Felszólalás adatai
Felszólalások: 25-67 26,28,67-119 120-123 Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném megkérni, hogy a napirenden szereplő három törvényjavaslat expozéját együttesen mondhassam el.
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy amerikai mondás szerint két biztos dolog van az életben: az adó és a halál. Ha ez így van - márpedig nincs okunk kételkedni abban, hogy így van az emberiség több ezer éves történelme során -, akkor az Országgyűlésnek is kötelessége és feladata az, hogy évenként, ősszel az adott gazdaságpolitikai változásokhoz hozzáigazítsa az adótörvényeket. A mai napon három ilyen adótörvény-módosításra kerül sor: a személyi jövedelemadóról, a helyi adókról és a gépjárműadóról szóló törvények módosítását kezdi meg a tisztelt Ház.
Hölgyeim és Uraim! A személyi jövedelemadó törvény 1999. évre szóló módosítását alapvetően meghatározza, hogy a változások beilleszthetőek legyenek a kormány családpolitikai célkitűzéseibe. Az önök előtt levő javaslatcsomag elemei szorosan összefüggő rendszert alkotnak; az adómértékeket, adótáblát, adójóváírást érintő megoldásai annak a célnak alárendelten kerültek kimunkálásra, hogy már 1999-ben érzékelhető legyen a gyermekes családok jövedelmi esélyegyenlőségének javulása. Ez fontos koalíciós cél volt; mind a Fidesz-Magyar Polgári Párt, mind a Független Kisgazdapárt, mind pedig a Magyar Demokrata Fórum a választási kampányban és a kormányprogramban ezt ígérte.
Úgy gondoljuk, hogy a népességfogyás megállítása, a gyermeket nevelő, a gyermekes családok támogatása elemi érdeke ennek az országnak. Ezért állítottuk vissza a gyes és a családi pótlék alanyi jogon való járandóságát, ezért töröltük el a tandíjat, és ezért javasoltunk olyan módosításokat, amelyek a fiatal családosok számára megkönnyítik a lakáshoz jutást, áfa-visszaigényléssel és az illeték csökkentésével.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány a családok teherviselő képességéhez igazodó adóztatás megteremtését alapozza meg azzal, hogy minden gyermekre kiterjedően javasolja bevezetni - mindenki számára már év közben érvényesíthető módon - a gyermekek után járó adókedvezményt. Ez több mint egymillió családot érint.
A tárgyalás előtt álló javaslat egy markánsabb és egy mérsékeltebb változatot tartalmaz a gyermekkedvezményre. Az egyik változat szerint a kedvezmény révén, átlagos adóterheléssel számolva, az egy- és kétgyermekes családokban gyermekenként évi 102 ezer, a három- és többgyermekes családokban gyermekenként évi 138 ezer forint adóalap után nem kell adót fizetni. A mérsékeltebb változatban a gyermekekre jutó adómentes jövedelem gyermekenként 78 ezer, illetőleg 102 ezer forint. Mindkét változat szerint 30 milliárd forintot meghaladó adóbevételről mond le a költségvetés az érintett családok számára. Ez a pénz tehát a családoknál marad, ennyivel gyarapítva a családi költségvetéseket.
Tisztelt Országgyűlés! Senki által nem vitatható követelmény, hogy a gazdaság szereplői számára láthatóvá és hosszabb távra is kiszámíthatóvá váljanak az élőmunka költségei, közeledjenek a munka- és tőkejövedelmek közterhei. A kiszámíthatóság összefüggésében lényeges szempont, hogy a progresszív adótábla kisebb kiigazítása - tehát a progresszió megtartása - a terhelésnövekedés problémáját évről évre újratermeli, és az adószabályok ismétlődő kiigazításának igényét állandósítja. Nyilvánvalóan adómérséklést célzó módszerek azok, amelyekkel az adózók a munkajövedelmeiket az úgynevezett különadózó jövedelmek körébe terelik, ahol az adóterhek kisebbek. Ez részükről teljesen természetes, azonban ez hosszabb távon nem tartható fenn, hiszen ezáltal mások adóterhei növekednek. Azt a klasszikus elvet kell megemlítenem, hogy ha sokan nem fizetnek adót, akkor kevesen fizetnek egyre többet, és ha betartjuk a szabályokat és mindenki befizeti azt, ami a jogszabályok alapján a központi költségvetést megilleti, akkor mindenki kevesebbet fog fizetni.
A folyamatosság jegyében az adó progresszivitásának enyhítését csak fokozatosan lehet megvalósítani. Ezt a célt szolgálja az a jövő évre javasolt változtatás, hogy valamelyest enyhüljön az adótábla progresszivitása, csökkenjen az adósávok száma, és a legfelső kulcs mérséklődjék. A javaslat szerinti adótábla lényeges eleme, hogy a jelenlegi hat adókulcs háromra csökken, továbbá hogy a 20 százalékos legalsó adókulcs nem változik, de az ehhez tartozó jövedelmi sávhatár jelentősen emelkedik, és a legfelső adókulcs 2 százalékponttal csökken. Szeretném ehhez hozzátenni azt, hogy Magyarország és a magyar adórendszer ezzel azt az európai mintát követi, ahol a kulcsok száma lényegesen csökken, és amely egy egykulcsos vagy úgynevezett lineáris adórendszer felé halad. Ez Kelet-Európában sem szokatlan már; a balti államok közül jó néhány e felé a rendszer felé megy, s köztudott, hogy Lengyelországban is olyan adóreform folyik, amelynek a végcélja egy egykulcsos, 22 százalékos adókulcs.
A közterhekhez való arányos hozzájárulás elvéből kiindulva változik az adójóváírás mértéke, valamint igénybevételének lehetősége. A javaslat szerint az adójóváírás a bérjövedelem 10 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 3000 forint, és csak azok vehetik igénybe, akiknek éves bevallott jövedelmük nem éri el az 1 millió forintot.
Ugyancsak az egyes jövedelemfajtáknak a jövedelemszerzés jellegéhez történő igazítása, illetőleg adóterhei közelítésének szándéka tükröződik azokban a módosításokban, amelyek a tőkejövedelmek körében megjelenő különféle ügyletek adójogi helyzetét egyértelműsítik.
(8.50)
Így új eleme a szabályozásnak, hogy a dolgozói részvény formájában megszerzett jövedelem adójának mértéke a tőkearányos részt meghaladó osztalékjövedelem adókulcsával összhangban 35 százalékra nő, tekintettel arra, hogy ez a juttatás lényegében a munkavégzéshez kapcsolódik.
Nem érinti a változás a privatizációs törvény alapján nyújtott kedvezményt. Ezután, hasonlóan a jelenlegi állapothoz, sem a tőkeemeléskor, sem az elidegenítéskor nem kell adózni. Külön rendelkezik a javaslat a különböző vezetői, munkavállalói, érdekeltségi rendszerek keretében megszerzett jövedelmek adózásáról az összevont adóalap részeként.
Tisztelt Országgyűlés! A személyi jövedelemadó egyik legtöbbet vitatott eleme a cégautóadó. Mindenki számára egyértelmű, hogy a cégautó-juttatás a társaságok vezetői, tulajdonosai jövedelmét kiegészítő juttatás, amely évi százezer forinttól esetleg több millió forintig terjedő jövedelmet jelenthet a magánszemélynek. Az ilyen - idézőjelben - "díjazás" révén kieső személyi jövedelemadót a cégautóadó hivatott ellentételezni, de minél nagyobb az így juttatott jövedelem, ez annál kevésbé valósul meg a jelenlegi mértékek mellett. Ez indokolja azt, hogy a javaslat szerint a cégautók adótétele emelkedjen a beszerzési ártól függően havi 2-7 ezer forinttal; a 2 és 3 millió forint közötti beszerzési árú autóknál a jelenlegi adótétel negyedével, a 3 és 5 millió forint közötti értékűeknél a jelenlegi harmadával, az 5 millió forint feletti értékűeknél a jelenlegi tétel felével.
Az arányos közteherviselés fokozottabb érvényesítését, a családok teherviselő képességéhez igazodó adóztatás megalapozását szolgáló javaslatcsomagnak részét képezi egyes kedvezmények szűkítése is annak érdekében, hogy az ily módon elérhető többlet-adóbevétel biztosítson hosszabb távon is fedezetet az említett célok megvalósítására. A kedvezmények szűkítése elsősorban azokat érintené, akik jelentős szabad rendelkezésű, megtakarítható jövedelemmel rendelkeznek. Ilyennek tekinthető a kedvezmények jelenleginél szorosabb korlátozása azáltal, hogy megszűnne az osztalék- és az árfolyamnyereség adójának beszámíthatósága, ezáltal a külön adózó jövedelmek egyikének adójából sem lehetne a jövőben az összevont adóalap adójára járó kedvezményt levonni.
Már ez a szándékolt módosítás is érinti a befektetési adóhitel igénybevételének lehetőségét is. Emellett ennek a kedvezménynek a feltételrendszerében és mértékében további szigorításokat is tartalmaz a javaslat. Hangsúlyozni szeretném, hogy a cél nem az, hogy az adóhitel lehetősége megszűnjön, hiszen a befektetésekre irányuló megtakarítások ösztönzése is fontos pénzügy-politikai érdek. A javasolt módosítás lényege éppen az, hogy az egységnyi adómegtakarítás érdekében növekvő összegű befektetés valósuljon meg, ezért változna a kedvezmény mértéke 30 százalékról 20 százalékra. Az is kézenfekvő, hogy elsősorban a kisbefektetők ösztönzése szükséges, hiszen az igazán nagy jövedelműek külön kedvezmények nélkül is jellemzően befektetésekbe helyezik a nyilvánvalóan magas fogyasztási szintjüket is meghaladó szabad rendelkezésű jövedelmüket. Ezért szerepel a javaslatban a levonható összeg 200 ezer forintig terjedő korlátozása, ami azt jelenti, hogy a kedvezményt legfeljebb évi 1 millió forint befektetésállomány-növekmény után lehetne igénybe venni.
A személyi jövedelemadózásban a befektetési kedvezmény történetének visszatérő problémája az állampapírok vásárlásának kedvezményezése. Ellentmond az ésszerűségnek lemondani az adóbevételről azért, hogy az emiatt is nagyobb államháztartási hiányt finanszírozó értékpapírok elkeljenek. A befektetési jegyek vásárlására is kiterjedő adóhitel révén a jelenleg hatályos kedvezmény lényegében az állampapírokba történő befektetésekre is irányul. A javaslat ezzel összefüggésben olyan korlátozást tartalmaz, amely teljes egészében nem vonná meg a kedvezményt ebben a körben, de a befektetésállomány növekményének meghatározásához csökkentő korrekciót írna elő, ha az állampapírok aránya a befektetési alap portfoliójában egy meghatározott mértéket meghalad.
Ez a változás a befektető magánszemélyeknek nem jelentene többletadminisztrációt, mert a korrekciós számítás elvégzése a tőkeszámla vezetőjének a feladata lenne. Az eredményt az év végi igazoláson készen kapná meg a magánszemély.
Tisztelt Ház! A tartós gazdasági növekedés meghatározó eleme a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítása. A tartós gazdasági növekedés meghatározó eleme - mint már említettem - a kis- és középvállalkozások támogatása. Ennek tesz eleget a javaslat szerint az a változás, hogy az egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők számára is lehetővé válna az adókedvezmények figyelembevétele már az adóelőleg fizetésénél is. Így érzékelhetően javulhat az évközi likviditásuk. Bővülhetnek az egyéni vállalkozók beruházási forrásai is azáltal, hogy a javaslat szerint a beruházási kiadásokkal már a beruházás időszakában csökkenthető a vállalkozói osztalékalap.
Ez a társas vállalkozásokéval azonos feltételeket teremt az egyéni vállalkozók számára. Az egyéni vállalkozóknál és a mezőgazdasági őstermelői tevékenységnél a veszteségeltárolás korlátozásának rugalmasabb oldására ad lehetőséget a javaslat azáltal, hogy a jelenleg hatályos szoros szabályok helyett az adóhatóság számára szélesebb körben teszi lehetővé, hogy méltányosan mérlegelve határozza meg a felmentés indokát.
Jelentős adminisztrációs tehertől szabadulhatnak meg az egyéni vállalkozók annak következtében, hogy a javaslat szerint a nyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatokat az adókötelezettségeikhez igazítva saját maguk alakíthatják ki. Régi követelése a kis- és középvállalkozóknak és az érdekképviseleteknek, hogy ezek az adminisztrációs terhek csökkenjenek. A kormány az eddig lefolytatott megbeszélések alapján tesz javaslatot arra, hogy ezek a kötelezettségek valóban csökkenjenek.
Az egyéni vállalkozókat és a mezőgazdasági őstermelőket is érintő, a jogharmonizációs követelményeknek megfelelő változás az új termékazonosító rendszerre való áttérés. Mindenfajta átállás általában feszültségforrásokkal járhat, ezért ennek elkerülése érdekében a javaslat megfelelő átmeneti szabályokat tartalmaz az őstermelőket illetően. A terület érzékenységéből fakadó problémák kezelésére ideiglenes felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben egészítse ki a törvény mellékletében szereplő őstermelői tevékenységek felsorolását. Ezzel elérhető, hogy az áttérés miatt esetlegesen előforduló értelmezési kérdések rendeződjenek, és biztosított a megfelelő tájékoztatás is.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Fontos szempont az adóztatás egyszerűsítése, melyhez hozzátartozik az egyes jövedelemfajták egységes adójogi kezelése. Ez indokolja az összevont adózás alá eső jövedelmek köréből az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem kiemelését és a termőföld bérbeadásából származó jövedelemmel azonos módon lineáris adókulccsal való adóztatását.
Előnyös e változtatás az érintettek adminisztrációs kötelezettségeinek egyszerűsödése miatt is. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a megváltozott adójogi kezelés várhatóan elősegíti az illegális szobakiadás és a szürkegazdaság visszaszorítását is.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat az előzőekben említetteken kívül több olyan kisebb módosító rendelkezést is tartalmaz, amelyek például fogalmi pontosításokkal megkönnyítik bizonyos rendelkezések alkalmazását az adózók számára.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A helyi adókról szóló törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslat leglényegesebb rendelkezése az értékalapon történő építmény- és telekadóztatás értékelési szabályrendszerének beiktatása. A hatályos törvény már eddig is lehetőséget adott a települési önkormányzatoknak a vagyontárgyak forgalmi érték alapján történő építmény- és telekadóztatására, de ehhez hiányzott egy törvénybe iktatott értékelési szabályrendszer. Ezért az említett adónemeknél a számított értéken való adóztatás lehetőségének biztosítása nem jelenti új adónem bevezetését.
(9.00)
Az értékelési szabályrendszer jelenlegi hiánya miatt azonban az önkormányzatok közül csak kettő választotta a korrigált forgalmi érték alapján történő ingatlanadóztatást, holott az igazságosabb és méltányosabb, mint az alapterület alapján történő adóztatás. Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni: nem új adófajtával van dolgunk, erre a helyi adókról szóló törvény eddig is lehetőséget adott és nyújtott; sajnálatos módon eddig csak két önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel.
A törvényjavaslat tehát hiányt pótol, amikor törvénybe iktat egy korrekt értékelési szabályrendszert. Az értékalapú adóztatás gyakorlati alkalmazhatóságához olyan értékelési módszerre van szükség, amely egyszerű és tömegesen alkalmazható, nem keletkeztet egyedi értékvitákat, működtetése viszonylag kevés ráfordítást igényel, és nem utolsósorban az értékelési eljárás során előálló adóalap a valóságos értékviszonyokat tükrözi. Az önkormányzatoknak azonban ezután is megmarad a választási lehetőségük - amennyiben egyáltalán működtetik az építmény- és telekadót -, hogy a számított érték vagy a terület legyen-e az adó alapja. Ha az önkormányzat a számított érték alapján adóztat, akkor az értékelési eljárás a következő fontosabb szakaszokra bontható:
1. A törvény határozza meg megyénként és ezen belül településkategóriánként, illetve fővárosi kerületenként az adott ingatlanfajta egy négyzetméterére vonatkozó átlagos alsó és felső forgalmi értékhatárokat.
2. Az önkormányzat képviselő-testülete rendeletben megállapítja - a településen kialakult értékviszonyokra figyelemmel - ingatlanfajtánként a törvényben meghatározott forgalmi értékhatárok között a településen irányadó, az ingatlanok egy négyzetméterére vonatkozó átlagos települési értékeket. Mivel egy településen belül is eltérő értékviszonyok alakulhatnak ki, ezért lehetőség nyílik építmény- és telekfajtánként külön értékövezetek kijelölésére. Nyilvánvaló, hogy teljesen más egy belvárosi ingatlannak az értéke, és megint más egy külvárosi vagy külterületi ingatlannak az értéke. Ez a módosítás tehát lehetőséget teremt arra, hogy az önkormányzat mérlegeljen saját településén, hogy milyen településkategóriákat, milyen ingatlankategóriákat alakít ki.
3. A konkrét ingatlan értékelését az önkormányzati adóhatóság végzi. Ennek első lépéseként a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott települési, településrészi átlagértéket alkalmazza az adó tárgyát képező ingatlanra. Az ingatlan fajtájára értékövezet kijelölése esetén az ingatlan fekvése szerinti értékövezetben irányadó települési, településrészi átlagos érték és az ingatlan adóköteles alapterülete figyelembevételével kiszámított alapérték már az ingatlan értékét befolyásoló három legfontosabb tényező - az ingatlan fajtája, fekvése és alapterülete - hatását tükrözi.
Az ingatlan értékét azonban ezeken túl más tényezők is - például lakás esetén az épület kora, falazata, komfortfokozata, a lakás épületen belüli elhelyezkedése s a többi - befolyásolják, amelyek figyelembevétele a korrekt értékmegállapításhoz ugyancsak elengedhetetlen. Annak érdekében, hogy a konkrét ingatlan egyedi, a tényleges értéket befolyásoló sajátosságai az adó alapjául szolgáló értékben is kifejezésre jussanak, további korrekciók szükségesek. Az értéket befolyásoló legfontosabb ismérvek figyelembevételét a törvénybe épített, kötelezően alkalmazandó korrekciós tényezők garantálják. Az adóhatóság az értékelési eljárás második lépcsőjeként az adó alapjául szolgáló számított értéket az ingatlan alapértékének korrekciójával, az alapérték és a korrekciós együtthatók szorzataként állapítja meg.
A törvényjavaslat az értékalapú telekadóztatás gyakorlati alkalmazhatósága érdekében - az építményadó analógiájára - tartalmazza a telek számított értéke meghatározásának metodikáját is.
Az ingatlanadóztatás egységes elvek szerinti módosítása érdekében - figyelemmel a jogbiztonság követelményére is - a törvényjavaslat 2000. január 1-jétől megszünteti az építmény- és telektulajdon után kivethető magánszemélyek kommunális adóját, csak a lakásbérleti jogra maradna fenn ez az adónem, továbbá az említett időponttól megszűnik az üdülőépület után kivethető idegenforgalmi adó.
Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindazok a módosítások, amelyek most a helyi adóról szóló törvényjavaslatban megjelennek, egyrészt nem kötelezőek, az önkormányzat jövőre választhat, hogy marad-e a mostani adóztatásnál vagy áttér egy másfajta, egy új típusú adóztatásra, másrészt az önkormányzati képviselő-testület határozza meg az adónemek nagyságát, harmadrészt pedig az önkormányzati adóhatóság az, amely a konkrét számítást elvégzi. Így tehát azt mondhatom, hogy az önkormányzat döntésén múlik az, hogy ez a módosítás a következő esztendőben egy adott településen működik-e vagy sem.
Bár az elmondottakból is egyértelműen következik, de szükségesnek tartom külön hangsúlyozni, hogy az ingatlanok adóztatása - ide értve az új érték szerinti adóztatási módszert is - a helyi adók rendszerén belül marad, ami azt jelenti, hogy az adónem bevezetése, változtatása, megszüntetése, kedvezmények, mentességek, továbbá a törvényi korlátokon belül az adómértékek megállapítása változatlanul önkormányzati hatáskörben marad.
Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A gépjárműadóról szóló törvény módosításával kapcsolatosan szükséges kiemelni, hogy a gépjárműadó alsó és felső mértéke 1996. január 1-je óta nem változott. A gépjárműadó-bevétel reálértékének megőrzésére tekintettel - figyelemmel az önkormányzatok és az Útalap bevételi igényeire is - szükségessé válik a törvényi adómértékek valorizációja. Az önkormányzatok a törvényjavaslat szerinti 600 és 1200 forint között állapíthatnák meg 100 kilogrammonként az adó mértékét.
A környezetvédelmi szempontok fokozottabb érvényre juttatása érdekében - figyelemmel a kormányprogramban foglaltakra - közvetett eszközökkel is szükséges elősegíteni az úgynevezett környezetbarát gépjárműállomány kialakítását. Ennek egyik eszköze az adókedvezményi rendszer bővítése. A törvényjavaslat a meglevő kedvezményeket oly módon egészíti ki, hogy a szabályozott katalizátorral ellátott benzinüzemű tehergépjárműveket, illetve a környezetvédelmi előírásnak megfelelő három és fél tonna össztömeget meg nem haladó valamennyi dízelüzemű gépjárművet, továbbá az euro I-es és euro II-es környezetvédelmi normáknak megfelelő dízelüzemű autóbuszokat is bevonja az adókedvezményi körbe. Ezzel a módosítással tehát a környezetbarát gépjárművek preferálása teljes körűvé válik.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Végezetül bízom abban, hogy a vita során a benyújtott törvényjavaslatokkal egyetértenek és támogatják a kormány javaslatait, így különösen a gyermekes családok esélyegyenlőségének javítására irányuló szándékot. Ennek jegyében a kormány nevében kérem, hogy a tisztelt Ház szíveskedjen a benyújtott törvényjavaslatokat megtárgyalni és a vita után ezeket támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi javaslathoz frakciónként kétperces hozzászólásra van lehetőség. Megkérdezem a frakciókat, kívánnak-e hozzászólni az ügyrendi javaslathoz. (Senki sem jelentkezik.)
Jelentkezőt nem látok, szavazást rendelek el a kérdésben. Kérném a táblát! (Dr. Kóródi Mária: Kézfelemeléssel!) Kérném szépen bekapcsolni a gépet! (Dr. Kóródi Mária: Kézfelemeléssel kell szavazni!)
Kérném szépen a jelen lévő képviselőket, hogy aki támogatja Keller képviselő úr javaslatát, illetve ellene van, szavazzon! (Szavazás. - A táblán megjelenő eredmény: 27 igen, 29 nem, 1 tartózkodás. - Zaj.)
Azt javaslom, hogy a szavazást ismételjük meg kézfelemeléssel. Aki egyetért a javaslattal, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Szemmel nem lehet megállapítani, hogy többség vagy kisebbség-e. Aki nem ért egyet? (Szavazás.)
Úgy látom, hogy a többség ezen az oldalon van, úgyhogy Keller László ügyrendi javaslata nem kapta meg a Házban jelenlévők többségét.
(11.10)
Az általános vitát elnapolom, folytatására a ma esti határozathozatalokat követően kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítását kezdeményező, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatok együttes általános vitájának megkezdése. Az előterjesztéseket T/273. és T/274. számokon, a bizottságok ajánlásait pedig T/273/1-4. és T/274/1-4. számokon kapták kézhez.
A három adótörvényhez a miniszteri expozéra együtt került sor az előzőekben.
Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására kerül sor. A költségvetési, a gazdasági, az önkormányzati, valamint a területfejlesztési bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. A házbizottság állásfoglalása szerint a bizottsági és a kisebbségi vélemények ismertetésére 5-5 perc áll rendelkezésre. A költségvetési bizottság a törvényjavaslatokról alkotott bizottsági vélemények előterjesztésére két előadót állított.
Elsőként megadom a szót Arnóth Sándornak, a helyi adókról szóló törvényjavaslatról kialakított bizottsági vélemény ismertetésére.
ARNÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk levő törvényt a költségvetési és pénzügyi bizottság megtárgyalta, és a következő dolgot határozta felőle:
A vagyonarányos adóztatás hazánkban jelenleg az épületeket terhelő építményadó és a külterületi földekre kivethető telekadó formájában jelenik meg. Ehhez még két adónemet illeszt a törvény, a magánszemélyek kommunális adóját és az idegenforgalmi adót. Közös jellemzőjük, lévén, hogy helyi adók, hogy az adó mértékének megállapítása a település önkormányzatának joga. Az önkormányzatok többsége jelenleg a kommunális adót veti ki. Ezek az önkormányzatok szinte kivétel nélkül az alapterületet tekintik az adóztatás alapjának. Az érték alapú adóztatás ezzel szemben háttérbe szorult. Hiányzik ehhez az értékelési rendszer, és ezért ez nem is válhatott általánossá. A rendszer tehát korszerűsítésre szorul. Ebben a testület egyetértett.
Indokolt elérni, hogy az ingatlanokat terhelő helyi adók köre az építmény- és a telekadóra szűküljön.
A vagyonarányos közteherviselés elvének az érték alapú adóztatás jobban megfelel, mint az alapterületre épülő. Ennek megfelelően az értékarányokat veti össze, és az adó alapját az ingatlan számított értékében határozza meg. A bevezetésre javasolt, számított értéken történő adóztatás esetében az adó felső mértékét az ingatlan számított értékének 2 százalékában állapítja meg a javaslat.
A költségvetési és pénzügyi bizottság ülésén a következő kérdések körül alakult ki vita; az első: alkalmasak-e az önkormányzatok adóhatóságai a törvény bevezetésére? A vita itt erősen megosztotta a jelenlévőket, hiszen az ellenzéki képviselők vitatták ezt, míg a kormány képviselője támogatta. Különösen azt kell vizsgálni, hogy a kistelepülések adóhatóságai vajon megfelelnek-e ezeknek a fokozott elvárásoknak.
A második ilyen kérdés: ad-e lehetőséget a területi különbözőségek kiegyenlítésére, a kompenzációra? Itt is megosztotta a bizottságot az előterjesztés, és a vitában újra ütköztek az álláspontok.
A harmadik: felmerül-e a túladóztatás veszélye az önkormányzatok esetében?
Ezekben a kérdésekben a kormánypárti és az ellenzéki képviselők egyaránt véleményt nyilvánítottak, sokszor rendkívül hevesen vitatkoztunk. A vélemények gyökeresen eltértek egymástól, de a javaslatot a kormányzati többség általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Az ehhez kapcsolódó kisebbségi vélemény előterjesztésére megadom a szót Keller László bizottsági alelnök úrnak.
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezt a törvényjavaslatot a bizottság két részletben tárgyalta, illetve két részletben hozta meg a döntését. Én most rendhagyó leszek, és a kisebbségi véleményt egy kormánypárti képviselő véleményére alapozva fogom elmondani.
A bizottsági ülésen a kisgazda alelnök úr a legfontosabb elvárásként fogalmazta meg, hogy a helyi adórendszert a központi adókkal együtt és azok tükrében kell kezelni. Alelnök úr világossá tette a bizottsági ülésen, hogy ezzel a törvénymódosítással, miközben felfogásában egy igazságosabb megoldás irányába mutat, egyidejűleg megvalósul a helyi önkormányzatok gyámság alá helyezése. Erőteljes központi beavatkozás, erőteljes központi vezérlés érvényesül a helyi adók konstrukcióinak módosításával.
Hátrányos, hogy egy önkormányzati képviselő-testületre hárul egészen speciális adójogi kérdések megítélése és rendeletalkotása. Ez mérhetetlenül növeli az önkormányzatok adminisztrációs terhét.
Ez egy olyan vagyoni típusú adó, mondta a kormánypárti alelnök úr, amely hírnöke egy készülő központi ingatlanadónak, úgymond a vagyonadó egyik elemének. Ez a vagyonérték-arányos adóztatás nem számol azzal, hogy tipikusan, meghatározóan a vagyonérték és a jövedelem között semmifajta összefüggés nincs. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van!) Rendkívül ellentmondásos, rendkívül veszélyes ebben a helyzetben a törvényben meghatározott korlátok, kedvezmények szabályozása nélkül rászabadítani egy vagyonarányos, értékarányos adóelemet az önkormányzatokra, miközben annak szakmai háttere sem rendezett. Mindez, tisztelt képviselőtársaim, a bizottsági ülésen kormánypárti képviselő alapos, megfontolt véleménye volt. Ez teljes mértékben egybeesett az ellenzéki képviselők véleményével. Ezt a bizottsági ülésen kihangsúlyoztuk.
Nem csoda, hogy a kormánypárti képviselők múlt hét szerdán azt kezdeményezték, hogy az általános vitáról való döntést halasszuk hétfőre. Sajnálatos módon, miközben a kormánypárti alelnök úr szakmailag megalapozottan ilyen véleményt alkotott a törvényjavaslatról, hétfőn a bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta ezt a törvényjavaslatot. Mi, az ellenzékiek - egyetértve az alelnök úr megalapozott szakmai véleményével - hétfőn nem tartottuk alkalmasnak, de szerdán sem tartottuk volna alkalmasnak ezt a törvényjavaslatot általános vitára.
Persze azon túl, hogy a kormánypárti alelnök úr ilyen véleményt alkotott, és ezt mi természetesen elfogadtuk a bizottsági ülésen, mi ellenzéki képviselők is a vitában rámutattunk a törvényjavaslatnak egyéb gyenge pontjaira. Ezek közül csak kettőt szeretnék most itt, a plenáris ülésen megemlíteni. Egyrészt: a központi adók csökkentése nélkül a helyi adók növelése nem javít a helyzeten. Hallhattuk, hogy a személyi jövedelemadó-terhelés átlagosan hogyan, milyen módon változik, tehát nem a csökkenés, hanem a növekedés irányába mutat. Éppen ezért ilyen helyiadó-törvényjavaslatot benyújtani, megítélésünk szerint, nem lehet és felelőtlen dolog. A másik gyenge pontja ennek a törvényjavaslatnak, hogy nem valósítja meg a nem aktívan használt tőke valódi adóztatását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehetne még sorolni a gyenge pontjait a törvényjavaslatnak. Mind a szabaddemokrata, mind a szocialista képviselők ezt a törvényjavaslatot nem tartották általános vitára alkalmasnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)
(11.20)
ELNÖK: Megadom a szót Babák Mihálynak, a költségvetési bizottság előadójának, a gépjárműadóról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.
BABÁK MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság 1998. november 21-én megtárgyalta a kormány által benyújtott, a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló, T/274. szám alatt jegyzett törvényjavaslatot.
A gépjárműadó 1992. évi bevezetése, mely ebben az adónemben az eddig egységes adómértéket megbontotta, jelentős változást jelentett több tekintetben.
Az adótörvény módosítása az általános indokokon túl, mint például a valorizáció, a következőkben foglalható össze:
1. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal járó jogharmonizációs kötelezettségekből adódik, hogy a gépjárművek adóterhelése a minimális adószintet a csatlakozásig el kell hogy érje.
2. Az adó mértékének alsó, felső határa 1996. január 1. óta nem változott. Az eltelt három adóév indokolja az értékek valorizációját, mint mondtam. Az önkormányzatokat természetesen csak az alsó szint megváltoztatására kötelezi a törvényjavaslat. Az alsó, felső szint közötti adómérték helyi meghatározásában saját belátásuk szerint járhatnak el az önkormányzatok, mint eddig is tehették. A bevételek reálértékének megőrzésére a módosítás lehetőséget ad a javasolt mértékeken belül.
3. A törvénymódosítás és a kormányprogram kapcsolatára kell még hogy utaljak. A kormányprogramban rögzített környezetvédelmi szempontok érvényesítését is szolgálja a törvényjavaslat, igaz, közvetett módon ugyan, azzal, hogy elősegíti a környezetbarát gépjárműállomány kialakulását adókedvezménnyel.
4. Az éves adóztatás szabályainak módosítását a jogalkalmazás tapasztalatai, az élet, a gyakorlat követeli; például azokban az esetekben, amikor a tulajdonváltás az adómentességre is kihatással van.
5. Az átlagos adóteher-növekmény az üzemeltetési költségekhez képest elenyésző volumenű a tervezetben. A nemzetközi forgalomban fuvarozók versenypozícióját a korszerű gépjárművekre vonatkozóan a változtatás, a változás nem befolyásolja.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság 19 igen szavazattal, 16 nem szavazat ellenében a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. számú törvény módosításáról szóló, T/274. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Tisztelettel bejelentem én is, hogy a bizottság kisebbségi vélemények előadására is állított előadót.
Köszönöm a szót elnök úr, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: A kisebbségi vélemény előterjesztésére megadom a szót Francz Rezső képviselő úrnak, az MSZP képviselőjének.
FRANCZ REZSŐ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az 50 százalékos emelést, ami a gépjárműadóra vonatkozóan az előterjesztésben áll, rosszindulatú, brutális lépésként lehet csak értékelni. Célja egyértelműen a központi bevételek növelése.
Szeretnék rámutatni, hogy a minimális alsó határ 100 kilogrammonkénti 400 forintról 600 forintra való emelése azt eredményezi, hogy azoknál az önkormányzatoknál, amelyek a legkevesebb adót eddig, tegyük fel, 600 forintban állapították meg, abból 200-ban részesült eddig az Útalap, és 400 maradt a helyi önkormányzatnál. A továbbiakban ez egyértelműen 300-300-ra oszlik, és nem az önkormányzat dönti el, hogy meddig emel, hiszen ennek az alsó határnak a bevezetése elkerülhetetlen.
Az indoklásban az áll, hogy az egyes adóalanyoknál jelentkező átlagos adóteher-növekmény a gépjármű üzemeltetési költségeihez képest elenyésző. Ezt az előzőekben szólt képviselőtársam is említette. Ezekből az elenyésző összegekből mégis 4,8 milliárd forint többletbevételt tervez az előterjesztő. A cégautók után fizetendő többletterhek, a láthatáron feltűnő, még tisztázatlan autópályadíjak további terheket rónak a gépkocsihasználókra. Az EU-csatlakozásra való hivatkozással járó jogharmonizációs kötelezettség így, ebben a formában, ahogy az előbb is elhangzott, hamis. Felesleges, hiszen az elvárás a nehézgépjármű-kategóriára vonatkozik, önök viszont egy füst alatt általánosan gépjárműadó-emelést hajtanak végre, amelynek a drasztikus mértékével nem érthetünk egyet.
A kiadások fedezetét meg kell teremteni. Sajnos, a kiadási elképzeléseket a költségvetés benyújtásának hiányában még nem ismerjük. A jelenlegi gazdasági helyzetben semmi nem indokolja az általános adóemelést, ami más adónemeknél is fellelhető. Az előzőekben a személyi jövedelemadó kapcsán elhangzott a gyermektelenre, az alkalmazottra, a családosokra hangsúlyozva, hogy a családosoknál van kedvezmény. Én csak megjegyezném, hogy az is családos, akinek a gyerekei kinőttek már ebből a kategóriából, tehát nem tanul, hanem kereső, mi több, ha alkalmazottként kereső; akkor általában nő az adóterhe, és ebből a növekvő adóterhe mellett megjelent nettó keresetéből további kiadásokra lesz késztetve a gépjárműköltségeket illetően.
Többször hallottuk már a miniszterelnök úrtól, hogy a polgárokkal kötött szerződésre való hivatkozással fogalmazzák meg cselekvéseiket. Van ilyen szerződés? Vagy ez egy virtuális szerződés, netán egy zsebszerződés? A fideszes képviselőtársaim magyarázata szerint a választópolgárok a választás napján írták alá ezt a szerződést. Ha ez így van, akkor a választási programban elhangzottakra mondtak igent. A választási programban nem szerepelt ilyen adóemelés, tehát egy általános adóemelés, amit a mostani adóprogram, adócsomag megfogalmaz.
Tehát a kormánypártnak immáron az önkormányzati választások után esze ágában sincs a polgárokkal együtt kormányozni. A választási ígéretekre kapott igent felmondták. Ez a módosító javaslat ezen ígéretek jegyében született, tehát nem felel meg a polgárokkal kötött szerződésnek, ezért általános vitára nem tartjuk alkalmasnak. Ellenzékiként kötelességünk figyelmeztetni a kormányzati hatalom gyakorlóit, hogy az újonnan beterjesztett adójogszabály-módosításokkal többrendbeli ígéretszegést követnek el.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: A gazdasági bizottság a két adótörvényről kialakított álláspontját külön-külön kívánja ismertetni. Elsőként megadom a szót Várkonyi Andrásnak, a helyi adókról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.
VÁRKONYI ANDRÁS, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság ülésén megvitatta a T/273. számú törvényjavaslatot, amely a helyi adókról szóló '90. évi C. törvénynek a módosítása. A gazdasági bizottságban, ellentétben a költségvetési bizottsággal, különösebb vitát nem váltott ki ez a törvényjavaslat, és a támogatottsága is kétharmados volt, tehát a gazdasági bizottság úgy ítélte meg, hogy a törvényjavaslat alkalmas az általános vitára, a jelen levő képviselőtagok kétharmada, azaz 12 fő erre szavazott. Az ellenzéki képviselők jelezték, hogy kisebbségi véleménnyel szeretnének majd élni az általános vita során.
Itt azért egy picit kitérnék arra, hogy miről is van szó tulajdonképpen. Lényegében ebben a törvényjavaslatban arról van szó, hogy az 1990. évi C. törvény az önkormányzatok kompetenciájába helyezte a helyi adók kivetésének mind a módját, mind a mértékét.
