk el a teljes körű hatásvizsgálatot akkor sem, ha a zöldnek, a környezetkímélőnek minősített technológiákról, projektekről van szó. Fatális hiba az, ha az adóforintokból támogatott energetikai célú növénytermelés esetleg élelmiszer-dráguláshoz vezet. Fatális hiba az, ha hungarikumokról döntünk, és elfelejtjük, pálinka addig lesz, míg lesz magyar gyümölcs, szőlő és hasonlóképpen tokaji aszú vagy szekszárdi kadarka.

Nem szabad a gazdálkodókat, a vidéki embereket félrevezetni. A biomassza-termelést, a biomassza-energetikával együtt az állam akkor és addig tudja finanszírozni, amíg van honnan elvenni a pénzt, különben csak az a technológia lesz életképes, amely gazdaságos, üzletileg önfenntartó. Nem szabad a környezetet, a természetet féltő polgártársainkat sem félrevezetni. A valójában hatékony, gazdaságilag életképes biomassza-termelés nem valósítható meg másképpen, csak intenzív monokultúrás gazdálkodással, tehát növényvédő szerekkel, műtrágyával, sőt az előbb volt róla szó, génkezelt fajtákkal, ahogy ez a bioüzemanyag termelésénél eleve így van.

Az ilyen mezőgazdaság nem lehet alternatívája a magyar búza-, kukorica-, szőlő- és gyümölcstermelésnek, s csak bizonyos területeken és feltételek mellett tartható fenn, hacsak nem valakik üzleti lehetőségeit akarjuk javítani a hazai termelés leépítésével. Ezen a területen sajnálatos módon azt kellene megtanulnunk az élen járó külföldi példákból, amelyeket annak idején minden magyar családi gazdaságban tudtak. Mindent hasznosítani kell, mezőgazdasági hulladékot, mellékterméket ott és úgy, ahogy keletkeznek, és a gyenge termőterületekre akácerdőt vagy a mai szóhasználattal energiaerdőt kell telepíteni. Az ilyen "mikroenergetika" mérlege pozitív, ezt kell támogatni, míg a száz kilométerekről szállított szalmatüzelésű erőműé negatív. Ha eltekintenénk az állami pénzektől, az üzleti mérlege is az lenne.

Nem lehet hiteles az a környezeti hatástanulmány és megvalósíthatósági tanulmány, amely figyelmen kívül hagyja a hatások és hatásviselők jelentős részét, és a divatoknak meg a beígért állami vagy a remélt uniós támogatást környezetvédelmi érvként akarja elfogadtatni.

Tisztelt Ház! Az energiapolitika éppúgy, mint a minap elfogadott nemzeti éghajlatvédelmi stratégia csak akkor valósítható meg, ha gondoskodunk arról, hogy az embereket ne tekintsék, kezelhessék csupán fogyasztói tömegként, hanem képzett, környezettudatos, érdekeiket képviselni, védeni tudó polgárokként viselkedhessenek. Ehhez becsületes tájékoztatás és oktatás kell, a célok megvalósításához pedig magas színvonalú szakképzés. Szűkebb pátriámban, ahol az atomerőművet annak idején kéretlenül és az emberek felkészítése nélkül telepítették, megélhettük, milyen lassan és mennyi munkával lehet az embereket egy újdonság, egy high-tech technológia elfogadására felkészíteni, milyen értéke, hatása van a nyílt tájékoztatásnak, a transzparenciának, a részvételnek. Ezt az átláthatóságot és részvételt kell biztosítani az energiapolitika megvalósítása során. Az embereknek joguk van tudni, mit és miért, illetve kit támogatnak a pénzükből az energiapolitikára hivatkozva. Nem hivatkozhat senki sem arra, hogy az emberek még azzal sem törődnek, mi van a villanyszámlájukra írva. Ez nem az emberek hibája, hanem azoké, akiknek a naiv fogyasztóra van szükségük. Ez ellen hasson a becsületes tájékoztatás és a felvilágosítás.

Azt is láttuk, milyen fontos volt, hogy az ország szak- és felsőoktatása megfelelő szakembereket tudott biztosítani az atomerőmű létesítéséhez és üzemeltetéséhez. Ha nem akarunk technológiák passzív befogadóivá válni, s ha nem csupán telephelyet akarunk adni beruházási projekteknek, akkor az energetikai szakképzést, a kutatás-fejlesztést támogatnunk kell. Ne minősíthesse senki a Ganz, a Láng képviselte ipar, a műegyetemi energiaoktatás és a magyar energetikai kutatás-fejlesztés egykori színvonalát ma már időszerűtlennek, elérhetetlennek, utópiának. Az atomerőmű példájából tudjuk: a társadalom, a környező közösségek bizalmát mindenekelőtt a szakemberekben érdemelte ki. A magyar emberek tisztelik a tudást, a szakértelmet, s gyanakodnak, ha valaki megdolgozni kívánja őket, nevezzük bár a meggyőzést kommunikációnak vagy marketingnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt térnék vissza arra, hogy mi az Országgyűlés szerepe, de megint kimentem az időből, ezért ezt majd két percben el kívánom mondani.

Köszönöm szépen.

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy-két gondolatot csak a magam részéről zárásként, az Országgyűlés szerepe az energetikában, az energiapolitikában címszó alatt. Magyarországnak akkor lesz jó ez az energiapolitika a már világosan kirajzolódó feltételek között, ha az Országgyűlés kötelező jelleggel, rendszeresen és alaposan, szakmapolitikai és politikai szempontból kontrollálja az energiapolitika végrehajtását, különös tekintettel az energiapolitika olyan aspektusaira, amit a piac sosem fog érdemben kezelni. Ilyenek: a társadalom hosszú távú érdekeinek megvalósítása, az eszközök, a módszerek, a beruházások megválasztása során a hatások mindenre kiterjedő, komplex értékelése, a közjó, a közérdek szerinti optimumra való törekvés, az oktatás, a képzés és a becsületes, a nem manipulatív tájékoztatás, valamint a nemzeti érdekek érvényesítése a külkapcsolatainkban az energiapolitika területén. Ezekkel a feltételekkel mindenképpen támogatni lehet az energiapolitikát, az energiapolitikai téziseket úgy, ahogy azt a tisztelt Ház módosította.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(13.20)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A XX. század hajnalától olyan korban él az emberiség, amelyben egy-egy műszaki, tudományos terület eredményeit, a társadalom életét, a történéseket és talán a történelem alakulását is befolyásolni képes. Ilyen volt és ma is ilyen a nukleáris energia alkalmazása, ilyen az informatika, a géntechnológia és néhány más tudományos és műszaki terület. Még ma is, az aktuálpolitikai gondok közepette jogos a kérdés, lehet-e számunkra fontosabb politikai téma, mint megvitatni a jövőnket meghatározó műszaki, tudományos és ipari területek helyzetét, megvitatni, miként él s minként éljen az ország azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a műszaki, tudományos fejlődés kínál, és megvizsgálni, hogy a high-tech alkalmazása egyértelműen a társadalom javát szolgálja-e, az ipar kellő körültekintéssel, gondossággal végzi-e a dolgát, s az intézményrendszer megfelelően ellenőrzi-e azt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy a sok egyéb gond mellett fel sem tűnt, milyen sorozatot abszolváltunk az elmúlt hetekben ezeken a területeken. Meghallgattuk és elfogadtuk a Magyar Tudományos Akadémia beszámolóját. Elfogadtuk a Nemzeti Éghajlat-változási Stratégiát. Dolgozunk azon, hogy a középtávú energiapolitika téziseit meghatározzuk, és most tárgyaljuk az atomenergia alkalmazásának biztonságáról szóló jelentést. Uránia, a tudomány múzsája nem hallgat; mintha fittyet hányna a mindennapjaink méltatlan belháborúira. Az említett dolgok egymással szorosan összefüggenek, és együttesen jelentős mértékben meghatározzák hazánk jövőjét.

A nukleáris energia felhasználása, a nukleáris villamosenergia-termelés emissziómentes, olcsó és környezetkímélő technológia. Ezért hazánkban a nukleáris energia felhasználása reális megoldást jelent a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítására, a klímavédelmi célok elérésére. Olyan területről van szó tehát, amely nélkül hosszú távon nem képzelhető el a fejlődés fenntarthatósága, az energiaellátás zavartalansága, amit már egyre több országban felismertek.

