Felszólalás adatai
133. ülésnap (2020.06.02.), 150. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Nagy Csaba (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 150 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
NAGY CSABA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Bátran mondhatjuk, hogy Magyarország sikeresen túl van a járvány elleni védekezés első szakaszán. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy hazánk szigorú intézkedéseket hozott még időben, amelynek eredményeként azon kevés országok közé tartozik, ahol a tömeges megbetegedések időszaka nem következett be, másrészt pedig annak, hogy a kiváló egészségügyi szakembereink és a frontvonalban harcolók becsülettel végezték áldozatos munkájukat.Elszomorító azonban, hogy a balliberális pártokra nem számíthattunk. Ők vészterhes időben nem támogatták az eredményes védekezés feltételeit megteremtő törvényt, sőt mi több, nem a védekezésben vettek részt, hanem megállás nélkül támadták a kormányt és a védekezésben közreműködő szakembereket. Nincs új a nap alatt, amikor azt olvashatjuk a sajtóban, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok elbocsátanak, miközben a helyi adókat megemelnék, a havi fizetéseket csökkentik, és képmutató módon a haverokkal jó fizetésű szerződéseket köttetnek. (Dr. Gyüre Csaba: A fideszes önkormányzatok nem?)
Felháborító, hogy (Dr. Gyüre Csaba: Arról miért nem beszélsz?) a szociálliberálisok ismét azokhoz a válságkezelő módszerekhez nyúlnak, amelyekkel már egyszer növelték a munkanélküliséget és mélyítették a szegénységet. Ezek mind fájó nyomot hagytak a társadalomban. A magyar emberek számára viszont az jelent megoldást, amit a kormány tesz, azaz támogatja a munkahelyek megőrzését, újakat teremt, adót csökkent és bértámogatást ad.
Aggasztó, hogy éppen a baloldal kritizálja az egészségügyi ellátórendszer felkészültségét, az operatív törzs munkáját, akiknek a kormányzása idején minden nyolcadik működő ágyat megszüntettek a kórházakban, 650 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, valamint több ezer orvost és egészségügyi dolgozót bocsátottak el. A szociálliberálisok 2,4 millió nyugdíjastól vették el a 13. havi nyugdíjat. 2006 és ’10 között mintegy 4 százalékkal esett vissza a nyugdíjak reálértéke. A Gyurcsány-, Bajnai-kormányok a nyugdíjrendszert az összeomlás szélére sodorták, most mégis ők becsmérlik azt az intézkedést, mely szerint a kormány visszavezetheti a 13. havi nyugdíjat, hogy segítsen idős honfitársainknak.
Az elhangzottakra tekintettek kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy áll most a koronavírus elleni védekezés. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 150 Következő Ülésnap adatai