Az ingatlanadók kapcsán ez kétféle módon történhetett, illetve történik most is. Egyrészt az ingatlan alapterülete szerint vetik ki az adót, ez az úgynevezett naturália, a másik módszer az úgynevezett korrigált forgalmi érték szerinti adókivetés lett volna. Ez nem vált be, összesen két, azaz kettő önkormányzat élt az országban ezzel a módszerrel, talán azért, mert ennek a lényege az, hogy a forgalmi érték 50 százalékát veszi adóalapnak.
(11.30)
Ahhoz viszont meg kell állapítani a forgalmi értéket, az pedig költséges és bonyolult eljárás. A mostani törvényjavaslat a korábbi törvénynek ezt a részét módosítaná, és így a korrigált forgalmi érték szerinti ingatlanadó-kivetés helyett egy, az egész országra érvényes szempontok szerinti értékarányos ingatlanadó bevezetésének a lehetőségét adná meg az önkormányzatok számára. Ez egyelőre csak lehetőség, amivel az önkormányzatok élhetnek akkor, ha az ingatlanadót az igazságosságnak megfelelőbben szeretnék kivetni.
Ezt a gazdasági bizottság többsége - mint említettem, kétharmaddal - támogatta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ELNÖK: Az ezzel összefüggésben megfogalmazódott kisebbségi véleményt Farkas Imre ismerteti. Megadom a szót.
FARKAS IMRE, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy Várkonyi képviselőtársam elmondta, valóban nem volt óriási vita a gazdasági bizottságban erről a kérdésről, de nem azért nem volt nagy vita, mert az ellenzéki képviselők egyetértettek vele, hanem azért, mert a különböző álláspontok kirajzolódtak, és úgy éreztük, hogy ezek hosszas megvitatásának különösebben nagy értelme nincs.
Miért nem támogatták az ellenzéki képviselők ezt az előterjesztést? Az előterjesztésnek az a szándéka, hogy a korrigált forgalmi értéken alapuló vagyoni típusú adót ki akarja váltani egy értékalapú adózási formával, és ehhez kapcsolódva 2000-től el kívánja törölni a magánszemélyek kommunális adóját. A bevallott szándék az egyszerűsítés.
Valóban egyszerűsítésre kerül-e itt sor? Véleményünk szerint nem, mert 2000-től olyan formát kíván a kormányzat eltörölni, amit jelenleg 1525 önkormányzat alkalmaz. Miért alkalmazza a 3000 önkormányzatból 1525? Azért, mert ezt a formát tartják a legegyszerűbbnek! Mit kívánnak egyszerűbbé tenni a kormányzati oldal képviselői, illetve a kormány? Egy olyan formát, amit - mint ahogy azt a többségi vélemény hangoztatója is elmondta - jelenleg két önkormányzat alkalmaz. Lehet-e ezt úgy egyszerűbbé tenni, hogy a kettőnél kétezerrel többen alkalmazzák ezt a formát? Véleményünk szerint nem.
Jelenleg az önkormányzatok a kommunális adó mellett az alapterületen alapuló építmény- és telekadót alkalmazzák viszonylag nagy számban: 848 alkalmazza az építmény- és 388 a telekadót. Ha 2000-től mindenképpen egy bonyolultabb formára kell áttérnie az önkormányzatnak, akkor kérdés, hogy a legbonyolultabbat fogja-e választani, vagy az akkor belépő legegyszerűbb formát - hiszen a kommunális adó megszűnik -, ami az alapterületen alapuló építmény- és telekadó lesz majd. Ha a legegyszerűbb formára törekednek az önkormányzatok, akkor bizonyára azt fogják alkalmazni.
A kormány hangoztatja, hogy az önkormányzatok választási lehetősége fennmarad és meglesz. Ennyire egyszerű-e, hogy választhatnak az önkormányzatok? Látszólag igen, mert a törvény ezt biztosítja számukra. Csakhogy - az indoklás szerint - megfogalmazódik az a szándék, hogy a vagyoni típusú adók arányát növelni kell Magyarországon. Úgy tűnik, hogy a vagyoni típusú adók növelésének az egyik formája lehet az, amit a kormányzat most be akar vezetni. Méghozzá olyan forma, amellyel nagyobb pénz szedhető be, mint - mondjuk - a négyzetméteren alapuló építmény- és telekadó esetében.
Az önkormányzatok természetesen választhatnak. De kérdés, hogy milyen lesz a választási lehetőségük. Például választhatnak-e valójában 1999-ben? Véleményünk szerint nem nagyon tudnak majd választani, mert az év utolsó napjaira - pontosabban november közepére - lesz egyértelmű számukra ez a törvény, és igaz, hogy ez egyszerűbb forma, mint a korrigált forgalmi értéken alapuló adó, de azért elég bonyolult ahhoz, hogy 1999-ben várhatóan nem sok önkormányzat fogja ezt választani. A kormányzat persze ösztönözni tudja ezt a választást, hiszen még nem tudjuk, hogy a költségvetésből milyen ellátásban lesz részük az önkormányzatoknak. Ha a helyi adóból vagy gépjárműadóból többet szedhetnek be az önkormányzatok, és kevesebbet fognak kapni a költségvetésből, akkor nem lesz valós választási lehetőségük, hanem rá fognak kényszerülni erre.
S ha ezt mindenképpen alkalmazni fogják az önkormányzatok, akkor nagyon sok érdekes eleme lesz ennek. Például az ingatlanfajták forgalmi értékének meghatározása önmagában is ellentmondásos. A megyék versenyezni fognak, hogy ki a leginkább elmaradott. Véleményem szerint a lakáshoz képest alulértékeltek az üdülők, de felülértékeltek a műhelyek. A rendelők besorolása az irodákkal került egy csoportba, és így az magas értéket képvisel.
Mindezekre tekintettel úgy gondoljuk, hogy ezzel a kérdéssel várni kellett volna, ez egy adóreformba illő csomag lett volna, és ezt akkor kellett volna meglépni. Erre való tekintettel nem tartjuk általános vitára alkalmasnak ezt a tervezetet. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: A gépjárműadóról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos bizottsági állásfoglalást Végh László terjeszti elő.
VÉGH LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 1998. október 21-ei ülésén megtárgyalta a kormány által benyújtott T/274. számú törvényjavaslatot, amely a gépjármű adózásáról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosítását kezdeményezi. A módosító javaslat három fontos kérdéskörére szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét.
A gépjárműadó változásának egyik indoka az, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásig el kell érnünk, hogy ez az adónem is megfeleljen az Európai Unió direktívájának. Ezt a célt, illetve mértéket folyamatosan kell elérni annak érdekében, hogy ez ne okozzon hirtelen nagy terheket. Az alsó és a felső határ módosítása azért is indokolt, hogy mind az önkormányzatok, mind az Útalap bővülő forrásokhoz jusson.
A jelenlegi szabályozás szerint az adóalanyiság meghatározásánál lényeges kérdés az, hogy kinek a birtokában volt a gépjármű az adóév január hónapjának első napján. A módosító javaslat második lényeges eleme az, hogy ezen változtatni kíván, és a tulajdonosváltozást követő hónap első napjától az adó megfizetését is az új tulajdonos kötelezettségévé teszi.
A harmadik változás a kedvezményekre vonatkozik. A javaslat lényege az, hogy az adókedvezmény illesse meg azt a gépjármű-tulajdonost, aki olyan gépjárművet üzemeltet, amelyik megfelel a szigorú környezetvédelmi előírásoknak, függetlenül a gépjármű fajtájától.
A fenti módosító javaslatokat a gazdasági bizottság megtárgyalta, és 12:6 arányú többséggel elfogadta, valamint általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ELNÖK: A bizottsági ülésen megfogalmazódott kisebbségi véleményt Podolák György képviselő úr ismerteti. Megadom a szót.
PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság október 21-én tárgyalta a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. számú törvény módosítási javaslatait. A javaslatban valóban több olyan pozitív változtatás van, amit az elmúlt évek tapasztalata indokolt. Ezek közül különösen kiemelném a tulajdonjog időbeniségének figyelembevételét, valamint a jogellenesen eltulajdonított gépkocsik után az adókötelezettség szüneteltetését és esetenkénti megszüntetését.
A törvénnyel kapcsolatban egyetlen, de lényeges kérdésben volt alapvető eltérő vélemény a szocialista frakció részéről egyhangúlag, és ezért nem tartottuk általános vitára alkalmasnak az előterjesztést. Ez pedig a gépjármű súlyadójának az 1999. évre indokolatlanul nagy mértékű, 50 százalékos emelése 600 és 1200 forintra az eddigi 400 és 600 forintról, amely minden megkezdett száz kilóra vonatkozik.
(11.40)
Az eddig megismert adó- és illetéktörvények - melyek itt a parlament előtt voltak - és az 1999. évi várható és prognosztizálható adónövekedések hatásai egy átlagautóval rendelkező állampolgárt az alábbiak szerint érinthetik, ha lehet ezt egyáltalán prognosztizálni. Ha egy átlagautó 10 ezer kilométert megy egy évben - ami elég kevés - és csak 1000 kiló súlyú, akkor ez a növekedés el kell hogy érje és el is fogja érni az ez évihez képest körülbelül 25-30 ezer forinttal való többletkiadást. Ez egy jelentős növekedés, amelyből csak maga a súlyadó várhatóan 5000 és 7000 forintos nagyságrendet fog kitenni - és egyebeket még nem is vettem - az üzemanyagadó figyelembevételével is. A begyűrűző egyéb kiadások, amelyek szintén az autót sújthatják, elérik a 4000 forintot.
Az teljesen egyértelmű, hiszen az önkormányzatok többségének ismert a jelenlegi anyagi helyzete és várható a változás a következő évben is, nem kétséges, hogy nem az adó alsó mértékében lesz érdekeltségük, hanem elsősorban arra kényszerülnek, hogy minél magasabb szinten közelítsék meg a felső határt. Ez egyben feszültséget is jelenthet az önkormányzatok részéről.
Nem kétséges, hogy ezek a többletkiadások a családokat sújtják, hiszen a gyerekeket is szállítani kell, munkába is járni kell, és a gépjárművet döntően erre használják fel, csakúgy, mint a kisvállalkozásokat. Az általános vitában fejtjük ki az ezzel kapcsolatos részletes véleményünket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Az önkormányzati bizottságnak a két adótörvényhez kapcsolódó véleményét külön előadók ismertetik. Megadom a szót Ecsődi Lászlónak a helyi adókról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 1998. október 21-én megtárgyalta a kormány T/273. számon benyújtott törvényjavaslatát, és azt 5 igen, 9 nem és 8 tartózkodó szavazattal nem tartotta általános vitára alkalmasnak.
A bizottság sokrétű, élénk vitát folytatott a törvényjavaslatról, amely kiterjedt az új rendelkezések várható hatásainak elemzésére az önkormányzatokat, az állampolgárokat és a központi költségvetést illetően is. A vitában a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is elsősorban a javaslat hiányosságaira világítottak rá, miközben azt senki nem vitatta, hogy a helyi adórendszert áttekinthetőbbé és egyszerűbbé kell tenni. A bizottsági vitában elhangzottak szerint a törvényjavaslat alapvető hiányosságai a következőkben foglalhatók össze.
A javaslat nem szolgálja a két alapvető célt, tehát sem az adórendszer áttekinthetőbbé tétele, sem pedig az egyszerűsítés követelményének nem felel meg. Igaz ez annak ellenére, hogy a jelenlegi kommunális és ingatlanadó helyett egyetlen számított értéken alapuló vagyoni típusú adót kíván bevezetni. Ez a számított érték azonban a helyi apparátusok többsége számára alig kezelhető, meglehetősen bonyolult feladatot jelent, melynek személyi feltételei egyáltalán nem biztosítottak. Ezen túlmenően az új adórendszer bevezetése az önkormányzatok számára jelentős többletkiadást jelentene, melyekhez a források pillanatnyilag nem állnak rendelkezésre. A tervezett értékalapú adóztatás azokat a lakásokat és bentlakókat is sújtaná, akik nemrég vették meg, szinte állami ösztönzésre, az önkormányzati lakásukat, és annak fenntartására nem képesek, amit érzékletesen mutat a köztartásoknak már jelenleg is magas szintje.
Többen felvetették, hogy a lakásadónál olyan értékek megadóztatásáról van szó, amelyek semmi jövedelmet nem termelnek. A javaslat szűkíti az önkormányzatok mozgásterét azzal, hogy 2000-től csak a bérlakásokra tartja fenn a kommunális adót, így az önkormányzatok, ha a kieső bevételt pótolni akarják, kénytelenek bevezetni a bonyolult, számított értéken alapuló ingatlanadót.
Többen hiányolták és kifogásolták, hogy a javaslat nem foglalkozik az iparűzési adóval kapcsolatos ismert problémák kezelésével. A bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői egyöntetűen az előterjesztés jelentős hiányosságának tartják, hogy az önkormányzati szövetségek véleményét az nem tartalmazza, valamint hogy a képviselők a bizottsági vitában nem fejthették ki álláspontjukat.
A bizottsági vitában az önkormányzati adórendszer átalakításával kapcsolatban felmerült a német helyi adórendszer alkalmazhatóságának vizsgálata. Ott kötelező a helyi adót kivetni, ez azonban elsődlegesen a polgárok teherviselő képességének mérésére szolgál, és amennyiben ez nem elegendő, a helyi kötelező feladatok ellátásához a kiegészítést a központi kormányzat biztosítja. Nálunk a helyzet ezzel pont ellentétes. A leggazdagabb települések nem vetik ki a helyi adókat, az elmaradott települések ezzel szemben kénytelenek forrást teremteni feladataik ellátásához.
A bizottság többsége idő előttinek tartja, különösen jelen formájában a helyi adórendszer reformját, mivel ma még nem beszélhetünk arról, hogy ezzel párhuzamosan a központi adóterhek érzékelhetően csökkennének. Többen hiányolták a helyi adók ilyen átalakításával kapcsolatos bevételek és terhek alakulására vonatkozó részletes modellszámításokat.
Mindezen hiányosságok miatt az elmúlt években példa nélküli módon a bizottság többsége nem tartotta általános vitára alkalmasnak a kormány javaslatát, de gondolom, ez abból is adódik, hogy a bizottság tagjai alapvetően polgármesterek és önkormányzati képviselők.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: A gépjárműadóról szóló törvényjavaslatról kialakított bizottsági véleményt Jauernik István terjeszti elő. Megadom a szót.
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság a múlt hét szerdán megtartott ülésén tárgyalta meg a T/274. számú törvényjavaslatot, amely a gépjárműadó érvényes törvényét hivatott módosítani. A bizottság az általános vitára való alkalmasságot vizsgálta meg, és 16 igen, 6 tartózkodás mellett ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősítette. A vitában elhangzottakról szeretném röviden tájékoztatni a képviselőtársaimat.
A környezetvédelmi szempontok miatti kedvezményeket a bizottság támogatta, azzal a vitában részt vevők egyetértettek. Szintén egyetértés volt az adó megfizetésének évközi keletkeztetésével, illetve évközi megszüntetésével kapcsolatos indítványokat illetően is.
Vita volt viszont az adó mértékében és a bevezetés idejében. Az adó mértékével kapcsolatban az ellenzéki képviselők egyértelműen sokallták az 50 százalékos mértéket. Felhívták a figyelmet arra, hogy igaz, hogy '96. január 1-jétől érvényes az alsó és felső adótétel, ez viszont nem jelenti az adómértéknek a '96-tól való változatlanságát. Tudniillik az eltelt évek során az önkormányzatok saját elhatározásukból az alsó mértéknél magasabb értéket vezethettek be; előfordult olyan, hogy valamelyik önkormányzat '96 óta nem is egyszer, hanem több esetben is emelte már az adótételt. Így az a megközelítés, hogy '96 óta változatlan ez az adótétel, nem igaz. Az 50 százalékos mérték, ha számoljuk az elmúlt időszakban az infláció mértékét, túlzottnak tűnik.
Szintén gondja volt az ellenzéki képviselőknek abban a kérdésben, hogy bevezethető-e még ebben az évben ez a törvény, illetve e törvény alapján a helyi önkormányzatok meg tudják-e hozni a helyi önkormányzati rendeletüket. Különösen gond ez a választás évében. Amikor a helyi önkormányzatok képviselő-testületei most, ezekben a napokban tartják alakuló ülésüket, a helyi adópolitikának a kialakítása most van folyamatban, akkor kell - és az idő rendkívül szorítja őket - december 31-éig helyi rendeletben szabályozni ezt a kérdést, mert ha nem teszik meg ennek a szabályozásnak helyi rendeletbe való beépítését, abban az esetben is az alsó tétel életbe lép, és a törvény biztosítja azt, hogy a központi költségvetés bevétele meglegyen, még annak a rovására is, hogy esetleg a helyi önkormányzat adóbevétele csökken.
Éppen e rendkívül szűk idő miatt aggályosnak tartották ellenzéki képviselők ezt a kérdést, és javaslat hangzott el arra, hogy a törvényjavaslat módosító indítvánnyal ebben az irányban legyen méltányosabb az önkormányzatok felé.
Még egy dologról kell szólni, ami a vitában elhangzott. Kormánypárti és ellenzéki képviselők is kifogásolták, hogy e törvényjavaslat mellett sincs ott az önkormányzati érdek-képviseleti szervek, az önkormányzati szövetségek véleménye.
(11.50)
Tarthatatlannak tartották a képviselők, hogy nem szerezte be a kormány e szövetségek véleményét, és azt a képviselők nem ismerhették meg. Így tulajdonképpen megvalósulhat az, hogy önkormányzatokra nézve hozunk döntést az önkormányzatok véleménye nélkül.
Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság általános vitára alkalmasnak minősítette a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: A bizottság ülésén ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Megadom a szót Perlaki Jenőnek, a kisebbségi vélemény előadójának.
PERLAKI JENŐ, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a komikus helyzet adódott, hogy a kisebbségi véleményt úgy kellene képviselnem, hogy közben én a többségi véleményen voltam, míg Jauernik képviselőtársam a kisebbségi oldalon szavazott, és a többség nevében a kisebbség véleményét mondta el. Most én ezt szeretném egy kicsit kiigazítani, és a többség nevében mondom el a véleményt.
A bizottság tárgyalása nyomán tehát a következő álláspont alakult ki azoknál, akik a többség nevében szavaztak:
Azoknál az adónemeknél, amelyek valamilyen fizikai mértékre vonatkoznak és azt szorozzák forintösszeggel, az infláció csökkenti a reálértéket. Az előző kormány nem zabolázta meg a forint elértéktelenedését, és ennek kárát látta valamennyi réteg, de nemcsak a polgároknak és az önkormányzatoknak romlott a pozíciója, hanem maguk a bevételek is veszítettek reálértékükből, így veszített az állam és a helyhatóságok között megoszló bevétel is, a gépjárműadó. A minimális és a maximális tétel három év után 50 százalékkal emelkedik a javaslat elfogadásával, így gyakorlatilag az eredeti értékére kerül vissza, ami nem jelentős tétel a gépkocsik üzemeltetési kiadásait tekintve.
