Felszólalás adatai
133. ülésnap (2020.06.02.), 240. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Hajdu László (DK) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend utáni felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:07 |
Felszólalások: Előző 240 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Napirend után azért kértem szót, mert valóban, 30 évvel ezt megelőzően terjesztették ide a Ház elé annak idején a tanácsrendszert felváltó önkormányzati törvényt, az akkori szakzsargonban Ötv.-t. Ennek a törvénynek a nagyon lényeges és fontos eleme volt, hogy a tanácsi rendszerhez képest az önkormányzati rendszernek az volt a filozófiája és az élő gyakorlata, hogy ott helyben a helyi választópolgárok, a helyi lakosok dönthettek saját ügyeikben, hozhatott az általuk megválasztott önkormányzati képviselő-testület helyi rendeletet, és mindehhez a törvény biztosított feltételeket is.Vagyonátadással a vagyonátadási törvény is elfogadásra került megkapták az állami tulajdonban lévő korábbi intézmények épületeit, az intézményi feladatokat. Megkapták az állami tulajdonban lévő lakásokat, a nem lakáscélú helyiségeket és mindazokat az infrastruktúrákat, amelyek egy-egy településen működtek, tehát a vízellátást, ahol csatornaellátás volt, az utakat és járdákat, gondjaival és működéseivel együtt. Tehát gazdái voltak és lehettek saját településeiknek.
Ezt egyébként akkor a parlamentben kormányzó párt úgy gondolta, hogy a hatalommegosztásnak és a hatalom helyi gyakorlásának nagyon fontos eszköze, a demokratikus működés alapelve kell hogy legyen a magas fokú önkormányzatiság, tartalommal, feladattal, felelősséggel és jogosítványokkal.
Ez volt a kezdet. 21 évet élt ez az önkormányzati törvény, és 2011-ben ezt a törvényt fölváltotta az Mötv. néven zsargonizált magyar önkormányzati törvény, amely viszont már egészen más feladatokat szab az önkormányzatoknak, illetve amíg megszületésekor csak érezni lehetett, hogy ez egy visszalépés ahhoz a hatalommegosztáshoz, a hatalom helyi gyakorlásához, a helyi autonómia teljes körű kifejezéséhez, ami korábban kezdett kialakulni; egy alapvető visszalépés történt.
Ennek a gyakorlatban megjelenő részei mind a mai napig tartanak, idáig is el szeretnék jutni a 30. évforduló kapcsán, ez pedig az, hogy rövid időn belül a kórházakat, a fekvőbeteg-ellátó intézményeket állami kezelésbe vették a vagyonukkal és feladatukkal együtt az önkormányzatoktól. Mondhatni azt, hogy valóban, ott voltak működtetésiköltség-problémák, de hozzá kell tegyem, hogy a mai napig mindezek nem szűntek meg attól, hogy államosítva lettek. Ugyanez történt aztán a közoktatás közneveléssé történő megváltoztatásával, az épületeinek állami kezelésbe vonásával és az önkormányzatokból e feladatnak az elvételével.
Tehát egy olyan jelentős jogszabályi visszalépés volt, míg korábban az állam a jogszabályokon keresztül ellenőrizte az önkormányzatokat, és volt mód bírósághoz fordulni, ez megszűnt menet közben. Az önkormányzat számára, mondjuk, az Állami Számvevőszék, a Kincstár határozatai megfellebbezhetetlenné és bíróságon megtámadhatatlanná váltak. Tehát alapvető változás állt be az önkormányzatiságban.
És természetesen a korábban átadott vagyon jelentős része visszakerült az államhoz, amely az önkormányzatok bevételeit erőteljesen megcsorbította.
Azt gondolom, hogy a 30. évfordulón azt kell elmondanunk, hogy tartunk szép ütemesen, folyamatosan ahhoz a tanácsi rendszerhez vissza, ahol egy egypártrendszer akarata érvényesült, és ahol az egypártrendszer akarata szerint központilag megmondják, hogy miben döntsél, miben hozhatsz határozatot, mihez adok pénzt, és a szabad gazdálkodás, a vagyonával való szabad rendelkezés joga szűnik meg. Remélhetőleg odáig nem jutunk el, hogy „kedves elvtársak”, de a többi már tanácsrendszer. Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 240 Következő Ülésnap adatai