Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Így a módosító javaslatokról majd a következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3257. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/3257/7. számon kapták kézhez. Megkérdezem az alkotmányügyi bizottságot, kíván-e előadót állítani. (Jelzésre:) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatok számára figyelemmel indítványozom, hogy a részletes vita egyetlen szakaszból álljon. Kérem, aki egyetért a javaslattal, emelje fel a kezét! (Szavazás.)

Megállapítom, tisztelt Országgyűlés, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta a javaslatomat.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-4. pontjai alapján. Felszólalásra jelentkezett Rozgonyi Ernő képviselő úr, MIÉP. (Jelzésre:) Bocsánat, elnézést kérek, Rozgonyi képviselő úr, írásban valóban jelentkezett egy fő, Csákabonyi Balázs képviselő úr, MSZP. Elnézést kérek, Rozgonyi képviselő úr, majd utána következik ön. Megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak.

DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági vitában, továbbá az általános vitában és a törvényjavaslat elemzése során felmerült néhány olyan kérdés, amely arra inspirált, hogy módosító javaslatot nyújtsak be a tárgyalt törvényjavaslathoz. Előre kívánom bocsátani azt, hogy mind az általános vitára bocsátását, mind bizottsági, mind plenáris szinten támogattuk a törvényjavaslatot, alapjában véve szükségesnek, jónak tartottuk.

Ami a módosító indítvány benyújtását inspirálta, az mindössze azzal kapcsolatos, hogy megítélésünk szerint a korabeli ítéletek indokolásából már nagy biztonsággal megállapítható, hogy a különbíróságok a különleges eljárások során az ártatlanul elítéltek terhére, az akkori szóhasználattal élve, az ellenforradalommal való összefüggést hozták fel, így ezekben az esetekben a törvényjavaslatban szabályozott igazolás kiadása egyértelmű. Hogy azok a korábbi elítélések, amelyek a jogalkotó mai értékrendje szerint is büntetendők lennének, ne kerülhessenek a törvény hatálya alá, ezért nyújtottam be egy módosító javaslatot, amellyel a semmisség második feltételeként azt is elő kellene írni megítélésünk szerint, hogy az inkriminált eljárásokban a forradalommal, harci cselekményekkel, illetve azok céljával és eszmeiségével összefüggésben történő elítélésekre terjedjen ki a törvény hatálya. Benyújtottam a módosító javaslatot ennek megfelelően, mindössze annyi kiegészítéssel, hogy az első szakasz a forradalommal, a harci cselekményekkel, és itt jön a módosítás lényege: illetve azok céljával és eszmeiségével összefüggésben történt elítélésekre terjedjen ki és vonatkozzon.

A módosító javaslat benyújtása után és a bizottsági vitában azonban egyetértettem az alkotmányügyi bizottság által előterjesztett, pontosabban fogalmazó javaslattal, amely gyakorlatilag ugyanazt jelenti, ugyanazt a célt szolgálja, mint amit én a módosító javaslatomban megfogalmaztam, azonban pontosít, és azt mondja, hogy a forradalom és szabadságharc céljával, eszmeiségével való azonosulásra tekintettel, a forradalommal, illetve a harci cselekményekkel összefüggésbe hozott cselekmények miatt történt az elítélés.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy ez az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító javaslat azt a célt fogja szolgálni, hogy valóban ne terjedjen ki a törvény hatálya azokra a most is - megítélésünk szerint - elítélendő cselekményekre, mint amelyek az önbíráskodás különböző megnyilvánulásai, vagy a fosztogatások voltak, amelyek a forradalom idején törvényszerűen megromlott közbiztonságot kihasználva kerültek elkövetésre.

Az alkotmányügyi bizottságban képviselőcsoportunk is támogatta ezt a módosító indítványt, és a plenáris ülés szíves figyelmébe ajánlom ennek a támogatását, mert azt hisszük, hogy ezzel teljesebb lesz a törvény, és valóban el fogja érni azt a célját, amellyel kapcsolatosan a törvény előterjesztője szándékát egyébként mind a szövegben, mind pedig a miniszteri indokolásban is kifejtette.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Nagyon szépen köszönjük, képviselő úr. Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, MIÉP.

