Felszólalás adatai
290. ülésnap (2013.06.17.), 313-317. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Orbán Gábor |
Beosztás | Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:20 |
Felszólalások: Előző 313 - 317 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Önök felé fordulok, hogy ne csak a hátamat lássák. Négy dologhoz szeretnék hozzászólni. Az első a Költségvetési Tanács ügye. A második az, ami két képviselő részéről is elhangzott, ez a bizonyos tartalék. Úgy gondolom, hogy ez egy fontos pont. A harmadik az egész beruházások kérdésköre. Azt hiszem, van itt egy félreértés, amit most, azt hiszem, sikerül majd eloszlatni. A negyedik pedig az önkormányzatos téma, itt két dolog is fölmerült.
Ami a Költségvetési Tanács ügyét illeti, mivel a főösszegeket nem érinti ez a törvényjavaslat, a Költségvetési Tanács bevonása ebben a pillanatban nem okoz olyan legitimációs problémát meg olyan közjogi botrányt, mint amit önök most felvázoltak, úgyhogy kérem, hogy ezen lépjünk túl, és maradjunk a tartalmi részénél ennek a beszélgetésnek.
Arra rátérve rögtön, amit Veres képviselő úr és azt hiszem, hogy Szél képviselő asszony említett, az a bizonyos 400 milliárdos tartalék: pontosan arról van szó, hogy ez a 400 milliárdos tartalék, annak hatására, amik itt egyébként az indoklásban is szerepelnek, meg amiket egyébként is tudnak már, a pénztárgépekhez kapcsolódó csúszás, az infláció nemcsak a konvergenciaprogramban, de még a Bizottság előrejelzéseihez képest is alacsonyabb pályája - tehát nemcsak a tervezés, a konvergenciaprogram és a Bizottság előrejelzése, de még annál is alacsonyabb inflációs pálya -, bizonyos adónemeknél, így a tranzakciós illetéknél, ahogy önök is helyesen fogalmaztak, tapasztalható elcsúszás azt eredményezték, hogy ez a bizonyos tartalék, ami pontosan erre volt egyébként létrehozva, semmiféle rendkívüli dolgot nem kell ehhez vizionálni, hogy ebből a tartalékból valamilyen fogyást megállapítsunk... (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
ELNÖK: Államtitkár Úr! Tájékoztatnom kell, hogy kétperces időkeretben kért szót.
ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Akkor köszönöm a figyelmet, és a másik két témát...
ELNÖK: Egy legközelebbinél, ha egy normál időkeretben jelzi, akkor...
ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Még egy kettes nekem elég. Köszönöm.
Felszólalások: Előző 313 - 317 Következő Ülésnap adatai