Az Európai Unió ajánlja a különböző adóterhelések kiegyenlítését az országok között, és így minimális értékek megcélozását írta le. Az életminőséget a közlekedés és a szállítás az egyik oldalon javítja, a másik oldalon rontja. A közlekedést, szállítást a munkavállalás és a termelés, valamint az elosztás is igényli. A háztartásokban és a szabad idő eltöltésében is szerepet játszik a járművek forgalma. Ezzel együtt a gépjárműforgalom a környezetszennyezés fontos eleme. Ebben a városban, amelyben a magyar Parlament áll, a járművek zaján és porán túl a mérgező anyagok kibocsátása adja a legerősebb szennyezést. Igaz ez az ország más városaira is. A mai napon esett már szó arról, hogy az adójogszabályoknak ösztönzést kell adniuk jó társadalompolitikai célok irányába. Akkor, amikor előnyösebbé teszi a környezetbarát járművek adóztatását a javaslat, a városok és a falvak egészségesebb levegőjét is védi. Bárcsak szigorúbb ellenőrzéssel, nagyobb léptekkel haladhatnánk a tisztább levegőjű településekért!
Az adóalanyiság pontosabb meghatározása a gyakori visszaélések lehetőségét szűkíti le. Felmerült a vitában az önkormányzatok nyilvántartásában szereplő gépjárműadó-hátralékok behajtása, de a hatályos jogszabályok, nevezetesen az adózás rendjéről szóló törvény következetes betartása - mármint az önkormányzatok részéről - és betartatása ezt a hibát ki fogja küszöbölni, vagyis csökkenthetők lesznek a hiányok.
Ami azt illeti, az önkormányzati szövetségeknek megküldte az előterjesztő az anyagot, azonban az önkormányzati szövetségek természetéből adódóan elég nagy az átfutási idő az ilyen véleményezéseknél. Mégis sikerült beszerezni két önkormányzati szövetségnek is az állásfoglalását, és ennek birtokában lehetett megtenni az előterjesztést. Érdemes levonni a következtetéseket, hogy az önkormányzati szövetségek bevonását valamilyen gyorsított eljárással kellene megoldani.
Összefoglalva tehát: a törvényjavaslatot 16 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak ítélte a bizottság.
Köszönöm, hogy a többség véleményét is meghallgatták. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Megadom a szót Martonosi Györgynek, a területfejlesztési bizottság előadójának.
DR. MARTONOSI GYÖRGY, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottság október 21-ei ülésén megtárgyalta a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítására benyújtott T/273. számú törvényjavaslatot.
Magyarországon 1990-ben jöttek létre az önkormányzatok, amelyeknek feladatát képezi többek között a helyi közszolgáltatások biztosítása. E feladat ellátása elengedhetetlenné tette az önkormányzatok önálló gazdálkodási feltételeinek megteremtését. Az alkotmány ennek egyik eszközeként, az önkormányzatok alapjogaként deklarálja a helyi adóztatás jogát. 1997-ben a helyi adók az önkormányzati bevételek több mint 9 százalékát - 111 milliárd forintot - biztosították. Nemzetközi összehasonlításban a helyi adók jellemzően főként az ingatlanokat terhelik, más vagyontárgyak mellett. A vagyonhoz kötődő elvonások főként a vagyonelemek értékén alapulnak. Az ingatlanadók a modern adórendszerekben az összes adóbevételben viszonylag kis súlyt képviselnek.
Hazánkban a vagyonarányos adóztatást a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szabályozza. Ez a törvény rögzíti a telekadó, az építményadó, a magánszemélyek kommunális adója és a magánszemélyek tulajdonában álló üdülőépület hasznos alapterülete után fizetendő idegenforgalmi adó szabályait. Az adót a helyi önkormányzat veti ki és állapítja meg a mentességek, kedvezmények körét is. A helyi adók kivetésénél az önkormányzatnak figyelembe kell vennie a gazdálkodási követelményeket, az adóalanyok teherviselő képességét, valamint a helyi sajátosságokat. Ennek a hármas követelménynek a figyelembevételével kell a törvényi keretek között megállapítani az adó felső mértékét.
Ma az önkormányzatok többsége adóztatja az ingatlanokat, ám szinte kizárólag a magánszemélyek átalányjellegű kommunális adóját alkalmazza. Ez a megoldás nem veszi figyelembe az adótárgy, nevezetesen az ingatlan értékét. Így a vagyonarányos közteherviselés elve ott sem érvényesül maradéktalanul, ahol az önkormányzat felvállalta az ingatlan adóztatását. Jelen törvénymódosítás célja megteremteni az értékarányos ingatlanadóztatás feltételeit és korszerűsíteni a szabályozást. Ennek keretében a javaslat 13-14. §-a szűkíti a kommunális adó kivetésének lehetőségét akkor, amikor kimondja, hogy 2000. január 1-jétől ezt az adófajtát csak a lakásbérleti joggal rendelkező magánszemélyre engedi kivetni.
A törvénymódosítás egy olyan értékelési módszert vezet be, amely megteremti az értékalapú adóztatás feltételeit. Ez az értékelési módszer egyszerűsége folytán tömegesen alkalmazható, és reményeink szerint azzal, hogy az adóalap a valósághoz közel álló értékviszonyokat tükröz, nem keletkeztet majd nagy számban egyedi értékvitákat. Az értékelési eljárás menetét a javaslat rögzíti, és az eljárás végén az egyes ingatlanok közötti értékarányok alakulnak ki, amelyek nyilván nem jelentik az ingatlanok pontos forgalmi értékét, hisz a módszer nem is ezt a célt szolgálja.
A törvénymódosítás kapcsán az értékelési eljárás több szakaszra válik szét. A helyi adókról szóló törvény településszintenként állapítja meg az alsó és felső forgalmiérték-határokat. Az önkormányzat rendeletben állapítja meg az ingatlanok egy négyzetméterére eső átlagos települési értéket, majd az önkormányzat adóhatósága a korrekciós tényezők figyelembevételével megállapítja az ingatlan számított értékét. A törvénymódosítás kapcsán az önkormányzat a szükséges és időigényes helyszíni értékelés és értékbecslés nélkül állapíthatja meg az adó alapjául szolgáló ingatlan számított értékét.
A bizottsági vita során ellenzéki képviselők részéről elhangzott a módosítással kapcsolatban, hogy az úgy növeli meg az építményadó mértékét, hogy az önkormányzatot nem szorítja mértékletességre, amikor az adó mértékét a számított érték 2 százalékában állapítja meg. Elhangzott még, hogy nagyon sok ingatlantulajdonos nem tudja majd kifizetni a megállapított adót, mert esetleg nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel. Hangsúlyozni szeretném, hogy az önkormányzatoknak eddig is volt és ez után a módosítás után is lesz lehetőségük arra, hogy az ingatlan alapterülete után adóztassanak, és rendeletben mentességeket és kedvezményeket állapítsanak meg. Ugyanakkor a módosítás tartalmaz olyan rendelkezéseket is, mint például a 11. §, amely az építési tilalom alatt álló telek adókedvezményével foglalkozik, amit át kell gondolni.
Mindezek mellett a területfejlesztési bizottság a törvénymódosítást 13 igen, 8 nem szavazattal, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(12.00)
ELNÖK: A bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, ennek ismertetésére megadom a szót Kis Zoltán úrnak, a bizottság alelnökének.
DR. KIS ZOLTÁN, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A többségi vélemény előadásakor hallottunk egy törvényismertetőt, majd a kisebbség véleményének rövid összefoglalóját. Ez érthető is, mert a többségi véleményt kialakítók valószínűleg ezt zárt ülésen tehették meg, mert a bizottság ülésén egyetlenegy hozzászólás sem hangzott el ezen helyi adó kapcsán; nehéz is lett volna abból az alapállásból, amelyet ez a törvénymódosítás tükröz.
Azt gondolom, ha csak a formai előterjesztést nézzük, már akkor is jogos a mi megállapításunk, nevezetesen, hogy ez a törvénymódosítás általános vitára nem bocsátható. Miért? Azért, mert a jogalkotásról szóló törvény, valamint a házbizottság jelenleg még érvényben lévő általános állásfoglalása kimondja, hogy csak azon törvényjavaslatok tárgyalhatók, amelyek gazdasági hatásvizsgálatot is tartalmaznak, valamint megjelölik, hogy a kormány milyen célt kíván elérni a törvényalkotói szándékkal. Ez ebből az előterjesztésből nem tűnik ki, kiváltképp nem tűnik ki az, hogy területfejlesztési koncepciójában, az úgynevezett területkiegyenlítési politikában, amiről olyan sokat hallottunk, milyen szerepet játszhat egy olyan helyi adó, amely önkormányzatokat kényszerít arra, hogy egyéb bevételi forrás híján - mivel? - a rendelkezésükre álló egyetlen eszközzel éljenek, azzal a helyi adóval, ami az ingatlanokat jelenti. Egyetértek a szándékkal, hogy értékarányosan teremtsük meg, hogy a közteherviselés irányába toljuk el ezt az adónemet. De nem úgy, hogy ezt mechanikusan alkalmazzuk, semmiféle olyan, törvényben meghatározott cél, feltétel vagy kógencia meghatározása nélkül, amellyel az önkormányzatokat szelektíve, a saját bevételeikre és az ott keletkezett jövedelmekre tekintet nélkül az ingatlanadó értékarányos bevezetésére kényszerítjük.
Nem hiszem, hogy ezt az adónemet így, ebben a formában egy Székesfehérvár vagy egy Tiszaújváros, vagy a főváros gazdagabbik kerülete alkalmazni fogja. Miért nem? Mert van neki egyéb helyiadó-bevétele, az iparűzési adót nagyon szépen tudja hasznosítani, és ez már elegendő ahhoz, hogy a normatíva kiegészítését, valamint a cél- és címzett támogatásokat elérje. Azok a településkategóriák... - hadd ne mondjam a tavalyi esetet, akik önök közül itt ültek a parlamentben, emlékeznek a Told községben bekövetkezett jégkárra, az egy olyan Hajdú-Bihar megyei település, ahol összesen nincs hat darab személyautó. Tehát még azt sem mondhatnánk, hogy a gépjárműadóból majd bejön nekik az a fele rész, amit az állam otthagy. Nincs más lehetőség! Ha ők normatívát akarnak, ha ki akarják egészíteni a fejlesztési költségeket, akkor bizony nekik a helyi adót ki kell vetni. És számos településen csak ez az egy lesz, amit a törvény nemes egyszerűséggel felső határában 2 százalékban állapít meg, hivatkozva az európai normákra. Egyébként az európai normák az értékarányos forgalmi értéket figyelembe véve 1 százalékot állapítanak meg az ingatlanadónál, és a magyarországi, illetve az európai ingatlanérték között nincs akkora különbség, mint az európai és a magyarországi jövedelmek között.
Ez az előterjesztés semmiféle utalást nem tesz arra, hogy milyen jövedelmi viszonyokat és hogyan ajánl, vagy esetleg hogyan szorít korlátok közé az önkormányzatoknál, mint ahogyan azt teszi a gépjárműadó esetében, ahol a minimum- és a maximummértéket is megállapítja.
Aranyos ebben az előterjesztésben, hogy még a belterületi nagyobb, kert művelésű területeken mezőgazdasági tevékenységet folytatóknak azt a pici jövedelmét sem veszi ki ebből az adókategóriából, amit eddig megszereztek, vagy mentességet biztosítana ez alól törvényi szinten. Persze könnyű azt mondani, hogy az önkormányzatok döntsék el. Politikailag sem szerencsés az önkormányzatokat szembeállítani a kormánnyal. Nem jó dolog az - bár tudom, hogy az ilyen döntéseket közvetlenül a hatalomra jutás után kell megcsinálni, mintsem két-három évvel később -, hogy a politikában most egymásra mutogatás legyen. Az önkormányzat azt mondja, kivetettem, muszáj volt, mert a kormány így akarta. A kormány azt mondja, gyerekek, ha akartok valamit, vessetek ki helyi adókat.
Már csak hab a tortán, hogy a kormány képviselője ezen az ülésen azt mondta, bízik abban, hogy ezt a törvényt nem nagyon fogják alkalmazni, eddig sem volt bevett gyakorlat az ingatlan adóztatása. Kérem, ilyen jogalkotói szándékkal hogy bízzunk abban, hogy ebből úgysem lesz a gyakorlatban semmi, azt hiszem, aki erre azt mondja, hogy általános vitára alkalmas, az nem a valóság talaján jár. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Járvás Istvánnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának.
JÁRVÁS ISTVÁN, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság 1998. október 26-án, hétfőn megvitatta a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló T/273. számú törvényjavaslatot.
A bizottság tagjai elfogadták, illetve nem vitatták azt a tényt, hogy az építmények esetében az 1990. évi C. törvény módosítása révén a négyféle adónemből 2000 januárjától kezdődően már csak két adónem lesz, nevezetesen az építményadóra és a telekadóra vonatkozóan. A magánszemélyek kommunális adóját 2000-től csak a lakásbérleti jogra lehet kivetni.
A vita során ellenzéki képviselők részéről kifogás merült fel a lakásbérleti jog megadóztatásával kapcsolatban, további fékek, illetve korlátok beépítését látják szükségesnek. A helyi adóknak a bizottságot közelebbről érintő mezőgazdasági vonatkozású részei nem változnak. Nevezetesen továbbra sem változik az, hogy mentesek maradnak az építményadó alól az állattartásra szolgáló épületek, tárolóépületek, növénytermesztést kiszolgáló épületek. Adómentes marad a telekadó alól a belterületen lévő, művelési ágba besorolt termőföld és erdő is. Hiányosságának rótták fel az iparűzési adó vonatkozásában, hogy a törvénymódosítás során nem köszön vissza a mezőgazdasági termelők adómentességének biztosítása.
Mindezek miatt csak részben nyert támogatást a bizottsági ülésen a törvényjavaslat, nevezetesen 13 igen, 8 nem, valamint 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a bizottság. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a házbizottság ajánlása alapján 15-15 perces időkeretben. Ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor. Megadom a szót Kosztolányi Dénesnek, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint látjuk, az előttünk fekvő két javaslat törvénymódosító javaslat; akkor úgy gondolom, hogy szükséges és mindenképpen vizsgálandó, hogy hogyan fungált az előtte lévő alapszabály, a '90-es, illetve '91-es jogszabály normatív jellege. Azok a törvények, amelyeknek a módosítására és felülvizsgálatára most kerített sort a kormányzat, betöltötték-e azt a szerepüket, amit az akkori törvényhozó szánt nekik, és miért vált szükségessé most a módosításuk, és a módosításuk indokolt-e?
A vezérszónoki beszédemet megelőzően igen érdekesen alakult a bizottságok felszólalói által kialakított vélemény, szinte minden bizottságban volt kisebbségi vélemény és támogató vélemény. Nem ezekre a véleményekre kívánok reagálni, hanem inkább előadom azt a töretlen elképzelést, ami a köré a gondolat köré épül, hogy akik az önkormányzatok pártján állnak, azok támogatják a helyi adórendszer kibővítését. A lakosságunkhoz, polgárainkhoz legközelebbi hatalmi szervezet az önkormányzat, ahol a lényeges dolgokban, helyben eldöntendő ügyekben helye van a helyi adó rendszerének és a rendszer kibővítésének is.
Vizsgáljuk meg, mennyiben változott meg a szabályozás tárgya, maga az adórendszer! Különösen azért, mert az is elhangzott néha, hogy adóreformra lenne szükség. Ahol módosítással helyre lehet hozni és ki lehet igazítani bizonyos adófajtákat, ott adóreformról ne beszéljünk, arra a későbbiekben talán sor kerülhet, de ebben a két tárgykörben semmifajta reformelképzelésre nincs szükség. Az adott környezethez kell igazítanunk a szabályozást, és ez az adott környezet maga az önkormányzat. Ha a helyi adók rendszerének környezetét vizsgáljuk, akkor máris az önkormányzatoknál tartunk. De nem akarok annyira előreszaladni, inkább először a kormány célkitűzéseiről beszélnék ebben a kérdéskörben.
(12.10)
Azért is kell beszélni róla, mert az egyik kisebbségi vélemény megfogalmazója említett bizonyos ígéreteket és kormánypárti programokat. A kormány szándéka ismerhető tavasz óta, teljesen egyértelmű; nemcsak tavasz óta, talán inkább a múlt ősz óta ismert. Arról van szó, hogy a kormány az elvégzendő feladatok tükrében felülvizsgálja az önkormányzatok finanszírozási rendszerét. Az önkormányzati finanszírozást szilárd, normatív alapokra kívánja helyezni. Helyreállítja a feladat- és forrásmegoszlás arányait. Az új szabályozásban kiegyenlítettek lesznek az alapellátás finanszírozási normatívái és ennek támogatása, a kiegyenlítést szolgáló támogatások, valamint a helyi megosztott és saját bevételek csoportja. A normatívák a feladat alapszintű ellátását fogják fedezni; a magasabb szintű közellátásban az önkormányzatok saját forrásokra támaszkodjanak.
A kormány a központi elvonások fokozatos mérséklésével megteremti az alapot a helyi adók részarányának növelésére. A kialakítandó vagyonpolitika ösztönző rendszerében az önkormányzat és annak polgára ugyanannak a célnak az érdekében működhet együtt, és ez a cél az önkormányzati vagyon, az, hogy az önkormányzati vagyon a település polgárainak jólétét szolgálja. Ezek után el kell hogy mondjam, szó sincs arról, hogy ne lett volna ismert - mondom: legkevesebb tavaly óta - a kormány azon elképzelése, hogy a helyi adók rendszeréhez azonnal hozzáfog.
A száz napban nem sikerült megteremteni ezt a lehetőséget, de azt hiszem, a 103. napon tartunk. Le szeretném szögezni a tisztelt Ház plénuma előtt, hogy változatlanul folytatódik és tetten érhető a kormányprogram végrehajtása, ami pedig a választási programunkkal egyezik. Tehát el kell hogy mondjam, a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja és támogatta is a kormánynak ezt az előterjesztését, mert ez megvalósítja a választási célokkal összefüggésben a helyi adók rendszerének a kiépítését.