(16.40)

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Módosító javaslatot nyújtottunk be e törvénytervezethez, méghozzá azért, mert - mint ahogy azt említettem az előző általános vita során a felszólalásomban - az a véleményünk, hogy nem lehet elintézni ilyen jellegű dolgokat egy vállveregetéssel. Nem lehet azt mondani valakinek vagy valaki családtagjának, akit megöltek, vagy annak, aki 8-10 évet ült, vagy akit betegre vertek, és utána az egész életét tönkretették, hogy pardon, vedd úgy, hogy nem történt semmi.

Ez egy szép gesztus, hogy végre ezt is törvényesítjük - amit egyébként mindnyájan tudunk már tíz éve, hogy ez így van, most ezt törvényesítjük. De hát azért valamit ezeknek a szerencsétlen embereknek, akiknek az élete ráment arra, hogy '56-ban mertek valamit tenni és vállalni... - ezeket ezzel nem lehet elintézni. Ezért azt javasoltuk, azt javasoltam én személyesen, hogy valamiféle kártérítésben részesedjenek.

A javaslatban a legegyszerűbb megoldásból indultunk ki. Nem akartunk új jogintézményt bevezetni, gyakorlatilag arra tettünk javaslatot, hogy az 1992. évi XXXII. törvény rendelkezései szerint kell eljárni. Úgy gondolom, hogy ez az a minimum, amit egy olyan állam, amely magát jogállamnak nevezi, meg kell hogy adjon azoknak, akik ártatlanul szenvedtek börtönbüntetést, halált, és ezt követően rendkívül hátrányos megkülönböztetéseket. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy úgy hallottam, azok a bizottságok, ahol ezt tárgyalták, nem fogadták ezt a javaslatot valamiféle kitörő örömmel, sőt úgy tudom, hogy a kormány is elzárkózott ennek teljesítése elől.

Én ezt egy rendkívül furcsa dolognak tartom, azt is megmondom, hogy miért. Egyrészt azért, mert polgári peres úton bárki, akiről kimondják, hogy az ítélete semmis, megjelenhet a bíróság előtt, és egy ügyes ügyvéddel tízszer annyi pénzt ki tud csalni vagy ki tud szedni a tisztelt magyar államtól, mint amit így intézményesen tennénk nekik lehetővé - ez az egyik.

A másik pedig, hogy borzasztóan furcsának tartom azt, hogy az állam egyik kezével egy gesztust gyakorolva megalkotja ezt a törvényt, a másik kezével pedig lehetetlenné teszi, hogy az e törvényből eredő, egyébként magától értetődő jogot a törvény biztosítsa azok számára, akik ezt az egész ügyet elszenvedték. Ezt egész egyszerűen nem tudom megérteni, és szerintem erre nincs is magyarázat. Nem lehet olyan magyarázatot kitalálni, amely ez alól felmentené ezt a kormányt.

Én egyet tudok gondolni: talán az zavarta a tisztelt hölgyeket és urakat, hogy a MIÉP tette meg ezt a javaslatot. Amennyiben ez a problémájuk, én felajánlom, hogy egy árva szót nem fogok szólni, ha kijavítanak rajta két vesszőt, és beadják mint Fidesz-javaslatot vagy mint kisgazda javaslatot. Nem fog zavarni, lelkesen meg fogom szavazni, mert természetes és normális gesztusnak tekintem.

Úgyhogy nem tudok mást mondani, mint azt, hogy nagyon-nagyon kérem önöket, hogy jól gondolják ezt meg, és ha úgy gondolják, hogy a semmisség helyes, ennek a megadása, akkor próbáljanak eljutni odáig, hogy az ezzel kapcsolatos kártérítés is ugyanilyen természetes dolog, és ugyanígy rendjén való.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót felszólalásra Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslathoz benyújtott kevés számú módosító indítvány közül a legtöbb figyelmet Rozgonyi képviselőtársunk javaslata érdemli. A módosító indítvány szerint a törvényjavaslatnak - mint ahogy hallhattuk - arról is kellene gondoskodnia, hogyan kárpótolják a törvénytelenül elítélteket vagy azok legközelebbi hozzátartozóit.