E tevékenység áldásos volta ellenére, a potenciális kockázatokra tekintettel csak nagy gondossággal, körültekintően folytatható. Ebben az összefüggésben kell értékelni a nukleáris energia alkalmazásának biztonságáról szóló jelentést, hiszen a biztonság a nukleáris energia alkalmazásának megkerülhetetlen feltétele. Ezt a jelentést a Paks és környéke választókerület képviselőjeként s mint az erőmű szomszédságában élő polgár rendkívül fontosnak tartom. Véleményem a gonddal együtt élő véleménye, mert együtt örülhetek és aggódhatok mindazokkal, akiken az atomerőmű biztonsága múlik, és azokkal is, akiket ez a leginkább érint. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy ebben az országban valahogy mindenki érintett, s legkevésbé potenciális veszély által, hanem nap mint nap, amikor felkapcsolja a villanyt. Elsőrendű közösségi kérdésről van tehát most szó.

Nincs szükség arra, hogy leltárszerűen, pontról pontra elemezzük a jelentésben foglaltakat. A jelentés a nukleáris energetikai iparág és a nukleáris technikai területen működő több intézmény bonyolult tevékenységét mutatja be részletesen és tárgyilagosan. Mindenekelőtt a Paksi Atomerőmű biztonságát kell kiemelni, de fontos minden létesítménynek a biztonsága: a budapesti kutatóreaktoré, az oktatóreaktoré, a kiégett kazetták átmeneti tárolójáé egyaránt.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A jelentés teljességét nem vitatva a nukleáris energia alkalmazásának, biztonságának néhány fontos aspektusára felhívnám tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Tudjuk, hogy hazánkban a nukleáris energia alkalmazása 2005-2006-ban a törvényeknek megfelelően és hála istennek eseménymentesen történt, és ma is így történik.

(11.00)

Ez nem jelenti azt, hogy most gyorsan el kell felednünk. Nálunk is bekövetkezhetett olyan súlyos esemény, amely minden érintettnek, a környezetnek, az egész társadalomnak tanulságul szolgált. A Paksi Atomerőműben a közelmúltban megtörtént a 2003. évi súlyos üzemzavar következményeinek elhárítása, a normális üzemi körülményeknek a helyreállítása. Ez a siker sem teszi meg nem történtté a megtörténteket, s a tanulságokat nem szabad feledni. Ezzel együtt örülhetünk a helyreállítás sikerének, és el kell ismerni annak értékét. A tanulságok kapcsán újból hangsúlyoznunk kell, a biztonságot csak a megfelelő törvényi keretek között végzett, magas színvonalú szakmai munka garantálja. S ezen a ponton már nehéz elvonatkoztatni az aktuálpolitikai összefüggésektől, hiszen a kiszámíthatatlan változások korát éljük ma Magyarországon.

A nukleáris energia, a nukleáris technika nem lehet tárgya pillanatnyi érdekeknek, hirtelen támadt ötleteknek, kiválónak tartott, de a gyakorlatban nem minősített tudású, tapasztalattal nem rendelkező személyeknek. A nukleáris energia alkalmazása megköveteli a tudásra, szakértelemre épülő kiszámíthatóságot, stabilitást. Ez természetesen nem jelent változatlanságot sem a törvényi szabályozásban, sem a gyakorlatban, sem a szervezeti keretekben, sem a végrehajtók személyében, de mindenképp jelenti a megfontoltságot, a szisztematikus építkezést, a folyamatosságot minden területen. Ezt kell szem előtt tartani a kormánynak, amikor a villamosenergia-iparág átalakítása módosítja, meghatározza a kereteket, a feltételeket, a szervezetet és a személyeket, amelyektől együttesen elvárható, hogy a Paksi Atomerőmű biztonságosan üzemeljen.

Tisztelt Képviselőtársaim! A biztonság csak kisebb részben műszaki, tudományos, technikai kérdés. Minden eddigi tapasztalat azt mutatja, a biztonság letéteményese az ember, a biztonsági kultúra pedig nem más és nem lehet más, mint az erkölcs, a mások iránt érzett felelősség, párosulva a szakmai kultúrával. Addig, amíg a nukleáris energia alkalmazói - legyen szó ipari sugárforrásokról vagy az atomerőműről - megfelelnek ennek a feltételnek, nyugodtak lehetünk. Joggal aggódhatunk viszont, ha bárki is feljogosítva érezheti magát ebben az országban, hogy a felelős szakembereket felülbírálja, befolyásolhatja őket a biztonságot érintő dolgaikban. Ezt bátran állíthatom, hiszen több mint két évtizede követhetem az eseményeket Pakson és az egész nukleáris iparágban, és ismerem a szereplőket is.

Ha a társadalom érdekeit tekintve létfontosságú a nukleáris energia alkalmazása, s a nukleáris biztonság meghatározója a magasan kvalifikált, felelősséggel bíró szakember, akkor mindennek az alapja a megfelelő oktatás. A nukleáris energia alkalmazása terén olyan szakmakultúra létezik hazánkban, amely ellentétben számos területtel, az elmúlt évek során nem sorvadt, nem gyengült, hanem megerősödött, és komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Ebben az üzemeltetők és az ipari, hatósági, kutatói intézményrendszer szakemberei egyaránt kivették a részüket. Ezt a kutatói, oktatói kapacitást és az egész felsőfokú szakoktatást fenntartani és fejleszteni kötelessége a mindenkori kormányoknak. Ez nem csak és nem elsősorban iparági feladat, és nem függhet pillanatnyi konjunkturális szempontoktól. Hosszú távon szükség van erre a szaktudásra, kutató-fejlesztő és műszaki kapacitásra. Ebből a szempontból fontos például, hogy a műegyetemi oktatóreaktor megfelelő technikai színvonalon működhessen, hiszen magas szintű oktatás nélkül nehezen képzelhető el, hogy az ország képes lesz alkotó módon hozzájárulni a klímavédelemhez, az energiapolitika megvalósításához.

Tisztelt Ház! A biztonság humán feltételeire különös figyelmet kell fordítania az Országgyűlésnek, s ugyanilyen fontos a nukleáris biztonság szabályozása is. A hatályos nukleáris biztonsági szabályozás alapvetően korszerű és összhangban van a nemzetközi elvárásokkal. Ez a szabályozás megfelel a pillanatnyi helyzetnek, amit alapvetően az jellemez, hogy a létesítmények legtöbbje már jó ideje működik. Ám a jelen helyzetben is helye van bizonyos korszerűsítésnek, sőt a jövőt tekintve bizonyosan határozottabb továbblépésre is szükség lesz.

A nukleáris biztonság szabályozása a tudomány fejlődésével és az üzemeltetési tapasztalatok gyarapodásával, de különösen a társadalmi érdekek védelmének szigorodásával rendszeres módosítás, korszerűsítés tárgya. Ez látszik a jelentésből is, hiszen a közelmúltban, 2005-ben megújították a nukleáris biztonsági szabályzatokat, s most folyik azok soros korszerűsítése. Sajnálatos, hogy az atomenergia alkalmazásának nem minden aspektusát szabályozza ilyen részletesen a kormány, illetve a felelős tárcák és a hatóságok.

A tisztelt Ház különös figyelmét igényli az 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról. A törvényből rendkívüli körültekintés és óvatosság olvasható ki, amelyben tetten érhetők a már a törvény kibocsátásakor is túlhaladott ismeretek és technológiai fejlettségi színvonal, s a lakossági félelmek. Az elmúlt két évtized alatt a nukleáris energia alkalmazása terén jelentős fejlődés történt, amit az atomtörvény szintjén is figyelembe kellene venni, ugyanakkor ez már jó ideje várat magára.