Nézzük meg most az önkormányzati oldalt! Mik a felülvizsgálat főbb indokai? Amikor ezt vizsgáljuk, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a helyi adók az adórendszer szerves részét képezik. A nemzetközi tapasztalatok szerint helyi adók jellemzően a településen fellelhető vagyontárgyakat, főként az ingatlanokat terhelik. A vagyonarányos közteherviselés elvét az adórendszerben tehát a vagyonadók mellett a vagyon egyes elemei, jellemzően az ingatlanokat terhelő vagyoni típusú adók juttatják érvényre. Ezek az elvonások főként a vagyoni elemek értékein alapulnak. Az ingatlanok tulajdonlásához kötődő adók a modern adórendszerben nem képeznek nagy arányt, az összes adóbevételekhez képest viszonylag kis súlyt képviselnek. Az angolszász országokból van összehasonlítási adat a törvénymódosítás indokolásában. Ott az adóbevételek 8-10 százalékát, míg más OECD-országokban 2-4 százalékát teszik ki az ingatlanadók.
Magyarországon a vagyonarányos adóztatást, a vagyonszerzési illeték mellett az éppen most módosítani kívánt helyi adókról szóló 1990. évi L. törvényben szabályozott vagyoni típusú adók, konkrétan az épületeket terhelő építményadók és a belterületi földrészletekre kivethető telekadók hivatottak megteremteni. Ezen adónemek mellett további két, ugyancsak ingatlanhoz kapcsolódó adónemet szabályoz ez a rendelet - mint tudjuk és hallottuk a bizottsági felszólalásból -, a magánszemélyek kommunális adóját és a magánszemélyek tulajdonában álló üdülőépületek hasznos alapterülete után fizetendő idegenforgalmi adót.
A helyi adók sajátossága, hogy az egyes adónemek bevezetésének, további kedvezményeknek, mentességeknek, valamint felső korláttal, de az adómérték megállapításának joga a települési önkormányzaté. Aláhúzom, hogy ez alkotmányos joga az önkormányzatoknak.
A helyi adóztatás működési tapasztalatai szerint az önkormányzatok többsége adóztatja az ingatlanokat, ám főként az átalány jellegű, az ingatlan értékét és így a vagyoni különbségeket legkevésbé kifejezni képes magánszemélyek kommunális adóját vezette be a legtöbb önkormányzat.
Nem helyes az a számolás, illetve korrigálni kívánom azt az előttem felszólaló bizottsági álláspontot, miszerint összesen 2 önkormányzat élt volna az építmények és a telkek adóztatása körében az alapterület meghatározásával. 848 önkormányzat élt az építményadóval, 388 önkormányzat pedig a telekadó bevezetésével. Az a félreértés, hogy a négyzetméter alapú adóztatás helyett az érték alapú adóztatást csak 2 önkormányzat választotta. 1997-ben az ingatlanokat terhelő adónemek az összes adóbevételhez képest 1 százalékosak, az igencsak nem szeretett GDP-hez viszonyítva pedig 0,2 százalékos arányban voltak. Így a vagyonarányos közteherviselés elve még az ingatlanadóztatást felvállaló önkormányzatoknál sem érvényesült maradéktalanul. Ezért vizsgáljuk meg, hogy miért nem.
Szögezzük le azt, hogy a helyi adók, a helyben történő adóztatás feltételezi és támaszkodik az önkormányzatok elmúlt években megszerzett ingatlanpiaci tapasztalataira, vagyongazdálkodási tudására, tapasztalataira és eredményeire, és főleg a városokban az elidegenítés során megszerzett információkra és tudásra. E nélkül az ismeretanyag nélkül nem lehetne vállalkozni a mostani módosításra, de miután ezek a tapasztalatok már megszülettek, az önkormányzatok döntő többsége birtokában van ezeknek az ismereteknek, az önkormányzatok a vagyongazdálkodásuk mellett kiléptek a helyi ingatlanpiacra, főleg az elidegenítés kapcsán, ezért nyugodtak lehetünk afelől, hogy nem fognak olyan komoly problémákba ütközni, mint '93-94-ben.
Elfogadom, és magam is tudom - önkormányzati tagként találkoztam a problémával -, hogy 1990 és '95 között nem fogadták kitörő lelkesedéssel az önkormányzatok a helyi adók kiépítését és kiszélesítését. Lehet, hogy azt mondhatjuk, nagyon óvatosan, csökkentett mértékben, szűkítetten éltek ezzel a lehetőséggel, és én akkor ezzel egyetértettem. Helyes volt az óvatosság, mert nem volt meg a kellő tapasztalat. Ugyanis arról van szó, hogy az adót nemcsak jól kell kivetni, hanem az adót jól is kell beszedni.
Az önkormányzatok akkor örökölték meg az éppen romokban heverő tanácsi apparátusokat, és a tanácsi apparátusokban igencsak élt a teho intézményének, az utolsó tanácsi fiaskónak a szégyenteljes tapasztalata. A lakosság olyan mértékű ellenállásába ütközött az akkori teho, a tanácsi rendszer utolsó nagy dobásának keresztülerőltetése, hogy mindenki félt attól, hogy az új helyi adórendszer ugyanolyan ellenállást fog az állampolgárokból kiváltani. Éppen ezért tudnunk kell a helyi adópolitikával élni és nem visszaélni. A beszedést az könnyíti majd meg az 1999. és 2000. év után, ha az adóalany - esetünkben a helyi polgár - tudja, egyetért és részben vagy egészben el is fogadja a helyi adó szükségességét, és ismeri annak felhasználási módjait és felhasználási céljait.
1996 óta az önkormányzatok nagyrészt kényszerűségből, de egy kicsit rugalmasabban kezdtek foglalkozni a helyi adókkal. Variálták a dolgokat, volt, aki építményadót, de csak a nem lakás céljára szolgálókat vetette ki, voltak, akik kommunális adókkal foglalkoztak, fordítva, de mindenképpen gyakorlatilag elkezdték megszervezni a helyi adóztatás körülményeit. Megkülönböztették a lakásokat a nem lakás céljára szolgáló helyiségektől. Ezt nagyon helyesen tették, ugyanis emlékeztetek mindenkit arra, hogy akkor fejeződött be tulajdonképpen a lakásprivatizáció, az úgynevezett elidegenítés utolsó nagy lépése, és akkor váltak először az állampolgárok tömegesen lakástulajdonossá, szerveződtek társasházzá, és kezdtek élni a tulajdonosi jogaikkal. Meg kellett várni, és helyes, hogy megvártuk a következő lépést, amikor a helyben már tulajdonosi réteg nagyon igényli azt, hogy a helyi adók helyben maradva az ő környezete gyarapodását szolgálják.
(12.20)
Azt szeretném még elmondani ezzel kapcsolatosan, hogy most is sok feladat hárul majd az önkormányzatokra. Az önkormányzatoknak ki kell alakítaniuk a helyi adópolitikával kapcsolatosan a saját PR-munkájukat, a public relation-megoldásokat. Ezekből szeretnék ajánlani most is - ugyanúgy, mint az adók bevezetésekor - olyan megszívlelendő tanácsokat vagy elvégzendő feladatot, amelyek a helyi adók bevezetését, annak beszedését és az azzal való helyi egyetértést elő fogják segíteni.
Nagyon fontosnak tartom a lakosság tájékoztatását. Minden adóval kapcsolatosan a bizonytalanság és annak nem ismerete a legnagyobb probléma, tehát minden eszközzel, a helyi sajtóban és a televízióban az önkormányzatok a módosítás után ismertessék a lakossággal a módosítás lényegét.
Szóljon az önkormányzat arról, hogy mi teszi szükségessé a helyi adó bevezetését, illetve módosítását; milyen lépések történtek ezekben a témákban az elmúlt időszakban; mi történik a parlamentben, és mi történik a képviselő-testületi üléseken; milyen célokra kívánja az önkormányzat felhasználni a beszedett adókat? Erről az önkormányzat területén mindenki előtt nyíltan és a legnagyobb nyilvánossággal kell szólni. A sajtóban korábban megjelent helyi adóval kapcsolatos híradásokat pontosítani kell, mert sajnos az adótörvényeket nem az újságokból, hanem elsősorban a jogszabályokból és a szakemberek szájából kell megismerni. Tájékoztatás szükséges a testületi döntésekről is. A bevezetés vagy az attól való eltekintés okait meg kell ismertetni az adóalanyokkal, a lakossággal, polgárainkkal, és a figyelembe vett tényeket és adatokat szintén közkinccsé kell tenni a helyi sajtóban és médiában.
Fontos a lakossági fórumok megszervezése. Lehetőséget kell biztosítani a kerület lakói számára, hogy hangot adjanak nézeteiknek, javaslatokat és észrevételeket tegyenek az adó felhasználásával kapcsolatosan. A kerületi polgárok részére tájékoztató készítése szükséges (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a helyi adóval kapcsolatosan.
A lakosság és az adóapparátus kapcsolattartása is rettenetesen fontos feladat, amely a polgármesterekre, a polgármesteri hivatal dolgozóira hárul. (Az elnök ismét csenget.)
ELNÖK: Képviselő úr, fejezze be hozzászólását!
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Ó, bocsánatot kérek - igen. Ezeket a feladatokat mind végre tudjuk hajtani akkor, ha megfelelő hatástanulmányt készíttet minden települési önkormányzat a várható bevételekről és azok felhasználásáról. Kevesebbet kell szóljak - és mindjárt befejezem, alelnök úr, elnézést...
ELNÖK: Képviselő Úr! Megkérem, hogy fejezze be a mondandóját, lejárt a 15 perc!
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: ...hogy a gépjárműadó módosításával kapcsolatosan elhangzottak az érvek és az ellenérvek, úgyhogy a gépjárműadó lényegében nem kíván hosszabb vezérszónoki indokolást.
Az előadottak alapján azt kérem a tisztelt Háztól...
ELNÖK: Képviselő Úr! Fejezze be hozzászólását!
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: ...hogy támogassa a kormányprogramban szereplő helyiadó-rendelet módosítását, így ezt a két törvénymódosítási előterjesztést is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Jauernik Istvánnak, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
JAUERNIK ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: (A táblán Kertész István neve jelenik meg.) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaz, hogy az előttünk lévő két törvényjavaslat - a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény - módosításáról együttes általános vita van napirenden, engedjék meg, hogy én mégis külön-külön szóljak e két javaslatról a Szocialista Párt frakciója nevében.
Indokolja ezt a különválasztást az, hogy ez a két törvényjavaslat tartalmát tekintve csak kismértékben kapcsolódik össze. Annyi a közös bennük, hogy mind a kettővel a helyi önkormányzatoknak van gondja-baja, és a bevétel egy része a helyi önkormányzatokat illeti meg. De a különválasztást az is indokolja, hogy a Szocialista Párt frakciójának a két törvényjavaslattal kapcsolatban különbözik az álláspontja is.
Engedjék meg, hogy először a helyi adók módosításáról szóljak. Ezt a javaslatot a Szocialista Párt frakciója nem támogatja, ennek elfogadását nem javasolja. Az Orbán-kormány hivatalos programja, valamint a kormánypártok vezető politikusainak nyilatkozatai alapján jogosan arra számíthattak az állampolgárok, hogy egyrészt az adórendszer reformjára nem most, hanem 2000. január 1-jén kerül sor - egyszerre az egész adóreformra, annak egész hatását együttesen vizsgálva -, másrészt az adórendszer egyszerűbb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb lesz. Erre a törvényjavaslatra, a helyi adókról szóló T/273. számú javaslatra mindez nem igaz, sőt ez a javaslat ebben a formájában a kormány által meghirdetett célokkal is ellentétes.
Mi a javaslat lényege? Néhány apróbb pontosító rendelkezés mellett a lényeg az, hogy bevezetésre kerül egy új ingatlanadó típus, konkrétan a számított érték alapján kivetett ingatlanadó. Ez még a helyiadórendszer sajátosságait ismerve alapvetően nem is lenne baj, sőt megfelelő formában ez még támogatható is lenne, de ezzel, ha nem is teljesen egyidejűleg, de 2000. január 1-jétől megszűnik a magánszemélyek kommunális adója. Bizonyos kis rész kivételével a bérlakásban élők számára továbbra is lehetőség nyílik kommunális adó kivetésére, amely további aggályokat vet fel, mert nagy valószínűséggel - ha ez így kerül bevezetésre - kétszeres adóztatás fog megvalósulni, mivel az ingatlan után megfizeti a tulajdonos a számított érték alapján bevezetett ingatlanadót, a bérlő pedig meg fogja fizetni egyrészt a lakás bérletében az ingatlanadót, másrészt pedig a kommunális adót. Úgy gondolom, hogy ez rendkívül aggályos, de a gond az, hogy megszűnik a magánszemélyek kommunális adója, megszűnik az üdülőépületek utáni idegenforgalmi adó, és ez olyan kényszerpályára viszi az önkormányzatokat, amely semmiképpen sem elfogadható, semmiképpen sem támogatható.
Miért nem jó így ez a javaslat? A Szocialista Párt frakciója is egyetért azzal, hogy szükség van az adórendszer reformjára. Át kell alakítani az adórendszerünkben jó néhány dolgot, úgy kell alakítani, hogy a jövedelmet termelő, úgynevezett jövedelmi típusú adókat csökkenteni kell, és az igazságosabb, arányosabb közteherviselést biztosító vagyoni, fogyasztási típusú adók arányát növelni kell - természetesen úgy, hogy összességében az adóteher ne nőjön, ne változzon meg alapvetően a központi és a helyi adók aránya, ne legyen az, hogy jó kormánya van ennek az országnak, és rossz helyi önkormányzata, tehát az arányokra nagyon fontos vigyázni -, és megvalósuljon egy szolidárisabb közteherviselés, megvalósuljon egy igazságosabb adóztatási rendszer. Tulajdonképpen tehát az alapgondolat, az alapötlet akár lehetne jó is, támogatható lehet egy számított érték alapján történő ingatlanadó-rendszer megfelelően előkészítve, megfelelően kidolgozva, az adóreform egészébe beágyazva, amely egy olyan adóztatást biztosít, amely az előbb említett céloknak megfelel. (Jauernik István neve megjelenik a táblán.)
Ez a javaslat nem ilyen. Ennek a javaslatnak most nagyon sok hibája van. Nem rangsorolom a hibákat, de talán első helyen kell kiemelni azt, hogy ez nem illeszkedik az adóreform egészébe. Nem látható, hogy milyen jövedelemtípusú adórendszer fog mérséklődni ennek bevezetésével, nem látható ennek a hatása. Hiba továbbá az, hogy ez önkormányzati adóként kerül bevezetésre. Ismert, hogy a helyi adókról a helyi önkormányzatok döntenek. Ismert az, hogy a törvény csak az adó maximumát, a plafont határozza meg, és arról a helyi önkormányzat dönt, hogy adott településen ez az adó bevezetésre kerül-e vagy sem, valamint arról is, hogy milyen mértékű lesz ez a bevezetés.
(12.30)
Tehát az, amit a törvényjavaslat indoklásában megfogalmaznak, egyáltalán nem valósul meg, mert a gazdagabb önkormányzatok ezt nem fogják bevezetni, nincsenek rákényszerítve, ugyanakkor a szegényebb önkormányzatok bevezetik. Milyen az az adórendszer, amelyik az egyik tulajdonost, aszerint, hogy az ingatlana milyen önkormányzat területén van, adóztatja, a másik tulajdonost pedig nem? És éppen ez a fordított helyzet, hogy a gazdagabb önkormányzatok, a gazdagabb települések nem fogják bevezetni, a szegényebbeket pedig kényszerítjük rá, különösen méltánytalanná teszi ezt a bevezetést.
Hiba az, hogy a tervezet megszüntetni javasolja a magánszemélyek kommunális adóját. Elhangzott már, több mint 1500 önkormányzat vetette ki ezt az adót; ezeknek az önkormányzatoknak a nagy része kényszerpályára kerül. Én úgy gondolom, hogy ez egyértelmű önkormányzati érdekeket sért. Nem lehet célja ennek a kormánynak, hogy szembemenjen az önkormányzatokkal, nem lehet célja, hogy önkormányzati érdekeket sértsen!
Hibás az elképzelés azért is, mert nem számol a várható hatásokkal, azokat elbagatellizálja. A törvényjavaslat indoklása azt tartalmazza, hogy mivel az önkormányzat joga a kivetés, ezért nem számolható az adó mértéke. Ez részben igaz, ezt részben el kell fogadni - de hát jó néhány dolog van, ami számolható! Számolható a bevezetés feltételeinek a megteremtése, számolható az adóbeszedés többletköltsége; ezt minden önkormányzat saját maga meg tudja tenni, a kormány is meg tudta volna tenni az előterjesztésével egy sorban.
Azt fel lehet mérni, ki lehet számítani, hogy mi kell egy olyan adóapparátus kialakításához, amely képes e helyi adó kivetésére. Egy biztos: a jelenlegi önkormányzati adóhatóság képtelen, még a nagyvárosokban is képtelen a feladat végrehajtására.
Ha a kistelepüléseket nézzük, akkor egyértelműen azt kell mondanom, hogy szinte megoldhatatlan feladatot jelent a kistelepülések számára ennek az adónemnek a bevezetése. Közel 3200 önkormányzatból több mint 1600 azon önkormányzatok száma, ahol a lakosok száma nem éri el az ezret. Ezen kistelepüléseknél a polgármesteri hivatalban néhány köztisztviselő dolgozik. Teljes képtelenség ezekre a jelenleg dolgozó köztisztviselőkre ilyen feladatot hárítani! Teljesen világos és egyértelmű, hogy jelentősen növelni kellene az önkormányzati adóhatóság létszámát, technikai felszereltségét, az ingatlan-nyilvántartás milyenségét, és még nagyon sok dolgot meg kellene oldani. Nem hiszem, hogy ez egy jó irány lenne, amikor a kormány szándéka szerint nem nőne a helyiadó-bevétel. De hát ha nem akarunk ebből az adónemből több bevételt, akkor érthetetlen számomra, hogy a kormány miért terjesztette elő ezt a javaslatot, ha nem tervez több adóbevételt!
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatnak még két nagy hibájáról szeretnék szólni. Egyrészt arról, ami hiányzik belőle, a másik pedig, ami nincs mellette.
Hiányzik belőle az a rész, amely az iparűzési adóval kapcsolatosan jelenleg a legnagyobb gondot jelenti a helyiadórendszerben. A helyi adó szabályozza az iparűzési adó mértékét, feltételeit, módját. Ma az önkormányzati finanszírozási rendszer legnagyobb problémája az iparűzési adóból adódó finanszírozási különbségek, az óriási eltérések egyes települések között. Ezzel a kérdéssel nem nézett szembe ez a javaslat - ez egy nagyon nagy hiba! Nem lehet megkerülni ezt a kérdést, ez minden évben egyre fokozódik, egyre nagyobb a probléma! Ha a mostani kormánypárti képviselők ezt vetették volna az előző kormánypárti képviselők szemére, akkor azt kellene mondanom, hogy igen, igazuk van, ezzel mi sem tudtunk megbirkózni. De ez már nem halasztható tovább, ezzel szembe kellett volna nézni már most, és valamit tenni kellett volna!