Visszatekintve a korábbi semmisségi törvényekre, az előző három ilyen törvényben elkülönült egymástól a semmisség megállapítása és az akkori politikai elítéltek szenvedéseit enyhíteni szándékozó kárpótlási törvények sorozata. A javaslat elutasítói hivatkozhatnak arra, hogy a korábbi semmisségi törvények sem tudtak ugyanazon törvény keretein belül intézkedni a kárpótlásról, ehhez az intézkedéshez újabb törvényeket kellett megalkotni.

Ugyanakkor érthető a javaslattévő aggodalma, az, hogy ez a törvény nem tesz mást, csak annyit, hogy deklarálja azt, amit már amúgy is mindenki tud: bevallja, hogy állampolgárok ezreit törvénytelenül ítéltek halálra vagy súlyos börtönbüntetésre különleges eljárások keretében. Ezzel a megkésett gesztussal még nem javítottunk semmit sem a még élő érintettek sanyarú helyzetén. Nem járt korábban sem együtt a semmisség kimondása és a kárpótlásról való gondoskodás, de valahogy magától értetődő volt, benne volt a politikai légkörben, ezért nem is merült fel ilyen jellegű igény.

Ma nem tudjuk azt, hogy támogatja-e a kormány ezeket az igényeket, ezért válik neuralgikus ponttá egy ilyen módosító indítvány elfogadása vagy elvetése. Jelentősen csökkenhetne ezen a területen a bizonytalanság, ha a kormány - és ez a Magyar Demokrata Fórum javaslata - leltárba venné a társadalmi egyesületeknél amúgy is nyilvántartott, leltárban lévő igazságtételi adósságokat. Ezek is ugyanolyan kifizetetlen, de eddig nem mért adósságok, mint a Kádár-korszakban felhalmozott, dollárokban mért adósságok.

Igenis, tartozásaink vannak a korábbi kárpótlási folyamatból méltatlanul kihagyott, Nyugaton hadifogságot szenvedettekkel szemben. Alkotmánybírósági felszólítás ellenére sem rendeztük a környező országokból kitelepített magyarok kártalanítását, nem tettük mindeddig semmissé az állampolgárságuktól jogtalanul megfosztottakat sújtó ítéleteket. Nem lehetünk elégedettek a recski munkaszolgálatosok vagy a Hortobágyra, Kistarcsára deportáltak jelenlegi sorsával sem, nem feledkezhetünk meg arról, hogy nemcsak 1956 után, hanem 1950 és '53 között is százával születtek különleges eljárásban, koholt vádak alapján, látszólag köztörvényes bűnöket megtorló ítéletek. Közismertek azok a kulákperek, amelyek alkalmával például szándékos gyújtogatás vádjával ítéltek el valójában teljesen ártatlan embereket.

Mint ahogyan külföldi hitelezőink is elvárják, hogy nyilvánosan számon tartsuk és elismerjük adósságainkat, az egész magyar társadalomnak saját életükkel hitelezők is csak akkor nyugodhatnak meg, ha a mindenkori kormányok számon tartják és elismerik a velük szemben mindmáig kiegyenlítetlen és fennálló adósságaikat. Nekünk pedig az a kötelességünk, hogy mielőbb megtaláljuk a kárpótlás, a kártalanítás lehetséges formáit, mert ha csak ennyi marad, akkor jogot szolgáltattunk, de nekünk nemcsak jogot, de igazságot szolgáltatni is kötelességünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nagy örömmel hallottam Lezsák Sándor felszólalását, valóban nagyon komoly adósságaink vannak azok iránt, akik méltatlanul és ártatlanul szenvedtek az elmúlt, most már mondhatom, 55 évben, 1945 után.

