Felszólalás adatai

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Öt évvel ezelőtt Kiszely Gábor félezer oldalas könyvének, Az állambiztonság '56-tól '90-ig című könyvnek alig volt visszhangja, pedig bemutatta a kommunista restauráció politikai rendőrségét, a Nagy Imre-per koncepciójának realizálását és az egyházba is beépített ügynökhálózatot. A szerző néhány fenyegető névtelen levélnél többet nemigen kapott, igaz, hogy a könyvben képek nem voltak, hanem csupán sok-sok betű, meg a végén egy beszédes lista, és az is igaz, hogy nem színes szórólapon terjedt kampányhadjáratban.

Most azonban ismét szivárog a rendszer, minden hétre jut egy leleplezés, nem is akárkik. Nem szóbeszéd útján, hanem dokumentumokkal, és nem találomra, hanem célzottan; jó esetben hivatásos történészkutatók munkájának eredményeként, az egész mégis azonnal átalakul politikává. Miért? Mert nem zártuk le még a múltat, ezért ezt az egészet vagy a politika kezdi el használni, vagy csak botrányt, riadalmat, érzelmeket vált ki, ami persze megint nem más, mint politika, mert így bosszulja meg magát a legvidámabb barakk.

Idézek: "A közélet hónapról hónapra újabb és újabb ügynökbotrányoktól volt hangos, miközben esetleges volt, kinek az ügynöki tevékenységéről értesült a közvélemény. Egyféleképpen érhető el az, hogy a jövőben ne lehessen szelektíven a nyilvánosság elé tárni egyes személyek ügynökmúltját, ha nyilvánosságra kerül valamennyi, az állambiztonsági szervekkel egykor együttműködő vagy azok alkalmazásában álló személy kiléte." Csak emlékeztetőül: ez a mondat az MSZP 2005 februárjában benyújtott, el nem fogadott törvényjavaslatából származik.

Az MDF ma is azt mondja, amit akkor mondtunk, hogy a megfigyelt áldozatnak nem lehet kevesebb joga, mint azoknak, akik megfigyelték, vagyis nem a besúgót kell úgymond személyiségi jogilag megvédeni. Egy lépcsővel följebb lépve: nem a megzsarolt, megfenyegetett beszervezettek az igazi bűnösök, hanem a rendszer működtetői, például az a politikai rendőr, akit egy hosszú életút elismeréseként Bálint Sándor évtizedes üldözéséért tavalyelőtt kitüntettek és előléptettek; azok az önkéntes, szigorúan titkos tisztek, akik a legképzettebb és legjobban fizetett tagjai voltak a titkos hálózatnak. Míg a leleplezett ügynökök száma mára százon felüli, a többezres szt. tiszti állományból csak három személy vált ismertté. Mikrofilmen és mágnesszalagon is létezik a teljes lista a hálózati személyekről, ezt azonban nem adják át a szaklevéltárnak. Nem igaz, hogy ha átadnák, az sértené a kémelhárítás, a hírszerzés és a terrorelhárítás érdekeit. A kémelhárítás és a hírszerzés szt. állományának kinevezési okmányai ugyanis rég szabadon kutathatóak.

Az igazi bűnösök azok, akik az elnyomó rendszert működtették. Kik? A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetői, a Politikai és a Központi Bizottság egykori tagjai, de ők ma, úgy látszik, a törvényen felül állnak, pedig nem igaz, hogy nem tudjuk, kik ők. A tömeges iratmegsemmisítéskor, a zsilettpengés ügykezeléskor maradt, ami maradt, de nem kell hozzá lexikon, hogy tudjuk, kik voltak a Magyar Népköztársaság politikai vezetői '57-től '90-ig. Az MDF azt is javasolta, szabjunk határidőt az ellopkodott papírok visszaadásának, és aki azután is újabb leleplezésekkel sompolyog elő, a törvény büntesse meg. Sajnos, hiába.

Tisztelt Ház! Nem az állambiztonsági szaklevéltár példamutató tudományos munkájával vagy a törvénnyel vannak nehézségek. Nem a történésszel van baj, aki tudja, miről beszél, nem az engedélyezéssel meg az adatvédelemmel, vagy megint a történésszel, aki nyilván azért kutat, hogy a munkáját publikálja. Az a baj, hogy elmaradt a történelmi szembenézés. Ráadásul most még kampány is van. Most talán még az is elég, hogy épp azok, akik megakadályozták a nyilvánosságra hozatalt, álljanak aggodalmasan elénk, mondván, hogy ami van, az tűrhetetlen, nosza rajta, oldjuk meg a kérdést a ciklusból hátralévő nem egészen két hét alatt. Odáig süllyedtünk, hogy már egy ilyen ígéret is lehet jó kampánytéma, vietnami balzsam múló rosszullétre. Ettől azonban a rendszer még bűzösen szivárog tovább, és senki sem tudhatja, mikor mi kerül még elő. És mivel kampány van, világos, hogy jó időre minden marad a régiben, hogy még meddig, nem tudható.

Addig azonban nézzék meg minél többen a Rokonokat. Ha valaki nem szeretné Szabó Istvánt, Móriczot meg még úgysem olvas, higgyen legalább a tulajdon szemének: rokonok itt, rokonok ott. De mikor jut el végre a politika odáig, hogy meghallgassa a történészeket is? Hogy fölismerje végre, hogy ez a szivárgás mindenkinek csak árt? Addig meg ne tessenek csodálkozni! Tetszettek volna törvényt alkotni!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)