Felszólalás adatai

Már a vita során többször említésre kerültek bizonyos számok, illetve az egésznek a története, kezdve attól, amit Ferenczi Gábor képviselőtársam mondott, hogy tulajdonképpen az előző Orbán-kormány 2001-ben megágyazott a devizahitelek túlzott mértékű felvételének, mégpedig azzal, hogy törvényben deklarálta azt, hogy a bankok egyoldalúan módosíthatják a szerződést. Erre rátett egy lapáttal a 2002 és 2010 közötti MSZP-SZDSZ, aztán később MSZP-kormány, vagy ahogy a mai vita során már többször elhangzott, az úgynevezett szakértői kormány. E kormány - mondhatnánk úgy is - a politikáján, propagandáján keresztül, a médiáját felhasználva, illetve a bankokkal összekacsintva kihasználta azokat az embereket, akik jóhiszeműen bementek egy pénzintézetbe, és amikor feltették nekik a kérdést, hogy választhatnak forint-, illetve devizaalapú hitel között, akkor tulajdonképpen ez nem volt egy nagy választás.

(13.30)

Ez tulajdonképpen majdnem hogy az volt, hogy egy félrevezetés, egy kényszerpálya áldozatává váltak, ugyanis ott abban a pillanatban mérlegelniük kellett, és igenis az abban az időszakban alacsony keresettel rendelkezők, például a közszférában dolgozó pedagógus részéről nem volt kérdés az, hogy akár az 5, akár a 10 ezer forinttal olcsóbb havi törlesztésű hitelkonstrukciót fogja választani, megfejelve egyébként legtöbbször egy olyan banki ügyintézői válasszal, amire szerintem egyébként tréningek során a bankok vezetői föl is készítették a minden egyes pultnál ülő alkalmazottaikat. Ugyanis én is kerültem ebbe a helyzetbe, hitelfelvétel előtt azt a kérdést feltettem, körülbelül 2002-2003 környékén volt ez pont, hogy elképzelhető-e egy olyan állapot, amikor a devizahitel a deviza árfolyamának változása miatt elér egy olyan szintet, mint a forinthitel. Én akkor erre azt a konkrét választ kaptam, hogy ez fizikai lehetetlenség, mert ilyenre még nem volt példa, és ne is gondoljak arra, hogy ez előfordulhat.

Tehát mondhatjuk nyugodtan azt, hogy az emberek kényszerpályák, illetve félrevezetések áldozataivá váltak, amihez - mondjuk ki ismét, ma már a vita során többedszerre is - a 2002-2010 közötti kormány asszisztált, arról pedig, hogy a devizahitelesek nagy része a mai napra még válságosabb helyzetbe jutott, pedig egyértelműen elmondható, hogy a 2010 óta regnáló második Orbán-kormány működése és intézkedései is.

A vita során már többször elmondtam, illetve többször el is hangzott, hogy a látszatintézkedések helyett tényleges intézkedési csomagokra lett volna szükség, mert látszatintézkedés a Nemzeti Eszközkezelő is, de nem is azt mondanám, hogy látszatintézkedés, hanem ha orvosi hasonlattal akarnék élni, akkor inkább azt mondanám, hogy ez egyfajta tüneti kezelés, ami nem oldja meg a problémát. Ugyanígy elmondható ez az árfolyamgátra is, illetve ugyanez elmondható az egyösszegű végtörlesztés intézményre is.

Hogy mit kellett volna tenni? Ami már a mi padsorainkban egyébként évek óta már többször elhangzott, de a mai vita során is hallhattuk már, hogy igenis a felvételkori árfolyamon rögzített törlesztési lehetőséget kellett volna biztosítani a bajba került devizahitelesek számára. Ilyenkor persze felmerülhet az a kérdés, hogy de erre honnan lett volna költségvetési fedezet.