A követelmények fejlődését következetesen érvényesíteni kell, nemcsak az atomtörvényben és a hozzá kapcsolódó alacsonyabb szintű szabályozásban, hanem minden olyan törvényben és rendeletben, amely a nukleáris energia alkalmazását érinti, a környezetvédelmi, vízgazdálkodási, építési törvényekben, s a hozzájuk kapcsolódó rendeletekben. Az egyes törvények és kapcsolódó rendeleteik szerinti eljárások külön-külön definiáltak, de az egyes eljárások közötti kapcsolat nehezen értelmezhető. Ezért a különböző törvények alapján végzett hatósági munka összhangját javítani célszerű, megszüntetve a felesleges párhuzamosságokat, s a szakhatóságok részvételét az eljárásokban pontosan meg kell határozni. Mindezt a jelenlegi helyzet és a tendenciák összefüggésében kell értelmezni, mert még ennek is van aktuálpolitikai vonatkozása.

A nukleáris energia alkalmazásának szabályozása és hatósági felügyelete hazánkban megosztott számos tárca, hatóság, intézmény között. Ennek számos előnye van, de vannak kétségkívül hátrányai is, amelyek kritikussá válhatnak, főleg ha az a törekvés, hogy az állam, az intézményrendszer egyre karcsúbb legyen.

A nukleáris biztonsággal összefüggő hatósági munka, ahogy az a jelentésből is kitűnik, rendkívül tudásigényes. Ezt a szakmai kompetenciát egy osztott rendszerben igen nehéz és igen drága fenntartani. Az osztott hatósági rendszer harmóniája a jelenlegi tapasztalatok szerint messze nem teljes. Az autarkiára való törekvés nyilvánul meg a törvények alkalmazóiban és rendeleteikben. Nem tartható egy, a jelenleginél összetettebb engedélyezési eljárásban, hogy például a környezetvédelmi törvény alkalmazása során a nukleáris biztonság kérdését úgy vizsgálják, mintha azt az atomtörvény alkalmazásakor nem is tették volna meg. Ha a jövőben a jelenleginél súlyosabb hatósági engedélyezési feladatok lehetnek, akkor joggal lehet tartani attól, hogy a sok bába közt elvész a gyerek.

Megfontolásra ajánlhatjuk tehát a nukleáris energia alkalmazása terén egy koncentrált hatósági rendszer kialakításának átgondolását. Mindezekkel nem szeretném negatívan minősíteni a hatóságok jelenlegi munkáját. Ahogy a jelentésből is kitűnik, ez színvonalas, az ágazati ellenőrző rendszerek működése megfelelő, a hatóságok, szakhatóságok magatartása együttműködő.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nukleáris biztonság nemcsak a szabályozás, az engedélyezés, az ellenőrzés és a hatósági értékelés függvénye, hanem az engedélyesek szakszerű, jogkövető magatartásáé, ami a hatósági kontroll mellett fejlett társadalmi ellenőrzés tárgyát képezi. A jogkövető magatartásnak és a hatóságok, illetve az engedélyesek szakmai alapokon történő együttműködésének köszönhető, hogy a nukleáris energia alkalmazása az elmúlt időszakban eseménytelen, s minden mérhető paraméter, objektív értékelés tekintetében semleges hatású volt hazánkban.

A Paksi Atomerőmű üzemét tekintve ezt nemcsak az üzemidő, a hatósági, hanem a közösségi ellenőrző rendszerek adatai is igazolják, és még az osztrák zöldeké is. Megjegyzem itt csak csendben, jól jönne az ilyen buzgalom az osztrák szomszédunk részéről akkor, amikor a Rába habzik. A tájékoztatás, a transzparencia, a részvétel rendkívül fontos garanciája annak, hogy a nukleáris energia alkalmazása során a biztonság elsődleges maradjon minden más szemponthoz képest. A nukleáris energia biztonságosabbá vált, ezt az emberek belátják. Ezt mutatja az atomerőmű kimagasló társadalmi támogatása, az üzemidő-hosszabbítás környezetvédelmi engedélyezése, ami a társadalom, az érintettek, sőt a szomszédos államok képviselőinek részvételével történt. El kell ismerni, az engedélyesek mindent elkövettek a társadalmi kontroll és a közösségekkel való együttműködés érdekében. Az óvatosság jogos, de a félelem gerjesztése épp a reális értékelést zavarja. Sajnos vannak személyek és szervezetek, akik érdekeltek és nagy szerepet játszanak az oktalan félelem artikulálásában.

A jelentés szól a nukleáris energia alkalmazásának jövőjéről is. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a beszámolási időszakban folyt a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbításának előkészítése, s azt is tudjuk, hogy a közelmúltban sikeresen végrehajtották a soros időszakos biztonsági felülvizsgálatot is.

(11.10)

Az Országgyűlés elvi hozzájárulásával jelentősen előrehaladt a bátaapáti nemzeti radioaktívhulladék-tároló létesítésének előkészítése, folyt a paksi kiégett kazetták átmeneti tárolójának bővítése, és a nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésének előkészítése. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló kutatási program végrehajtása a költségvetés problémái miatt a tervezetthez képest lelassult.

A jövőt tekintve nem szabad megkerülni a politikai, társadalmi szempontból leginkább kritikus kérdést, a tulajdon kérdését. Csak nagyon röviden: látva a mai Magyarországon a magántőke viselkedését, képviseljen az akár magas színvonalat is a saját hazájában, nincs ma más garancia arra, hogy az atomerőmű a társadalom érdekei szerint biztonságosan üzemeljen, mint a teljes állami tulajdonosi kontroll a társadalom, a közjó érdekében, és ekkor vállalható a nukleáris biztonságért az országra háruló felelősség.

Tisztelt Ház! Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés egyértelműen egy tudásigényes, nagy felelősséget követelő, eredményes tevékenységről szól, de mégsem olcsó sikertörténet. Olyan területről szól, amelyben az állam, a jogalkotó, az intézményrendszer, a műszaki tudományos intézetek és a teljes iparág elismerésre méltóan teljesített.

Az Országgyűlés abban a kitüntetett helyzetben van, hogy rendszeresen ellenőrizheti ezt a tevékenységet. A Ház eme fontos szerepét, a Ház állásfoglalásának meghatározó voltát hangsúlyozva (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) javaslom a jelentés elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön miniszterének elődje - okulva előző működése kudarcaiból - 2002-ben arra gondolt, hogy ezúttal másképp dolgozik: ha nem is jobban, de gyorsabban. Gyorsan minden intézkedést meghoz, mindent bevezet, és akkor az már visszafordíthatatlanná válik.

Ezért aztán az oktatás szereplőivel való egyeztetés és előkészület nélkül, hatalmas reformdühvel vágott a terveibe. Elkezdte erőltetni a speciális iskolákba járók és a roma kisgyerekek iskolai integrációját. Hamar kiderült, az integrációhoz épp csak a lényeg hiányzik: a szükséges program és a felkészített pedagógus. A sajátos nevelési igényű gyerekek miatti panasztól volt hangos a média; a szülők, a pedagógusok jogosan féltették a gyerekek fejlesztésének sikerét az erőszakolt integrációtól. Pénz az volt temérdek, a Fidesz fel is hívta a figyelmet arra, hogy program nélkül csak ablakon szórják ki azt - mindhiába.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nem oly rég vizsgálta, miként zajlik az integráció. Az eredmény megdöbbentő. Vannak olyan intézmények, ahol ez nem több, mint pénzszerzési mód. A pedagógusok egy része arra a kérdésre, hogy mit jelent az integráció, nem is tudott felelni, többségük maga sem volt az integrációnak elkötelezett. Sőt a kutatók jártak olyan intézményben is, ahol integráció címén szegregációt találtak. Olyannyira kiérleletlen az integrációs próbálkozás, hogy a kormány tíz településen félmilliárd forintot szeretett volna szétosztani az integráció elindítására az iskolák között, és mindössze kettő értékelhető pályázat érkezett be.

