Felszólalás adatai
14. ülésnap (1998.09.29.), 2. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Szászfalvi László (MDF) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend előtti felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:27 |
Felszólalások: Előző 2 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Két héttel ezelőtt az Alkotmánybíróság súlyos, a központi költségvetést több évre megterhelő, ugyanakkor az előző kormánytöbbség által elfogadott alkotmánysértő és önkormányzatellenes törvényt megsemmisítő határozatot hozott.
Az Alkotmánybíróság e határozatában nemcsak azt mondta ki, hogy az előző kormányzat törvénytelenül járt el a közművek privatizálásakor, hanem azt is, hogy az önkormányzatoknak, s rajtuk keresztül végső soron a helyi közösségeknek a privatizációs, többszörös névértékű milliárdokból csupán alamizsnát, filléreket juttatott. Feltehetőleg, mint ahogy választókerületemben is, ez a törvénytelen és alkotmánysértő eljárás is hozzájárult néhány önkormányzat működőképessége megrendüléséhez.
Ebben az új helyzetben a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint - ahogyan azt az elmúlt két hétben többször is kifejtettük - az egyetlen megoldás a közművagyon sorsának törvényben való szabályozása. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata további ellentmondásra hívja fel a figyelmünket, immár a gázberuházások mai gyakorlatának összefüggésében.
A lezajlott privatizáció után lényegében változatlanul folytatódnak a gázelosztó vezetékek létesítésére vonatkozó beruházások, azzal a csekély különbséggel, hogy a beruházás által létrehozott érték és vagyon nem az állam vagy az önkormányzatok tulajdonába megy át, hanem a privatizált gázszolgáltatók tulajdonába.
Az országosan általános gyakorlat szerint persze kivételesen más megoldások is előfordulnak; egy-egy beruházás 10-15 százalékát finanszírozza a gázszolgáltató vállalat, míg a hiányzó 85-90 százalékot az önkormányzatok állják saját lakossági, intézményi, vállalkozói és területfejlesztési állami források és hozzájárulások koordinálásával.
A fejlesztési hozzájárulás fizetéséről szóló megáll
apodásokban a természetes monopolhelyzetben lévő gázszolgáltató kiköti leendő tulajdonosi státuszát, illetve az önkormányzatokat arra kötelezi, hogy mindennemű ellenszolgáltatásról, esetleges vagyonról, tulajdonról vagy pénzügyi ellentételezésről mondjanak le.A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény vonatkozó szabályozása nem tisztázza ezt a kérdést, a privati
záció utáni megerősödött monopolhelyzetben a szolgáltatást igénybe vevőket kiszolgáltatott helyzetbe taszítja, és sok millió állampolgár és önkormányzataik érdekeit méltánytalanul sérti.Sürgetően fontos tehát e problémának mielőbbi eg
ységes kezelése, hiszen immár három esztendő telt el e gyakorlat mellett úgy, hogy évről évre több száz millió, esetenként akár milliárdos nagyságrendben valósulnak meg beruházások az adófizető állampolgárok forintjaiból, mindenféle ellentételezés és érdekérvényesítési lehetőség nélkül.Folytatódhat-e tehát a gázberuházások eddigi gyakorlata? Véleményünk és megítélésünk szerint így nem. Egyér
telmű, egységes és méltányos szabályozásra van szükség, amely nemcsak a gázszolgáltatók, hanem a fogyasztók és az önkormányzatok érdekeit is figyelembe veszi, mielőtt újabb alkotmánybírósági határozat törvénytelenséget vagy a központi költségvetést terhelő kötelezettséget állapítana meg.Tisztelettel kérem tehát a kormányzatot és az érin
tett tárcát, hogy ezt a sürgető, nagyon sok állampolgárt és önkormányzatot érintő ügyet, párhuzamosan a gázközművagyon sorsának törvényben való szabályozásával, az alkotmányosság és a fogyasztói érdekek követelményének megfelelően mielőbb rendezze.A jelenleg hatályos törvény által megállapított háló
zatfejlesztési hozzájárulás a vidéken élő állampolgárok és kistelepülések többségét egyértelműen hátrányosan érinti a beruházások úgymond gazdaságtalansága miatt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezért sürgetően szükségesnek érezzük a mai szabályozás mielőbbi és méltányos felülvizsgálatát.Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
(Taps a kormánypártok soraiból.)
Felszólalások: Előző 2 Következő Ülésnap adatai