Elmondom, hogy honnan lett volna költségvetési fedezet. Ha a gazdagok, illetve a jobb keresetűek kiszolgálását szolgáló egykulcsos adó bevezetése helyett, illetve a magánnyugdíjpénztárak államosítása után ezt a pénzt nem erre a célra költötték volna, nem az egykulcsos adó bevezetésére költötték volna, és a már amúgy tőkével és jó keresettel rendelkező embereknek nyújtottak volna nagyobb segítséget, illetve tartottak volna náluk nagyobb jövedelmet, hanem ezt az összeget a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő rögzítésére használták volna föl, akkor egy csapásra megoldódott volna a bajba került devizahitelesek nagy részének a problémája. Csak úgy látszik, hogy önök nem a megoldások felé szeretnének menni. Egyébként ez látszott akkor is, amikor a Nemzeti Eszközkezelőt létrehozó törvényről tárgyaltunk. A mi padsorainkból nagyon sokszor elhangzottak azok az érvek, hogy úgy szabta meg a feltételeit az előterjesztő a Nemzeti Eszközkezelő igénybevételének, hogy azt a bajbajutottak nagyon kis százaléka fogja igénybe venni.

Egy másik, egyébként szakmai probléma is volt ezzel, mármint hogy a saját szakmám, a szociálpolitika szempontjából vizsgált probléma is volt ezzel a javaslattal, ez pedig az volt, amit ma egyébként most ez a javaslat, a mostani módosító javaslat valamilyen szinten kiküszöböl, ez pedig az volt, hogy vagy a hitelt felvettnek, vagy a hitelt felvett személy élettársának vagy házastársának szociálisan rászoruló személynek kellett minősülnie. Ezzel nincs is semmi probléma, segítsünk azokon, akik szociálisan nehéz helyzetbe kerültek, csak nem mindegy, hogy ezeken az embereken milyen módon, illetve milyen formában segítünk.

Most gondoljunk bele egy átlag devizahitelt fölvett család helyzetébe, mondjuk, ahol apuka, anyuka és két kisgyerek van, két tanköteles korú kisgyermek van, akik iskolába is járnak, a házaspár közül az egyik fél szociálisan rászoruló személy. Tulajdonképpen akkor nekik nyújtunk egy olyan segítséget a Nemzeti Eszközkezelő segítségével, amit átmenetileg lehet, hogy igénybe fognak venni, de elképzelhető, hogy számukra ez a rendszer fenntarthatatlan. Tehát olyan embereknek nyújtunk olyanfajta segítséget, ami számukra elképzelhető, hogy már nem segítség.

Ezzel szemben olyan devizahitel-károsultakat az eredeti tervben kihagyott a törvényalkotó a pályázás, illetve az ezzel az intézménnyel élés lehetőségéből, akinél viszont ez csak egy kis kapaszkodó lett volna, hogy abból a pénzügyi és egzisztenciális válságból kikeveredjen, amibe egy átmeneti időszakban került. Persze, természetesen most ez így kibővítésre kerül, és a szociálisan rászorult személy nemcsak az élet- vagy a házastárs lehet, hanem az egy háztartásban élő hozzátartozó, aki szociálisan rászoruló személynek minősül. Ez valamilyen szinten egyébként már cizellálja ezt a kérdést, és lehet, hogy ennek következtében tényleg többen tudják igénybe venni a Nemzeti Eszközkezelőt.

Nézzük csak a Nemzeti Eszközkezelő történetét, és hogy miért is van szükség erre a változtatásra. Egyébként itt megjegyzem azt, hogy még mindig úgy gondoljuk, hogy ez nem kellő mértékű változtatás. Attól függetlenül, hogy nem a tényleges problémamegoldást jelenti a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, illetve a Nemzeti Eszközkezelő működésének a könnyítése, akkor is, ezen belül is még egyéb enyhítő lépésekkel gördülékenyebbé lehetne tenni a rendszert, és még jobban ki lehetne tágítani azoknak a körét, akik egyébként rászorulónak számítanak, akiken egyébként a legtökéletesebben segítene a Nemzeti Eszközkezelő, de még a módosítások után sem tudják igénybe venni annak szolgáltatásait.

De annak tükrében, hogy mi motiválta ezt a benyújtott módosító indítványt, azért egypár dolgot elmondanék. 2014-ig legfeljebb 25 ezer lakásban határozták meg a Nemzeti Eszközkezelő által felvásárolható lakások számát. Ennek tükrében a 2013-as évben a költségvetésben 33 milliárd forintot különítettek el erre a célra. Nézzük meg, hogy 2012-ben mi volt a helyzet: 2012-re időarányosan 8 ezer lakásvásárlást irányoztak elő. Ebből nyár végére összesen nyolc darab végrehajtott konstrukció született. Ezt a számot megpróbálták feltornázni, és év végére sikerült elérniük a 600-as számot. Egyébként az 1970 benyújtott pályázatból született ez az év végi 600-as szám. Jelenleg 1100 megvásárolt lakásnál tartunk, ami az eszközkezelő működését jelenti.