(16.20)

Tisztelt Államtitkár Úr! Eddig hány millió forintot fektetett a kormány az integrált oktatásba? A másik kérdésem: immár öt éve folyik az állítólagos integráció valódi program nélkül. Meddig játszik a kormány felelőtlenül a gyerekek sorsával?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszterek jönnek, miniszterek mennek a szociális és munkaügyi tárca élén, s ha két évet eltöltenek a bársonyszékben, már csodaszámba megy. Ez nyomja rá a bélyegét a tárca működésére és a kapkodó, toldozgató-foldozgató jogalkotási munkára. Nem oly rég vezették be a gyakornoki rendszert, máris módosítanák a szabályozást. Egyes kérdések szabályozását bevallottan megpróbálták megoldani a rendeletekben, majd kiderült - amit egyébként a jogászoknak tudniuk kellett volna -, hogy azok olyan garanciális munkaügyi szabályok, amelyeket törvényben kell rendezni. Így most azok is itt fekszenek előttünk.

A kisebbségi kormányzással láthatóan semmi sem változott. Ugyanaz az arrogáns, senkivel nem egyeztető, a józan észre nem hallgató törvénykezés folyik, mint annak előtte volt. Az előttünk fekvő jogszabály formailag a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítása, a valóságban azonban még majd' egy tucat törvényt módosít. Köztük van a közoktatási törvény módosítása is, amelynek párhuzamosan egy másik módosítását is benyújtotta a kormány. Többek között azért nyúl hozzá most ennyi jogszabályhoz a javaslat, mert minden mást is módosít benne, ami a kormánynak eszébe jut; a munka törvénykönyvét többek között azért, hogy bizonyos balesetvédelmi előírásokat módosítson. A törvényjavaslat egyúttal elejét venné néhány 2007-es szabályozás hatálybalépésének. Ilyen kormányzati munka mellett ezen sem lehet persze csodálkozni.

Nem kérdéses, hogy a jogbiztonságot hogyan érinti ez a kapkodás. 2002 óta 22 alkalommal változott a hatályos törvény szövege. Csoda volna, ha azon a munkáltatók és a munkavállalók még eligazodnának. A kapkodó jogalkotással a kormány a munkavállalók tömegeinek jogviszonyát érintően játszadozik. A kormány képviselője az oktatási és tudományos bizottság ülésén nem tudott választ adni arra a kérdésre: kinek és mibe fog kerülni az illetményrendszer átalakítása. Azt felelte, az majd a 2009-es költségvetés során dől el. Ebből arra következtetünk - talán joggal -, hogy a kormány vagy jobbnak látja titkolni, vagy úgy vágott bele egy pénzügyi kihatásokkal járó módosításba, hogy annak hatásáról sejtelme sincs.

Hiller István tájékoztatásából tudjuk, hogy mintegy 360 milliárdot akarnak az elkövetkezendő években uniós forrásokból bérjellegű kiadásokra fordítani az oktatási ágazatban. Ez arra utal, hogy a kormány nem retten vissza attól sem, hogy az infrastrukturális fejlesztésekre szánt pénzekből megvásárolja a közalkalmazottak szavazatát. Ez azt jelenti, hogy ha kiapadnak az uniós források, a következő kormány kénytelen lesz ezt a hatalmas összeget beépíteni a költségvetésbe, amibe belerokkan az ország, vagy véget vet a Gyurcsány-kormánytól örökölt, a jövőt felélő politikának, amit a kormány pótlékokban, juttatásokban szétosztogatott, azt elveszi az emberektől, és emberek kerülnek utcára újfent, mert nem tehet mást. Különben még mélyebbre süllyed az adósságban és a szegénységben az ország.

Tisztelt Országgyűlés! Arra is számítanunk kell, hogy ahogy eddig is, úgy ezután is, nyilván szabad demokrata segédlettel számos támogatást, juttatást, béremelést a kormány törvénybe iktat, mint a pedagógusjárandóságot és azt a már így is végletekig kiszipolyozott, eladósodott önkormányzatokkal fizetteti ki. Elmondhatjuk tehát, hogy a kormány részben maga is a sötétben tapogatódzik, és nem tudja, mit csinál, ahogy sok jelből ez kiolvasható. Másrészt folytatja azt az agresszív politikát, amely az érintett szervezetek megkérdezése, társadalmi támogatása nélkül tör takargatott célok felé.

Az oktatási bizottságban dolgozó fideszes és kereszténydemokrata képviselők nem kívánnak ebben tettestársak lenni, ezt a feladatot meghagyják a szabad demokratáknak. A törvényjavaslatot nem támogatjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajtóhíradások szerint a szociális és munkaügyi tárca nem fizette ki a roma fiatalok tanulmányi ösztöndíját december 30-ig, ahogyan azt kellett volna, és többszöri halogatás után mindezt csak február közepére ígérik. Emiatt sok roma fiatal nehéz helyzetbe került, kölcsön felvételére kényszerültek.

Államtitkár Úr! Hosszan sorolhatnánk, milyen messze vannak a cigányságnak tett kormányzati ígéretek a tettektől, elég csak a mind drámaibb gyermekszegénység megoldására tett beváltatlan ígéreteket említeni, de most csak maradjunk az ösztöndíjak ügyénél.

A roma fiataloktól azt várjuk, hogy becsülettel tanuljanak, dolgozzanak, a nehéz körülmények dacára álljanak helyt a társadalomban. Ám példaként mit látnak? A legelső, akinek a szavára egy lyukas garast sem lehet adni, az a kormány, amely becsapja, hitegeti őket, visszaél gyenge érdekérvényesítő képességükkel, ráadásul nem először fordul elő, hogy az ösztöndíj kifizetése a határidőhöz képest jelentősen késik. A romló közmorál igen súlyos probléma, ennél már csak az súlyosabb, ha egy ország kormánya megbízhatatlan, a jogszabályokat, szerződéseket, ígéreteket nem tartja be az ország polgáraival szemben, így alkalmatlanná válik arra is, hogy azokon számon kérje a rendet, törvényeink betartását.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mi hátráltatja önt abban, hogy határidőre becsülettel eleget tegyen a roma fiatalokkal szemben vállalt kötelezettségnek? Önnek mi a véleménye az olyan kormányzásról, amely rendre kötelességszegő a polgárokkal szemben?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat szinte azonos tartalommal pár hónapja járt már az Országgyűlés előtt; akkor elbukott. A szocialista képviselők bizonyára annak reményében hozták vissza, hogy az elvégzett kisebb átpofozás után immár elfogadja azt a Ház; továbbá annak reményében, hogy így kevésbé tűnik fel a képviselőknek és a polgároknak, hogy az Országgyűlés tétlenkedik, mert a kormány hónapok óta nem csinál semmit a válság ellen. Annak is, amit tesz, nem a fele kár, hanem az egész.

A törvényjavaslat eredendően rossz, kritikáink lényegében változatlanok. Egyedül a nyelvi szintje javult, néhány paragrafus elmaradásával, és bizonyára korábbi nyelvi módosító javaslataink nyomán. Egyéb javaslatainkat a médiában az ellenzékkel való összefogást szajkózó kormánypárt már akkor figyelmen kívül hagyta. Mitől változna most meg?

Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire legyengítette a kormány a saját köztisztviselői karát, hogy rendre olyan szabályok kerülnek elénk, amelyek nem állják ki a jogalkotási szabályok kritikáját. A törvényjavaslat tetemes részét olyan technikai jellegű eljárási szabályok teszik ki, amelyeknek semmi keresnivalójuk egy törvényben. Ezzel szemben nem emel be olyan kérdéseket, amelyek ordító hiányát egyszerűen be lehet látni. A legszembetűnőbb közülük, hogy egy fél mondattal elintézi azt, hogy a kormány által a régiók nyakára ültetett regionális fejlesztési és képzési bizottságok teljhatalmú eldöntői lesznek a képzési irányoknak, és ennek alapján ők rendelkeznek a fejlesztési támogatások teljes összege fölött is. Kiköthetik, hogy a régióban mely képzéseket támogatnak és melyeket nem. Ez olyan diktátum, amely képzéseket tehet tönkre, és pénzügyi eszközökkel átnyúl a szakképzést fenntartó megyék, önkormányzatok feje fölött, olyanok feje fölött, akiknek a fenntartói jogait kétharmados törvények írják elő.