A másik dolog, ami hiányzik: nincs mellette az önkormányzati érdekképviseletek, szövetségek véleménye. A bizottsági ülésen Gémesi képviselőtársunk mondta el, hogy ő nem találkozott ilyen kéréssel, hogy foglaljanak állást ebben a dologban. Én úgy gondolom, elég egyértelmű, hogy akkor nem is jutott el ez a felkérés ahhoz a szövetséghez, amelyet például Gémesi úr képvisel.
Nem lehet önkormányzatok nélkül önkormányzatokra vonatkozó törvényeket hozni! Ez egy nagyon nagy horderejű döntés, nagyon komoly döntés. Nemcsak azért, mert a törvény előírja - persze, a törvény előírja, a törvényt be kell tartania a kormánynak is. De ez nem is korrekt az önkormányzatokkal szemben, ha ezt így akarjuk csinálni! Úgy akarunk törvényt hozni rájuk nézve, amivel ők bajlódnak, nekik van munkájuk vele, hogy nem kérdezzük meg a véleményüket.
Tisztelt Ház! Nem tudom pontosan, mennyi az időm, de áttérnék a gépjárműadóról szóló törvény módosításával kapcsolatos...
ELNÖK: Még négy perc áll rendelkezésére.
JAUERNIK ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak röviden...
Mint ahogyan nemcsak a képviselők, hanem ma már a gépjármű-tulajdonosok is észrevették, ez az adófajta sem az, amely adócsökkentést, adómérséklést irányoz elő a következő évre.
Igaz, a kormány nem ígérte azt, hogy csökkenti ezt az adónemet, de lassan a végére érünk az adótörvények általános vitájának, lassan sorba szedjük valamennyi adójogszabályt, és nemigen lehet találni olyan adójogszabályt, amiben megvalósulna az adócsökkenés, az adómérséklés. Sőt, inkább azt kell megállapítanunk, hogy az adótörvények inkább az adóterhek növelését tartalmazzák. Ez a törvényjavaslat tipikusan ilyen.
Különösen érdekes ez a törvényjavaslat abból a szempontból, hogy a gépjárműadót a helyi önkormányzatok vetik ki, ők szedik be, ők bajlódnak vele, és az adóbevétel egy részét elküldik a központi költségvetésbe. Ez a törvényjavaslat most nagyon pontosan arra irányul, hogy mindegy, hogy a helyi önkormányzat hogyan, mint rendezi a dolgot, a központi költségvetésbe kerüljön be az őt megillető 50 százalékos emelés. Nagyon egyszerűen, a törvényjavaslat 1. §-a alapján ennek érvényt is szereznek, amikor úgy módosul a gépjárműadóról szóló törvény, hogy abban az esetben is be kell fizetni az alsó tétel ötven százalékát, ha a helyi önkormányzat nem hoz erre rendelkezést.
Ugyanakkor, amikor a törvényjavaslat előírja a központi költségvetés plusz 50 százalékos, növelt bevételét, azzal nemigen foglalkozik, hogy az önkormányzat meg tudja-e hozni a helyi rendeletét. Van-e ideje erre? Az önkormányzatoknál az elmúlt időszakban voltak a választások, még nem alakultak meg az önkormányzatok. December 31-éig rendeletet kell hozni arra, hogy milyen legyen adott településen a gépjárműadó - nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhetnek önkormányzatok, ha nem rendezik ezt a kérdést. Nagyon rövid az idő december 31-éig!
Én úgy gondolom, hogy nagyon méltányos lenne, ha az önkormányzatok, hasonlóan a kormányhoz, kapnának egy kis haladékot. A kormány, a választásokra való tekintettel az államháztartási törvény módosításánál, a költségvetéssel kapcsolatban több időt hagyott magának. Én úgy gondolom, méltányos, ha az önkormányzatok is több időt kapnak arra, hogy a saját rendeletüket megalkothassák.
A törvényjavaslat egyéb részleteivel kapcsolatban a szocialista frakciónak az a véleménye, hogy támogatandó a környezeti célokat szolgáló módosítás, támogatható a pontosító javaslat, és ezeket mi támogatni is fogjuk. Ugyanakkor a törvényjavaslatban szereplő mérték, az 50 százalékos növekedés elfogadhatatlan, és elfogadhatatlan ez a rövid idő.
Éppen a fentiek miatt a szocialista frakció úgy ítéli meg, hogy ez a törvényjavaslat a módosító indítványokkal jelentősen átalakítva támogatható. Ebben a formájában, így nem, de ha a kormány a módosító indítványok befogadásával átalakítja ezt a törvényjavaslatot, és elfogadhatóvá teszi, úgy a Szocialista Párt frakciója támogatni tudja.
Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a T/273. számú, helyi adókról szóló törvényjavaslatot olyannak tartjuk, amely még módosító indítványokkal sem hozható olyan formába, ami elfogadhatóvá tenné. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen.
Éppen ezért a helyi adókról szóló törvényjavaslatot semmilyen formában nem támogatjuk, azt elfogadásra semmiféleképpen nem javasoljuk.
Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a figyelmet, képviselő urak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(12.40)
ELNÖK: Megadom a szót Csúcs Lászlónak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A helyi adórendszer javasolt módosítása érzékenyen érintheti a lakosságot, a vállalkozókat és a települési önkormányzatokat egyaránt. A lehetséges változás jelentősnek mondható még akkor is, ha tudjuk, hogy a települési önkormányzatoknak a helyi adók kivetéséből származó bevétele ma még hozzávetőlegesen is mindössze 120 milliárd forint. A központi bevételekhez képest ez valóban elenyészőnek mondható. Tendenciájában azonban a helyi adók növekvő bevételi forrást jelentenek az önkormányzatok gazdálkodásában; a helyi gazdaság- és adópolitika alakításában pedig már ma is kitüntetett jelentőségűek. Például gondoljunk csak arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat immár közel 50 milliárd forint bevételt jelentő iparűzési adójával hány ezer vállalkozót űzött ki a fővárosból a közeli településekre.
Ahhoz, hogy a pénzügyi kormányzat által előterjesztett javaslatot tárgyilagosan, annak előnyeivel és hátrányaival együtt tudjuk értékelni, úgy gondolom, indokolt röviden áttekinteni a helyi adórendszer kiépítésének indokát, az ilyenfajta adóztatás célját és módját.
A rendszerváltozással megszűntek a központi akarat végrehajtói, a tanácsi apparátusok és azzal együtt a központilag vezérelt tanácsi adók, helyükbe az önkormányzatok és az európai gyakorlatot is követő helyi adók léptek. Ez utóbbiak legfőbb sajátossága, hogy a települési önkormányzatok alkotmányos jogává vált az, hogy az adótörvény által megszabott keretek között élnek-e a helyi adóztatás lehetőségével avagy sem, és ha bevezetik az egyik vagy másik helyi adót, akkor azt milyen súllyal, kedvezményekkel és mentességekkel együtt alkalmazzák. Mindez egy előremutató, mondhatni, jó értelemben vett liberális - hangsúlyozom: liberális - adófilozófiára épülő pénzügyi eszközrendszer.
A központi direktívák mennyisége minimális, lényegében csak a helyi adóztatás peremfeltételeit határozzák meg, azt is csak azért, hogy az adóhalmozódás, azaz a központi adókkal való frontális ütközés ne következzen be, és az esetleges túladóztatás veszélyét is korlátozza törvény.
A helyi adópolitika kialakításának lehetősége és egyben felelőssége az adókat működtető önkormányzatokra hárul. Ha ezzel a lehetőséggel jól sáfárkodnak, a településükön tarthatják a már működő vállalkozásokat, továbbá a kedvező adózási kilátások ismeretében újabb vállalkozások létrejöttét is segíthetik. Mindez persze olyan lehetőség, amely komoly szakmai és politikai felkészültséget tételez fel az önkormányzati szakapparátusokról csakúgy, mint a képviselő-testületekről; már csak azért is, mert egy elhibázott helyi adópolitika úgy tehet tönkre vállalkozásokat, hogy azzal súlyos foglalkoztatási gondok keletkeznek az adott városban vagy községben.
A helyi adóztatás lehetőségét azonban két - mondhatni, külső - tényező döntő módon meghatározza: az egyik a gazdaság állapota, a másik a központi adók súlya.
Örvendetes az állandósulni látszó gazdasági növekedés, amely mindenképpen segíti a helyi adóztatást. Ellenben a helyi adók működtetésének nyolc évére visszatekintve az egyértelműen megállapítható, hogy a folytonosan növekvő központi adók és adó jellegű kötelezettségek minimálisra szorították vissza a helyi adók kívánatos működtetését. Az önkormányzatok szinte feloldhatatlan konfliktushelyzetbe sodródtak azáltal, hogy feladataik folyamatosan növekednek, az ahhoz rendelt központi források viszont reálértékben folyamatosan csökkennek, csökkentek, legalábbis eddig. Ezért szinte rákényszerültek arra, hogy a túlsúlyos központi adók mellett működtessék a helyi adók egyik vagy másik változatát. Ez tekinthető az egy rókáról két bőr lehúzása kísérletének, ami teljes képtelenség. És mindezek ellenére a helyi adók mégis működnek, mert a pénzügyi kényszer nagy úr.
Ebből a szorító helyzetből belátható időn belül ki kell lépni, mégpedig a kormányprogram szellemében, miszerint a kormány fokozatosan csökkenti az adó- és járulékterheket; kívánatos ennek teljesítése.
A javasolt módosítás legnagyobb jelentőségű eleme a vagyoni típusú adók, azaz az úgynevezett építmény- és telekadó részbeni felülvizsgálata. A változás leglényegesebb pontja, hogy a forgalmi értékekre figyelemmel kalkulált úgynevezett számított érték szerint is adóztathatnak az önkormányzatok. Megjegyzem, nem új szisztémáról van szó, hiszen a ma még hatályos törvény alapján az úgynevezett korrigált forgalmi érték szerint is adóztathatók az említett ingatlanok tulajdonosai.
Ellenben lényegi, valahol a helyi adórendszer koncepcióját érintő változás az, hogy az említett liberális adófilozófiát egy nem igazán szerencsés, a tanácsi adókra emlékeztető szellem kezdi átszőni. Jövőre ugyanis, ha az önkormányzatok a vagyoni típusú adókat a számított érték alapján kívánják működtetni, akkor már csak a központi direktívák meglehetősen bürokratikus és szigorú paraméterei között tehetik azt meg. Ez az új, központilag előírt módszer erősen köti az önkormányzatok kezét és mozgásterét, a feladat végrehajtása pedig olyan szakapparátust tételez fel, amellyel a kistelepülések jellemzően nem rendelkeznek, és olyan adóztatási jártasságot igényel a képviselő-testületektől, amellyel azok jellemzően csak a nagyobb városokban vagy a fővárosban rendelkeznek. Ez pedig annyit jelent, hogy egy korszerűbbnek mondott értékarányos adóztatási szisztéma alkalmazásának személyi háttere nem megnyugtató, ezért a rendszer széles körű alkalmazására aligha lehet számítani. Ez legalább annyira megnyugtató, mint amennyire nyugtalanító.
Az érték alapú adóztatás esetleges alkalmazása konfliktust eredményezhet az adóhatóságként eljáró önkormányzat és a település lakossága között - nem szerencsés. Mindez következik a törvényjavaslatban meghatározott számított érték alkalmazásának szigorú előírásaiból, ami a magas értékhatárok ismeretében esetenként súlyos aránytalanságokhoz, az átlagjövedelmekkel nem számoló túladóztatáshoz vezethet. Gondoljunk csak arra, hogy például Budapest IX. kerületében egy átlagosnál is alig nagyobb, nemrég épült 70 négyzetméter körüli összkomfortos lakás adója akár 60-70 ezer forint lehet évente, és e tekintetben a tulajdonosnak vigaszt az sem jelent, hogy a módosítással nem érintett alapterület után számított négyzetméterenkénti 900 forintos adó is hasonló nagyságrendet jelent.
A forgalmi értékhatárok tekintetében leginkább az úgynevezett alsó értékhatár aggályos. Így például egy baranyai kistelepülésen egy mezőgazdasági rendeltetésű épület alsó forgalmi értéke nem lehet kevesebb 10 ezer forintnál. Ez vonatkozik az ottani kis boltokra, üzletekre, műhelyekre s a többi. A kistermelők, a kisvállalkozók támogatásához már csak ez hiányzott. Mondhatják erre persze azt is, hogy az önkormányzat nem köteles adóztatni, pláne az adómaximumot alkalmazni, és ez igaz is úgy általában. Ellenben a fővárosi tapasztalat nem ezt igazolja, mert például a Fővárosi Önkormányzat kivetési jogkörébe tartozó iparűzési adót, gépjárműadót hagyományosan csúcsra járatják, azaz minden esetben a törvény adta maximummal működteti a szóban forgó adókat, avagy sújtja a lakosságot és a vállalkozókat.
Ha ez országos gyakorlattá válik a vagyoni típusú adók esetében, akkor az veszélybe sodorhatja elsősorban azokat az időskorúakat, akik egy élet munkájával teremtették meg otthonukat, amit a törvény immár vagyonnak minősít, és most már olyan adóztatási lehetőséget kínál az önkormányzatoknak, amelynek megfizetésére szerény nyugdíjuk nem elégséges. Ennek folytatásába, azaz a meg nem fizetett adók következményeibe, az esetleges végrehajtás keserveibe belegondolni is rossz.
(12.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam, a vagyon nagysága és a folyó jövedelem között közvetlen összefüggés nincsen. Az előbbi példából is következik, hogy sok idős ember rendelkezhet relatíve nagyobb értékű ingatlannal, ami mögött a folyó jövedelem gyakorta a napi vegetálást szolgálja, vagy még azt sem. Persze mondhatja a törvényalkotó, hogy könnyűszerrel feloldható ez az ellentmondás, hisz az önkormányzat bármilyen kedvezményt és mentességet jogosult rendeletében megállapítani, vagy az Art. alapján az arra rászoruló méltányosság alkalmazását is kérheti, kellő alázattal.
Ellenben ne feledjük, hogy az adót bevezető önkormányzat kontraérdekelt az adócsökkentésben, hiszen kényszerhelyzetben van már azzal is, hogy választópolgárait helyben is megadóztatja, miközben a túlméretezett központi adók zsebeiket jobbára már kiürítették. Ugyanakkor az adóbevételről sem mondhat le az önkormányzat a növekvő helyi feladatok és a már említett központi források folyamatos apadása miatt. Súlyos ellentmondás, amit fel kell oldani, például úgy, ha maga az adótörvény garantálja legalább az időskorúak kedvezményezését az őket leginkább veszélyeztető építményadó tekintetében.
Meglehetősen visszás az is, hogy a javaslat szerint megszűnik az építési tilalom alatt álló ingatlanok adómentessége. Köztudott, hogy a tilalom olyan nagyfokú korlátozást jelent a tulajdonos érdemleges rendelkezési jogában és vagyonában, amit az 50 százalékos adókedvezmény nem kompenzál.
Ugyancsak erőteljesen kifogásolható, hogy a javaslat 2000-re megszüntetni javasolja az üdülőépületek utáni idegenforgalmi adót. Tekintve, hogy az az üdülőterületek önkormányzatának ma is biztos és könnyen kezelhető bevételi forrását jelenti, amihez ráadásul minden beszedett adóforinthoz a költségvetés további 2 forintot biztosít, célszerű a ma hatályos szabályok változatlan meghagyása. A javaslat indokolatlanul korlátozza az önkormányzatokat az őket ma megillető döntés szabadságában, amire már többször utaltam a liberális szellemiség jegyében.
Végezetül, de a teljesség igénye nélkül jelzem, úgy tűnik, hogy a vagyoni típusú adók javasolt módosítása egy olyan országos kísérletre ad lehetőséget, ami - ha a fenntartások ellenére viszonylag széles körben mégis elterjed - megalapozhatja egy új típusú központi adó működtetését az ingatlanokra kiterjesztve. Ez pedig gondolatnak is rossz, hogy adóval netán kísérletezünk, már csak azért is, mert jól tudjuk, hogy az ingatlantulajdonosok megadóztatása nem azonos a vagyonadóztatással, noha a vagyonarányos közteherviselés alkotmányos előírás, aminek rendezése mind a mai napig nem történt meg, de egy vagyonadórendszer kiépítése nyilván az egész adóstruktúra gyökeres átalakítását igényelné. Az ingatlanadó a vagyonadónak legfeljebb csak egy része, amit ha túlzottan és egyoldalúan állítunk az adók rendszerébe, akkor az újabb igazságtalanságok és aránytalanságok hordozója lehet. Ezzel persze azt nem vitatom, hogy az üres telkek, és csakis az üres telkek adóztatása sem adópolitikai, sem gazdasági szempontból nem kifogásolható.
A jelzett koncepcionális és gyakorlati, főként a végrehajtást érintő gondok miatt az előterjesztés az önkormányzati és a költségvetési bizottságban éles vitát váltott ki, mint hallottuk. Az ott is elhangzott szakmai érvekre figyelemmel a Független Kisgazdapárt frakciója fontolóra veszi, hogy támogatja-e avagy elveti a helyi adókról szóló törvény javasolt módosítását. Végső döntésünket a jobbító szándékú módosító javaslataink sikerétől függően hozzuk meg.
Egyúttal engedjék meg, hogy röviden áttérjek a gépjárműadó tervezett módosításnak értékelésére. A módosítást alapvetően három tényező indokolja az előterjesztő szerint. Az egyik az Európai Unióhoz való csatlakozásból fakadó jogharmonizációs kötelezettség és annak keretén belül bizonyos adótétel-emelés, főként a nehéz tehergépjárművek kategóriáját érintően, a másik cél az adóbevételek reálértékének megőrzése, és harmadsorban pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) bizonyos jogalkalmazási tapasztalatok hasznosítása. A felsorolt indokok többnyire akceptálhatók, a harmonizációs törekvés viszont egy hosszabb távú (Az elnök ismét jelez.) feladatot jelent.
Időszűkében röviden csak azt szeretném mondani, túlzottnak tartjuk a központi szabályozók, adók túlhajtott mértéke miatt az 50 százalékos emelést, ezért a magunk részéről javasoljuk fontolóra venni (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) az adótétel alsó határának felülvizsgálatát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Kóródi Máriának, az SZDSZ-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
DR. KÓRÓDI MÁRIA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati választások előtt gyakran hallottuk a Fidesz vezette kormánypártoktól, hogy együttműködő önkormányzatokat szeretnének; olyan önkormányzatokat, amelyek a kormány által meghatározott célokat szolgálják saját településükön. Ezt kicsit finomítva úgy fogalmazták át, hogy újfajta együttműködésre készülnek az önkormányzatokkal, olyanra, amelyben nem egymással szemben állnak a központi és helyi érdekek, hanem egymást segítik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én természetesen most nem akarom ezt az önkormányzati választások előtt lefolytatott vitát itt és most folytatni. Képviselői feladatom azonban az, hogy megvizsgáljam, hogy a lehetséges együttműködést hogyan szolgálják az önök intézkedései, hogy megvizsgáljam, hogy a jobboldal kormánya által benyújtott, önkormányzatokat érintő törvények jó vagy rossz irányba hatnak, jó vagy rossz irányba hoznak változást. Jó az irány, ha együttesen veszik figyelembe a kormány, az önkormányzatok és a településeken élők lehetőségeit és szükségleteit. Rossz az irány, ha szükségtelenül elmélyítik a benyújtott törvények a helyi önkormányzatok és a kormányzat közötti érdekellentéteket, és ha ezzel indokolatlanul új társadalmi feszültségeket keltenek.