Úgyhogy joggal elmondható, hogy ténylegesen szükség van az ezt a lehetőséget igénybe vevők körének a bővítésére, de mint mondtam már, az elsődleges célréteg, akin a legtökéletesebben segítene ez az intézkedés, ennél még tágabb körben található, illetve azt mondom, hogy még ezen a sávon kijjebb található az, akinél a legtökéletesebben működhetne a Nemzeti Eszközkezelő rendszere.

Kénytelen vagyok én is párhuzamot vonni az ócsai lakásokkal, illetve az ócsai házakkal ennek a kérdésnek a tárgyalásakor, ugyanis a tegnapi nap bebizonyította azt, hogy szintén az ellenzéki javaslatok ellenére sikerült megint rossz konstrukciót létrehozniuk egy program megvalósítására. Most nem is beszélve arról, hogy az a 80 felépített lakás mennyibe került a költségvetésnek, nem beszélve arról, hogy annak a 80 felépített háznak, illetve a telkeknek az árából mennyi, nem ennyire nehezen megközelíthető településen lévő, akár nagyvárosok vagy közepes és kisvárosok belvárosában lévő használt, akár panellakásokat lehetett volna vásárolni, és ezzel sokkal szélesebb körben segíteni a devizahitel-károsultakon, erről nem is beszélve, csak nézzük a tényeket, amik tegnap kerültek napvilágra.

(A jegyzői székben Nyakó Istvánt Z. Kárpát Dániel váltja fel.)

Tegnap volt a napja annak, hogy a pályázatokat nyilvánosságra hozták. Nyilvánosságra hozták azt, hogy a 80 felépített házból 20-an voltak azok, akik megfelelő szintű pályázatot tudtak benyújtani ahhoz, hogy házat kapjanak, tehát 20-an voltak azok, akik a megállapított kritériumoknak megfeleltek.

(13.40)

Nem is arról van szó, hogy ne pályáztak volna elegen erre a lehetőségre, ugyanis 588 beérkezett pályázat volt, és az 588 beérkezett pályázatból lett ez 20-as eredmény. Persze, a hírekben már rögtön úgy jött le, hogy dolgoznak az újabb pályázat kiírásán, ami szélesebb körben lehetővé teszi majd az ócsai lakópark ingatlanjainak igénybevételét, de könyörgöm, tetszettek volna már megint előbb gondolkodni, és előbb jól átgondolni valamit, és utána létrehozni. Nem hiszem, hogy nem álltak a kormány rendelkezésére olyan tanulmányok, illetve olyan kimutatások, amelyek megfelelő mértékben megmutatták volna, hogy mekkora számú devizakárosultról van szó, akik esetleg igényelnék egy ilyen segítség nyújtását. Illetve azokon belül milyen kritériumoknak megfelelő emberek vannak, hogy százszázalékosan az első pillanattól egyébként ezt a félresikerült modellt... - zárójelben megjegyzem, visszatérve arra, hogy ebből hány belvárosi panel vagy egyéb tömblakás-ingatlant lehetett volna vásárolni, tehát még ezt is akár hatékonyabban működésbe lehetett volna hozni.

Egy ilyen mesterhasonlattal élve, amit nekem nagyon sokszor mondtak férfi rokonaim - amikor közösen valami gyakorlati munkát végeztünk, és ajánlom a kormány figyelmébe is, hogy ezt a szakemberi bölcsességet a továbbiakban, bármiféle intézkedést tesz, akár költségvetési hatékonysági szempontból vegye figyelembe -, ez a bölcs mondás pedig az, hogy kétszer mérj, egyszer vágj. Tehát először normálisan egy kritériumrendszert dolgozzunk ki, aztán vessük be a gyakorlatba, mert úgy lehet, hogy nem futunk bele efféle pofonokba, nem futunk felesleges köröket, és általunk kitalált, még ha kritizálható programokat is a nulladik perctől kezdve százszázalékosan el tudjuk indítani.

Úgyhogy kérem a kormány bölcs belátását, és mielőtt egyébként a végszavazása megtörténne ennek a törvénynek, olvassa át ismét a tanulmányokat, illetve a kimutatásokat, és még a törvény elfogadása előtt, kérem azt, hogy még jobban bővítse az ezen szolgáltatást igénybe vehetők körét.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)