(17.50)

Különösen veszélyesnek tartjuk a képzési irányokra vonatkozó diktátumokat most, a gazdasági válság idején, amikor egyes szakmák munkaerő-piaci szükséglete akár el is tűnhet, és a helyi viszonyokat felmérve újaknak kell születniük. Egy szakember tudja, hogy ma egy-két éves előrelátás feltételei is nagymértékben hiányoznak. Különösen aggályos ez akkor, ha tudjuk, hogy a regionális fejlesztési és képzési bizottságokban az iskolarendszeren kívüli oktatás képviselői is helyet kaptak, akik üzleti érdekeiket tekintve akár ellenérdekű szereplői is lehetnek egyes ésszerű fejlesztési irányoknak.

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok tehát kötelező képzési irányukra vonatkozó előírásokat adhatnak, ám hogy mi teremti meg a fenntartók, a szakképzők számára a garanciát arra, hogy ezeknek határidőre megfeleljen, a törvényjavaslatban egy szó sem esik. Nem tudjuk meg a törvényből ennek a jogos érdekekkel kalkuláló menetrendjét, következményeit, holott ez törvényi szintre tartozó kérdés. Azt sem tudjuk meg, milyen szabályok kötik a regionális bizottságokat olyan képzések esetén, amelyek a területükön vannak ugyan, de több régiót érintenek, esetleg országos beiskolázásúak.

A törvényjavaslat a Munkaerő-piaci Alapból nemzeti önrészt teremt a részben uniós forrásból finanszírozott nemzeti tehetségprogramhoz. Az OKM-fejezetben további félmilliárd van elkülönítve a tehetségprogramra, e tetemes összeg egyébként mind személyi kifizetést szolgál.

Összességében jelen formájában a tehetségprogram finanszírozásának alulszabályozottsága, az erre szánt pénzek a zuschlagosítás lehetőségét teremtik meg. Ezt így nem tudjuk támogatni. Egyelőre csak azt láthatjuk tehát, hogy a kormány és a szocialista képviselők az ellenzéki kritikákra, javaslatokra süketen és vakon törnek a céljaik felé. Ebből semmi jó nem sülhet ki, ezért a törvényjavaslatot újfent nem tudjuk támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Vendégek! Szűkös időkben meg kell becsülnünk azt, amink van. A diszfunkcionális intézmények és a széteső rendszerek láttán pedig nagyon meg kell becsülnünk, ha egy intézmény, egy rendszer működik, s különösen akkor, ha az jól működik.

A jelentés az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról több szempontból is bizonyítja, hogy a dolgok működőképesek tudnak lenni. A jelentés nem csak a múltbéli működésről szól, és nem csak azt minősíti. A jelentés írói egy megkerülhetetlen csapdában vannak, hiszen amikor 2008-ban megírták a 2007. évről szóló jelentést, tudhatták, hogy azt az Országgyűlés 2009 elején vitatja meg, s minden minősítés, ígéret, prognózis vagy netán elvárás, amit a jelentésben megfogalmaztak, számon kérhetővé, megtörténtté vagy meg nem történtté válik. Tudhatták s tudják, mire megvitatjuk ezt a jelentést, az abbéli állítások igazolást vagy cáfolatot nyernek. Ezért, bár jogi értelemben véve a múltról, a 2007. évről vitázunk, ebben a vitában mégis a jelenről is szó van.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő jelentést a 2007. évről írták, tanulságai valójában a jelennek szólnak. A jelentésből leszűrhető legfontosabb, bár nem kifejezetten nukleáris, hanem erkölcsi tartalmú tanulsággal, üzenettel kezdeném. Közös dolgainkban akkor lehetünk sikeresek, ha minden résztvevő egyénileg átérzi, tudatában van és viseli a tettei iránti felelősséget. Olyan tettekért is, ami az adott esetben a közösség által nehezen kontrollálható szakmai tartalommal bírnak. Biztonsági kultúrának szokták nevezni ezt a magatartást. Legyen bár ez egy divatosabb kifejezés, mégsem ez az elsődleges, hanem a morális tartalmú felelősség, mert ezen az alapon valósulhat meg a biztonsági kultúra is.

A jelentés tükrözi, s mi megnyugvással tapasztalhattuk, nemcsak 2007-ben, hanem azóta is, hogy a nukleáris energiát alkalmazók és az őket felügyelők teljes felelősségük tudatában végzik munkájukat.

A második üzenet az, hogy a felelősség vállalása akkor teljes, ha az megfelelő szakmai felkészültséggel párosul. A jelentés azt igazolja, hogy 2007-ben, s tudhatjuk, hogy előtte és azóta is a nukleáris energia biztonságos alkalmazásának garanciáját az alkalmazók és a szabályozásért, ellenőrzésért felelősek szakmai felkészültsége adja.

Cinikus korban puszta moralizálásként szokták aposztrofálni a pozitív üzeneteket. Romlott korban pedig sokak egymás cinkosaként szabadon értelmezik a szabályokat, amelyek csak az egyesekre vonatkoznak, míg a felelőtlen felelősök egymás szemébe kacsintva felmentik magukat a szabálykövetés alól. A nukleáris energetika nem lehet sem az erkölcsi, sem pedig a törvényértelmezési relativizmusnak, szabadosságnak a színtere. Ehhez nyilvánvalóan az is kell, hogy a jogalkotás és a szabályozás is az említett morális értéket kövesse, s ne a sok esetben tapasztalható, olykor sunyi érdekeket szolgáló túlszabályozás vagy éppen alulszabályozás valósuljon meg.

A jelentés kiforrott szerkezetben, átgondolt és valóságot tükröző tartalommal került az Országgyűlés elé. A jogalkotástól kezdve a létesítmények működéséről és felügyeletéről, a sugárvédelemről, a biztonság felügyeletét szolgáló tudományos-műszaki kutatásról, a nemzetközi kapcsolatokról és tájékoztatásról egyaránt elegendően részletes, tárgyilagos képet nyújt. Ezt annak tudatában kell megvizsgálnunk, hogy bár a bulvárpolitika és a bulvármédia kedvelt célpontja az atomerőmű, több mint ezer munkahelyen alkalmaznak hazánkban radioaktív anyagot vagy ionizáló sugárzást előállító berendezést, ahogy ezt már az előttem levők is mondták.

(17.00)

Az kétségkívül igaz, hogy az atomerőmű biztonságos működésének, helyesebben: épp a biztonság hiányának van a legnagyobb társadalmi hatása, impaktja, de haszna is a legnagyobb, amiről nem esett szó, amikor az ország megélte az újévkor szokásos gázkrízisét. Ha lenne a közbeszédre is egy INES-skála és esemény-nyilvántartás, akkor ezt ott komoly mulasztásként jegyezni kellett volna. A jelentés tárgyilagosan szól arról, hogy 2007-ben gyakorlatilag befejeződött a 2003. évi üzemanyag-sérülés következményeinek felszámolása. A bulvárpolitika számára ebből 2009-ben is csak az a fontos, hogy mindössze egyoldalnyi, üzleti adatokat tartalmazó információ közkézre kerüljön.

A gázkrízisekről és a gázvezetékről szóló vita közben nem esett szó ebben a Házban arról, hogy a paksi blokkok teljesítménynövelésével egy új hőerőműnyi, környezetet nem szennyező, klímánkat nem romboló kapacitás jött létre, a jelentés tanúsága szerint a biztonság legcsekélyebb mértékű csökkenése nélkül. Megtudhatjuk a jelentésből, hogy ez a kapacitás a megkövetelt és a megvalósított gondosságnak köszönhetően még további 20 évre szolgálni fogja az országot, nemzetgazdaságunkat. Tudjuk, hogy az a tudományos-műszaki megalapozó és engedélyezési munka, amit a jelentés e tárgyban előre jelzett, az abban az ütemben is folyik. Megtudhattuk, hogy a nukleáris létesítmények őrzése és védelme megfelelő, s 2007-ben a fenyegetettségre adott minősítés mind a mai napig helytálló.

Az atomenergia alkalmazásának biztonsági területén 2007-ben az Országos Atomenergia Hivatal és az illetékes minisztériumok több fontos jogszabályt készítettek elő. A jelentés fontos feladatként kiemeli, hogy be kell fejezni a nukleáris biztonsági szabályzatok felülvizsgálatát. Ennek tartalmát annak idején többek között az új nemzetközi eredmények és elvárások, valamint a paksi súlyos üzemzavar tapasztalatai is befolyásolták.