Engem személyesen is felkerestek határon túlról áttelepítettek - nevezhetjük ezt lakosságcserének vagy bárminek, de tudjuk, hogy mi volt. Személyes ismerősöm van olyan, aki nyugati hadifogságban volt, és még mindig reménykedik abban, hogy neki is valami hasonló lesz majd a helyzete, mint aki esetleg más irányban szenvedett hadifogságot; és valóban itt vannak az '56-osok, itt vannak az '53-asok, a recskiek, a Hortobágyra telepítettek. Nagy a hátralék, nagy a lista, viszont egyre fogynak.

(16.50)

Tehát amennyiben a kormányzatnak az a szándéka - ha jól idézem Lezsák Sándor szavait -, hogy mielőbb megtalálni a kárpótlás formáját ezek felé az emberek felé, akkor jó lenne ezt a "mielőbb"-et valahogy konkrétan megjelölni. Ezek ma már igen idős, beteg emberek, és minden hónap, minden fél év, amivel a helyzetük rendezése odébb tolódik, egyre ritkítja a soraikat. Tehát számomra az, hogy mielőbb, meg kell hogy mondjam őszintén, kevés. Nagyon tetszett, amit Lezsák Sándor elmondott, de ha azt mondaná a kormány valamelyik képviselője, hogy, mondjuk, a tavaszi időszakban, a tavaszi ülésszakban vagy három, vagy hat hónapon belül, az elfogadható lenne. A "mielőbb"-bel nem tudok odamenni ezekhez az emberekhez, és nem tudom őket megnyugtatni. Tehát nagy örömmel várnám, ha a kormány képviselője ezt a "mielőbb"-et valahogy konkretizálná.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra, bocsánat, két percre kért szót - úgy látszik, viszontválaszra -, ezért két percre megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Mielőtt még félreértés lenne, tisztelt Ház - köszönöm a szót, elnök úr -, azért azt szeretném nagyon határozottan leszögezni, hogy rendkívüli teljesítménynek tartom, hogy egyáltalán ide eljutott ez a kormányzat, és megszületett ez a törvényjavaslat. Esztendővel, másfél esztendővel ezelőtt magam is aggodalmaskodtam, s tudom, egy kemény csapat dolgozott a háttérben, hogy megszülessen ez a törvényjavaslat. Tudom azt is, hogy ez egy rendkívül fontos állomás, és nagyon bízom abban, hogy a következő állomásra nem kell olyan sokat várni, mint erre.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, SZDSZ.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Két módosító javaslat kapcsán szeretnék fölszólalni. Az első Csákabonyi Balázs képviselőtársam javaslata, amire nagyon nagy szükség volt. Erre építve az alkotmányügyi bizottság létrehozott egy talán jogszabályi szempontból precízebb módosító javaslatot, így a kettőt egynek lehet tekinteni.

Valóban nagyon nagy szükség volt arra, hogy világos elkülönítő jegyet, elkülönítésre alkalmas irányelvet adjon az eljáró bíróságok számára, hiszen itt arról van szó, hogy a büntető törvénykönyv, illetve büntető határozatok összességének semminemű, paragrafusra való utalása nélkül a bírónak kell megállapítania azt, hogy a forradalommal kapcsolatban, a forradalom eszmeiségével, a forradalom céljaival összefüggésben lévő cselekményekről van szó, amelyek nem kifejezetten politikai jellegűek. Jól tudjuk, hogy nagyon nehéz ezt a határt meghúzni. Éppen ezért nagyon helyes, hogy sikerült ez, hiszen - ahogy itt már elmondta Csákabonyi képviselő úr is - abban az időben gyakorlatilag nem működött a rendőrség, a nemzetőrség sem működhetett már, és ennek ellenére, az akkori statisztikák ismeretében állíthatom, hogy jobb volt a közbiztonság, mint akkor, amikor működött a diktatúra rendőrsége vagy később a rendőrség.

