Felszólalás adatai

MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én nem akartam szólni ebben az akadémikusnak tűnő vitában, mert nem vagyok orvos, és remélem, a hátralévő életemben már nem is leszek, de voltam már beteg, és esetleg lehetek is még beteg, és azt látom, hogy itt mindenről van szó, de a betegek érdekéről kevés szó esik. Nem tudom eldönteni, hogy itt most orvos politikusok vagy politikus orvosok vitatkoznak egymással. Egyetlenegy hozzászólás egyetlenegy oldalról sem szól a beteg érdekében, és ez megrémiszt engem. Megrémiszt, amikor olyanokkal foglalkozunk, amelyek az elmúlt percekben szóba kerültek, és nem arról kezdünk beszélni, amik a konkrét módosító javaslatok voltak; de ha már nem arról beszélünk, akkor legalább arról beszélnénk, hogy milyen érték van ebben a törvény-előterjesztésben, mit akarunk.

Engem a múlt héten elkapott a vírus, ágynak dőltem, meglátogattam a körzeti orvosomat, és katasztrofális állapotokkal találkoztam a rendelőintézetekben. Beszélgettem ott több orvossal is - mert sajnos szóba került, hogy itt vagyok, itt dolgozom a parlamentben, képviselő vagyok -, és azt láttam, hogy az orvosok is kedvezően fogadták ezt a törvénymódosító előterjesztést. Azt mondták - és a betegek is, amikor meghallották, hogy igen, parlament, mindjárt mondták -, hogy legalább hátha törődik majd velünk valaki. Itt most a praxisról van szó, hogy privatizálva lesz a praxis, hogy az orvos is érdekeltté lesz téve abban, hogy a beteggel törődjön, hogy megmaradjon, hogy 30 év múlva, ha esetleg elmegy nyugdíjba, vagy valami más folytán ott kell hagynia a rendelőintézetet, el tudja adni, át tudja adni a praxist. Ez Nyugaton bevált gyakorlat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Köszönöm szépen, ennyire tellett a két percből. (Taps a kormánypártok soraiban.)