Tisztelt Országgyűlés! A szabályzatokat életbe léptető kormányrendelet kiadása és az atomenergiáról szóló törvény módosítása, ami az Országos Atomenergia Hivatal 2007-ben és az azóta elvégzett munkája alapján megtörténhetett volna, a kormányzati működés magatehetetlensége miatt nem történt meg. Pedig az azóta eltelt idő alatt új helyzet állt elő, úgy a nemzetközi szabályozást, mint a hazai nukleáris energetika kihívásait tekintve, ugyanis megtörténtek az előkészületek arra, hogy az Európai Unió a nukleáris biztonság átfogó szabályozását megvalósítsa.

Az immár egy éve a tisztelt Ház által elfogadott energiapolitika a kormány feladatává tette, hogy készítse elő egy atomerőmű létesítésének döntés-előkészítő munkáit, hogy arról az Országgyűlés elvi politikai határozatot hozhasson. Ebben az összefüggésben nézve a nukleáris energia alkalmazásának szabályozását kimondhatjuk, hogy még ki sem adták a korábbi helyzetnek megfelelő szabályozást, máris el kell indítani egy felülvizsgálatot, hogy az megfelel-e a jelenlegi helyzetből adódó követelményeknek. Ezen a területen a kormányzati munkára jellemző késedelmek súlyos mulasztásnak nevezhetők. Abban az OAH 2007. évi jelentése alapján is bízhatunk, hogy az új helyzetre és kihívásokra a nukleáris energetika és a felügyelő hatóságok illetékesei felelősen és szakmailag korrekt módon, időben reagálni fognak. Elvárhatjuk, hogy ugyanígy reagáljanak mindazon hatóságok, amelyek valamilyen szempontból még illetékesek a nukleáris energia alkalmazásának szabályozásában és felügyeletében.

Úgyszintén ebben az összefüggésben kell megvizsgálni azt, hogy elégséges-e a 2007-ben a kiégett radioaktív hulladékok elhelyezése terén végzett munka és az, amit akkor az elkövetkező időszak feladataként meghatároztak. Úgyszintén az energiapolitika kötelezi a kormányt arra, hogy gondoskodjék a nukleáris hulladékok végleges elhelyezésére irányuló programok megfelelő végrehajtásáról és megvalósításáról, az ehhez szükséges feltételek biztosításáról. 2007-ben ez a munka megfelelően haladt, de nem annak tudatában, hogy minden megtett vagy elodázott lépés egyben a jövő biztonságos és kiegyensúlyozott energiaellátásának esélyeit befolyásolja, amely nehezen képzelhető el atomerőművek nélkül. Tekintsük a dolgot a jó oldaláról, megfelelő ütemben haladnak a bátaapáti tároló munkálatai.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nem voltunk és nem lehetünk elégedettek azóta sem a nagy aktivitású hulladék és a kiégett üzemanyag elhelyezésére irányuló hazai kutatásokkal és felkészüléssel. Ezen a területen többet kell tenni. A politikai hírekre fogékonyak persze ilyenkor mindjárt azzal példálóznak, hogy az Egyesült Államok elnöke leállította a nagy aktivitású radioaktív hulladék és kiégett üzemanyag végleges tárolója előkészítésének finanszírozását. Ebből a hírből számunkra két nagyon fontos tanulság van. Az egyik az, hogy vannak politikusok, akik betartják a választási kampány alatt tett ígéreteiket. Másodszor: az Egyesült Államokban ettől a döntéstől nem állt le az új atomerőművek létesítése, illetve az új projektek előkészítése, és a kiégett üzemanyag feldolgozására, illetve a nagy aktivitású hulladék elhelyezésére időben kidolgozzák a megfelelő megoldást. A 2007. évi jelentéshez kapcsolódó tanulság pedig az, hogy ahogy az 2007-ben is történt, helyesen kell értelmezni a nemzetközi tendenciákat, fogadni az elvárásokat, és a nukleáris energetika biztonságával foglalkozó nemzetközi közéletből is ki kell venni a részünket.

Végezetül az átláthatóságról és a tájékoztatásról. Az Országos Atomenergia Hivatal tájékoztatási munkája 2007-ben megfelelő volt, sőt talán példásnak is nevezhető. Ezt sem akkor és ma sem minősítheti alább az, hogy a speciális műszaki-tudományos tartalmú közlések fogadása nem problémamentes, vagy a nukleáris biztonság szempontjából irreleváns információk kiadását az OAH aggályosnak látja. Az Országos Atomenergia Hivatal munkája és általában a nukleáris energia hazai alkalmazásának műszaki biztonsági színvonala mind a hazai, mind pedig a nemzetközi szakmai és laikus közvéleményben magasra értékelt és elismert.

Tisztelt Országgyűlés! Bár a 2007. évi jelentéshez a mai helyzettel való összevetés alapján jogos kritikai megjegyzéseket tehetünk, ennek ellenére mondjuk ki mi is azt, amit a hazai és nemzetközi közösség megtett, és lényegében az eltelt idő is igazolt: ismerjük el a nukleáris energia biztonsága érdekében elvégzett munkát, és az erről szóló jelentést fogadjuk el.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A kormány 1,3 milliárdos tanodapályázatot írt, amelynek nemrég járt le a határideje. Mindezt úgy tette, hogy önök nem tudták megmondani, hogy hány és hogyan működő tanoda létezik azok után, hogy 2004-ben számukra pályázatot írtak ki.

A tanodások szerint sokaknak nem tanodát, programot, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását, hanem csak megélhetést, üzletet jelentett eddig is. A többségük tönkre is ment a rendszertelen, késedelmes és elmaradt kifizetések miatt, egy maroknyi kivétellel aztán meg is szűntek. A kormány megnézhette volna azt is, hogy miként és kik nyertek akkor. Érdekes módon, az átlagpályázóval ellentétben kétszer is nyertek, többet is nyertek azok a tanodák, amelyek akkori minisztériumi munkatársakhoz, munkaviszonyban állókhoz kötődtek. Így több tíz milliót nyert Szőke Judit tanodája, amelynek vezetői székét felcserélte a minisztérium roma integrációs programjának igazgatói székével. Hasonlóképp előnyösebben pályázott a minisztériumnak dolgozó Heindl Péter tanodája és egyik konzorciumi partnere.

Mindnyájuk közül talán legjobban a minisztériumi tanácsadóként és a tanodapályázat szorgalmazójaként ismert Derdák Tibor és barátai jártak: a gilvánfai Roma Szakmunkás Egyesület, amely történetesen épp akkoriban gondolt tanodaszervezésre, amikor Derdák Tibor azon a környéken mint iskolaalapító szervezkedett.

Derdák olyannyira szoros kapcsolatban volt az egyesülettel, hogy az iskolája számlájáról fizette az egyesület közüzemi díjait is. De 15 millió forint támogatásban részesült az a pécsi Amrita OBK Egyesület is, amely szintén Derdákhoz köthető, a többek közt az Amrita tagjaiból alakult Faág Egyesület pedig 19 milliót kapott. Kétszer nyert, összesen 34 millió forintot a borsodi Rom-Som Alapítvány, amelynek tanodájában a hírek szerint a tanoda pénzéből Derdák iskolát akart indítani. A nyertesek közt találjuk a Borovszky-féle korrupciógyanús ügyben érintett Kadét Ernő Kállai Mária Egyesületét is.

Miniszter Úr! Milyen magyarázatot tud adni a kormány által generált tanodaprogram 1 milliárdot meghaladó finanszírozására, tönkretételére, majd a semmirevaló újabb milliárdos újjáélesztésére? Elfogadhatónak tartja-e, hogy önök közpénzek újabb milliárdjait próbálják rátukmálni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) néhány valóban tisztességes szakember mellett megélhetési kebelbarátokra és más, nem működő tanodára hivatkozó haszonlesőkre?