Ennek ellenére voltak vagonfosztogatások, voltak rablások, voltak olyan emberölések, amelyek semmiféle összefüggésbe nem hozhatók a forradalommal. Hadd mondjam el, hogy amikor közel egy évig voltam a siralomházban, akkor végeztek ki egy csepeli embert, aki nemzetőr volt, részt vett a harcokban, derekasan helytállt, és utána november napjaiban a feleségét megölte, földarabolta, tehát egy darabolós gyilkosságot követett el. Nyilvánvaló, hogy az ő esetére semmiféle semmisséget nem lehet viszonyítani. Az utókornak a dolga, hogy megítélje, hogy ő élete egy szakaszában derekasan viselkedett, életének egy rossz pillanatában pedig aljas dolgokat művelt. Semmiképp sem lehet a forradalom tisztaságát akár csak megkérdőjelezni vagy beárnyékolni azzal, hogy pontatlan vagy nem kellően pontos... - hiszen én is csatlakozom Lezsák képviselőtársamnak azon megállapításához, hogy az Igazságügyi Minisztérium nagyon komoly előkészítő munkát végzett, nagyon nehéz volt ez a kérdés, nem véletlen, hogy ilyen hosszú ideig nem születhetett meg.

Szerintem ez nem az egyes kormányok rossz- vagy jóakaratán múlott, hanem a kérdés rendkívüli nehézségén, hogy hogyan lehet egy nem legális jogrend alapján a saját jogszabályokat is negligáló ítélkezési gyakorlat produktumait - már többnyire az illetékesek megkérdezése nélkül - évtizedekkel később meghatározni, hogy melyek voltak azok, amelyek valóban igazságtalanok voltak, és amelyek az igazságos eljáráshoz való jogot a legalapvetőbb módon sértették. Ugyanakkor nem lehet megengedni azt, hogy közönséges és durva bűncselekmények elkövetői megdicsőüljenek, vagy netán még kárpótlásban is részesüljenek. Ez a fogalmazás szerintem megfelelő. Ez a fogalmazás alkalmat vagy lehetőséget ad arra, hogy a bíró az iratok ismeretében egyértelműen eldöntse.

Azt is el kell mondani ennek kapcsán, hogy a forradalmi hevületben bizony történtek olyan atrocitások, amelyekre nem szívesen emlékezünk vissza, és amelyektől elhatároljuk magunkat. Gondolok itt a lincselésekre, a Köztársaság téri vérengzésre vagy másokra. Hiába mondjuk azt, hogy összességében ahhoz a hatalmas népmozgalomhoz képest, ami 1956-ban volt, jelentéktelen annak a körülbelül 200 áldozatnak a száma, azon áldozatok számára azonban ez valóban egy abszolút veszteség volt. Tehát itt is meg kell találnunk azt a határt; az, aki egy ilyen lincselésben részt vett, belesodródott, vagy a népharag hangulatában erős felindulásban ezt elkövette, az többnyire alaposan megbűnhődött ezért, rendkívüli szenvedéseken ment keresztül, és többnyire életével fizetett.

Itt arról van szó, hogy mi nem új ítéletet hozunk, nem helyettesítjük az akkori határozatokat, amelyek az ítéletek legminimálisabb ismérvét sem elégítették ki, hanem azt mondjuk: semmisek, s negyven vagy ötven év múltával az utókornak, a történelemnek és mindenkinek személy szerint kell eldöntenie az ítéletet, meghozni a maga ítéletét. Hogy mondjak egy történelmi példát: Corday Sarolta megölte Dantont (Sic!), és utána lefejezték. Ez a nő egy lelkes forradalmár volt, hihetetlenül lelkes, fiatal nő, azt hiszem, 18 vagy 20 éves volt, és most az, hogy az utókor hogyan ítéli meg - hogy amit tett, az gyilkosság volt, politikai cselekedet -, attól függ, hogy ki melyik párthoz csatlakozik, a hegypárthoz vagy a girondistákhoz vagy a jakobinusokhoz, vagy konzervatív, tehát attól függően ítéli meg ezt a történelmi helyzetet. Vagy gondoljunk arra, hogy Jeanne D'Arc és köre több mint négyszáz év után került rehabilitációra e század húszas éveiben, akkor avatta szentjei közé az a katolikus anyaszentegyház, amelynek túlbuzgó és erőszakos ügynökei annak idején kicsikarták a halálos ítéletet Jeanne D'Arc-kal szemben.

