Készült: 2024.05.09.20:30:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

261. ülésnap (2005.11.04.), 114. felszólalás
Felszólaló Ékes József (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:34


Felszólalások:  Előző  114  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon sajnálom, hogy Csizmár Gábor miniszter úr bejött, látott, győzött és elvonult. (Derültség.) Hiszen minden csodálatos, amit mint miniszter elmondott a maga részéről, de talán azt is hagynia kellett volna, hogy az ember kérdést is feltehessen számára. Hiszen 2004-ben a megváltozott munkaképességűek támogatása 62 milliárd volt. Ez 2005-ben lecsökkent 52 milliárdra, és majdan 2006-ban újból emelkedik valamilyen mértékben, de csak 60 milliárdra.

Szomorú tény, a tavalyi évben is több alkalommal elmondtuk itt a parlamentben, hogy ezzel a finanszírozási rendszerrel a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a száma radikálisan fog csökkenni. 37 százalékkal csökkent a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, és ez szégyen, hiszen ma Magyarországon 650 ezer megváltozott munkaképességű ember él, és ebből összesen 35 ezer van foglalkoztatva. Sajnos a törvényből, ami most került elfogadásra a megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatban, olyanokat is kihagynak, mint a szervátültetettek, holott ők is egészségkárosodott emberek, és róluk is szó van. Sajnos a foglalkoztatás területén semmi jóra nem számíthatnak.

Azért is mondtam, hogy miniszter úr jött, látott, győzött és elrohant, viszont a magyar munkaerőpiacon a munkanélküliségi ráta növekedett, és ebből adódóan szeretném megnyugtatni miniszter urat, hogy ez a győzelem, amivel ő tulajdonképpen elvonult a parlamenti ülésteremből, ez önmagában nem győzelem, hanem súlyosbodott a helyzetkép a magyar munkaerőpiacon. Itt van nálam egy levél, amelyet a mai nappal kaptam egy újságkézbesítőtől, elnézést, hogy idézek belőle, hogy miért nincs szabadság, miért nincs éjszakai pótlék, miért nincs étkezési jegy, miért nincs munkaruha, miért nincs kerékpár, miért nincs szerződése a munkavállalónak, és miért van a bérlapon gk-APEH-norma, hiszen szegény, még gépkocsit sem tud használni, de a munkalapjára ezt is ráírják. Talán törvénysértés keletkezik ebben az esetben?

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  114  Következő    Ülésnap adatai