Tisztelettel várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az emberek joggal várják el önöktől azt, hogy haladéktalanul függesszék fel a pályázatot, és azért indítson vizsgálatot az ügyben. A megélhetési kebelbarátok ugyanis résen vannak, ugrásra készen már itt vannak, mert - mint internetes forrásból tudjuk - Derdák Tibor például, aki máig a kormány Oktatásért Közalapítványának a kurátora, és aki közpénzekkel derekasan megtámogatott intézmények, társadalmi szervezetek, alapítványok tömegének alapítását tudhatja maga mögött, továbbá jelenlegi igazgatósága is közbotrány, egy olyan projektet készül most vezetni, amelyben tíz településen indítanak szeptemberben tanodát.

Köszönöm szépen.

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szakképzés minősége központi kérdés a foglalkoztatás szempontjából. Megfelelő számú, jól képzett szakember nélkül nem bővülhet a munkaerőpiac, s nem teremthetők új munkahelyek. Ezért különös figyelmet érdemel a szakképzés módja és minősége.

A törvényjavaslat alapvető törekvésével egyetértünk, még ha a részletekben látunk is gondokat. A javaslat szerint a szakiskola 9. évfolyamától szakképzés folytatható, az órák eddigi 40 százaléka helyett azok 50 százaléka fordítható szakképzési jellegű órákra. Tekintve, hogy a szakiskolában 40 százalékos a lemorzsolódás, a változás égető problémára keres megoldást.

(13.00)

Megjegyzendő, hogy miután ez pusztán lehetőség, ezzel gyakorlatilag kétféle szakiskola jön létre. Mindez azonban kevés abból a szempontból, hogy a szakiskola csak akkor lesz eredményes, ha mindenekelőtt a tanulók személyiségfejlesztésére összpontosít, hogy a tanulás a motivált és eredményes munkavégzés emberi feltételeit ilyen módon megteremtse. Amíg erre érdemi lépések nem történnek, addig minden pusztán adminisztratív lépés marad. A szocialista-szabad demokrata kormány többmilliárdos szakiskolai programja e téren semmilyen eredményt nem volt képes felmutatni az elmúlt hét esztendő alatt.

A szakközépiskolában is változást hoz a törvényjavaslat, mert a 9-10. évfolyamon eddig végzett szakmacsoportos alapozás ezután beszámít az OKJ által előírt kötelező óraszámba. A törvényjavaslat azonban nem ad választ a 11-12. évfolyamon folyó szakképzési jellegű tevékenység finanszírozásának problémájára. Pedig kedvező a javaslat abból a szempontból is, hogy a szakközépiskolai szakképzést olcsóbbá teheti azzal, hogy érettségi után így legfeljebb egy évet maradnak a fiatalok az intézményben a szakképzettség megszerzésére, és nem kettőt. Ezzel megrövidül a szakiskola képzési ideje, ami a nyelvi előkészítő évfolyammal és az érettségi utáni szakképzéssel az elmúlt években irreálisan hosszúra, hétévesre nyúlt.

Ez csöppet sem vonzó azoknak a fiataloknak, akik ugyan képesek és hajlandók igényes szakmai képzettség megszerzésére, de a helyzetüknél, motivációjuknál fogva nem érdekeltek abban, hogy ezért 6-7 évig bennmaradjanak a középfokú oktatásban. Meg kell jegyeznem, valószínűleg mélyebb probléma is meghúzódik amögött, hogy a fiatalok körében kevésbé népszerű a szakiskola. Ez ugyancsak végiggondolásra szorul. A megoldás azonban aggályokat is támaszt. Az emelt szintű érettségire való felkészítés ezzel lehetetlenné válik, mert az időkeretet a szakképzési feladatok felemésztik. Ez érvényes a szakmai alapozó tárgyakra is; holott a szakirányú további tanulmányok, a szakmai fejlődés szempontjából ezek magas szintű elsajátítása kívánatos.

Érdemes egy lépést hátrább lépnünk, hogy megnézzük, miként illeszkedik a törvényjavaslat a szabályozás egészébe az iskolai lemorzsolódás csökkentése szempontjából. Azt kell látnunk, hogy a törvényjavaslattal újabb módozat alakul ki az iskolai lemorzsolódás csökkentésére, valójában azonban nem garantálja a megfelelő megoldást. A szocialista-szabad demokrata kormányzás alatt született a felzárkóztató oktatásnak az az átalakítása, amely azt már a 15 évesek előtt megnyitja, a normál oktatásból való kilépést pedig még inkább megkönnyíti. Egyidejűleg irreálisan megnyújtotta a képzési időt, amiből az is látszik, hogy meg sem értette a felzárkóztató oktatás valódi célját. Ha valahol, az iskoláztatásnak ezen a szintjén elkelt volna az a kiemelt pénzügyi és szakmai támogatás, amely mindenkit szilárd kulturális alapkészségekhez juttat. Különösen értendő ez a roma gyerekekre. Ezzel szemben képmutató módon szentesítette azt a lehetőséget, hogy aki nem akar tanulni, annak ne is kelljen törnie magát.

Ideje a kormánynak eldönteni, hogy esélyegyenlőségen mindössze az esélyek formális javítását érti-e vagy valódi felzárkóztatást. Ha ez utóbbit, akkor támogatnia és nem megszüntetnie kellett volna a francia mintára a polgári kormány alatt itthon kísérleti keretek között elindított programot is. Ebben kiemelt oktatási térségeket hoztunk létre, ahol központi pénzügyi és szakmai támogatás mellett záros időn belül vártuk az oktatási eredmények kézzelfogható javulását. A franciák sikerrel alkalmazzák ezt olyan területeken, ahol magas a bevándorlók aránya. Ugyan a kormánytól hallottunk olyasmit, hogy kiemelt térségeket hoz létre, ebből nem lett semmi, mindössze központi program és követelmény nélküli pótlékot adtak a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó pedagógusoknak. Bár ők ezt megérdemlik, az eredménycentrikus megközelítés más megoldást diktált volna.

A szakiskola felzárkóztató funkciója mellett megjelent az elmúlt években az a törekvés is, ami a közismereti és szakképzés intézményi, szervezeti szétválasztására irányul. Ez ugyancsak nincs összehangolva a közoktatási törvény jelen módosításával. Mindennek tetejében a szakképzés regionális irányításának a kormány által pártolt modellje rendkívül nehézkessé teszi a szakképzés alkalmazkodását a helyi viszonyokhoz, a változó feltételekhez, holott ennek kitüntetett szempontként kellene megjelennie a szakképzés fejlesztésében. Azt látjuk, hogy a szakiskolai oktatás strukturálisan rendkívül kusza, végiggondolatlan, egymásnak ellentmondó célok fejeződnek ki benne, működése, változása, átalakulása igen nehézkes és pazarló. Rendkívül sokba kerül az országnak, hogy a szocialisták nem tudják, mit akarnak, és ez rányomja a bélyegét erre a törvényre is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy kormány hosszú távú stratégiát tesz le a köz asztalára, csak azzal a munícióval teheti, hogy képessége és szándéka van annak megvalósítására. A balliberális kormányok tevékenységét 2002 óta programok, stratégiák, száz napok és száz lépések terveiről gyártott röpiratok tömkelegének a készítése kíséri. Se szeri, se száma ezeknek, mintha legalábbis ezekből születnének magasabb nyugdíjak, nagyobb étkezési támogatások, adócsökkentések, növekvő foglalkoztatás.

Tudjuk, nem így van, ehhez elhatározás és pénz is kell. Ha valami hiányzik a kormány részéről ehhez a programhoz, akkor pontosan ez a kettő az. Olyannyira, hogy épp szöges ellentétét teszi annak, mint amit a nemzeti ifjúsági stratégiában leírt. Egyszerűen szólva: nem ad, hanem elvesz. 2004 óta ezt teszi valamennyi költségvetésben, és jellemzően nagymértékben a gyerekektől, a fiataloktól, a családok támogatásától, az oktatástól, a pályakezdők elhelyezkedésének segítésétől, és még sorolhatnám, hogy aztán ebből törlessze azt a nagyfokú és súlyos eladósodást, amit a kormányzása okozott.