Tehát az idő nagyon megy, és ezután épp azért, mert annak idején; és elnézést, hogy személyes dolgot mondok el: a Műszaki Egyetem nemzetőrségén 30-án este értesültünk a Köztársaság téri atrocitásokról, és az is bizonyos fokig érthető, menthető, hiszen felkelőtársaikat mentek kiszabadítani a felkelők, és talán nem is ők követték el ezeket. Bonyolult helyzet volt, de emlékszem arra a haragra, ami bennünk élt akkor, hogy nem tudtunk erről, és nem tudtunk odamenni. De maga Pongrátz Gergely is azt írta még a hetvenes években kinn, Amerikában kiadott könyvében, hogy ők is elindultak, hogy rendet csináljanak ott, és megakadályozzák az atrocitásokat.

(17.00)

Sajnos, sok példát lehet mondani. Amikor a Bastille-t bevette a felkelő nép, akkor az ott lévő őrséget - a nemzetőrök védték, ott is voltak nemzetőrök - a tömeg szétzavarta, s meglincselte a Bastille őreit, akik nyilvánvalóan nem voltak bűnösök a királyság torzulásaiért, s kiderült, hogy a Bastille-ban csak három fogoly volt összesen. Akkor ott is elkezdték a föld alatti kazamatákat keresni, mert nem hitték el, hogy a Bastille-ban csak három politikai foglyot tartottak.

Tehát ezekben a nagy forradalmakban, tömegmozgalmakban sajnos ezek szinte elkerülhetetlenek; Petőfi is Latour megöléséről írt dicsőítő sorokat.

Úgy gondolom, hogy az áldozatokra is gondolnunk kell, és őelőttük, az ő emlékük előtt is meg kell hajtani a fejünket, de ugyanakkor azt sem lehet megengedni, hogy azoknak, akik a forradalom hevületében olyasmit tettek, amit másképp nem, normális körülmények között semmiképp se tettek volna, megsemmisítsük az ítéletét. Az ítéletet semmisítjük meg, de nem pótoljuk azt.

A második módosító javaslat, amit beadtam, megint személyes tapasztalatból fogant. Nagybátyámat, Mécs László költőt, az ötvenes években tíz évi börtönre ítélték izgatásért és más cselekményekért, többek között közokirat-hamisításért is. Amikor a mentesítését kértem, kiderült, hogy nem vagyok jogosult a mentesítését kérni. A nagybátyám szerzetes volt, nem volt felesége, nem voltak gyermekei.

A büntető törvénykönyv illetékes paragrafusa - amire a jelen törvény is hivatkozik - hozzátartozónak az egyeneságbeli rokont, annak házastársát, az örökbe fogadó és nevelőszülőt, az örökbe fogadott és nevelt gyermeket, a testvért, a házastársat, az élettársat és a jegyest, a házastárs egyeneságbeli rokonát és testvérét, valamint a testvér házastársát tekinti - de a testvér gyermekét nem. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Anyám is meghalt, apám is meghalt, egyszerűen senki nem volt, aki Mécs László költőt semmisségi eljárásában képviselhette volna vagy egyáltalán indítványt tehetett volna.

Végül a legfőbb ügyész úrhoz fordultam, mert van a büntetőeljárásnak egy olyan pontja, hogy az ügyész ilyen esetekben beléphet az eljárásba, s a legfőbb ügyész úr kérelmére semmisítették meg nagybátyámnak az ítéletét. (Az elnök ismét csenget.)

Úgy gondoltam, hogy ezt el kellene kerülni, hiszen sok egyszerű...

ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon, magam is érintett vagyok édesapám révén, aki szintén '56-os volt, de tíz perc van az ajánlás szerint. Tényleg nem akarok illetlen lenni, de...

MÉCS IMRE (SZDSZ): Akkor két percben majd folytatom, elnök úr; ennyi kell a befejezéshez. (Szórványos taps.)

Felszólalások:   49-76   77-97   97-105      Ülésnap adatai