A helyi adókról szóló, most tárgyalt törvényjavaslat rossz javaslat; az előttem felszólaló kormánypárti képviselők, de az önkormányzati bizottság előadója is elmondta, és ez igazolja azt is, hogy ez most részünkről nem egy egyszerű ellenzéki álláspont. Azok a kormánypárti képviselők is a javaslat ellen szavaztak az önkormányzati bizottságban, akik gyakorló polgármesterként ismerik az önkormányzatok és az ott élők lehetőségeit. Ellene szavaztak, mert úgy ítélték meg, hogy ez a javaslat az egyébként szegény önkormányzatokat még rosszabb helyzetbe hozza, az egyébként valamivel gazdagabb önkormányzatok számára pedig érdektelen. De azért is ellene szavaztak, mert a bizottság nem ismerhette meg az önkormányzati szövetségek véleményét, ezek beszerzését a kormányzat ugyanis elmulasztotta.
Ma, amikor az államtitkár úr előterjesztette a helyi adókról szóló törvényjavaslatot, egyetlen szóval sem adott magyarázatot azokra a kérdésekre, amelyeket az önkormányzati bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői egyaránt felvetettek. Az államtitkár úr úgy terjesztette elő ezt a javaslatot, mintha egyszerűen egy technikai törvény lenne; nem más, mint egyfajta új adószámítási mód meghatározása. Ez azonban, sajnos, nem így van. E törvénnyel nem egyszerűen egy technikai lehetőséget biztosítanak az önkormányzatoknak, hanem jól láthatóan gazdasági kényszerrel az önkormányzatokat az ingatlanok erőteljes megadóztatása irányába késztetik.
A helyi adóról szóló törvényjavaslat célját a kormány képviselője úgy fogalmazta meg az önkormányzati bizottság előtt, ha tetszik, a főcsapásirány a helyi adók körében az ingatlanokat terhelő adók között rendet vágni. Ma ugyanis az önkormányzatok az ingatlanok után négyféle adót állapíthatnak meg, ha ezt szükségesnek, helyileg indokoltnak és politikailag elfogadhatónak tartják. Kivethetnek építményadót terület-, négyzetméter- vagy értékarányosan, telekadót, kommunális adót és az üdülőépületek után idegenforgalmi adót.
(13.00)
Valóban, a mai rendszer meglehetősen sokszínű, bizonyos vonatkozásaiban zavaros. Elfogadjuk, hogy egyszerűsítésre, ésszerűsítésre az átfogó adóreform keretében sort kell keríteni. Helyes az a célkitűzés is, hogy egyre inkább közeledjünk az Európában szokásos adóztatási formákhoz.
Van azonban a törvényjavaslatnak egy másik felismerhető célja is. Ezt a célt az egyik kormánypárti képviselő fogalmazta meg a bizottság ülésén, amikor azt mondta: "Mivel a munkajövedelmeket és a forgalmi adót viszonylag nehéz követni, és közismerten a fekete- és szürkegazdaság aránya óriási, ezért az ingatlanokkal kapcsolatos adókat jobban lehet kezelni, és azt a téves ösztönzést is megszünteti az adóteher ingatlanokra való terhelésével, hogy a fekete- és szürkejövedelmekből ingatlanokba forgatják a jövedelmeket." Az egyszerűsítésekkel, ésszerűsítésekkel, az európai normákhoz igazodással, a szürke- és feketegazdaság láthatóvá tételével, a vagyonarányos közteherviseléssel mint célkitűzéssel a Szabad Demokraták Szövetsége messzemenően egyetért. De ezt a törvényjavaslatot éppen e célkitűzések megvalósítására alkalmatlannak tartja.
Mert kiket is kellene az önkormányzatoknak az ingatlanok értéke után megadóztatni? A mai magyar lakásállomány zömében nem a feketegazdaságból származó jövedelmekből épült. A falvakban családi és baráti összefogásban, kalákában épültek a házak, a városokban a kispénzű városiak az önkormányzatoktól vették meg kényszerű helyzetükben. Építették és vették meg akkor, amikor jövedelmük, OTP-tartozásaik, közterheik még kiszámíthatóbbak, biztosabban elérhetők és fizethetők voltak. Még ha az elmúlt években javult is a magyar gazdaság helyzete, ki meri biztosan állítani, hogy az emberek túlnyomó részének ma valóban egybeesnek jövedelmi viszonyai annak az ingatlannak az értékével, amelyben laknak. Gyakran még fenntartani is alig bírják, nemhogy újabb terheket elviselni.
Ezt jól tudják az önkormányzatok is. Nem véletlen, hogy az eddigiekben nem nagyon éltek azzal a lehetőséggel, hogy a lakóingatlanokat megadóztassák. Amit adóztattak, az főként az üdülőingatlanok, garázsok, nem lakás céljára szolgáló helyiségek voltak.
Államtitkár úr azt mondta, hogy az önkormányzatoknak a jövőben sem lesz kötelességük éppen ezt a helyi adóformát bevezetni. Mert ha igaz - mert a költségvetést még nem látjuk -, hogy nem emelik az önkormányzatok támogatását, és egyben az is várható, hogy 2000-re megszűnik az idegenforgalmi adó kivetésének lehetősége, a kommunális adót pedig az ingatlanok bérlőire és nem tulajdonosaira lehetne kivetni, akkor jól látható, hogy az önkormányzatok kényszerpályára kerülnek. Különösen azok az önkormányzatok, ahol nincs semmi, ahol vállalkozások hiányában nem lehet iparűzési adót kivetni, akik a szegénységből egy kicsit is csak valamilyen fejlesztéssel mozdulhatnának előre, de fejlesztésre állami támogatást csak akkor kapnak, ha kivetik ezt a helyi adót, és mivel más nincs, csak lakóingatlan, ezért arra. De kényszeríti az önkormányzatokat az a helyzet is, hogy elemi kiadásaikat fedezni tudják, ezért nekik kell az adóprést megszorítani, a kormány pedig széttárhatja a karját, és hivatkozhat arra, hogy bezzeg ő támogatja a családokat, és központilag csökkenti az adókat.
Nehéz elfogadni, hogy ez legyen az együttműködés új formája, sem az önkormányzatoknak, sem a polgároknak. Mert lehet ugyan azt mondani, hogy az önkormányzat ne vesse ki a súlyosabb adóterheket, meg azt is, ha valaki nem bírja az ingatlana után fizetni az adót, költözzön kisebbe. De ma nincsenek sem a polgárok, sem az önkormányzatok abban a helyzetben, hogy valóban kisebb lakásokba költözhessenek. Egyrészt mert nincsenek kisebb szociális lakások, másrészt pedig az igazán szegény területeken nem lehet eladni az ingatlanokat, tehát az embereknek nincs is lehetőségük, hogy feladjanak azzal az ingatlannal, amelynek a terheit nem tudják viselni. S ha már a feketegazdaságból befolyó jövedelmek egy része sem kerül vissza az ingatlanépítések területére, akkor egy idő múlva vajon hol fogunk lakni? Sokkal összetettebb és nehezebb ma Magyarországon a lakáshelyzet annál, hogy ennek felelősségét és még az adóztatásból származó felelősségét is az önkormányzatokra lehetne hárítani.
A politikai nehézségeken és kétségeken túl azért sem tudjuk elfogadni a javaslatot, mert az önkormányzatok számára ez a javaslat ma szinte végrehajthatatlannak látszik. Az új, értékarányos ingatlanadó bevezetése rendkívül nagy költséggel járna, új nyilvántartási rendszer kialakítását igényelné, új szakmai ismereteket feltételezne. Mindezek megteremtésére azonban az önkormányzatoknak nincs pénzük. Nem tudjuk, ahhoz, hogy valóban fel tudjanak egy ilyen feladatra készülni, a szükséges információs rendszert ki tudják alakítani, honnan és milyen anyagi eszközöket biztosít részükre a központi költségvetés. Mert ha ilyet nem biztosít, az azt jelenti, hogy ennek az újfajta adótehernek a bevezetéséhez szükséges pénzt más fontos helyi szükségletektől kell elvonni. Számtalan a megválaszolatlan kérdés, mint ahogy az is megválaszolatlan, hogy végül is mennyi bevétel adódna abból, ha minden társadalmi feszültsége ellenére bevezetnék az önkormányzatok ezt az új adóztatási formát. Mindezek miatt nem támogatható ez a javaslat.
Arra kérjük a kormányt, hogy mint alkalmatlan javaslatot vonja vissza. Gondolja végig, hogy tényleges adóreformhoz milyen feltételek között, milyen finanszírozás mellett tud majd a jövőben hozzákezdeni. Az adóreformot ott kell kezdeni - legalábbis a helyi adók vonatozásában mindenképpen -, hogy másfajta elosztást valósítunk meg a központi költségvetésbe befolyó és a helyben maradó adók között, hogy az emberek számára végre valóban hosszú távon kiszámítható legyen, ha ennyi a jövedelmem és ekkora a vagyonom, akkor összesen mennyi adót kell fizetnem, ebből mennyi megy országos célokra, és mennyit használhat fel a település, ahol élek.
Ha valóban az Európában szokásos utat akarjuk választani és valóban egy újfajta együttműködést akarunk az önkormányzatokkal kialakítani, akkor nem lehet megtenni azt, hogy a központi adókat csak látszólag csökkentjük, a gépjárműadót, az illetéket - tehát azokat az adófajtákat, amelyek az önkormányzatoknál jelentkeznek - jelentősen emeljük, ráadásul rákényszerítjük az önkormányzatokat egy olyan adóztatási formára, amely politikailag vállalhatatlan, szakmailag pedig teljesíthetetlen számukra. Az együttműködés azt jelenti - amit a Fidesz a választási programjában leírt -, hogy lépéseket tesznek a központi és a helyi adók harmonizációjára. Ez a javaslat azonban nem ebbe az irányba hat. Ez a javaslat nem együttműködő javaslat, hiszen az együttműködés azt jelenti, hogy tudjuk, egy országban élünk, és ami árt a településeknek és az ott élőknek, az árt valamennyiünknek. De ha ezt nekem nem hiszik el, higgyék el legalább azoknak a polgármestereknek, akik ma az önök padsoraiban ülnek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Az MDF és a MIÉP képviselőcsoportja előzetesen jelezte, hogy a frakciók vezérszónokai részére biztosított időkeretben két-két előadót kívánnak állítani. Elsőként megadom a szót Szászfalvi Lászlónak, az MDF képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kétségtelen tény, hogy a társadalmi, politikai és gazdasági rendszerváltoztatás folyamatának egyik fundamentális jelentőségű eseménye volt az önkormányzati rendszer létrehozása. 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum vezette kormánykoalíció alapvető feladatnak és a vidék felzárkóztatása sürgető erejének és lehetőségének a magyar hagyományokon alapuló, de a fejlett európai modelleket is figyelembe vevő önkormányzatiság megteremtését tekintette. Ezen alapelvet az akkori ellenzék - bár a részletkérdések tekintetében nem, de - magáévá tette.
Azóta is - az utóbbi időszak fogyatkozó önkormányzati mozgástere és finanszírozási nehézségei ellenére is - a magyar demokrácia intézményrendszerén belül továbbra is az önkormányzati rendszer az, amely szükségességét és működőképességét újra és újra bizonyítva az elmúlt nyolc esztendő sikertörténetét jelenti.
(13.10)
De azt is látnunk kell, hogy ez a megteremtett és önmagát bizonyító rendszer csak úgy és csak annyiban tudja önmagát fenntartani, amilyen mértékben fennáll és megmarad jogi és gazdálkodási önállósága; ha meg tudja őrizni mozgásterét, ha képes lesz hosszú távra is kiszámíthatóan a településeken élő állampolgárok és családjaik életminősége érdekében hathatósan cselekedni. Az önkormányzatok csak úgy és csak annyiban lesznek és lehetnek a helyi hatalomgyakorlás, a helyi akarat megfogalmazásának és megcselekvésének színterei, amennyiben nem kvázi önkormányzatok lesznek, hanem életerős, perspektivikus feltételek között gondolkodó és dolgozó jó sáfárai a településeknek.
Ebben az összefüggésben van megkülönböztetett helye és szerepe a helyi adókról szóló, 1990-ben megalkotott törvénynek, és e törvény előttünk fekvő módosító javaslatának. Az önkormányzat jövője összefügg a gazdálkodási lehetőségeivel, bevételei alakulásával és kiszámíthatóságával. Az önkormányzat önállósága természetes módon összekapcsolódik a gazdálkodása önállóságával. Az elmúlt nyolc esztendő tapasztalata azt mutatja, hogy a helyi adóról szóló törvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Megteremtette a kiszámítható bevételek lehetőségét, az önkormányzatok önállóságát. Ugyanakkor a már leszűrt tapasztalatok azt is mutatják, hogy ez a törvény nem tudta kezelni a települések közötti esélyegyenlőség megteremtését és olyan kiegyenlítő mechanizmust, amely a különböző településtípusokat harmonikusan tudta volna esélyhez és lehetőséghez juttatni.
Tisztelt Ház! Mindezek mellett megérett a helyzet arra, hogy az egész adórendszert, s benne a helyi adó meghatározóan fontos szerepét újragondoljuk, és ebben az adóreform-folyamatban van kitüntetett szerepe a beterjesztett T/273. számú törvényjavaslatnak. Figyelemre méltó, hogy a 2000-re kiteljesedő adóreformra vonatkozóan a kormányprogram az alábbi fontos elvet fogalmazza meg: "A kormány a központi elvonások fokozatos mérséklésével megteremti az alapot a helyi adók részarányának növelésére." Ezzel összhangban a beterjesztett javaslat az MDF megítélése szerint irányát tekintve mindenképpen pozitív szándékot hordoz. Azt az igazságos elvet, tendenciát tükrözi, hogy az átalány jellegű ingatlanadóztatás helyett az önkormányzatoknak legyen jogi lehetősége különbséget tenni, differenciálni a vagyoni különbségek szerint.
Tapasztalatunk szerint maguk az önkormányzatok sem túlságosan gyakran éltek, élnek a jelenlegi jogi lehetőségekkel sem, hiszen hiányzott az elfogadott értékelési szabályrendszer, illetve a közterhek nagyságrendje, a helyi adótípusok sokfélesége és diszharmóniája nem serkentette a vagyonarányos ingatlanadóztatás érvényre juttatását.
A törvényjavaslat irányával, céljával azonosulni tudunk és azt támogatjuk. Támogatjuk, hogy középtávon az ingatlanokat terhelő helyi adók köre az építmény- és telekadóra szűküljön, illetve ezzel párhuzamosan az ingatlanokat terhelő magánszemélyek kommunális adója és az üdülőépület utáni idegenforgalmi adó megszűnik. Egyetértünk azzal az előterjesztői szándékkal, amely a vagyonarányos közteherviselés elve alapján az érték alapú, a jelenlegi szabályozás helyett egy igazságosabb adóztatás lehetőségét szeretné megteremteni, s ezért reméljük, hogy a módosítás társadalmi elfogadottsága is nagyobb lehet.
A törvényjavaslat egyéb módosító tervezete segíti az alkalmazhatóságot, és megszünteti az önkormányzatok mozgásterét eddig indokolatlanul szűkítő, feltétel nélküli adómentességet, az adókedvezmények lehetőségeinek beiktatására.
Kedves Hölgyeim és Uraim! Mindezeken túlmenően engedjék meg, hogy képviselőcsoportom nevében megfogalmazzam a törvényjavaslattal kapcsolatosan felvetődött aggályainkat is. Az új értékszámítási mód olyan konkrét eltérést mutat a magyar valóságtól, amely igen komoly konfliktusokat, helyi, illetve jogi konfliktusokat szülhet. Ezért a magunk részéről nem tudunk azonosulni a minisztérium azon megfogalmazásával, hogy az értékelési módszer egyszerű és tömegesen alkalmazható, illetve azzal a kitétellel, hogy az értékelési módszer alkalmazásával előálló adóalap - az ingatlan számított értéke - a valóságos értékviszonyokat tükrözi.
Nem értünk egyet azzal a magabiztos megfogalmazással sem, hogy ez az új értékszámítási módszer nem keletkeztet egyedi értékvitákat, hiszen nagyon jól tudjuk mindannyian, akik az önkormányzatokban dolgozunk, hogy milyen vitát jelentett az önkormányzati bérlakások privatizációjakor az értékelési módszer, és mennyivel inkább nagy vitát jelenthet ez a mostani új helyzetben, a helyi adóval és az állampolgárok szempontjából egy folyamatosan jelentkező kiadással összefüggésben.
E törvényjavaslat nem éri el azt a sokunk által megfogalmazott célt, melyet a magyar állampolgárok is elvárnak a törvényalkotótól, hogy az illegális jövedelmekből szerzett nagy értékű ingatlanok, illetve azok tulajdonosai legyenek megadóztatva arányosan, és hogy helyreálljon az igazságos közteherviselés. Az előterjesztés nem tesz elegendő súlyú megkülönböztetést, nem differenciál kellő mértékben a magyar valóság jövedelemviszonyai között, és a fent említett célt nem tudja megvalósítani, illetve irreális adóterheket rakhat az egyébként is sok közteherrel és fizetési kötelezettségekkel sújtott állampolgárokra.
További aggályunk az előterjesztéssel szemben, hogy a számított érték bevezetésének és működtetésének az önkormányzatok túlnyomó többségénél nincsenek meg a személyi feltételei. Az érték alapú adóztatást bármennyire is próbálja a törvény egyszerűsíteni, a végrehajtáshoz növelni kell az önkormányzati adóapparátust is, ez óriási adminisztrációs teherrel párosulna. A kistelepülések számára pedig különösen nagy kihívás a speciális szakemberek alkalmazása. Egyszóval, nem látjuk a realitását a személyi és dologi feltételek önkormányzatok általi megteremtésének. Természetes, hogy az önkormányzatoknak önállóan lehet bevezetni az új adót, de már most kódolva van az a kényszerpálya is, hogy 2000-től megszűnik a magánszemélyek kommunális építményadója, tehát az önkormányzatoknál bevételkiesés jelentkezik. Ezért nagyon súlyos és reális nagyságrendű kérdés, hogy ilyen gyorsan és ilyen módon be lehet-e vezetni az általunk pozitív és jó tendenciát tükröző, igazságos célt megfogalmazó, de sok továbbvezető részletproblémát felvető törvényjavaslatot.