Mit üzen tehát ezzel a stratégiával a kormány? Azt üzeni, nem áll szándékában megvalósítani az abban foglaltakat, valósítsák meg az utána következő kormányok, ha bennük van képesség és akarat erre, mert bennük nem volt. Amolyan végrendelete ez a többéves kormányzási agóniában levő országvezetésnek. Annak az országvezetésnek, amelyiknek nem sikerült máig meghaladnia az őszödi színvallást, ahol a volt miniszterelnök szájából az hangzott el, és idézem: "egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom".

Nos, ez a kormány, amelyik politikai ambíció nélkül az ország élén állomásozik, és azt sem tudja, holnap mit akar, egy 2024-ig tartó stratégiát tett le az asztalra. Széles körű egyeztetést folytatott róla, azt a látszatot keltve, hogy valódi tervek és szándékok mozgatják, holott nem. A társadalmi partnerek sokaságát, köztük az ifjúsági szervezeteket csapta be ezzel, holott semmilyen tekintetben nincs abban a helyzetben, hogy ígérjen, mert csak hitegethet. Elég bepillantani a benyújtott költségvetés drámai számaiba is.

Tisztelt Országgyűlés! Az egymást követő balliberális kormányok semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni a gyermek- és ifjúságpolitika terén. Milyen eredményt hoztak például a "Legyen jobb a gyermekeknek" vagy a roma integráció évtizede hasonlóan nagy ívű stratégiái? Semmilyet. Mást ne mondjunk, a gyermekszegénység és a cigányság leszakadása tovább nőtt.

Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság ellenzéki képviselői úgy látták, hogy legalábbis tartózkodniuk kell annak támogatásától, hogy olyan stratégiákkal kampányoljon ez a kormány a polgárok körében, amelyeket maga sem akar. Az elkövetkezendő kormány pontosan tudni fogja, milyen perspektívát akar a fiatalok elé tárni, reményteljesebbet, mint amit ez a kormány nyújtani képes volt.

(10.10)

Ennek leírására olyan szavakat mondhatunk, amely az önök szótárában hét éven át nem is szerepelt. Olyan perspektívát akar előtárni, amelyben támogatást kapnak a családok a gyermekvállaláshoz, az iskolák a neveléshez, a minőségi oktatáshoz és a biztonsághoz; a fiatalok a művelődéshez, a szakmaszerzéshez, az egészséghez, a tisztességes munkához, az önálló életkezdéshez; legelsősorban pedig hitet, hogy érdemes tanulniuk, dolgozniuk, becsületesen élniük.

Mindezek fényében az oktatási bizottság ellenzéki képviselői tartózkodtak a stratégia megszavazásától, illetve nemleges szavazatukkal megkérdőjelezték a kormány illetékességét és szándékainak komolyságát.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Három évvel ezelőtt igen élénk vitát folytattunk itt, a Házban a közoktatási törvény módosítása kapcsán. Akkor a balliberális kormányzat kivette a törvényből azt a garanciális elemet, amely rögzítette, hogy az önkormányzatokat, a fenntartókat illető közoktatási normatíva összege nem lehet kevesebb az előző évinél. (Babák Mihály: Úgy van.) Joggal tartottunk a következményektől, hiszen azóta a normatívák folyamatosan csökkennek. A jelenlegi törvénymódosítás pedig már azt is lehetővé teszi, hogy az állami finanszírozás már tanév közben, január 1-jétől csökkenjen.

A közoktatási normatívák 2004-től kezdetben nominálisan stagnáltak, az utóbbi három esztendőben csökkennek, összegük már messze a 2002-es szintet is alulmúlja. Ha megnézzük az óvodai normatívát, az 2002-ben 182 ezer forint, 2010-ben 159 600. Az általános iskola első osztályára ugyanezek a számok 2002-ben 187 ezer, 2010-ben 135 100 forint. (Babák Mihály: Skandalum!) Aztán mondjuk, az általános iskola ötödik osztályára vonatkoztatva 2002-ben 194 ezer forint, 2010-ben 179 900 forint.

Ezek a megcsonkított normatívák, a közüzemi díjak és az árak majd' egy évtizedes emelkedésével ma már csak a töredéküket érik. A fél évtizede tartó példátlan hanyatlást megpróbálják persze rákenni az egy éve kirobbant válságra. A törvénymódosítás lehetőséget ad arra a kormánynak, hogy tanév közben, január 1-jétől a közoktatási önkormányzati normatív támogatások 27 milliárd forinttal csökkenjenek. (Babák Mihály: Skandalum!)

A törvényjavaslat a járulékcsökkenés és az eho megszűnésének hatásaival számolva vonja el a forrásokat az iskolafenntartóktól. Ezzel szemben nem számol az áfa növekedésével és az inflációs hatásokkal sem.

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési normatív oktatási támogatások több tíz milliárdos csökkentése az önkormányzatok törvényben előírt feladatellátását veszélyezteti. A közoktatásról szóló törvény szerint - idézem - "a fenntartó tanítási évben iskolát, kollégiumot, óvodát nem szervezhet át, nem szüntethet meg. Iskolai osztályt, óvodai csoportot nem szervezhet át, nem szüntethet meg." Lehet, hogy a fenntartók törvényt fognak sérteni, hiszen ilyen mértékű forráskivonással nem számoltak. Az önkormányzatok tekintélyes része mind kevesebbet vagy éppen semmit nem tud hozzátenni az állami normatívához, folytatódik a szegényebb települések oktatási leszakadása. Lehet, hogy talán ez egyébként cél is.

Felmerül a kérdés: vajon alkotmányos-e a normatívák január 1-jétől való csökkentése? Tanév közben az oktatás nem szervezhető át, ám a romló feltételekre való felkészüléshez a fenntartóknak, a szülőknek nem áll elegendő idő a rendelkezésükre.

A nem önkormányzati intézményfenntartók esetében, amelyek még kevésbé tudnak pótlólagos forrásokat bevonni, ez egyenlő lehet a megszűnéssel. A forráskivonás pótlására való felkészülésre idő sem áll rendelkezésre, amely - ismétlem - alkotmányossági oldalról kifogásolható. Egyúttal jelentheti azt, hogy az oktatásban való részvétel aránytalan teherrel jár - például a sajátos nevelési igényű gyermekek esetében -, és jelentheti azt is, hogy az oktatásban való részvétel teljesen ellehetetlenül, például az alapfokú művészeti oktatási intézményeknél. A törvényjavaslat különösen súlyosan hat a művészeti oktatásban érintettek körére. Az önkormányzatok már ma is olyan súlyos feladatellátási nehézségekkel küzdenek, hogy számos, még meglévő művészeti iskolát is a megszűnés fenyegeti.

Még súlyosabb a helyzet a nem önkormányzati szektorban, hiszen a forráskiesés esetükben még jelentősebb lehet, és a fenntartó tanév közben nem állapíthat meg a tanulmányokért a finanszírozási körülmények romlása folytán magasabb térítési díjat.

Mindezek alapján a beterjesztett törvényjavaslatot nem támogatjuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szabó Képviselőtársam! (Dr. Szabó Zoltán telefonál.) Révész képviselőtársam és Babák képviselőtársam már sok mindent elmondott abból, amit én ebben a rövid két percben szerettem volna, de most éppen Szabó képviselőtársamnak szeretném mondani - de ennek, azt hiszem, objektív akadályai vannak, hogy hallja, amit mondok. De azért elmondom, és akkor megkérem Keller urat, hogy mondja el Szabó képviselőtársának: feltehetően az a különbség a számaink között, hogy én a 2010-eseket mondtam, míg ezzel szemben a képviselő úr 2009-es adatokat mondott. (Babák Mihály: Direkt csinálta! Szabó úr nem hallja, mert telefonálgat!) Azért ez így elég nehezen összehasonlítható.

Tehát azok a számok, amelyeket én hoztam, azok igenis valósak, és ezek megalapozottak. Azon meg, azt hiszem, teljesen fölösleges vitatkoznunk, hogy az utóbbi esztendőkben hogyan csökkent az oktatási normatíva, vagy hogyan csökkent a ráfordítás az oktatásra azóta, amióta önök kormányoznak, hiszen ezt mindenki nagyon jól tudja. Még egyszer a pontosság kedvéért: 2010-es adatokat közöltem.

Köszönöm szépen.