A Magyar Demokrata Fórum támogatja azt a kormányprogramban megfogalmazott elvet, hogy a központi adót kiszámíthatóan csökkenteni kell, és ezzel párhuzamosan, koncepciózusan növelni kell a helyi adók lehetőségét. Így támogatjuk a törvényjavaslatot, de fenntartjuk aggályunkat, esetenként értetlenségünket egyes részletekkel és megfogalmazásokkal szemben. Tovább kell csiszolnunk és finomítanunk a törvényjavaslatot, amelyhez több módosító indítvánnyal szeretnénk hozzájárulni annak érdekében, hogy a bevezetés formája elfogadható, a tartalmi és szakmai garanciák megteremthetők legyenek, és egy igazságosabb helyi közteherviselés elviselhető mértékben megvalósulhasson.
Tisztelettel kérjük, hogy a kormány szíveskedjen támogatni majd ez irányú módosító javaslatainkat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiból.)
(13.20)
ELNÖK: Megadom a szót Gémesi Györgynek, az MDF képviselőcsoportja következő felszólalójának.
DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gépjárművek adóztatásának reformjára 1992. január 1-jétől került sor az 1991. évi LXXXII. törvény hatálybalépésével. Ezzel érvényesült az adó törvényi szabályozásának követelménye, az adózási kötelezettség általánossá tételével az arányos közteherviselés alkotmányos követelménye és az adóztatásnak a közutak igénybevételéhez kötődő céljellege.
A törvény végrehajtására a települési önkormányzatok kapták a megbízást. Vitathatatlan, hogy ezzel az új típusú gépjárműadóval az önkormányzatok feladata megsokszorozódott. Az 1995. év végéig a belföldi gépjárművek adója az önkormányzati adóhatóság kezelésében levő megosztott központi adóként működött. 1996. január 1-jétől a gépjárműadó speciális önkormányzati adóként működik. A módosító '95. évi XCVIII. törvény úgy rendelkezett, hogy az adó mértékét a törvényi keretek között az önkormányzat képviselő-testülete rendelettel állapítja meg. Az adóhatóságok igazgatási költségeinek csökkentése érdekében áttértünk az éves szintű adóztatásra. A módosítás az önkormányzat által megállapítható adómértéket a tömeg alapján adóztatott gépjárművek esetén 100 kilogrammonként legalább 400, legfeljebb 800 forintban határozta meg. A tételes adó mértéke minimum 2000, maximum 5000 forint/év volt.
Az önkormányzati érdekeltség növelése céljából a bevétel megosztásrendszere is módosult. A törvényi alsó adótétellel számított összeg 50 százaléka az Útalapé, a magasabb mértékű adóztatás különbözete teljes egészében az önkormányzaté. 1996-ban az önkormányzatok 89 százaléka az alsó adómértéket alkalmazta, az önkormányzatok 9 százaléka döntött a 400 és 500 forint közötti adómértékek alkalmazásáról, míg 500 és 600 forintos adómértéket az önkormányzatok 2 százaléka alkalmazott. Ezek az arányok az elmúlt évek során jelentősen nem változtak, a főváros adómaximum-kihasználásának kivételével. Ilyen adómértékek mellett nagymértékben csökkent az adóhátralékok, a kintlevőségek nagyságrendje, a fővárosban jelenleg 900 millió forint.
A gépjárműadó-törvényt módosító tervezet sok olyan új meghatározást tartalmaz, amely a gyakorlati alkalmazhatóságot segíti. Az adóalanyiság, az adókötelezettség új jogi megfogalmazása, illetve kiegészítése az alkalmazásban jogi vitákat előzhet meg. A környezetvédelmi szempontok fokozottabb érvényre juttatását elősegítő adókedvezményi rendszer bővítésével a Magyar Demokrata Fórum egyetért, és támogatja a javaslat azon részét, amely valamennyi katalizátoros gépjárműnél biztosítja az adókedvezmény igénybevételét.
A Magyar Demokrata Fórum nem tartja indokoltnak az adósáv alsó mértékének felemelését. Az elméletileg prognosztizált bevételkövetelménynek sok gyakorlati buktatója van. Már az 1996. évi adómérték-duplázódás is a hátralékok felszaporodását eredményezte. A jelenlegi törvénymódosító javaslat szerinti minimális adótétel 600 forintra való emelése ugyan bevételi oldalról többletet eredményezhet a központi költségvetésnek, de az önkormányzati oldalon számolni kell annak költségvonzatával is. Az adókivetés emelkedése nem jelent a végrehajtó önkormányzat számára egyenesen arányos bevételnövekedést. A Magyar Demokrata Fórum meggyőződése, hogy ez a hátralékok további felszaporodását eredményezi, és a költséges behajtási munka a hasznot felemészti. A helyi viszonyokat, az adóalanyok teherbíró képességét a települési önkormányzatoknál senki sem ismerheti jobban. Bízzuk az ő bölcs döntésükre, hogy milyen terhet raknak a helyi adóalanyok vállára!
A javaslat azon részével, amely az adósáv kiszélesítését, a felső adóhatár emelését célozza, a Magyar Demokrata Fórum egyetért.
Mindezek alapján az MDF javasolja, hogy a gépjárműadó-törvény 7. §-ának (1) bekezdését módosító javaslatban az adó mértéke legalább 400 forint, de legfeljebb 1200 forint értékkel kerüljön meghatározásra.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Megadom a szót Balczó Zoltánnak, a MIÉP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném jelezni, hogy az MDF-hez hasonlóan, az adott témát Kiss Andor képviselőtársammal ketten kívánjuk elmondani.
Engedjék meg, hogy a hozzászólásom elején "Az új évezred küszöbén" című kormányprogramból idézzek, majd a Magyar Köztársaság alkotmányából vett idézettel fejezzem be hozzászólásomat. A kormányprogram szerint "valódi, mindannyiunk életminőségében jelentkező gazdasági fellendülés a közterhek méltányos szintje mellett lehetséges. A reális mértékű járulékokat és adókat a vállalkozók és a bérből élők sem tartják megfizethetetlennek. Az ország egészének terhei akkor válnak érthetővé, értelmesen vállalhatóvá és mindenki számára viselhető mértékűvé, ha azokért mindannyian együtt állunk helyt."
Többek között ezért támogattuk a kormányprogramot, és szomorúan kell látnunk a mostani adómódosításokból, valamint a jelenleg előttünk levő helyi adókról szóló törvénymódosításból, hogy e kormányprogram ezt nemhogy nem teljesíti, hanem ezzel pontosan ellentétesen működik.
A helyi adókról szóló törvény módosításának elsődleges célja az önkormányzatok által alkalmazható vagyonarányos adóztatás új módszerének bevezetése. Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a helyi adók növelését csak akkor tartjuk hasznosnak és elfogadhatónak, ha egyidejűleg a központi adóterhek megfelelő mértékben csökkennek; azt pedig már láthatjuk, hogy ez nem lesz így. A törvény a vagyonarányos közteherviselés elvét kívánja érvényesíteni, ugyanakkor nem jut érvényre a méltányosság elve, annak figyelembevétele, hogy egy már többszörösen adózott jövedelmet szándékoznak újabb adóval sújtani, ami ráadásul a magánszemélyek jövedelemadójából le sem vonható.
Az alapterületre épülő ingatlanadó mellett az építmények és telkek számított értéke szerinti adó csak technikai változást jelent vagy lényegi különbséget eredményez? A választ a törvény indokolásában szereplő adatok adják meg. Építményadót lakásokra 215 önkormányzat vetett ki, de egy sem alkalmazta a hatályos törvény szerinti korrigált forgalmi értéken alapuló adót; nem alkalmazta, mert - mint már elhangzott - több szempontból gyakorlatilag alkalmazhatatlan. Ez tehát egy nem működő adóforma volt. A módosítás szerinti változat, amint itt többen elmondták, kiküszöböli a nehézségeket, mert egyszerű, tömegesen alkalmazható, az értékelési eljárás menetét jogszabály rögzíti, nem keletkeztet egyedi értékvitákat, működtetése viszonylag kevés ráfordítást igényel. Vagyis teljesíti az adóbeszedő minden praktikus szempontját, csak éppen a bevezetendő számított érték a valóságos értékviszonyokat nem tükrözi, igazságtalan, várható mértékét tekintve pedig átlagos jövedelemszinten elviselhetetlen.
A törvény lehetővé teszi az önkormányzatok számára településrészek értékövezetbe sorolását, és a számított érték megállapításához korrekciós tényezőket ad meg. A korszerű ingatlanérték-becslési eljárások mintegy hatvan szempontot sorolnak föl. A törvényjavaslat korrekciós tényezői olyan lényeges szempontokat hagynak figyelmen kívül, mint például az ingatlan közvetlen környezete, fekvése, zöldterület, a levegő tisztasága, a környezet csendes avagy zajos volta, az ingatlan tömegközlekedéssel való megközelíthetősége, a lakás fűtési rendszere, berendezése, a nyílászárók, tetők korszerűsége és így tovább. Az ezekben a jellemzőkben mutatkozó lényeges különbség azonos értékövezeten belül is több tízezer forint/négyzetméteres eltérést eredményez, miközben az adó alapját képező számított érték azonos.
A törvényben javasolt korrekciós tényezők messze nem tükrözik a tényleges különbségeket. Egy konkrét példa: egy budai zöldövezetben huszonkét éve épült tízemeletes, házgyári panelszerkezetű épület első vagy második emeletén levő lakás és a tőle ötven méterre levő tizenegy éves, korszerű, monolitbeton-szerkezetű, téglafalazatú hatlakásos társasházi lakás négyzetméterértéke között pontosan kiszámolva 11 százalék a különbség, miközben a tényleges különbség ennek körülbelül háromszorosa.
Ellentmondásos az épület teljes elválasztása a hozzátartozó telektől és így annak külön értékelése. Rendeletben meghatározott beépítettségi arány esetén egy adott nagyságú telekrész elválaszthatatlanul hozzátartozik az építményhez, külön vagyontárgynak legfeljebb az e fölötti telekrészt lehetne tekinteni. Az út minősége és a közművel való ellátottság a javaslat szerint csak a telekértéket befolyásolná, az építmény számított értékét ezek az alapvető értékek nem módosítanák, ami természetesen újabb jelentős ellentmondás.
(13.30)
E néhány példa alapján is belátható, hogy a törvényjavaslat nem teljesíti az előterjesztő által megfogalmazott elvárást, mely szerint az értékelési módszer alkalmazásával előálló adóalap, az ingatlan számított értéke a valóságos értékviszonyokat tükrözi.
E néhány lényeges, de technikai jellegű felvetés után engedjék meg, hogy a lényegről beszéljek. Végül: igazságos és méltányos-e a javasolt módszer és a valószínűsíthető adómérték? A külföldi összehasonlítások a kiragadott 1 százalék megadásával értelmetlenek. Azt kellene tudni, hogy az adott típusú ingatlanadó milyen mértékű a többi adóhoz képest, de elsősorban azt, hogy az adózó állampolgár összesített terhei milyen mértéket érnek el. Hiszen az a lényeg és az a méltányosság, hogy a terhek megfizetése után a megélhetésre mennyi marad.
Ennek megválaszolásához engedjenek meg két egyedi, de egyáltalán nem különleges példát. Budapest XI. kerületében egy házgyári, 50 négyzetméteres lakás középértéken számított, a csökkentő korrekciós tényezőkkel figyelembe vett adata azt adja, hogy 2 százalékos adókulcs esetén 80 ezer forint fizetendő adó adódik, de ha maradunk a középértéknél, az 1 százaléknál, a kivethető felénél, akkor ez 40 ezer forint. Tehát egy 50 négyzetméteres házgyári panellakásban élő nyugdíjas e középértéken évente 40 ezer forintot kell hogy fizessen.
Elhangzott az önkormányzati támogatás. Az általunk vizsgált adatok szerint az önkormányzatok nyugdíjasok esetében támogatást akkor nyújtanak, ha a nyugdíjuk nincs a legalacsonyabb nyugdíj másfélszerese fölött. Ebből az adómértékből megállapítható, hogy ennél sokkal de sokkal nagyobb kör lesz erre rászorult. Még egy egyedi példa: ha valaki, mondjuk, egy pedagógus házaspár tíz évvel ezelőtt Budapest külső, II. kerületében, Pesthidegkúton öröklött telken megfelelő vagyonszerzési illeték megfizetését követően, házilagos kivitelezésben - természetesen, ahogy hallottuk, sok saját munkával, baráti segítséggel, kifizetve a szakemberek utáni tb-t - felépített egy száz négyzetméteres családi házat egy arányos telken, jelenleg milyen helyzetbe került? A város az elmúlt években kifelé terjeszkedett, az ingatlanárak felszöktek, miközben a megváltozott körülmények miatt az ingatlan használati értéke az ő számukra nemhogy növekedett, hanem csökkent. A törvényjavaslat megfelelő táblázatából - középértékkel számolva, a telek esetében a maximum egyhatodával számolva és a kivetett adót 1 százalékban állapítva meg - 250 ezer forint adódik egy évre. Ez a pedagógus házaspár két gyermekkel élve miből fogja ezt megfizetni? Vagy talán az a cél, hogy költözzenek el és egy lakosságcsere jöjjön létre? De mi lesz ekkor a polgári lét biztonságával?!
Persze az is lehet, hogy a polgár tisztában van a jogaival, és ha arra kényszerül, ezt érvényesíteni fogja. Mert az alkotmány amellett, hogy kimondja, a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni, biztosítja a tulajdonhoz való jogot - itt megszerzett jogról van szó -, valamint a szociális biztonsághoz való jogot, és a 70/K. §-ban megmondja az érvényesítés módszerét is. Idézem: "Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróságok előtt érvényesíthetők."
A Magyar Igazság és Élet Pártja nem szeretné a polgárokat sem lakóingatlanjaiktól megfosztani, sem bírósági procedúrára kényszeríteni, ezért nem támogatja a beterjesztett javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Kiss Andornak, a MIÉP képviselőcsoportja következő felszólalójának.
KISS ANDOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Igazság és Élet Pártja második vezérszónokaként a gépjárműadóról szerettem volna szólni, de azt hiszem, ezt elhalasztom a délutáni tárgyalásra, inkább a helyi adóval kapcsolatban fűznék még egy-két kiegészítést Balczó Zoltán elhangzott értékeléséhez.
Egyetlenegy dologról nem hallottunk még ebben a Házban: ha ilyen mértékű helyi adókat kivetnek az önkormányzatok, milyen kedvezményeket nyújtanak esetleg a területükön élő polgároknak? Ez a bizonyos szorzószámos fölszorzás az ingatlanérték megállapításánál az egyik oldalról elvileg támogatható, mert nyilvánvalóan minél nagyobb értékű egy ingatlan, annál nagyobb adó terheli, tehát egy vagyonarányos adónak felel meg. A másik oldalról viszont sújtja azokat a polgárokat, akik magasabb értéket invesztálnak akár a lakó-, akár a telekingatlanjukba. Képzeljük el, hogy valakinek vidéken van egy hatalmas szép telke, amit szeretne közművesíteni, bevezetni rá a villanyt, a vizet, a gázt, esetleg a telefont. Mindezekért közművenként súlyos tízezer vagy százezer forintokat kifizethet közműfejlesztési hozzájárulásként, lakossági hozzájárulásként vagy társulati díjként, emellett természetesen megnövekszik az ingatlan értéke, és mit kap ezért cserébe: 20-30 százalékkal nagyobb adót is fizethet érte. Hogy lesz érdekelt akkor ez a bizonyos polgár abban, hogy nagyobb értékűvé tegye az ingatlanát? Sehogy!
Erre voltak megfelelő adókedvezmények, amelyeket az előző kormány szépen lassan és fokozatosan megszüntetgetett. A magam részéről vártam ebben az előterjesztésben, hogy ezek a kedvezmények visszakerülnek, és ugyanúgy preferálni fogják adókedvezménnyel ezeket a közműfejlesztési beruházásokat. Valamikor, aki bevezette a csatornát, öt évre helyiadó-mentességet élvezett a csatornamű társulati hozzájárulás mínusz 15 százalékkal csökkentett részére. Ugyanígy megkapta ezt a gázra, a telefonra, tehát elérhette, hogy három közműberuházásnál akár 15 évre is helyiadó-kedvezményt kapott, ami valóban érdekeltté tette abban, hogy az ingatlan értékét megnövelje. Ebben az esetben viszont sújtja a magasabb adó azt a polgárt, aki ezt megteszi.
Az adókedvezmények másik formája - nyilván lehet, hogy talán azért is kell ennyire megemelni ezeket az adókat, hogy az esetlegesen betelepülő külföldi multiknak legyen miből adókedvezményt kapni bizonyos beruházásaikhoz bizonyos városokban. Ezeket ismerjük, a Magyar Igazság és Élet Pártjának teljesen általános véleménye, hogy nem szabad megkülönböztetni ezeket az idegen külföldi vállalkozókat különböző helyi adókedvezményekkel.
Valamikor szeptember középén frakcióvezetőnk egy napirend előtti felszólalásban szóvá tette, hogy nagyon kevesen jelentkeztek polgármesternek, egy héttel a választások előtt gyakorlatilag a települések felében még nem volt polgármester, és nagyon sok képviselőjelölt is hiányzott. Ők már valamit valószínűleg sejtettek, mert ilyen körülmények között nem nagyon akarták vállalni az újabb négyéves önkormányzati választási ciklust. Én is beszélgettem néhány polgármesterrel, akit időközben megválasztottak, sajnos mindegyik arról panaszkodott, hogyha a központi támogatások egyre csökkennek a részükre, a bevételeiket helyi adókból saját maguknak kell pótolni, akkor bizony a lakosság szembe fog velük fordulni, és az remélhetőleg nem történik meg, bár ez is bekövetkezhet, hogy elzavarják őket.
Ezért kicsit kiegészítve Balczó Zoltán úr hozzászólását, a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tudja ezt támogatni. És hogy egy kicsit másik képviselőtársamra, Rozgonyi Ernőre is visszautaljak, aki azt a kérdést tette föl az előző törvényjavaslatnál, hogy: Samu, mi akarsz lenni Magyarországon, ha nagy leszel? - multimilliomos; eddig stimmel Magyarországon, hogy kevesebb szja-t fizessen, de természetesen egy olyan nagyvárosban, ahol sok az iparűzési adóbevétel és kevés helyi adót kell fizetni.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk, az együttes általános vitát elnapolom, folytatására ma este kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Szünet következik, az Országgyűlés 14 órakor folytatja a munkáját.
(Szünet: 13.40-14.10
Elnök: dr. Áder János
Jegyzők: Kapronczi Mihály és Vidoven Árpád)
Felszólalások: 25-67 26,28,67-119 120-123 Ülésnap adatai